Schumacher és a mindent elsöprő szövetség – örökre megváltoztatta az F1-et

A ma 50 esztendős Michael Schumacher nevével gyakran emlegetjük együtt híres álomcsapatát, mellyel minden rekordot megdöntöttek. Sikereivel a hétszeres bajnok kollégái pályafutását is meghatározta, volt csapattársainak egész sora tölt be manapság meghatározó pozíciót az F1-en belül. Egy olyan szellemiség és értékrend diadala volt ez, mely az egész Forma–1-et új irányba terelte, mércét állítva az új korszak elé. 

Fotó: michael-schumacher.de

„Együtt nyerünk, és együtt veszítünk.” A Forma–1-ben gyakran puffogtatott mondat ez, egy mély tartalommal bíró, gyakori emlegetése miatt mégis közhelynek ható megállapítás, mely már-már elveszítette az élét. Lewis Hamilton talán csak a Nico Rosberg 2016-os visszavonulása óta eltelt időszakban fedezte föl a csapatmunka csodáját, a 2017-ben és 2018-ban látott fejlődése és formája a legaktuálisabb bizonyítéka annak, mekkora potenciál van benne. De Sebastian Vettel és a Ferrari tavalyi bukását is említhetnénk, amely éppen a nem megfelelő csapatmunka eredménye volt leginkább.

„Együtt nyerünk, és együtt veszítünk.” Sokszor a csapatok és versenyzők médiával való kommunikációja is e mondat köré épül, mert elejét lehet venni vele annak, hogy a sajtó egy versenyző és a csapata üzengetéséről, nyílt kritikáikról harsogjon, éket verve közéjük, elvéve a figyelmüket. Mert tudják, a harmónia a siker alapja. 

A csapatban gondolkodás ma alapvetés az F1-ben, a szurkoló néha okkal érezheti úgy, hogy, a királykategória már nem is a pályán összecsapó hősök, inkább az óriásira hízott csapatgépezetek játszótere, melyen siker és kudarc sorsáról az istállók struktúrája, infrastruktúrája és anyagi háttere dönt, nem az egyéni képességeké. A változás nagy volt két évtized alatt. Korábban (2002, Spielberg) még világraszóló botrányok kerekedtek egy-egy csapaton belüli helycsere miatt, manapság gyakran már azt kérik számon a résztvevőkön (2018, Ferrari), ha nem alkalmaznak a bajnokság szempontjából meghatározó csapatutasítást. Ma már nem sztártervezők és sztármérnökök képezik az F1-es csapatok alapegységét, hanem szakértői csoportok és részlegek. Az egyént minden esetben felülírja a csapat, az gárdák felépítése és megszervezése pedig már legalább olyan tervezett tudományos folyamatnak számít, mint maga az autótervezés.

Hogy hogyan jutottunk idáig? A választ Michael Schumacher jelenti. De persze nem így, egy személyben, hanem a nevével fémjelzett sikercsapat(ok) és a korszak révén, mely megteremtette az iskolát, amit azóta minden sikerre vágyó csapat követni igyekszik.

Képkockákra szabdalt emlékezet

 

Michael Schumacher fő hajtóereje a győzelem iránti mérhetetlen vágy volt, amely arra sarkallta, hogy a legkisebb részletekre is odafigyeljen, és ne sajnáljon egyetlen percet sem, amit az autó vagy a csapat teljesítményének javítására, tesztekre, fejlesztésekre fordíthatott. 

A csapatmunka fontosságával először leginkább 1989 végén szembesülhetett, amikor F3-as versenyzőként a Mercedes kiválasztotta őt, és Heinz-Harald Frentzen, valamint Karl Wendlinger mellett nevelőprogramjába emelte. A hosszútávú sportautó-világbajnokság a csapatmunkáról szólt, versenyzőtársakkal kellett osztozni az autón, és a gépezetként működő csapattal csakis akkor lehetett sikert elérni, ha minden részlet a helyére kerül, köztük az ego is.

Schumacher szemléletmódját sikere révén a mérnökök, fokozatosan pedig az egész F1 is magáévá tette. „Az a fajta pedáns figyelés a részletekre, ami manapság már magától értetődőnek számít, tőle indult. Ő kezdte ezt, a mérnökök erre építkeztek, és ezt fejlesztették tovább. Akkoriban nem sok olyan versenyző volt, aki így dolgozott volna” – mondta benettonos versenymérnöke, Pat Symonds.

„Szakmai szempontból engem, a mérnököket és az egész F1-et megtanította valamire” – értett egyet a Schumacher idején a Ferrari csapatmenedzsereként dolgozó Stefano Domenicali. „Próbáljuk meg behunyni a szemünket, és elképzelni egy szuperlassítást egy körről képkockákra bontva azt! Ő képes volt erre, hogy lássa, hol lehetne előnyre szert tenni a teljesítmény terén. Különböző kapcsolókat fejlesztett ki a mérnökökkel, hogy különböző teljesítményekre legyen képes fékezés közben, a kanyar bejáratánál, a kanyar közepén, a kanyar kijáratánál, és állíthassa a fékerőegyensúlyt az egyenesben. Ő behunyta a szemét, és lépésről lépésre megvizsgálta, miben tudna versenyzőként fejlődni, és miben tudnánk csapatként. Számomra ez volt a leghihetetlenebb dolog, amit a közös munka során láttam.”

Az F1 manapság túl sok részletre figyel? Meglehet, ám Schumacher számára ez még egyértelműen egy új sikerreceptet jelentett.

Fotó: Ferrari

 A Ferrarinál vele csak a tesztcsapat tagjaként együtt dolgozó Rob Smedley szerint e szemléletmódja miatt figyelt oda a csapat minden részére is, s ezáltal vűéjatptt a Scuderia „valódi vezérévé”, ahogyan Bernie Ecclestone emlegette őt. „Manapság a versenyzők profizmusa rendkívüli, de ő volt a profizmus megtestesítője. Minden apró részletre odafigyelt, és mindez a csapaton belül is hatott, irányt mutatott. Nem szabad elfelejtenünk Jean Todtot vagy Ross Brawnt, de mégis ő volt a csapat vezető ereje, aki Forma–1-et és győzelmet lélegzett, ezzel aludt és kelt. Jean Todt egy csapatértekezleten nyerő gépezetként jellemezte, és az is volt, egy nyerőgép, ezt tette folyamatosan.”

Domenicali szerint gyorsan kialakult az egyre szorosabb kötődés csapat és versenyzője között. „Olyan karizmatikus volt, hogy több volt egy versenyzőnél. Lépésről lépésre rájött, hogy az ő szerepe több ennél. Már az első alkalommal, 1996-ban nagyon összeszedett volt, és már akkor láttad rajta, miért annyira más, mint a többiek: a tehetsége mellett a munkamódszere miatt. Eleinte még hűvösebb volt, mert egy másfajta közegből érkezett, de ahogyan fejlődött a kapcsolatunk, vállalati szempontból úgy lett belőle egy hihetetlen kapcsolat, ami aztán túl is nyúlt a vállalati szempontokon. Egy csomó időt töltöttünk együtt a pályán és azon kívül is, együtt mentünk étterembe, együtt voltunk a csapattal, és nagyszerű hangulatot teremtettünk.”

„Ha a szomszédom lenne, a legjobb barátok lennénk”

 

Hogy mit jelentett Schumacher számára csapatembernek lenni, azt számos apró gesztus, ismert és kevésbé ismert anekdota megmutatja a napnyugtába nyúló gumitesztektől a Német Nagydíjak idején megejtett hagyományos kerpeni gokartozásokig a szerelőkkel. Benettonos mérnöke, a manapság a Red Bull csapatmenedzsereként dolgozó Jonathan Wheatley így emlékszik a közös időszakuk kezdetére: „Amikor Michael hozzánk került, azonnal összebarátkozott a csapat tagjaival. Mindenkit kézfogással üdvözölt, és kezdettől fogva érdeklődött a magánéletünk, a családunk iránt is.”

Visszatérésének bejelentése után, 2009 decemberében a Mercedesnél is hasonlóképpen indított, és egyből a csapat dolgozóival egy helyen ebédelt. „Ilyet abban a gyárban még egy versenyző sem tett. Michael számára nem volt nagy dolog, de a fiúkat alaposan meglepte vele” – mesélte menedzsere, Sabine Kehm.

„Michael sosem feledkezett meg a sportágunk emberi oldaláról” – erősítette meg Pat Symonds. „Gyakran egy tál tésztával jelent meg este a garázsban, és azzal vidította fel a szerelőket. Ott, a csapata kis zárt világában mindenkivel nyitott volt, mindig lehetett vele beszélgetni, sosem volt sem elutasító, sem lekezelő nem volt. Ezzel a csapattársaival szemben is előnyös helyzetbe hozta magát.”

Schumacher valóban hamar megnyerte magának a munkatársakat, akiket nemcsak hasonlóan alázatossá, szorgalmassá és motiválttá tett, de ki is hozta belőlük a legjobbat. „A mérnökök kétségkívül szerették őt. Mindent megtettek érte” – erősítette meg Symonds, aki szerint a titok az volt, hogy nem sztárként viselkedett velük. „Ez részben annak volt köszönhető, hogy teljesen normálisan beszélgetett velük. Tudta, hogy már iskolásak-e a gyerekeik, vagy hogy éppen mi történik otthon.”

Symonds elgondolkodott, vajon egy-egy beszélgetés után visszavonul-e, és jegyzeteket készít, hogy ennyire felkészült, de arra jutott: „Szerintem ezek ténylegesen érdekelték Michaelt.”

Mattia Binottóval, egykori motormérnökével, aki ma már a Ferrari technikai igazgatója (Fotó: michael-schumacher.de)

Schumachert tehát nem pusztán a győzelem iránti vágy motiválta arra, hogy mindenkire odafigyeljen, ő jelleméből és neveltetéséből adódóan ilyen személyiség volt. „Michael elképesztően jól kijött az emberekkel. Ő a legkedvesebb fickó, akivel ebben a sportágban valaha találkoztam. Nagyon nagyra tartom őt. A munkatársai nagyon fontosak voltak számára, mindegyiküket ismerte. Ha szomszédok lettünk volna, akkor a legjobb barátom lenne” – állította róla Symonds.

Mondja mindezt úgy is, hogy sokan a német szemére vetették az adelaide-i és jerezi eseteket, melyeknél sportszerűtlenül viselkedett. „Nagy-Britanniában egyáltalán nem volt valami jó híre, mivel az ellenfele Damon Hill volt. Emiatt inkább ellenségnek látták őt. Pedig Michael mindenképpen egy szeretetreméltó fickó, egy gondoskodó ember, aki tudatosan soha nem tett volna olyat senkivel, ami sérülést okozhatott volna” – védte őt meg Symonds, aki a kisiklásokat azzal magyarázta, hogy az ember versenyhelyzetben, az autóban ülve megváltozik. „Sosem találkoztam még versenyzővel, aki ne lett volna más az autóban. Michaelt annyira hajtotta a győzelem iránti vágy, hogy néha ez háttérbe is szorította a józanészt.”

Domenicali is hasonlóan vélekedett, kiemelve, hogy Schumacher utólag tudatában volt annak, amikor átlépett egy határt. Ross Brawn Total Competition című könyvében eközben arról beszélt, Schumacher az említett helyzetekben egy „külön világban volt”. Jerez után is meg volt róla győződve, hogy Jacques Villeneuve hajtott bele, és csak azt követően látta be a hibáját, hogy szóltak neki, nézze vissza a felvételeket.

Ezen pályán mutatott kisiklások viszont nem törték meg a csapat belé vetett bizalmát, a munkatársai szemében a mindennapi munka során látott figyelmes ember dominált a semmitől sem visszariadó győzelemhajhásszal szemben.

És ez ahhoz is elég volt, hogy helye és helyzete biztos legyen a csapatain belül. „Michael gyakran járt Maranellóban, akkoriban még nem volt tesztkorlátozás. Az efféle teszteknek alapvető részét képezte a szerelőkkel való asztalitenisz-meccs, majd utána egy pizzázás este. Nem akart későn a hotelbe menni, ezért engedélyt kért rá, hogy Enzo Ferrari házában aludjon, ami a fioranói pályán található. Még egy edzőtermet is berendezett ott, mert edzeni is akart” – mesélte Luca di Montezemolo a német elhivatottságáról, amivel a FIAT akkori elnökének is belopta magát a szívébe. „Az ipari részlegről Gianni Agnelli nagyon kedvelte Schumachert. Mindig azt mondta: »Ez a német közel áll a szívemhez. Talán egy vagyonunkba kerül, de minden egyes lírát megér.«”

Egy megtörhetetlen, mindent elsöprő szövetség

 

A kettős megítélés nem csak emberi oldalról kísérte őt pályafutása során. Sikerei kapcsán a kritikusok gyakran megjegyzik, hogy mindig kiváltságos szerepkörben volt csapatainál. Mindez talán igaz is volt, ám képességei és a csapattársakkal való viszonya nagyban hozzájárult ezen előnyös helyzet megteremtéséhez. Ezt a csapattársak érezték is. A Benettonnál JJ Lehtótól Jos Verstappenig és Johnny Herbertig mind úgy vélték, hátrányos megkülönböztetésben részesülnek. Eddie Irvine szerint ezzel szemben az előnye nem feltétlenül jelentett egyenlőtlen bánásmódot (még ha nyilvánvaló is volt, hogy a fejlesztéseknél ő élvezett elsőbbséget). „Sosem kapott jobb technikát, mint a csapattársa, de nagyobb mentális támogatást igen.” Rubens Barrichello irigykedve figyelte ezt. „Láttam a büszkeséget azon szerelők szemében, akik az ő autóján dolgoztak. Nálam ugyanezt a csillogást nem lehetett látni a szemekben.”

Sokan emlegetik úgy Schumachert, mint aki szerződésben köttette ki munkaadójával az első számú státuszt, ám a rekordbajnok mindig is állította, hogy sosem szerepelt efféle kitétel a kontraktusaiban. Egy másfajta, sokatmondó viszont szerepelt – mint azt akkori főnöke, Jean Todt elárulta. „Az első bajnoki címig vezető nehéz idők tették különlegessé a kapcsolatunkat, az az időszak, amelyben vesztettünk. Nem sikerült minden elsőre úgy, ahogyan vártuk. Pár technikai hibával több volt, mint kellett volna, és nagy volt a nyomás, hogy engem menesszenek. Nekem akkoriban jó volt a viszonyom Michaellel, tiszteltük egymást, de még nem voltunk barátok. Mindig is az ő főnöke voltam. Amikor viszont az én helyzetemről beszélt, mindig azt mondta, hogy »Ha Jeannak mennie kell, akkor én is megyek«. És ténylegesen benne is volt a szerződésében egy kitétel, mely kimondta, hogy szabaddá válik, ha én elhagyom a Ferrarit. Szóval ezzel segített nekem.”

Fotó: michael-schumacher.de

A másik melletti töretlen kiállás egységet teremtett, amely oda-vissza működött. „Jerezben 1997-ben, egyértelműen kicsúszott az irányítás a kezéből” – idézett föl egy fordított esetet Todt. „Vitákat robbantottunk ki, és természetesen előfordult, hogy Michael Schumacher is meggyengült. De én mindig mellette álltam. Megértettem, mennyire fájt neki az autóban, és hogy mit érzett akkor. Ezzel folyamatosan egyre közelebb kerültünk egymáshoz.” 

E véd- és dacszövetség kikezdhetetlenné tette a későbbi sikercsapatot, mely ellenállóvá vált a külső nyomással és a kritikákkal szemben, s így rendületlenül mehetett tovább a jónak ítélt úton. A Ferrari akkori elnöke, Luca di Montezemolo is ebben látta az erejüket. „Manapság mindannyian az elképesztő sikereire emlékezünk, amit együtt értünk el, de azt sem szabad elfelejteni, hogy voltak csapások is, és öt évünkbe telt, mire meglett az első bajnoki cím. Az odáig vezető út tele volt bukásokkal és botrányokkal. Emlékszem, a Villeneuve-vel történt jerezi, vagy a Coulthard elleni 1998-as belga futam után az emberek követelték, hogy rúgjuk ki őt. Kirúgni egy Schumachert – értik? Azt mondták, nem ura az érzelmeinek, számoltassam őt el. El sem tudom elképzelni, mi lett volna, ha engedek nekik.”

Nem engedett, mert élt a végtelen bizalom, ami nélkül nem kerülhet a helyére minden láncszem, és nem hozhatja ki magából csapattag a maximumot. „Mindig mindenben hagyatkozhattam Michaelre és Jean Todtra. Emellett végignézhettem, ahogyan Michael előmozdította a fiatal mérnökök fejlődését, akik őt választották példaképüknek. Egy ízig-vérig csapatember volt, és nem emlékszem olyanra, hogy valaha is vita lett volna közte és a Ferrari között. Még ha szorosan is fogta a gyeplőt, Michaelben akkor is volt egy jó adag érzelem, és ő már-már déli emberré vált nálunk.”

Lábát törte, elbukott, de egy rossz szava nem volt

 

Schumacher valóban példát mutatott a csapattársaknak az összetartásból. Amikor 2006-ban Szuzukában, egy futammal a bajnoki finálé előtt motorhibával esett ki vezető pozícióból, szertefoszlott azon álma, hogy nyolcszoros bajnokként köszönjön el az F1-től. Egykedvűen tűnődött a kerítés mögül figyelve a későbbi bajnokot, Fernando Alonsót, ám amikor visszatért a garázsba, már mosolygott, és egyesével kezet fogott minden csapattaggal. „Azt hittük, nekünk kell majd vigasztalnunk őt, ehelyett ő vigasztalt bennünket” – idézte fel Todt.

1999-ben egy lábtörés és a miatta kihagyott hat futam fosztotta meg őt a bajnoki cím elhódításától. Silverstone-i balesete egy műszaki hiba miatt történt, de sosem tett szemrehányást emiatt. „Soha egy rossz szót nem hallottál tőle a csapatra” – emelte ki Domenicali. „Hiába voltak hibák vagy gondok, sosem volt ilyen. Befelé persze megmondta, hogy valaminek történnie kéne, de kifelé soha. Ott volt a lábtöréssel végződő silverstone-i balesete. A hiba az volt, hogy nem illesztettünk össze valamit a féknél, ezért nem volt nyomás a rendszerben. Ez egy hiba volt, de ő a nyilvánosság előtt sosem említette, soha semmi rosszat nem mondott a csapatra. És amikor egy ennyire intenzív dolog résztvevője, egy csoport tagja vagy, az ilyesmi jelenti a különbséget. Ezért állt mögötte az egész csapat és az egész nemzet.”

És nemcsak a Ferrarinál volt így. 2012-ben a Mercedesnek időnként egészen ütőképes autója volt, ám Schumachert sorra műszaki hibák hátráltatták, és a csapat is sokszor csődöt mondott, miközben képtelen volt úrrá lenni gumigondjain. Egyesek már összeesküvés-elméleteket szőttek, miközben ő még ebben is csak a fejlődés lehetőségét látta és bizakodott. „Ezek a gesztusok mind kölcsönös tiszteletet, de mindenekelőtt barátságot eredményeztek” – hívta fel Todt a figyelmet.

„A Ferrarinál volt két tesztpályánk, megvolt a pénzünk, de mindenekelőtt ez a nagyszerű csapatunk” – erősítette meg Brawn az összetartás fontosságát. „Mindannyian építhettünk egymásra, Michael pedig fontos része volt ennek. Egy tehetséges versenyző volt, de egy igazi csapatjátékos is. Nálunk nem volt belső politizálás, ha probléma adódott, megbeszéltük, és ez tett bennünket olyan erőssé.”

Fotó: michael-schumacher.de

Ferraris versenymérnöke, Luca Baldisserri szerint Schumacher nem véletlenül vált vezérré. „Kezében tartotta a csapatot, elérte, hogy meglegyen a harmónia, és a győztesek útjára vezette őket. Senki más nem volt képes úgy összetartani egy csapatot, ahogyan Schumacher. Ő a pályán kívül is egy igazi nagyság volt. Azt az érzést keltette benned, hogy alkalmazottként alapvető részecskéje vagy a csapat sikerének. Hetente legalább egyszer felhívott, hogy megkérdezze, egy adott mérnök éppen mivel foglalkozik, vagy hogy hogy vannak bizonyos mérnökök. Szóval kifejezni sem tudom, hogy milyen fontos volt Michael mindannyiunk számára.”

Még Sven Krieter, a sisakgyártó Schubert munkatársa is átérezte, milyen pluszt jelent Schumacher súllyal bíró jelenléte a csapat számára. „Amikor Michael belépett a garázsba, mindenki még jobban koncentrált, mint addig. A világ legjobb versenyzőjének dolgozni különleges volt. Ilyenkor az ember duplán megerőlteti magát. De Michael is sokat követelt. A legapróbb részletnek is stimmelnie kellett.”

A garázs másik oldalát is felvillanyozta

 

Rob Smedley szerint nemcsak saját kollégáit, a csapattársa oldalán dolgozókat is hajtotta a német lendülete, és ez magától értetődően jött tőle. „Nem mondanám, hogy Michael valaha bárkit is noszogatott volna. Ő nem ezt tette, hanem csak mércét tett mindenki elé, megmutatta, hogy a kiválóság ezen szintjét kell elérni, aztán elvárta, hogy megoldjuk ezt. Ilyen szempontból tökéletes vállalati vezető volt, csak éppen közben nagyon gyorsan vezetett autókat.”

„Kívülállóként gyakran jellemzik őt arrogánsnak azok, akik nem ismerik. Pedig éppen az arrogancia ellentéte. Hiába lett övé a legtöbb bajnoki cím, Michael megőrizte az alázatosságát. Nem láttam még embert, aki annyira előtérbe helyezte volna a csapatot, mint ő, és tisztában lett volna azzal, mennyire fontos a csapatmunka. Tudta, hogy a csapat a legfontosabb, és ő csak utána jön, hiszen maga is része ennek. Hiába volt vezető és vezér, és hiába elképzelhető, hogy az egész nélküle meg sem történt volna, ő megőrizte az alázatosságát és mindig minket helyezett előtérbe. Még akkor is, amikor hajtott minket. Egyetlen versenyen sem mulasztott el odamenni a csapat minden tagjához, hogy kezet rázzon vele és megköszönje a fáradozásait.”

„Még azon emberek esetében is így volt, akik nem az ő autóján dolgoztak. A ferraris korszakomban én a másik autónál voltam, Felipénél (Massa), előtte meg a tesztcsapatnál. Sokszor előfordult, hogy a verseny után két napig nem is láttuk őt, de még ha dominált is egy versenyen, az első dolga utána az volt, hogy eljött a tesztcsapathoz, és minden egyes mérnökkel kezet fogott. Beszélgettünk arról, mivel foglalkozunk éppen a teszten. Egyszerűen nagyszerű volt vele dolgozni, és amikor olyan vezetőséget kapsz, mint ez a triumvirátus vele, Jeannal és Ross-szal, az annyira jó volt, hogy nem lőhetett mellé.”

Fotó: michael-schumacher.de

Együtt nyerni, és együtt veszíteni. Schumacher csapataival a szó szoros értelmében csapatsporttá tette az egoistákkal teli Forma–1-et, és új szintre emelte a csapatmunka fogalmát. „Ez egy hosszú szerelmi történet” – tekintett vissza ferraris éveikre Montezemolo. „Michael a Ferrari és az olasz szurkolók számára is egy hős volt. Mindenféle pályán, mindenféle időjárási körülmények között nyerni tudott. Ő volt az első versenyző, aki komoly fizikai felkészülést végzett, és professzionális szemléletmódot honosított meg a versenyzés világában. Nagyon fontos volt – és ezt mindenki tisztelte is benne –, hogy nemcsak a szép, hanem a nehéz időkben is képes volt a csapattal dolgozni. Sok versenyzőt láttunk, aki nagyon erős volt, amikor nyert, és mindenkinek megköszönte, de amikor nem nyert, azt mondta, hogy az a csapat hibája volt. Michael mindig támogatott bennünket, és ezt mi és a szurkolók is nagyon becsülték benne.”

Űrt hagyott hátra, de utat is tört az új generációk előtt

 

A sok apró gesztusból és a részletekre való odafigyelésből valami egyedülálló épült föl, mely rekordok sorát hozta Schumacher és csapatai számára. Brawn már a Benettonnál megtapasztalta ezt. „A pályán hamar kivívta magának a tiszteletet azzal, hogy soha nem hagyott helyet senkinek, de azt is fontos kiemelni, hogy Michael nem egy bajnokcsapathoz érkezett, ő alakított bajnokcsapattá minket. Amikor 1994-ben megvolt az autónk ahhoz, hogy a bajnokságért küzdjünk, ő már készen állt rá. A csapatszellem volt az egyik fő erőssége. Imádott egy csapat részének lenni. Tudta, hogy egyedül sosem nyerhet bajnokságot, csakis csapattal.”

Schumacher sikerének titkát Smedley szerint ez, és nem önmagában a versenyzői kvalitásai jelentették. „Talán nem volt mindig, minden nap ő a leggyorsabb, de ez sokkal többről szól annál, hogy gyors vagy-e. Ő volt a legkomplettebb, és ő következetesen gyors volt, mentálisan pedig nagyon erős. El sem hinnéd, mennyire sok kapacitása maradt az autóban ülve. Gyorsan vezetett, de mellette karmester is volt, és több mint ezer embert volt képes felvillanyozni. Még azon embereket is, akik Rubens vagy Felipe autóján dolgoztak. Minket is felvillanyozott a győzni akarásával.”

Hogy ez mennyire sokat jelentett a Ferrarinak, az igazán a 2006-os távozása, valamint a Schumacher, Brawn, Todt tengely felbomlása után mutatkozott meg, mely Smedley szerint teljesen felborította a csapat addigi egyensúlyát. „Akkor teljesen megváltozott a hangulat. Michael továbbra is részt vett a csapat életében, de nem akarta igazán elkötelezni magát. Már nem volt olyan, mint amikor még versenyzett, és napról napra visszajelzéseket adott arról, hol tartunk, merre tartunk, min kell dolgoznunk, mi miatt ne aggódjunk, és mire figyeljünk helyette. A csapat dinamikája teljesen más lett, és nem túlzás azt mondani, hogy irányt veszítettünk nélküle.”

Fotó: michael-schumacher.de

Lehet-e nagyobb dicsérete egy csapattagnak annál, mint ha alig pótolhatónak bizonyul? A Ferrarinál Schumacher óta olyan remek versenyzők fordultak meg, mint Kimi Räikkönen, Felipe Massa, Fernando Alonso vagy Sebastian Vettel, ám hiába az előd útmutatása, eredményeit megismételni igazán egyiküknek sem sikerült, és egyikük sem tudott olyan csapatot maga köré építeni, mint ő. Ez persze nem csak rajtuk múlt/múlik.

Szemléletmódját, munkamódszerét talán azóta sokan átvették, és talán tehetségből is jutott páraknak hasonló adag, ez mégis megtartotta Schumachert egyedinek. „Egy versenyzőnél alapvető fontosságú a tehetség. Egy nagy versenyző nyerni képes egy átlagos autóval is. Egy átlagos versenyző talán van olyan szerencsés, hogy világbajnok lesz egy kiváló autóval. De rossz autóval még egy kiváló versenyző sem tudott bajnokságot nyerni. Ha pedig egy kiváló versenyződ van és egy átlag fölötti autód, a kombináció szinte legyőzhetetlen. Nekünk évekig megvolt ez a Ferrarinál Michael Schumacherrel. Szinte érinthetetlenek voltunk. Számomra Michael marad minden idők legjobbja. Nemcsak a versenyzői képességei miatt, hanem azért is, mert meghatározó szerepet játszott a Benetton és a Ferrari csapatának felépítésében is. Álomszerű volt vele dolgozni. És ő volt az egyetlen ilyen kaliberű versenyző azok közül, akikkel együtt dolgoztam” – vonta le a végkövetkeztetést Brawn, elismerve persze elfogultságát Schumacher iránt, akivel életre szóló barátok is lettek.

Schumacher utolsó interjújában maga is vallott saját újszerű megközelítésének F1-re gyakorolt hatásáról. „Egyfajta úttörő voltam a mai generáció számára. Sok versenyző nem értette, hogy nem pusztán a tehetségen múlik, hanem azon, hogyan dolgozol a csapattal, hogyan hozod ki a maximális teljesítményt az autóból és a csapatból is. Elmész a végső határokig, majd kitolod azokat – erről szól a versenyzés. A fiataloknál is ezt látom: már sokkal felkészültebbek, a versengés magasabb szintre jutott, és bizonyos szempontból ez büszkeséggel tölt el.”

„Michael több volt, mint egy versenyző” – interjú Jean Todttal

Munkának indult, egy életre szóló szoros barátság szövődött belőle, melyet a nehéz idők csak egyre szorosabbá, a szépek pedig egyre élvezetesebbé tettek. Ők ketten hamar igazi szövetségesek lettek, melyből páratlan sikerek sarjadtak ki, és amely alapjaiban változtatta meg a Forma–1 képét hosszabb távon.

Fotó: Ferrari

 

Kevés ember van a paddockban, aki jobban ismeri az igazi Michael Schumachert Jean Todtnál, és kevés a világon, aki nála többet tud az ő jelenlegi állapotáról. A francia sportvezető a német Sport Bildnek adott interjúban legszebb emlékeiről, kapcsolatuk kezdetéről, barátságukról, a rekordbajnok családjához fűződő viszonyáról, de az F1 felé menetelő Mick Schumacherről és a Schumacher örökségét a Ferrarinál továbbvinni próbáló Sebastian Vettelről is beszélt.

A német sportlap cikkének elején Jean Todt egy híres fotóval a kezében pózol. Michael Schumacher rajongói közül aligha van, aki nem ismerné fel elsőre: az 2000-ben, a mámoros szuzukai dobogón készült, azon a napon, amelyen a híres álomcsapat sok-sok megpróbáltatás és csalódás után végre felért a csúcsra. Schumacher azon az esőre álló, feszültséggel teli délutánon felejthetetlen párharcot vívott ősi riválisával, Mika Häkkinennel, mely csak még értékesebbé tette a diadalt. A Ferrari számára 21 ínséges év, Jody Scheckter 1979-es győzelme óta az elsőt, amit egy egész nemzet, a világ összes tifosója várt már évek óta.

Ez a fotó lóg Jean Todt házának és irodáinak falán

 A Sport Bild fotóján Jean Todt szeme büszkén csillog. E felejthetetlen emlék képei életének meghatározó részévé váltak – csakúgy, mint a rajta az égbe emelt, önfeledten ünneplő „fogadott fiú” és örök barát, Michael Schumacher.

A legszebb emlékét tartja a kezében Schumiról.

Jean Todt: Pontosan, Szuzuka, 2000. A kép Michaelről és rólam készült a dobogón. Ez lóg otthon a házamban, de a genfi és párizsi irodámban is. A Michaellel töltött közös időszak mindig életem legszebb időszakaként marad meg az emlékezetemben. Azért kedveljük egymást, mert egy hihetetlen történetet írtunk együtt. És mert a nehéz időkben mindig összetartottunk.

Miért annyira különleges Önnek ez a kép?

Todt: Ez a fotó megmutatja, miért neveztek ki engem a Ferrarinál. És hogy miért szerződtettem Michaelt. 1996-ban történt, jóval azelőtt, hogy megszereztük a bajnoki címet. Már 1997-ben és 1998-ban is majdnem meglett, és amikor 2000-ben Szuzukában végre sikerült, azt mondtam Michaelnek a dobogó felé tartva: „A szakmai életünk már soha többé nem lesz ugyanolyan, mint előtte volt.” Minden elvárásnak sikerült megfelelnünk, nemcsak az olasz szurkolókénak, az egész világénak.

Akkora volt a nyomás?

Todt: Természetesen. Mindenki folyton azt kérdezgette tőlem, hogy mikor fog már végre sikerülni, mikor nyerjünk végre egy bajnoki címet. Képzelhetik, huszonegy éven át nem volt világbajnok Ferrari-versenyző. Pár évvel később aztán már arról kérdezgettek, hogy mikor veszítünk már végre… (nevet) Mindenkinek elege volt már a dominanciánkból. De a dolgok nem változtak semennyit sem. Azt gondoltuk, hogy a siker majd jóllakottá tesz bennünket, de annyira szenvedéllyel viszonyultunk a sportághoz, hogy sosem csillapodott a sikeréhségünk.

Emlékszik még arra, mikor találkozott először Michaellel?

Todt: Természetesen. 1994-ben Spában ugyanabban a hotelben szálltunk meg, és ott váltottunk pár szót, de többet nem. Aztán a menedzserével vettem föl a kapcsolatot. Michaellel 1995-ben Monte-Carlóban találkoztam újra. Július vége volt. Az egész az én hotelszobámban indult, a Hotel de Paris-ban, a Ferrari ügyvédjével, Henry Peterrel. Michael Willi Weberrel érkezett. Egy másik szobában akartunk tárgyalni, de azt közben kivették. Így kötöttunk ki végül Michael fontvielle-i lakásán. Ralf is ott volt. Éjfél körül már alá is írtunk a szerződést. Az én szememben ő volt az egyetlen olyan versenyző, aki világbajnokká tehette a Ferrarit.

Fotó: michael-schumacher.de

Miért?

Todt: A hatalmas tehetség, a teljes elhivatottság és lojalitás kombinációja volt. És remek viszonyítási pontot jelentett a mérnökök és technikusok számára. Amikor nem megy jól, az olaszok hajlamosak arra, hogy egymásra hárítsák a felelősséget. A karosszéria gyártói azt mondják, a motor miatt van, a motormérnökök meg a karosszériát vélik túl gyengének. Vagy azt mondják, hogy a versenyzőnk nem megfelelő. Mindig van valamilyen kifogás. Azzal viszont, hogy alkalmaztam Michaelt, legalább egy problémát megoldottam. Senki sem állíthatta azt, hogy ő nem jó versenyző, elvégre éppen akkor vált kétszeres világbajnokká. Ez egy meghatározó lépés volt. Michael gondoskodott arról, hogy egy kifogással kevesebb lehessen a Ferrarinál, és közben motiválta is a csapat tagjait. Több volt ő egy versenyzőnél.

Mi tette annyira különlegessé Michael, Ross Brawn és az ön kombinációját?

Todt: Az első bajnoki címig vezető nehéz idők, az az időszak, amelyben vesztettünk. Nem sikerült minden elsőre úgy, ahogyan vártuk. Pár technikai hibával több volt, mint kellett volna, és nagy volt a nyomás, hogy engem menesszenek. Nekem akkoriban jó volt a viszonyom Michaellel, tiszteltük egymást, de még nem voltunk barátok. Mindig is az ő főnöke voltam. Amikor viszont az én helyzetemről beszélt, mindig azt mondta, hogy ha Jeannak mennie kell, akkor én is megyek. És ténylegesen benne is volt a szerződésében egy kitétel, mely kimondta, hogy szabaddá válik, ha én elhagyom a Ferrarit. Szóval ezzel segített nekem.

Fordítva is így volt, Ön is megvédte őt.

Todt: Jerezben 1997-ben. Akkor egyértelműen kicsúszott az irányítás a kezéből, és a büntetése is szigorú volt: kizárták a versenyből és az egész bajnokságból. Vitákat robbantottunk ki, és természetesen előfordult, hogy Michael Schumacher is meggyengült. Ennek ellenére én mindig mellette álltam. Megértettem, mennyire fájt neki az autóban, és hogy mit érzett akkor. Ezzel folyamatosan egyre közelebb kerültünk egymáshoz. De mégsem lett minden egyből sokkal jobb. 1998-ban újra elveszítettük a bajnokságot, többek között a spái buta baleset miatt, ami után nekünk kellett őt megállítanunk, amikor dühösen odarohant David Coulthardhoz. 1999-ben eltörte a lábát, de sosem hibáztatta érte a Ferrarit nyilvánosan. Ezek mind kölcsönös tiszteletet, de mindenekelőtt barátságot eredményeztek. Sokan gyakran nevezik őt arrogánsnak és keménynek, de ő egyszerűen csak félénk.

Fotó: michael-schumacher.de

A tragikus síbalesete óta is mindig mellette állt.

Todt: Még jól emlékszem arra, mennyire elleneztem, hogy a ferraris visszavonulása után elkezdett motorozni. Őszintén szólva teljesen ellene voltam. De Michael nagyon becsvágyó volt, ha valamit a fejébe vett, azt meg is valósította. Ezért is örültem annyira, amikor visszatért a Mercedesszel a Forma–1-be. Egyfelől a Forma–1-es autók manapság nagyon biztonságosak, másfelől tudtam, hogy azokat a fenevadakat képes irányítani, míg a motorokról ugyanerről nem voltam meggyőződve. Hogy a sors végül úgy hozta, hogy szerencsétlenül egy kőre esett fejjel, számomra még nehezebben felfogható.

Milyen a kapcsolata most a Schumacher családdal és Michaellel?

Todt: Szorosabb, mint valaha. Michaellel már előtte is nagyon közel álltunk egymáshoz. A nevében nem nyilatkozhatok, de úgy mondanám, mindent tudok róla. A balesete előtt még az én agyi és gerincsérülésekkel foglalkozó intézetemet is segítette. Ő volt talán a legnagyobb magánbefektetőnk. Manapság viszont Corinnával és a gyerekekkel is szorosabbá vált a viszonyunk.

Főleg Mickkel, aki az apja nyomdokaiba akar lépni.

Todt: Emlékszem még, hogy Michael gyakran a fiával együtt jött át Olaszországba. Legtöbbször az én házamban aludtak. Akkoriban volt egy kertem tyúkokkal, és Mick a feleségemmel, Michelle-lel mindig azokat kergette. Ma pedig már szinte felnőtt férfi. Még mindig folyamatos kapcsolatban vagyok Michaellel, rendszeresen látogatom is őt. A Brazil Nagydíjat, ami után a sok reklám miatt kritizáltam az RTL-t, például Michael svájci házában néztem. Az egész család a barátok és bizalmasok csoportjából áll.

A fia, Mick jelenleg a Forma–2-ben készül versenyezni a Forma–3 Európa-bajnokaként. Ez mennyire teszi elégedetté?

Todt: Nagyon fontos, hogy Mick olyasmit csináljon, amit élvez, ami boldoggá teszi őt. Ugyanakkor az is fontos számára, hogy sikeres legyen, mert a nyomás nagy rajta. Az emberek érthető módon sokat várnak tőle, elvégre mégiscsak a rekordbajnok fia. Emiatt is örültem annak, hogy idén meg tudott felelni az elvárásoknak. Most a Forma–2-ben lesz, de még hosszú út áll előtte, és fontos, hogy védjék őt közben.

Jean Todt Sebastian Vettellel és Mick Schumacherrel az FIA év végi díjátadó gáláján (Fotó: FIA)

Mick eljut a Forma–1-ig?

Todt: Nem látom akadályát annak, hogy Mick a Forma–1-ig jusson. Ha a Forma–2-ben sikeres lesz, maga után vonja az érdeklődést. Már csak azért is, mert a puszta nevének köszönhetően is jobban szem előtt van, mint mások. Ez viszont az elvárásokat is fokozza, és fontos megtartani az egyensúlyt.

Sebastian Vettel egy újabb német a Ferrarinál. Ahogy Michaelnek, neki sem sikerült bajnokságot nyernie az első négy ottani évében. Mi hiányzik nála a sikerhez?

Todt: Először is: én kedvelem Sebastiant. Csak egy történet ehhez. Michael minden Német Nagydíj előtt meghívta az egész csapatot Kerpenbe gokartozni. Egyszer egy Sebastian nevű kisfiú is ott volt az apjával. Bemutatott neki, és azt mondta: ez a versenyző nagyon tehetséges, egyszer még nagyság válik belőle. Sebastian Vettel volt az. Ma már harmincegy éves, akkor csak tizenhárom volt. De van egy különbség az ő ferraris történetük között. Amikor Michael csatlakozott a Ferrarihoz, a csapat fejlődése egy tízes skálán négyes volt. Amikor Vettel érkezett a Ferrarihoz, ez nyolcas volt.

Ennek ellenére még mindig nem sikerült neki.

Todt: Lehet, de az emberek alábecsülik, mennyire nehéz megnyerni egy világbajnokságot – főleg egy olyan csapat ellen, mint a Mercedes. Alonso, aki minden idők egyik legjobbjának számít, is kétszer veszítette el az utolsó versenyen a bajnokságot, ráadásul éppen Vettel ellen. Szóval a két helyzetet nem hasonlítanám össze.

Vettelt is jobban kéne védelmeznie a Ferrarinak, mint ahogyan annak idején Ön védte Schumachert?

Todt: Elég jól ismerem a helyzetet, de sem a Ferrari korábbi csapatfőnökeként, sem az FIA elnökeként nem kívánom kommentálni ezt.

Makaótól Makaóig: a bajnok Mick Schumacher nagy fordítása nyomában

Ezen a hétvégén kerül sor a híres Forma–3-as Makaói Nagydíjra, a 32 fős mezőnyben Mick Schumacherrel. Egy éve itt kezdődött az idén Eb-címig vezető út – de vajon összejön-e a családi mesterhármas a III. Schuminak köszönhetően?

 

Mick Schumacher Makaóban versenyez először koronázott bajnokként (Fotó: Prema)

Mick Schumacher számára már nem jelentenek ismeretlen terepet Makaó utcái. Egy évvel ezelőtt az F3-as Európa-bajnokság újoncaként látogatott el az idény végén a nívós versenyre, és bár a fő versenyen utolsóként, két kör hátránnyal rangsorolták, összességében kimondottan jól szerepelt

.

Olyannyira, hogy főnöke, a Prema-csapatot vezető Rene Rosin a közelmúltban az Autosportnak nyilatkozva kijelentette, valójában az akkori verseny volt az első jele annak, hogy Mickből akár F3-as bajnok is válhat 2018-ban. „Ez volt az első pillanat, amikor azt mondtam: oké, ez a fiú rendben van, készen áll a következő évre. Akkor értettem meg, hogy ő egy olyan versenyző, akinek szüksége is van a következő évre” – nyilatkozta Rosin.

Hogy akkori szereplése miért nem szólt akkorát, annak prózai oka volt. Az időmérőn a remek 7. rajtpozíciót szerezte meg újoncként, majd az első – úgynevezett kvalifikációs – versenyen a hatodik helyért szállt csatába Ferdinand Habsburggal, ám a 4. körben elfékezte magát az osztrák mellett a külső íven, és miután a zsákutcát jelentő bukótérbe csúszott, visszaesett a mezőny végére. Mindez a 20. rajtpozíciót jelentette számára a fő futamon, ami egyrészről nagy csapás volt, másrészről viszont lehetőség arra, hogy felhívja magára a figyelmet. Újfent bizonyította, amit már a Forma–4-ben, majd az eredmények szempontjából kevésbé acélos első F3-as évében sokszor: kimondottan erős és okos a párharcokban. Egészen a 11. helyig kapaszkodott föl, amikor egy biztonsági autós fázis alatt váltóproblémával a boxba látogatott. Bár két kör hátránnyal visszatért, esélye sem volt az előrelépésre, így a verseny leggyorsabb körével kellett vigasztalódnia.

„A sebességem már az elején megvolt” – mondta tavalyi versenyéről Schumacher „Ez is azt mutatta, milyen potenciál volt bennünk. És Makaó nem az a pálya, ahol nem lehet előzni, valójában elég könnyű, főleg a hosszú egyenesben. Szerintem egészen jók lettek volna az esélyeim azon a hétvégén. Végül a miénk lett a leggyorsabb kör, de jobb lett volna az első helyekért is harcba szállni. Ki tudja, talán odakeveredhettem volna” – elmélkedett.

Idén már nem jöhet szóba a feltételes mód, bizonyítani ment Makaóba, mégpedig a küzdelem egyik esélyeseként. De ez már nem is ugyanaz a Mick Schumacher, aki 12 hónappal ezelőtt járt ott.

Mick Schumacher 2017-ben egy leggyorsabb körrel vigasztalódott Makaóban (Fotó: Mick Schumacher/Twitter)

Az idei nagy fordulat hátteréről

Mick 2017-es makaói látogatására egy nehéz F3-as szezon után érkezett, mely mindössze egyetlen dobogós helyezést hozott számára Monzában. Hogy az Eb-n nem jöttek a jó eredmények, az főnöke szerint legfőképpen az időmérős gyengélkedésének volt köszönhető, valamint annak, hogy nem igazán tudta összerakni kvalifikációit és önmagát, amely egy ilyen szoros mezőnyben sokpozíciónyi különbséget jelenthet. „2017 hullámzó volt. A monzai első dobogója megvolt, jó munkát végzett a tanulóévében, de az időmérők mindig kicsit nehézkesen mentek számára.”

Ezt ő is elismeri. „Az F4 után elég nagy volt az ugrás, mivel sokkal nagyobb a leszorítóerő, és itt képesnek kell lenned százöt százalékra, mert ha nem vagy, akkor máris kicsit lassú vagy. És velem talán pont ez volt a helyzet tavaly. Nagyon próbáltam a legjobbamat nyújtani minden alkalommal, és talán egy kicsit túlságosan is jó akartam lenni, amiből az lett, hogy túl konzervatívvá váltam az időmérőn. A versenyen megvolt az érzés, ott hasonló volt, mint az F4-ben, a gokartban: közelharcok, versenyképesség.”

Rosin számára azért jelentett bizonyosságot a 2017-es makaói hétvége, mert bár az eredmények akkor sem jöttek igazán, egyértelműen megmutatkozott, hogy azok Schumacherben vannak, és nem a képességek hiányával van gond, hanem azzal, hogy még nem találta meg megfelelő módszert s kiaknázásukra.

Mick a spái első győzelem után (Fotó: F3)

Az idei spái első pole pozícióval és futamgyőzelemmel viszont eljött az áttörés. Schumacher sorra nyerte az újabb versenyeket, és óriási hajrával megszerezte az Európa-bajnoki címet az addig vezető Daniel Ticktummal szemben. „Sokat kellett tanulnom és fejlődnöm, és az utolsó három hétvégén, de már Spában is sikerült mindent összeraknunk” – tekintett vissza az idei szezonjára Mick. „De már kezdettől lehetett volna ez a helyzet, mert például Pau-ban (a legelső versenyhétvége – a szerk.) az első szabadedzésen három tizeddel gyorsabb voltam mindenkinél, de aztán az időmérőn eltört a felfüggesztésem, és utána már nem igazán tudtam megmutatni, mire vagyok képes – egészen Spáig.”

Rosin úgy véli, Pau-ban a hiba egyfajta gátat jelentett Schumacher számára, amit előbb le kellett küzdenie. Ehhez hétvégékre volt szüksége. Mint mondta, a kis Schumi elbizonytalanodott az elvárásaihoz viszonyított gyengélkedése miatt. „Részben a mi hibánk volt, részben az övé, de túl nagy lett a nyomás, és már-már olyan helyzetbe került vissza, amelyben megkérdőjelezte, hogy képes-e időmérőt futni. De nem így volt. Sokat beszéltünk vele. Ő is hibázott, mi is hibáztunk, sokszor balszerencsések is voltunk az időjárással, és aztán megérkeztünk Zandvoortba, ahol már jó helyezésekért csatázott.”

A holland állomás az év negyedik helyszínét jelentette Pau, a Hungaroring és a Norisring után – ezen időszakban csak egy dobogós (3.) helye volt a magyarországi harmadik versenyről. „Azt mondtam neki: »Nézd, fontos lenne a pole pozíció. Ha jó eredményeket akarsz elérni, akkor versenyről versenyre haladjunk, aztán év végén meglátjuk, hogy jól vagy rosszul végeztük-e a munkánkat.« Zandvoortban remek Q1-et futott, de a Q2-ben forgalomba került, és a mezőny sűrűjéből rajtolt. De ott már látszott a változás, ami aztán Spában a fordulathoz vezetett. Onnantól megértette, és elhitte, hogy meg tudja csinálni. Semmi varázslat nem történt, csak tette, amire már az első versenyen is képes lett volna” – magyarázta Rosin.

Mick Schumacher (Fotó: F3)

És akkor nyerő üzemmódba váltott!

Az eredményt ismerjük: egy-egy győzelem Silverstone-ban és Misanóban, a triplázás a Nürburgringen, majd a második hellyel kiegészített duplázás a Red Bull Ringen, és végül a bajnoki elsőség bebiztosítása két hockenheimi második hellyel. „Spa mindenki számára fontos volt a csapatnál. De nem kellett volna ennyire későn érkeznie, az biztos” – ismerte el Schumacher.

„Ez a törekvésen és a nyomáson is múlt” – ecsetelte tovább Rosin a hullámvölgy okát. „Hozni akartuk az eredményeket, bizonyítani. De amikor nem jönnek az eredmények, még keményebben próbálkozol, és még keményebben… Silverstone-ban (a spái első sikerek után – a szerk.) jött el az a pont, amikor leültünk vele, és azt mondtuk: »Mick, azt kell hoznunk, amire képesek vagyunk, úgy, ahogyan a téli teszteken is csináltad, és ahogyan az első hétvégén Pau-ban.« És az utolsó versenye ezek után elképesztő volt. Nagyon-nagyon jól csinálta.”

Mick eközben elárulta, a versenyzési módján is változtatott, ami valamikor szintén Silverstone-ban kezdődött. Ott először uralt egy versenyt úgy, hogy kezdettől az élen volt, és irányítania kellett. „Az F3-ban ilyesmit még sosem csináltam. Az első köreimet talán megnyomtam, de utána mintha minden körrel egyre könnyebben vettem volna a dolgot. Most már végig úgy kezelem, mint egy időmérő edzést, minden verseny egy időmérő számomra, amelyen muszáj jól teljesítenem. Ha növelnem kell az előnyöm, akkor növelem – már sokkal több tartalékom van arra, hogy ezt megtegyem.”

„Itt mindenki nagyon gyors, a különbségek minimálisak, így ha az F3-ban mindent jól összeraksz, valószínűleg az élen leszel, gyors leszel. Nem kell ehhez három lila szektor, elég csak kiegyensúlyozottan gyorsnak lenned” – mondta föl a megtanult leckét.

Silverstone-ból egy győzelemmel távozott (Fotó: F3)

Az első verseny bajnokként

És ezzel vissza is jutottunk a hétvégi Makaói Nagydíjig. Mick Schumacher második ottani szereplésére már Forma–3-as Európa-bajnokként, 8-szoros F3-as futamgyőztesként és 7-szeres pole-szerzőként érkezett. Visszanyert önbizalommal, a siker, az eredményesség receptjével a zsebében. Ez lesz az első komoly megméretése bajnokként, esélyesként, ami egyfajta képet is előrevetíthet számunkra arról, ez mennyiben változtatta meg őt. 

Azt mondják, bajnoknak, győztesnek lenni nem eredmény, hanem tudatállapot. Rosin fenti szavaiból kiderül: ha valakinél, Micknél ez igencsak sokat számít. 

És ha az összeszedettség és magabiztosság még motivációval is társul… Márpedig abból nem lesz hiány. „Ez egy nagyon szórakoztató verseny, az egész esemény hihetetlen, akárcsak a pálya. Ez a legjobb pálya, amin valaha versenyeztem. Gyors kanyarok, rendkívül lassú kanyarok is vannak benne, és olyan padlógázas részek, ahol azt gondolnád: rendben, esély sincs ezt padlógázzal megcsinálni. Ha gyors akarsz lenni, végig közel kell lenned a falakhoz, minden körben. Ez igazán nagy kihívás. Nem szabad hibázni, és ha ez sikerül, akkor gyors is leszel. Nem tudom szavakkal elmondani, milyen érzés itt vezetni” – lelkendezett már előre.

A kezdés mindenesetre nem sikerült rosszul számára csütörtökön. A magyar idő szerint hajnalban rendezett első szabadedzésen ő bizonyult a leggyorsabbnak, az első időmérőn – amit három piros zászló szakított meg, és ami nagy javítások nélkül, már idő előtt véget ért emiatt – pedig a harmadik lett két korábbi F3-as rivális, az idén már a GP3-ba lépő, de Makaó kedvéért az F3-as autóba visszatérő Callum Ilott, valamint az előzetes pole pozíciót bebiztosító szezonbéli nagy ellenfél, a tavalyi makaói győztes, Dan Ticktum mögött.

Makaó utcáin csütörtökön, Mick a 9-es rajtszámmal versenyez a hétvégén (Fotó: Mick Schumacher/Twitter)

Schumacher az első szabadedzést úgy nyerte, hogy egyetlen igazi gyorskört teljesített. Ilott azért megjegyezte: „Szélárnyékot adtam Schumachernek, szerencsés fiú...”

Az időmérőn aztán nem igazán tudott beleszólni Ilott és a legjobb körét az első piros zászló után feltett friss gumiján teljesítő Ticktum szoros vetélkedésébe, egy ideig a 10. helyen állt, majd az utolsó piros zászló előtt javított, s feljött 3.-nak. Hátránya 0,429 volt, míg az első kettőst 0,132 másodperc választotta el egymástól. 

„Szerintem elég jól sikerült” – nyilatkozta Schumacher az edzést követően. „Használt gumin mentünk az időmérő elején, és egyből megvolt az érzés. Aztán új gumikra váltottam, a bemelegítésük jól ment, és sikerült jó kört összerakni. De még így is egész nagy a különbség. A két élen álló nagyszerű munkát végzett, de biztosra veszem, hogy ha jobban nyomom, lehet esélyem a pole-ra.”

Schumacher mellett a Prema további 5 versenyzőt nevezett Makaóra. A második legjobb házon belül a 13. időt autózó Marcus Armstrong lett bő fél másodperces hátránnyal Mickhez képest, mögötte Cso Guanyu végzett, míg Ralf Aron és Robert Svarcman a 18-19. helyet szerezték meg.

Különleges versenyhez különleges, aranyozott sisakfestés dukál! (Fotó: Mick Schumacher/Twitter)

Amit a makaói hétvégéről tudni kell

A lebonyolítási szisztéma szerint a pénteken magyar idő szerint 8 óra 10 perckor rendezendő második időmérőn derül ki, milyen sorrendben állnak fel a rajtrácsra a versenyzők a szombati első versenyen. Ez a futam 10 körös lesz, vagy 60 perces, az esetleges megszakításokkal együtt. Vasárnap ezt követi majd az úgynevezett főverseny, melynek rajtsorrendjéről az első futam végeredménye határoz. Ez 15 körig vagy 60 percig tart, ám itt már hozzáadják a megszakításokkal elment időt.

Az F3-as makaói program:

csütörtök (nov. 15.):

2:55-3:35 – 1. szabadedzés

7:20-8:00 – 1. időmérő edzés

péntek (nov. 16.):

4:30-5:10 – 2. szabadedzés

8:10-8:50 – 2. időmérő edzés

szombat (nov. 17.):

2:00-3:00 – 1 futam/kvalifikációs verseny (10 kör)

vasárnap (nov. 18.):

8:30-9:30 – 2. futam/főverseny (15. kör)

Élő közvetítés itt:

https://www.fia.com/events/f3-world-cup/season-2018/2018-macau-grand-prix-live-stream