„Hogy
jó győztes légy, még jobb vesztesnek kell lenned.”
/Michael Schumacher/
„Szeretném még egyszer hangsúlyozni, hogy a
Forma–1-es autók prototípusok, amelyeket részek százaiból építenek meg. Hogy
ebben néha valami meghibásodik, számomra teljesen logikus, ezért a kétség kívül
kiábrándító montreali hétvége miatt sem fogom elveszíteni a lelkesedésemet és a
hitemet a csapattal szemben. Ahogy eddig is, ezután is hiszek a közös
projektünkben és abban, hogy a Mercedesszel valami nagyszerűt építhetünk fel.
Itt senki sem vonható felelősségre, mivel az ilyen szerencsétlen esetek a
versenysport részét képezik. Biztos vagyok abban, hogy most a csapatban
mindenki még jobban odateszi magát. Ezért a kiesésem után azonnal összeültem a
versenymérnökeimmel, és megbeszéltem, miként tudnánk a következő versenyen
előrébb jutni, valamint, hogy a következő napokban is kapcsolatban maradunk. A
kiesés egyetlen előnye az volt, hogy mivel eredetileg is úgy terveztem, a
lehető leggyorsabban visszarepülök a családhoz, így a verseny hátralévő részét
arra használtam, hogy még a közönség miatti nagy forgalom előtt a reptérre
érjek.”
Egy nyilatkozat olykor sokkal
többet mond annál, mint ami benne van. Itt van például ez a tegnapi (június
11.) bejegyzés Michael Schumacher honlapjáról. Ahogyan a montreali hétvégén
több alkalommal, a kerpeni prototípusokról beszél és azok meghibásodásának
törvényszerűségéről. Aki figyelemmel követte a Hétszeres és a Mercedes 2012-es
történetét, pontosan tudja, ezen szavak ugyan igazak, mégis csupán közhelyként
beszélnek el a kínos valóság mellett – továbbra is valós reakció nélkül hagyva
a szurkoló számára elfogadhatatlant. Ugyan már, mind a 24 autó prototípus,
ilyen mértékű meghibásodás mégsem történik egyikkel sem, csak a hetes rajtszámú
Mercedesszel!
És éppen ez a tény leplezi le e
nyilatkozatot, melynek valójában nem tartalma, sokkal inkább a léte bír komoly
mondandóval. Schumacher is emiatt hangsúlyozza annyira a fenti érveket saját
pechszériája kapcsán. Mármint a rendkívüliség miatt. Annak mértéke ugyanis már
általános felháborodást keltett a rajongók körében – alaposan megerősítve az
eddig csupán indulatból és lappangva előtörő összeesküvés-elméleteket a
Mercedesszel kapcsolatban. Mint azt már Montreal előtt kifejtettük,
Schumi kudarcszériája a csapat számára is hatalmas presztízsveszteséget jelent.
Hiába szállítja ugyanis a brackley-i gárda az értékes pontokat másik autójával,
az a szárnyfeszegetős groteszk jelenet, nem ezt, hanem a dilettantizmus és
hiteltelenség fogalmát juttatja először az emberek eszébe. És minél több ilyen
eset van, ezt annál nehezebb lesz elfeledtetni velük – nyerjen közben a csapat
akárhány versenyt.
Szorul a hurok a Mercedes nyaka
körül, és most az – amúgy teljes joggal – erősödő támadások és gyanakvás kereszttüzében
ki tart eléjük védő pajzsot? Éppen a leginkább szenvedő fél, Michael Schumacher.
Hogy csapata az eddigi teljesítményük alapján megérdemli-e a fenti
nyilatkozathoz hasonló gesztusokat, erősen kérdéses. Ahhoz viszont kétség sem
fér, mekkora lelki erő és higgadtság szükséges egy ilyen időszak mély és rideg
sötétjében ücsörögve mosolyt erőltetni a meggyötört arcra, valamint kiállni
azok mellett, akik segítség helyett inkább akadályozzák az onnan való kijutást.
A sikeresség felé úton viszont nincs más választás. Márpedig célja még most is
ez. Így akárhány újabb pofon csattan is arcán, ő tudja, a visszaütéssel nem jut
közelebb hozzá, csakis azzal, ha lehajtott fővel tovább megy.
Schumachert pontosan ez
különbözteti meg a legtöbb kollégájától. Stefano Domenicali nyilatkozta a
németről tavaly: „Michael a pályafutása
során egyetlen rossz szót sem mondott a csapatról, soha nem szidalmazott
senkit. Ezt soha nem fogom elfelejteni. Ilyen tulajdonsággal csak kevés pilóta
büszkélkedhet.” Ennek köszönhető, hogy még a versenyt követő első
felindultságában sem kérdőjelezi meg soha a csapat épelméjűségét, mint Rubens
Barrichello tette velük a Nürburgringen, 2009-ben, és nem kezd panaszáradatba
és diszkriminációra utaló célozgatásokba a fájdalmát az egész világ felé
továbbító mikrofonok előtt, mint Nico Rosberg tavaly Indiában. Talán
megérdemelné a Mercedes, talán hatásosabb lenne, talán „nagyobbat szólna”, de a
csapatra és főként közös jövőjükre (már ha valóban lesz ilyen) nézve
semmiképpen sem lenne építő jellegű. Márpedig a jelen helyzetben, amikor is a
felelősség a hondás korszakhoz hasonló mértékben kezd elveszni csapaton belül,
Michaelen ez vajmi keveset segítene. Ő ugyanis hatalmas rutinjával már pontosan
tudja, hogy a gödörből való kijutáshoz két dologra van szüksége – mégpedig egy
időben: saját higgadtságára, mely kitartásra és a lehető legjobb munkára
sarkallja őt, illetve csapatára, akik eddigieknél klasszisokkal jobb munkája
nélkül saját teljesítménye mit sem ér. Előbbi azt biztosítja, hogy a kormányt
biztos kezek fogják, utóbbi viszont azt, hogy egyáltalán legyen mit fogniuk…
Schumi mostani nyilatkozata – bár
tartalmával ennek ellenkezőjét próbálja erősíteni – azt bizonyítja, a Mercedes
csapatnál hatalmas a baj. Michael 2012-es mélyrepülése immáron hét verseny óta
tart, hibások és okok viszont egyre inkább nincsenek. A csapat közleményei
tudniillik rendre kihangsúlyozzák: a sok hibában nincs szerepe sem Schumacher
vezetési stílusának, sem a csapat minőségellenőrzési módszereinek, sem a két
versenyzői szerelőcsapat összetételének, sem pedig annak, hogy a két autó
között bármiféle különbség is lenne.
Pedig a különbség hatalmas: hét
célba érkezés és 67 pont áll szemben öt technikai hibával és 2 ponttal –
illetve nulla ok számos igen súlyos okozattal. A csapat véleményét illetve
magyarázatát (mindenki egyenlő és minden ugyanolyan a két autón) éppen az teszi
abszurddá, hogy olyan dolog nemlétezését próbálják elhitetni a külvilággal, ami
nem hogy van, de hatalmas nyomaiba mind ők, mind Schumacher, mind pedig
rajongóik hétvégéről hétvégére orra buknak… Ha nincs akadály, mitől van esés?
És ha nincs esés, mégis honnan azok a kék-lila foltok?
Persze az imázs védelméért olykor
szükség van az ámításra – még ha az teljességgel hihetetlen és hiteltelen is –,
és Ross Brawn vagy Norbert Haug kommunikációja ily módon teljesen érthető. Az
viszont már koránt sem olyan egyértelmű, hogy mindehhez Michael Schumacher is
azonnal csatlakozzon. A Hétszeres ezzel tulajdonképpen egy ritka, és ezért
igencsak értékes emberi tulajdonságáról tesz tanúbizonyságot: képes a
megbocsátásra és a felejtésre. Persze hogy vérprofi, már régóta tudjuk. Aki
anyja halála után pár órával képes a külvilágot tökéletesen kizárva autóba
ülni, majd tükörsima győzelmet aratni, vagy higgadtan végignézni amint mögötte
pár centire lángra lobban a kifröccsenő üzemanyag, abban bízva, hogy
csapattársai úgyis megoldják, attól a mostanihoz hasonlatos gesztusok koránt
sem meglepőek.
Mert ez a fenti nyilatkozat bizony
nemes gesztus volt a javából! A külvilág felé, mert békességre int és védi a
csapatot a támadásoktól, de a csapat irányában is, mert olyan bizalmat sugall,
amely nem törődik a múlttal, csakis a jövővel. Schumit ez a hozzáállás és
képesség emelte ki az átlagból, ez tette vezéregyéniséggé korábbi csapatainál,
s ez vezette sikerre a nagy kudarcok után is.
Hogy most is így lesz-e, nem
rajta fog múlni – sokkal inkább csapatán. Amennyiben a Mercedes képes lesz
felnőni Schumi gesztusához, és valóban érdemessé válik arra, amit most (és már
korábban) Michael Schumachertől kapott ajándékba, nyilván sikerülni fog. Ha
nem, akkor pedig Schumival együtt fognak veszíteni – de koránt sem ugyanúgy. Azt
tudniillik lehet emelt fővel, de lehet szégyenkezve is.
A különbség csupán morális
jellegű, de mint a mottónknak szánt Schumi-idézetből kiderül, annál nagyobb. Az
ugyanis rávilágít: a jó vesztes is lehet győztes, miként a rossz győztes is
veszíthet. Mégpedig igen sokat.
Reméljük, még nem késő
felébredni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése