A Császár úrja (12.) – „Igazság! Alszol?”

Igazság! alszol? vagy meg is halál?
E férfi méltó volt rá, hogy nyakáról
Aranylánc függjön; s íme a helyett
Ő függ, ő függ... a hóhér kötelén.
S ennek nyakában aranylánc van, pedig
Hóhérkötélen kéne függnie. –
Igazság! Alszol? vagy meg is halál? 

(Petőfi Sándor)

Monte Carlo minden hibát kegyetlenül büntet. Ez teszi oly különlegessé az ottani versenyt és győzelmet. Így ha az előzések száma nem is csalogató, a hercegség mégis rendre nagy figyelmet kap. Így egy váratlan párharc meg csak hab a tortán! Egészen addig, míg e különlegességnek éppen a lényegét nem cáfolják meg: idén Monacóban sokan vétettek hibát, bűnhődni mégis csak az volt kénytelen, aki hibátlanul végezte el saját munkáját. Furcsa, nemde? Ja, és mindez az igazságszolgáltatás nevében történt…

Kissé ironikus, hogy Fernando Alonsót éppen akkor dicsérik leginkább, amikor idei legrosszabb teljesítményét nyújtja egy versenyhétvégén. Szombat délelőtt kétszeres bajnokhoz nem méltó hibát elkövetve csapta falhoz kocsiját, maga elől elvéve ezzel a Monacóban oly fontos kvalifikáción való részvétel lehetőségét, és ezzel a vasárnapi győzelmi esélyeit is. Aztán a szerencse többször is mellé állt: a verseny első körében beküldött biztonsági autó egy csapásra lenullázta az utolsó helyezés miatti plusz elsőkörös kiállása során összegyűlt hátrányát. Aztán a verseny végén ismét hibázott. Elaludt a Rasscasse-ban, és a hatodik helyről a hetedikre esett vissza. A híradásokba már mégis az került: Alonso az utolsó helyről lett hatodik…
S hogy mindez miért fontos? Mert jól szemlélteti, hogy olykor milyen kevésen múlhat, hogy valaki furcsa hibákkal is „zsenivé” váljon. Vagy éppen leleményes zseniből mindig kétes ügyekbe keveredő csalóvá… Itt persze Alonso csak „áldozat” (már ha egy szerencsés nyertest illetheti ilyen jelző). Miként Michael Schumacher is, akiről az eset kapcsán most ismét előkerülnek a korábbi sérelmek és „ügyek”. Pedig miként Alonso hibái miatt (most) nem érdemli meg azt a sok dicséretet, úgy az ezúttal valóban makulátlan Schumacher sem az újabb szidalmakat. A legfájóbb viszont mégis az, hogy a pályán látott „harcosok” helyett főszereplővé a pályától elszigetelt szobában ücsörgő urak váltak: Paul Gutjahr, Jose Abed, Christian Calmes és Damon Hill.
Ők talán nincsenek tisztában azzal, hogy a jó bíró az, akit észre sem vesznek. Nagy kár ezért a helyzetért, mivel a hercegségben lezajló száguldó hétvége sok más érdekességet is rejtett magában.
 

Ami háttérbe szorult...

Minden rosszban van valami jó. A Mercedes GP Barcelonát követően úgy döntött, hogy a Monte Carlo kanyargós aszfaltja kínálta lehetőséggel élve kihasználják korábban problémát jelentő rövidebb tengelytávjuk előnyös oldalát is. Így a csütörtöki edzésnapon már két új aerodinamikájú, de régi tengelytávú kocsi rótta a köröket. Hogy erre a lépésre miért is volt szükség, azt a többiek teljesítménye alapján érhetjük meg leginkább. A Barcelonában csak szenvedő Robert Kubica elképesztő formában volt a miniállamban: egész hétvégén az élmezőnyben. És mint mindennek a Forma–1-ben, ennek is van ésszerű magyarázata. A lengyel képességein és Renault-ja egyéb erényein túl ugyanis a francia kocsi a rövidebb tengelytávú járgányok közé tartozik, és ez jelentős mértékben közrejátszhatott a sikereikben. Akárcsak a hosszabb tengelytáv a McLaren időleges visszaesésében.
És így már az is érthető, miért szavazott Schumi is a régi megoldás mellet, annak ellenére is, hogy az korábban sokkal jobban korlátozta őt: „A hosszabb tengelytáv nagyobb mozgásteret enged számomra a beállítások terén. Ha azonban a hosszabb tengelytáv a sok beállítási lehetőséggel együtt is lassabb, mint a rövidebb a kevéssel, akkor inkább a rövidet választom.”
E változással azonban úgy tűnt, a régi lemez került vissza a lejátszóba: Rosberg egész hétvégén gyorsabbnak tűnt tapasztaltabb csapattársánál. Csakhogy küzdelmük ezúttal jóval kiélezettebb volt, mint korábban bármikor. Monacóban kirajzolódott az a kép, mely úgy tűnik, idén igazi tendenciává vált: egy körön Nico a jobb egy hajszálnyival, hosszabb távon viszont a kiegyensúlyozottabb Michael. Ezúttal viszont a hétvége további alakulása is egybevágott e felvetéssel! Nico Rosberg hatodk, Schumi hetedik lett az időmérőn, majd helyet cseréltek a versenyen.
Persze a szombati eredménynek egyikük sem örült. Rosberg hibázott a gyorskörében, ráadásul Schumacherrel együtt küszködött a forgalommal is. Az autóban jóval több volt. Olyannyira, hogy Nico a pole pozíciót vette célba vele (bár erre Webber formáját látva tán nem lett volna esélye), míg Schumacher az első két sorba felfestett rajtrács bármelyikével megelégedett volna. Ez jól mutatja a csapaton belüli monacói erősorrendet is: hiába a régi tengelytáv előnyei, azért Schumi számára a hátrányok nem tűntek el.
Apropó forgalom! A Q3-ban Rosberg Barrichello Williams-étől próbált leszakadni, amivel éppen mögötte haladó csapattársát tartotta föl. Nem ezen múlt a jobb helyezés, tudniillik az csupán egy „biztonsági kör” akart lenni a kerpenitől, ami nem úgy sikerült, ahogy kellett volna. És bár a gyorsabb kör nyilván nem ezen múlt, Schumi kissé dühös volt az eset miatt. Ross Brawnnal aztán tisztázták a dolgot: Rosberg fél perccel később ment ki utolsó körére a tervezettnél, Schumacher így került közvetlenül mögé. És mivel már csütörtökön is gyakran akadozott a rádióösszeköttetés, mi több a GPS-rendszer sem volt a helyzet magaslatán (a rendszer szerint volt, hogy a Mercedesek a vasútállomáson jártak…), a csapaton belüli káosz tulajdonképpen érthetőbbé vált.

Amit a sors elvesz, azt előbb-utóbb visszaadja!
Azzal, hogy Schumacher 46 ezreddel alulmaradt az őt kissé váratlan helyzetbe hozó csapattárssal szemben, ugyanis a rajtrács belső ívére, a tisztább oldalra került. És mint azt már a kvalifikáció után megígérte, ezt kihasználva aztán javított is a rajtál. A már megszokott idei trendet követően jól reagált a lámpák elalvására, elhúzott Rosberg mellett, sőt Hamilton mellé ért. Csakhogy kiszorított helyzetbe került: az angol óvatosan lassítva fűzte át magát az első kanyar belső ívén, és lassúságával gyakorlatilag Schumachert is gázelvételre késztette. A Mercedes kis híján súrolta a külső ívet határoló gumifal sarkát, miközben Barrichello a normál íven haladva „legyorsulta” őt. A jó rajttal nyert hely így vált semmissé.
Amit a sors elvesz, azt visszaadja, majd újból elveszi?
A javítás lehetősége elúszni látszott. A Williams hosszú körökön keresztül fogta vissza a két Mercedest, tekintélyes előny birtokába juttatva ezzel az élen haladó négyest. Aztán jöttek a kerékcserék, és a csapat ismét nagyot alkotott! Miként az előző versenyen, most is övék volt a leggyorsabb szerviz, melynek eredménye ezúttal is pozíciónyerés lett: Schumacher végre volt csapattársa elé került.
Ám a visszanyert hely ezúttal is semmissé vált. Barrichello lassúsága ugyanis még egy embert helyzetbe hozott: Alonsót. Mi több, sokáig úgy tűnt, Rosberg is elé kerül. Az övé volt ugyanis a kedvezőbb stratégia csapaton belül. Nico kihasználva a szabad utat, prezentálta a nagyvilágnak, mire is lett volna képes a Mercedes ezen a hétvégén. Sorra futotta a gyors köröket a lágyabb keveréken, egyre növelve előnyét. S ha Kobajasi nem esik ki az élmezőny elől, ő pedig nem ragad be a bokszból kijövő Webber mögé, talán még Massát is elcsíphette volna. De Schumit már akkor is, ha nála csak egy körrel marad tovább a pályán. A Mercedes azonban többet akart, és a végén semmit sem kapott. De legalább megpróbálták!

Csapatmunka - nekik köszönhetően Schumi zsinórban második versenyén előzött a bokszban

Persze utólag mindenki okosabb, mindenesetre elgondolkodtató, ha a jobb helyzetben lévő Schumi marad kint tovább, Rosberggel szembeni korábbi 1-2 másodperces előnye miatt bizonyára éppen elhúzott volna a pályára visszatérő Webber előtt, így a jó köridők sorát további 4-5 körrel gyarapítva, egy még későbbi kiállással tán előrébb tudott volna kerülni (éppen egy bokszkiállásnyi előnyt kovácsolva magának)…
Ám úgy tűnik, ez az elszalasztott lehetőségek hétvégéje volt a Mercedes számára. Mert a tiszta köreiken jól látszott, hogy sokkal több van autójukban ezen a pályán, mint amit pozíciójuk mutat. Miként a szombati 6-7. helynél is több volt bennük. És éppen ez jelentette minden gondok okozóját: a rosszabb rajthely.
Így viszont a taktika és előzési pontok híján maradt a hosszú vonatozás. Schumacher láthatóan gyorsabb tudott volna lenni Alonsónál. Hol közelebb került hozzá, hol gumi-, és Monaco esetében motor- illetve fékkímélő távolságban maradt tőle. A szurkoló pedig abban reménykedett, hogy talán majd a végén megpróbálja a lehetetlent, és kihasználva, gumijai a Ferrariéhoz képesti jóval frissebb állapotát, egy utolsó támadást indít a spanyol ellen…


A verseny fénypontja – ami hivatalosan nem is létezik…

És Michael Schumacher a Monacói Nagydíj utolsó körének utolsó előtti kanyarjában leleményesen le is csapott a lehetőségre! Előre megtervezett, bátor lendülettel, de nagy precízséggel kivitelezett manőverrel ment el a kétszeres bajnok Ferrarija mellett. Már kanyarokkal előbb elkezdődött. A biztonsági autó mögött Schumacher lelkesen melegítette gumijait és fékjeit, hogy a nagy pillanatban minden fegyver adott legyen a támadásra. Az élen haladó Mercedes SLS kigurult a bokszba, átadva a főszerepet egy másik Mercedesnek. Schumacher széles ívet választott a Rasscasse-ban a jobb kigyorsítás kedvéért. Majd éles fordulással taposott bele a gázba. Egy pillanat alatt a vörös gép mellett termett, s mire első kerekei átgurultak az első „Safety Car vonalon”, tapasztalt vetélytársa már verve volt. A visszapillantóba nézett, és onnan a Mercedes orra, na meg a kétségbeesés bámult vissza rá. A hirtelen jött ijedség kapkodásba csapott át. Mintha álmából riasztotta volna föl egy üvöltő oroszlán. Menekülni próbált, ám kis híján a szalagkorlátban végezte. Nem készült hasonlóra. Gumijai hidegen keresték a tapadást, miközben az őket kormányzó kéz vad idegességben rángatózott. Győzelem! A szürke autó váratlan támadása kellő agresszivitással semmisítette meg ellenfelét az utolsó kanyarba fordulva.
„Szerintem ez egy igazán klassz manőver volt, nagyon szupernek találtam!” Persze, a Mercedes érdeke ezt kívánta, ám Rosberg Schumi előzését méltató szavai ennek ellenére is igazán őszintének tűntek. Hiába, a bajnoktól még ma is lehet tanulni! Ezzel az előzéssel Schumi ugyanis nem csupán megvillantott valamit hatalmas tapasztalatából és versenyzés iránti kifinomult, rafinált érzékéből! Amikor a futam elején Jarno Trulli szinte vörös szőnyeget gurított Alonso Ferrarija elé, az ellenállásnak még csak a lehetőségére sem gondolva, a sportágat napi szinten követők előtt okkal villanhattak be Trulli pár héttel korábbi panaszkodó szavai: „Tisztában voltam azzal, hogy nem lesz könnyű dolgom, de bíztam benne, hogy legalább arra lesz lehetőségem, hogy versenyezzek.” Most olyan lehetőséget, sőt ajándékot kapott a sorstól, aminél nagyobbat idén valószínűleg nem fog: egy előzhetetlen pályán húzhatta volna keresztül egy Ferrariban ülő bajnok számításait. Versenyezhetett volna. És még csak meg sem próbálta! Schumacher utolsó körös, határokat feszegető manővere éles kontrasztot ad a Lotus versenyzőjének hozzáállásával. Amellett, hogy megmutatja, mitől bajnok a bajnok, és mitől csak örök ígéret a korosodó tehetség, például is szolgálhat minden versenyző számára: még a legapróbb lehetőségekre is mindig figyelni kell, és mindent elkövetni azok kihasználásáért!
Persze a német mozdulata csupán egy hatodik helyet és két pluszpontot ért...volna. Ám ennél sokkal többet kaptunk e manővertől: egy észnél lévő zseni villanását, egy parázs csatát a pályán – és egy kijózanítóan ható pofont pályán kívül…

Alonso - Rasscasse - Schumacher: főszereplők voltak, de egy botrány hőseivé degradálták őket...

A versenybíróság eltolódott értékrendje

Mely olyan hirtelenséggel ébresztette föl a naiv szurkolót álmából, mint Schumi támadása Alonsót: hiába az versenyzőbíró jelenléte, hiába az öndicsőítően hirdetett szemléletváltás, a sportág jogi oldalán semmi változás. Ésszerűtlenség, kétarcú képmutatás és mindenekelőtt következetlenség jellemzi a bírói testületet éppúgy, mint a szabályalkotókat és a reguláikat betartató versenyirányítást is (vagyis a jog hagyományos hármas pillérét – szabályalkotás, bíráskodás, végrehajtás – egyaránt).
Az idén bevezetett négy tagból álló versenybíráskodás a korábbi futamok során sok dicséretet kapott. Általános vélemény, hogy az ex-versenyzők alkalmazása jót tesz a sportnak, és a szövetség részéről sem tudták elégszer hangsúlyozni, idéntől új, versenyző- és versenybarát személet költözött a bíráskodásba. Szóbeli figyelmeztetések és a későbbiek során alkalmazott szigorúbb bánásmódról szóló ígéretek sora tornyosult az első öt verseny után – büntetés valóban sehol. Aztán eljött Monaco, és egy olyan eset kapcsán született meg az idei első verseny után kirótt büntetés, mely a fenti gyakorlat elveivel tán leginkább ártalmatlannak tűnhetett volna.
Miről is van szó? Lewis Hamilton sepangi cikázása során egy Sportszabályzatban nem szereplő szabály ellen vétett. Büntetlenségét elsősorban éppen ezzel indokolták. Az esetnél vétkesnek a versenyző számított. Nem szabályt szegett, csupán sportszerűtlen volt. Büntetést nem kapott. Kínában Fernando Alonso, Sebastian Vettel és Hamilton a bokszutcában elkövetett fegyelmezetlenségek miatt került a figyelem középpontjába. A spanyol ügyét mégcsak nem is tárgyalták, pedig előzését csakis annak köszönhette, hogy figyelmen kívül hagyva a bokszbejáratnál felfestett záróvonalat fékezte ki a belső ív védelmére éppen a felfestés miatt nem is gondoló csapattársát. Hamilton ugyanezt tette, csak éppen még le is szorította a pályáról Vettelt, aki kifelé menet visszaadta a kölcsönt. Ismét három, a szabályokat feszegető sportszerűtlen megmozdulás, mely során ismét a versenyzők voltak a vétkesek – az eredmény két figyelmeztetés. Monacóban Michael Schumacher zöld jelzésnél előzött. Betartotta a Safety Car vonalara vonatkozó előírásokat, és előzött. Esetében szó sincs sportszerűtlenségről, csupán szabályszegésről, mely azonban csapata hibájának eredménye. Őt megbüntették!
És ezzel szép lassan kirajzolódik a megújított versenybíróság új szemlélete: sportszerűtlenkedni még lehet, a pálya jelzéseit és a versenyzés alapszabályait (ha úgy tetszik etikettjét) semmibe venni szintén, a versenyzői hibát egyszer-egyszer még elnézik, ám ha valaki mindezt nem követi el, mi több pontosan betartja a jelzések által előírtakat, DE megszeg egy olyan szabályt, amit még maga a versenyirányítás sem ismer, azt büntetni kell! Ezek után nyilván nem kérdés, miben is hibázott a stewardok testülete: nem volt sem megértő, sem elnéző. Pedig másnak még sportszerűtlenségek esetén is járt egy esély…
„Nem volt precedensértékű az eset.” – hallani az érvelést. És valóban, a tavalyi Ausztrál Nagydíj is így ért véget, egy apró különbséggel: sárga zászlónál!

Az apa legendát, a fiú - kollégáival együtt - bohócot csinált magából Monacóban ...

Versenyirányítás: Amikor a sárga zöld…

Monte Carlóban viszont éppen az okozta a bonyodalmat, hogy a pályán látott minden jelzés ellentmondott a szabálykönyv betűinek. Másként fogalmazva: a pályán semmi jele nem volt annak, hogy a szabálykönyv által előírtaknak megfelelően kell történnie a dolgoknak, sőt! Ez egy kérdést vetett föl, melyet azonban még a jogászok is hosszas viták közepette tudnának megválaszolni: a pályán adott jelzések írják-e felül a szabálykönyvet, vagy a szabálykönyv betűi e jelzésektől függetlenül érvényesek? Ha e kavalkádban szabályszegés történik az legkevésbé a versenyző hibája!
A választ a húsz másodperces büntetés megadta. Pontosabban csak a bíróság véleményét ismertük meg általa. Ugyanis ebből az következik, hogy szerintük minden versenyzőnek inkább kívülről kell fújnia a paragrafusokat, mintsem holmi zászlójelzéseket figyeljenek…
Persze, a versenyző mögött egy egész csapat áll, így a szabályok ismerete az ő feladatkörük. Ám ez még nem magyarázat a zöld zászlók félrevezető felvillanására! Mert mi történik akkor, ha egy versenyző rádiója éppen elhallgat a hercegség házainak árnyékában, mint az már csütörtökön is nem egyszer megtörtént? A zászlójelzések éppen azért vannak, hogy tájékoztassanak, hogy kívülről is bebiztosítsák az informálódást, arra az esetre, ha a technika ördöge megjelenne – és itt nem csak rádióösszeköttetésről van szó, hanem olyan eshetőségekről is, mint Button barcelonai elsötétülő kormánykijelzője. Vagyis a versenyzőket félrevezették, akárcsak csapataikat. A Mercedes lehet, hogy hibázott, ám nem a szabályok ismeretével volt gondjuk, csupán a helyzet értelmezésével. Ilyen szempontból az eset igenis precedens értékű, ugyanis különbözik a tavalyi Melbourne-i helyzettől, ahol nem volt félrevezetés. Legalábbis ezt hitték Ross Brawnék. És két csapat kivételével mindenki – igaz az a két csapat is csak hitte, nem pedig tudta! Sokat lehet vitatkozni persze azon, hibázott-e a Mercedes, érdemel-e ezért büntetsét Schumacher, az viszont nem vita tárgya, hogy a pályabírók, pontosabban a versenyirányítás hatalmas bakot lőtt! És ez minden bonyodalom eredője, a többi csak ráadás!

SC, azaz Safety Car. Bár vasárnap óta már az sem biztos...

Szabályalkotók: a felszínesség alatt elfeledett lényeg

Persze ezt a kiinduló okot még tovább is vissza lehet vezetni: egészen a szabályalkotásig, és a Sportszabályzat 40.13-as pontjáig. „Ha a verseny úgy ér véget, hogy közben a biztonsági autó a pályán van, az utolsó kör végén a biztonsági autó a bokszutcába hajt, hogy a versenyautók a szokásoknak megfelelő módon haladjanak a kockás zászló felé, de előzés nélkül.” A regula egyértelmű. Hogy mi haszna van, az viszont koránt sem! Azt sugallja ugyanis, hogy bár a sportág egyik legmagasabb szintjén tevékenykednek, nemcsak a versenyirányítás és a döntőbírák, de a szabályalkotók is hajlamosak olyan bagatell hibákra, mint amire Fernando Alonso a Massenet-ben… Mi több, olykor azt az érzést keltik az emberben, mintha éppen az alapokat felejtették volna el. Hát kezdjük azoknál!
Az autósport veszélyes. Ez mindig így volt és mindig így lesz, emberi kéz nem változtathat rajta. Csupán enyhíthet a kockázaton. Amikor az 1973-as Kanadai Nagydíjon először vetették be a biztonsági autót, éppen e célok vezérelték a rendezőket. A Safety Car azért van a pályán, hogy veszély esetén visszafogja a mezőnyt: csökkenti a tempót és tiltja az előzést. Vagyis csupa olyan dolgot tesz, ami szöges ellentétben áll a versenyzés lényegével. Jelenléte tehát a szükséges rossz, melyet vállalni kell, mivel az emberi élet védelme a versenyzésen felül áll. A gond csupán az, hogy az elkorcsosult szabályoknak hála már nemcsak a biztonság, de maguk a regulák is a versenyzés elé kerülhettek. És ez nyilván az átgondolatlan szabályalkotási elvek eredménye. Az előírásokat ugyanis évről évre toldozzák, miközben az állandó változások miatt gyakran elkerüli figyelmüket, hogy bizonyos változások fölöslegessé tesznek bizonyos szabályokat.
Tudniillik, ha a Safety Carra szükség van az utolsó körben, az a veszély fennállását jelzi. Ha veszély van, maradjon is bent (vagy ha a formaságok miatt visszahívják, legalább a veszélyt jelezzék továbbra is – sárga zászlókkal)! Ha viszont nincs veszély, és bejön, tovább ne hátráltassa fölöslegesen a versenyt! Még akkor se, ha abból csupán egyetlen kanyar van hátra!
Azok, akik a fent említett 40.13-as szabálypontot kitalálták, megfogalmazták, és egyáltalán komolyan gondolták, viszont elfelejtették a fenti alaptételt: a biztonsági autó szükséges rossz, mely csakis veszély esetén, és csakis a biztonság érdekében avatkozik bele a versenybe, nem pedig azért, hogy porcelánboltba szabadított elefántként zavarja meg, tegye tönkre mások munkáját.

Vagy ha már ezt teszi, az FIA-hoz tartozó illetékesek tehetnének az okozott károk minimalizálásáért! És ezzel vissza is értünk a döntéshozás szintjére. Ugyanis nekik kellett dönteni arról, hogy kinek a hibáját tekintik nagyobbnak: a csapatét, ami miatt Schumacher „szabályszegővé” vált, vagy a versenyirányításét, akik miatt a Mercedes hibázott. És ők állást foglaltak, bizonyítva ezzel, hogy képtelenek az önkritikára. Éppen ők, akiktől a leginkább önkritikát várna az ember… De határozatukkal egyben választottak is: önmaguk renoméját védik a sport érdekei és a versenyzés helyett, a rossz szabályok mellett szavaznak az elvek és sportértékek helyett. Ha úgy tetszik, a Trulli-féle „inkább nem versenyzek, mert úgysincs értelme küzdeni” elvet, a Schumacher-féle „minden apró lehetőséget meg kell ragadni” elv helyett. Akkor most valóban a verseny mindenek előtt?

Így döntöttek, el kell fogadnunk. De ha ezek után is képmutatóan reklámozzák önmagukat az igazságosság elkötelezettjeikén, csak egyre nevetségesebbé válnak. És ha továbbra is azt állítják magukról, hogy a sportszerűség és versenyzés szellemiségét elsőnek tartva, még a szabályokat is képesek át-/másként értelmezni, csak hiteltelenségüket erősítik. Ha pedig a versenyzőbíró hasznosságával bizonygatják megújulásuk erényeit, elég lesz csupán eszükbe juttatni, hogy Damon Hill ahelyett, hogy Schumacher szemszögének bemutatásával megpróbálta volna meggyőzni kollégáit arról, hogy az ügyben egyedüliként ártatlan felet megbüntetni igazságtalan, sőt botrányos hiba, inkább maga is igazi bíróvá vált, s a szabálykönyvbe bújt. Ez bizony fontosabb volt még annál is, hogy foglalkozzanak Barrichello flegma kormánydobálásával, mely ha Chandhock csak pár másodperccel is korábban ér oda, akár komoly következményekkel is járhatott volna. A brazil így megúszta a pénzbüntetést. Felipe Massa tavalyi balesetére már nyilván nem emlékeznek odafent… A másik ügy fontosabb volt, elvégre ott magukat is védeniük kellett.
A döntésről viszont mindent elárul, hogy a minap az FIA hivatalosan nyilatkozott a szabály pontosításának szükségességéről, hogy „a jövőben a Monacóban fellépő problémákat a jövőben elkerülhessék”.

Késő bánat. A Monacói Nagydíj utolsó köre ugyanis nem egy nagyszerű sportoló zseniális megmozdulásaként vonul be az F1-es történelemkönyvbe, hanem újabb strigula lesz a „hétszeres” kétes ügyeinek listáján. A vasárnapi futam hőse így egy másik, többször is hibázó bajnok lett, miközben a Mercedes háziversenyében Rosberg „növelte” előnyét Schumival szemben… Mindezt a bajnok hibátlan teljesítménye és emlékezetes villanása ellenére – amiért úgy tűnik, büntetés a jutalom…
A hercegség szalagkorlátja igazságosabb bíró, mert a hibázókat bünteti, a jól dolgozókat pedig mennybe emeli. Mindig is ez volt a rend, és ez tette oly különlegessé és értékessé a monacói versenyt és az ott aratott győzelmet.
De az ítészek ezúttal megfordították a rendet, kiemelve az átlagost, jónak téve a rosszat, és eltiporva a különlegest. Az igazság nevében!
Schumi manővere túl sok figyelmet kapott, ám a bírák kilökték őt a reflektorfényből, az árnyékos oldalra. És ezzel magukat is minősítették.

Hiszen a jó bíró az, akit észre sem veszünk…

Schumacher hős helyett bűnbakká vált - de amit a sors elvesz, azt...

A Császár útja (11.) – Előzz, ha tudsz!

Mi a közös Michael Schumacherben és a katalán kisváros, Montmelo mellett kígyózó Circuit de Catalunyában? Mindketten „előzhetetlenek”! És mi történik, ha ők ketten találkoznak? Nos, kérdezzék meg az idei címvédőtől, Jenson Buttontól! De ha lehet, csak finoman, mert az után a Mercedes mögött eltöltött kínkeserves 50 kör után nyilván már mindkét név hallatán a hideg rázza őt…

A 3-as rajtszámú ezüstautó félreáll. Innentől a pályamunkások feladata visszajuttatni a Mercedes GP garázsába. Sofőrje kiszáll, kénytelen más módon eljutni a parc fermébe. Szerencsére szó sincs kiesésről, az eset ugyanis a leintést követő tiszteletkörben történt. Elfogyott a benzin. „Tehát a fiúk jól számoltak!” – jegyzi meg humorosan Michael Schumacher, s miközben felemlíti Enzo Ferrari híres mondását a tökéletes autóról, mely a célbaérkezést követően szétesik, egy rá jellemző sokat sejtető mosoly is kiül az arcára. Teljesítményét és a hétvége eredményeit tekintve elégedett lehet – gondolnánk.

Csakhogy Michael Schumacher nem elégedett!
Negyedik helyével visszatérése óta legjobb eredményét érte el vasárnap. Rajtpozícióján két helyet javítva, egyet előzéssel – az előzhetetlen pályán. Egy rosszabb autóval legyőzte az uralkodó világbajnokot. Könnyedén nőtt csapattársa fölé egész hétvégén. Jobban érzi magát megnövelt tengelytávú új autójában. Mostani teljesítménye tükrében a Kínai „hanyatlás” (ezt ő maga nevezte annak egy interjúban) egyre inkább csak kakukktojásnak tűnik a sorban: a Spanyol Nagydíj az első három verseny folytatása volt (a fejlődésé), nem pedig a sanghajié.
Ezen egyszerű tények akár elégedetté is tehetnék a bajnokot. Elvégre a kritikusok most szépen háttérbe vonultak. Még a németet eddig kitartó lelkesedéssel ütlegelő média is olyat talált írni, amit pár nappal korábban még csak el sem lehetett képzelni. „Schumacher ismét nagy lett. Visszatért!” – harsogják még a mindig túlzó olaszlapok is. Hová tűntek a „Schuminak háttérbe/vissza kell vonulnia” kezdetű cikkek?!
Ekkorát fordult volna vele a világ, és Michael ennek ellenére is elégedetlen?

Nem, Schumacher nem őrült meg, csupán ezúttal is két lábbal áll a talajon! Mint mindig. Következetessége ugyanis nem csupán a pályán, de azon kívül is megsüvegelendő.
„Természetesen nem tudok igazán örülni, mert ma főként csak védekezni tudtunk, és csak a kiesésekben és mások gondjaiban reménykedhettünk, hogy általuk tán előrébb kerülhetünk. Pontosan ez is történt. Persze érdekes volt, hogy Jenson olyan sok körön át mögöttem volt, és hogy ott is tudtam tartani. A végére még egy kicsit el is húztam tőle… De ettől még nem sok örömöm volt ma, mivel a különbségek és a lemaradásunk egyszerűen túl nagy. A hátrány úgy tűnik, teli tankkal még nagyobb.” Schumacher a versenyt követően is megőrizte ugyanazt a tényszerű gondolkodását, melyet akkor is követett, amikor épp agyonkritizálták őt. „Nézzünk a dolgok mögé is, lássuk meg a részleteket.” – hangsúlyozta mindig. Akkor ez sokak szemében volt szálka, mondván, hogy csupán magyarázkodik, most viszont látható: ő egyszerűen igyekszik a földön maradni. Egyebek mellett ez a hozzáállás tette őt azzá, ami. És éppen ez a hozzáállás jelenti az utat is, mely a majdani valódi elégedettségéhez is elvezethet. Mint azt Ross Brawn számtalanszor elmondta már, Schumacher saját maga legjobb és egyben legrosszabb kritikusa. Ez viszi őt előre, és ez serkenti még jobb, még alaposabb munkára. Így máris érthető „a hétszeres” mostani elégedetlensége. A viszonylag jó eredmények ellenére is.
Mert Schumi csupán kétszer volt gyorsabb vetélytársainál a spanyol hétvégén: a vasárnapi kerékcseréjénél, és a szombati szabadedzésen a bokszutcában (39,2 km/h-val lépte túl a 60-at, s ez 8400 dollárjába került!)… S amíg így van, nem várhatunk felhőtlen boldogságot egy maximalista rekordbajnoktól! Mert bár ő maga előzött egyet házon belül és a versenyen is, az erőviszonyok terén csapata van Button helyzetében: egyelőre képtelenek előzni…

Mindenre figyelő tekintet - Schumi nem elégedett, de magabiztosságát visszanyerte Barcelonában

Szerepcsere

Öt centi olykor semmiség. Olykor viszont maga a világ!
A Mercedes csapat a háromhetes szünetben lázasan dolgozott a brackley-i gyárban. Miután nagy bonyodalmak árán – ki tudja miként – hazatértek Kínából, előbb megvizsgálták a 3-as számú W01-et, majd elemeztek, aztán jött a kasztnicsere. Emellé pedig társult az a pár újítás, mely: a tengelytávnövelés és az új aerodinamikai csomag, új padlólemezzel, aszimmetrikus kipufogó elhelyezéssel és egy radikálisan új airboxszal.
Az újítások szemmel láthatóan feküdtek Michaelnek, aki pénteken elégedetten könyvelhette el, hogy végre komoly előrelépést tehetett az őt szezonkezdet óta hátráltató alulkormányzás terén. Mindkét edzést a harmadik helyen zárta, ám ennél is biztatóbb volt a telitankos hosszú etapja (15 kör) a második edzésen, mely során tartani tudta Alonso Ferrarijának és a McLarenjével akkor még szenvedő Buttonnak a tempóját. Ráadásul ezúttal a beállításokkal bajlódó Rosberget is könnyedén verte: minden szektorban, és magabiztos fölénnyel. Schumi láthatóan jól érezte magát az autójában. Végre újra előjött az Ausztráliában felébresztett régi dinamizmusa. S amíg Nico Rosberg szenvedett a beállításokkal, addig Schumi elégedetten állapíthatta meg, hogy végre kitörni látszik az előző hétvégéken őt szűk korlátok közé záró béklyóiból. Végre nagyobb tere volt az egyensúllyal való játékra, és nagyobb testtömege sem hátráltatta már annyira etéren. Eközben Nico alulkormányzásra panaszkodott. A probléma állandó vendég a Mercedesnél idén, ám e jelenség most kissé különös. Schumacher éppen kifelé tart ezen problémából, az újítások is ennek orvoslását célozták, miközben Rosberg jobban küzd vele, mint korábban? Úgy tűnik, ezúttal ő került Schumi korábbi szerepébe… Csakhogy az általa elmondottak alapján az ifjabbik németnek valószínűleg inkább aerodinamikai illetve beállításbeli problémái lehetnek, mintsem a Schumiéhoz hasonló gondok. Lehet, hogy Nico csak az újdonságok kínálta variációk rengetegében vesztette el a fonalat? Nos, e kérdés megválaszolásához csak a hétvége további alakulását elemezve kerülhetünk közelebb.

Schumi szempontjából tehát pénteken remekül mentek a dolgok. Ám valami már ekkor belepiszkított az ideálisnak tűnő képbe. A Mercedes gumikezelése még most is elmaradt a Scuderiáétól. Míg Alonso folyamatosan tartani tudta az 1:25–1:26 körüli köridőit, addig Schumacher a kezdeti gyorsaságát követően 1:26 fölött rekedt. Márpedig, mint az az eddigi versenyekből látható volt, idén a Ferrari következetessége kifizetődőbb, mint egy csapat ingadozásai, olykor gyorsabb, de aztán jobban visszaeső tendenciával. És mindez aztán a versenyen is tökéletesen megmutatkozott.
A szombati edzéseken Schumi kissé csalódottan állapította meg, hogy autójukból nem tudnak annyit kihozni, mint egy nappal korábban. A pálya állapota romlott, az éjjeli esőzés ugyanis lemosta az aszfaltról a korábbi kétszer másfél óra alatt szorgosan ráhordott gumiréteget. Ez magyarázza a köridők visszaesését, de a többiekhez viszonyított hátrány növekedését nem. Az időmérőn ugyanis tiszta kép rajzolódott: a Red Bull érinthetetlen volt mindenki számára, a korábbi versenyeken elsőszámú vetélytárs McLaren szintén a Mercedesek előtt állt, s a szabadedzéseken még tán verhetőnek látszó Ferrarik is előreléptek.
Schumiék nem. Nico Rosberg pedig eltérve az idei tendenciájától továbbra is szenvedett. Csapattársa így viszonylag simán verte őt. S bár a kvalifikáció első részében Nico végzett előrébb, ez nem megtáltosodás volt, csupán Schumi a biztos továbbjutás tudatában nem fejezte be utolsó mért körét, melynek végén forgalomba került. Ekkor talán még mutatkozott némi esély arra, hogy a bajnok szerencsével tán el tudja kapni Alonsót, és a péntek óta Mercedes szempontból sajnálatos módon föltámadó Buttont. Esélye sem volt! Még úgy sem, hogy Michael az utolsó repülőkörében jócskán hagyott pár tizedet. Nem látszott, hogy hibázott volna, ám az első szektorban Kobajasi turbulenciája bizonyára megzavarta őt. A szektoridők legalábbis ezt sugallják. No meg azt, hogy miközben a többiek minden szektorban javítottak utolsó körükben, addig Schumi előző köréhez képesti hattizedes javulását a harmadik szektorban érte el…
Az időmérőben azonban nem volt több. Michael hatodik lett, akárcsak Bahreinben, ám ezúttal csapattársa nem előtte volt két hellyel, hanem mögötte. Ennyit tesz a tengelytáv. Csapaton belül tehát szerepcsere történt, ám a vetélytársakhoz képest semmi változás…
Hiába, öt centi olykor maga a világ! Olykor viszont semmiség…

Szépségdíjas verda. De Schumi nem emiatt érzi végre jobban magát benne

Az újítás egyfajta újrakezdés is

De vajon miért e visszaesés, illetve egyhelyben toporgás? Vajon a Mercedes elrontott valamit az újításoknál? Vajon a kocsit valóban Schumira szabták át, és ez nem vált be? Ross Brawn, Nick Heidfeld, de a két versenyző is folyamatosan ennek ellenkezőjét hajtogatta egész héten. S mint az a csapatfőnök egy interjújából világosan kiderült, elsősorban valóban az autó és nem Schumi fejlődését célzó fejlesztések történtek a W01-en, melyek szükségességét már jóval Kína előtt felismerték (már télen sejthették, hogy ez lesz a járandó út). Mi több, a manchesteri atomfizikus arra is figyelmeztetett, hogy amennyiben nem fejlesztenek, még a tízbe sem jutottak volna be az időmérőn.
Vagyis úgy tűnik, a helyzet magyarázata inkább keresendő az újítások használatában, mintsem magukban az újításokban. Ezért mielőtt a verseny rajtára ugornánk, üssük be a három héttel ezelőtti dátumot az időgépbe, és Charlie Whiting módra nyomjuk meg a Start gombot!
Brakley-ben és Brixworth-ben is lázas munka folyik. Schumi gyakori vendég a gyárban. Ő és csapata szemmel láthatóan motiváltabb, mint valaha. Na igen, Kína után ez érthető is… A Mercedes lázasan készíti elő a már rég tervezett újításokat, hogy a Barcelona melletti pálya garázsában már két alaposan felfrissített Ezüstnyíl várhassa, hogy a téli tesztek után újra élvezzék a minden alkatrészüket átjáró katalán G-erőket.
Az eredmény? Öt centiméterrel megnövelt tengelytáv az ideális súlyelosztásra, és a beállításokkal (főként az egyensúllyal) való nagyobb játéktérre; valamint új aerodinamika, egy radikálisan új felső légbeömlővel. Az úgy nevezett „airbox” lejjebb, a hátsó szárny síkja alá került, a motorborítás két oldalára, mely kisebb légellenállást és „tisztább” hátsó szárnyra érkező légáramlatokat eredményez majd.
A fejlesztések miértére és hogyanjára már a spanyol pályán látottak ismeretében kapunk választ. Naná, hogy Ross Brawntól! Ő úgyis mindenre tud magyarázatot, elvégre ő Ross Brawn! *

Az autó változásainak hátteréről: „Az volt a benyomásunk, hogy a súlyelosztás variálhatóságát illetően a határainkhoz értünk. Előrébb hoztuk az első kerekeket, hogy valamivel nagyobb legyen a játékterünk. Ezt most még nem teljesen használtuk ki. Még nem vagyunk elégedettek vele. De most már legalább több lehetőség áll rendelkezésünkre.”
A nagyobb tengelytávról: „Az első kerekek más szögben állnak, a keresztlengőkarokat pedig előrébb vittük. Már a töréstesztek előtt tudtuk, hogy etéren változtatni akarunk, ezért előkészítettük rá az orrészt, hogy mindkét változatra alkalmas legyen.”
A radikális airboxról: „Eredetileg ilyennek terveztük az airboxot. A szezon kezdetén nem voltunk elégedettek a működési módjával. Beletelt pár hónapunkba, mire működőképessé vált. Az első verzió egy hagyományos megoldás volt, de most végre az eredetileg tervezett változatot használjuk. A formája a pályától függ, ugyanis ezen megoldás előnye, hogy az airboxot az adott pályákhoz igazíthatjuk, vagyis méretre szabhatjuk.”
A Red Bullok pályán látott fölényéről: „Természetesen nagyon jó az aerodinamikájuk, de ahhoz hatalmas különbség kéne etéren, hogy ekkora hátrány mutatkozzon a köridőkben is. Tehát nyilvánvalóan nekik sikerült tökéletesen működésre bírni a gumikat is. A Red Bullok roppant nagy előnye abból adódik, hogy a többiek még nem tudják optimálisan használni a gumikat. Ez még nekünk sem sikerült. Még nem tudjuk őket megfelelő hőmérsékletre hozni.”

A manchesteri medve szavai sokatmondóak. Belőlük ugyanis az is következik, hogy e számos újítás már valóban régóta tervben volt: mind a tengelytáv-változtatás, mind pedig az airbox. Vagyis az újítások mögött feltehetően már a szezon előtt megtervezett koncepció, valamint az előzetes számításokhoz képest a téli teszteken hamar megtapasztalt eltérések álltak. Ezek után valóban nehéz lenne magyarázkodásnak nevezni Brawn-ék szavait (ti. nem Schumira fejlesztenek, az autót fejlesztjük).
De Brawn nyilatkozatából még valami következik: a Mercedes számára mintha most indulna a szezon. A késés nyilvánvalóan több okra is visszavezethető: tulajdonosváltás, új versenyzők, egy visszatérő, valamint (főként) egy elhibázott számítás, mely amolyan hendikepet jelentett az évkezdésük során. És ez egyben visszavezet minket a Spanyol Nagydíjon látottakhoz is. Az ott tapasztalt előrelépés (Schumi kényelmesebb vezetésével együtt) az ezen hendikep eltűntetésére irányuló változtatások eredménye, míg a többi istállóhoz képest továbbra is nagy lemaradás a lépéshátránynak és részben annak köszönhető, hogy az újdonságokból még koránt sem tudják kihozni a maximumot.
Erre utal az is, hogy a hétvégén mindkét Mercedeses az első szektorban veszítette a legtöbb időt riválisaival szemben, míg az utolsó szakaszon részidőik kimondottan jók voltak (Schumacher volt a harmadik legjobb itt, a Red Bullok után!). Egyenesben elért alacsony végsebességük tehát feltehetően annak volt köszönhető, hogy meredekebb szárnnyal köröztek egész hétvégén. A Ferrarihoz mért 7-8 km/h-ás hátrányuk meg az F-csatorna hiányának. Ám ha e 2010-es „csodafegyver” az ígéretnek megfelelően felkerül Isztambulban az Ezüstnyilakra, anélkül, hogy (pl. a Ferrarihoz hasonlóan) sebességet veszítenének, az részben megoldaná ezen hiányosságaikat is.

'Üres tank' - a táblát Schumi kocsijára is tehették volna verseny után. Ám itt az airbox a lényeg!

„Mission impassable”

„Ez egy nagyon megerőltető verseny lesz, ami során nem feltétlenül előre, hanem sokkal inkább a visszapillantóba kell majd nézni.”
Schumacher nem először villantja meg prófétai képességeit idén. Bahreinben is pontosan megjósolta a verseny alakulását, és Spanyolországban sem tévedett. Persze ez kevésbé a csoda, sokkal inkább a tisztánlátás eredménye. Mögötte ugyanis ott piroslott egy Ferrari (Massa), mely még akkor is veszélyforrás, ha a benne ülő ex-csapattárs mostanság igencsak küzd vele. Ráadásul a hatodik rajtrács a pálya piszkosabb oldalát jelentette a bajnok számára, és az itteni átlagokat tekintve garantált pozícióvesztést.
De a mostani rajt eltért az átlagostól. Schumi idei jó szokásához híven remek rajtot fogott, oda is ért Button McLarenje mellé, ám megelőzni már nem volt ideje és helye. Aztán következett az idei száraz versenyekre jellemző játék: körözgetés egymás mögött. Schumi a harmadik körre kialakította kényelmes, szélárnyékmentes, gumikímélő kétmásodperces hátrányát (hátrányt kialakítani bizarrul hangzik, de sajnos ez a mai valóság…). Aztán az első kerékcserére kialakult tempókülönbségük (itt jött elő újra a Mercedes nem ideális gumikezelése) következtében ez három másodpercre nőtt. Ekkor olybá tűnt, hogy a verseny a szezonnyitó forgatókönyve alapján alakul tovább, és Schumi az eseménytelen versenye végén szépen célba kocog a hatodik helyen.
Csakhogy jött a 16. kör, és a kerékcsere. Az egész hétvége leggyorsabbika, 3,8 másodperc alatt! Aztán a 17. kör, és Button kerékcseréje! Melynek Schumi már csak a következményét látta: egy kissé bizonytalan McLaren, benne egy kétségbeesetten a visszapillantóba tekintő bukósisakkal kigurul a pályára, majd a záróvonal végén élesen balra húz. Schumi azonban nem sokat csodálkozott a váratlan helyzeten, inkább elővette improvizáló képességét, és könyörtelenül tartotta sebességét és ívét, hogy lendületes határozottságával az első kanyarra fordulva tántorítsa vissza Buttont az ellenkezésnek még a gondolatától is. Éppen olyan mozdulat volt ez, mint utolsó győzelmekor, Kínában, Fisichella ellen. Button mint mindig, észnél volt és engedett. Autójuk kábé öt centire volt egymástól, ám küzdelmük igazi bajnoki küzdelem volt! A brit persze nehezményezte az esetet, mondván, Schumi nem volt fair. Persze e szavakat inkább a csalódottság, mintsem Button mondta ki… Schumi viszont elégedett lehetett, hiszen nemcsak ölébe hullt egy váratlan lehetőség, de élni is tudott vele. Még ha csak hajszálon is múlt.
Hiába, az öt centi olykor semmiség, olykor maga a világ!

Persze mindez csupán a látványos felvezetése volt egy látványos küzdelemnek, mely nem kevesebb, mint ötven körig tartott. Schumi Kína után ismét egy mclarenes bajnok ellen mutatta meg, hogy védekezésben (is) mesteri. Még ma is. Persze a spanyol pályán szinte lehetetlenség előzni, ám a kerpeni teljesítménye akkor is dicséretes. Végig higgadtan kezelte az angol minden megmozdulását, és szinte olvasta a gondolatait. Pontosan tudta, hogyan kell kigyorsítania az utolsó lassítóból ahhoz, hogy végsebességbeli hátrányát kiküszöbölje. Tudta, mikor és meddig kell bemozdulnia az egyenes végén ahhoz, hogy Buttonnak ne legyen elég helye. És azt is, hogy hiába a rosszabb kigyorsítás a nyújtott Renault–kanyar jobbosának belső ívén, ellenfelét a szélárnyék miatt fellépő alulkormányzás úgyis gázelvételre utasítja. „Mission impassable”, azaz ’Előzhetetlen küldetés’ – írta erre a The Times.
Így telt el jópár kör, melyek során Jenson Buttonnak bőven volt ideje azon töprengeni, vajon minek találták ki a tankolás betiltását, és a versenyenkénti egyszeri kerékcserét… Schumi pedig joggal mosolyoghatott a verseny után az újságírók előtt, hiszen bizonyított: képességei még most is a régiek. Így a legbájosabb BBC–riporter, a mindig mosolygó Lee McKenzie kérdései elé egy újra mosolygó bajnok állt: „A legjobb eredményed ebben a szezonban.” „Ööö, igen, csakugyan. Ebben a szezonban…” És az a mosoly mindent elárul Schumi elégedetlenségről! Mint mondja, ő sokkal jobban szeret pozícióért támadni, mint védekezni. És közben felvillan a szemében a magabiztos lelkesedés is!
Ez hajtja őt örökös versenyében, melyben önkritikája pedig a leszorítóerő, mely bármilyen kanyart is vesz idei útja, mindig a valóság aszfaltján tartja őt.
Nem véletlenül nyilatkozott róla oly elismerően versenymérnöke, Andrew Shovlin sem: „Meglep, hogy Michael mennyire fókuszált, valamint hogy a rádióban is arról folytat beszélgetést, hogyan tud még többet kihozni az adott helyzetből. Folyamatosan arról érdeklődik még a verseny közben is, hogy mennyiben változnak meg a telemetriai adatok, ha másik ívet választ, vagy ha más sebességfokozatban teljesít egy kanyart.” – utalt ezzel Schumi kínai hétvégéjére, s az azt követő háromhetes elemzésre is, melynek eredménye Barcelonában látható volt. „Még ennél is nagyobb meglepetést okozott, hogy ha nem az autóban ül, akkor olyan, mintha egy másik mérnökkel beszélnénk. Nagyon tehetséges, és számos információ birtokában van az autó működéséről. Javaslatokat tesz arra, hogy hogyan lehet javítani, és ezzel segíti a W01-es gép fejlesztését.”
Az az autó tehát nagyon is jó kezekben van! Egy a részbeni előrelépésektől sem elszálló, maximalizmusa miatt folyton elégedetlen bajnokéiban.

Következik Moncao. Egy speciálisan a hercegség utcáira szabott W01-gyel. Újra a rövidebb tengelytávval, pályára igazított aerodinamikai csomaggal. No meg két remek versenyzővel! Egyikük ötször nyert itt, másikuk meg gyerekkora itt él, s az elmúlt években nem egyszer bizonyította, hogy e pályán kiemelkedik a mezőnyből. Persze a csapat koránt sem esélyes! Jó szereplésük mellett a versenyzőpároson túl csupán egyetlen érv szól: a barcelonai pálya utolsó, lassú szakaszán mutatott igencsak versenyképes tempójuk. S ez akár csalóka is lehet, és ezt Schumi is pontosan tudja. Meg azt is, hogy nincs ok az elégedettségre, hiszen a munkának csupán az első lépését tették meg, a java pedig még előttük áll!

Bajnoki küzdelem, avagy miként kergessük őrületbe Buttont

*forrás: motorsport-total.com

A Császár útja (10.) – Schumacher is ember

"Respice post te, hominem te memento!"
„Tekints hátra, és emlékezz arra, hogy ember vagy!”

A császár lassan gurul díszes harci szekerén méltóságteljesen integetve az út mentén őt ünneplő tömegnek. Már-már istenként tekintenek rá… Mögötte rabszolgák haladnak, s folyton ezt hajtogatják diadalmámortól fűtött uruknak: „Emlékezz arra, hogy ember vagy!” Ők a józanész őrzői. Akiknek egy feladatuk van: „földön” tartani magasztalt császárukat. Hasonló szerepet osztott most magára a Forma–1 nagyhangú része is. Történetük címe ilyesmi: „A Schumacher–mítosz bukása”.

Mennyit változott a világ! Mert római korban látott császári diadalmenetek helyett ma más képeket látunk. Fejét vakaró, tanácstalanul, kiábrándultan grimaszoló legenda képét az újságok címlapjain. S a császárt most nem követik, hanem valósággal üldözik! Ez már egy új szereposztás. A császárt nem figyelmeztetni kell arra, hogy ember, hanem földbe döngölni, amiért nem istenség… Mintha azok a képek folyton azt hajtogatnák, hogy a császár  mítosza hazugság…

Hiába, a Schumacher nagy név, és visszatérésének bejelentése óta állandó főszereplője a 2010-es Forma–1-es esztendőnek. A sikerek nélkül is… Így nem meglepő, hogy nagy a várakozás a barcelonai versenyhétvége előtt. Nemcsak mert a három hét a Száguldó Cirkusszal foglalkozó rajongókat és újságírókat is egyaránt megviselte, hanem mert a Mercedes GP komoly újításokkal lép majd a spanyol pálya aszfaltjára, melytől mind maguk, mind pedig a kívülállók komoly változást, fejlődést várnak. A kritizálni szerető közvélemény pedig árgus szemekkel figyel: most dől el, hogy a Schumi-téma éppen milyen irányt vesz részükről. Mert az nem lehet kérdés, hogy a média és a szurkolók egyaránt foglalkozni fognak a némettel – bárhogy is alakul. A kérdés mindössze annyi: Vajon (még inkább) a földbe döngölik őt, vagy az egekig magasztalják, esetleg újra előveszik a régen előszeretettel emlegetett megkülönböztetésről és sportszerűtlenségről szóló magyarázatokat?
Egyelőre csupán annyi biztos, hogy Schumacher Kínai Nagydíjon mutatott gyengélkedése alaposan megmozgatta az F1 világát. Sorra jelennek meg a szakszerű elemzések és a csak elemzésnek csúfolt írások – a szerzők pozíciójától, érdekétől vagy hozzáértésétől függően. Rengeteg szempont és érv sorakozik, melyek nagy része olykor teljesen ellentmond egymásnak. Ha valaki eddig nem értette, miért is számít Schumacher megosztó személyiségnek, hát ezen vélemények és attitűdök szélsőségeiből most megértheti!


Gép és ember: mindennek és mindenkinek van gyengéje!

Sorozatom korábbi részében már magam is találgattam, elmélkedtem Michael Schumacher idei problémáiról. Azóta azonban újabb információk illetve elemzések jelentek meg, így talán érdemes újra e tárgykörben kalandozni!
Mindenekelőtt a barcelonai újításokról érdemes szólni. Tudniillik azon túl, hogy a már beígért tengelytávnövelésről és aerodinamikai újításokról is egyre többet tudhatunk, egy újabb érdekes változás tényét is ismerjük már: Schumacher W01-ese új kasztnit kap! Norbert Haug már Sanghaj után célozgatott arra, hogy bajnokuk gyengélkedésében és kocsija kissé érthetetlen viselkedésében (időveszteség a lassú, egyszerű kanyarokban) talán az autó hibájának is kulcsszerepe lehetett. Ezen indoklás persze akkor még kissé magyarázkodásszagúnak tűnhetett, ám most, a csere tényével kicsit tisztult a kép. Mint azt a csapat közleménye tudatja a nagyvilággal, Schumacher autója az első futamok során sérült meg, amelyet ugyan az egyes versenyek között javítottak, ám a probléma teljes és alapos orvoslásához úgy tűnik, a gyári körülmények közt elvégzett vizsgálatokra, és jóval hosszabb időre volt/van szükség. Schumi tehát míg az eddig használt 03-as kasztnija „a műtőasztalon fekszik”, azzal a 01-es számúval körözhet, amellyel télen.
Hogy az a hibás kasztni mikor (hányszor?) is sérült, nem tudni. Talán a melbourne-i rajtnál, tán a maláj kerékvesztéskor, vagy csupán egy rázókövön? Mark Hughes tippje az ausztráliai változat. Az Autosport Magazin legutóbbi számában a főszerkesztő ugyanis arra hívja föl a figyelmet, hogy Schumi teljesítményét Rosbergével összevetve éppen a maláj, de leginkább a kínai hétvégén tapasztalhattunk nagy visszaesést az első két versenyen látott különbségekhez képest. Mindez Ross Brawn meglepettségét és tanácstalanságát is megmagyarázná: „Nagyon erőteljes fejlődést láttam tőle [Schumachertől] Bahreinben, Melbourne-ben és Malajziában. Egy különösen gyors csapattársa van, aki megfelelő összehasonlítási alap, és akihez képest egyre közelebb került. Malajziában, a száraz körülmények között szinte nem is volt már különbség köztük. Szóval azt gondolom, meg kell értenünk, mi történt Kínában, mert ott minden éppen az addig látottakhoz képest fordított irányban haladt.”
Hughes és Brawn szavai, valamint a kasztnicsere ténye egyre inkább azt a képet sugallják, amit egyébként maguk az eredmények, illetve Schumi egyes helyszíneken mutatott teljesítménye is: a Kínai szenvedésnek és Schumi csapattársához mért hátrányának különböző okai vannak. Érdemes tehát elválasztani őket egymástól: a sanghaji nagy különbség annak volt köszönhető, hogy az eleve gondokkal küzdő Michael egy újabb (akkor még ismeretlen) problémát is „kapott”.
És a Barcelonára szánt változtatások az előzetes tervek szerint mindkét problémára orvosságot jelentenének: a kasztnicsere a kínai hatalmas hátrány ellenszere, míg a fejlesztések a már év eleje óta tapasztalt bajoktól való szabadulás lehetősége. És nem csak Schumachernek! Mert mint azt Ross Brawn már a korábbi futamok során is elmondta, a W01-esnek van egy bizonyos „tervezési hibája”, melyre most megoldást találtak (remélhetőleg). Mivel az idei autó tervezésekor még nem ismerték az új gumikat, az előzetes számításoknál, az alapok lefektetésénél kénytelenek voltak „tippelni”. Így született hát meg az alapvetően rossz súlyelosztású autójuk, melynek hiányossága már az első valenciai teszten megmutatkozott. Ross Brawn hangsúlyozta: nem az egyensúllyal vagy a tengelytávval van a baj, hanem a súlyelosztással. Vagyis a megnövelt tengelytáv csupán eszköz arra, hogy ezen javítsanak: egyrészt eltolják a súlypontot, másrészt nagyobb mozgásterük lesz az ideális egyensúly megtalálásában is.
Ez kétség kívül kedvez Schumachernek, hiszen az ő „rossz viszonya” az alulkormányzással éppen azon korlátok miatt nem volt orvosolható, ami miatt a kocsi sem volt nyerő gépezet. Ugyanakkor ki kell emelni azt is, hogy a híresztelésekkel ellentétben e változások éppen annyira szolgálják Nico Rosberg érdekeit is, mint csapattársáét! Merthogy e témában is érdemes különbséget tenni két dolog között: a tengelytávnövelés miatti változások az autó és nem Schumacher problémáinak kiküszöbölését célozzák – utóbbira csupán esélyt adnak!

Vagyis a bajnoktól sem hirtelen diadalmenetet és csapaton belüli fölényt kell várnunk, csupán javulást, melynek köszönhetően közelebb kerül csapattársához! Tudniillik e kérdésnek továbbra is van egy emberi oldala, melyben ugyancsak fejlődni szükséges. Sorozatom korábbi részeiben már többször említettem a stílusbéli nehézségeket, a Mercedes alulkormányzottságát, mely a csapat tavalyi versenyzőpárosának és tervezési szokásának természetes következménye (ld. Új kihívás Schumachernek / Az új karrier új nehézségei –  http://acsaszarutja.blogspot.com/2010/03/csaszar-utja-5-uj-kihivas-schumachernek.html). Utóbbinál ismét érdemes megállni, mivel az Autosport Magazin elemzésében ezzel kapcsolatosan is érdekes párhuzamokat von! A cikk szerzője, Tony Dodgins Schumi helyzetére Keke Rosberg példáját hozza fel, aki 1985 végén került a McLarenhez Niki Lauda helyére. Mind Prost, mind Lauda alulkormányzás-párti volt, és együtt töltött két szezonjuk során autójukat kettejük igényei szerint tervezték és fejlesztették. Keke Rosberg így emlékszik erre: „Két éven keresztül Prostra és Laudára állították be a kocsit, ám egy idő után nyilvánvalóvá vált, hogy nekem más az ízlésem. Valahányszor az alulkormányzásról beszéltem a csapatnak, mindig célozgattam erre. Ők úgy gondolkodtak a finombeállításokról, ahogyan Alain és Niki idejében. És elég sok időbe telt mire vették az üzeneteimet.” Ha Prostot Buttonnal, Laudát Barrichellóval helyettesítjük, a McLarent pedig a Brawnnal, ugyanezt a képet kapjuk! És ha még hozzátesszük, amit Dodgins is – tudniillik, az akkori McLareneket az alulkormányzott autóiról híres John Barnard tervezte – még egy érdekességhez jutunk: Schumi 1996-ban is nehezen lendült bele a Ferrarinál, a szintén Barnard által tervezett F310-es kormánya mögött… Vagyis lehet magyarázkodásnak titulálni az alulkormányzás állandóan előkerülő témáját, de láthatóan nagyon is sok jel utal arra, hogy ez jóval több, komolyabb probléma holmi kifogáskeresésnél.
Amire amúgy sincsen szükség, hiszen minden embernek vannak gyengéi. Schumié az alulkormányzás. Na meg a gumik, amik ezt okozzák!

Dehát emlékezzünk rá: Schumacher is csak ember!

A közelmúlt sajtójának legkedveltebb képe Schumiról...

Régi bajnok egy átrendezett világban…

Persze gyorsan változik a világ! Az idősebbik Rosberg idejében, az F1 nem feltétlenül kifinomultságáról és makulátlanságáról volt híres, lehetett előzni sőt, akkoriban még a bajusz sem volt furcsa viselet… Ma viszont az, miként a versenyzők és képességeik szerepét is kissé háttérbe szorította a makulátlan űr-F1-világ gépközpontúsága. S tán éppen ezért egyre gyakoribbak a fenti esethez hasonló helyzetek. Schumi is ilyenben találta magát idén: olyan problémával szembesült, amit egyedül nem tud megoldani.
Hasonló helyzetben van, mint Kimi Räikkönen és Nick Heidfeld volt 2008-ban. Nekik a gumik és autójuk vezetési stílusukkal való összehangolása jelentette a kihívást. Emlékezzünk rá, hogy még e két tehetséges versenyzőnek is jó fél–háromnegyed szezonjába telt, mire javulást ért el! S ennek két oka volt: a probléma esetükben is az autó és a versenyző stílusának alapvető megváltoztatásával volt orvosolható, és mindkét oldal időigényes. Ráadásul Schumi esetében további nehézséget jelent a tesztek hiánya, mely – mint azt tavaly már láthattuk – mind a fejlesztési tempót, mind a teljes bajnokság ritmusát elnyújtja. Ez Schumacher esetében legalább akkora problémát jelent, mint a keskenyebb gumik és az egyensúly kérdése: változtatni ugyanis ezen – Keke Rosberggel, Kimivel vagy Heidfelddel ellentétben – egyáltalán nem tud. Azaz e keretek között kell boldogulnia. És ez is hatalmas újdonság 2006-hoz képest, amikor még a Bridgestone partnerei kívánsága alapján fejlesztette abroncsait az autókhoz (szemben 2010-zel, amikor az autót fejlesztik a gumikhoz). Chris Danner is erről nyilatkozott a napokban: „Schumacher problémája pontosan abban rejlik, hogy korábban olyan előnyös helyzetben volt, hogy rászabták a fejlesztéseket. Megkapta azokat a gumikat, amiket kért, az autót is úgy alakították, hogy neki jó legyen, és ennek tudható be, hogy mindig gyorsabb volt, mint a szerencsétlen csapattársa. Most megérkezett a való világba, és azzal kell boldogulnia, ami a rendelkezésére áll.”
Csakhogy Danner hatalmasat téved! A mai helyzet ismeretében alakítja át a múlt összefüggéseit, s úgy érvel, mint a legelfogultabb ellendrukkerek, azt sugallva, hogy Schumacher csupán előnyös helyzetének köszönheti sikereit. Nem, Schumacher nem a való világba érkezett meg! Ő mindig is a való világban mozgott. Amibe most belecsöppent egy MÁSIK világ! És ez cseppet sem mindegy! Problémája ugyanis nem valamiféle álomból a valóságba jutásának eredménye, hanem egy új valóság ismeretlenségéé!

A császár tehát nem emberi mivoltáról feledkezett meg, csupán olyan helyre került, ahová korábbi hatalma nem terjed ki!

Hogy mit is jelent a „másik világ” az újdonsága? Főként az ember és gép viszonyának folyamatos változását. Tavaly sokan igazságtalanul nevették ki Luca Badoert, s nem éppen fair kritikával illették Giancarlo Fisichellát, amiért a Ferrarival többnyire a mezőny végén szenvedtek, miközben csapattársuk gyakran az élmezőnyben harcolt. Már az ő esetük is megmutatta, milyen nehéz dolga van ma egy versenyzőnek, ha hosszabb kihagyás után vagy teljesen más autóval próbálkozik. Badoer sosem volt őstehetség, ám a majd’ egyéves F1-es vezetés nélküli időszaka igencsak rányomta bélyegét a teljesítményére. És Fisichella sem felejtett el vezetni a spái dobogóját követően, csupán képtelen volt megtalálni autójához az ideális vezetési stílust. És a sort még hosszasan sorolhatnánk: Ralf Schumacher 2007-es szenvedésével a Toyotánál, mely karrierje végét is jelentette, Kubica 2007-es visszafogott teljesítményével (csapaton belüli vereség), melyet a kipörgésgátló eltűnése egy csapással megoldott, de elemezhetnénk Alonso mezőnyben való eltűnését a tavalyi és a tavalyelőtti gyenge Renault-val, hogy Button Hondás éveit ne is említsem.
Ezek az egymástól alapvetően eltérő esetek (Kimiével és Heidfeldével együtt) egy dologban azonosak csupán: megmutatják, hogy a mai F1-ben a versenyző igencsak korlátolva van, és benne sokkal inkább számít a gép, mint az egyéni képességek. Igen, Schuminak valóban „azzal kell boldogulnia, ami a rendelkezésére áll”. Csakhogy ez korábban is így volt, csupán akkor más állt rendelkezésére! Miként korábbi vetélytársainak is. Így aki ezen érvekkel elvitatja akkori eredményeit, átértékeli képességeit, az hatalmas hibát követ el!
Persze a fent vázolt mai „gépuralom” nem azt jelenti, hogy az élen harcoló versenyzők ma nem jobbak, mint az átlag! Csupán merőben mások a körülmények és a követelmények. A jó képesség ma is döntő. Csakhogy az ilyen rendkívüli esetekben – mint az adott versenyzőhöz alapvetően nem illő stílusú autó/gumi/szabályok, a csapatváltás, vagy éppen a visszatérés – a gépuralom léte igenis megmutatkozik. És ez egy további összetevője Schumacher teljesítményének.

  

Nem gyengeség, érdem!

S mielőtt erre bárki is rávágná, hogy a legnagyobbnak illenék alkalmazkodni ehhez az új világhoz is, jusson eszébe a három év kihagyás, mely alatt a világ nem állt meg, nagyon is alakult! S a közben lezajló rengeteg változást a kihagyás miatt még a legnagyobbaknak is szinte lehetetlen követni. Amikor Mika Häkkinen pár évvel visszavonulása után tesztelt pár napot a McLarennél, jó három másodperces hátránnyal szerénykedett a tabella végén. Akkor ez felülírja az ő korábbi fantasztikus teljesítményét, és „repülő finnből” hirtelen „szerencséshogyegyáltalánbajno klett finné” degradálja őt? Nem, Mika egyszerűen nem tudta követni az F1-világ csúcstechnológiában lezajlott változásokat!
Miért nem képesek rá ezek a császárrá koronázott bajnokok? Mert ők is csak emberek!
Elég ha csak összevetünk egy 2006-ban „menőnek” számító mobiltelefont vagy számítógépet egy 2010-es csúcsmodellel… S mint tudjuk, a Forma–1 nem csupán a leggyorsabb sport, de a leggyorsabban fejlődő iparág/tudomány is! A sok 2006 és 2010 között végbement szabályváltozás és az állandó fejlesztések, kutatások mindegyike egy-egy óriáslépés, melyeket összerakva hatalmas távolságot kapunk. A mai mezőny persze tartotta a tempót, és sorra vette az egyes lépcsőfokokat. Így jutott el abba a magasságba, ahol jelenleg áll. Schumi előtt viszont nincsenek lépcsőfokok, se felvonó, neki most egyedi, de ismeretlen úton kell feljutnia vetélytársai szintjére, az általuk megtett háromévnyi utat hetek-hónapok alatt teljesítve… És egy ilyen út megtételéhez türelem és megértés kell – állandó igazságtalan kritikák helyett.
Ilyen szempontból amúgy Schumacher az újoncok cipőjében jár. Persze nem egészen! Jól lehet, sok dolgot ismer már az F1 világából, amit a sok ifjoncnak még tanulni kell, ám ezen előny egyben hátrány is: tudniillik valamit megtanulni mindig könnyebb, mint a régit újratanulni másként. Miként érettségire is könnyebben készül az ember, ha a megelőző négy évben is tanult valamennyit… S bár kétségtelen, hogy Schumacher rutinja hatalmas előny (még a tapasztaltabb versenyzőkkel szemben is), ám az ezzel járó beidegződések és megszokások olykor igenis hátráltatnak. A kor előrehaladtával egyre inkább. Nem csoda ugyanis, hogy a nagyszülők közül csak kevesen kötnek szoros ismertséget az internet és a számítógép virtuális világával! Ám Schumi abba a kisebbségbe tartozik, elvégre visszatért… Vállalva a „kockázatot”, a támadások sorozatát az esetleges kudarcokat követően. És hiába e támadások, tette inkább sportemberi értékeit bizonyítja, valamint elhivatottságát, szenvedélyes viszonyulását szeretett sportjához. No meg bátorságát, hogy belevágott, és vállalta ezt a Don Quijote-i helyzetet, melyben – eltérően az „idejétmúlt” lovag szélmalomharcával – nagyon is józanul vívja meg saját valódi csatáit.

Ezeket persze nem mutatják meg azok az újságokból rendre visszaköszönő fotók… A fejét vakaró, tanácstalanul, kiábrándultan grimaszoló legenda képe a császár emberi mivoltán élcelődik, miközben bukását kiáltja. Csakhogy ezen képeket más szemmel is lehet nézni! Schumacher esendősége nem szégyen, és főleg nem bukás. Miként az sem, hogy Michael Schumacher a napokban vette át Francois Fillon francia miniszterelnöktől a Francia Becsületrend lovagi címét. Az ilyesmi nem jár akárkinek. Miként a múlt sem íródik át a jelen miatt. Ennek bizonyítéka ez a cím.
Megbukott, leleplezett, hazug Schumacher–mítosz? Az a mítosz sosem egy istenséget takart! Mert a mítoszt nem a hős, hanem annak csodálói teremtik. S mindez nem kiváltság, hanem érdem: az emberi tettek, eredmények, tehetség iránti tiszteletnek a megnyilvánulása.
Amit viszont illik helyén kezelni: „Tekints hátra, és emlékezz arra, hogy ember vagy!”

Schumacher ezt sokakkal ellentétben sosem felejtette: „Nem tudom elfogadni, hogy az emberek csak akkor akarják megérteni, hogy én is ugyanolyan ember vagyok, mint bárki más, amikor olyasfajta bizonyítékot kapnak róla, mint az érzelmek vagy a hibák. Előbb hibáznom kell azért, hogy emberként nézzenek rám?!” *
Úgy fest igen. Mert ez már egy új szereposztás. Itt nem a császárnak van szüksége a figyelmeztetésre, hanem a többi embernek: „Emlékezz arra, hogy ő is ember!”
Akik most támadják őt, határidőket adnak neki a feltámadásra, tehetségét tudását és korábbi eredményeit kérdőjelezik meg, azok azt bizonygatják, hogy Schumacher nem hős – ember.
Itt lenne az ideje, ha akként is kezelnék őt!

Michael Schumacher a Francia Becsületrend lovagja!

*KEHM, Sabine, Michael Schumacher, Süddeutsche Zeitung kiadás, Németország, 2006, 28.