Pole-ban az igazság!

Hiába a fölösleges és szőrszálhasogató büntetés, az újabb és újabb kritikák, Michael Schumachert ezek csak még erősebbé teszik. Elszántsága, alázata és hite most éppen a legelveszettebbnek tűnő helyzetben, a legnehezebb időszakban tört utat magának, mintegy némán tüntetve a bajnokot ért minden idei sérelem és balszerencse ellen, bizonyítva, hogy végül mindig a hit igazsága diadalmaskodik – vesszen bár el akármennyi pont és sikeres verseny. S bár a kemény munkával megszerzett első rajtkocka ezúttal is elvész, a vele járó dicsőség már Schumié marad!

 

 

Előre megmondta. Bár „hivatalosan” csupán viccnek szánta, mellyel elszántságát és jövőbe tekintő, a múlt sérelmeivel mit sem törődő hozzáállását kívánta bizonyítani, valahol mélyen nagyon is hitt benne, hogy sikerülni fog neki. Ebben mindig is utolérhetetlen volt. Akárcsak a mostani időmérőn.

Nem véletlen, hogy egy héttel korábban, amikor csupán vendégként tűnt fel a dobogón, a Moto GP Le Mans-i futamán, ugyanazt mondta, amit pár napja Norbert Haugéknak a monacói garázsban. A büntetéssel olyannyira nem kívánt foglalkozni, hogy tulajdonképpen egész hétvégén ki sem ejtette ezt a szót a száján. Hogy egyetért-e vele? Hogy igazságos volt-e a két héttel korábbi ítélet? Nos, ez ma már semmit sem számít – csak az, ami a jelenben történik. Előre kell tekinteni, mert a hit és lelkesedés folyton csak előre visz, nem hagyva pillanatnyi időt sem a múlton való tűnődésre, kesergésre. Meg aztán a tett minden szónál hatásosabb érv…

Michael Schumacher pontosan tudta ezt: mint oly sokszor páratlan karrierje során, lehajtotta a fejét, és még tovább, még keményebben dolgozott, egyetlen másodperctöredékre sem tévesztve szem elől a célt. Talán volt abban némi dac is, ahogyan a mai napon azt a kört a pályára varázsolta. Dehát az igazán nagy sportolók éppen arról ismerszenek meg, ahogyan a szorult helyzeteket kezelik, ahogyan a hullámvölgyben nem elsüllyednek, hanem erőt merítve annak mélységéből, tűzmadárként törnek ki belőle – hogy újra szárnyaljanak.

Ahogyan a hétvége eddig alakult, bőven benne volt ez a fajta kitörés. Ott volt már a csütörtöki körökben, ott lappangott a bíztató, de még teljesen össze nem álló szektoridőkben, a rosszkor lendülő piros zászlókban, a programot módosító esőcseppekben, a ritmusban, ahogyan a két vörös kesztyű az Ezüstnyilat terelgette a veszélyes palánkok között… és igen, a magabiztosságban, amellyel tréfának álcázva ugyan, de valójában véresen komoly elszántsággal mondta ki célját, a győzelmet.

Az elmúlt hetek történése után egyszerűen nem volt választása. Ahogyan mondjuk annak idején a 2006-os Magyar Nagydíj szombatján sem. Akkor is kétes büntetéssel sújtották, s bár mindez nyilván felbosszantotta őt, racionális gondolkodása akkor is daccá szelídítette dühét, ami pedig az autóban tán benne sem lévő tizedmásodpercekben köszönt vissza a köridő befejeztével. Ez a Schumacher ugyanaz a Schumacher volt, amelyet utoljára hat éve Interlagosban láthattunk. Egy elveszett bajnokság utolsó versenyén, melyen a  balszerencse ugyanúgy üldözte őt, mint az idei versenyek mindegyikén.

Sokan már temették őt, a visszavonulásáról és lehetséges utódairól szóló pletykák ismét szárnyra kaptak, akárcsak az őt kritizálók frusztrációt és elveszített fonalat vizionáló hangzatos szavai. Nos, sokan mellélőttek, egy embert kivéve: magát Schumachert. Esetében ugyanis egy percig sem volt szó frusztráltságról vagy visszavonulásról. Célja ugyanis mindvégig világos volt, hite pedig felülírt mindenféle elbizonytalanodást és keserűséget. Ez utóbbiak csupán táplálták a tüzet, erőt adva a láng hordozójának a még alázatosabb és még elszántabb munkához.

Az olyan precíz, művészien kifinomult és eltökélt munkához, mint például amilyent egy győztes időmérőkör jelent a bizonytalankodást és figyelmetlenséget nem tűrő Monte Carlo utcáin. A pályán, amelyről a bírálók közül is oly sokan előre kijelentették, az minden más helyszínnél jobban megmutatja a versenyzői kvalitásokat.

Megmutatta.

Ahogyan Schumacher is, a visszatértekor maga elé tűzött célját továbbra is tartja, mégpedig azért, mert fikarcnyi kételye sincs annak megvalósíthatósága felől.

2142 nap után ismét bekövetkezett, amire annyira vártunk és vágytunk. Michael Schumacher az időmérő edzés győztese Monacóban. Mégpedig ellentmondást nem tűrő módon. Egy mindenkit lenyűgöző középső szektorral, egy kézzel kormányozva a pálya egyik legtempósabb, legveszélyesebb és ezáltal legnagyobb figyelmet követelő szakaszán, a sikánban csak hogy egy fékerő szabályzással a lehető legtökéletesebben felkészüljön a következő kanyarokra… És egy higgadt és céltudatos hozzáállással, mely nem tűr lehetetlent, sem múlton való rágódást, s mely csupán a cél által megkövetelt feltételeket ismeri.

Büntetés? Hát akkor megnyerem az időmérőt, elrajtolok a hatodik helyről, és onnan nyerem meg a versenyt!
Hogy a vége mi lesz, még nem ismert. Ám egyet a végeredménytől függetlenül biztosra vehetünk: Michael Schumacher egyetlen pillanatig sem fogja elveszíteni hitét abban, hogy bármire képes. 

 

És éppen ez teszi bármire képessé…

 

A Császár útja (59.) – A múlt árnyéka

 

Miközben Michael Schumacher kikászálódás helyett inkább csak tovább süllyed a 2012-es idénykezdet hullámvölgyében, az utóbbi hetekben a Mercedes csapat is egyre jobban elkezdett egy illetve két évvel ezelőtti önmagára hasonlítani. A komoly előrelépéssel kecsegtető első bíztató jelek lassan a feledés homályába vesznek. A reményt feladni azonban kár lenne: idén nem létezik papírforma, így még a gyengébbnek tűnő hétvégéken is bármi megtörténhet. Más kérdés, hogy az összképet és a távlati célokat nézve ez mégsem nyugtatja meg teljesen a szurkolót, a múlt jókora árnyéka ugyanis továbbra is itt lebeg a fejünk fölött…

Már csak ez a két elem maradt ki a sorból. Az autósportban a balszerencsének és a futamok zátonyra futásának számos módja lehet – Michael Schumacher most már tulajdonképpen minden lehetséges változaton túl van. Alig hat verseny alatt… Technikai hibából eddig is kijutott neki bőven, volt már kilökés és elszúrt időmérő áldozata is, de esett már ki saját csapatának figyelmetlensége következtében is – itt volt hát az ideje, hogy végre maga is elkövessen egy a versenyét (újra) tönkre tévő hibát. S ha már ilyen jól sikerült, miért ne kaphatna egy – amúgy érthetetlen – büntetést is? Csak hogy ne szakadjon meg a csinos kis sorozat, s az idei hatodig versenyhétvége se telhessen zökkenőmentesen…

A keserű irónia nem véletlen: ahogy eddig 2012 alakult a Hétszeres számára, alaposan indokolt ez a fajta lemondó kiábrándultság. Egy kiesés, egy tízedik hely (Monacóban ez utóbbi következne, s a büntetéssel valljuk be, ez még reális célkitűzés is lehet…), a szezon alakulásában egyre nehezebb pozitívumokat találni. Nem is csoda hát, hogy a média újra elővette a már unalomig ismert lemezt a visszavonulásról, Schumacher elkeseredettségéről és frusztrációjáról. És valóban, ha kicsit is jobban indul a szezon, kicsivel több pont és mondjuk egy kínai dobogós hely állna a neve mellett, a bizonyítás kényszerét kevésbé érző, a rossz tendencia megállítása miatt kevésbé görcsölő Michael talán elkerüli azt a kék hátsószárnyat…

Túl a határon

Hogy Michael Schumacher hibázott, nem lehet vita tárgya – versenybalesetek csakis hibákból jöhetnek létre. Hogy pontosan mi is jelentette e hiba kulcstényezőjét, viszont meglehetősen nehéz lenne megállapítani, lévén igencsak sok nehezítő tényező van a képletben. 1. Schumi már túlvolt első kiállásán, Senna még nem, így hatalmas sebességkülönbség volt kettejük között. 2. Senna pár perccel korábban ütközött Grosjeannal, autója talán meg is sérült, ő viszont egészen biztosan felfokozott állapotban volt emiatt. 3. Akárcsak Schumacher, aki addigi tempójával és ezen tumultussal egyrészről alaposan megközelítette valós ellenfeleit (Grosjeant és Rosberget), másrészt lehetőséget kapott arra, hogy a szombaton vállalt hátrányos helyzetét (mért kör nélkül zárta a Q3-at) a verseny ezen szakaszában tegye semmissé. 4. A németet az idő is sürgette. Míg csapattársa és lotusos vetélytársa már Senna előtt voltak, ő egy teljes körön keresztül mögé szorult, jelentős lemaradásba kerülve ezzel hozzájuk képest. Tervének megvalósításához sürgősen lépnie kellett. 5. Ennek megfelelően a következő kör elején máris támadásba lendült. Az esetnél azonban nem számolt kellőképpen a gumik miatti és a DRS-használatból adódó sebességkülönbséggel, valamint a rendszer záródási idejével sem. 6. A szélárnyék sajátságos szívóhatással is bír, ami ilyen közelségben ugyancsak komoly veszélyforrás, mellyel számolni kell. A hirtelen mozdulatok és fékezés (Schumi blokkolta is az első kerekeket) ebben a helyzetben bizony végzetesek lehetnek, s erre mindenképpen figyelni kell.

Ezen tényezőket sorra véve egyértelműen látszik, Schumacher mely pontokon követhetett el hibát/volt figyelmetlen.

Az eset amúgy kísérteties hasonlóságot mutatott a 2011-es szingapúri ütközéssel, ahol Schumacher egy hasonlóan előzhetetlen pályán, hasonlóan a mezőny sűrűjéből, kényszerhelyzetben próbált a hirtelenből lecsapni Sergio Perezre – sikertelenül. A támadást akkor is egy váratlanul adódó kaotikus helyzet szülte (a Schumi előtt haladó Rosberg koccant Perezzel), Schumi akkor is igyekezett kihasználni a kavarodást – és a vége akkor is ütközés és kiesés lett. A múlt most újra visszaköszönt.

Ebből jól látszik, Barcelonában Michael tulajdonképpen nem tett mást, mint amit az elmúlt két esztendőben is oly gyakran: feszegette a határokat, és végül túllépett rajtuk. Hibaként felróni elsősorban utóbbit lehet neki – mégpedig a fent taglalt figyelmetlenségei miatt. A határok feszegetése ezzel szemben nem nevezhető rossz tulajdonságnak, mert mindez a siker egyik alapeleme, mely nélkül mindenki megreked az átlagosság és középszerűség szintjén. A jó versenyző ismérve az a fajta próbálkozás, kísérletezgetés, mely a határok felmérésére és kitágítására irányul, s mely minden esetben kockázatvállalással is jár. Ha valaki e veszélyek dacára is próbálkozik, abban benne van a kiemelkedés, a győztessé válás lehetősége (csakúgy, mint a bukásé). Eredményeiből tudjuk, Schumachernél ez adott – láthatóan még ma is, s ez tulajdonképpen megnyugtató.

Van viszont egy pont, amin túl ez a fajta határfeszegetés visszaüt. És a visszatérés három évében erre számos példát láthattunk – akár vezetési akár versenyzési stílus terén. Ha Schumacher olyan helyzetbe kerül, amiben erősen korlátozzák a körülmények, mérhetetlen akarása (mely annyi fantasztikus győzelemhez segítette korábban) az egyik gátja lesz előrelépésének. Olyan ez, mint amikor valaki egy rajtnál minden áron pozíciót akar nyerni és igyekezetében túlpörgeti a kerekeket, lendületet veszít.

Ha a mostani esetet kizárólag Schumacher oldaláról nézzük, az ütközés egyértelműen elkerülhető lett volna – mégpedig éppen egy csipetnyivel kevesebb akarással.

Újrakezdett körök

De vajon lehetséges volt-e kevésbé akarni egy ilyen helyzetben, és főleg egy ilyen pocsék idénykezdés után? Lehet ugyanis, hogy Schumacher olykor túlerőltet dolgokat, a fő problémát ugyanakkor azon tényezők jelentik, amik (az elmúlt évekhez hasonlóan) újra és újra előidézik nála ezt a fajta görcsös akarást.

Jelen esetben például az, hogy a változást ígérő szezonkezdés ellenére az elmúlt két futamon ugyanolyan szituációban találta magát, mint 2011 nagy részében: gondok a gumikezeléssel, kényszerű, a szokásosnál nagyobb kompromisszumok a beállításoknál (fokozott hangsúly a vasárnapon), emiatt gyengélkedés egy körön, végül taktikázás és nulla mért kör a Q3-ban, majd előretörés a mezőny sűrűjéből. Ezt az ugyancsak múltba hajló tendenciát több tényezőn is könnyedén lemérhetjük: a Mercedes első három futamon tapasztalt időmérős erejének ma már nyoma sincs; Schumi pedig idény eleji jó kvalifikációit követően csapattársához képest is újra visszaesett egy körön.

Elég csak megnézni a három barcelonai szabadedzés alakulását. Schumacher péntek délután például ígéretes hosszúetapot teljesített: Rosbergnél jóval kiegyensúlyozottabb körökkel, lassabb gumikopással, sőt, a keményebb keveréken határozottan gyorsabban. Ha viszont az alacsony benzinterhelésű rövid futásokat nézzük, Rosberg hirtelen fölénybe került, s ezt az időmérő második felvonása is igazolta. (Érdekesség amúgy, hogy két versenyző szemmel láthatóan eltérően bánik az egyes keverékekkel. Már Bahreinben is megfigyelhető volt, most Barcelonában még erőteljesebben kitűnt, hogy Schuminak inkább a keményebb, Rosbergnek pedig a lágyabb Pirellik fekszenek. Michael mindaddig egy körön is könnyedén tartotta csapattársa tempóját, amíg a kemény keverékkel futottak – például a Q1-ben. Mihelyt felkerült viszont a lágy szett, Nico hirtelen tizedeket vert rá bizonyos helyeken. Sok benzinnel viszont ez a különbség utóbbi keveréken ismét eltűnt, amiből a két csapattárs eltérő stílusára illetve beállításaira következtethetünk. És talán még valamire: Schumacher pénteken állítólag egy átalakított hátsó felfüggesztéssel rótta a köröket.)

A csapat és Schumacher időmérőn tapasztalt visszaesése nem véletlen, mi több, e két dolog feltehetően ugyanazon tényező eredménye: Brawnék Kína után a gumikérdésre reagálva megváltoztatták beállítási filozófiájájukat, ami miatt az F–csatorna hatékonysága háttérbe szorult, akárcsak a maximális tempó előhívása a gumikopás kordában tartása miatt.

Ismerős történet, nemde? Ha ezen képet összevetjük a 2010-es és 2011-essel, kevés (sajnos egyre kevesebb) különbséget találhatunk. És az erőviszonyok terén is hasonló a helyzet. A Mercedes az elmúlt öt verseny közül mindössze egyen tűnt igazán versenyképesnek, s az ezek során nyert kép alapján elmondható, a vetélytársak sora bővült: a tavaly is előrébb taksált McLaren–Red Bull–Ferrari-hármas kiegészült a Lotusszal, a Sauberrel és a Williamsszel. És eddig csupán sajnos elvétve fordult elő, olyan eset, amikor e hat csapat többségét sikerült maga mögé utasítania a Mercedesnek. Tempójuk ugyanis kevés ehhez, rosszabb gumikezelésük pedig ugyancsak hátrányt jelent egyikük-másikukkal szemben. Márpedig eddig úgy fest, idén csak az válhat sikeressé, aki legalább egyik téren az élmezőnybe tartozik. A brackley-ieknek ráadásul a Ferrarit nem sikerült igazán megelőzni, az olasz csapat pedig kezd magára találni, míg a Lotus az utóbbi két nagydíj alapján egyértelműen előttük áll.

Mintha a csapat továbbra is ugyanazokat a köröket futná…

A gondok alapján cseppet sem meglepő, hogy még most is az ideálisnál nagyobb kompromisszumokra kényszerülnek. Mert jóllehet, önmagukhoz képest 2012-re valóban előrébb léptek, a vetélytársakkal szemben ez továbbra is kevesebb a szükségesnél. Elnézve a sportág igen erőteljes átalakulását, a prioritások eltolódását ugyanakkor erre nem lehet még egyértelműen azt mondani, hogy a csapat idényét és komoly sikereik reményét temetni kellene. Sőt! Az erőviszony, mint olyan, idén képlékeny fogalom. Az Auto Motor und Sport nemrégiben érdekes jelenségre hívta fel figyelmünket: Barcelonában éppen az a két csapat (Williams és Lotus) bizonyult leggyorsabbnak, amelyek a legkevesebb módosítást illetve fejlesztést vitték oda. A Ferrari javulása kivétel, de esetükben bőven volt hová fejlődni. A Sauber újításai tulajdonképpen beváltak, de nem hoztak különösebb áttörést, míg a McLaren és a Red Bull meglehetősen labilis teljesítményt nyújtott – talán éppen számos újításuk miatt. A német szakportál következtetése, hogy idén nem a fejlesztések, hanem a kocsi megértése a siker kulcsa. Magyarán nem a határok feszegetése és a tizedek őrült hajszolása a kifizetődő, hanem az „azzal gazdálkodj, amid van” elv követése.

Távol áll ez az F1 szellemiségétől? Eléggé, és éppen ez az, ami miatt 2012-ben fölösleges a korábbi évek logikáját keresni, s amiért a sikerre a Mercedesnek is minden esélye megvan.

Bűn és bűnhődés

Akár már Monacóban is, mely pálya mind a kocsinak (a W03-ról egyre inkább bebizonyosodik, hogy elsősorban a lassú kanyarokban számít versenyképesnek), mind a versenyzőknek (Rosberg itt nőtt fel, minden csatornafedelet jól ismer, Schumi pedig tán maga sem tudja hányszor nyert itt) fekszik.

Igen ám, csakhogy a múlt nem csupán a csapat teljesítményében kísért közöttünk, árnyéka Monacóra is rávetül! Schuminak van egy öt rajthelyes büntetése, ami ha valahol, akkor itt igen komoly hátrány. Különösen, ha figyelembe vesszük az elmúlt két időmérő visszaeső tendenciáját: a Mercedes F–csatornája az utcai pályán nem fog sokat érni, ráadásul Bahreinben és Barcelonában már amúgy is csupán az 5-7. helyért voltak képesek küzdeni szombaton. Mindez azt jelenti, hogy Michael nagy valószínűséggel kénytelen lesz (ismét) a mezőny sűrűjéből nekiindulni a hercegség nagydíjának, ami ezúttal sem ígér tiszta és veszélytelen versenyt számára. A barcelonai figyelmetlenségéért tehát igencsak súlyos árat kénytelen fizetni.

De vajon tényleg ekkorát hibázott volna?

Egy tipikus versenybalesetért nem mindig szabnak ki ilyen mértékű büntetést… márpedig jelen esetben tipikus versenybalesetről van szó. A Sennával való ütközéshez tudniillik két ember kellett, az elsősorban ugyanis annak volt köszönhető, hogy a két fél a legkevésbé sem olvasta a másik gondolatát. Úgy is mondhatnánk, a balesetben mindketten ludasak– annak ellenére is, hogy Bruno Senna tulajdonképpen nem hibázott, sokkal inkább csak túlságosan határozatlan volt. Nem ez volt Schumacher és Senna első összezördülése: a Hétszeres tavalyi az idényzáró Brazil Nagydíját például éppen Bruno tette tönkre, amikor nemes egyszerűséggel kétszer is belerongyolt annak Mercedesébe, egyetlen kanyarban… (Közös múltjuk nyomai érezhetőek voltak a két fél ütközést követő reakcióin, nyilatkozatain is.) A páros tehát távolról sem kedveli egymást. Ez a mostani félreértés pedig esetükben mondhatni genetikailag kódolva volt (érdekesség, hogy Schumi már a nagybáty, Ayrtonnal sem volt egy hullámhosszon).

Ám hogy ne csak a levegőbe beszéljünk, nézzük mi is történt pontosan, mi tette valódi versenybalesetté ezt a jelenetsort!

Az fenti képmontázs a két fél megtett útvonalát rajzolja fel. A piros vonal Schumacher, a sárga Senna vonala. Az 1-essel jelölt rész a csata kezdetét jelzi. Schumacher szélárnyékot fog, miközben Senna védekező pozícióba helyezkedve a pálya belső felére húz. A két autó vonala párhuzamos, Schumacher Senna útvonalát követi. Egészen a 2-es pontig, ahol a német dönt. Látva, hogy ellenfele irányt választott (belső ív), ő a pálya szélére, az ideális ív felé húz, amire a következő pillanatban Senna máris válaszol: maga is kifelé tereli Williamsét. Eljutunk a 3-as ponthoz, a labda ismét a német térfelén, Schumi pedig ismét reagál: a brazil kifelé szorítaná őt, így inkább befelé keresi tovább a helyet. Mint azt tőle megszokhattuk, a német igen agresszívan vált irányt, láthatóan határozott mind saját választását illetően, mind pedig afelől, hogy jól olvassa ellenfele „játékát”. Nos, utóbbit rosszul mérte fel. Eljutottunk ugyanis a 4-es ponthoz, mely az egész eset kulcsmomentuma, s mely Senna döntésének következménye volt. A páros már eddig is pengeélen táncolt, mivel Schumi ekkorra igen közel került a Williamshez. Innentől nem volt már visszaút, a választás megtörtént, bizonytalankodásnak helye nem volt. Senna viszont mégis azzá vált: míg eddig a pontig nem túl agresszíven, de egyenletesen kifelé húzott, itt hirtelen meggondolta magát, a pálya közepén maradt, autóját egyenes vonalon tartotta. Ezen lépésére pedig – éppen a közelség miatt – Schumachernek már nem volt módja újra reagálni. (Pontosabban reagált rá, de ez már mit sem ért: előbb visszarántotta a kormányt, majd erőset fékezett, blokkolt és ütközött.)

Ha pusztán önmagában nézzük a brazil védekezését, az meglehetősen ügyetlennek, tétovának tűnik (ahogy egy körrel korábban Grosjeannal szemben is az volt). Hogy a puszta bizonytalanság, a korábbi események, a rutintalanság vagy netán az idén bevezetett „hagyj egy autónyi helyet” szabály miatt, nehéz megmondani. Az viszont egyértelmű, hogy Schumacher nem erre számított. Nyilván magából indult ki, és abból, ellenfele jóval agresszívebben védekezik majd. Ha úgy tetszik, feltehetően többet nézett ki Sennából…

Ettől a ponttól visszafordíthatatlan volt a folyamat. Schumacher kockáztatott, belement egy éles és veszélyes helyzetbe, ami viszont rosszul mért fel, túlgondolkodott. A közelség, a sebességkülönbség és a szélárnyék szívóhatása pedig örvényként rántotta magával a kavicságba (5. pont).

Mindebből két dolog világosan kiderül: Schumi és Senna közül csakis előbbi tehetett volna az ütközés elkerüléséért, annak létrejöttéhez viszont mindkettejükre szükség volt. És ez utóbbi az a pont, ami versenybalesetté teszi az esetet, s amire hivatkozva tulajdonképpen túlzónak mondható a versenybíróság által kirótt öthelyes büntetés. Hibázni valóban csak Schumacher hibázott (azzal, hogy belement egy túl kockázatos helyzetbe), ám furcsa mód, a baleset kulcsmomentuma (ezen helyzetben) Senna cselekedetének eredménye volt. Szabálysértést viszont egyikük sem követett el – Schumacher sem! (Senna nem váltott kétszer irányt, csak maximum másfélszer, ráadásul helyet is hagyott Schuminak.) Éppen ezért szigorú és fölösleges a kirótt – egy további versenyt is könnyen tönkre tévő – büntetés.

Persze az F1-es igazságszolgáltatásban már rég nem is keressük a következetességet és logikát, azt azonban nem árt megjegyezni, hogy míg Bahreinben még kimondottan elnézőek voltak az ítészek (egyébként nagyon helyesen!), addig Barcelonában több ízben is túlzottan fontoskodóvá váltak. Schumacher tavaly szingapúri, Perezzel való ütközésében amúgy talán a mostaninál is nagyobb mértékben benne volt, a büntetés akkor fel sem merült. Nem tartjuk kizártnak, hogy ezúttal sem pusztán az ütközésben való felelősségért kapta a megrovást, hanem az utána mutatott reakciójáért (is), ami az őt nem kedvelők szemében – mint oly sokszor – bizonyára arrogáns viselkedésnek tűnt… (Emlékszik még valaki Dereck Warwick „szakmai” indokára a 2010-es hungaroringi büntetést követően?)

A múlt tehát továbbra is itt van közöttünk sötét árnyékként vetülve a jelenre – akár Schumacher, akár csapata helyzetét nézzük, akár két héttel ezelőtt elkövetett hibáját. Bárhogy is alakul majd a mostani hétvége, ezen árnyékokból meglehetősen nehéz lesz kilépni.

Mi, szurkolók viszont sokkal inkább örülnénk, ha végre az egy-két évnél jóval régebbi múlt árnyékát fedezhetnénk fel magunk fölött… Talán Monacóban! Schumi és a rajthelybüntetés úgyis összetartozik már a hercegséggel – s ez már 2005-ben és 2006-ban is remek motiváció volt a nagyszerű felzárkózást hozó futamhoz.

A Császár útja (58.) – A szerencse forgandó?

Fele annyi pont, mint ahány verseny, számtalan technikai probléma, pechsorozat, furcsa véletlenek, plusz a csapat első győzelmének végignézése tévén keresztül. Bár a java még hátravan, eddig nagyon úgy fest, 2012 sem Michael Schumacher éve. Hiába tehát a csapat és a Hétszeres előrelépései, részsikerei, az összkép tulajdonképpen nem különbözik az elmúlt két esztendőjétől. Na jó, annyiban mindenképp, hogy a mostani még azoknál is rosszabbul indult…

Ha hinni tudnék az összeesküvés-elméletekben, a szezonkezdetet jelentő négy nagydíjhétvége alapján talán azt mondanám, a Mercedes csupán saját imázsának felépítésére, a neve által jelentett érdeklődés kihasználására, és/vagy egy ifjú tehetség felfuttatására használja fel Michael Schumachert. Csakhogy nem hiszek az összeesküvés-elméletekben, így azt sem tudom elképzelni, hogy ez a négy hétvége valamiféle sorozatos szabotázsakciók miatt sült el balul a Hétszeres számára. Ennél azért már jobban kiismertem a Forma–1 nevű sportágat!

Ha majd’ két évtizedes rajongás után nem így lenne, talán a 2012-es szezon első négy nagydíjhétvégéjének ilyetén alakulását Schumacher rossz karmájának vagy a puszta véletlennek tudnám be. Csakhogy éppen azért nem hiszek ebben sem, mert ismerem már annyira az F1-et, hogy pontosan tudjam, benne mindig mindennek van oka, csupán meg kell keresni azt, így abban is biztos vagyok, hogy Schumacher pechszériája nem pusztán a technika ördögének, Fortuna istenasszony haragjának vagy néhány rosszakaró antiszurkoló woodoo-szertartásának következménye volt.

Akkor most kezdjek el hinni a képtelen, realitásokon túlmutató összeesküvésekben, vagy fogadjam el a puszta balszerencse éppoly képtelen, racionalitást nélkülöző szerepét? Úgy fest, ezzel máris egy ördögi kör középpontjában találtam magam, melynek ellentmondásaiból látszólag nincs kiút. Vajon mit szólna Schumacher a szabotázs-elmélethez? És vajon miként állna Ross Brawn a fatális véletlenek alkotta magyarázatokhoz? Feltehetően mindketten jót mosolyognának – heves fejcsóválás kíséretében… A következő sorok kapcsán éppen ezért nem árt, ha az ő vélt reakciójukat folyton szemünk előtt tartjuk.

A balszerencse lovagja

Ha csupán a statisztikát nézzük, a mostani Schumacher messze legrosszabb évkezdése 1992-es, első teljes szezonja óta – de visszatérését tekintve is. Míg 2010 első négy versenyén tíz pontot szerzett, tavaly csupán hatot – idén pedig kettőnél tart. A visszaeső tendencia egyfelől megmutatja nekünk, hogy amennyiben jövőre is a mezőny tagja lesz, feltehetően –2 ponttal nyitja majd az évet… másfelől pedig tökéletesen félrevezet bennünket autója és valós formája alakulásáról. Új karrierje három évét tekintve ugyanis éppen ellentétes irányú görbét kellene látnunk, de az idei mélyrepülés helyett mindenképp meredek emelkedést.

Vajon mégis miért ez a lesújtó statisztika?

Ha megnézzük első négy versenye alakulását, egyértelmű, hogy Schumacher idénykezdete azért alakult ennyire siralmasan, mert mindannyiszor tőle függetlenül előállt probléma hozta hátrányos helyzetbe, ebből kétszer ráadásul kiesett. Mégpedig a két legerősebb hétvégén, a két legjobb esélyt kínáló versenyen – egyaránt dobogós pozícióból…

Vajon van-e magyarázat erre a rossz kiesési arányra? Vajon lehet-e kézzelfogható indokot találni arra, miként érhet célba Nico Rosberg egy ugyanolyan autóval mind a négy versenyen, amilyennel Schumachernek három futama is zátonyra futott egy-egy hiba miatt?

Ha csupán az elmúlt esztendőt vesszük, Schumi idei 50%-os mutatója nem is annyira tűnik meglepőnek. Míg ugyanis csapattársa 2011-ben csupán 3-szor nem fejezett be versenyt, ő öt alkalommal adta fel idejekorán a küzdelmet – és ebbe még csak bele sem számoltuk egyéb technikai hibáit, baleseteit. Az akkori eredményeknek persze elég kézzelfogható magyarázata van: az ütközések és balesetek kockázata általában annál nagyobb, minél több időt tölt valaki a mezőny sűrűjében. Márpedig Schumacher az előző szezon gyenge időmérős teljesítményeivel igen gyakran került oda, sőt, csapattársáénál agresszívabb vezetési stílusa is közrejátszott abban, hogy több alkalommal került nehéz szituációkba. Ami a konkrét technikai meghibásodásokat illeti, már nehezebb valós magyarázatot találni arra, azok miért a Hétszerest sújtják gyakrabban a Mercedesen belül. A múlt szezonban Schumachernek Ausztráliában, a maláj és kínai időmérőn, Monacóban, Magyarországon valamint a belga időmérőn jutott ki belőlük; míg csapattársát Ausztráliában, a monacói időmérőn, Spanyolországban valamint a szuzukai kvalifikáción hátráltatták csupán, kiegészülve a Kínában és Belgiumban adódó üzemanyag számítási problémákkal… A mennyiség láthatóan nem sokban tér el, ám ha azt is nézzük, melyikük milyen szituációban küszködött gonddal és az mennyire volt befolyással későbbi eredményeikre, Schumit egyértelműen balszerencsésebbnek nevezhetjük. Az idei év ilyen szempontból tehát csupán a megszokott forgatókönyv szerint alakul…

És ez már csak azért is meglepő, mert ha visszatekintünk a 2012-es szezont felvezető téli tesztekre, az első, ami a Mercedesszel kapcsolatban eszünkbe juthat, a bizakodó nyilatkozatok sora, melyek rendre kiemelik az – előző évektől eltérően – ezúttal technikai zűröktől mentes felkészülést, egy rendkívül megbízható autóval. Mindez az első négy versenyen látottak alapján koránt sem tűnik helytállónak – legfeljebb ha csak Rosberg futamait nézzük… Vajon miként lehet az, hogy a télen teljesített három teszt alatt csupán két kisebb meghibásodást produkáló, kimondottan megbízhatónak tartott autó a szezonnyitón 11 megtett kör után bemondja az unalmast? Vajon hogy lehet, hogy ez a megbízható járgány két versenyre rá ismét olyan technikai hibával hátráltatja (ugyanezen) versenyzőjét, amilyen a tesztek alatt egyszer sem jelentkezett nála? És az miként lehet, hogy ez az évkezdése alapján megbízhatatlannak nevezhető kocsi Michael Schumacherrel a volánnál a mugellói teszten több, mint két versenytávot teljesít egy nap alatt – bármiféle probléma és műszaki hiba nélkül?

Ha hinnénk az összeesküvés-elméletekben… de nem hiszünk! Elvégre technikai sportról van szó. A balszerencse sorozata viszont valahogy mégis furcsává teszi ezt az egészet. Vajon hogy lehet, hogy a csapaton belül idén eddig mindig Schumi fogja ki a technikai gondokat illetve emberi hibákat, ráadásul csakis éles, kecsegtető eredményeket ígérő helyzetekben? Akárhogy is, az eddigi W03-mmal megtett kilométereket összegző statisztika Schumacher elképesztő hátrányát mutatja. Nem elég, hogy már a téli tesztidényben is jókora lemaradást szedett össze csapattársával szemben, ez a különbség az első négy versennyel és az évközi teszttel kiegészülve csak még tovább nőtt – immáron négy (!) teljes versenytávnyira (ld. táblázatunkat)! Márpedig bárhogy is vesszük, ez olyan hatalmas hátrány, ami bőven kihatással lehet akár a két versenyző teljesítményére is (minél több a tapasztalatod az autóval, annál jobban ismered).

Körön kívül

2012. április 15. E dátum úgy vonul be a történelemkönyvekbe, mint a gyári Mercedes csapat újkori története első győzelmének napja. Itt ez a kép. Nico Rosberg önfeledten ünnepel csapatával. Teljes joggal, elvégre csodás győzelmet aratott délután – köszönhetően remekül elvégzett munkájának, összeszedett, érett teljesítményének, tehetségének, tudásának. Bárcsak a körülötte álló csapattagok is elmondhatnák magukról ugyanezt! Mégis, most ugyanilyen önfeledten emelik magasba kezüket ők is… Pedig a képekről egyetlen arc, egyetlen társ éppen miattuk hiányzik: Michael Schumacher.

Persze mindez teljességgel érthető. A Hétszeresnek nyilván nem esik jól, hogy bár ő katasztrofális futamot zárt (ismét), csapattársai mégis önfeledten ünnepelhetnek a másik versenyző eredményének okán. Ezek Nico és csapata pillanatai, s ezt Michael is pontosan tudja. Nem akar belefolyni ebbe, elterelni a figyelmet a lényegről – inkább háttérbe vonul.

– Michael Schumachernek legutóbb ismét sok pechje volt. Vagy egyszerűen csak túl sokat akar?

– A szerencse egészen ritka dolog. Hogy őszinte legyek, az elmúlt két versenyen nem adtuk meg neki a tőlünk telhető legjobbat. Különben két nagyon erős eredménye lenne most. Sanghajban problémánk volt a kiállásánál, Bahreinben a hátsószárny ment tönkre. Egy csapat vagyunk, mindent együtt érünk el. Michael az egyik legjobb csapatjátékos, és elfogadja ezt. Kicsit balszerencsés volt, ennek ellenére ebben az évben nagyon erős. Ha mindent helyesen csinálunk, nála is látni fogjuk majd az eredményeket. És ezt el is fogjuk érni.

Ross Brawn az Auto Motor und Sporton megjelent interjújából idéztünk, melyből kiderül, nem csupán egy-két elfogult rajongó, de maga a csapatfőnök is úgy látja, Schumacher gyenge idénykezdésének legfőbb oka a csapat volt (további idézet Brawn ugyanezen interjújából: „A versenyzők mind a négy eddigi versenyen kiváló munkát végeztek. Sajnos nem bírtuk munkára minden egyes alkalommal úgy a kocsit, ahogyan szerettük volna. Ha következetesebbek leszünk az autónkkal, mindkét versenyzőnk ki tudja hozni majd belőle a maximumot. Hogy ez az alap meglegyen, egyértelműen csak a csapat felelőssége.”)

Félreértés ne essék, a csapat sanghaji boldogságával az ég világon semmi baj nincs. Itt pusztán arra hívjuk fel a figyelmet, mennyire kegyetlen tud lenni néha az élet: Rosberg sikere Schumachertől éppen akkor vonja el a csapat figyelmét, amikor neki legnagyobb szüksége lenne rá. Kiesése ilyen szempontból szimbolikusnak is mondható: míg a bokszban mindenki Rosberg győzelemre esélyes helyzetét figyeli, Schumi kerékcseréjét elrontják. Nico esetében a tét súlya alatt mindenki maximálisan koncentrált, a hibák így a kisebb téttel bíró helyzetben lévő Michaelnél jönnek elő.

És a kínai vasárnap éjszaka nagy ünneplésében mindez senkinek sem jut eszébe. Pedig Schumachernek hatalmas szüksége lenne a csapat extra figyelmére. Például azért, hogy kiderítsék, miért így alakult hétvégéje, miközben csapattársa történelmet írt ugyanazon csapattal, ugyanazon autóval.

Ugyanazzal?

Mint az a nagy tettek után lenni szokott, a győzelmet követő héten méltán szólt minden Rosbergről. A Mercedes hirtelen győztes csapattá vált mindenki szemében, Rosberget pedig itt-ott máris bajnokesélyesnek titulálták. Nem meglepő tehát, hogy a Bahreini Nagydíj pénteki edzésein is rendre őt kereste a kamera, róla beszéltek a kommentátorok – miközben a másik Ezüstnyílban Michael Schumacher teljesen háttérbe szorult.

Kissé talán a csapaton belül is, amit eredményei némiképp vissza is adtak. Bár a korábbi alkalmakkor tapasztalt következetessége is kissé megingott, a visszaesés oka valójában ismét a csapat figyelmetlensége volt. Schumacher a szombati edzést már az első körben befejezte, a hátsószárny meghibásodása miatt. Az így rámaradt 18. rajthellyel pedig igencsak nehéz bármit is kezdeni – főleg egy olyan autóval, amely szemmel láthatóan nincs igazán topformában a sivatagban. És főleg úgy, hogy a 18.-ból végül 22. hely lett egy elsőre érthetetlennek tűnő váltócsere miatt… (A futam alakulásából egyértelműen kiderül, hogy a könnyelműen feladott 5 rajthely sokba került Schumachernek: előrébbről indulva talán önerőből lett volna pontszerző, s talán a 9. helyezetthez is közelebb tudott volna férkőzni. A váltócsere emellett amiatt is furcsa lépésnek tűnhet, hogy az Auto Motor und Sport értesülései szerint a Mercedes már javában készül egy új, jóval karcsúbb, a kocsi hátsó részének átalakítását lehetővé tévő váltó bevetésére. Ennek időpontját eredetileg Barcelonára jósolták, ám a mugellói teszten minden jel arra utalt, hogy az újítás késik. Schumi mostani cseréjével talán egészen Angliáig várnunk kell majd rá, míg Rosberg a szabályok alapján akár már Moncaóban megkaphatná azt…)

Brawn idézett szavai tehát nagyon is érvényesnek tűnnek, s ha kicsivel mersézebben akarnánk fogalmazni, azt mondhatnánk: Schumachert az utóbbi két versenyen csapata egyszerűen cserbenhagyta. És mindez már csak amiatt is elkeserítő, mert a rekordbajnoknak nem kis szerepe van abban, hogy a Mercedes jelenleg ott tart, ahol.

Tudatalatti libikóka

Bár e kijelentés kissé talán összeesküvés-elméletesen hangzik, a valósághoz annál valamivel azért közelebb áll – csupán az ok-okozati összefüggéseket kell helyes sorrendbe rendezni. Itt ugyanis nem arról van szó, hogy Brawnék szándékosan „szabotálják” Schumacher versenyeit, miközben Rosberget sikerre vezetik. De még csak nem is az elsőszámú-másodikszámú versenyző viszonyról. Sokkal inkább arról, hogy bizonyos események illetve érdekek olykor tudat alatt sarkallják arra a csapatokat, hogy egyik vagy másik versenyzőjükre fókuszálják inkább figyelmüket. E sorok írójának meggyőződése, hogy a Mercedesnél hisznek az egyenlő bánásmód elvében. Náluk jelenleg szó sincs olyan csapaton belüli viszonyról, mint ami legerőteljesebben a Ferrarinál figyelhető meg. Brackley-ben csupán annyi történt, hogy az első versenyek kapcsán Nico Rosbergnek jutott nagyobb figyelem.

Az ifjú németnek nem indult jól a 2012-es idény. A két első időmérőn kikapott csapattársától. Rosberg mindkétszer hibázott gyorskörében, mivel nem érezte rendesen a kocsit a féktávokon. A Kína előtti három hétben csapata mindent megtett azért, hogy javítsanak helyzetén. Az eredmény egy tökéletes kör lett a sanghaji kvalifikáción. Az eddig csapaton belül Nicóra irányuló nagy figyelem a pole-lal még nagyobb lett. Schumachernek az általa kimondottan nem kedvelt pályán mindeközben voltak gondjai. Vasárnapi balszerencséjét követően ráadásul véglegesen elveszítette csapata figyelmét, melynek így már csak egyetlen autóra kellett összpontosulnia.

Talán a bahreini szárnyhiba sem volt teljesen a véletlen műve. Talán a kínai események ezen hétvégére is kihatással voltak.

Véletlenek ugyanis nincsenek. És ezt nemcsak mi, hanem maga Ross Brawn is meggyőződéssel vallja. Egy csapaton belül az egyik versenyző sikeressége legtöbbször összefügg a másik versenyző sikertelenségével. A csapattársak eredményessége mondhatni dinamikus egyensúlyban van. És ezt olykor maga a csapat alakítja – hol tudatosan, hol tudat alatt. Ezek közül jelen helyzetben talán mindkettőnek szerepe van.

A tudatos befolyásolásra az elmúlt két évben is akadt már példa – mindkét versenyző javára illetve kárára.

A 2010-es bajnokság utolsó harmadát a Mercedes és Schumacher már egyaránt feladta. A nyári és őszi versenyeken a kerpeni teljesítménye erősen ingadozott. Schumit ekkor az élesebbnél élesebb kritikák sora találta meg. A mélypontot talán Szingapúr jelentette, ahol Michael egész hétvégén szenvedett, míg csapattársa kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtott. Heidfelddel való ütközése után tulajdonképpen a teljes Angol sajtó visszavonulásra szólított fel őt.

Szuzukában aztán fordult a kocka: Schumacher egész hétvégén versenyképes volt kedvenc pályáján, s szombaton úgy futott neki a Q3-nak, hogy ezúttal minden esélye megvolt legyőzni csapattársát. Aztán a mindent eldöntő körben a passzív F–csatorna hibásan működött, így erre lehetősége sem nyílt. A versenyen aztán mégis felülmúlta csapattársát (utolérte őt, majd nagy csatájuknak Rosberg kiesése vetett véget idejekorán), hogy aztán a futamot követően elégedett arccal álljon az RTL kamerái elé. Amikor a riporter az őt ért kritikákról kérdezte, Schumacher idejét látta az igazság megismertetésének: a külvilág úgy ítélkezett gyengébb teljesítményei felett, hogy közben fogalma sem volt arról, mennyi és mekkora eltérések voltak a csapat két autója között, illetve milyen gondok hátráltatták őt a rosbergi eredmények elérésében. Láss csodát, kifakadását követően Schumi teljesítménye kiegyensúlyozottá és kimondottan jóvá változott a hátralévő három futamra…!

A 2011-es szezon hasonló időszakában hasonló „véletlennek” lehettünk tanúi. Schumacher a jubileumi belga versenyétől kezdve valósággal szárnyalt. A versenyeken rendre felülmúlta csapattársát, s folyamatosan szállította az akkor maximumot jelentő 4-5. helyeket. Javulása olyan látványos volt, hogy az Indiai Nagydíjon még a pontversenyben is felzárkózott márkatársára. A távol-keleti országban történtek meglehetősen letaglózóak lehettek Nico számára. Schumacher jóval hátrébbról indulva, tiszta versenyben verte meg őt, akinél ezzel betelt a pohár. Rosberg csapata elszúrt taktikáját kritizálta a sajtó nyilvánossága előtt. A kirohanást ezúttal is hasonló javuló tendencia követte: Rosberg Abu-Dzabiban csapattársa noidai programját másolva csapaton belül uralta az egész hétvégét – miközben a mindhárom nap komoly beállítási gondokkal küzdő Schumacher mintha elveszítette volna a fonalat. Nyilván ez is a puszta „véletlen” eredménye volt, akárcsak az, hogy Nico Rosberg az arab hétvége előtti napokban – az indiai frusztráltságának nyomát sem mutatva – írta alá addig csak halogatott szerződéshosszabbítását…

Hiába, Ross Brawn csak tudja: véletlenek nincsenek…

***

Hogy miként alakul Schumacher további szezonja, nehéz lenne megjósolni. A pechszériának előbb-utóbb remélhetően vége lesz. Ráadásul most, az évközi teszttel tűzdelt háromhetes szünetben a csapatnak a Hétszeres problémáira is oda kellett figyelnie. Az általa Mugellóban elvégzett munka alapján ez bizonyára meg is történt. Schuminak ugyan ezúttal sem volt szerencséje, hiszen míg csapattársa az első napon 49 kört azért tudott futni, neki a délutáni özönvízben már csupán 5 semmit sem érő forduló jutott. Másnap viszont az egész teszt legproduktívabb napját teljesítette a maga 144 körével.

Mindez egyúttal jól tükrözi Kínai nyilatkozatából kitűnő hozzáállását is, melyben arról beszélt, a hibázó szerelőre nem haragszik, inkább egy baráti öleléssel próbálja megvigasztalni őt. Michaelnek jelenleg két dolog kell a jobb szerepléshez: a csapat nagyobb figyelmet kell szenteljen neki és több szerencsére lenne szüksége.

Csupán remélni tudjuk, hogy ezzel a jövőbe tekintő „csakazértis” hozzáállással, a Spanyol Nagydíjjal kezdve végre kiléphet a balszerencse árnyékából is. Persze ez nem csupán rajta, de csapatán is múlik. Főként csapatán, akik láthattuk, némiképp magára hagyták őt ezen időszakban, ahogy tette azt Fortuna is – talán éppen szintén emiatt. Ha a gárda ismét teljes odaadással mögötte áll, talán szerencséje is visszatalál hozzá. A kulcsot tehát nem pusztán a félresiklásnál, de a helyes útra térésnél is a csapat jelentheti leginkább.

Ezért tűnik igazán jónak Schumacher gyógymódja a folytatásra. Nézzék csak, mi az: