Összes oldalmegjelenítés

2018. szeptember 7., péntek

A Mercedes-főnök és egy Schumi-fotó a keretbe


Egy zavarba ejtő találkozás, egy kapott ígéret, és egy fénykép emlékbe – Toto Wolff felidézte első találkozásukat, és elárulta, bánja, hogy elkerülték egymást Michael Schumacherrel a Mercedesnél.

Fotó: Michael-schumacher.de

Rendhagyó, fényképes interjút készített az olasz Formula Passion című oldal a Mercedes csapatfőnökével, Toto Wolff-fal Monzában. Csapata motorhome-jában különböző személyekről, versenyjelenetekről, pillanatokról tettek elé fotókat, melyeket kommentálnia kellett. A beszélgetés végén Michael Schumacher 2012-ben készült mercedeses képe következett.

„Sajnálom, hogy sosem volt igazi lehetőségem rendesen megismerni őt” – mondta a hétszeres világbajnokról Wolff, akivel éppen elkerülték egymást a Mercedesnél. „Egyszer egy repülőúton találkoztam vele Szingapúr felé, és megkérdezte, tudok-e ostáblázni. Öt vagy hat órán át játszottunk. Azt gondolom, egészen jó vagyok benne, de nagyon csúnyán elveszítettem ellene az első két játékot, mert annyira izgatottá váltam, hogy vele vagyok” – mesélte.

Az osztrák a Mercedes azon megújulási folyamatának részeként érkezett a Mercedes élére, s vált a csapat résztulajdonosává is, amelynek első lépését Michael Schumacher – majd később Ross Brawn – távozása jelentette. Wolff elárulta, ettől függetlenül a hétszeres világbajnok felajánlotta neki a segítségét. „Később találkoztunk még Genfben is, már a visszavonulása után, amikor én csatlakoztam a csapathoz. Azt mondta, minden segítséget és támogatást megad nekem. Úgy éreztem, hogy tényleg kapcsolatban leszünk egymással, de ez volt az utolsó alkalom, hogy találkoztam vele” – mondta kissé szomorúan a csapatfőnök.



Toto Wolff (fotó: Daimler Media)
Az interjú végén a készítők felajánlották Wolffnak, hogy bekeretezve hazaviheti az egyik fotót az elé tettek közül. „Rendben. Susie-ról (Susie Wolff, a felesége) otthon sok fotóm van, és az irodámban Frankről (Frank Williams, a Williams csapatfőnöke) is van egy képem. Választhatok kettőt?” – kérdezett vissza. „Nikit (Lauda) és Michaelt választanám” – tette maga elé a két világbajnok fotóját.
Hogy az irodájában jut-e hely a Schumacher-képnek, azt nem tudjuk, szavaiból viszont az derül ki, hogy a német távozása óta igazi sikercsapattá váló Mercedesnél még ma is tisztelettel gondolnak rá.