Bár ezúttal célba ért, Michael Schumacher második abu-dzabi hétvégéje sem sikerült sokkal (villany)fényesebbre az elsőnél. A minimálisan elvárható 7. helyet ugyan megszerezte, a hatodikra viszont csöppnyi esélye sem volt – ahogyan egész hétvégén csapattársa ellen sem. Bár az Adrian Sutillal való küzdelem nem volt héroszi, sem pedig különösen izgalmas, a hétvége a felszín eseménytelensége ellenére sem volt híján rejtélyes és megoldhatatlan jelenségeknek. Olyannyira nem, hogy már Dana Scully és Fox Mulder is gyanút fogott! A továbbiakban az ő furcsa összefüggéseket pedzegető nyomozásuk titkos aktáiból szemezgetünk.
Két hét alatt nagyot fordult a világ: míg Indiában ezredmásodpercekig kiélezett küzdelmet láthattunk Nico Rosberg és Michael Schumacher között – utóbbi győzelmével –, addig a „hétszeres” most végig alárendelt szerepben volt, sőt leginkább Adrian Sutillal kellett vívnia. Vasárnap Rosberghez képest a célban mért majd’ 24 másodperces lemaradása, körönkénti állandó – olykor viszont duplájára növekvő – 3–5 tizedes idővesztesége azt mondatja velünk, 7. hely ide vagy oda, a mostani volt Schumacher idei egyik leggyengébb nagydíja. Mégpedig éppen annak kilátástalansága miatt: ezúttal sem balesetek, sem váratlan technikai hibák, nem szolgáltak magyarázatul a hatalmas különbségre házon belül, mely ráadásul szokatlan módon most a versenyen sem csökkent – igazolva ezzel, hogy a legnagyobb eltérés valóban a teljesítményben volt.
Tompaság, beállítási problémák, technikai rejtélyek, taktikai hátrány, leszakadó alkatrészek, balszerencsés lassú defekt – ezek már együtt is túl soknak tűnnek, ám hogy a miattuk érzett aggodalomnak, letörtségnek vagy éppen elégedetlenségnek sem Schumi, sem csapata nem mutatta nyomát nyilatkozataiban, csak még furcsábbá teszik az egész sztorit. Schumacher hetedik helyében valójában semmi különös nincs, miként abban sem, hogy Rosberg jobb nála egy hétvégén. Elsősorban ezúttal sem a vereség, sokkal inkább annak hogyanja jelenti a furcsaságot: a kudarc fogadtatása, az egyoldalú küzdelem váratlansága.
Mi történt a bajnokkal két hét alatt? Hová tűnt a maximumot nyújtó, taktikus és előre tervező Schumacher, aki Belgium óta képes volt rendre Rosberg fölé nőni vasárnaponként? Milyen titokzatos dolgok történtek a kocsival, melyek a korábbiakhoz képest ennyire mássá tették a mostani hétvége alakulását? És egyáltalán, mi minden változott meg India óta a csapaton belül, ahol a látott nyugodtság azt mutatja, ők pontosan tisztában vannak az okokkal és a miértekkel, csak éppen eszük ágában sincs a külvilág orrára kötni a részleteket?
Hogy ezen kérdésekhez válasz is párosuljon, az bőven túlmutat a tudni vágyó, ám a nagy titkokba nem beavatott egyszerű halandó lehetőségein, aki ezáltal nem tehet mást, Mulderként és Scullyként kezd nyomozásba: mivel a titkos aktákba nem tekinthet bele, a megszerezhető tényfoszlányokat fantáziával, találgatásokkal és kérdésekkel kipótolva próbál közelebb jutni az el úgysem érhető igazsághoz. Az tudniillik odaát, valahol a brackley-i központ falain túl van.
1. SZÁMÚ AKTA: Egyensúlyhiányos gumiember, és A végső sebesség
Kiindulásként át kell böngésznünk az Abu-dzabi Nagydíj statisztikáit, melyek máris sok és sokféle információt elárulnak nekünk. Az alábbi grafikon emelkedő vonala, mely a Mercedes versenyzői között mért különbség alakulását vázolja fel, például azt, hogy Michael Schumacher lényegében a teljes versenytávon lassabb volt Rosbergnél. Mégpedig következetesen. Ez legszembetűnőbb az első kiállás előtt volt, ahol a növekedés majdhogynem lineáris.
Az 55 kör után a célban mért 23,647 másodperes lemaradásából könnyen kiszámolható, hogy a rekordbajnok körönként átlagban négy tizeddel maradt el Rosbergtől. Az alapadat persze némiképp csalóka, hisz Schumachernek a futam végén lassú defektje volt, mely feltehetően belekerült pár másodpercébe, ráadásul a taktikai különbségek is Rosbergnek kedveztek (ld. a bokszkiállásokkal nyert időt összesítő táblázatot). Ezeket nagyvonalúan jóváírva, nagyjából három tizedmásodperces körönkénti lemaradást kapunk átlagban – mely amúgy éppen megfelel a hétvége tendenciáinak: a szabadedzéseken, a pénteki hosszú etapokon egyaránt hasonló átlagkülönbséget láthattunk a két versenyző között.
Ezek ismeretében nemigen van miről elmélkedni, a helyzet nagyon egyszerű: ez a differencia teljesen hihető, reális, következetessége pedig minden kétséget kizáróan azt igazolja, hogy Schumacher ezen a pályán nemes egyszerűséggel ennyivel lassabb Rosbergnél. Pont.
Ha meg ennek okait keressük, arra is kézenfekvő magyarázat kínálkozik. A pálya karaktere egyértelműen Rosbergnek kedvez: lassú, derékszögű fordulói, hosszú, gyors egyenesekkel fölvezetett féktávjai, tökéletes kigyorsítást igénylő kanyarkijáratai egyaránt kihangsúlyozzák erényeit – s ezzel párhuzamosan Schumi gyengéit. Elvégre már pontosan tudhatjuk, hogy míg Schumacher elsősorban a gyors kanyarokban teljesít jól, addig csapattársa a lassúakban múlja fölül őt (stabil fékezésével, precíz kigyorsításával). Márpedig egy ilyen helyszínen ezen előnyökből bőven összejöhet az a bizonyos átlag három tizedmásodperc, ami meg bőven elegendő egy teljes hétvégét jellemző markáns fölényhez. S hogy a pálya mennyire nem ízlett a német bajnoknak – tempója mellett –, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a pénteki két szabadedzés során a 8-as és a 11-es (amúgy szinte egyforma) kanyarban összesen hat (!) alkalommal vétett ugyanolyan hibát (későn fékezett, be sem fordult). Mi ez, ha nem szenvedés? Amikor Adrian Sutil az első kerékcserét megelőző körben elment mellette a második DRS-zónában, majd együttes kiállásukat követően jókora különbséget alakított ki honfitársával szemben, ez a kép csak tovább erősödött. Ha nincs Schumacher szombati gumispórolása, s ha nem lett volna képes második etapját több körrel hosszabbra nyújtani, talán az a minimális 7. hely sem lett volna meg. És ez nagyjából el is mondja, mennyire volt erős a hétvégéje… Csoda hát, hogy Rosberg fölényesen verte?
Nincs ebben semmi szokatlan, semmi talányos – az abu-dzabi pálya csupán tökéletesen visszaadta a két versenyző közti különbségeket. Úgy tűnik, a vereség látszólag előre „meg volt írva”. De vajon pusztán önmagában véve Schumacher teljesítményét, lehetett volna a hétvégéje jobb, erősebb ennél? A három nap alatt bejárt útját elemezve talán képet kaphatunk arról, ő és csapata miféle problémákat igyekeztek megoldani Abu-Dzabiban, ami pedig közelebb vihet minket e kérdés válaszához is.
A szektoridők csapaton belüli alakulása ezúttal is sokatmondó. A szabadedzéseken például markánsan rajzolták ki az említett erőviszonyokat: míg a főként gyors kanyarokból álló első szektorban Schumacher abszolút versenyképes volt Rosberghez képest, a második és harmadik harmad lassabb fordulói komolyabb hátrányt hoztak számára. Különösen a második szektor jelentett nagy problémát, ahol Schumi jó fél másodperces (!) lemaradásban volt. Ennek kiküszöbölésére nyilván mindent megtettek a beállításokkal, ám a vélhető változtatások minimálisan hatottak csak: a középső szektorban összeszedett hátrány nem csökkent jelentősen, az első szektorban ellenben időt veszítettek… Lehetséges, hogy Schumi számára nem a pálya, sokkal inkább az autó pályához igazítása jelentette az igazi problémát?
A beállítások ezen kevéssé hatékony irányát a verseny első két etapját ábrázoló grafikonokról ugyancsak leolvashatjuk. Az elsőn például egy szétnyíló ollót láthatunk, mely azt mutatja, hogy Schumacher kocsiján jóval hamarabb és jóval nagyobb ütemben kezdtek kopni a Pirellik. E jelenség – ugyan kisebb mértékben, de – a második etapban is megfigyelhető volt. Mindez meglehetősen szokatlan Schumitól, akit eddig éppen a vasárnapra való fokozott felkészülés jellemzett – amiben a legnagyobb hangsúly a gumikímélő beállításokon volt… Michael a versenyt követően elárulta, egész hétvégén elégedetlen volt az autó egyensúlyával, mely egyfelől magyarázza a gyors gumikopást, másfelől meg igazolja a beállítási gondokat. Bármennyire is szokatlan volt a jelenség, az ezúttal is könnyen megokolható, mégpedig egy emberi hibával (rossz irány a beállításoknál).
Volt viszont még egy probléma Schumi kocsijával: az alacsony végsebesség, melynek okát maguk a mérnökök sem tudták megnevezni. Nos, ez már furcsa rejtélynek tűnik, aminek igencsak fontos szerepe volt a hétvége alakulásában! Stíluskülönbségek ide, csapattársnak fekvő pálya oda, az a bizonyos második szektorban látott hatalmas lemaradás igencsak szokatlan, már-már gyanús. Ha megnézzük, a pálya ezen szakaszát két, tipikusan abu-dzabira jellemző bal-jobb kombináció, egy hosszú hajtű és a két hosszú egyenes alkotja. Vagyis ez a pálya azon része, ahol a Rosbergnek leginkább kedvező kanyarok vannak – és ahol a végsebesség leginkább számít…
Hová tűntek a hiányzó kilométer/órák? A leggyorsabb sebességeket összesítő listák, csupán a nyitott szárnnyal futott értékeket rangsorolják, ezeken Schumi rendre jó helyen végzett. Ebből viszont csupán annyi következik, hogy nem a DRS-sel volt probléma, de talán nem is a KERS-sel. Vajon származhat ekkora hátrány pusztán a jobb kigyorsításokból vagy az eltérő váltó áttételezésből? Netán különbség volt a két Mercedes között, valami rendellenesen működött a 7-es számún? Talán a jövő évi adatgyűjtés céljából valami szokatlan volt Schumacher vagy Rosberg autójában, ami a tizedekben is megmutatkozott? A válaszokat feltehetően csak Brackley-ben tudják.
Legalábbis reméljük, hogy tudják…
2. SZÁMÚ AKTA: Kísértet a közelmúltból
Az, hogy Schumi autójának viselkedését nem teljesen értik illetve tudják megindokolni a mérnökök, sajnos nem pusztán abu-dzabi probléma. Ha visszatekintünk az elmúlt három versenyre, minden alkalommal találunk egy-egy rejtélyes „parajelenséget”, melynek magyarázatát azóta is hiába várjuk (nem mintha tartoznának vele nekünk). Schumacher Dél–Koreában és Indiában egyaránt furcsa vibrációt érzett kocsijában az időmérőn, aminek a vége mindkét esetben Q2-es búcsú lett. Persze az ezeket követő versenyek aztán rendre feledtették eme problémát: Schumi mindkét helyszínen erős versenytempóval hozta helyre a szombati félresiklást. A két eset között a kapcsolatot a Pirellik jelentették. A csapat ugyanis mindkét alkalommal hibás garnitúrára, a felnin elmozdult gumira gyanakodott, mely elméletüket Indiában a megfelelő készülék híján azonban nem tudták igazolni.
Azóta módjukban állt kielemezni a történteket. Vajon mire jutottak? Lehetséges, hogy bizonyos beállítások feleltek a vibrációért? És amennyiben így volt, vajon változtattak valamin, ami kihatással lehetett a mostani hétvége különbségeire, továbbá a verseny szokatlan (gyors gumikopás) alakulására? Lehetséges, hogy az elmúlt két verseny miatt eszközölt esetleges változások összefüggésben állnak a rejtélyes végsebesség-vesztéssel és a gumikopást felgyorsító rossz egyensúllyal is? Válasz nincs, hisz még az ilyen lépések léte is csupán találgatás. Persze nem minden alap nélküli…
Amolyan nyomként van nekünk tudniillik valamink, ami biztosan megváltozott: Schumi – jóllehet, végletekig kicentizve, de – ezúttal az első és második kvalifikációt is sikerrel vette. Ezen edzésteljesítményben mutatott minimális előrelépés akár az említett módosításból is adódhat, amit a megelőző két időmérő eseményei indokolnának is. (Ennek sikere persze relatív: Schumi épp oly esélytelen volt csapattársa ellen, mint az elmúlt két alakalommal. Az összes edzésrészt egy másodperc körüli hátránnyal zárta, s immáron mindhárom szektorban lemaradt Rosbergtől.) De vajon honnan tudhatnánk, hogy valójában történt-e ilyesmi a csapatnál, s hogy Schumacher hétvégéje azért vált annyira reménytelenné (hangsúlyoznám, nem a vereségét igyekszem relativizálni, csupán a kilátástalan helyzet okait keresem!), hogy a versenyek óta csillogtatott erényének (erős versenytempó, taktikai variálásra alapot adó jó gumikezelés) egy csapásra nyoma veszett?
Ha egy változás létéről akarunk megbizonyosodni, talán legcélravezetőbb, ha egyéb változások után kutatunk. A nyomok péntekig vezetnek vissza, mely nap két szabadedzése rendre a versenyre való felkészülés jegyében telik. Ennek során Schumacher – általában a versenyre és a versenytempóra helyezve a hangsúlyt – leginkább teli tankos hosszú etapokban szokott jeleskedni, mely egyúttal konstans és csapattársához viszonyítva rendre versenyképes köridőkben szokott megnyilvánulni. Ezúttal viszont szó sem volt erről, tudniillik a szokatlanul hosszú és konstans etapokat teljesítő Rosberg magasan fölé nőtt e téren (is). Ennek tükrében a vasárnapi gumikopás, illetve a korábbiakban jellemző futamon látott teljesítménybeli növekedés elmaradása nem is tűnik olyan váratlannak.
Összegezzünk! Schumi másképp és a szokottnál gyengébben teljesít a versenyen, miközben időmérős eredménye valamelyest feljavult. Mindeközben az addig valós ellenfélnek számító Rosberg mindkét vonatkozásban lőtávolságon kívülre távolodik. Lehetséges, hogy Schumi ezúttal bármilyen okból (például a korábbi két időmérőn tapasztalt problémái miatt) kevesebb figyelmet fordított szokásos versenyre való felkészülésére? Vagy egyszerűen ez a felkészülés most nem sikerült olyan jól számára, mint máskor szokott? Netán szerepcsere történt csapaton belül, melynek keretében most a korábban a versenyre kevesebb kompromisszummal készülő Rosberg áldozott többet a futam oltárán, míg Schumi éppen az erős versenybeállításokat áldozta fel? Talán nem árt, ha vetünk egy pillantást a Mercedes-garázsokra is!
3. SZÁMÚ AKTA: Mesterséges szerepcsere
Nico Rosberg a pénteki második edzésen egyetlen kevés benzines kör nélkül végzett a 20. helyen. Az igazi gyorskör hiánya egyrészt szokatlan volt a fiatalabb mercedeses részéről, másrészt viszont cseppet sem meglepő, mivel Nicónak két komoly hosszú etap volt a délutáni penzuma: az első 13 körös „adag”, közepes benzinmennyiséggel, lágy keverékkel, a második teli tankkal, amolyan versenyszimulációként: közbeiktatott kerékcserével egy 15 és egy 10 körös részre osztva. Mindkét menet köridői bíztatóak és – Rosberg korábbi pénteki szerepléseihez képest kissé szokatlan módon – következetesek voltak. Mindebből az látszott, hogy Nico ezúttal a megszokottnál is komolyabban veszi a verseny előkészületeit, s mindent megtesz annak érdekében, hogy az elmúlt futamokon tapasztalt teljesítménycsökkenést elkerülje. Dél-Koreában és Indiában (de akár Szingapúrt is említhetnénk) például egyaránt megszenvedett a túlzott gumikopással, mely rendre pozícióvesztést vont magával.
Ezek közül a legutóbbi különösen fájó volt számára, lévén saját csapattársa lényegében a semmiből érte utol őt, s előzte meg egy olyan hétvégén, amely addig az ő házon belüli sikerét ígérte. Keserűségének aztán a versenyt követő, kissé csípős nyilatkozata adott hangot, melyben saját csapatát kritizálta, amiért az márkatársának „ajándékozta” a kifizetődőbb taktikát. A sorozatom előző részében bemutatott elemzésekből kiderült, ezen kritikája nem feltétlenül megalapozott, idegessége viszont annál inkább. Abból, ahogyan pénteken a munkába vetette magát Abu-Dzabiban, nem nehéz kitalálni, hogy ő maga is alaposan kielemezte csapatával a történteket, s rálelt indiai gyengepontjára, melynek orvoslására aztán itt különösen nagy hangsúlyt fordított. Ez a fajta szemléletváltás tehát ugyanúgy az előző verseny, versenyek következménye, mint a Schumacher időmérős teljesítménye kapcsán emlegetett esetleges irányváltás (csak ez jobban sült el). Nico Rosberg a Noidában történtek hatására tehát úgy tűnik megrázta magát, korábbi teljesítményére rátett egy lapáttal, s belevetette magát a munkába, hogy az akkori kudarc ne ismétlődhessen meg újra.
Csakhogy a hétvége eseményeit egészében szemlélve ma már elmondhatjuk, ez a fajta megújulás talán több volt a csalódottság miatt elővett pluszmunkánál, holmi kudarckerülésnél és felfrissített szemléletmódnál. Rosberg ugyanis már Indiában presztízskérdést csinált csapattársával való küzdelméből, sérelmei miatt pedig Abu-Dzabiban kívánt elégtételt venni.
Hogy mi mondatja ezt velünk? Például a rajt. A felvételeken jól látszott, hogy Rosberg a lámpák elalvásakor szinte kizárólag a mögüle induló csapattársra koncentrált: agresszíven húzott felé, még azzal sem törődve, hogy a poros ívre hajt ezáltal, majd miután látta, hogy Schumacher nem jelent rá veszélyt, visszahúzódott a külső vonalra.
Ezt követően csatájuk mégis parázsra sikeredett. Rosberg az első kanyarban Felipe Massa miatt szorult helyzetben találta magát, s a bukótérbe kényszerült – ahonnan aztán a rajtnál látott agresszióval azonnal visszatámadta csapattársát. Sikertelenül. Hevességének köszönhetően ráadásul a következő kanyarokban rossz ívre került, ami miatt már inkább hátrafelé kellett figyelnie. Schumacher lélegzetvételnyi előnnyel érkezett a hajtűbe (7-es kanyar), ahol bebújt Massa mellé, aki viszont észre sem véve őt, visszazárta a megnyíló belső ívet. Schumacher kénytelen volt lassítani, s pillanatok alatt kiszolgáltatottá vált: rossz kigyorsítása miatt Rosberg rátapadt hátsó szárnyára, majd belső íven kibújt annak szélárnyékából. Schumi agresszíven felé húzta a kormányt, ám Rosberg nem tágított. Egymás mellett fordultak a bal–jobb kombinációba, melynek második fele Schumachernek kedvezett. A védekezés ekkor még sikeres volt, ám Nico továbbra is szélárnyékban maradt, s a következő egyenesben ismét belülről próbálkozott – ezúttal már sikerrel. Könyörtelen agresszivitással vágott vissza Indiáért. S hogy ez valóban szó szerint így volt, arra épp a küzdelem jellege szolgált bizonyítékul.
Nico Rosberg becsületbeli ügyével lenne dolgunk? A pénteki alázatos körözgetés, a vasárnapi Schumira koncentrálódó figyelem mind-mind arra utaló jelek, hogy ez a fiatalember egész hétvégéjét egy előre eltervezett forgatókönyv szerint csinálta végig, melynek legfőbb eleme Schumacher legyőzése volt, célja pedig az indiai csorba kiköszörülése. Ezért az a péntek este teljesített 41 kör (Schumi csak 34-et ment), az a nagy precizitással versenykörülményekre finomhangolt autó, s az a kiváló rajtoló hírében álló csapattársat minden áron maga mögött tudó start. Nico szemmel láthatóan semmit sem bízott a véletlenre, s célját tökéletesen sikerült is megvalósítania. Vasárnap kitűnően takarékoskodott a gumikkal, mely ezúttal nála eredményezett kiváló versenytempót, s számára tette lehetővé a kései utolsó kiállást. Abu-Dzabiban övé volt az a stratégia, amely Indiában Schumival a vesztét okozta, és amivel most bebizonyította magának és csapatának is, hogy két hete igaza volt: hasonló módon ő is képes ilyen teljesítményre, egyenlő feltételekkel pedig simán veri Schumachert.
A dolog szépséghibája, hogy egyenlő feltételekről ezúttal sem eshet szó, lévén Schumi stratégiája épp úgy eltért csapattársáétól, mint két héttel korábban Nicóé az övétől… Ráadásul további különbséget jelent, hogy míg Schumacher versenyének forgatókönyvét Indiában a vasárnapi események szabták, addig Rosbergé kevésbé volt spontán.
Ha alaposan összevetjük ugyanis a második szabadedzésen futott programját a verseny menetével, elég egyértelmű hasonlóságot láthatunk. Utólag minden értelmet nyer: a szabadedzés elején futott 13 körös etap a verseny hajrájának szimulációja volt. Bár más keveréken futotta, hossza és a használt üzemanyagszint nagyjából hasonló volt – miképp a köridők alakulása is. A második, bokszkiállást is szimuláló etap és a vasárnap kapcsolatáról pedig már fentebb is említést tettünk. Persze az, hogy valaki ilyen célokra használja fel a szabadedzést, cseppet sem különlegesség, lévén az edzések épp erre vannak. Az viszont merőben szokatlan, ha valaki már egy konkrét stratégiával vág neki a hétvégének, ugyanis a három nap során rengeteg a változó, ami befolyásolhatja a taktikát. A beállítási munkálatok sikeressége, a gumik viselkedése, az időjárás, a többiek helyzete, versenyképessége mind olyan tényezők, melyeket látni kell ahhoz, hogy egy csapat megfelelő tervet készítsen. Normál esetben a futam forgatókönyvét csak a pénteki nap végén, az edzésen gyűjtött információk ismeretében határozzák meg – s ezen az időmérőig akár változtathatnak is. A Mercedes esetében viszont nagyon egybevág a pénteki program a vasárnapi eseményekkel. Lehet, hogy Rosberg versenyének alakulását már a nagydíjhétvége előtt pontosan megírták?
További árulkodó jel az előre leosztott stratégiai szerepekről, hogy a megszokottól eltérően ezúttal a versenyben hátrébb lévő kezdte a kiállásokat. Vagyis még véletlenül sem fordulhatott elő, hogy Schumacher ismét ilyen módon tegyen szert lépéselőnyre csapattársával szemben. (Erre amúgy nem is volt esélye, hála a gumik fentebb már taglalt gyors elhasználódásának, mely amúgy indokolttá és reálissá teszi Schumi korábbi cseréjét.) A később látott gumispórolás a második etap első felében (amikor is a két Mercedes között úgy 17 körig megfagyott a különbség), majd az egészen későre tolt utolsó szerviz, mellyel a lassabb kemény keveréken töltött időt minimalizálták, ugyancsak megfeleltek egyrészt Schumacher indiai stratégiájának (Nico úgy látszik, tanul a Mestertől…), másrészt az előre eltervezett forgatókönyvnek is.
Úgy tűnik, az indiai események nem múltak el hatás nélkül. Hogy a két hete még kissé feldúltnak tűnő Rosberg a pályán mindent megtett a visszavágásért, azt a saját szemünkkel láthattuk. De vajon csak a pályára korlátozódott eme presztízsharc, vagy netán azon túl is érdemes körbetekinteni? A taktikát tudniillik mindig a csapat osztja versenyzőinek, akárcsak a hétvége során elvégzendő munkát, s ezáltal bizonyos szempontból a szerepeket is… A mostani leosztás, Rosberg Schumachertől csent felkészülési és versenyzési módszerének mesterkélt mellékíze csoportos garázdaság bűntettének alapos gyanúját veti fel.
Nem árt tehát körülnézni Brackley-ben is!
4. SZÁMÚ AKTA: A Cég titkai
Néhány érdekesség tálcán kínálja magát. Az utolsó két versenyhétvége között eltelt hétekben a Mercedes csapattal kapcsolatos hírek közül valamilyen szinten majdnem mindegyik kapcsolatban volt Nico Rosberggel, míg Schumi az utóbbi pár hétben mintha kissé visszavonult volna a nyilvánosság elől. A legfőbb téma az Indiai Nagydíjat követően persze Rosberg Ferrarihoz igazolása volt. Ez, mint aztán kiderült, csupán a média által kitalált, majd felfújt történet, amit a pár nappal későbbi bejelentés igazolt: Nico hosszú távra aláírt a Mercedeshez. Hogy pontosan mikor, arról csupán találgatni lehet, ám a véglegesítés feltehetően csak India után történhetett meg.
Ez követően Rosberget mintha kicserélték volna: a noidai kritika a múlt homályába veszett, ő pedig lelkesen nyilatkozott a várhatóan sikeres jövőről, a csodálatos csapatról, az elkötelezettségről – no meg Abu-Dzabi után a nagy előrelépésekről, melyekre alapozva pozitív szezonzárót vár Interlagostól.
Mire ez a nagy optimizmus? Hová tűnt az „elnyomott” és a mérnökök teljesítményével elégedetlen Nico, aki két hete még amiatt kesergett, hogy Schumacher és csapata nem éppen fair módszerekkel cáfolják meg – az éppen India előtt is – lelkesen hangoztatott állítását, miszerint az ő versenytempója semmivel sem gyengébb csapattársáénál, hirtelen elégedett, kiegyensúlyozott személyiséggé vedlett. Nem is csoda, éppen akkor sikerült bizonyítania igazát, amikor már egyre többen kezdtek kétkedni benne…
Vajon mennyi igazság volt a média híresztelésében, miszerint Rosberg azért várt ki a „boldogító igen” kimondásával, mert biztosra akart menni a jövőt illetően, s meg akart győződni arról, hogy a csapatnak valóban szüksége van rá – mégpedig alapemberként? Nem elképzelhetetlen (és nem is példa nélküli) az ilyesmire alapozott „lélektani hadviselés”, már csak azért sem, mert a Mercedes törekvése régóta egyértelmű: mindenképpen szüksége van Rosbergre, mégpedig hosszútávon, mivel pontosan tisztában vannak képességeivel, ráadásul hasonló kaliberű, a távolabbi jövőben is sikerre esélyes versenyző jelenleg nem elérhető számukra. A németnek ezzel szemben nem feltétlenül van szüksége a Mercedesre céljai megvalósításához – a Ferrari Massa ülését például egy ideje már igencsak meglazította.
Rosberg igencsak erős helyzetben ült tárgyalóasztalhoz csapatával. Olyannyira, hogy abba minden további nélkül beleférhettek extra kérések is, mint például egy lehetőség a következő versenyen az előző hétvége sérelme miatti kárpótlására… Nehéz elképzelni, hogy az indiai kirohanásnak csakis rá és a munkához való hozzáállására, a beállítások terén mutatott szemléletváltásra volt hatása. Az abu-dzabi változások arra utalnak, hogy az indiai versenyen történteket mérnökeivel alaposan kielemezték. Ám a hétvége alakulása, valamint annak pontosan és előre eltervezett forgatókönyve (szerződéshosszabbításostul és médiában való fokozott szereplésestül) azt sugallják, hogy az ügyet feltehetően a csapaton belül is megtárgyalták. Rosberg a szerinte Noidában elszenvedett hátrányos megkülönböztetés miatt nyilván a korábbiaknál is fokozottabban akart megbizonyosodni arról, hogy kenyéradója a jövőben is egyenlő partnerként kezeli őt és Schumachert. Az aláírás nyugtázta a megállapodás megszületését, az újabb nagydíjhétvége közeledtével pedig ideális alkalom nyílt a csapat számára az ígéretek tettekkel való bizonyítására is.
Hogy pontosan milyen kérdéseket érintett Nico Rosberg és Norbert Haugékkal beszélgetése, persze nem tudhatjuk. A jelekből viszont nem tűnik irreálisnak, hogy a Mercedes a szerződés véglegesítése fejében kárpótlást adott versenyzőjének Indiáért – például azzal, hogy ezúttal egész hétvégéjét úgy építették föl, hogy az pontosan illeszkedjen az akkor csapattárstól „elirigyelt” stratégiához, ezzel bizonyítandó két versenyzőjük egyenlőségét… Nos, ha így volt, a dolog tökéletesen sikerült. Rosberg 6. lett, a világbajnoki ponttáblázaton pedig újra meglépett a vészesen közeledő csapattárstól – ráadásul több mint valószínű, hogy Brazília után is előtte is marad. Lehet, hogy nem nagy dolog, ám a presztízskérdéseknél nincs szükség ilyesmire…
***
Látható, hogy hiába a szürke és eseménytelen Abu-dzabi Nagydíj, annak történései így is számtalan elgondolkodtató mozzanattal szolgáltak számunkra. Azt persze nem állítom, hogy a Rosberg-szerződés és az elmúlt hétvége eseményei bármilyen módon is összefüggésben állnak Schumacher félresiklott hétvégéjével. Ahelyett pedig, hogy sci-fibe illő szabotázsos elméletekig merészkednék, inkább kihangsúlyozom, hogy a fenti eszmefuttatások leginkább csak találgatások, melyeknek talán még a töredéke sem állja meg a helyét. Ezen okfejtések alapján egyvalami viszont pontosan megállapítható: amikor versenyzők és csapatok teljesítményéről értekezünk, valójában sok esetben azt sem tudjuk, miről vitázunk, hiszen az események pontos hátteréről szinte semmit sem tudunk. A lényeges események ugyanis mindig a gondosan eltakart felszín mögött zajlanak. Mi viszont nem látunk sem a kasztni alá, mely elrejti előlünk, hogy éppen mi és mikor történik a következő évi fejlesztések jegyében, nem kerülhetünk a gyárak falai mögé, hogy felismerjük, az egyes részletek mögött álló koncepciót, ahogy nem érzékeljük a garázsok mélyén zajló fejleményeket és azok indítékait, céljait sem. Ezek tudniillik mind az F1-es csapatok és tagjaik magánügyei, melyeket ’TITKOS’ felirattal felcímkézett dossziékban rejtenek el a nyilvánosság elől. Hogy ezekben mi áll, sosem tudjuk meg, ám hogy minden csapatnál léteznek X–akták, az egészen bizonyos. Ezek tartalmának ismerete nélkül tehát bármit is állítunk vagy gondolunk, az csupán a MI igazságunk, nem pedig Az Igazság. Az, tudjuk, úgyis odaát van…
