Egyre inkább érvényessé válik a már tavaly is gyanút keltő összefüggés: ha melbourne-i futam, akkor Schumacher-balszerencse. Amilyen bíztatóan indult, olyan pocsék véget ért a német rekordbajnok és csapata első idei nagydíjhétvégéje. De vajon most igyekezzünk tovább reménykedni a bíztató első két nap miatt, vagy jobb, ha máris a pánikgomb felé nyúlunk a vasárnap látottak után? Nehéz kérdésre próbálunk most választ találni, de szerencsére segít nekünk, hogy máris nyakunkon a második verseny!
És most megint itt ez a fura kettősség. Adott egy a hétvége során igen jól teljesítő versenyző, akinek bár péntek–szombati eredményei kapcsán a Mercedest már-már titkos esélyesnek láthattuk, a vasárnapi 11 köre alapján viszont lényegében értékelhetetlen a verseny. Aztán itt van a másik versenyző is, aki pénteken inkább csak megbújt, szombaton váratlanul alulteljesített, s bár bevallottan voltak hibák felkészülésében, mivel a futamon csak ő ért célba, most egész csapata helyzetéről csakis az ő szenvedésekkel teli produkciója mutat képet nekünk.
Alkosson ebből valaki torzulásoktól mentes értékelést!
És kezdetben vala az optimizmus
A helyzetet tovább bonyolítja, hogy az első két szabadedzést javarészt nedves aszfalton rendezték, ami alaposan felborította a hétvégére való előkészületek rendjét. A Mercedes csapat igazi hosszú etapok nélkül zárt, Schumacher pedig ki sem próbálta a lágy gumikeveréket.
Persze a közepesen igen jól futott. Még akkor is, ha a száradó aszfalton legfőbb ellenfele „csupán” Nico Hülkenberg volt a Force Indiával, ami miatt Schumi teljesítménye nem tűnt kimagaslónak. Az viszont ugyanis komoly bizakodásra adott okot, ahogyan a német első lett. Szabadedzést nyerni nem nagy dicsőség. Ám ha megjegyezzük, hogy az elmúlt két évben mindez Schumachernek is csupán két alkalommal sikerült (akkor is leginkább szerencsés körülmények közepette), a mostani harmadik némiképp mégiscsak felértékelődik… Éspedig elsősorban azért, mert a korábbiaktól eltérően az elsőség nem pusztán a száradó aszfalt miatt született meg, a Mercedes ezúttal valóban alkalmas volt a legjobb időre. Hosszú idő óta először láthattuk a Hétszerest úgy körözni, hogy idői kimondottan versenyképesek voltak, következetesek és folyamatosan javultak – anélkül, hogy bármiféle hátrányt jelentő kompromisszumokat kellett volna kötnie ezért az egyik vagy másik szektorban. A W03 ráadásul ismét kimagaslott az egyenesekben, ahol 318 km/órával a csúcssebességeket összesítő lista élén állt (Räikkönen Lotusával együtt). A Mercedes tehát gyors volt pénteken, és ez máris igazolni látszott a tesztek alapján kialakult sejtéseket, miszerint a csapat nagyon komoly fejlődésen ment keresztül a télen.
És mindez csak még inkább így lett szombaton! Az eddig a csapat gyengéjének számító időmérő merőben más forgatókönyv szerint alakult tudniillik, mint az elmúlt években. (Kár, hogy csak az időmérőn…!) Schumi és Rosberg egyaránt simán és könnyedén jutott túl az első két részen, ráadásul Michael végig ott volt csapattársa közelében. Kivéve a Q3-at, ahol tőle szokatlan módon könnyedén verte őt, megszerezve a visszatérte utáni legjobb rajthelyét jelentő 4. helyet – mindössze 34 ezredmásodperccel csúszva le a 3. pozícióról… Teljesítményéről sokat elárul, hogy mindhárom edzésrészben képes volt javítani korábbi idején, ráadásul a Q3-as ideje (1:25,336 mp) mindössze 22 ezreddel maradt el a legjobb szektoridői alapján számított ideális körtől. Márpedig aki az elmúlt két idényben odafigyelt ezen részletekre, az pontosan tudhatja, Michael esetében ez mekkora fejlődés. Persze ennek regisztrálásához elég megnézni csupán az időmérőkört, melyből máris kiderül, mennyivel könnyebben és simábban vezethető a W03, s hogy mennyivel stabilabban fekszik – elsősorban a gyors kanyarokban –; továbbá hogy miként nyilatkozott 4. helyéről: „Egy lyukas garast sem tettem volna erre. Közülünk mindenki a Red Bullt gondolta legelsőnek, most pedig előttük állunk. Ez nagyon meglepő. Seb nyilván nem találja olyan viccesnek, miközben mi természetesen már előre tekintünk. Már azon gondolkodunk, miként tegyük meg a következő lépést.”
Nos, igen, az eredményt némiképp azért árnyalja, hogy a Lotus kissé váratlanul eléjük furakodott, továbbá hogy a Red Bull egyáltalán nem végzett jó munkát a melbourne-i szabadedzéseken. Egyrészt már a tesztidény zárása sem alakult úgy, ahogyan szerették volna, másrészt az eső is megnehezítette a beállítási munkálataikat, így aztán a Mercedes mögé történő visszacsúszásuk részben tehát annak is volt köszönhető, hogy ők még koránt sem voltak teljesen készen a szezonnyitóra. Persze mindez semmit se von le a tavaly hasonló helyzetben lévő csapat és Schumi érdemeiből, sőt! Véletlenek ugyanis nincsenek: a jó időmérő egyértelmű jele volt annak, hogy a Mercedes ezúttal jóval felkészültebben vágott neki a bajnokságnak, Schumi végre kimondottan jól érzi magát autójában, ami pedig sokat fejlődött tavaly óta.
De lehet, hogy mégsem eleget?
Megváltózott körülmények…
Ami az elmúlt két szezon óta úgy tűnik, semmit sem változott, az Michael Schumacher remek rajtja. A német hamar visszavágott Romain Grosjeannak, aki a kvalifikáció utolsó pillanataiban éppen csak elhappolta előle a harmadik rajtkockát, s az elvileg hátrányosabb oldalról is könnyedén lerajtolta a Lotust. (Na jó, valójában a francia indult kimondottan pocsékul…) Akárcsak Nico Rosberg, aki máris felzárkózott csapattársa mögé. Nem kellett aztán három kör, máris világossá vált, hiába a szombati egykörös remeklés, a Mercedes azért még nincs egy szinten a két élcsapattal. Vettel hamar utolérte Rosberget, majd meg is előzte őt, aztán pedig vészesen közeledett Schumi felé, aki derekasan tartotta magát. Tegnapi tempójuk láthatóan jócskán visszaesett, gumijuk pedig a többiekénél gyorsabb ütemben fogyott. Így aztán egyre inkább hátrafelé kellett figyelnünk: Alonso, a Sauber és Maldonado hasonló tempóra volt képes, mint a brackley-iek, kocsijuk ráadásul sokkal kíméletesebben bánt az abroncsokkal.
Az esélyek erősen átalakultak: a McLaren az előző napi különbséget tovább növelte, ők látótávolságon kívül kerültek Schumiéktól. A Red Bull viszont kezdte hozni a tőle előzetesen várt teljesítményt, így Vettel kapcsán már nem is az előzés volt kérdéses, csupán az, mikor kerül rá sor. Ott volt továbbá Webber, valamint Alonso, akik szintén komoly veszélyt jelenthettek Schumacherre, s nyilván így lett volna Grosjeannal is, ha nem esik ki már az elején. Mindez igazolta, mennyire szoros a küzdelem a két legjobb csapat mögötti középmezőnyben, de azt is, hogy – miként azt már többen jósolták – a Mercedes F–csatornás trükkje elsősorban az időmérőn jelent igazán komoly előnyt.
A rendszer elleni fellebbezési szándék, s az azóta is tartó morgolódás a Renault-motoros csapatok részéről bizony koránt sem véletlen! A hangadó Red Bull már az évkezdés előtt is aggodalmát fejezte ki a Mercedes megoldása miatt. No persze az általuk sugalmazottakkal ellentétben korántsem a szabályozási elveket féltik, sokkal inkább tavaly letaglózó időmérős teljesítményüket érezik fenyegetve általa. S mint azt a szombati események megmutatták, okkal: míg az osztrákok pontatlan beállításukkal némiképp küszködtek, addig a Mercedes ezt kegyetlenül kihasználta, s szép csendben simán megverte őket. Mire pedig Sebastian Vettel másnap nagy nehezen ledolgozta szombati hátrányát, s átverekedte magát az Ezüstnyilakon, már bottal üthette a McLarenek nyomát. A zúgolódásnak tehát nagyon is prózai okai vannak, más kérdés, hogy a Red Bull egyelőre leginkább csak helyzeti hátrányt szenved a valós teljesítményben tőlük azért még jócskán elmaradó Mercedes miatt.
De vajon mennyit is nyer a csapat ezzel az eszközzel? Ross Brawn és Michael Schumacher szerint a berendezés hatékonyságát messze túlértékelik, és ha összevetjük a gárda szombati és vasárnapi teljesítményét, mi is hasonlóan kell vélekedjünk. Míg az időmérőn Schumi leggyorsabb körében is „csak” négy tizedet kapott az elképesztő időt autózó Hamiltontól, addig rövidke futama alatt körönként átlag 1,1 mp-et. És mint említettük, a Red Bull és a többi csapat is alaposan megközelítette őket vasárnap. Mindez tehát nagyjából megmutatja, mennyivel jobb a Mercedes F–csatornás DRS-e a többiek sima DRS-énél. Michael Schumacher szombati időmérőkörén megfigyelhető, hogy a rendszer összesen nagyjából a kör felén, több mint 40 másodpercen keresztül aktív. Hogy mindez időben pontosan mekkora előnyt is jelent, nem tudhatjuk (a fenti számokból következő 5-6 tizednél nyilván kevesebbet, mivel a vasárnapi visszaesés nem pusztán az F–csatorna hiányára vezethető vissza – ld. később), azt viszont igen, hogy vasárnap a csapat ezen előnye majdnem teljesen lenullázódott. Akkor ugyanis a DRS-t, s ezáltal az F–csatornát is csak két helyen lehetett használni – csakis akkor, ha volt előttük valaki másodpercen belül. Michael Schumacher egyszer sem használhatta, akárcsak Jenson Button, így a köztük mért különbség változása szombatról vasárnapra nagyjából megmutatja, mekkora előnyt jelent egy szabadon használható aktív rendszer a Mercedesnek körönként. Brawn és Schumacher szavai tehát nagyon is hitelesnek tűnnek: trükkjük valóban nem jelent túl nagy teljesítménynövekedést, pontosabban jelent, de csakis az időmérőn. Mindez pedig amolyan jelzés is a csapatnak, hogy amennyiben valóban rövid időn belül a konkrét élmezőnyhöz szeretnének tartozni, ennél hatékonyabb és gazdaságosabb találmányokra, fejlesztésekre lesz szükségük.
Gyorsan kopó álmok?
Már csak azért is, mert legyen bármennyire is innovatív, ezen újításuk az idénynyitó első köreiben nem sokat ért a Red Bullal való küzdelemben… Schumacher persze nem adta (volna) könnyen magát: egyszer már hibába hajszolta Vettelt, aki aztán a 10. körre ismét utolérte őt. Összecsapásukra viszont már nem került sor: a 11. kör elején Schumacher váltója megadta magát, a német továbbengedte a W03-at az első kanyar „bukóterébe”, ám életet lehelni bele már nem tudott. Azok után, hogy 2010-ben Alonso már az első kanyarban leszedte elsőszárnyát, hogy 2011-ben Alguersuari rongyolt bele kocsijába, Schumi idénynyitó ausztrál versenye ezúttal is egy peches eset miatt futott zátonyra. Hogy mi lett volna, ha nem így történik, a rendelkezésre álló 11 körből meglehetősen nehéz lenne megmondani. Ha az első köröket vesszük alapul, továbbá abból indulunk ki, hogy Schumi elégedettebb volt kocsijával, a pályán pedig gyorsabb csapattársánál, a Pirellivel meg már tavaly is jobban bánt a versenyeken, feltehetően az 5. hely lett volna a maximum. (Ő maga is így gondolja.)
Ha meg Rosberg versenyét, talán még annyi sem… Azt elnézve ugyanis mintha csak a tavalyi évben lettünk volna: a jó rajt után fokozatos visszasüllyedés a középmezőnybe, erős szenvedés a Pirellikkel, reménykedés a pontszerzésben, küzdelem a Sauberek ellen 6-7. hely környékén. Látszólag úgy tűnhet, nem sok változott Ross Brawn csapatánál, hisz a problémák és a helyezések is ugyanazok. Hogy Nico Rosberg a verseny végén vért izzadva sem volt képes megelőzni Sergio Perezt (de még csak igazán gyorsabb sem volt nála), akinek Sauberjén hat körrel „öregebb”, ráadásul lágy gumik voltak szolgálatban, meglehetősen elkeserítő látvány volt. Utolsó körös ütközésük pedig tulajdonképpen Schumi egyik-másik tavalyi versenyét idézte. Ha megnézzük a köridőket összesítő grafikonokat, egyértelműen látszik, hogy Nico a teljes futam során lassabb volt Alonsónál (még ha nem is sokkal), abroncsainak kopása pedig nagyobb ütemű volt Kimi Räikkönenénél, de főként Pastor Maldonadóénál és Sergio Perezénél. A tesztek kapcsán támadt kétkedő félelem a Mercedes gumikezelésével kapcsolatban tehát valóban nem volt alaptalan – a csapat tagadása ellenére sem.
Ők mindezt annak ellenére meglepve tapasztalták, hogy a tél során már számos szakember felhívta a figyelmet a W03 ezen problémájára. Volt viszont egy apró eltérés a tesztekhez képest: ezúttal 2011-hez hasonlóan ismét a hátsó gumik koptak el idejekorán. Rosberg szerint már a 8. körben: „Akkor a mögöttem haladó srácok már egyre nagyobb nyomást helyeztek rám.” Csakhogy ez még nem Mercedes-probléma volt: Paul Hembery általánosságban a 8-9. kör tájékára tette a lágy abroncsok fokozatos hanyatlásának időpontját – tehát az ellenfelek esetében sem történt másként. Rosbergék fő nehézségét nem is az jelentette, hogy abroncsaik túl korán mentek tönkre, sokkal inkább az, hogy előtte sem voltak képesek kihozni belőlük a maximumot: „Addig rendben ment minden – de a hátsó gumik túlzott igénybevétele nem olyan dolog, ami egyik pillanatról a másikra megtörténik a nyolcadik körben. Ez egy olyan probléma, ami nagyon korán kezdődik, és utána csak egyre rosszabb lesz. Itt nincs időszak, amikor jól működnek a dolgok, ez általánosságban egy nehézséget jelent.” És valóban, ha összevetjük például Schumi kevéske körét az élen haladó Buttonéval, láthatjuk, hogy a McLarenen még náluk is hamarabb hanyatlásnak indult a Pirelli teljesítménye.
Rosberg középső etapja hasonló képet mutat: a lágy garnitúra a Mercedesen is kibírt annyi kört, mint más autókon – csak épp rosszabb köridőkkel. Ráadásul utólag talán a csapat is más stratégia mellett döntene: Rosberg használt lágy keveréket kapott első és második etapjára egyaránt, míg a futam végére az új közepest. Mivel a csapatnak így is maradt egy érintetlen közepes szettje, s a többség ráadásul már a második etapban is ilyen keveréket választott, talán a Mercedesnek is ezt az utat kellett volna követnie. Ha pedig a legutolsó szakaszra tartogatják az utolsó lágy garnitúrát, feltehetően Nico is jóval nagyobb eséllyel támadta volna Perezt.
Ráadásul kevésbé szenvedett volna a gumik megfelelő hőmérsékleten tartásával is. Ez utóbbi ugyanis az egyik (vagy a másik?) fő oka volt a csapat vártnál gyengébb szereplésének – és egyúttal annak, miért nem sikerült a legjobbat kihozniuk a Pirellikből. Ross Brawn ki is emelte: „Pénteken melegebb volt, mint szombaton, szombaton pedig melegebb volt, mint vasárnap. Talán ez vezetett oda, hogy elszámoltuk magunkat a beállításunkkal.” Talán igen, talán nem, egy viszont tény: a rajthoz képest a verseny utolsó harmadára nem kevesebb mint 9 fokot zuhant a hőmérséklet, s láss csodát, Nico Rosberg teljesítménye éppen ebben a harmadban volt a leggyengébb. Fernando Alonsóhoz vagy Pastor Maldonatóhoz viszonyított átlag körideje legalábbis erről árulkodik. A spanyol például az első szakaszban 2, a másodikban több mint 3, a harmadikban viszont már majd’ 7 tizeddel volt gyorsabb nála. És csak megjegyezzük, Maldonado támadásaiból egyértelmű volt, hogy akkor már ő is szenvedett… Vagyis a hőmérsékletváltozás úgy tűnik, valóban kimondottan érzékenyen érinti a W03 teljesítményét. Talán ez lehetett az oka annak is, hogy a téli teszteken, melyeken jóval hűvösebb van, mint a bajnokság futamain általában, a csapat nem esett kétségbe a gumikopás miatt? Talán Brawnék tényleg úgy gondolták, hogy autójuk a melegebb körülmények között jobban fog működni ilyen szempontból, s most koppantak? Akkoriban tett nyilatkozataik a melborune-i események tükrében legalábbis elgondolkodtatóak… Mintha a bíztató kezdeteken felbuzdulva a csapat saját magát vezette volna félre.
Mit hozhat Sepang?
Hogy a gumikérdés mennyire komoly, azt bizonyítja, hogy az ausztrál futamot követő hétfőn és kedden Brawnék két videó konferenciát is tartottak a témával kapcsolatban, s a brackley-i gyárban azóta is nonstop folyik a munka a probléma megoldásáért. Ennek hatása egyelőre kérdéses. Michael Schumacher szerint a váratlanul nagy gumikopásnak „több összetevője is van, de százszázalékos magyarázat nincs rá”. Hogy mik is a részletek, azt Rosberg egy sepangi interjúban árulta el nekünk csütörtökön: „A versenyen túlságosan is igénybe vesszük a hátsó gumikat. Ez gyors kopást eredményezett, a kerekek túlmelegedtek, és ez jelentette a nagy problémánkat. Mindez nem egy egyszerű dolog. Sokat elemeztünk, sok ötletünk van és sok olyan részletről tudunk biztosat, amivel kézben tarthatjuk a helyzetet. Meggyőződésem, hogy jobban tudunk teljesíteni.” Ugyanezen interjújában Rosberg ugyanakkor azt is elismeri, hogy a maláj forróság nem könnyíti majd meg a dolgukat, továbbá az általa említett javulás hogyanjáról is beszél: „Talán nagyobb kompromisszumot kell vállalnunk az időmérőn, mint Melbourne-ben. A versenyhez viszonyítva az időmérőn talán túl gyorsak voltunk. (…) Mindig létezik egyfajta kompromisszum a kvalifikáció és a verseny között, Melbourne-ben úgy tűnt, mintha túlságosan az időmérőre rendezkedtünk volna be.”
Nocsak, felkerül a lejátszóra a tavalyi lemez? Vagy netán ez csupán annak a Nico Rosbergnek a véleménye, aki egész hétvégén elégedetlen volt autójával? Tény ugyanis, hogy Michael Schumacher csapattársánál ezúttal is jóval bizakodóbb hangulatban várja a második versenyt, s aki a gumikérdés tekintetében is optimistábbnak tűnik. Szavaikból azt érezhetjük, hogy problémájuk megoldására leginkább ötleteik vannak csupán, biztos receptjük még nincs. Így aztán némi kétséggel olvashatjuk Ross Brawn (a téli tesztek során tett nyilatkozataihoz hasonló) optimista szavait is a témáról: „Az ember mindent a gumik viselkedéséből, visszajelzéseiből tudhat meg. Mi viszont ezúttal félrevezettük magunkat, és pénteken illetve szombaton nem láttuk jelét a problémánknak, ami a maga valójában csak a versenyen mutatkozott meg. És éppen ebből kell tanulnunk, mert a pénteki és szombati módszerünk egyértelműen nem mutatta ki a problémát.” A csapatfőnök tehát egyértelműen a csapatban és annak felkészülésében látja a hibát, a megoldást pedig a módszerek változtatásában, illetve – Nicóhoz hasonlóan – az új beállításokban: „Idén sokkal nagyobb terünk van a beállítások terén és ez előnyt jelent a kérdés helyrehozásában.” A kérdés már csak az, vajon valóban elég lesz-e csupán a beállításokon módosítani, vagy netán a kocsin is kell-e majd, illetve hogy a módosított beállítások mekkora hátrányt jelentenek majd az időmérőn. Reméljük, hogy nem akkorát, mint a kompromisszumok korlátai közé szorított tavalyi évben… Mindenesetre ha pusztán beállításokkal nem javul a helyzet, az elkövetkező három versenytől nem várhatunk sokat, a csapat pedig ismét könnyen „beragadhat” a szezonkezdetkor. Ross Brawn ezt az eshetőséget vázoló szavai legalábbis nem bíztatnak sok jóval: „A négy tengerentúli versenyen együtt kell élnünk azzal, amink van. Ha majd utána Európában folytatjuk, következik egy teszt Mugellóban. Ez az a teszt, ahol minden meg fogunk tenni.”
Malajziától tehát két dolgot várhatunk a csapattól: a versenyre való felkészülésre irányuló fokozott odafigyelést (amit a szabadedzéseken már meg is figyelhettünk), továbbá az esetleges kompromisszumok miatt némiképp visszafogottabb eredményeket szombaton (elsőszektoros tempójuk viszont eddig így is bizakodásra ad okot). S hogy mindez mit eredményez majd vasárnap? Két nap múlva kiderül!
Akkor talán kiinduló kérdésünk –ti. az idénynyitó után reménykedjünk vagy kezdjünk pánikolni – válaszához is közelebb jutunk. S bár a fentiek alapján utóbbi lehetőség irányába kéne billennünk, Michael Schumacher ezt nem engedi meg nekünk: magabiztos hozzáállásával, optimista nyilatkozataival és előző hétvégi produkciójával is azt sugallta, hogy váltógondok ide, gumikopás oda, a W03-ban igenis jobban érzi magát, mint elődeiben.
És ezen a ponton nem mehetünk el a világot bejáró videó mellett, melyet egy pálya szélén lévő lelkes szurkoló vagy újságíró tett fel nekünk a YouTube-ra. Michael 3. szabadedzésen történt kicsúszását követően az élettelen autójára dögkeselyűként lecsapó fotósfalka elleni küzdelméről van szó, melynek célja az F–csatorna-rendszer részleteinek védelme volt. Azt már megszokhattuk, hogy a csapatok szerelő esernyőkkel, ponyvákkal vagy épp élő falként igyekeznek eltakarni a nyilvánosság elől féltett titkaikat, de ha már egy versenyzőnek a csalódást keltő pillanatokban is eszébe jut a féltett titok védelme… nos, azt a versenyzőt csakis Schumachernek hívhatják. Hiába, valami sosem fog megváltozni: Michael még most is odafigyel minden apró részletre! Mindez önmagában persze csak egy jópofa történet, valójában viszont annak bizonyítéka, mennyire együtt él csapatával minden egyes pillanatban. Gondoljunk csak bele, milyen lelkesítő érzés lehet egy szerelő számára látni, hogy a milliókat kereső sztárversenyző mindenre képes csapatáért!
Ha végignézzük a Hétszeres kiesése óta megjelenő nyilatkozatait, azok ugyancsak ferraris korszakát idézik: a nehézségekből is a jót emeli ki, a csapatot bíztató, tagjainak erőt adó mondatokkal lelkesíti, lendületével, optimizmusával pedig maga mutat példát nekik a helyes hozzáállásról – s ezzel remélhetőleg az adódó problémák leküzdését is elősegíti majd.
S hogy tehát reménykedés vagy pánikolás? Hiába a kiesése, Michael Schumacher előbbi mellett foglal állást, így mi sem tehetünk mást. Ő ugyanis pontosan tudja, hogy bizalom és hit nélkül már a csata előtt veszítettünk. Azok birtokában viszont… nos, Schumacher már megmutatta, meddig viheti az ember – függetlenül a közben felbukkanó nehézségektől.
