Reklámot adok-veszek

Hat verseny, négy kiesés, kettő pont – ez kezd egyre kínosabb lenni… De koránt sem Michael Schumachernek, hanem csapatának! A Hétszeres monacói pole-jával ugyanis olyan súlyos érvet húzott elő, amivel még az őt legjobban gyűlölők sem igen tudnak vitába szállni. A labdát elegánsan átpasszolta a Mercedes oldalára, s így – bár az eredmény megint csak Schumi neve mellé került – a közvélemény most nem az ő, sokkal inkább csapata labdaérzékében kezdett el kételkedni… A Schumacher név eddig kétség kívül jó reklám volt a Mercedesnek ahhoz, hogy értékükön felül reprezentálják magukat a médiában, most viszont, hogy a csapat végre önerőből is szert tehetne ezen népszerűségre, mintha éppen a korábbi trend akadályozná őket leginkább…

Hogy mi különbözteti meg Michael Schumachert mondjuk Rubens Barrichellótól, Jacques Villeneuve-től, Giancarlo Fisichellától vagy Nick Heidfeldtől, nyilván minden F1-rajongó számára egyértelmű. Akárcsak az, előbbinek miért sikerülhetett könnyedén mindaz, amiről a többiek azóta is csupán álmodozhatnak. Nem, most nem a hét bajnoki cím megnyeréséről van szó, hanem a Forma–1-be való visszatérésről. A felsorolt nevekben ugyanis közös pont, hogy valamennyiük szó szerint kiöregedett az F1-ből, vagyis annak ellenére voltak kénytelenek abbahagyni ottani tevékenységüket, hogy szívesen folytatták volna azt.

Persze könnyű annak, aki magát szinte minden téren a sportág rekorderének vallhatja!

Amikor Michael 2009 végén aláírta mercedeses szerződését, a munkáltatói részről egyértelműen ezen tények játszották a legfontosabb szerepet. Persze, ott volt Ross Brawn barátsága (a brit nyilvánvalóan képességei és személye miatt vette rá barátját, hogy csatlakozzon csapatához és segítsen neki újjáépíteni azt), meg az 1990-91-es közös sportautós múlt, ám mindez Norbert Haugon kívül nem valószínű, hogy bárkit is érdekelt a sváb vezetőségben azon tények mellett, mekkora reklámértékkel bír a Schumacher név. Talán már 41 éves volt, talán három évet kihagyott, talán volt a piacon fiatalabb tehetség is ám ez az érték még így is bőven megérte azt a pármillió eurót évente, amit szerződtetéséért adni kellett, s kell azóta is minden évben. Egy jó félévszázados kihagyás után kvázi újoncként visszatérő márka esetében az ilyen reklám valóságos főnyeremény. Legyen ugyanis annak bármekkora presztízse a sportágon kívül, ahhoz, hogy komoly presztízst, ezáltal pedig kellő figyelmet szerezzen magának, normál esetben siker(ek)re van szükség (ld. Red Bull) – ami pedig sokszor még hosszú évek kemény munkájával sem feltétlenül jön össze (ld. Toyota, BMW). Nekik viszont eleve adott volt a figyelem – köszönhetően annak, hogy volt egy Michael Schumacherjük, és egy hozzá kapcsolódó hollywoodi történetük a nagy visszatérésről.

Jól fizető Schumacher-projekt

És ez még annál is sokkal többet jelentett számukra, mint azt előre gondolták. A 2010-es, majd a 2011-es esztendő ugyanis koránt sem alakult a tervek szerint. A csapat komoly gondokkal küszködött, teljesítmény terén pedig messze elmaradtak a valódi élcsapatoktól. Nulla győzelem, három dobogó, tetemes lemaradás a pontversenyben, szenvedés a középmezőny elején – hogy a csapat eredményei ellenére is megkapta a Red Bull–McLaren–Ferrari hármasnak járó mértékű figyelmet, s ezzel a „a negyedik nagynak” nevezték őket az elmúlt két szezonban, valójában nagyban Schumacher marketingértékének eredménye.

Mert a Mercedes-garázs előtt a 2010-es téli teszteken nem a csapat zseniális technikai találmánya miatt tolongott a fotóstömeg, miként év közben sem a hatodik-tízedik helyek miatt volt állandó téma a médiában, mi történik a csapat háza táján – a reflektorokat valójában Schumacher irányította feléjük. Vagy ha úgy tetszik, azok elsősorban nem a Mercedes-garázsát, hanem a benne tevékenykedő Schumachert szándékozták megvilágítani.

Az elmúlt két szezon alakulásának ismeretében elmondhatjuk, mindezt a német márka eredményesen használta ki. A pályán mutatott produkciójuk ugyanis jóval kevesebb volt annál, mint amekkora figyelem kísérte azt, vagyis a Mercedes marketing szempontból (és ezalatt elsősorban a médiamegjelenést értjük) messze felülreprezentálta magát. Hogy megértsük, mekkora pluszt hozott számukra, hogy egyik versenyzőjüket Michael Schumachernek hívják, elég csak elképzelni, miként alakulhatott volna mindez mondjuk egy Rosberg–Sutil párossal. A valós élmezőnytől messze elmaradó teljesítményükkel, középmezőnyt erősítő szürkeségükkel e két koránt sem a legkarakteresebb személyiségek közé sorolt versenyzővel feltehetően nem sokkal számítottak volna izgalmasabb és felkapottabb témának a Force Indiánál… Az olyan hétvégék után, mint a pont nélküli 2010-es hungaroringi ebben az esetben a Mercedes neve legfeljebb hirdetések formájában bukkanhatott volna fel az F1-gyel foglalkozó médiumokban – Schumacherrel viszont állandó találgatásokban, vitákban és elemzésekben kapott rendre helyet. És bár Schumival ezen időszakban inkább foglalkoztak negatív irányból, a Mercedesnek ez voltaképpen mindegy volt – ők ezzel állandóan ott voltak a köztudatban.

Michael jelenlétét persze ezen felül tudatosan is igyekeztek kihasználni (nem rossz értelemben!) Brackley-ben és Stuttgartban. A csapat hosszú távú jövőjét jelentő Nico Rosberg felfuttatásában épp úgy, mint a márka az F1-hez kevéssé kapcsolódó egyéb programjaiban. Nico szakmailag és marketing szempontból egyaránt hasznot húz Schumi jelenlétéből: számos dolgot tanult tőle a két és fél év alatt, és az őt övező figyelemből neki is bőven kijutott – eredményeik összevetése pedig amolyan presztízst is ad neki. A Mercedes pedig már első közös reklámkampányukat Schumacher múltjára és hírnevére alapozta, amikor egy ismeretlen fehér bukósisakos férfiként beültette őt egy piros SLS-be. Az üzenet nehezen volt félreérthető: a piros autó nem Ferrari, az ismeretlen sofőr mégis Schumacher – a legenda a Mercedest választotta a rivális helyett. Ezt követően aztán jöttek a közös reklámok Nicóval meg Häkkinennel, na meg a szponzorok is – bajnoki címek és futamgyőzelmek híján is.

Hogy a Mercedes mennyire rájátszik bajnoka jelenlétére, talán éppen a legújabb, alig pár hetes kampányuk igazolja. Ennek keretében ugyanis nem pusztán felélesztették, de tulajdonképpen egy az egyben lemásolták a 90-es évek elején létrehozott utánpótlásprogramjukat – nem kizárt, hogy csakis Schumi apropóján. Elég csak egy pillantást vetni a Christian Vietoris, Robert Wickens és Roberto Mehri hármasról ezen alkalomból készült fotóra. A hasonlóság az 1991-es Le Mans-i 24 órás versenyre készülő Mercedes Junior Team hármasáról (Michael Schumacher–Karl Wendlinger–Fritz Kreutzpointner) készült képpel nyilván nem véletlen… Miként az sem, hogy a mai utánpótlás hivatalos mentorát éppen Michael Schumachernek hívják.

A Schumacher-effektus eddig tehát kimondottan jól működött a Mercedesnél. Most, a 2012-es idény alakulásával viszont az eddig gondos odafigyeléssel és némi szerencsével felépített/felépült imázs kezd eltorzulni, a Schumacher nevére az egészségesnél talán erősebben támaszkodó marketingkoncepció pedig kezd vissza-visszaütni. Finoman utalva arra, hogy a Mercedes név még a mai napig nem elég erős ahhoz, hogy az eddig rá irányuló nagy figyelmet maradéktalanul megtartva, de Schumachertől függetlenül álljon meg saját lábán.

Tablóképek: 1990 - Kreutzpointner, Wendlinger, Schumacher illetve 2012 - Mehri, Vietoris, Wickens

 

Egyedül nem megy – egyik félnek sem!

„Csak Nico Rosberget hajlandóak észrevenni a garázsban.” „Michaelnek egyszerűen a selejtes alkatrészek vannak csupán fenntartva.” „A rekordbajnok csapatát a gyengébb képességű, figyelmetlen/tapasztalatlan csapattagok alkotják.” „A csapat ezzel próbál finoman jelezni, lassan ideje átadni a helyet valaki másnak.” „Nico jelenti a jövőt, Schumi csupán a csapatépítéshez és a kölyök felfuttatásához kellett nekik.”

Schumi monacói újabb kiesését követően nagyjából ezek az elméletek és magyarázatok kaptak szárnyra a Schumival szimpatizálók körében. Hat verseny, négy kiesés, a csapat négy, Michael versenyét alapvetően befolyásoló hibája, melynek következtében csupán két (amúgy mázlival összejött) pont áll a Hétszeres neve mellett. Az elkeseredettség érthető és indokolt, a példátlan pechsorozat pedig sokakban kelt gyanakvást a Mercedes irányába. Hogy megalapozottan, vagy sem, ezen a ponton lényegében már nem számít. Ez esetben ugyanis már elsősorban maga a látszat által továbbított üzenet vált lényegessé, illetve az, hogy a csapat teljesítménye olyan irányokat vett, mely egyáltalán alapot ad a fenti találgatásoknak.

A dolgok alakulása mindenképpen rosszul veszi ki magát: ha a Hétszeres mélyrepülésében bármiféle szándékosság és manipuláció van azért, ha az egész puszta véletlen, azért kínos ez a trend a csapatra nézve. A Mercedes egyre kontrasztosabb kétarcúsága – függetlenül attól, véletlen-e vagy sem – azt sugallja, a náluk csupán egyetlen versenyző érdemel tökéletes feltételeket.

Márpedig ez hatalmas csorbát jelent(het) a csapat évek alatt nagy nehezen felépített pozitív imázsán. Mire két év megpróbáltatásain átverekedve magukat (és ebben Schumachernek oroszlánrésze volt) végre felnőttek a korábban őket övező figyelem mellé, mire végre győzelemre, sőt bajnokságra esélyes csapatként, idén először a teljesítményükkel kezdenek belopózni a köztudatba, furcsa és egyoldalú hanyagságukkal teszik magukat hiteltelenné.

Mert bár munkájuk ezen hiátusait eddig könnyedén eltakarták másik versenyzőjük, Nico Rosberg eredményességével, mégis éppen emiatt az emberek egyre nagyobb és sokszínűbb részében kelt gyanút Schumacher „pechsorozatának” hosszú és fura volta. Monaco után, mely hétvége hiteles, végre kézzel fogható bizonyítékkal alátámasztott képet rajzolt Michael erejéről és a benne rejlő potenciálról, már nem csak a Schumi-szurkolók figyelmét keltették fel a furcsaságok. Most már szakértők tárták szét kezüket (Lauda: „Ennyi balszerencséje nem lehet senkinek.”, Sutil: „Párszor ő is hibázott, de ha valami elromlik a Mercedesnél, az mindig nála történik. Az elmúlt két évben már mindennel találkozott, míg Rosbergnél semmi probléma – könyörgöm, mit tehetne még?!”); a média sekélyesebb fele a pechsorozat állomásait vette sorra, óvatosan megemlítve a fenti elméletek lehetőségét, míg szakmaibb része (ld. Auto Motor und Sport: ) Schumi másodikszámúvá degradálásáról jelentetett meg elemzéseket. De egyre több semleges szurkoló, sőt, laikus is osztja a véleményt, miszerint „ez már több puszta véletlennél”.

Márpedig az efféle kétkedésnek egyre erősebb alapjai vannak. Elég csak a Schumi és Rosberg kiesési mutatóit illetve technikai hibáit összesítő táblázatra pillantani.

E sorok írója nem állítja, hogy ennek hátterében bármiféle összeesküvés állna, azt ellenben meggyőződéssel, hogy a gyanút keltő jelek száma mára oly mértékben megnőtt, hogy a csapatnak sürgősen lépnie kell ez ügyben.

Már csak azért is, mert helyzetük minden korábbinál kedvezőbb lehetne: idén mind Schumacher, mind a Mercedes a bizonyítás, a végleges áttörés kapujában állnak, kezükben a a nagy lehetőséggel. A Mercedes esetében ez a Schumacher névtől független, jó eredményekkel és győzelmekkel kivívható presztízst, valamint a kerpeniben rejlő reklámlehetőség pozitív oldalának kiaknázását jelenti (magyarán: végre nem csupán a Schumacher körülvevő botrányok és kritikák kapcsán szolgálnának állandó témául, hanem a közösen elért sikerek révén). Schumi esetében pedig egyszerűen a visszatérés igazolását.

Két hete a monacói hercegségben Michael előbb lehajtott fővel vetette magát bele a munkába, aztán annak elvégzését követően mintha csak feltette volna a kezét: „Srácok, a magam részéről mindent megtettem a sikerért, várom, hogy ti is ezt tegyétek.” Nem tették. S bár Norbert Haug bajtársias együttérzéssel maga is levette a felelősséget Schumi válláról, a valóság szavakkal történő elmagyarázásának ideje immáron lejárt. Annak bizonyítására ugyanis, hogy Schumacher még most is képes győzni, mindez már kevés. Schumi és csapata ugyanis kellően megerősödött, a helyzet pedig megérett arra, hogy mindezt EGYÜTT igazolják – mégpedig szavak helyett tettekkel, a pályán.

Ez az „együtt” viszont még meglehetősen egyoldalú. Schumacher a tőle telhető legjobb munkával Monacóban már bizonyított. Most a csapatnak ideje végre tettekkel is támogatni őt.

Például egy 70 montreali kört kibíró kocsival. A többit meg majd az Öreg megoldja a pályán. Hiszen annál erősebb bizonyíték – a monacói pole is megmutatta – nincs!