A Császár útja (34.) – A dohányzás mellékhatásai

Emberünk erős dohányos. Bár nincs túlságosan elengedve anyagilag, a napi két doboz cigarettájáról, bármily sokba kerül is, képtelen lemondani. Most éppen az utcán sétál, és álmodozik. Egy jobb életről, több pénzzel, melyben az anyagiak nem szabnak gátat vágyainak. Kezében most is ott parázslik a cigaretta. Beleszív, s a füst kifújásával visszakanyarodik a hétköznap valóságába: adósság, betegség, rossz helyzetéből nem lát kiutat. Indulatosan konstatálja, milyen peches, és dühében elhajítja alig megkezdett cigarettáját. Majd rágyújt egy másikra…

Nyilván sokan már most észrevették, hogy emberünk helyzete meglehetősen ellentmondásos. Egyfelől olyanról álmodni, amelyre esélyünk sincs ugyan nem bűn, de a megvalósulás hiánya miatt érzett állandó keserűség a legkevésbé célravezető. Már csak azért is, mert ott van a valóság, melyben emberünk e nagy keserűségében képtelen felfedezni az előtte kínálkozó lehetőségeket. Napi két doboz cigarettával kevesebbet költeni nem jelent ugyan azonnali gazdagodást, de egy kis lépést a keserűségből kivezető úton, az álmok megvalósulási esélyének csökkenése felé mindenképp. S jól lehet, az ember függőségétől nem szabadulhat egykönnyen, de az önmegtartóztatást addig is gyakorolhatja: például azzal, hogy nem hajítja el még majdnem teljesen meglévő cigarettáját csak úgy, dühből, hogy aztán az a két doboz még hamarabb elfogyjon…

Nem, Kedves Olvasó, nem kell rákeresni az interneten, hogy ma van-e a dohányzásmentes világnap! Történetünk ugyanis nem a káros szenvedélyekről szól, hanem az idő előtt eldobott „cigarettákról” – vagyis az általuk jelképezett ki nem használt lehetőségekről. No meg azokról az emberekről, pontosabban arról a konkrét csapatról, amely teljességgel belegabalyodott a fentihez hasonlatos ellentmondásos, sőt kaotikus helyzetébe.

Ellentmondást tűrő magabiztosság...

Hogy mekkora is a káosz a Mercedes GP háza táján, arról a sepangi hétvége igencsak tiszta képet adott. A péntek–szombati események önmagukért, az érintettek pedig most a mi tisztánlátásunkért beszélnek:

Norbert Haug: „Célzottan a versenyre készültünk, ahol az állítható hátsó szárnyat csak az előzési helyzeteknél lehet használni. Ezért igazán hasznos ennek megfelelően menni már a felkészüléskor is. Egyesek biztosan a szárny használatával, másik meg anélkül mentek, mi mindenesetre a versenyre készültünk.”

Ross Brawn: „Kevés benzinnel egészen jó a tempónk. A kocsi versenytempóján kell még javítanunk, mert e tekintetben az autó nem volt elég következetes. A következő este ez áll majd a munkánk középpontjában.”

Mindkét nyilatkozat pénteken született, a két szabadedzést követően. A köztük lévő igencsak éles ellentmondás születési ideje viszont valamivel korábbra tehető – mondjuk a hátsó szárny megtervezésének idejére…

Norbert Haug azt hangsúlyozza, hogy a péntek nagy részét a versenyre való felkészülésnek szentelték. Ezt egyfelől a csapat többi tagjának szavai is alátámasztották, másfelől a tények is: a Mercedesek valóban nem nyitogatták gyakran hátsó szárnyaikat a malajziai két szabadedzés során, ráadásul köridőiket elnézve tényleg sokat köröztek jól megtankolt kocsival.

Ross Brawn viszont arról beszél, hogy elsősorban a kevés benzines tempójukkal elégedett, míg versenykörülmények között még bőven lenne mit csiszolni a beállításokon. Ezen szavakat is alátámasztják a tények: mind Schumacher, mind Rosberg hosszú etapjai harmatgyengék voltak. Egyfelől azért, mert a Red Bull–McLaren–Ferrari hármashoz viszonyítva jó 1–1,5 másodperccel lassabb körökre voltak csak képesek, másfelől mert ezt a tempót is csak egy-két kör erejéig tudták tartani, utána hihetetlen mértékben koptak a gumijaik. Minden más csapaténál erőteljesebben…

Ezen dolgok kuszasága igencsak szembetűnő. Adódik hát a kérdés: vajon ha egész pénteken a versenytempón dolgoztak oly lázasan, miért éppen e téren voltak a leggyengébbek az Ezüstnyilak a nap végeztével is? Vagy ellenkező irányból közelítve: ha pénteken alig foglalkoztak az ürestankos beállításokkal, hogy lehet, hogy éppen ezzel nem volt problémájuk a hétvége során?

A szarkasztikus válasz tálcán kínálja magát: éppen azért, mert nem foglalkoztak vele… Fájdalom, de a Maláj Nagydíj összképe mégis azt sugallja, hogy amihez a csapat hozzányúl, az csakis elromolhat. Talán ha csak szimplán beindítják a motorokat, előrébb jutottak volna a hétvégén…

Az egészet csak még tovább bonyolítja, hogy valójában sem Ross Brawn, sem Norbert Haug szavai nem tekinthetők magyarázkodásnak, vagy terelésnek. A szabadedzések ugyanis mindkettejük igazát alátámasztották. És ez máris mindent elmond a csapaton belüli káoszról, melynek mértékét mutatja, hogy benne akár az ellentétek mindkét oldala egyidejűleg jelen lehet.

A csapat a harmadik szabadedzésen problémáit igazoló programot futott: Schumacher hosszabb, félig tankolt etapokkal kezdett – a beállításokat javítandó. Ez jelezte, hogy a csapatnak valóban akadt még bőven elintéznivalója a verseny előkészítését illetően, s hogy ez mekkora hátrányt jelentett nekik, jól mutatja, hogy a korrepetálásra szánt időt az időmérőre való felkészülésből kellett lecsípni.

A délelőtti gyakorlás azonban más problémára is rávilágított. Amikor a Mercedesek már javában ürestankos gyorsköreiket futották, azok a hátsó szárnyak még mindig nem nyiladoztak. Norbert Haug tehát egyfelől valóban igazat mondott a versenyre való felkészülés kapcsán pénteken, másfelől viszont elhallgatta a tényt, mely szerint a szárnyak működését a versenyszimuláció csak indokolatlanná tette, a velük felmerülő probléma viszont lehetetlenné… Vagyis a csapat koránt sem választotta azt a bizonyos pénteki utat, sokkal inkább állandóan visszatérő szenvedélybetegsége vitte oda: a rendre felmerülő problémák kényszeres orvoslása.

Hamarosan ellenfelek? Liuzzi éppen arról mesél Schuminak, hogy még az ő szárnyuk is működőképes. Ha így folytatják...

Szenvedésbetegség

Láncdohányzónk tehát könnyen panaszkodhat kaotikus helyzete miatt, ám amíg arra nem gondol, hogy szerencsétlenségét nem csupán a véletlen, hanem saját életvitele is alaposan bonyolítja, addig a szerencséjét is hiába várja. Nikotinfüggősége alaposan megnehezíti a dolgát. Az ugyanis, hogy a Mercedes csapat egy-egy hétvége alkalmával nem várt problémák hada ellen viaskodik, már kellően régi keletű és állandó jelenség ahhoz, hogy függőségnek nevezzük. Ezen szenvedés iránt táplált szenvedélybetegséggel pedig nem is csoda, hogy rendre elmarad az áttörés a komoly sikerek felé.

Az egyet előre, kettőt hátra elv alapján történő fejlesztéssel erre nem is igen lehet esélye a csapatnak. Megfigyelhető ugyanis, hogy a Mercedes tavaly követett ’egy fejlesztés, két probléma – megoldáskeresés, visszafejlesztés’ ritmusát az idei évre is „sikeresen” átmentette. Persze az adódó gondok mibenléte mindig más, maga a módszer viszont állandó. Hol egy padlólemez olvad meg váratlanul, hol a KERS döglik be hirtelen; egyszer az F–csatorna aktivizálja magát minden kérés nélkül a kanyarokban, máskor az állítható hátsó szárny makacsolja meg önmagát… Az esetekben egyetlen dolog a közös: az a fajta váratlanságuk, mely azt bizonyítja, hogy a csapat egyszerűen képtelen kellő körültekintéssel felmérni egy-egy eszköz használatának kockázatait, valamint képtelen az általa kitalált megoldások működését maximálisan értve kézben tartani azokat.

Utóbbi hiba (ti. a hátsó szárny nem megfelelő záródása) ezúttal például egy bíztató időmérős eredménytől fosztotta meg a Mercedest, hasztalanná téve a kocsi egyetlen előnyös oldalát: egykörös tempóját. Mert az bizony valóban ígéretesnek tűnt. Egyfelől már pénteken, hisz ez repítette Schumachert a 3. és az 5. pozíciókba az első két szabadedzésen, majd pedig szombaton is. Délelőtt ugyanis a szárny kinyitása nélkül elért időeredmény azt mutatta, amennyiben a használatával járó plusz egy másodperc lejön a köridőkből, a Mercedes szorosan a Ferrarik és Renault-ok közelében van. Az időmérő edzés aztán igazolta is ezt. Schumacher a 4. idővel könnyedén jutott túl az első edzésrészen, s a második szakaszban sem utalt arra semmi, hogy a német rekordbajnok kieshet. Aztán az utolsó mért körében hirtelen nem állt vissza rendesen az a szárny… Nico Rosberg ekkor friss szett lágy gumiján 0,782 másodpercet javított az előző kemény szettes idejéhez képest – Schumachernek mindössze 0,051-et sikerült. Hasonló javulással a „hétszeres” ötödik idővel (1:36,304) jutott volna a mindent eldöntő szakaszba…

Ám nem ő volt az egyetlen, akinek gondot okozott a hátsó szárny: Nico Rosberg a Q3-ban volt képtelen jobb időt futni a megbízhatatlansága miatt. Ennek kapcsán pedig érdemes megemlíteni azon feltételezéseket, melyek szerint a csapatnak a KERS és a pontatlan beállítások mellett már Melbourne-ben is ez jelentette az egyik fő problémát. Malajziában aztán a Mercedes már pénteken is regisztrált bizonyos működési zavarokat a szárnyon, melyeket nem sikerült orvosolni szombatra. A rendszer használata viszont megkerülhetetlen volt az időmérőn. Hogy pontosan mi is történt, Ross Brawn mondja el nekünk: „Amikor aktiválod a hátsó szárnyat, és a felső elem kinyílik, a légáramlatok megváltoznak: a szárny szétválasztja őket. Amikor a szárnylap visszacsukódik, az áramlatok újra egyesülnek. Vannak viszont helyzetek, amikor a szárny visszacsukódik, de a légáramlat nem egyesül újra azonnal, hanem csak egy kis idő elteltével. Több módosítást is elvégeztünk Melbourne óta, és az edzéseken úgy tűnt, ezek rendben is vannak. Most úgy néz ki, az időmérőn visszatértek. Michael edzésköre esetében több kanyaron át instabil volt a légáramlat – és Nicónál is ez volt a helyzet.”

Brawn szavaihoz talán még annyit érdemes hozzáfűzni, hogy a hátsó szárny zárt helyzete valójában az alapbeállítás. A szisztéma működésének lényege, hogy a (Mercedes esetében a szárnyvéglapokban helyet kapó) motorikus rendszer egy gomb (a Mercedesnél pedál) megnyomására megemeli a fékszárnyat, mely egészen addig nyitva marad, amíg a versenyző a pedált nyomva tartja/illetve ameddig a fékre nem lép. Utóbbit azért is érdemes hangsúlyozni, mert a gomb nyomva tartása esetén a fékezés amolyan „vészzárást” jelent. Mivel a légáramlatok a szárny visszaállása után egy-két tizedmásodperccel normalizálódnak csak, a versenyzők rendszerint már a fékre lépés előtt visszaállítják a szárnyat, a stabil féktáv érdekében. Magát a szárnyat amúgy nem a motorikus rendszer, hanem annak kikapcsolása miatt a légáramlatok állítják vissza alaphelyzetükbe. Schumacherék esetében feltehetően az jelentette a problémát, hogy a fékszárny nem zárt vissza teljesen, illetve a légáramlatok a visszazárás ellenére sem normalizálódtak rajta.

Hogy ez mennyire konstrukciós probléma? Ross Brawn épp a napokban ismerte be, hogy az. Tény, a Mercedes a magasabb végsebesség érdekében (mely téren amúgy az élen járnak) a mezőny talán legkisebb fékszárnyait alkalmazza; ráadásul az ő szisztémájuk annyiban is eltér a többiekétől, hogy a mozgató motor nem a szárny közepén (pl. Red Bull, Ferrari), hanem a szárnyvéglapokban kapott helyet. Brawnék etéren tehát a határokat feszegetik – s könnyen lehet, túl is mentek rajta. A szakember elmondása szerint ugyanis rendszerük túzottan érzékeny az oldalról jövő légáramlatokra.

Nos, az legalábbis elgondolkodtató, hogy a tavalyi, szintén egyedi utat követő F–csatorna rendszerük – mellyel ugyancsak rengeteg gondjuk volt annak bizonytalan működése miatt – használata során szerzett információkat, tapasztalatukat, melyek szintén a hátsó traktus légáramlataihoz köthetők, ennyire nem voltak képesek kamatoztatni az aktuális probléma orvoslása érdekében…

A hátsó szárny esete azonban csupán illusztrál egy ezen problémán felül álló általánosabb gondot: a Mercedes merev, kevéssé hatékony, lassan és körülményesen reagáló működését. A fejlesztések módja, üteme és az elmélet átültetése a gyakorlatba már jóideje a legfőbb gyengepontjuk – minden bajok eredője. A csapatnál nem véletlenül zajlanak így a dolgok már évek óta, hogy az újabb és újabb problémák állandóan felütik a fejüket az, koránt sem a balszerencse műve! A jelenség súlyosabb és mélyebbre nyúló gondokra utal, melyeket nemhogy megoldani, de pontosan megnevezni is mindmáig képtelenek Brackley-ben. Akárcsak a cigarettafüggő, aki saját anyagi és egészségügyi helyzetén kesereg…

Szerencsétlen szituáció, nehéz sors? Aki csak panaszkodik miattuk, de nem jön rá arra, hogy azok valójában éppen belőle erednek, hiába küzd ellenük. A gondok és váratlan nehézségek elleni örökös vívódás, a miattuk való állandó kesergés ugyanis a „fától az erdőt” esetét hozza magával: a nehéz sorsú embernek a harc az erejét, a rossz hangulat pedig a figyelmét köti le túlságosan, melyből adódóan az egyszerűbb, vagy csak a megszokottól merőben eltérő jellegű lehetőséget már nem is veszi számításba…

Dohányzónk pedig továbbra is elszívja napi két dobozát, nem véve tudomást arról, hogy ez is csak gátja a szebb életének. Itt lenne az ideje leszokni!

Schumi már Ausztráliában is úgy jött ki a bokszból, hogy nem tudhatta biztosan, miként viselkedik majd autója egyik kanyarról a másikra – a hátsó szárny ezúttal is kifogott rajta.

56 : 4 = 14

De ha már leszokni nem is tud, legalább függőként próbálna meg ésszerűbben élni! Nyilván nem mindenki teheti meg, hogy segítséget kérjen, ha egyedül képtelen felhagyni szenvedélyével. Ám még ha nem is kecsegtet oly nagy sikerekkel és gondtalan élettel, attól még a kevésbé jó helyzetből is ki lehet hozni a maximumot. Például azzal, hogy leszokni képtelen függőnk ha már mindenképpen megveszi azt a méregdrága cigarettát, legalább minden szálat megbecsül, s nem dobálja szét őket felelőtlenül! Ugyanis kihozni az adott szituációból a maximumot, még akkor is jó dolog, ha az a helyzet éppen nem sok okot ad az örömködésre.

Való igaz, a Mercedes GP csapata koránt sem tartozik a Forma–1-es gárdák korlátlan lehetőségekkel bíró, fényűző elit rétegébe, ám akárcsak emberünk esetében, tőlük is jóval többre futhatná annál, mint amit az idei Maláj Nagydíjon mutattak. Mert számos problémájuk ellenére – helyzetükhöz mérten – azért lettek volna lehetőségeik a hétvégén is, a gondok hadával vívott harc pedig korántsem jogosítja fel őket arra, hogy azokon csak úgy flegmán átlépjenek…

A sepangi vasárnapon pontosan ezt tették. A szombati időmérőn elszalasztott lehetőségnél még mondhatták, hogy a technika ördöge megtréfálta őket, ám a vasárnapi gyengélkedést már ők maguk tetézték egy elhibázott, túl óvatos stratégiával.

A 13. körben Michael Schumacher egyre lassuló autóját könnyedén előzte meg Kobajasi Kamui. A Mercedes elfogyó gumijai dacára folytatta a körözést. Mire Sebastien Buemi és Lewis Hamilton közrezárta őt, elengedte mindkét riválisát és a bokszba hajtott. A 28. körben ismét pozíciót vesztett: bár remek védekező taktikával fordult rá az első kanyarra – a belső ívet a kanyar közepén rafináltan felkínálva Kobajasinak –, hiába került a második fordulóban jobb helyzetbe, kocsija fara elvesztette tapadását, a Sauber kihasználta a gyenge kigyorsítását, és kívülről előzte meg a küszködő Mercedest.

Az, hogy Schumacher mindkétszer túl későn hajtott ki kerékcserére, nyilvánvaló. Ross Brawnék az első esetben azzal indokolták döntésüket, hogy az eső érkezésére vártak, mely ha megjött volna, megspórolhattak volna egy kerékcserét. Csakhogy nem jött meg! Kockáztattak, veszítettek pár helyet és jó sok időt – megesik. Mindez azonban nem magyarázza meg, miért tartották kint a kerpenit a további két etapja során is körökkel tovább. Schumacher gyorsabban kopó kerekei dacára, az élmezőnynél is később szervizelt másodjára és harmadjára. A német stratégiája meglehetősen egyszerűen alakult: három kerékcsere, négy 14 körös etappal. Látszatra ez e legegyszerűbb út egy 56 körös verseny esetében. Osztunk néggyel, és máris kész a taktika…

A Mercedes ezen döntésében minden bizonnyal komoly szerepet játszottak a pénteki tapasztalatok: a kocsi úgy falja a gumikat, mint kívánós nő a csokoládét. Ez alapján talán attól tarthattak, hogy amennyiben a lágy gumikat akkor cserélik le, amikor azokat legcélravezetőbb (teljes elfogyásuk előtt), azzal túlságosan hosszúra nyújtják a keményebb keverékkel teljesítendő távot – melyet ilyen mértékű kopás mellett lehetetlenség kibekkelni. Így maradt a kompromisszum: a megnyújtott lágygumis szakaszokkal lerövidített kemény keverékes rész.

A csapat keze erősen meg volt kötve mondhatnánk. A W02 már szombaton is bártáncosnőként riszálta farát az egyes kanyarokban, Schumacher ellenkormányzásai egész hétvégén látványt szolgáltattak – a Mercedes-rajongónak meglehetősen keserűt…

És éppen itt jön a képbe az elpöckölt cigarettacsikk esete. A Mercedes pontosan tisztában volt azzal, hogy kocsijuk versenytempójánál csak gumihasználata siralmasabb. Nico Rosberg az időmérőt követően fel is hívta a figyelmet arra, mennyire nehéz dolguk lesz emiatt a versenyen. És éppen ezért tűnik oly érthetetlennek, a csapat miért nem vette legalább számításba egy négy kiállásos taktika lehetőségét, mellyel valamelyest kompenzálható lett volna a gumik elhasználódásának mértéke. Mark Webber esetében ez az elgondolás előre tervezett volt, és működött. Az ausztrálnak ennek köszönhetően, nem hogy nem kellett tapadás nélkül vánszorognia, a megfelelő körszámért imádkozva, de taktikájának tudatában lelkiismeret-furdalás nélkül nyüstölhette abroncsait, ahogy csak tudta.

Ez a taktika a Mercedes számára megérhetett volna egy próbát. Az elhasznált gumikon, valamint a csigalassú bokszba vezető köreikben vesztett időt, ugyanis megspórolhatták volna, tempójukat pedig a teljes verseny idején magasabb szinten tarthatták volna általa.

A 8. helyen záró Kobajasi 20 másodperccel ért előbb célba Schumachernél. Ez nagyjából az a különbség, melyet eggyel kevesebb kiállásával nyert a kerpenivel szemben. Amennyiben Schumi megpróbálkozik a négy kiállással, és a negyedik csere pluszidejét (18-20 másodperc) nagyjából kompenzálja, ez a különbség akkor is adott lett volna. De mennyivel másabb lett volna, ha míg a japánnak egy 19 körös etapra kell beosztania keményebb keverékét, addig Schuminak mondjuk csak 10-12 körösre! Valószínűleg akkor sem végeztek volna előrébb (bár kisebb különbség esetén a büntetést kapó Hamilton Schumi mögé kerülhetett volna…), egy próbát mindenesetre megért volna. Tudniillik azon a szombat délelőttön, amikor a versenybeállításokat igyekeztek valahogy finomhangolni a gumikopást csökkentendő, jól látszott, hogy a kocsi közepesen tankolva jóval versenyképesebb, mint teli tankkal. S ez a versenyen is megmutatkozott. S ha már a négy kiállást nem is vállalták, legalább a keményebb keverék korábbi bevetésén elgondolkodhattak volna. A stratégiával való játékra, a gyengeségeik miatt elszenvedett káraik minimalizálására való törekvésre, a kiskapuk keresésére a csapat azonban már nem is fordított túl sok figyelmet.

Sorsuk ez esetben legalább nem az égiek kezében lett volna, miként esőtáncuk idején; egy négy kiállásos stratégiával Schumachernek ráadásul nem kellett volna Di Resta után loholnia, aki szintén a „hétszeres” első etapos kései kiállásával, illetve eggyel kevesebb szervizelésével került elé.

Egy szó, mint száz, az esőben való reménykedés miatti tétovaság, és az „ötvenhat osztva néggyel” taktika olyan könnyelmű gesztussal intézte el a csapat rossz versenykilátásait, mint ahogy egy láncdohányos pöccinti el az életéhez nélkülözhetetlen dolgok – így a dohány – áremelkedése miatt érzett dühében azt a bizonyos alig leégett cigarettát.

A bukott helyzetben való hazardírozás a reményt vesztettek fegyvere. Ami viszont legfeljebb az öngyilkosságra alkalmas…

Stratégiai játék. A Mercedesnek döntenie kell: vagy a taktikai repertoárt bővítik ki, vagy szerződtetnek egy sámánt...

Schumi, az aktív passzívdohányos

De vajon mindeközben mi a helyzet nikotinfüggőnk gyermekével, akinek a dohányfüstben kell a lehető legegészségesebben élnie? Nos, jelentjük, nehéz helyzete ellenére ezúttal kitűnő bizonyítványt vitt haza!

Fájdalom, hogy a csapat állandó nehézségei miatt csak kevés figyelem jutott Michael Schumacher teljesítményének Malajziában. A középmezőny szürkesége sajnos elfedte előlünk, mennyire „éles”, megbízható, gyors és magabiztos volt ezen a nagydíjhétvégén. No és nem utolsó sorban következetesen jobban teljesített csapattársánál a három nap alatt.

Már a pénteki edzéseken remekül ment, Rosberggel igen szoros csatát vívott, de rendre ő volt előnyben, mely az elmúlt év összképe alapján mindenképp előrelépés. A második szabadedzésen ugyan Nicónál rosszabb hosszú etapot teljesített, ám mindez elsősorban rossz állapotban lévő gumijának volt köszönhető, mely egy rövid pályaelhagyásának volt azt eredménye. Feltehetően ez volt az egyik első jele a hátsó szárny meghibásodásának, ugyanis az eset egy gyors jobbosban történt, melynek féktávján a kocsi fara váratlanul (feltehetően a hátsó szárny rossz működése miatti tapadásvesztésnek eredményeképp) kitört – Schumi még időben mentett.

Ezen „tapasztalata” nyilván kapóra jött neki a szombati edzésen, abban a bizonyos utolsó, félig nyitott szárnyas körben, mely látva a pénteki esetet, igazi férfimunka volt a „hétszeres” részéről. Nyilván jó mulatság nélkül… Örömre ugyanis már csak azért sem volt oka a kör sikeres végigküzdése kapcsán, mert tízen kívül rekedt a második edzésrészben, holott a Q1-ben még könnyedén futotta a továbbjutást érő remek, csapattársáénál egyértelműen jobb, a Ferrari tempójával megegyező gyorskörét, s ez jóval többet ígért a 11. rajtkockánál.

Akár a hatodik hely is reális eredmény lett volna a szárnyhiba nélkül, melyért a Mester vasárnapi rajtját elnézve, igencsak kár. Schumacher ugyanis fiatalokat meghazudtoló reflexszel és ravasz helyzetfelismeréssel már az első kanyarkombinációt követően három helyet lépett előre. Előtte Rosberg (a rossz kuplungbeállítás eredményeként kipörgő kerekekkel) valósággal állva maradt, ám Schumi a pálya közepe felé húzva könnyedén kikerülte őt és a mellőle rajtoló Kobajasit is, akit úgy hagyott le pár méter alatt, mint Usain Bolt a teljes mezőnyt az olimpián. Ezután egy ideig még középen haladt, aztán Petrov szélárnyékában meghúzódva a külső ív felé tartott, ahol szinte kínálta magát az üres folyosó az első kanyar felé.

Az eset pontosan megmutatta, hogy Schumacher azon kevés versenyzők közé tartozik, aki nem csak az adott kanyarban képes felmérni a helyzetét, de már azt is előre tudja, hogy abból a kanyarból miként fog kijönni, s miért éppen úgy. Schumi nem fordult rá olyan széles ívben a kanyarra, mint az orosz, és csak éppen annyira vette szűkre az első ívet, hogy a mellette belül haladókkal azonos sebességgel tudja megtenni a nagyobb utat is. A helyezkedés a lehető legjobb volt: Michael a második kanyarra már az előnyösebb belső íven fordult rá. Ekkor a két Ferrari csatájában óvatosan visszahátrált kicsit, majd az egyenest követő jobbosban Fernando Alonsót is kifékezte. A spanyol aztán a következő gyors bal-jobb kombinációban kihasználta kocsija tapadásbeli fölényét, valamint hogy Felipe Massa némiképp lelassította Schumachert, és visszaelőzte a németet.

Összességében azonban (ismét) egy csodásan felépített rajtot láthattunk a kerpeni bajnoktól. S ha mindehhez még hozzátesszük, hogy Nick Heidfeld arról a hatodik helyről, mely akár Schumi számára is elérhető lett volna egy működő hátsó szárnnyal, ugyanezen taktikával egészen a második pozícióig jutott előre, igencsak bosszúsak lehetünk az elszalasztott esély miatt…

Persze Schumi versenytempója nem volt alkalmas a csodatételre: Kobajasi kétszer, Hamilton Buemi és Webber egyszer-egyszer előzték meg őt a versenyben. Persze ebben is lehet szépet találni: a japán ellenében körökön keresztül jól védekezett, s az első előzéskor is remekül taktikázott – elkopott gumija miatt azonban esélye sem volt a Sauber ellen. A futam végét aztán Paul di Resta utáni hajszája, majd a skót megelőzése tette mozgalmassá számra.

Schumacher egyetlen komolyabb hibája az a futam derekán történt kicsúszás volt, melynél az ideális ív melletti gumitörmelékekre futva tapadást, és jó 5 másodpercet veszített. A helyzetről mindent elmond, hogy ez sem jelentett semmit a végeredmény szempontjából (Hamilton a büntetésével is több mint 6 másodperccel végzett előtte). Ezen feketepontot leszámítva egy a látszatnál jóval kiélezettebb, győztesen megvívott csapaton belüli küzdelem a hétvége mérlege, mely bíztató a jövőre nézve.

De vajon bíztató lesz-e a jövő? Schumi (és Rosberg) a láncdohányos gyermekeként ugyanis, hiába tanul jól, hiába hoz haza kitűnő bizonyítványt, ha apu miatt nem fog telni az egyetemre… Márpedig apu nem csupán a cigarettáit szórja, hanem a pénzét is. Szenvedélybetegségére és emiatt megromlott egészségére egyaránt túl sokat költ – eleve korlátozva fiai lehetőségeit, gátat vetve az ő szebb életük elé is.

Dohányosunk jól lehet, maga is törekszik a jobbra, csakhogy nem a megfelelő szinteken – tudása, akaratereje, lehetőségei egyaránt korlátozzák őt, s emiatt a jóakarása is csak korlátozottan van jelen: hiába töpreng problémái megoldásán állandóan, saját magával szembeni önkritikája híján minden megoldás csak átmeneti lesz. Amíg nem tesz meg valóban minden lehetségest minden szinten, nem ragad meg minden apró lehetőséget, amíg a gondok megoldása során azzal már nem foglalkozik, hogy a távlati célok eléréséig a rosszabb helyzetből is a maximumot hozza ki, addig hiába számít komoly megoldásra.

Ha viszont előbb megtanul a rossz helyzetből is 110%-ot kihozni, akkor rövidtávú részsikerek után a hosszú távú megoldások már maguktól fognak jönni.

Miként egy nikotinfüggőnél a leszokás, úgy a Mercedes csapatnál a rugalmas és hatékony működés jelentené ezt a végső megoldást. Ehhez viszont a mindenáron-törekvés kell, mely nem enged teret az elrontott taktikának, hazardírozásnak a legalsó szinten; következetesen számol az egyes problémák megjelenésének lehetőségével, melyre emiatt gyorsan és hatékonyan képes lesz reagálni a második szinten; és hosszútávon hatékonnyá, s ezáltal valóban sikeressé fejleszti magát a harmadik, legfelső szinten.

A Mercedes azonban jelenleg még az első szintet sem érte el, s ha ezen nem változtat sürgősen, ugyanúgy jár majd, mint bagósunk kezében az a cigarettacsikk: szép lassan leég.

Itt az ideje hát eloltani azt! Mert amíg ég, a csapat, a versenyzők és a szurkolók is szívni kénytelenek. És nem csak a füstöt…

Schumi a Sepangban történtek ellenére is jókedvűen érkezett Kínába. Vajon Vettel viccein kívül is lesz miért mosolyognia?

Grafikonok - Malajzia:

A Császár útja (33.) – Bukás vagy továbblépés: vizsga előtt a Mercedes

A futam-összefoglaló Jaime Algersuari fékjeinek hiányában elmarad – írhatnám Michael Schumacher ausztrál hétvégéjéről, nem túl frappáns flegmasággal.  Persze ez sem a spanyollal, sem a Mercedesszel, sem pedig magunkkal szemben nem volna igazságos. Mert bár való igaz, hogy a csapat szempontjából az idénynyitó verseny csak erős jóindulattal volt valódi versenynek nevezhető, a hétvége során történtek valójában jóval komolyabb és súlyosabb történésekre utalnak, mintsem hogy viccelődjünk velük.

Az Ausztrál Nagydíj ugyanis nemcsak, hogy rövid volt idénynyitónak, de elkeserítő is. Mondhatnánk, amelyik idénynek ilyen a nyitánya, azt akár azzal a lendülettel le is zárhatnánk… És éppen ez az oka annak, hogy e sorok írója legszívesebben ezzel az egyetlen mondattal elintézné a hétvége eseményeinek taglalását.

Nem ezt reméltük, nem ezt vártuk. Mintha hetekig tartogatnánk magunknak egy doboz pisztáciafagyit, az ünnepi alkalomra várva, s mikor eljön a várva várt pillanat, a dobozt felnyitva egy ronda kis ízeltlábú vigyorogna vissza ránk a mennyeinek így már cseppet sem nevezhető eledelből… Ha nem lett volna olyan drága, s nem kívánnánk annyira, azonnal félretolnánk. De így mégis mit kezdjünk vele?

De mégis mi lenne a legmegfelelőbb összegzés, ami kellően egyedi ahhoz, hogy kifejezze a melbourne-i verseny sajátosságait, anélkül, hogy túlságosan hosszadalmasra nyúlna az ott történtek nem éppen kellemes ecsetelgetése?

„Michael Schumacher remek rajtot vesz a középmezőnyből, több helyet javítva ezzel, aztán a maga által teremtett lehetősége egy szerencsétlen balesetnek köszönhetően egyik pillanatról a másikra szertefoszlik. Michael ezt követően hatalmas hátrányból, reménytelenül folytatja (vagyis inkább kezdi) a versenyét, melyet végül felad.” Nem a legtalálóbb összegzés: e melbourne-i vasárnap érdemi részét összefoglaló mondatok lényegében a legtöbb tavalyi verseny kapcsán íródhattak volna…

És éppen ez az aggasztó a szurkoló számára.

Azon szurkoló számára, aki az év eleji teszteket figyelve lélegzetvisszafojtva várta, hogy csapata végre az élmezőnybe kerüljön; aki a tavalyi kudarcok után idén az újraosztott lapok szerencséjében bízva reménykedett a felemelkedésben; és aki lelkesen rugdosta fel magát álmából az ausztrál hétvége mindhárom napján, várva, hogy a tavalyi küszködés után, idén végre örömöt és sikert is kap kedvenceitől az odaadó szurkolásért cserébe. Ehelyett aztán itt van ez a pár mondat a remek rajtról, ami a legfőbb sikerélményt és örömöt kell jelentse egész hétvégén; a szerencsétlen balesetről, mely még ezt az apróságot is semmissé teszi; s itt van az érzés, melyet a tavalyról már kívülről ismert szavak váltanak ki belőlünk. Ismét…

Kerek egy éve ugyanazon képek és szavak köszönnek vissza futamösszefoglaló gyanánt a különböző írásokból, jelentésekből – s ezt mindennek lehet nevezni, csak érdekfeszítőnek nem. Csoda-e, hogy az egy éve tapasztalt felfokozott hangulat, melyet a Michael Schumacher visszatérése körüli érzelemhullám idézett elő, mára már majdhogynem semmissé vált? Tavaly ilyenkor minden szurkoló optimistán várta az eredményeket, idén sokszor már a legfanatikusabbak is joggal kétkedhetnek csapatuk teljesítményét figyelve. Tavaly ilyenkor a szakértők türelemre intettek Schumacherrel kapcsolatban, idén már csak kevesen hiszik, hogy a nagy öreg újra sikeres lehet. Tavaly ilyenkor az újság- és tévétulajdonosok egyaránt tenyerüket dörzsölték, hogy a legtöbb figyelmet – és ezáltal pénzt – hozó arc ismét címlapjaikon és reklámklipjeikben tűnhet fel, idén már új emberekre építenek.

Változnak az idők – mondhatnánk, s ez ellen még egyetlen halandó sem volt képes bármit is tenni. 2010-ben a német digitális televízió, a fizetős Sky Sport Schumi visszatérése miatt külön Mercedeses adást („Silberpfeil Kanal”) indított, melyben a két Ezüstnyíl fedélzeti kameráján keresztül követhették nyomon a nézők az időmérők és versenyek eseményeit. Akkoriban még kellően érdekes volt a Mercedes szemszöge… Idén azonban a csatorna – a csapat tavalyi szereplésének „hála” – módosítani volt kénytelen koncepcióján: „fekete–piros–arany” adássá tágította ezen opcióját, melyen idén valamennyi német versenyző hétvégéje nyomon követhető. A kiemelt figyelmet nyilvánvalóan Sebastian Vettelnek szentelve immár… Így múlik el a világ dicősége?

Az egész tulajdonképpen logikus, érthető és teljességgel normális. Ha ugyanis adott egy ifjú világbajnokod, aki idén címvédőként egy eddig még érinthetetlennek tűnő szuperkocsiban ül, s ezúttal is a bajnokság legfőbb esélyese, nem meglepő, ha termékedet vele kívánod már inkább eladni, nem pedig a régi legendával, aki manapság csupán a középmezőnyben nyomja a gázt (legalábbis amíg minden kereke a helyén van…). Mindezek tükrében tán nem is oly indokolatlan kritizálni, elfeledni, leírni a kerek egy éve „semmi extrát nem mutató” Schumachert.

„Szép kocsi! Gyorsan is tud menni?” - A W02 eddig igencsak kiforratlannak bizonyult

A rossz hátakon csattanó ostor?

Ugyanakkor meglehetősen igazságtalan is! Tudniillik azok a tavalyról unalomig ismert futamokat összegző mondatok, melyek az idei Ausztrál Nagydíjra is érvényessé váltak, bár Michael Schumacher teljesítményéről adnak számot, valójában egy csapat és egy szituáció sajátosságait minősítik. Azok az összevágott képsorok pedig, melyek egy-egy közvetítés végén peregve Michael Schumacher Mercedesét mutatják amint a mezőny sűrűjében összeütközik egy másik kocsival, majd körhátrányba kerülve döcög magányos sereghajtóként, Schumachert mutatják ugyan elveszettnek – valójában viszont egy csapat tévelygéséről szólnak. Csak éppen a sorok és képsorok mögé kell látni.

Mert legyen akármennyi idős, hagyjon ki bármennyit is, Michael Schumacher azon szürke hétvégéi, melyeket a középmezőnyben kénytelen teljesíteni, melyeknél a legnagyobb ünnepet a rajtnál nyert pozíciók megszerzése jelenti, s melyek rendre közepes képességű versenyzőkkel való küzdelmekbe, adott esetben lökdösődésekbe, ütközésekbe, kiesésekbe torkollnak, többnyire nem saját teljesítményének, sokkal inkább csapata helyzetének eredményei… Mégis Schumit láttatják bukott királynak.

Gondoljunk csak bele abba, mi lenne, ha Schumacher egy igazán jól működő autóval tudná kvalifikálni magát valahová az 5. hely környékére! Mit érne akkor egy jó rajt, milyen lenne egy az átlagosnál jobb kocsik és versenyzők elleni küzdelem – távol a mezőny sűrűjétől, az újoncoktól és a magukról kissé sokat képzelő, az egész világnak bizonyítani akaró, ügybuzgóságuk miatt kiszámíthatatlan kölyköktől?

Való igaz, Nico Rosberg ezúttal is jobban teljesített csapattársánál a hétvége folyamán, de mindezzel ő sem ért el sokat. És a bökkenőt éppen ez jelenti. Amíg ugyanis a csapat nem bocsát megfelelő kocsit a versenyzői számára, az elsődleges probléma ez lesz, nem pedig a versenyzők teljesítménye. Nem beszélve arról, hogy az előbbi probléma megoldása sokszor az utóbbi gondokat is automatikusan orvosolni képes, lévén hogy egy kocsi és a benne ülő versenyző teljesítményjavulása között nem az egyenes arányosság a törvényszerűen megfigyelt összefüggés.

„Nem tehettem róla, nem tehettem róla...” - sem a gyatra szereplés, sem a kiesés nem írható a hétszeres számlájára.

A sors ismétli önmagát, ismétli önmagát…

És itt most előhozakodhatnék a tavalyi év tényeivel, melyek azt mutatják, hogy az év végére viszonylag jól működő kocsival az addig jellemző nagy különbség hirtelen minimálisra olvadt a két versenyző között; na meg elővehetném Schumi szimulátorbetegségét és a géphez való hozzáállását, mely a mostanihoz hasonló beállítást nem találó hétvégéken erőteljesebben befolyásolhatná csapattársához viszonított teljesítményét (negatív irányban), ám ennek e helyütt semmi értelme nem lenne. Tudniillik a Mercedes idei első nagydíjhétvégéje legkevésbé sem a csapaton belüli vetélkedésről, de még csak nem is a két versenyzőről szólt –sokkal inkább magáról a csapatról.

A kritikák és lesajnáló szavak össztüzét mégis a versenyzőknek kell kiállni…

Fent írt összefoglalóm tehát, mint látjuk, se nem eredeti, hisz sajnos sok Schumi–versenyre ráhúzható, se nem fedi le a valóságot, mert nem ad kellően pontos képet a háttérről – ugyanis valójában nem a pályán történtek leírása adja vissza mi is történt a Mercedesszel az első versenyen. Sokkal inkább egy a csapaton belüli káoszról képet adó szövegre lesz hát szükségünk!

„A Mercedes a teszteken mutatott teljesítményt látva, bizakodva érkezett meg Melbourne-be, ahol viszont messze a várakozásaik alatt teljesítettek. A télen megbízhatóvá tett autóval nem várt problémák léptek fel. Az addig többnyire jól működő KERS rendre meghibásodott, az egyes rendszerek összhangjának hiánya kiszámíthatatlanná tette az autót, mely miatt azt képtelenség volt pontosan beállítani és finomhangolni az Albert Parki pályára. A Mercedes tempója egyszerűen lassú volt, a kocsi kiismerhetetlennek, vadnak és makacsnak bizonyult, mely tulajdonságai a középmezőnybe száműzték őt.”

Nem várt problémák, jónak hitt, mégis rosszul működő kocsi, hiába keresett beállítások, kiszámíthatatlanság, lassúság, középmezőnyben való elsüllyedés? Ez biztos, hogy az idei első verseny összegzése? Vagy netán a tavalyi Európa Nagydíjé?

A csapat 2010-ben Valenciában vetette be először az úgynevezett fúvott diffúzoros megoldását, melytől komoly előrelépést vártak. Hogy mihez képest? Az évet meglehetősen gyengén kezdték, többször léptek fel váratlan gondok (főleg Schumacher kapcsán), ám a barcelonai újítások bíztatónak tűntek. Spanyolországban Schumi is jól szerepelt, Moncaóban kis szerencsével akár a dobogó is összejöhetett volna a csapatnak, Isztambulból egy csinos 4-5. hellyel távoztak, Kanadában meg a gumihelyzet és a pechsorozat miatt siklottak félre az eredmények. Valencia tehát a felzárkózás helyszíne volt. A Red Bull titkos fegyverének átvétele legalábbis ezt ígérte. Aztán jött a szombati edzés, s a csapat képtelen volt a Q3-ba kerülni. Szenvedtek a gumikkal, de legfőképp az új fejlesztésekkel. Az autó nem úgy működött, ahogy várták, a padlólemez megolvadt, deformálódott, a várt fejlődésből pedig visszafejlődés lett.

A hasonlóság kísérteties, így a szurkoló joggal ijed meg tőle… De lássuk, az idei első versenyen mi is volt a legfőbb probléma a csapattagok elmondása szerint! „Ez nem csak a KERS-ről szól, ami csak időnként működött, és nem is arról, hogy miként juthattam volna be a harmadik időmérő szakaszba, sokkal inkább arról, hogy a teljesítményünk nem olyan, amilyennek vártuk. A teszteken szerezett tapasztalatainkra alapozva a sebességet illetően a Ferrari szintjére helyeztük magunkat – ezt ma nem sikerült megvalósítanunk. Sokkal több problémával találtuk magunkat szemben, mint a tesztek alkalmával. Voltak állandó gondjaink is a teljes hétvége folyamán. Részletesen meg kell vizsgálnunk, miért adódtak ezek, mert jelenleg nem ott tartunk, ahol tartanunk kellene.”

Hogy Michael Schumacher pontosan milyen problémákról is beszél, nem tudhatjuk. Ross Brawn is csupán kerülgette a konkrét tényeket, a szombati produkcióról csak diplomatikusan fogalmazott: „Ezek a kocsik manapság minden lehetséges érdekes rendszert magukba foglalnak. Ezek közül nekünk az egyik problémát okozott a szabadedzéseken, ami azt jelentette, hogy nem tudtunk olyan intenzitással a beállításokra és az egyensúlyra összpontosítani, mint szerettük volna.”  Bármily üres szavak is, tény: a versenyzők elmondásai alapján a W02 meglehetősen kiszámíthatatlan volt, kanyarról kanyarra változóan reagált a finomhangolás hiányában, s ez alaposan megnehezítette a versenyzők dolgát is.

Kicsivel aggasztóbbnak látszik a helyzet Nico Rosberg időmérőt követő nyilatkozatát olvasva: „Sok munka áll előttünk. A KERS remekül működött az időmérőn. A legfőbb problémát nem tudnám pontosan megnevezni. És pont ez a következő nehézségünk: nem világos miért vagyunk ilyen lassúak”

Rosberg szavai alapján a csapat szombat délután éppen olyan elveszettnek tűnt, mint a tavalyi év folyamán… S hogy a helyzet súlyosabbnak tűnjön, ráadásul mindjárt több gondról is hírt kapunk, melyek egy valóságos káosz képét rajzolják elénk. Schumachert a KERS hibája hátráltatta, Rosberg szerint a rendszer tökéletesen működött, mással volt a baj. Brawn pedig talányosan fogalmazva kerüli a konkrét magyarázatadást.

A Mercedes a hétvégén a vártál jóval hátrébb volt. Vajon Malajziában sikerül visszavágni aaa... Saubernek...?

Fától az erdőt?

Vajon valóban csak a nem várt „rendszerhibák” és az abból adódó pontatlan beállítások okozták a legnagyobb gondot a csapatnál? Tény, hogy Melborune-ben nem a Mercedes teljesítménye okozta az egyetlen meglepetést. A Ferrari gyengébben muzsikált a vártnál, a McLaren viszont hatalmasat lépett előre a tesztek óta eltelt két hétben. Az olaszoknál Felipe Massa télen még a Pirelliket dicsérte, mondván, velük végre megoldódtak a tavalyi gondjai, az időmérőn aztán ugyanúgy küszködött velük, mint 2010-ben. Nick Heidfeld pénteken arról számolt be, hogy autója teljesen másként viselkedik, mint legutóbb a teszteken. A legáltalánosabb meglepetés viszont a gumik viselkedése volt, melyen minden csapat meglepődött. A Pierllik jóval konstansabbak voltak, és kevésbé használódtak el, mint a tesztidényben, ez pedig sokakat váratlanul ért.

Lehet, hogy a Melbourne-faktor (utcai pálya lévén az Albert Park mindig torzít a valós összképen) mellett a gumik okozta meglepetés a felelős valamennyi más váratlan eseményért?

„Egyesek szemmel láthatóan nem tudják megfelelő hőmérsékletre hozni a gumikat. Ez történt Nick Heidfelddel és a Ferrarival is.” – mondja Mark Webber. Hamilton is kiemelte a Ferrari gyengébb teljesítményét: „Vannak, akiknek fekszenek a gumik, másoknak meg nem. Mindenesetre azt vártam, hogy közelebb lesznek hozzánk. Ha kezelni tudják a gumigondokat, a különbség is csökkeni fog.”

De hogy vélekedtek erről a Scuderia motorhome-jában? „A teszteken egy másodperccel a Sauber, a Toro Rosso és a Renault előtt jártunk. Itt a különbség csupán két-három tized.” – állapította meg csodálkozva Fernando Alonso a kvalifikációt követően. „A keményebb keverékkel problémánk volt, nem találtuk velük a tapadást. Felipét ez jobban hátráltatta, mint Fernandót.” – teszi hozzá Aldo Costa.  „Mind a kemény, mind pedig a lágy gumikkal problémáink voltak ezen az aszfalton, amin a gumik elhasználódása jóval kevésbé erőteljes, mint azt a téli teszteken láttuk. Emiatt az első körökben kisebb tapadás állt rendelkezésünkre – legalábbis a mi autónk esetében.” – mondja ugyanerről Felipe Massa.

De nem csak az ő kocsijuk esetében volt megfigyelhető ez a jelenség. Ugyanezen váratlan gumihelyzet ellentétes előjellel, pozitívan hathatott például a McLaren, a másnap dobogós Renault, vagy mondjuk az egyetlen kiállással versenyző Sauber teljesítményére. Más csapatoknak meg éppen ez húzta keresztül a számítását.

A Pirelli a legnagyobb újdonság az idei Forma–1-ben, a kevés tesztelés pedig valóságos szerencsejátékká teszi az olaszok jelenlétét, akik olybá tűnik, idén több esetben osztóként adogatják majd a kártyalapokat az egyes csapatoknak – maguk alakítva véletlenszerűen az erősorrendet.

Jarno Trulli szavai (aki szintén a szenvedők csoportjába tartozott a hétvégén) ezen véleményt támasztják alá: „A legfőbb felismerés, amit magammal viszek innen, hogy minden egyes versenyeredményt – függetlenül attól, hogy az pozitív vagy negatív irányú – a Pirelli-gumikra vezethetünk vissza. A gumik viselkedése mindnyájunkat sokkolt. Teljesen másként viselkednek, mint Barcelonában, mintha legalábbis változtattak volna rajtuk. Nem a Lotus volt az egyetlen csapat, aki a gumik melegítésével küszködött. Ha a gumi nem melegszik megfelelően, képtelenség normális teljesítményt nyújtani. Elég egyetlen apró különbség a beállításon vagy a körülményekben, és az eltérés máris óriási lesz – akár egyetlen csapaton belül is.”

A kérdés tehát nagyon is komolynak tűnik. Vajon hogy vélekedtek erről a Mercedes háza táján? „A gumik eléggé következetlenül viselkedtek. Minden bizonnyal ennek a felmelegítésükhöz van köze. De nem gondolnám, hogy ez jelentené a legfőbb tényezőt.” – mondta Nico Rosberg az időmérőt követően.

Valóban nem? Ha megnézzük, hogy a csapat mekkora teljesítménykülönbséget volt képes kihozni a lágyabbik keverékekből a keményebbekhez képest (kicsit), máris kétkedni kezdünk. Tavaly általános jelenség volt ez a Mercedesnél. Többek között például az ominózus Európa Nagydíjon is megszenvedtek ezzel a jelenséggel, a legnagyobb mélységet talán mégis Kanadában láthattuk tőlük. Akkor mindkét Ezüstnyíl lassú volt a lágy gumikkal, olyannyira, hogy a második edzésrész végén inkább a keménnyel próbáltak meg bejutni a Q3-ba…

Idén úgy tűnik, hasonló jelenséggel kell szembeülniük. A kérdés csupán az, valóban szembesülnek-e vele. Tudniillik a csapat azóta is rendre a KERS-sel fellépő váratlan problémákról és a nem működő hátsó szárnyról beszél, melyek a legfőbb hátráltatói a teszten mutatott teljesítmény előhívásának. És bár a fent idézett mondatok mindegyike azt támasztja alá, mennyire is fontos volt Melbourne-ben a jó beállítás megtalálása, a Mercedes e téren való eltévedése önmagában még nem okolja meg maradéktalanul a téli és a mostani forma közt tátongó hatalmas űr létét. A csapat komoly gondokkal viaskodott Ausztráliában, és az azóta eltelt időben a gyárban is. Elsősorban ezekre koncentrálnak, miközben figyelmüket könnyen lehet, hogy elkerüli egy másik változó, mely legutóbbi teljesítményüket ugyancsak ronthatta. És éppen ez jelenti a legnagyobb veszélyt a Mercedes idei szezonjára.

Tudniillik a csapat idén ismét nehéz helyzetben találta magát. Egyfelől adottak a problémák, melyeket – Brawn szavaival élve – az „egyes rendszerek” okoztak. Ez részben adódhat a teszt nélküli fejlesztés rizikófaktorából, részben meg az újítások kései bevetéséből, azaz a kocsi kiforratlanságából is. Másfelől adottak még olyan problémák, nehezítő körülmények is, melyek minden csapat számára (kinek több, kinek kevesebb mértékben) kihívást jelentenek: mint a Pirelli jelentette ismeretlenség.

Ha a Mercedesnél nem számolnak azzal, hogy a kocsijuk esetlegesen a gumihelyzet változása miatt viselkedett másként, mint azt előre várták, és nem csupán saját egyéni problémáik okozták a mélyrepülést, akkor a megoldással is könnyen tévútra juthatnak. És ezzel megint csak visszajutunk 2010-hez, ahol hónapokig tartott egy-egy probléma felismerése, megértése majd megoldása.

Márpedig azok a folyton csak ismétlődő futamösszefoglaló szövegek igencsak arra utalnak, hogy a csapatnál akármennyi változás is történjen, egyvalami mindig állandó marad: a siker utáni hajsza, valamint a váratlan problémák miatti állandó fejfájás, mely a merész álmok álmodását is ellehetetleníti. A csapatnak most ebből a krónikus migrénből kellene kilábalnia. Végre végérvényesen!

Olybá tűnik tehát, hogy az ausztrál nagydíjhétvégéről szóló kis beszámolónkból továbbra is hiányzik a lényeg: az, ami választ ad a pályán és a háttérben zajló történésekre egyaránt, a versenyzők szürkeségére éppúgy, mint a csapat melléfogásaira. Ez viszont már független az egyes szezonoktól és helyszínektől – valójában sokkal mélyebben gyökeredzik. Ragadjunk hát ásót!

Amikor már minden mindegy. A gyenge hétvégére e kiesés tette fel a koronát. A tövisből készültet...

Fejlesztések: kockázatok és melléfogások

Mint minden csapat, a Mercedes GP is rendelkezik egy előre meghatározott, a szezonra vonatkozó fejlesztési ütemtervvel. A fejlesztések célja nyilvánvalóan az előrelépés. Amióta 2009-ben bevezették az év közbeni teszttilalmat, ezen folyamat során jóval nagyobb szerep hárul a háttérben elvégzett fejlesztő–tervező–kutató munkákra, mint korábban. A fejlesztések irányát immáron csak és kizárólag a mérnökök elméletei és ötletei, a szélcsatorna adatai, valamint a számítógépes elemzések, szimulációk szabják meg; az egyes újdonságok hatékonyságát pedig a valóság helyett szintén egy elméleti világban, a szimulátorok virtuális pályáin teszik próbára. Márpedig ezen világban már kevésbé az érzékszervek és a fejben tárolt tudás, sokkal inkább az eszközök dominálnak. Persze lehet előhozakodni Adrian Newey zsenijével, melynek a Red Bull szárnyalása köszönhető, de elfeledni nem szabad, hogy mindez nem csupán a tervező érdeme: esetükben is dollármilliók, többszáz ember, számos partner és eszköz jelenti a siker kulcsát, melyek nélkül Newey is csak egy kibontakozni képtelen dzsinn lenne egy szűkös és sötét palackban.

A fejlesztések ezen módja manapság meghatározza, melyik csapat és mennyire lesz sikeres az adott szezonban. Egy-egy újítás esetében mindig a célok és veszélyek között kell egyensúlyozni. A cél nyilvánvalóan a fejlődés, a veszélyt pedig maga az újdonság jelentette ismeretlen adja. Előbbit azáltal lehet minél magasabb szintre emelni, hogy utóbbi jelenlétét a lehető legnagyobb mértékben visszaszorítjuk. És ehhez kellenek a megfelelő eszközök, kreatív ötletek és eljárásmódok – szimulátorok, szuperszámítógépek, a legmodernebb programok, következetes és pontos adatokat szolgáltató szélcsatorna, miegymás.

Amikor tehát a Mercedes félresiklott fejlesztéseit látjuk, az minden esetben a kockázati tényező megvalósulásának eredménye, mely pedig a fejlesztésekre való előzetes felkészülés (számítások, tervezés, mérések) folyamataiba becsúszó hibák miatt történhet meg minden alkalommal. Amikor a téli teszteket követően Norbert Haugék a csapat hatékonyabb működéséről beszéltek, éppen abban bíztak, hogy a korábbi folyton meglévő hiányosságaikat, a kevéssé hatékony fejlesztés jelentette problémákat végre kiküszöbölték. Emlékszünk még arra, mennyire elégedetten konstatálta a csapat, hogy Barcelonában Michael Schumacher olyan köridőt futott, amilyet előzetesen is elvártak tőle? A számítások akkor megegyeztek a pályán mért értékekkel. Míg más csapatoknál ez természetesnek hat, a Mercedesnél sajnos ennek örülni kell – a korábbi tapasztalatok miatt.

Elgondolkodtató volt látni, ahogy a télen csak nyűglődő McLaren két teszt nélküli hét alatt az élre küzdötte magát. Mindenféle valós próbatétel nélkül, puszta szimulációk és számolások alapján. Ez a hatalmas ugrás a wokingiak részéről pofátlanul relativizálja a tesztek, valamint a teljes téli felkészülés jelentőségét. Mintha nekik már valósággal nem is lenne szükségük rá, mintha az elmúlt hónapok munkája csak unalmas körözgetés lett volna – alapozás helyett, melynek szinte semmi hatása nem lenne magára a szezonra… Mercedeses szemmel nézve mindezt, hátborzongatónak tűnik a lemaradás. Mert bár Barcelonában ők is előzetes tesztek nélkül vetették be újításaikat, melyek az elvárt módon működtek is, de Melbourne-re mindebből semmi sem maradt. És ez megint csak olyan képet fest a csapatról, mintha csupán vaktában lövöldöznének, hol célt találva, hol mellé lőve, míg az ellenfelek mindent pontosan kézben tartva irányítani tudják saját sorsukat.

A folyamatosan visszatérő jelenség, mely e fejlesztések kapcsán újra és újra felüti fejét Brackley-ben, nem a véletlen műve. És erre a csapat tulajdonosainak is rá kellene végre ébredniük! A Mercedes által megkötött kezű Norbert Haug rendre a világ tudomására hozza, hogy cége nem hajlandó okvetlenül többet költeni a sportágra annál, mint amekkora összeggel még sikereket lehet elérni. „Svábos” összegekről, ésszerűségről és tudatosságról beszél, ami önmagában megsüvegelendő és becsületre méltó hozzáállás… lenne, de nem a Piranhák Klubjában! Ott ugyanis akadnak még olyan nagyhalak, akik szenvtelenül és mindenféle lelkiismeret-furdalás nélkül szórják a pénzüket a siker érdekében. Ha valaki hátrányban van hozzájuk képest, és ezt a hátrányt le kívánja dolgozni, nincs más választása: minden elvet és ésszerűséget félretéve bűnbe kell esnie, és a zsebébe kell nyúlnia. Amennyiben ezt nem teszi meg, csupán reménykedhet a sikerben. Ugyanúgy, mint a mérnökök abban, hogy számítógépeik és szélcsatornájuk egyszer-egyszer pontos adatokat dobnak ki, melyek aztán a pályán is ilyen formában köszönnek majd vissza. Találomra, teret engedve a kiszámíthatatlannak, a véletlennek…

Belviszály! Még el sem kezdődött az idei szezon, Schumi máris Rosberget lökdösi... Fölháborító!

Versenyjelentés helyett helyzetjelentés

A Mercedes jelenleg komoly vizsga előtt áll, mely arról dönt, merre is halad tovább a csapat útja: a siker avagy a középszerűség felé. Vajon előrelépés vagy bukás lesz az eredmény?

A gárda immáron teljes egészében gyári alakulat, struktúrája újjászerveződött, szponzori helyzete stabil. Problémáik száma viszont meglehetősen nagy, helyzetük pedig igencsak kaotikusnak hat. Ha Malajzia előtt képesek jól reagálni és gyorsan javítani, akkor fejlődtek 2010-hez képest. Ha pár futamot követően jön meg a várt fejlődés, akkor sincs még veszve semmi. Ha viszont a megoldások ismét egy teljes szezonon át húzódnak, a mercedesesek pedig ismét elvesznek a problémák tengerében, akkor nehéz lenne megmondani, mi segíthet rajtuk. Így ugyanis hiába van jobb (értsd. jobb alapokat nyújtó, nem félretervezett) kocsijuk, hiába van hatékonyabbá szervezett csapatstruktúrájuk, hiába igazolják le Bob Bellt, ha a fejlesztések mindig előbb nem várt problémákat hoznak előrelépés helyett, ha a kocsi egyes részeit képtelenek igazán kiismerni és irányításuk alatt tartani, esélyük sincs igazi élcsapattá válni – mivel mindig csak futnak az eredményesség után, sosem előállítják azt.

Ebben az esetben az előrelépés jóval hosszabb folyamat lesz számukra – annak megteremtéséért pedig már elsősorban nem maguk a mérnökök, nem Ross Brawn vagy Norbert Haug, hanem a Daimler (és partnere, az Aabar) lesz a felelős. Pénzzel, eszközökkel, befektetéssel, melyek által maga a csapat hátországa zárkózik fel az élmezőnyhöz. És az akkor még mindig csak a siker lehetőségét jelenti, nem magát a sikert…

Amiért ne legyenek kétségeink, a csapat mindent meg fog tenni. Már most is ezen vannak – lehetőségeikhez mérten, persze.

A 2011-es Ausztrál Nagydíj kapcsán igencsak messzire jutottunk a pályától. Összefoglalómban vajmi kevés helyet kapott Schumacher remek ritmusban elkapott rajtja, melynél külső íven helyezkedve három helyet nyerve már a 8. helyen, Rosberg mellett haladt, majd Alonso mögé ragadva kettőt el is bukott. Kevés szó esett a harmadik kanyarról, ahol az előtte haladók viaskodására figyelve remek érzékkel húzott kívülről a belső ívre, hogy jobb kigyorsításával azonnal visszaszerezze akár mindkét pozíciót az egymásra figyelő Alonsótól és Kobajasitól, hogy aztán az elalvó Jaime Alguersuari távolról belészálljon… Nem volt szó a pénteki bíztató hosszú etapról, mely még azt mutatta, hogy a Mercedes valahol a McLaren és a Ferrari közelében állhat versenytempó terén, sem Nico Rosberg péntek esti mosolygós arcáról a szállodája előtt, mely aztán komor tekintetté fagyott a másnapi problémák láttán. Nem esett szó Schumacher csütörtöki egyre nagyobb magabiztosságot sugalló nyilatkozatáról sem, melyben dobógót és a Red Bull mögötti második helyet vette célba.

Ezek tükrében igencsak érthető a csapat meglepettsége és döbbenete, amely aztán a hétvége további részében uralkodott rajtuk. Tűnhetnének akár hozzá nem értő, túlzottan elbizakodott gárdának is. Schumachert lefesthetjük akár kiöregedett versenyzőként is, akinek köze nincs már az élmezőnyhöz; Rosberget meg nevezhetjük peches ígéretnek, aki mindig csak a középszerűségben képes maradandót alkotni.

Csakhogy a történetnek úgy tűnik, most nem ők a főszereplői; a versenyjelentés keresése során pedig egy helyzetjelentéshez lyukadtunk ki. Hiába látjuk Schumiékat a képernyőn, hiába olvassuk a Brawnék szavaikat a tudósítások végén, ezúttal nem az egyének és egyéni teljesítmények számítanak, hanem maga a csapat, pontosabban annak helyzete.

A Mercedesre most komoly vizsga vár: meg kell mutatnia, hogy felül képes kerekedni önmagán és saját démonjain, melyek hosszú évek óta üldözik őt, ki tud lépni abból a gödörből, amiben évek óta ücsörögni kénytelen – sokszor az egyének munkájának eredményeitől függetlenül.

Az első lépés Malajziában következik. Ahol ismét sok-sok változóval kellene megküzdeniük: melegebb aszfalton, „igazi” versenypályán, alaposan átvizsgált és remélhetőleg megértett autókkal.

A vizsgadrukk miatti álmatlan éjszakák időszaka ez, a megméretés előtti feszült pillanatoké. Meg a bizakodásé, hogy jó tételeket tanultunk meg, szerencsésen húzunk majd, s nem fulladunk bele a stressz és a megtanulandó tudásanyag kavargó tengerébe.

Ráadásul a vizsgabiztos ezúttal az idő, aki köztudottan kiszámíthatatlan és kényelmes ítész. Az eredményhirdetésére tehát valószínűleg még Sepang után is várnunk kell. Teljesíteni viszont már most is muszáj.

Rosberg Sepangban bevallotta: valóban féltékeny a Schumachert övező nagyobb figyelem miatt! A szemét nézzék, az nem hazudik!