„A kudarc egy alkalom az intelligensebb újrakezdésre.” Ha valakinek, hát a legendás autógyáros Henri Fordnak elhihetjük e szavak igazságát! Nyilván tudja, miről beszél: páratlanul sikeres életét valószínűleg éppen a számos kudarc és újrakezdés tette oly sikeressé. Ám ehelyütt nem az F1-től már távol került Fordról, hanem a konkurenciát képviselő Mercedesről és Schumacherről lesz szó, akik múlt hétvégi teljesítményükkel az amerikai gyáralapító örökbecsűjét emelték Brit Nagydíjuk mottójává…
A Mercedes GP a valenciai hétvégén mutatott gyengélkedését követően szerény reményekkel, de annál nagyobb buzgalommal vágott bele a silverstone-i hétvégén előttük álló munkába. A Brit Nagydíj a „konszolidáció hétvégéje” volt számukra. És nem véletlenül hívták így csapaton belül, elvégre az előző Európa Nagydíj olyan problémák elé állította őket, hogy ezúttal a fejlesztés és előrelépés helyett az alapokhoz való visszatérés, azaz a hátralépés volt a hétvégi program.
Mi is történt valójában? Valenciában a csapat végre felszerelte W01-es járgányaira azon újításokat, melyeken már jó ideje dolgozott, s melyektől azt várta, hogy végre valamelyest fölzárkózhat az élmezőnyhöz. A Red Bulléhoz hasonló elven működő kipufogórendszerről van szó, mely az új padlólemezzel és diffúzorral kiegészülve csodákra képes – legalábbis a Red Bullokon mindenképpen… A dolog lényege, hogy a kipufogóból kiáramló alacsony nyomású forró gázokat is arra használják föl, hogy a kocsi hátuljának tapadását növeljék. A levegőt a hátsó felfüggesztés elemein keresztül vezetik a padlólemezre és a diffúzorra, ezzel növelve az azokon áthaladó légmennyiséget, annak sebességét, és ezáltal szívó erejét.
Az újítás jelentőségét már régóta ismerjük: Ross Brawn és más csapatfőnökök már az év elején is többször utaltak arra, hogy e megoldás fontos összetevője a Red Bullok idei gyorsaságának, és már jó pár héttel ezelőtt említést tettek róla, hogy már ők is lázasan dolgoznak rajta.
A próba ideje Valenciában jött el. Azonban várt és nemvárt nehézségek léptek föl: a kocsi hátsó részén lévő elemek az új kialakítás miatt túlmelegedtek, ami kompromisszumokra késztette a csapatot az újítások használatában. „A legutóbbi versenyen saját magunknak adtunk hendikepet, mert talán túl messzire mentünk. Ha nincsenek tesztek, akkor a péntek a tesztnapod, de így semmi sem garantálja, hogy minden jól működik. Néha ahhoz, hogy kettőt lépj előre, egyet vissza kell lépned.” Norbert Haug szavai egyúttal a Brit Nagydíj hétvégéjének menetét is előrevetítették.
A csapat előtt két fontos feladat állt és egyetlen cél. Az első feladat, a valenciai újítások működőképessé, hatékonnyá tétele volt, azáltal, hogy elemzik, majd megértik a legutóbbi hibákat. A második feladat a gumikezelésen való javítás volt: „Egy gumival három-négy kör után a dolgok a helyükre kerültek, és minden egészen jól ment. De aztán egy-két kört kellett mennünk kevés üzemanyaggal, és csak szenvedtünk.” Maga Ross Brawn sem értette pontosan az előző két hétvégén, miért is volt olyan kiszámíthatatlan autóik gumikezelése. Silverstone-ban viszont éppen itt volt az ideje, hogy utánajárjanak. S ha e két feladat pontosan megvalósul, a kitűzött célt is elérik: visszatalálnak a megkezdett útra, és végre újra úgy teljesítenek az edzéseken és versenyeken, ahogyan korábban megszokhattuk tőlük. Tudniillik e nélkül az előrelépés sem lehetséges.
A Brit Nagydíj ebből a szempontból pozitívan alakult a Mercedes GP számára. A hétvégi eredmények, a mutatott teljesítmény alapján ugyanis elmondható: a fő problémákra megvan az ellenszer, a csapat visszatért a régi pozíciójába! Pontosabban Nico Rosberg dobogójának hála még előrébb is végzett (még ha ehhez Vettel és Massa defektje, Button rossz kvalifikációja, valamint Alonso büntetése és hibái is kellettek). Persze mindez nem kiugrást, hatalmas fejlődést jelent, sem előrelépést az erőviszonyok terén, hanem jobb alapot mindehhez. És az elmúlt két verseny szenvedéseivel a hátunk mögött bizony már a problémák elmaradásának is örülni kell…
Mi is történt valójában? Valenciában a csapat végre felszerelte W01-es járgányaira azon újításokat, melyeken már jó ideje dolgozott, s melyektől azt várta, hogy végre valamelyest fölzárkózhat az élmezőnyhöz. A Red Bulléhoz hasonló elven működő kipufogórendszerről van szó, mely az új padlólemezzel és diffúzorral kiegészülve csodákra képes – legalábbis a Red Bullokon mindenképpen… A dolog lényege, hogy a kipufogóból kiáramló alacsony nyomású forró gázokat is arra használják föl, hogy a kocsi hátuljának tapadását növeljék. A levegőt a hátsó felfüggesztés elemein keresztül vezetik a padlólemezre és a diffúzorra, ezzel növelve az azokon áthaladó légmennyiséget, annak sebességét, és ezáltal szívó erejét.
Az újítás jelentőségét már régóta ismerjük: Ross Brawn és más csapatfőnökök már az év elején is többször utaltak arra, hogy e megoldás fontos összetevője a Red Bullok idei gyorsaságának, és már jó pár héttel ezelőtt említést tettek róla, hogy már ők is lázasan dolgoznak rajta.
A próba ideje Valenciában jött el. Azonban várt és nemvárt nehézségek léptek föl: a kocsi hátsó részén lévő elemek az új kialakítás miatt túlmelegedtek, ami kompromisszumokra késztette a csapatot az újítások használatában. „A legutóbbi versenyen saját magunknak adtunk hendikepet, mert talán túl messzire mentünk. Ha nincsenek tesztek, akkor a péntek a tesztnapod, de így semmi sem garantálja, hogy minden jól működik. Néha ahhoz, hogy kettőt lépj előre, egyet vissza kell lépned.” Norbert Haug szavai egyúttal a Brit Nagydíj hétvégéjének menetét is előrevetítették.
A csapat előtt két fontos feladat állt és egyetlen cél. Az első feladat, a valenciai újítások működőképessé, hatékonnyá tétele volt, azáltal, hogy elemzik, majd megértik a legutóbbi hibákat. A második feladat a gumikezelésen való javítás volt: „Egy gumival három-négy kör után a dolgok a helyükre kerültek, és minden egészen jól ment. De aztán egy-két kört kellett mennünk kevés üzemanyaggal, és csak szenvedtünk.” Maga Ross Brawn sem értette pontosan az előző két hétvégén, miért is volt olyan kiszámíthatatlan autóik gumikezelése. Silverstone-ban viszont éppen itt volt az ideje, hogy utánajárjanak. S ha e két feladat pontosan megvalósul, a kitűzött célt is elérik: visszatalálnak a megkezdett útra, és végre újra úgy teljesítenek az edzéseken és versenyeken, ahogyan korábban megszokhattuk tőlük. Tudniillik e nélkül az előrelépés sem lehetséges.
A Brit Nagydíj ebből a szempontból pozitívan alakult a Mercedes GP számára. A hétvégi eredmények, a mutatott teljesítmény alapján ugyanis elmondható: a fő problémákra megvan az ellenszer, a csapat visszatért a régi pozíciójába! Pontosabban Nico Rosberg dobogójának hála még előrébb is végzett (még ha ehhez Vettel és Massa defektje, Button rossz kvalifikációja, valamint Alonso büntetése és hibái is kellettek). Persze mindez nem kiugrást, hatalmas fejlődést jelent, sem előrelépést az erőviszonyok terén, hanem jobb alapot mindehhez. És az elmúlt két verseny szenvedéseivel a hátunk mögött bizony már a problémák elmaradásának is örülni kell…
 |
| "A konszolidáció hétvégéje" - a Mercedes csapat silverstone-i munkájával ismét magára talált |
„A” probléma a problémák közt
Nyilván Schumi sem lett volna szomorú, ha végre problémamentes hétvégét zár. De esetében erről szó sem lehetett…
Az elmúlt hetekben (újra) agyonkritizált rekordbajnoknak éppen az élces kritikák fellegvárában, Angliában kellett megmutatnia, hogy az őt ért támadások egyrészt nem hatnak teljesítményére, másrészt nem is jogosak. Azaz csak kellett volna megmutatnia – mert mint tudjuk, a 10. rajthely és a két pont meglehetősen súlytalan érv…
Pénteken Schumi rengeteget csúszkált. Főleg az új, meglehetősen huplisra sikeredett pályaszakasszal gyűlt meg a baja. S mint azt már az idei év során szépen lassan megtanulhattuk, már a pénteki edzések kirajzolták, hogy adott pályán, adott hétvégén mit is várhatunk bajnokunktól a csapaton belüli háziversenyben. Michael már az első edzésen elmaradt Nicótól, és mindez azt mutatta, hogy ez sem az a hétvége, ahol majd a kerpeni kiugróan teljesít. Három tized, négy tized, öt-hat tized. Meglehetősen állandónak tűnik a különbség, mely a két csapattárs között mutatkozik – de csakis abban az esetben, amikor Rosberg a gyorsabb. Különös. Hogy ez minek köszönhető, arra nyilván mindenki – hovatartozásától és szimpátiájától függően – más és más választ adna.
A magam részéről mindössze egy apró összefüggésre hívnám fel a figyelmet. Mint ismeretes, Schumacher számára idén a legfőbb gondot a gumik jelentik. Még mindig nem sikerült kiismernie őket, ráadásul vezetési stílusának sem kedveznek. Ehhez jön még, hogy autója – részben év eleji félretervezésének, részben a múlt évi fejlesztési irányelveknek köszönhetően – meglehetősen „gyenge” első résszel rendelkezik. És Michael utálja ezt. Korlátok között érzi magát, mivel nem terhelheti autója orr-részét úgy, ahogyan szereti, ahogyan egész karrierje során tette. S hogy ez milyen komoly problémát jelent arra más esetek szolgálnak bizonyítékul. Vajon véletlen-e, hogy az a Felipe Massa, aki a korábbi mezőny talán leggyorsabb versenyzőjének, Kimi Räikkönennek a csapattársaként rendre az élen tudott lenni, gyakran elverve a finnt is, most állandó (megjegyzem pályától függően szintén mindig 3-6 tizedes) hátrányban van Alonsóval szemben? Persze, egyértelmű, hogy az ilyen esetek több összetevőn múlnak. Massánál például ott a kihagyás, valamint a csapat Alonso-központúsága miatti igazságtalanságérzet, mely mentálisan is visszaveti a brazilt. De az alapprobléma akkor is a gumikezelés (nála is). És nyilván nem ő és Schumacher az egyetlen ezen problémával, legfeljebb csak az ő esetükkel foglalkoznak legtöbbet. Feltételezem, ha ugyanezen szemüvegen keresztül megnéznék az újoncok (Hülkenberg vagy Petrov) teljesítményét, vagy akár azt, hogy Liuzzi miért is marad folyton alul oly sokkal Sutillal szemben, valószínűleg érdekességekre bukkannánk. Vajon miért fordul elő oly gyakran, hogy egyes csapattársak között olykor 8-10 helyes különbség is előfordul az edzéseken? Mert az egyik versenyző annyival jobb lenne a másiknál? Vagy mert egy autó és/vagy gumi vezetési tulajdonságai, sajátosságai annyira meghatározzák, ki és milyen stílussal lehet sikeres velük, hogy az már eleve eldönti egyes csapatokon belül az erősorrendet? Netán az említett állandó 3-6 tizedes különbségek amolyan jelei a problémás gumikezelésnek sőt, amolyan „gumigond-együttható” ez, melyet számításba kell venni az „egyenlet” megalkotásakor?
A kérdés persze nyitott, ám a magam részéről úgy gondolom, hogy az agyonszabályozott, egységesített Forma–1-nek éppen ez az egyik legrosszabb hatása: megfordítva a normális viszonyokat, az embert a géptől teszi függővé.
Nyilván Schumi sem lett volna szomorú, ha végre problémamentes hétvégét zár. De esetében erről szó sem lehetett…
Az elmúlt hetekben (újra) agyonkritizált rekordbajnoknak éppen az élces kritikák fellegvárában, Angliában kellett megmutatnia, hogy az őt ért támadások egyrészt nem hatnak teljesítményére, másrészt nem is jogosak. Azaz csak kellett volna megmutatnia – mert mint tudjuk, a 10. rajthely és a két pont meglehetősen súlytalan érv…
Pénteken Schumi rengeteget csúszkált. Főleg az új, meglehetősen huplisra sikeredett pályaszakasszal gyűlt meg a baja. S mint azt már az idei év során szépen lassan megtanulhattuk, már a pénteki edzések kirajzolták, hogy adott pályán, adott hétvégén mit is várhatunk bajnokunktól a csapaton belüli háziversenyben. Michael már az első edzésen elmaradt Nicótól, és mindez azt mutatta, hogy ez sem az a hétvége, ahol majd a kerpeni kiugróan teljesít. Három tized, négy tized, öt-hat tized. Meglehetősen állandónak tűnik a különbség, mely a két csapattárs között mutatkozik – de csakis abban az esetben, amikor Rosberg a gyorsabb. Különös. Hogy ez minek köszönhető, arra nyilván mindenki – hovatartozásától és szimpátiájától függően – más és más választ adna.
A magam részéről mindössze egy apró összefüggésre hívnám fel a figyelmet. Mint ismeretes, Schumacher számára idén a legfőbb gondot a gumik jelentik. Még mindig nem sikerült kiismernie őket, ráadásul vezetési stílusának sem kedveznek. Ehhez jön még, hogy autója – részben év eleji félretervezésének, részben a múlt évi fejlesztési irányelveknek köszönhetően – meglehetősen „gyenge” első résszel rendelkezik. És Michael utálja ezt. Korlátok között érzi magát, mivel nem terhelheti autója orr-részét úgy, ahogyan szereti, ahogyan egész karrierje során tette. S hogy ez milyen komoly problémát jelent arra más esetek szolgálnak bizonyítékul. Vajon véletlen-e, hogy az a Felipe Massa, aki a korábbi mezőny talán leggyorsabb versenyzőjének, Kimi Räikkönennek a csapattársaként rendre az élen tudott lenni, gyakran elverve a finnt is, most állandó (megjegyzem pályától függően szintén mindig 3-6 tizedes) hátrányban van Alonsóval szemben? Persze, egyértelmű, hogy az ilyen esetek több összetevőn múlnak. Massánál például ott a kihagyás, valamint a csapat Alonso-központúsága miatti igazságtalanságérzet, mely mentálisan is visszaveti a brazilt. De az alapprobléma akkor is a gumikezelés (nála is). És nyilván nem ő és Schumacher az egyetlen ezen problémával, legfeljebb csak az ő esetükkel foglalkoznak legtöbbet. Feltételezem, ha ugyanezen szemüvegen keresztül megnéznék az újoncok (Hülkenberg vagy Petrov) teljesítményét, vagy akár azt, hogy Liuzzi miért is marad folyton alul oly sokkal Sutillal szemben, valószínűleg érdekességekre bukkannánk. Vajon miért fordul elő oly gyakran, hogy egyes csapattársak között olykor 8-10 helyes különbség is előfordul az edzéseken? Mert az egyik versenyző annyival jobb lenne a másiknál? Vagy mert egy autó és/vagy gumi vezetési tulajdonságai, sajátosságai annyira meghatározzák, ki és milyen stílussal lehet sikeres velük, hogy az már eleve eldönti egyes csapatokon belül az erősorrendet? Netán az említett állandó 3-6 tizedes különbségek amolyan jelei a problémás gumikezelésnek sőt, amolyan „gumigond-együttható” ez, melyet számításba kell venni az „egyenlet” megalkotásakor?
A kérdés persze nyitott, ám a magam részéről úgy gondolom, hogy az agyonszabályozott, egységesített Forma–1-nek éppen ez az egyik legrosszabb hatása: megfordítva a normális viszonyokat, az embert a géptől teszi függővé.
 |
| Árral szemben? Az angol közönség "kedvencének"pénteken a kritikák helyett a felújjított pályaszakasszal gyúlt meg a baja |
Minden, ami ezen fölül van, már ebből következik, vagy ezt tetézi. Mint például az egyéni hibák.
Szombat délután, az időmérő edzés második szakasza. Michael Schumacher neve mellett az 1:31,022-es köridő és az 5. helyezés állt – éppen csapattársa előtt. Ekkor úgy tűnt, a lágy gumikon végre „összeértek” a dolgok, s ez az előző versenyekhez képest meglepően magabiztos harmadik körbe jutás bizakodásra adott okot. Talán éppen akkor fordulhat a kocka, amikor leginkább fontos lenne? Csakhogy a Q3-ban Schumi mindössze egyetlen gumiszettet és esélyt kapott arra, hogy véghezvigye ezt a fordulatot. Első gyors körében viszont hibázott. Az új pályaszakasz egyik jobbkanyarjában (azon a bizonyos huppanón, melyre mindenki panaszkodott) megcsúszott, ellenkormányzott, majd visszavett, és máris egy új körre készült. Mely aztán újabb vezetői hibák miatt megint nem sikerült fényesen.
Pedig csakis Schumin múlt. Tudniillik az előző etapban futott idejével éppen csapattársa mögött végzett volna a hatodik helyen, s ha megnézzük a legjobb szektoridőiből összeadódó ideális körét (1:30,814), már a csapattárshoz mért hátrány sem tűnik eget rengetőnek. Ám Schumi hibázott.
Akárcsak vasárnap. Ismét jól rajtolva a hetedik helyig jött föl a 10.-ről (Vettel és Massa defektjét használta ki, valamint de la Rosa első kanyaros kicsúszására csapott le), majd miután a Stowe-kanyarba érkezve sikertelenül próbálkozott a megelőzésével, hosszasan körözgetett a szemmel láthatóan lassabb Barrichello hátsószárnyát nézve. Reálisan szemlélve a dolgok alakulását, ekkor a brazil ex-csapattárs pozíciója volt a cél (mely végül az 5. helyet jelentette volna), s ennek megfelelően a német bajnokot meglehetősen korán kerékcserére szólították, hogy kivezető körében „légüres térben” autózva szedje össze az előrelépéshez szükséges tizedmásodperceket. Rutinmunka mondhatnánk, elvégre már számtalanszor hajtott végre hasonló előzéseket – már az idei évben is.
A helyzetet a kényszer szülte: Schumi remek tempót tudott produkálni a lágy gumikon, s ha csapattársához hasonlóan inkább plusz négy kört marad kint rajtuk, tán még nagyobb lehetett volna az előrelépés. Csakhogy Barrichello stratégiájától függött az ő stratégiájuk, ráadásul a csapat érthetően inkább volt elfoglalva Rosberg esetleges harmadik helyével. Persze ez a kényszer nem feltétlenül jelentett akkora nyomást, hogy Schumit újabb hibába hajszolja… Mégis ez történt. Kivezető körében az utolsó szektorban elhagyva a pályát (kárt is téve kocsijában) három másodpercet bukott – na és két helyezést. A verseny innentől kezdve az elszalasztott lehetőségről, a nem várt nehéz helyzetről és a szélárnyékban való gumikímélésről szólt. No meg a szárnyaló Vettel, valamint a váratlanul előző Sutil elleni eredménytelen, majd a Hülkenberggel szembeni sikeres védekezésről.
Szombat délután, az időmérő edzés második szakasza. Michael Schumacher neve mellett az 1:31,022-es köridő és az 5. helyezés állt – éppen csapattársa előtt. Ekkor úgy tűnt, a lágy gumikon végre „összeértek” a dolgok, s ez az előző versenyekhez képest meglepően magabiztos harmadik körbe jutás bizakodásra adott okot. Talán éppen akkor fordulhat a kocka, amikor leginkább fontos lenne? Csakhogy a Q3-ban Schumi mindössze egyetlen gumiszettet és esélyt kapott arra, hogy véghezvigye ezt a fordulatot. Első gyors körében viszont hibázott. Az új pályaszakasz egyik jobbkanyarjában (azon a bizonyos huppanón, melyre mindenki panaszkodott) megcsúszott, ellenkormányzott, majd visszavett, és máris egy új körre készült. Mely aztán újabb vezetői hibák miatt megint nem sikerült fényesen.
Pedig csakis Schumin múlt. Tudniillik az előző etapban futott idejével éppen csapattársa mögött végzett volna a hatodik helyen, s ha megnézzük a legjobb szektoridőiből összeadódó ideális körét (1:30,814), már a csapattárshoz mért hátrány sem tűnik eget rengetőnek. Ám Schumi hibázott.
Akárcsak vasárnap. Ismét jól rajtolva a hetedik helyig jött föl a 10.-ről (Vettel és Massa defektjét használta ki, valamint de la Rosa első kanyaros kicsúszására csapott le), majd miután a Stowe-kanyarba érkezve sikertelenül próbálkozott a megelőzésével, hosszasan körözgetett a szemmel láthatóan lassabb Barrichello hátsószárnyát nézve. Reálisan szemlélve a dolgok alakulását, ekkor a brazil ex-csapattárs pozíciója volt a cél (mely végül az 5. helyet jelentette volna), s ennek megfelelően a német bajnokot meglehetősen korán kerékcserére szólították, hogy kivezető körében „légüres térben” autózva szedje össze az előrelépéshez szükséges tizedmásodperceket. Rutinmunka mondhatnánk, elvégre már számtalanszor hajtott végre hasonló előzéseket – már az idei évben is.
A helyzetet a kényszer szülte: Schumi remek tempót tudott produkálni a lágy gumikon, s ha csapattársához hasonlóan inkább plusz négy kört marad kint rajtuk, tán még nagyobb lehetett volna az előrelépés. Csakhogy Barrichello stratégiájától függött az ő stratégiájuk, ráadásul a csapat érthetően inkább volt elfoglalva Rosberg esetleges harmadik helyével. Persze ez a kényszer nem feltétlenül jelentett akkora nyomást, hogy Schumit újabb hibába hajszolja… Mégis ez történt. Kivezető körében az utolsó szektorban elhagyva a pályát (kárt is téve kocsijában) három másodpercet bukott – na és két helyezést. A verseny innentől kezdve az elszalasztott lehetőségről, a nem várt nehéz helyzetről és a szélárnyékban való gumikímélésről szólt. No meg a szárnyaló Vettel, valamint a váratlanul előző Sutil elleni eredménytelen, majd a Hülkenberggel szembeni sikeres védekezésről.
Nyomás, mentalitás, motiváció: a hibák összetett háttere
De vajon miért ez a szokatlanul sok hiba? Schumacher valóban ennyire lelassult volna, valóban elfelejtett vezetni, mint azt sok bírálója állítja? Talán a motivációja veszett el, és év végén újra szögre akasztja a bukósisakját, mint azt Jackie Stewart vizionálta nemrég?
Ha egy versenyző sokat hibázik, annak számtalan összetevője lehet. Ha valaki – mint esetünkben Schumi is – huzamosan technikai gondokkal bajlódik (gumikezelés, a Mercedes gyenge orrésze), az állandó küszködés érthetően több/nagyobb esélyt ad az emberi hibákra is. Hogy Schumacher miért és hogyan küzd egész szezonban, azt fentebb már felvázoltam.
(Emellett a technikai oldalon érdemes még megemlíteni a használt/elhasznált váz kérdését is, mely olybá tűnik ismét aktuálissá kezd válni. Kínában már láthattuk, milyen rossz hatással tud lenni a kocsira és versenyzőre egyaránt, ha egy sérült, nem százszázalékos váz áll rendelkezésre. Érthetetlen problémákat, kiszámíthatatlanságot okoz, valamint visszaveti a versenyző önbizalmát is. Ez akár magyarázkodásnak is hathat, ám ha megnézzük Sebastian Vettel régi, sérült vázzal való monacói gyengélkedését (csapattársához képest), majd az azt követő versenyen tapasztalt újbóli feltámadását az új vázzal, máris hihetőbb a történet: egy rossz váz gumikezelési gondokat, nehezebb vezethetőséget okoz. Márpedig Schumacher esetében erősen fennáll annak lehetősége, hogy az elmúlt két futamon tapasztalt gyengélkedésében ez is szerepet játszik. Erre utal legalábbis az a Brit Nagydíjat követően elejtett félmondat, melyben a bajnok „viseltes sasszéról” beszél, valamint arról, hogy Spáig várnia kell az új vázra. (Utóbbinak prózai oka van: Schumi vállalta, hogy már a jövő évre készül, s így ki kell várnia, míg egy új fejlesztésű – valószínűleg a jövő évi igényekhez igazítottan tervezett – vázat kap.) Sérülésre éppenséggel bőven volt alkalom: ld. az isztambuli edzésen történt pályaelhagyás, a Kubicával majd Liuzzival való viaskodás Montrealban…)
A hibák esetében azonban más hátteret is érdemes számításba venni: tudniillik ezt a sportot (bármily meglepő is néha…) emberek űzik. S mint ilyen, ennek is megvan a maga mentális oldala. Schumacher esetében több tényező is jelenthetne problémát. Vajon az utóbbi időben újra megszaporodott kritikák által jelentett nyomás van hatással a teljesítményére? Nem valószínű. A német már „előző karrierje” során hozzászokott a média és a szakma állandó támadásához, a Jordan- vagy Brundle-féle kritikákhoz. Miként azzal is tisztában van, hogy az a médiavilág különleges velejárója, hogy míg egyik pillanatban jót beszélget a vele oly barátságos Coultharddal a régi szép időkről, a másikban már egy kérdést szegeznek hozzá a skót egy kritikus megjegyzésről…
Ennél jóval frusztrálóbb lehet Schumi számára a szemtelenül fiatalon (és britney-sen-szőkén-jólfésülten…) is szupergyors csapattárs teljesítménye. A legnagyobb elvárást és terhet azonban mégsem Nico helyezi Schumacherre, hanem egy 41 éves „fiatalember” Kerpenből… Esetében ugyanis mindig ez jelentette a legnagyobb motivációt, a „hajtóerőt” és a mércét is. Mindig is ezen szigorú világot, kőkemény szabályokat láttató szemüvegén (ti. saját maximalista-pesszimista mércéin) keresztül minősítette saját teljesítményét. És ha ezen keresztül azt látja, nem megfelelően teljesít, mindent megtesz annak érdekében, hogy máskor jobban menjen.
 |
| Az egykori csapattárs nem könnyítette meg Schumi dolgát. Igaz, Schumi sem a magáét... |
Ám ha olyan masszív és még általa is feltörhetetlen korlátok közé szorul, mint amilyenben az idén találta magát, a megszokottól eltérően alakulhatnak a dolgok. Miről is van szó?
A „hétszeres” idei első komoly vezetői hibáját még Isztambulban láthattuk. Az időmérőn követte el, túl sokat vállalt, saját korlátait kereste, melyek láthatóan feljebb voltak, mint autója korlátai. Előbbit akarta elérni, s ezzel túl is lépett utóbbin – a kavicságyban végezte. A következő versenyeken is láthattunk hibákat tőle, ám azok súlyosságán autója kezelhetetlensége (valamint fékhibái) rendre enyhített. A montreali időmérő második etapjában futott gyorskörei közül többe is hiba csúszott, míg Valenciában ugyancsak várta az összerakott kört – mindhiába. És most a szombati bakit követően már a versenyen is elkövetett egy hibát, mely csak tovább nehezített már az előző nap is túlságosan nehézzé tett helyzetén. Az időmérőn nehéz helyzetben volt. Csapattársa egész hétvégén egyértelműen gyorsabb volt nála, ám a Q2-ben végre sikerült eléje verekednie magát. Aztán a harmadik szakaszban egyetlen lehetőséget kapott arra, hogy mindezt újra megtegye, vagy legalábbis versenyképesebb legyen csapattársával szemben. Egyetlen szett gumi, egyetlen próbálkozás. Javítás az első szektorban, két tizedes gyorsulás a másodikban… majd hiba a harmadik szektorban. Az egyik lehetőség elúszott, de idő még van a javításra. Schumi visszavesz, teret hagy maga előtt, gumit óv. Igen ám, de azokban az abroncsokban benne van már az a bizonyos gyorskör! Aztán ráfordul a célegyenesre, majd újra belekezd. Jó első szektor, az előzőnél gyengébb második, és még gyengébb harmadik.
A tökéletes alkalom a javításra az első mért kör volt, mely elúszott. Azt a gyorsaságot a másodikban nehéz lett volna már megismételnie, és ő is pontosan tudta ezt. De mégsem akart tudomást venni róla, ezért aztán kockáztatott. Túllépett azon a bizonyos határon, melynek vonalát pontosan látta, mégis „próba, szerencse” alapon vállalta a hiba lehetőségét. Ugyanazt tette, mint Isztambulban: elégedetlen, ezért merész volt, kockáztatott, és mintegy tudatosan hajszolta hibába magát. De nem jött be (most sem).
Korábban is ezt tette – akkoriban eredményesen. Mert ki ne emlékezne a 2000-es szuzukai sorsdöntő hétvége előtt lezajló Häkkinen–Schumacher párbeszédre, amikor is a német azt találta mondani, hogy majd minden kanyar előtt kicsit később fog fékezni, mire finn vetélytársa ugyanezt ígérte? „Akkor én még később fékezek majd!” – mondta rá Schumi, mire Mika válasza („Akkor mindketten a kavicságyban kötünk ki!”) általános derültséget okozva terelte el a figyelmet a két vetélytárs „a győzelem vagy semmi” hozzáállásáról. Schumiban láthatóan erősen megvan még ez a gondolkodásmód – csak a győzelemre való esély hiányzik. No meg az az autóba vetett bizalom, mely „előző karrierjében” megvolt. S ez éppen elég ahhoz, hogy ezúttal győztes hős helyett vesztessé váljon a döntő pillanatokban.
Erre a silverstone-i verseny ékes bizonyíték. Schumi vasárnap ismét éles helyzetben találta magát a bokszkiállása után, és újra hibázott. Ez pedig valóban szokatlan Michael Schumachertől! Elvégre ebben a versenyben (és hétvégében) azért több volt, mint amit a Mester kihozott belőle. A Mester, aki korábban éppen azzal érdemelte ki e jelzőt, hogy rendre a határon tudott teljesíteni, olykor pedig jóval fölötte.
Ez ma egyelőre nem megy neki, sőt… S ez mindent elárul a visszatérés nehézségeiről, a kihagyott három év hatásairól, valamint a fent boncolgatott problémák (gumik és kevéssé terhelhető első tengely) súlyosságáról.
Bárki bármit mond, az alapvető problémát továbbra is ennek a kocsiba vetett bizalomnak a hiánya jelenti. Persze valóban lehet mentális gondokról beszélni, a nyomásról, melyet csapattársa és saját maga teremt, teljesítménykényszerről, vagy kissé megkopott érzékekről, valójában ezek mind ennek az alapvető gondnak a következményei. Mert ha Schumi egy neki kedvező stílusú győztes autóval tért volna vissza, e régen birtokolt dolgai is jóval könnyebben és hamarabb visszatértek volna. Miként akkor is, ha tapasztalna valami konstansan előremutató javulást, ha bizonyos problémák megoldásakor nem ütközne állandó akadályba bármit és bárhogyan is csináljon, vagy ha nem lennének továbbra is „rejtélyes” okokból adódó nehézségek a kocsival…
 |
| Vettel: "A leginkább a Michael elleni csatát élveztem!" Lám, vannak, akik kimondottan örülnek a bajnok visszatértének! |
Ezek után érthető is, miért beszélnek egyesek motivációhiányról, idő előtti visszavonulásról. Ha az ember bármilyen próbálkozását követően állandóan falba ütközik, egy idő után elege lesz az örökös falnak rohanásból, és inkább meg sem próbálja… És valóban! Ez is benne lehet Schumacher elmúlt hétvégén mutatott teljesítményében. Ha valaki emlékszik még a 2005-ös halovány évére, az pontosan tudhatja, milyen is az aktuális szezont már feladó, a következő bajnokságra koncentráló Michael Schumacher. Olykor tompább, olykor hibázó (ld. Webberrel való ütközése a 2005-ös török futam előtt…), néha dekoncentráltnak tűnő. Jackie Stewart joggal látja hát bele a mostani képbe, hogy Schuminak kedvét szegte a sikertelenség.
„Egy lépést vissza, mielőtt kettőt előre…”
Csakhogy Schumi nem az a feladós fajta! Ő ugyanis nem a visszavonuláson és az elhibázott visszatérésen agyal, hanem máris az újabb „terven” dolgozik: feladva idei szezonját, győzelmi sőt, dobogós reményiről is lemondva már a jövő évre fókuszál. Mert tudjuk, és a mostani hétvégén is láthattuk: ha valami nem úgy megy neki, ahogy szeretné, akkor akár nagy kockázatot is vállal a siker érdekében. Például egy kicsúszást vagy hibát is megkockáztatva egy elrontott edzéskör utáni újabb próbálkozáskor egy túlvállalt kanyarral…
Vagy éppen egy feladott évet, mely amolyan áldozat egy sikeresebb következő szezonért. Ha ennek az az ára, hogy egy rossz kasztnival kell futnia egészen a Belga Nagydíjig, akkor azt is vállalja, miként azt is, hogy továbbra is élesen bírálják, amiért csapattársa is rendre előtte végez. Ő ugyanis pontosan tudja, hogy jövőre új alapokra kell majd építkeznie, mert a mostanival nem fog messzire jutni. Ezért ahogyan csapata Silverstone-ban „hátra lépett egyet, hogy kettőt léphessen aztán előre”, úgy most ő is ezt teszi (hosszabb távon). Az eredeti célok (az élen való küzdelem) érdekében egy időre hajlandó alacsonyabbra helyezni a lécet. Egy stílusának kedvezőbb terhelhetőbb elsőtengelyű autó megalkotását elősegítve, egy győztes, kevesebb hibával megtervezett kocsi kialakításáért dolgozva, s a Pirelli gumik kedvezőbb tulajdonságaiban bízva. Persze, hogy nem élvezi ezt, persze, hogy elégedetlen mindezzel. Ezt mutatja múlt heti motorozása is: a régi Schumi ilyet sosem engedett volna meg magának szezon közben. Csakhogy ő maga is jól tudja: a sikerhez vezető út sosem zökkenőmentes, így egyelőre tűr, és a jövőbe tekint.
S ha már Schumi és a hibái! Eddie Jordan (és sok más társa szerint) „Michael Schumacher visszatérése hatalmas hiba volt.” Aki így gondolja, téved! Schumi döntése ugyanis egy érzelmi alapon meghozott személyes döntés volt. Schumacher ugyanis megteheti, hogy – Hans-Joachim Stuck szavaival élve – „hobbi F1-es versenyző” legyen, s ha úgy érzi, neki erre van szüksége, mert nem találja helyét a svájci otthonában, akkor bármilyen eredményeket is ér el, jól döntött! A dolog ugyanis sokak téves szemléletével ellentétben nem a hírnévről, a nimbuszról vagy a bizonyításról szól (erre már rég nincs szüksége hétszeres bajnokként) – csakis az egyén igényeiről és érzéseiről. Persze véleménye mindenkinek lehet e kérdésről, és nyilván a szurkoló sem nézi szívesen kedvence vergődését, de ítélkezni csakis egyetlen embernek lehet: magának Schumachernek.
Ő pedig olybá tűnik, döntött. Egyelőre megelégszik a mostani elégedetlenséggel, hogy esélyt hagyjon a majdani elégedettségére… 2011-ben kiderül, az lesz-e!
Csakhogy Schumi nem az a feladós fajta! Ő ugyanis nem a visszavonuláson és az elhibázott visszatérésen agyal, hanem máris az újabb „terven” dolgozik: feladva idei szezonját, győzelmi sőt, dobogós reményiről is lemondva már a jövő évre fókuszál. Mert tudjuk, és a mostani hétvégén is láthattuk: ha valami nem úgy megy neki, ahogy szeretné, akkor akár nagy kockázatot is vállal a siker érdekében. Például egy kicsúszást vagy hibát is megkockáztatva egy elrontott edzéskör utáni újabb próbálkozáskor egy túlvállalt kanyarral…
Vagy éppen egy feladott évet, mely amolyan áldozat egy sikeresebb következő szezonért. Ha ennek az az ára, hogy egy rossz kasztnival kell futnia egészen a Belga Nagydíjig, akkor azt is vállalja, miként azt is, hogy továbbra is élesen bírálják, amiért csapattársa is rendre előtte végez. Ő ugyanis pontosan tudja, hogy jövőre új alapokra kell majd építkeznie, mert a mostanival nem fog messzire jutni. Ezért ahogyan csapata Silverstone-ban „hátra lépett egyet, hogy kettőt léphessen aztán előre”, úgy most ő is ezt teszi (hosszabb távon). Az eredeti célok (az élen való küzdelem) érdekében egy időre hajlandó alacsonyabbra helyezni a lécet. Egy stílusának kedvezőbb terhelhetőbb elsőtengelyű autó megalkotását elősegítve, egy győztes, kevesebb hibával megtervezett kocsi kialakításáért dolgozva, s a Pirelli gumik kedvezőbb tulajdonságaiban bízva. Persze, hogy nem élvezi ezt, persze, hogy elégedetlen mindezzel. Ezt mutatja múlt heti motorozása is: a régi Schumi ilyet sosem engedett volna meg magának szezon közben. Csakhogy ő maga is jól tudja: a sikerhez vezető út sosem zökkenőmentes, így egyelőre tűr, és a jövőbe tekint.
S ha már Schumi és a hibái! Eddie Jordan (és sok más társa szerint) „Michael Schumacher visszatérése hatalmas hiba volt.” Aki így gondolja, téved! Schumi döntése ugyanis egy érzelmi alapon meghozott személyes döntés volt. Schumacher ugyanis megteheti, hogy – Hans-Joachim Stuck szavaival élve – „hobbi F1-es versenyző” legyen, s ha úgy érzi, neki erre van szüksége, mert nem találja helyét a svájci otthonában, akkor bármilyen eredményeket is ér el, jól döntött! A dolog ugyanis sokak téves szemléletével ellentétben nem a hírnévről, a nimbuszról vagy a bizonyításról szól (erre már rég nincs szüksége hétszeres bajnokként) – csakis az egyén igényeiről és érzéseiről. Persze véleménye mindenkinek lehet e kérdésről, és nyilván a szurkoló sem nézi szívesen kedvence vergődését, de ítélkezni csakis egyetlen embernek lehet: magának Schumachernek.
Ő pedig olybá tűnik, döntött. Egyelőre megelégszik a mostani elégedetlenséggel, hogy esélyt hagyjon a majdani elégedettségére… 2011-ben kiderül, az lesz-e!
