Tudtad-e, hogy...

…Michael 43 évesen, 5 hónaposan és 21 naposan került újra dobogóra, amivel messze a legidősebb ember, akinek ez a közelmúltban sikerült. Utoljára Jack Brabham állt ennél idősebben dobogón, 1970-ben, a Brands Hatchben megrendezett Brit Nagydíjon. Az ausztrál akkor 44 éves, 3 hónapos és 16 napos volt?

…Nigel Mansell 1994-es ausztráliai győzelme óta nem végzett első háromban 40 évesnél idősebb versenyző? A brit oroszlán akkor 41 éves, 3 hónapos és 5 napos volt.

…2093 nap telt el azóta, hogy a német bajnok utoljára pezsgőzhetett? Erre 2006. október 1-én, utolsó, kínai győzelme alkalmával került sor.

…Michaelt a valenciai versenyen 21. alkalommal intették le harmadikként pályafutása során?

…ez volt Schumacher karrierjének 155. dobogója?

…a Mercedes 2010-es újjáalakulása óta 6. dobogós helyezését gyűjtötte be, azon belül is negyedik bronzérmét (egy győzelem, egy második hely)?

…a rekordbajnok csapata eredetileg egy kiállásos versenyt tervezett, és csak a 18. körre kialakult hatalmas tumultus miatt döntöttek ennek megváltoztatása mellett?

…az említett 18. körre a kiállását halogató, közepes keveréken futó kerpeni összesen nyolc, más taktikán lévő autót gyűjtött maga mögé, akik közül csupán Alonsónak sikerült megelőznie őt a pályán?

…Michael 16 körön keresztül tartotta maga mögött a nála csupán két körrel korábban cserélő Mark Webbert?

…a Mester ez alatt a 16 kör alatt küzdötte előre magát a 11. helyről a harmadikra?

…a kerpeni a verseny során nem kevesebb, mint 13 különböző pozíciót foglalt el, melyek közül a legrosszabb a 17. hely volt (első kiállása után, a 19. körben)?

…Michael csupán két kört töltött a harmadik helyen, míg a legtöbbet (9-9 kör) a 6. és 13. pozícióban autózott? (3. kettő, 5. öt, 6. kilenc, 7. kettő, 8. nyolc, 9. négy, 10. kettő, 11. nyolc, 12. öt, 13. kilenc, 14. kettő, 15. és 17. egy-egy körön keresztül volt)

…Schumi az Európa Nagydíjon összesen 7 előzést mutatott be (sorrendben: Petrov, Rosberg, Petrov, Button, Perez, di Resta és Hülkenberg ellen)? Ha nem számítjuk a rajtnál nyert pozíciókat, ez éppen eggyel több a futamgyőztes Alonso előzéseinek számánál.

…hivatalosan ugyan ez volt a Hétszeres első mercedeses dobogója, ám korábban a márka égisze alatt már öt alkalommal locsolhatott pezsgőt? Az 1990-91-es Sportautó Világbajnokságban két győzelmet és három második helyet szerzett. Harmadik viszont még sosem volt Mercedesszel.

…Schumacher első F1-es dobogóját ugyancsak egy harmadik hely jelentette – 1992. március 22-én, a Mexikói Nagydíjon, a Benettonnal?

…első dobogós helyezését 1992-ben egy 3. majd egy 2. hely követte – első győzelmére pedig az első pódiumot követő tízedik versenyen került sor, Spában?

…a Mester Ferraris karrierjének első dobogóját is egy harmadik hely jelentette, 1996-ban, a Brazil Nagydíjon?

…első ferraris pódiumát egy kiesés majd két 2. hely követte, míg első vörösben aratott győzelmét az első dobogót követő ötödik verseny hozta meg?

…Schumi még sosem végzett dobogón 7-es rajtszámmal. Harmadik utoljára Felipe Massa volt 7-esként, 2010-ben, Dél-Koreában.?

…utoljára a 2006-os Kanadai Nagydíjon állt egyszerre dobogón a Schumacher–Räikkönen–Alonso trió? Akkor a német második, Kimi harmadik volt.

Egy dobogós interjú – Schumival!

2093 nap hatalmas idő. Olyannyira, hogy ez alatt még egy 91-szeres futamgyőztes is képes elfelejteni, mi is a teendő ilyenkor. Márpedig Michael Schumacher pontosan ennyi nap elteltével tért vissza az őt megillető helyre: a dobogóra. Persze földöntúli boldogságáról nem csupán a fotózáskor és az interjúszobában vétett apró bakija árulkodik. E nap különlegességéről ugyanis mindent elmond gyermeki öröme, valamint az a csillogás a szemeiben. Na és persze ő maga, mégpedig az alábbi interjúban.

Michael, üdvözlünk újra a Forma–1 dobogóján. Sokat előztél, mikor gondoltál rá, hogy összejöhet a dobogó?

Schumacher: A verseny végén egyáltalán nem gondoltam a dobogóra. Átmentem a célvonalon, és megkérdeztem a fiúkat, melyik pozíciót szereztem meg. Láttam Webber boksztábláját és nem sokkal a vége előtt a nyolcadik és hetedik helyet mutatta. Tudtam, hogy közvetlenül előtte vagyok. Aztán a fiúk mondták, hogy ’harmadik hely, dobogós vagy!’ Alig tudom elhinni! Ezt egyáltalán nem vártam. Ilyenkor elveszted a fonalat. A verseny utolsó fázisában igencsak elfoglalt voltam. Aztán ott volt Maldonado és Hamilton esete. Nyilván csak kettejüket kellett megelőznöm, mégis ekkor elvesztettem a fonalat.

Azt hiszem, ezek olyan pillanatok, amik visszahoztak a Forma–1-be.

Schumacher: Igen, az ilyen pillanatokat természetesen igazán élvezi az ember. Egyszerűen csodálatos érzés ilyen hosszú idő után ismét itt lenni. Párszor már elég közel voltunk, és most igazán különleges módon sikerült – egy olyan pályán, ahol nem egyszerű előzni. Ha ezek után még váratlanul a dobogóra is sikerül felkerülnöd, mint ma nekem, az egyenesen a legjobb. Ez még elégedettebbé tesz.

Beszéljünk az utolsó körökről. A vége előtt 16 körrel friss gumikat kaptál. A sárga zászlók miatt és egyáltalán az események alapján ez igazán izgalmasnak ígérkezett, nemde?

Schumacher: Igen. Fogalmam sem volt, hogy útban vagyok egy dobogó felé. Amikor átmentem a célon, nem tudtam erről semmit. De nagyon izgalmas volt egész idő alatt párharcokat vívni. Webber folyamatosan a váltómon volt, így miközben elöl is küzdenem kellett, folyamatosan figyelnem kellett hátra is. Izgalmas volt. Ezért is vagyok itt: szükségem van erre az izgalomra, és ezek a srácok igencsak izgalmassá tették a dolgomat, semmi kétség. Aztán a végén jött a hír a harmadik helyről. Ez egy igazán szép verseny volt, még akkor is, ha váratlanul.

Mindenek előtt váratlan, mert Te és Nico Rosberg és az időközben nem voltatok pontszerző helyen. A végén ő is nyert még egy-két helyet, és így hatodik lett. Mindkettőtök számára jó verseny volt.

Schumacher: Igen, elég későn döntöttünk úgy, hogy egy egykiállásos helyet kétkiállásos stratégiára váltunk. Ez azt jelentette, hogy a verseny végén még elég jók lesznek a gumijaink. Más versenyzők egy kiálláson voltak vagy már túlvoltak a második kerékcseréjükön, ezért végül küzdeni kellett velük, mert az abroncsaik már a végét járták.

Bizonyára örülsz a pontoknak…

Schumacher: Persze. Azt hiszem, alaposan kiegészítettem a pontszámaimat, hiszen eddig csak két egységem volt. Ezeknek a pontoknak így még inkább örülök.

Beszéljünk kicsit a jelenről és a múltról, valamint a kettő közti különbségekről. Szombaton még kritizáltad a gumikat, és azt mondtad, nem tudod kihasználni a potenciált. Úgy gondolod, a te képességeidet lekorlátolják?

Schumacher: Engedd meg, kérlek, hogy most csak a nap pozitív vonatkozásairól beszéljünk.

Ez az első dobogós helyezésed a Mercedesszel visszatérésed óta. Milyen érzés volt?

Olyan, mint amilyet elképzeltél, vagy teljesen más?

Schumacher: Nem tudom, mit mondtam akkor és mit nem. De tény, ez csodálatos érzés. Nemcsak dobogón állni, hanem a mód, ahogyan létrejött. Ez tökéletesen váratlan volt. Egész hétvégén egy nehéz versenyt jósoltam. A szombati időmérő végül igen nehéz lett. Elsősorban az én hibáim miatt. Egyszerűen csúcs, hogy ebből felálltunk és még a harmadik helyet is elhoztuk. A csapatot és engem is sokat kritizáltak, főleg az utóbbi időben. Ez a legjobb módja válaszolni a kritikákra. Kimentünk és teljesítményt raktunk az asztalra. Erre büszke vagyok. És nagyon hálás – na meg izgatott.

Érdekes dobogó volt. Mit gondoltál, mikor fent voltál és találkozták a két sráccal, akik téged követtek a Ferrarinál? És aztán persze ott volt még Andrea Stella is…

Schumacher: Épp ezen viccelődtünk. Andrea Fernando mérnöke, és egykor a miénk is volt. Bizonyos szempontból még rangsorban is vagyunk: a versenyző, akivel most dolgozik, első lett. Kimi akivel köztünk olgozott, második lett. Én meg harmadik. Ez vicces véletlen. De jó volt találkozni vele. Nagyszerű munkát végeztek. Még jól emlékszem azokra az időkre, és örülök Fernandónak és a csapatnak, hogy ilyen eredményt értek el. Fernando is mondott pár szép szót. Úgy gondolom, mindenki együtt érez velem és örül nekik.

Azt mondtad, a nyáron fogod eldönteni, miként folytatódjon a sportkarriered. Nos, a nyár elkezdődött – egy dobogóval. Változtat ez valamit 2013-on?

Schumacher: Nem hiszem, hogy bármikor is beszéltem erről az időről. És nyárról sem beszéltem soha. Bocsáss meg, de nincs semmi újdonságom a számodra. Adjátok meg az időt nekem, amire szükségem van, aztán meglátjuk!

Ha pénzt kéne feltenned a későbbi világbajnokra, Fernando Alonsóra fogadnál, vagy van még esélye Sebastian Vettelnek és Lewis Hamiltonnak?

Schumacher: A dolgok gyorsan változnak. Talán szívesebben tenném a pénzem saját magamra!

A Császár útja (61.) – Leszorító erő

Hétszáz lóerő zúdul bele az első kanyarba hatalmas füstfelhő kíséretében. Michael Schumacher képtelen úrrá lenni fékezhetetlen Mercedesén. Hátsó szárnya nyitva, leszorító erő híján pedig igen nehéz irányítani a megtébolyult fenevadat. A csapat tehetetlen, a kiállás nem segít. Akik megelőzhették volna e helyzetet, most csupán tanácstalanul néznek, majd visszaküldik Michaelt a pályára. A Hétszeres magára marad szenvedésével. És egy olyan problémával, ami ellen egyedül semmit sem tehet…

Féktáv. A versenyzőnek a lehető legpontosabban kell bemérnie. Ha lekésik kezdőpontjáról, azonnal pályán kívül találhatja magát, ha viszont nem várja ki, rengeteg időt veszít. Mindkét eset kerülendő, tudniillik a siker felé egyetlen út vezet csupán: a pontosságé. Ezen a szinten, az F1-esen, legalábbis mindenképpen. Persze a benne szereplők számára ez már egyértelmű, a lassítás pillanatának pontos időzítése náluk csupán az alapkövetelmény. Ha úgy tetszik, rutin munka.

Éppen ezért annál nagyobb a meglepetés, amikor a pálya széle a pontos, megszokott időben történő fékezés ellenére is vészesen közelít. A hiba ilyenkor nyilvánvalóan nem a versenyzőben, hanem a „szokásostól” való eltérésekben keresendő: csúszós a pálya, defektes a gumi, elkoptak a fékek… vagy éppen megszökik a leszorító erő a nyitva maradt hátsó szárny arasznyi résén…

A fékezés rutinját és a hatékonysága csökkenése miatti meglepettséget egyaránt az ismeret és a gyakorlat adja: a versenyző betéve ismeri a pályát, pontosan érzi kocsija teljesítményének korlátait, az azt befolyásoló körülményeket, valamint saját képességeit és tudását. Hogy az utolsó pillanatig várjon a lassítással, az másként nem is lehetséges, csakis akkor, ha bízik ezen tudásában – és egyáltalán, önmagában. Csakis így juthat előre, feszegetheti a határt és válhat sikeressé. És pontosan azért van szükség a sok-sok gyakorlásra, és a minél alaposabban elvégzett beállítási munkálatokra is, hogy az éles helyzetben ez a tudás a lehető legszélesebb és legbiztosabb legyen. Hogy a meglepetések felbukkanása minél valószínűtlenebbé váljon.

De vajon mi történik abban az esetben, ha az alattad lévő gépezet olyannyira megbízhatatlan és kiszámíthatatlan, hogy bármelyik pillanatban előállhat egy a felkészüléskor nem tapasztalt, így tudástáradból is kimaradó változó, egy meghibásodás? Ez esetben minden bizalom hiábavaló: hiába fékezel úgy, ahogy kell, úgyis a füvön kötsz ki.

 „A DRS-t egy kábelen keresztül vezéreljük. Úgy gondolom, hogy ez a kábel csípődhetett be. Azt hiszem, valami hasonló történt, mint Bahreinben az időmérőn.” – mondja a tanácstalan áldozat, Michael Schumacher, közvetlenül kiesése után. „Szeretnék bocsánatot kérni Michaeltől ezért az újabb technikai hibáért.” – sajnálkozik Ross Brawn. „A csapatban mindenki számára világos, hogy az ő autójának megbízhatóságát arra a szintre kell hoznunk, mint Nicóét, aki eddig mind a hét verseny összes körét teljesítette.” – ismétli monacói mondatait Norbert Haug.

Korábban nem tapasztalt, furcsa hiba, magyarázkodás, bocsánatkérés és szép ígéretek a jövőre nézve – deja vu. Bizony, Schuminak nem ez volt az első ilyen esete a szezonban, mi több, már tulajdonképpen az a kivétel, ha nem történik vele hasonló… Idei öt kiesésével máris elérte a tavalyi mutatót, amiről akkor még úgy vélekedtünk, jóval nagyobb szám az átlagosnál és a megengedhetőnél egyaránt. Vajon most mit mondjunk?!

És éppen ez, a hibák sorozata teszi üressé, hiteltelenné a Haug-féle ígéreteket. Csak emlékeztetőül: két hete – s már korábban – is nagyobb odafigyelést vetítettek előre, melynek eredményét Kanadában aztán láthattuk…

Mindez pedig felvet egy nagyon súlyos kérdést: a bizalom kérdését. A montreali jelenet Schumi kicsúszásáról tökéletesen szimbolizálja ezt: a helyzet olyannyira aggasztó, hogy a Mercedes immáron az olyan legalapvetőbb dolgokat sem képes biztosítani Michael számára, mint a fékezés. Mert vajon az idei események tükrében mi ad garanciát arra, hogy Schumacher be tudja majd venni a következő kanyart? Rosberg kocsijának megbízhatósága? Az eddig sem jelentett semmit. A csapat ígérete? Az teljesen súlytalanná vált már. Netán a megfeszített munka, a még nagyobb odafigyelés? Nos, ha ez azt takarja, amit Schumi – a monacói ígéret szerint – Montrealban megkapott, akkor komolyak az aggályaink…

Fejjel a falnak

A Mercedes visszatér a bokszba. Türelmesen vár, vár és vár. Abban bízik, hogy a csapat talál valami megoldást. A fékszárny megfeszül, elhajlik az ideges kezek alatt, amik képtelenek meggyőzni őt. Szürke egyenruhába öltözött a káosz, a kapkodás és a tanácstalanság. A szerelők együttes leszorító ereje is kevésnek bizonyul. Még pár másodpercnyi hiábavaló küzdelem, aztán feladják. Schumi kiszáll, garázsba tolt kocsija fékhűtésében pedig pimasz lángok kárörvendenek: „Megvan az ötödik is!”

Schumacher helyzete már ezt megelőző, 44. körben történt kiállását követően reménytelenné vált: a pontszerzésre ekkor már úgy sem lett volna semmi esélye, ha az a bizonyos fékszárny valami véletlen folytán visszacsukódik. Ám a legszomorúbb az egészben, hogy előtte is csak igen kevés volt. Hála csapata, a verseny elején elkövetett hibájának, amely bár kevésbé volt látványos, mégis, sokkal súlyosabb következményekkel járt, mint a DRS tönkremenetele.

Ennek a baklövésnek egész pontosan a 13. körben lehettünk szemtanúi, amikor is a német rekordbajnok a nyolcadik helyről kihajtott első kerékcseréjére – mégpedig túl korán, harmadikként a mezőnyből. Ez utóbbit nem árt kiemelni, tudniillik az első az a Massa volt, akinek megpördülése miatt tönkrement a gumija (illetve versenye), a második pedig az a di Resta, akinek ugyancsak igen komoly problémái voltak a gumikkal. Schumacher gondja ezzel szemben nem a gumi, hanem csupán a forgalom volt. Ám a Mercedesnek már ez is bőven elég volt a változtatásra: „Michaelt az első tíz második felében feltartotta egy autó. Ezen okból megpróbáltunk vele egy másik stratégiát, és korábban behoztuk őt a bokszba, hogy szabad utat kapjon. Ez a terv nem működött.” – nyilatkozta az esetről Ross Brawn.

Az elképzelés talán jó volt, mégis, Michael jó helyezésre való esélyei ekkor szálltak el. Előtte tudniillik egy kisebb vonat alakult ki, melynek mozdonyát a küszködő Paul di Resta jelentette. A Rosberg–Grosjean–Schumacher hármas gyorsabb volt ugyan nála, ám mivel nem tudták saját tempójukat autózni, folyamatosan leszakadtak az élmezőnytől – ezáltal pedig a dobogós reményektől is egyre távolabb kerültek. A helyzet kényelmetlen volt, di Resta tempója drasztikusan hanyatlott, az idő pedig sürgetett, a feltartott hármasnak nyilvánvalóan lépni kellett. Rosberg és Grosjean csapata úgy döntött, megvárják vetélytársuk egyre közelebbinek tűnő kiállását, Schumiék viszont – tán a két héttel korábbi Räikkönen-esettel a tudatukban – előrébb hozták a kiállásukat.

Hatalmas hibába szaladva bele ezzel! Tulajdonképpen érthetetlenül. A 12. kör végéig ugyanis teljesen természetesnek tűnt, hogy Schumi is besorolt a bolyba, s ha már a nála lassabbak visszafogták őt, ezt kihasználva spórolásba kezd a gumikkal, hogy a tervezettnél pár körrel későbbre tolja kiállását. Éppen olyan stílusban, mint tavaly számtalan versenyen tette ezt – sikerrel. Lényegében minden e mellett szólt (kivéve persze a startégákat…): szuperlágy gumin volt, jó tempóra volt képes, ráadásul di Resta kiállására valóban nem kellett sokat várni – és mindez gumikopásából előre is látható volt. Így is lett: di Resta a 13. körét kerékcserével fejezte be, megnyitva ezzel a pályát a többiek előtt. Akik közé Schumi ekkor már nem tartozott, mivel önként és dalolva követte addigi feltartóját a bokszba is…

Mit is mondott Brawn? Michaelt feltartotta valaki, és ezért hozták előrébb a kiállását? Romain Grosjeant nem tartották föl? És mi a helyzet Rosberggel? Az ő kiállásukat miért nem hozták korábbra? Netán túl nagy volt a kockázat, vagy csak szimpla őrültség volt ez a stratégia?  És mi a helyzet a Mercedesnél? Az egyik autójuknál úgy vélik, kint kell maradni, míg a másiknál elkerülhetetlennek tartották a tömegből való kimaradást? Netán kettejük közül csak Schumi versenye érte meg a kockázatot, míg Nicóéra hímes tojásként vigyáztak ezúttal is? Az eset azt sugallja, Brackley-ben erős kettős mérce van érvényben, melyben Michael Schumacheré csupán a kísérleti nyúl szerepe, akinek ha félremennek dolgai, az nem jelent nagy kárt a csapat számára.

Tegyük mindezt Schumi csapatérdeket mindenek fölé emelő kijelentése mellé, s a kettő együtt talán a kelleténél is többet elárul a csapaton belüli szemléletről és a kiosztott (?) szerepekről: „Talán azt is mondhatjuk, szerencsére az én autóm volt az. Így Nico a lehető legtöbb pontot tudta elhozni, a csapat számára a legtöbbet kihozva ezzel a helyzetből.”

Nos ezek alapján már nem is annyira furcsa, miért mindig csak Schumacher Mercedese áll meg…

De van itt még egy fontos ellentmondás Brawn nyilatkozata és a gyakorlat között, ami szintén azt sugallja, a csapatot kevésbé izgatja Michael versenye, mint Nicóé: „korábban behoztuk őt a bokszba, hogy szabad utat kapjon.” Már a korábbi behozatalt sem értettük (miért és miért éppen őt?), az viszont még ennél is nagyobb talány, vajon a csapat miért úgy próbált szabad utat biztosítani Michael számára, hogy a lehető legnagyobb forgalomba hozta vissza őt…

Mert bizony ez történt: a(z amúgy kimondottan lassú) kerékcserét követően a Mercedes közvetlenül Heikki Kovalainen mögé és Felipe Massa elé tért vissza, előbbit hideg gumival kellett volna azonnal megelőzni (nem ment), utóbbit viszont a meleg gumija ellenére kellett volna tartani (ugyancsak sikertelen volt). Ez lenne a szabad pálya? Vajon rosszul számoltak a stratégák, vagy annyira belemerültek Nico versenyébe, hogy egyszerűen nem is számoltak előre? Mindkettő amatőr hiba, de utóbbi esetben az is kérdésessé válik, egyáltalán minek vágtak bele az új stratégiába.

Míg mindeközben Rosberg és Grosjean a szabaddá vált pályán azonnal rákapcsolt (előbbi sorra futotta a gyorsabbnál gyorsabb köröket), és megkezdte a fölzárkózást, Schumi rengeteg időt veszített a rossz kiállás, a forgalom és a nehezen melegedő gumik miatt (ld. az alábbi táblázatot). Csak a korábbi kiállással több, mint hat másodpercet!

Később pedig a forgalom (di Resta, Kobajasi) miatt jóval többet és négy pozíciót is: Massa mellet Räikkönen, Perez és Kobajasi is elé került. Schumit kiállását követően tehát Kovalainen, Massa, majd di Resta, végül pedig Kobajasi tartotta fel – gyakorlatilag a teljes hátralévő versenyen. Így fordulhatott tehát elő, hogy a verseny elején kimondottan gyorsnak tűnő Schumacher, kiállása után tempót vesztett, fokozatosan belesüppedt a mezőnybe, s a bíztatóan induló futamon már egy-két pontocska megszerzéséért is vért kellett izzadnia.

Szenvedését jól jellemzi, hogy Kobajasit hosszú körökön keresztül képtelen volt megelőzni. Nem is csoda: míg a Sauber 327 km/h-ra volt képes az egyenesben nyitott szárnnyal, Schuminak 10 km/h hátránya volt ott. A Mercedes végsebessége (ezúttal is) kimondottan gyatra volt (igen, a Mercedesé!), így a német tulajdonképpen elveszve érezhette magát.

Pedig próbálkozott becsülettel: a hajtűben bemutatott merész és kissé tán elkeseredett előzése igazán mutatós volt – egyúttal jele is annak, milyen nehéz helyzetbe sodorta őt a stratégia –, ám a DRS-zóna miatt ez mit sem ért. A lágy szetten futott etapja ennek eredményeként immáron meg sem közelítette a szuperlágyas szintet: Schumi a versenyt további részében olykor másodperceket kapott Rosbergtől.

Hogy is indult az egész? A 13. körben egy apró szépséghiba kiküszöbölése céljából eldobták az eredeti stratégiát, majd hogy elkerüljenek egy további egy-két körös időveszteséget, belementek egy olyan stratégiába, amelynek köszönhetően végül nem egy-két körre, de a teljes futamra (!) bebiztosították maguknak az időveszteséget. Taktikai dilettantizmus felsőfokon.

Persze a szárnyfeszegetés képeit elnézve ez már egyáltalán nem meglepő: mintha ennek a csapatnak valóban túl kevés lenne az ereje ahhoz, hogy működőképesé tegyék Schumacher versenyeit és autóját. Mintha az a hiába feszegetett hátsó szárny maga Schumi csapata lenne, mely javíthatatlanul elromlott, s amely képtelen kellő mértékű leszorító erőt generálni a német versenyben tartásához…

Alvó időmérők

A megkeseredett, csalódott arc optimizmust erőltet magára. Pontosan tudja, hogy ő semmit sem csinált rosszul, így nincs értelme holmi újabb kudarc után összeroskadnia sem. Persze ez nem könnyű, de végül mégis sikerül: „100%-ban hiszem, hogy a fiúk a legjobbjukat próbálják nyújtani. Itt nem kell senkinek sem szemrehányást tenni. Ezek a kocsik prototípusok, amiket nagyon rövid idő alatt gyártanak le. Ilyenkor történhetnek bizonyos hibák.”

A csapat még di Resta kiállása idején is korrigálhatta volna döntését, és kint tarthatta volna Michaelt, elvégre a Force India két kocsival előttük haladt. Ehhez viszont stratégiai rugalmasságra, extragyors döntéshozatalra és kiváló kommunikációra lett volna szükség. Az meg, mint már szombaton is láttuk, koránt sem a Mercedes sajátja. Pláne nem Schumi oldalán…

A montreali hétvégén ugyanis a rossz taktika is csupán a második volt a Schumacher körüli bakiparádék sorában. Az elsőre már az időmérőn sor került – természetesen annak is a legkiélezettebb, mindent eldöntő harmadik szakaszában… Ráadásul ez az eset legalább annyira volt bagatell, mint az azt követő kettő. A csapat azzal az utasítással küldte ki Schumachert, hogy két mért kört kell futnia, és a másodikkal kell igazán nagyot alkotnia. Az előzmények ismeretében ezzel semmi probléma nem volt: Schumi egész hétvégén remek tempót diktált, az első két szakaszban egyaránt megverte Rosberget, a szuperlágy sajátos, hosszan tartó felmelegítése pedig már Monacóban is gyakorlat volt. A kerpeni egyvalamivel viszont biztosan nem számolt: esélye sem lesz már gyors kört teljesíteni.

Az alábbi táblázat segítségével, mely a versenyzők közötti távolság másodpercben mért alakulását az utolsó két kör szektoraira lebontva ábrázolja, azt is megtudhatjuk, miért.

Az ábrán látható, hogy a Q3-ra Grosjean, Rosberg, Schumacher, Massa sorrendben érkeztek ki a versenyzők. A viszonyítási alapot így a Lotus adja. A Mercedesnél tehát Rosberg hagyta el előbb a pályát. Neki figyelnie kellett, hogy kellő távolságot tartson a Lotustól, ami nem volt nehéz: Grosjean 11 másodperccel korábban ment ki. Schumi ellenben igen közel volt csapattársához, a különbséget a két mért kör miatt ráadásul még inkább növelnie kellett. Ezt meg is tette: lassú tempójával az első szektorban négyről 6-ra, a másodikban 7-re, a harmadikban pedig 10 másodpercre növelte lemaradását. Csakhogy időközben a mögötte haladó Massa (aki a mögötte jövő Alonso miatt nem lassíthatott) folyamatosan utolérte Michaelt, aki így a kör elején jobbnak látta őt is elengedni.

De vajon a csapat miért engedte, hogy kivezető körének utolsó szektora ennyire lassú legyen, s miért nem figyelmeztette őt, hogy erre már nincs elég ideje? Tán akkor is Nico körét nézték csupán…?

Schumi jóhiszeműsége és ex-csapattársával szembeni nagyvonalúsága érthető: nem a következő volt a valódi gyorsköre, hanem csak az azt követő harmadik, így tehát volt ideje újrakezdeni a távolság-kialakítósdit A valóságban viszont mégsem volt, és ezt csapatának érzékelnie kellett volna. Ezzel szemben a Hétszeres a kör első szektorában két, a másodikban már négy másodperces teret nyert Felipéhez képest. Aztán a távolság csak a harmadik szektorban csökkent ismét két másodpercre, ami azt mutatja, a csapat az utolsó pillanatban szólt csak, hogy ideje gyorsítani, mert a Q3 másodpercei vészesen fogynak. Ez már túl késő volt. Schumacher 0,04 másodperccel később szelte át a célvonalat, s már nem futhatott valós repülőkört.

Végül a kilencedik hely jutott neki, ahonnan másnap nagy forgalomba, majd pedig egy ésszerűtlen stratégiai húzásra kényszerült – vagyis gyakorlatilag az egész futama elúszott. A helyzetet ráadásul még gyászosabbá teszi, hogy csapata ebben a hibában is nyakig benne volt.

S ezzel, ha úgy tetszik, gyakorlatilag (Melborune, Sanghaj és Monaco után) ismét egy sokat ígérő helyszínen, egy jó eredménnyel kecsegtető hétvégén vette el az esélyt Schumachertől. Akinek fejét egyre inkább úgy tűnik, hogy éppen saját csapata szorítja újra és újra a víz alá, valahányszor közel jár az onnan való kiemelkedéshez.

Nos igen, a Mercedes leszorító ereje ezen a téren bezzeg igencsak magas…

***

„Mindent megteszünk azért, hogy ne forduljon elő több technikai hiba Michaelnél.” – hangzott az ígéret a verseny után. Mármint a monacói verseny után – is.  Nos, afelől nincs kétség, hogy a fiúk Montreal előtt valóban odatették magukat, és mindent elkövettek, amit csak lehetett – a kérdés csupán az, mi volt a cél… Amennyiben minél nagyobb hátrányba hozni Schumachert, minél jobban ellehetetleníteni egész hétvégéjét, akkor jelentjük, hatalmas sikerrel jártak! Ha viszont ennek ellenkezője…nos, akkor egy kicsit kevesebb törődést kérnénk, ha lehet…!

Szeretnénk hinni abban, amit Ross Brawn Montreal után ígért (alapos kivizsgálást és nulla százalékos türelmi határt a hibákkal szemben), de a dolgok eddigi alakulása után sajnos már nem tudunk: itt már csakis a tettek számítanának. Szeretnénk bízni abban, hogy a szezon hátralévő részében Schumi alatt is egy hibátlanul működő Mercedes dübörög majd, de sajnos a bizalom már rég elveszett, és azt ugyancsak tettekkel lehet visszanyerni.

A történtek után valóban jogos a kétkedés, azok alapján ugyanis a Mercedes valóban nem érdemel bizalmat.

És mégis, mint az nyilatkozataiból is kiderül, Schumacher tovább bízik. Nincs is más választása. Rutinos versenyzőként pontosan tudja: mihelyt kétkedni kezdene magában, csapatában vagy kocsijában, az máris rossz hatással lenne teljesítményére.

Márpedig ha a versenyzőben minden kanyar előtt ott motoszkál, hogy a leszorító erő bármikor elveszhet, s ezáltal képtelen lesz elfordulni, előbb elkezd egyre korábban fékezni, amivel egyre lassabb versenyzővé válik. Így pedig elérhetetlen a cél.

És bár Schumi számára eddig így is öt alkalommal az volt, az emiatt jogosan erősödő bizalmatlanság ugyanúgy nem nyerhet teret, ahogy a leszorító erő elvesztésétől való félelem sem csaphat át túl korai fékezésbe.

Mert mint tudjuk, a féktáv nem ismer kompromisszumot.

A Császár útja (60.) – Álom, ami pole-ból volt, s porrá lett

Hogy ez sem lesz tiszta hétvége, előre tudhattuk: Michael Schumacher úgy érkezett Monacóba, hogy bármennyire is fog sütni a nap, azt egy öt rajthelyes büntetés árnyéka mindvégig eltakarja majd előle. Aztán jött a szombat, és a 7-es számú Mercedes ragyogó pole-körével hatolt át a rá vetülő árnyakon, megpillantva a remény, csupán a másnapi rajtig élő sugarát. Hiába, ezen a monacói hétvégén olyan éles kontraszttal váltotta egymást fény és árnyék, mint amikor a versenyzők kétszázzal be-, majd kihajtanak az alagút sötétjéből a szikrázó napsütésbe. S bár a fény Monacóban végre feltűnt annak végén, sajnos Schumi ismét az alagútban rekedt… Vajon kibírja-e a Mercedes a kijutáshoz szükséges – egyre kisebb – távot?

Bár valójában az első rajtkocka járna neki, a hatodikat is méltóságteljesen foglalja el. A kerekek és fékek kellően felhevítve, csak a volán mögött ülő Schumacher maradt hűvös. Vörös sisakjának rostélya lazán felnyitva – egészen az utolsó pillanatig. Michael a jobboldali visszapillantóban nézi, amint a mezőny hátsó tagjai is elfoglalják helyüket – egy utolsó pillantás a seregre, aztán csatába készülő lovagként csapja le sisakja szemellenzőjét. Kezdődhet a küzdelem, jöjjön, aminek jönnie kell!

A jelenet mindent elárul Michael Schumacher monacói hétvégéjéről, hozzáállásáról és 2012-es helyzetéről. Nem alakul jól az eddigi szezon, nagyon nem. A várt és a lehetőségek alapján joggal elvárt eredményeknek nyoma sincs, a balszerencsék, technikai hibák sorozata mindeddig leküzdhetetlen akadályt jelentettek. Most pedig itt volt egy büntetés is, melyet egy saját hiba miatt róttak ki rá – mégpedig igencsak eltúlzott módon (véleményünket ezen elemzésre alapoztuk). Dupla fájdalom.

De nem úgy Schumachernek, akit az ilyen helyzetek általában nem megtörni, hanem kimondottan motiválni és erősíteni szoktak. Lehet, túl sok a probléma, túl hosszú már a sikertelen időszak, túlságosan nyomasztó a közelmúlt, ahhoz, hogy nyomtalanul maradjanak, de Schumi éppen emiatt foglalkozik csak a jelennel és a jövővel. A nyomokat meg sem próbálja eltüntetni, létezésüket tudomásul veszi, aztán egyszerűen csak átlép rajtuk. És bizakodva, mi több, megújulva várja a folytatást. Keserűségnek nyoma sincs, az már réges-rég dacos bizonyítási vággyá alakult.

Bár Schumi nem foglalkozik vele, mi éppen a múlttól tudjuk: az ilyesmiből nagy dolgok szoktak születni. Így volt ez előző karrierje során számtalan alkalommal – legutóbb éppen azon az utolsó, interlagosi futamon, ahol az elveszített vébéreményeken túl oly sok balszerencse is hátráltatta. Akkor ugyanazt a pechsorozatnak fityiszt mutató, laza és csakis az önigazolásért és a versenyzés öröméért harcba szálló Michael Schumachert láthattuk, aki most a vízbeugrás előtti nagy levegővételként az utolsó pillanatig felhajtva hagyja sisakja rostélyát, mintegy azt mondva ezzel: „Egyszer élünk, most vagy soha, vágjunk bele!”.

Pigmalion

Egy nappal korábban is ez a fajta hozzáállás volt a siker kulcsa. Abban a bizonyos pole-körben ugyanis a tapasztalaton és tehetségen kívül nyilvánvalóan volt egy kevés dac, egy jó adag bizonyítási vágy, és egy csipetnyi hanyagság is. (Megemlékezésünk Schumihőstettéről itt.)

A Monacói Nagydíj felvezetéseként Michael igazi francia heteket tartott: vasárnap hivatalos megjelenés a MotoGP Le Mans-i futamán, kedden foci a Nazionale di Piloti csapatkapitányaként (korábbi sérülése miatti hosszú kihagyása után első alkalommal tért vissza a futballpályára!), szerdán még mindig futball, mégpedig a német labdarúgó-válogatott tourettes-i edzőtáborában, a közös szponzor, a Mercedes jóvoltából, aztán délután részvétel az FIA hivatalos sajtótájékoztatóján. A mozgalmas programsorozatban kérdés kérdést követett, nyilatkozat pedig nyilatkozatot. A közhelyes „reklámdíszletben” még elveszett mindaz, ami meghatározta Michael Schumacher nagydíjhétvégéjét. Ő viszont pontosan tudta mit kell tudnia, és talán szándékosan rá is játszott a helyzetre, hogy annál nagyobb természetességgel vághasson vissza szombaton. Merész tervével senki sem foglalkozott igazán, senki sem hitt realitásukban, csakis ő. A végeredmény így még ütősebb lett.

„Én előre megmondtam!” – emlékezteti mosolyogva a világot először poénnak tűnő ígérete komolyságára, finoman megemlítve a korábban talán ellenében is érvként felhozott igazság helytállóságát: ha valahol, akkor Monacóban aztán igazán számít, ki is ül a volán mögött…

És valóban, Schumacher jó párszor hangoztatta tervét a csapat garázsában és a média képviselő előtt egyaránt. Így lett a városállamból városálom, aztán meg valóság és pole. Amit vicces optimizmusnak álcázott, de véresen komolyan gondolt, mindvégig hitt benne.

"Megcsináltam!"

Vagy egyszerűen csak megérezte? Tény, a dél-franciaországi miniállam szűk pályája, lassú, jó kigyorsítást igénylő kanyarjai kimondottan kedveztek a Mercedesnek – és Schumachernek is. Érezhető volt ez már csütörtökön is, amikor a két szabadedzés kissé kaotikus forgatókönyve még nem engedte felszínre törni a valóságot. Már az első megtett körökben látszott, Schumacher igazán jól érzi magát a volán mögött, s ha időeredményei nem is, ritmusa és magabiztossága mindenképpen jó előjelnek számított. Az első szabadedzésen odaverte ugyan elsőszárnyát az uszoda mögötti sikán falához, mely miatt rövid szünetre kényszerült, a másodikon az eső megakadályozta ugyan, hogy bármit is megmutasson valós erejéből, a harmadik szabadedzést ugyan éppen a leggyorsabb, szuperlágy gumin futott köreinek megkezdése előtt szakították meg, az időmérő edzésen viszont már semmi sem állíthatta meg őt. 1:14,301 – az időeredmény, mely egy páratlan pályafutás 69. edzéselsőségét, a második karrier (ha úgy tetszik, a ráadás) legnagyobb sikerét jelentette.

És egy önbeteljesítő jóslatot, mely egy álommal indult, amiről aztán a hétvége folyamán fokozatosan kiderült, hogy nagyon is megvalósítható. Ez egyre tisztábban kirajzolódó célt, egyre nagyobb magabiztosságot és egyúttal egyre nagyobb odafigyelést is magával hozott, mely végül mind benne volt abban a nagyszerűen összerakott körben, a pazar, senki által meg nem közelített második szektorban és az internetet bejáró egykezes sikánvételben.

Ugyan miért is érdekelte volna Michael Schumachert, hogy a kemény munkával megszerzett pole-t máris elveszítette? Hiszen éppen most bizonyította, amit már harmadik éve bizonyítani akar, szombati elsőségével ráadásul arról is meggyőzte magát, hogy számára nincs lehetetlen.

Kell nekünk a Romain-tika?

A nyitott sisakos rajtvárás felidézett képe azt mutatta, Schumacher ezen hite és hozzáállása vasárnap délutánra mit sem lankadt, a rekordbajnok hasonló szellemiségben és intenzitással tervezi végigversenyezni a nagydíj mind a 78 körét. Mondhatnánk, valóban nyílt sisakos küzdelemre készült. (Na meg naivan célba érésre, de erről majd később…)

Monaco előzhetetlen utcáin nem is igen volt más választása, ha dobogóra akart kerülni a hatodik helyről – márpedig a pole elérése után ez volt a(z amúgy realitást nem nélkülöző) szándéka –; miként egy nappal korábban sem volt mit tenni öthelyes büntetése miatt, meg kellett nyernie az időmérőt. Ha szombaton sikerült, miért ne jöhetne össze vasárnap is a bravúr?

Nos, ezen álom talán túlságosan is romantikusra sikeredett, tudniillik az időmérőtől eltérően a verseny alakulása már nem csupán Schumacher teljesítményén múlt. A hatodik hely egyúttal a mezőny sűrűjét is jelentette, amiből kitörni ezen a pályán nagyon nehéz vállalkozás. (Persze Schumi nem ismert lehetetlent, elvégre ilyesmi már 2005-ben és 2006-ban is összejött neki.) Főleg ha Romain Grosjean rajtol előled… A francia már a felvezető körnél is nehézkesen indult, amit a rajtnál aztán sikerült alulmúlnia. Schumi eredetileg jobbra indult volna, ám látva Grosjean döntését, átfordult a pálya baloldalára. A francia tudniillik újoncos kétségbeeséssel próbálta szépíteni hibáját: némi tétovázás után élesen jobbra húzott, hogy védje a már rég elveszített pozícióját a róla (látszólag) tudomást sem vevő Alonsóval szemben. Végül a két autó összeért, Grosjean lepattant a spanyolról – éppen az esettől a lehető legtávolabb, egészen a palánk melletti vastag porrétegbe menekülő Schumacher Mercedesére… Tulajdonképpen már az is csoda volt, hogy Schumi versenyben maradt, ám szurkolói ekkor joggal lehettek dühösek, tudniillik a német megint egy tőle teljesen független esetből, mások hibáiból szenvedett hátrányt. 

Grosjean és Alonso ütközése egyértelmű versenybaleset volt. A felvételek alapján két dolog viszont tisztán látszik: bár a veszélyes szituációt a francia rossz rajtja és túl optimista befelé haladása idézte elő, magát az ütközést viszont Alonso mozdulata... A spanyol neve érdekes módon fel sem merült a versenybíróságnál...

Grosjeannal ráadásul eddig két alkalommal találkozott a pályán – a francia mindkétszer kilökte őt… Persze hibást keresni fölösleges (bár Grosjean mindig megtalálja azt – sosem magában…), mindez egy újabb fájdalmas balszerencse eredménye volt. Amellett azonban nem szabad szó nélkül elmenni, vajon a versenybíróság miért csak 64 körrel később döntött úgy, megvizsgálják a „Grosjean–Schumacher esetet”. Ez így ugyanis kissé olyan látszatot keltett, mintha a külső tényezők által nem befolyásolt bírák aszerint döntenének egy-egy ügy vizsgálatáról, annak milyen hosszabbtávú következményei lettek… Vajon azért kellett utólag megvizsgálni az ütközést, mert Schumacher érintett volt benne? Vagy azért, mert a német végül kiesett, és ennek esetleg köze lehetett a rajtnál történtekhez? Akárhogy is, egy független testületre nem lehetne hatással a körülmények utólagos alakulása.

A legnagyobb talány viszont, hogy a vizsgálat miért nem „Alonso–Grosjean esetként” említette az ügyet. Schuminak tudniillik köze nem volt az egészhez, ő csupán áldozatként szenvedte el a két vetélytárs kakaskodásának következményét! Vajon Alonso miért maradt ki a vizsgálódásból, ha valójában ő üközött Grosjeannal? (Az eset amúgy egyértelmű versenybaleset volt, két csökönyös versenyzővel: Grosjean arról nem volt hajlandó tudomást venni, hogy rosszul rajtolt és pozíciót veszített, Alonso pedig Grosjeanról – holott a felvételeken láthatóan végig őt figyelte a visszapillantójában…)

Schumacher gyors előretörésről szőtt álmai ezzel tulajdonképpen már az első kanyar előtt semmivé váltak. A korlátnak ütközésnél a Mercedes lendületet veszített, ráadásul az első pillanatokban Schumi afelől sem lehetett biztos, felfüggesztése a helyén van-e még. E megingással a mögötte haladó másik Lotus Kimi Räikkönennel elegánsan kikerülte őt. Ráadásul Vettel is elé került, amikor a megpördülő Grosjean miatt levágta az első kanyart… (Seb nyilván nem tehetett mást, de az ilyen úton történő pozíciószerzés meglehetősen abszurd.)

A dobogó egyre távolabb került: Schumi egy nála jóval lassabb és egy hozzá képest teljesen eltérő taktikán lévő autó mögé szorult. Keze innentől kezdve meg volt kötve, versenyének sorsa már nem saját kezében volt. A barcelonai ítészek pedig nyilván elégedetten figyelték mindezt: Michael ekkor fizetett meg két héttel korábbi hibájáért…

Méghozzá igen komoly árat. A köridők alakulásából egyértelműen kitetszik tudniillik, hogy Schumacher könnyedén tartani tudta volna az élen haladók tempóját. Az alábbi grafikon a Mark Webberhez viszonyított lemaradásának alakulását mutatja. Míg a távolság Räikkönen mögött folyamatosan és egyre nagyobb mértékben nőtt, miután a finn kiállt Schumi elől, fokozatosan csökkenni kezdett. A gumikopás terén ráadásul a német volt előnyben: Rosbergnél hét, Webbernél öt körrel többet bírt Schumacher szuperlágy szettje, és a német minden pluszkörrel egy-egy másodpercet hozott a lágy abroncsot lassan munkára bíró Webberéken. Más kérdés, hogy Kimi miatt csak három ilyen kör volt, és az sem ért sokat, tudniillik hátránya ekkor már 30 másodpercre duzzadt, behozhatatlanná vált…

A grafikonból jól látható, hogy a Räkkönen mögött eltöltött idő alatt Schumi lemaradása folyamatosan nőtt. A legnagyobb kialakult különbség Webber kiállásakor 30,262 mp volt. Schumacher kerékcseréje után ez (későbbi és gyorsabb kiállásának illetve jobb ki- és bevezető körének következtében) 26,948 mp-re faragta lemaradását. Az ezt követő körökben Schumi a szabad útnak hála folyamatosan faragta ezt a különbséget (a hullámzás a forgalomnak köszönhető), egészen az utolsó "normál" körében mért 23,835 mp-ig.

 

Bár az élmezőny és ő eltérő versenyt futottak, bár Webberék nyilván kicsivel jobb tempóra is képesek lettek volna, s a gumik leépülése terén is nyilván volta különbségek, mégsem nagy merészség kijelenteni, Schumacher az első körös koccanás nélkül komoly eséllyel pályázott volna a dobogóra. A pole-ból indulva pedig minden bizonnyal simán nyert volna.

Legalábbis, ha rajtszámát az éjjel átragasztja csapattársa kocsijára…

Cserbenhagyásos gátolás

„Sokat beszéltek és írtak róla a spanyolországi balesete kapcsán, azonban nem szabad elfelejtenünk, hogy mi, a csapat, az öt versenyből három alkalommal cserbenhagytuk őt, és nem a lehetséges legjobb munkát végeztük el számára. Jobban kell dolgoznunk.” – nyilatkozta Ross Brawn a monacói hétvégét megelőzően a német Bildnek adott interjújában Schumacher 2012-es gyatra eredményeiről. A csapatfőnök Bahrein után idén már másodjára vállalta magára a felelősséget Schumi-ügyben – az első hat verseny alakulását nézve teljes joggal.

Az 58. körben Schumacher tanácstalanul kér segítséget csapatától egyre gyengülő autója miatt. Egy teljesen magára hagyott ember hiábavaló segélykérése ez. A monacói álom végleg semmivé lett: a W03 ismét használhatatlanná vált. Ezúttal a benzinnyomás szállt el. Schumi meg is jegyzi az újságírók előtt, ilyen problémával eddig még nem szembesült.  

Na igen, a boldogságtól feldobott csapata társaságában pezsgőt locsoló Nico Rosberg sem…

Kollektív felelősségtudat? Ugyan már! Ha valami, éppen ez hiányzik leginkább a monacói hétvégét Schumi érthetetlen kiesése ellenére is „nagyszerűnek” értékelő Mercedesből. Tudja ezt Ross Brawn is, aki a monacói paddockban ezt erősítendő érezte szükségét annak, hogy pontosítson a Bild-interjúban tett kijelentésén. Kár volt… „Amikor csapatról beszélek, akkor a versenyzőkről is beszélek. A versenyző sem marad ki a csapat fogalmából. Tehát ha azt mondom, az eddigi munkát, amit csapatként Michael oldalán nyújtottunk, nem elegendő, akkor abba mindenkit beleértek. A munka, amit mi – és ebbe tehát Michael is beletartozik – az első öt versenyen végeztünk, nem volt elég jó, mivel Michaelnek csak két pontja van, ami igazán kevés. (…) Az én nézetem az, hogy a dolgokat mindig kollektíven kell szemléljük. Ezért nem beszélhetünk sosem arról, hogy a versenyző hibát vét, vagy a csapat hibázik, sokkal inkább arról, hogy általában a mi munkánk nem volt elég jó. És most ez a helyzet Michael csapatával.”

Amennyiben Schumi barcelonai kiesését nézzük, ez bizonyára helytálló. De vajon milyen új értelmet nyertek e szavak Monaco után…?! Vajon mi egyebet tehet még a pazar pole-körön és a vesztett helyzetet nem ismerő versenyzésen kívül Michael Schumacher azért, hogy végre eredményes legyen?! Talán a kocsit is egymaga rakja össze?

A szombati elsőségnek és annak a laza sisakrostély lecsapásnak a rajt előtt nagyon komoly üzenete volt a csapat felé – valami ilyesmi: „Belátom, eddig én sem végeztem jó munkát, de most 100%-ban odatettem magam. A tőlem telhető legjobbat hoztam ki magamból, most már tőletek is elvárom – joggal várom el ugyanezt.” Schumacher a hercegségben minden eddiginél közelebb került a nagy áttöréshez – s minden mozdulatával azt jelezte, hogy teljes mértékben készen áll.

Nos, a Mercedes legénysége ezúttal sem értette az utalást…

Márpedig ez igencsak kínos kezd lenni a csapatra nézve, akiknek eddig Schumi kitűnő reklámot jelentett (errőlbővebben itt). Most, hogy végre a német is visszakaphatna valamit a márkától az állandó médiafelhajtásért, illetve a csapattól a sok-sok elvégzett fejlesztőmunkáért és tapasztalatért cserébe, éppen a Mercedes hagyja őt cserben?

A helyzetet csak még furcsábbá teszi az Auto Motor und Sport azon felvetése, miszerint Schumacher hamarosan hivatalosan is könnyen másodikszámú versenyzővé válhat, mivel Rosberg lassan bajnokesélyes lesz, miközben Schumi lemaradása máris behozhatatlan vele szemben. Persze az ilyesmi teljesen logikus és érthető lépés… lenne, ha ez a helyzet nem a csapat hathatós közreműködésével állt volna elő…

Szemben például 2010-zel, mely esztendőt Schumacher tudatosan áldozta a visszaszokásra, valamint csapata érdekében a fejlesztések elősegítésére. Vagy esetleg 2011-gyel, amikor Schumi túlságosan sok pontba kerülő hibái miatt az sem volt feltűnő, mennyivel balszerencsésebb csapattársánál. Na de hogy éppen idén történjen meg mindez, amikor valójában semmi kivetnivaló nincs teljesítményében? Vajon miként veszik majd rá Brawnék Schumachert, hogy adja fel futamgyőzelmét csapattársa bajnoki esélyeiért? Megígérik, hogy cserébe kieshet az összes hátralévő futamon; vagy hogy legközelebb nem lopják ki a kábeleket autójából?!

Na jó, ez erős túlzás, azt kijelenteni viszont nem az, hogy a hat futam alatt kialakult óriási ponthátrány és az elmúlt évek trendjei alapján Schumi idén sem fogja megverni Rosberget, holott erre minden korábbinál jobb esélye lenne. 2012-t ugyanis remek formában indította, előrelépett az időmérős teljesítmény terén, versenyen is van olyan jó, mint tavaly, ill. mint Nico, autója végre elég erős lenne a dobogós helyekért, sőt, olykor a győzelemért való küzdelemhez – mégis, eredményesség terén messze elmarad az előző két évtől. Mintha a hátráltató tényezők száma annál inkább nőne, minél közelebb kerül régi önmagához… És ez legalább olyan éles kontraszt, mint amit a pole és a kiesés, vagy Ross Brawn szavai és a pályán történtek között figyelhettünk meg.

Michael Schumacher jó két és fél év elteltével végre eljutott odáig, hogy képes pole pozíciót szerezni a Mercedesszel, amely csapat pedig elérte, hogy végre valódi, győzelmekre esélyes nagycsapatként tartsák számon. Hosszú út vezetett idáig, mindkettejük részéről, és most, ilyen közel a célhoz, éppen a csapat húzza vissza Schumachert a végső áttörés kapujából? Értelmetlenné téve ezzel a kétéves munkát, hiábavalóvá a sok küszködést, a rengeteg munkaórát és az ezek ellenére töretlen hitet, mely idáig, a siker kapujáig vezette Schumachert?

A Hétszeres monte-carlói teljesítményével és hozzáállásával végérvényesen bebizonyította, hogy kitűzött célja megvalósítható, hogy benne még mindig megvan az ehhez szükséges erő és tudás is. E vérrel és verítékkel összeszedett bizonyítékok halmazát a Mercedes viszont most egyetlen hanyag és rideg kézmozdulattal lesöpörte az asztalról. Nyilván nem így van, a látszat mégis azt mutatja, Schumi sikeressége talán éppen őket érdekli legkevésbé…

Végezetül játszunk kicsit! (A nyertesek között egy rajtrácsnyi Mezei Dánielt Értelmező Kéziszótárt sorsolunk ki a Hánkúk Tájá felajánlásával.) Kérdésünk:

1.      Mikor hátráltatta utoljára Nico Rosberget komolyabb technikai hiba a Mercedesnél?*

2.      Mikor esett ki utoljára technikai hiba miatt Nico Rosberg egy Mercedesszel?**

3.      Egyáltalán, hány kiesése volt Nicónak közös időszakuk alatt összesen?***

Utóbbihoz egy kis segítség: éppen eggyel több, mint Michael Schumachernek…az idei hat verseny alatt…

Árulkodó tekintetek. Rosberget tudva lévően ritkán éri csalódás, de ha mégis... nos, az arcára van írva

 

Válaszok: *A 2011-es Japán Nagydíj időmérőjén. **A 2010-es szuzukai versenyen – ez volt az egyetlen ilyen alkalom. ***Öt, kétszer a csapat hibájából, háromszor ütközés miatt.