A Császár útja (14.) – Montreali küzdelem a semmiért

Ha létezik pálya, ahol Michael Schumacher a megszokottnál is sikeresebb, az Montreal. Ha létezik olyan helyszín, amely a Mercedesnek idén végre esélye lett volna erőn fölül teljesíteni, az Kanada. Ehhez képest az idei Kanadai Nagydíj harmatgyenge hétvégét hozott a Mercedesnek, és pár hibával, de még több pechhel fűszerezett kínlódást Schumachernek. Látványos csatákból most sem volt hiány, ezért igazán kár, hogy főként „csak” a Liuzzik és Buemik elleni küzdelem jut neki idén…

15 verseny, 7 első, 5 második és 1 ötödik hely, két kiesés. Összesen 106 pont. 6 pole pozíció, 12-szer az első három rajthely valamelyike. Ilyen eredményekkel bajnokságot szokás nyerni…
Bár manapság nyilván legtöbben Lewis Hamiltont tartják Montreal mesterének (Jenson Button szavai alapján), az amúgy lehengerlő fenti statisztikának ő még a nyomában sincs. Az ugyanis Michael Schumacheré. Mert a számok azt mutatják, Schumi igazi mestere e pályának (is), s ha hozzátesszük, hogy az a sorban éktelenkedő 5. hely egy biztos győzelmet meghiúsító váltóhiba eredménye, hogy a 96-os kiesés előtt Schumi már a felvezető körre sem tudott időben elindulni (elveszítve harmadik rajthelyét), s hogy a 99-es emlékezetes hibája is vezető pozícióban történt… nos nem kérdés, Schuminak fekszik a kanadai aszfalt!
Aztán ott a másik oldal, a Mercedes W01. Mely az eddigi csúszós utcai helyszíneken (Melbourne, Monte-Carlo) rendre jobban muzsikált, mint más pályákon. S amely bár az egyenesekben meglehetős hátrányban van, ám gyors kanyar híján Montrealtól esélyt kapott a jó eredményre. Nem véletlenül hivatkoztak a csapat versenyzői és vezetői is autójuk magabiztos féktávjaira és hatékony kigyorsításaira. Ebben ugyanis valóban kisebb a hátrányuk, mint más területeken. Ráadásként ott volt még a Mercedes motor hatalmas ereje. Valamint két remek versenyző, és a remény arra, hogy Kanadában gyakran történik rendkívüli, melynek köszönhetően sokszor jut főszerep az amúgy statisztát játszók számára is.

Elgumizva…

Ráadásul pénteken minden jól indult. Gyanúsan jól…
Az első szabadedzésen Schumi a második helyen végzett, csapattársa pedig 4. lett. Mindketten szorosan a McLarenek nyomában, s úgy tűnt, ezen a hétvégén talán még közelebb kerülnek az élmezőnyhöz, mint két hete Törökországban. Schumi gyors körei könnyen jöttek, végig az élbolyban volt, egyértelműen csapattársa fölé nőtt.
Aztán a délutánra minden megváltozott. A pálya fölgumizódott, a hőmérséklet délutánra emelkedett, a Mercedes és főleg Schumacher teljesítménye pedig zuhanni kezdett. Míg a délelőtti piszkos aszfalt mindössze 20 fokos volt, délutánra 27-re melegedett föl. S ez olybá tűnik, a Mercedes teljesítményét igen erősen befolyásolta. Persze nem ők voltak az egyetlen csapat, amely a meglehetősen radikálisan változó pályaviszonyoktól szenvedtek. Többek közt a McLaren teljesítménye is visszaesett (nem is volt elégedett a két versenyzőjük a nap végén.). Mint azt Schumi elmondta, egyensúlyi problémákkal küzdött (már az első edzés vége felé is), amit hiába próbáltak orvosolni. És teljesítményén ez tökéletesen meg is látszott. Míg csapattársa már az edzés elején könnyedén futott gyors köröket, addig az ő dinamizmusa elmaradt a délelőtti teljesítményétől: autója igencsak csúszkált, így igazán gyors kört nem is tudott futni az „ürestankos” részben (ideje a 9. helyet jelentette). S bár hosszú etapja során ismét gyorsabbnak tűnt csapattársánál, a mindenki számára katasztrofálisan sikerült gumiteszt (szemcsésedés már egy-két kör után) alatt látszott, a McLarenek és a Red Bullok az amúgy egész jó köridők ellenére is messze lesznek tőlük.

Ha egyfajta tendenciát akarnánk kirajzolni a Mercedes és Michael Schumacher kanadai hétvégéjéből, akkor a szombati események alakulását is érdemes a pályaviszonyok alakulásán keresztül szemlélni. Szombat délelőtt, harmadik szabadedzés. Bár a péntekhez képest kissé kevésbé tűnik gyorsnak, Schumacher mégis a 4. helyen végez. Nehezen jön neki össze az igazán tiszta gyorskör, ám alig marad el Alonsótól. Az időmérőre kitűzendő reális célnak ismét az idén már megszokott 5-8. helyek valamelyike tűnik. Aztán egy 10. és egy 13. hely lesz ebből. Mi történt valójában? Péntek éjjel esett az eső a Notre Dame szigeten, mely gondoskodott arról, hogy a két edzés alatt fölhordott gumiréteget lemosva a pénteki első edzés körülményei várják a mezőnyt szombat reggel. Kevés gumi a 23 fokos aszfalton. Kicsivel melegebb (három fok), mint az első gyakorláson, kicsivel hűvösebb, mint a másodikon (4 fok). De jóval hűvösebb, mint az időmérő edzésen, amikor is 31 fokot mértek a pályán. A Mercedes teljesítménye valamint a pálya felgumizottsága és hőmérséklete közti kirajzolódó összefüggés nyilván nem véletlen. A Mercedes ugyanis egész hétvégén a gumikezeléssel küszködött Montrealban. És mint tudjuk ez kulcskérdés volt itt, hiszen az új aszfalt és a kerekekkel adódó váratlanul nagy problémák határozták meg az időmérő és a verseny alakulását is. „Egyszerűen problémát okoz az első és a hátsó gumik egyidejű munkára bírása. A körülmények megváltozása úgy tűnik, ki zökkentett minket. Ez igencsak frusztráló, mivel tudjuk, hogy a tegnapi időink sok benzinnel a leggyorsabbak között voltak. Természetesen a több benzin miatti nagyobb súly segít abban, hogy erőt vigyünk a gumikba, ami segít őket munkára bírni. Ezért hiába volt tegnap hűvösebb, teli tankkal elégedettek voltunk.” – elemzett Ross Brawn a szombati nap végén. Vagyis a csapat valóban a hőmérsékletingadozás áldozata lett. És talán saját magáé is…
„Itt aztán lehet nézegetni az autót, de ehhez annak nem sok köze van. A miénk akár a világ legjobb kocsija is lehet, ha egyszer nem bírja munkára a gumikat…” – Nico Rosberg is pontosan tudta, hogy a legfőbb problémájuk a gumikezelésükben rejlik. És azt is sejteni vélte, miért is ez a helyzet: „Nem végeztünk jó munkát, nem hárítottuk el a problémákat, mert valójában nem is csináltunk sokmindent. Csak azt mondtuk ’Rendben van, szombatra jobban megy majd a dolog a hőmérséklettel, vagy ezzel meg amazzal, a változó pályával’. De ha megnézzük, egyáltalán nem reagáltunk jól ezekre.” Igaza van! Elég ha megnézzük a McLareneket, akik pénteken a Mercedeshez hasonlóan szenvedtek. Szombatra megoldást találtak a problémákra. De vehetjük a Force Indiát is, akiknek mindkét autójuk a Q3-ba jutott. Nyilván jó volt a kocsijuk, és mindkét versenyzőjük remek munkát végzett, ám teljesítményük hátterében komoly szerepe volt annak is, hogy a változó körülmények éppen nekik kedveztek, éppen úgy változtak, hogy ki tudták használni. És tudtak rá reagálni!
Hogy Rosberg kritikája mennyire megalapozott, azt az indiai kiscsapat teljesítménye mellett jól mutatja még Norbert Haug szokás szerint optimista nyilatkozata, melyet a harmadik edzést követően adott a német Sky Sport riporternőjének, Tanja Bauernek. „A pole-ra esélyesek közé biztosan nem tartozunk – szerintem Monacóban már ott voltunk. És jó irányban haladunk. A szűk kanyarokkal tűzdelt pályák jobban fekszenek nekünk, de ehhez jó autóra és jó versenyzőkre is szükség van – és nekünk mindkettő rendelkezésre áll.” – ítélte meg (tévesen) a helyzetet Herr Haug. És nem is a szavai árulkodtak leginkább, hanem a gesztusai: ő valóban hitte, hogy jó autóval rendelkeznek, és valóban azzal számolt, hogy majd a pálya állapotának változása még többet lendít a szekerükön. S ez alátámasztja Rosberg szavait: a csapat elszámította magát.

Ezúttal nem ragyogott Schumi montreali csillaga - a Mercedesé meg végképp...

„Alulkvalifikált” bajnok – hibák csapattól és versenyzőtől

Nem véletlenül volt teljesen tanácstalan Schumacher sem az edzést követően: „Voltak súlyos egyensúlyproblémáink, amikkel a hétvége bizonyos szakaszaiban küzdenünk kellett. Ez most a kvalifikációra visszatért. Jelenleg nehéz megmagyarázni ezt…”
Schumi 13. rajthelyet jelentő 6-7 tizedmásodperces hátrányát csapattársával szemben valamivel tán könnyebb. Az edzés során kritikus kérdés volt a gumihasználat. Mikor, melyik abroncson, hány kört? – ezek voltak a legfőbb szempontok, melyek közt a pálya hőmérséklete, állapotának javulása és a gumik már-már kiszámíthatatlan viselkedése jelentett némi támpontot az eligazodásban. Vagy éppen akadályt…
Schumacher idén először esett ki a Q2-ben. Bár Rosberg 10. helye alapján ennél sokkal több nem is lehetett az edzésben, valójában nem csak a Mercedes gyengeségén múlt. Elsőként Schumacher hibáin. Utolsó próbálkozása során négy mért kört ment a keményebb keveréken. A csapat ugyanis úgy döntött, hogy miután korábbi próbálkozásakor a lágyabb gumikkal erősen csúszkált és alulkormányozott volt a kocsija, a keményebbel próbálnak javítani. Azt viszont nehezebb üzemi hőfokra melegíteni, ezért az első mért kört is erre kellett áldozni. A második nekifutáskor Schumi javított is részidőin, ám a 8-as sikán előtt megcsúszott, majd miután elég közel került már az előtte haladó Sutilhoz, vissza is vett a tempóból. A harmadik mértkör javítással ért véget, ám az csupán a 10. helyet jelentette. Maradt hát az utolsó próbálkozás, melynek első részideje Schumi addigi legjobbja volt. Csakhogy a 8-as kanyarban ismét kissé lecsúszott az ívről, miután jobb első kereke blokkolt – a második szektorban elmaradt a javítás. A hajtű előtt aztán ismét blokkolt a jobb első, Schumi ismét időt vesztett. Autója bizonytalanul gyorsított ki. Az utolsó sikánt pedig levágta, miután kicsit később fékezett. Nyilván az otthagyott tizedeket igyekezett visszahozni – sikertelenül. Szektoridői alapján bejuthatott volna a harmadik etapba – kb. a 10. helyen…
Schumi hibái nem véletlenek. Egyrészt érthető a kiélezett helyzet miatt. Dolgát az autó amúgy is bizonytalan viselkedése sem tette könnyebbé. Ráadásul a keménygumival a csapat valószínűleg melléfogott (Ross Brawn: „Nem volt jó döntés. Michaelnek többet segített volna, ha mint Nico, ő is a lágyabb keveréken marad.”). De az a két blokkolós fékezés sem lehetett véletlen: a csapat vasárnapra új első fékeket rakott a 3-as rajtszámú gépre, amivel aztán gyorsabb is volt Schumi, mint az edzésen.

Ám míg a 13. helyet ezek még magyarázzák, a Rosberghez viszonyított hátrányát nem teljesen. Tudniillik az a két versenyző, aki két héttel korábban olyan szoros küzdelmet vívott a hétvége során, hogy csak századok és ezredek választottak el őket, nem lehet ennyire távol egymástól „csak úgy”. A jelenség nem volt egyedi Kanadában. Érdekes például, hogy Schumacher mennyire hasonló ívet járt be a hétvégén, mint Jenson Button. Pénteken erős kezdés, visszaesés délutánra, majd némi föllángolás a harmadik edzés elején, visszaesés, és szenvedés a kvalifikáció második részében. A körülmények változása úgy tűnik, mindkettejüket rosszul érintette – nyilván más okból. Schumi esetében nincs új a nap alatt: újra fenyeget az alulkormányzás réme. Brawn ki is emelte, hogy autójuknak gyakran a hátsó abroncsokat jobban fölmelegíti, mint az elsőket, ami elkerülhetetlenül alulkormányzást okoz.
Vagyis a Mercedes ezen a hétvégén – mint a csapattagok nyilatkozataiból már láttuk – a gumihasználattal küzdött a leginkább. Márpedig ezek olyan problémák, amik Schumachert úgy tűnik, idén erősebben hátráltatják, mint csapattársát. Mert hiába a jobb súlyelosztás a hosszabb tengelytávval, ha valami – mint most Montrealban – nem működik optimálisan, a régi probléma újra visszatér. Ez látszott Schumacher minden egyes gyorskörén az időmérőn, és feltehetően ennek eredménye Rosberg újbóli fölénye szombaton.

Reményteljes küzdelemből reménytelen küszködés

A 13. hely egyetlen pozitívumot mégis rejtett magában: esélyt a taktikázásra (már amennyire idén lehet ilyet…). Mint azt az ésszerűség megkívánta, Schumacher a keményebb keverékkel gurult a rajtrácsra, mely ígéretesebb taktikának tűnt, mint a nehéz kocsival alig pár kört bíró lágy keverékkel indulni.
A kerpeni bajnok a verseny előtt azt mondta csapatának, hogy tíz körön belül negyedik lesz (gondolva a lágygumisok taktikájára), ám hogy ez már öt kör alatt összejön, tán ő sem gondolta. Ismét remek rajtot fogott. Az előle induló Barrichello (ki tudja, hányadszorra az elmúlt két évben?) beragadt. Schumi mint az ágyúgolyó lőtt ki mellőle (íme a 41 éves, „megkopott reflexek”…!), s remek ívet fogva bújt át a két Williams között, s máris csapattársa mellé ért. Belső íven volt, ám az előtte füstölőset fékező Kubica miatt lassítani volt kénytelen. Bele is szaladt kicsit a Renault-ba, minek következtében első szárnya egy darabja le is vált. Az első összecsapás volt ez…
Kihasználva az elölről indulás szépségein elbambuló Liuzzi és Massa ütközetét (mely miatt Nico alaposan visszaesett), máris a 8. helyen nyomta a gázt. Pár kör elteltével, mire gumijai végre normális állapotba kerültek, már Sutilt támadta. Már a negyedikben mellé került, ám a hajtűt követő hosszú egyenes végén vissza kellett vennie. A következő körben ismét próbálkozott. Szélesen fordult a hajtűkanyarra, remekül gyorsított ki, és máris szélárnyékban volt. Aztán kifékezte ellenfelét (még ha le is vágta miatta a sikánt). Ezt követően egyre jobban alakultak a dolgok. A „hétszeres” utolérte a Button által föltartott Kubicát, majd előbb a lágygumin rajtolók, aztán a lengyel is kiállt előle, és máris a vele azonos taktikán lévő két Red Bull mögött állt. A harmadik helyen!

Óvakodj a darázstól! Kubica nem hozott szerencsét Schumachernek: előbb a szárnya, majd a gumija bánta találkozásukat...

A valós cél persze nem a dobogó volt, hanem Kubica helyezésének megszerzése! Főleg azok után, hogy a gumik még az előzetesen vártnál is hamarabb elkoptak. Schumi három körrel később állt ki vetélytársánál (12. kör), és csapata gyors szervízelése után éppen a sárga-fekete kocsi mellé (elé) tért vissza a pályára. Rafináltan jobbra húzott, hogy védje a belső ívet, ám Kubica nem hagyta annyiban a dolgot. Bár a hétszeres már előrébb volt (ráadásul a jobb íven), az önfejű lengyel nem akarta tudomásul venni pozícióvesztését, és ő is későn fékezett a lassító előtt – mindkettejüket a fűre kényszerítve ezzel. Ez volt hát a második összecsapás közöttük, melyet ugyan Schumacher nyert meg, valójában azonban ezt sem úszhatta meg negatív következmény nélkül: Mercedese gumija ugyanis fölhasadt, így lassú defektje miatt két kör után ismét a bokszba kellett hajtania. És a versenye itt véget is ért…
Bizonyos szempontból persze még egyáltalán nem, hiszen az utolsó körök számos csatát tartogattak a bajnok számára: Buemivel, Massával, Liuzzival. Fájdalom, hogy mindük ellen esélytelenként kellett védekeznie a már fél versenytáv óta nyüstölt lágy gumikon.
Schumachert tehát nemcsak Kubica akaratossága, de az amiatti defekt is kényszerpályára állította. Mivel második cseréje során harmadik kemény szettjét is megkapta, már csak lágy keverék állt rendelkezésére. Két lehetőségük volt: két lágy szettes szakaszra bontják a verseny utolsó 36 körét, mellyel jó húsz másodperces hátrányt és sokszoros pozícióvesztést szenvednek, vagy utóbbit elkerülve megkockáztatják egyetlen lágy szetten befejezni a versenyt, vállalva az utolsó körökben való szenvedést és védekező szerepet. A két lehetőség esetleges következményei közt nem sok különbség mutatkozott: a pontszerzés így is, úgy is nehéznek tűnt. De a döntést követően így legalább pontszerző helyen álltak…
A hibát tehát nem itt követte el a csapat, hanem a defekt utáni kerékcserénél. Ha akkor teszik ugyanis föl a lágyabb keveréket, rugalmasabbak lehettek volna, mivel a gumikopáshoz igazodva dönthették volna el, mikor is tegyék föl az utolsó szett kemény keveréket. Mely a verseny végére nyilván nagyobb tempót tett volna lehetővé a kerpeni számára.

Szárnyaszegetten, gumirongyokon – Liuzzinak még így sem volt egyszerű dolga a bajnok ellen…

Az elszalasztott esélyek nyomában

A lényegen ez mit sem változtat: Schumacher a defekt nélkül hatodik lett volna csapattársát megelőzve, így viszont a középmezőny versenyzőivel kellett csatáznia (ismét) – amit rongyokon futva, esélytelenként is remekül csinált. Elvégre Liuzzi sem találta rajta a fogást – csupán az utolsó körben bemutatott mindent egy lapra feltevő kamikáze akciója miatt került előzési helyzetbe.
A látványos csaták sora azonban mit sem szépít a dolgokon: a nagy reményekkel várt Kanadai Nagydíj kiugrás helyett mélyrepüléssé vált. Egy újabb elszalasztott lehetőséggé, melyből már oly sok kínálkozott idén a Mercedes és Schumacher előtt egyaránt. Hogy mégis miért e sok elszalasztott alkalom, miközben például a kanadai ámokfutó Kubica rendre meglepetést tud okozni Renault-jával? Hogy miért tudnak a franciák olyan sokszor lehetőségeikhez mérten a maximumon teljesíteni, miközben az Ezüstnyilak sokszor a bennük rejlő lehetőségeknek csupán töredékét préselik ki magukból? Hogy miért képesek más csapatok és versenyzők egy-egy váratlanul jól sikerült eredménnyel felülírni a papírformát, míg ők még azt sem érik el?

Ha megnézzük az eddigi példákat, a kiábrándító valóság fogad a válasszal.
Igaza volt Norbert Haugnak, Monacóban valóban volt esély a jó szereplésre. Az ottani tempójuk alapján akár dobogóért is küzdhettek volna. Csupán egy jó időmérő kellett volna, mely során megszerzik az ehhez szükséges rajthelyet. Csakhogy messze voltak ettől, így a hatodik-hetedik helyen voltak kénytelenek körözni. Ausztráliában szintén esély kínálkozott a dobogóra (Schumi előtt), akkor viszont egy rajtbaleset hiúsította meg ezt az eredményt. És Kanadában sem történt másként: az elrontott felkészülés miatt éppen az időmérőn gyengélkedtek leginkább, mely gyengeség újra egy „támadási felületet” jelentett, mivel a középmezőnybe sorolta az amúgy előrébb való Mercedeseket. S emiatt történhetett meg Rosberg pozívióvesztése a rajtnál, majd Schumi defektje, így aztán nem volt esély a papírforma eredményre (dupla pontszerzés), sem egy olyan kiugró meglepetésre, amit amúgy a Force Indiák vagy Buemi ugyanezen futamon elértek…
A három példa azért sokatmondó, mert mindhárom esetében más-más okok miatt maradtak el a bennük lévő teljesítményhatár csúcsától: hol a rossz kvalifikáció, hol a rossz stratégia, hol pedig a balszerencse miatt. Olybá tűnik, hogy a Mercedes háza táján túl sok a hiányosság, túl sok téren léphetnek és lépnek föl problémák ahhoz, hogy igazán kiegyensúlyozottan teljesítsenek, saját potenciáljuk csúcsán.

Persze mindenre lehet magyarázatot találni. Mindenekelőtt a csapat már két dobogót szerzett Rosberg révén. Olyan versenyeken, amikor igenis képesek voltak élni a váratlan adta lehetőséggel: Malajziában a nagyok időmérős betlije, Kínában az eső segített ebben. Csakhogy ezek félsikerek voltak, mivel Schumacher esetében mindkettő elszalasztott lehetőség volt. Malajziában a rossz időmérőt követően a versenyen is balszerencse érte őt (a kerékanya elrepülésével), megsérült kocsija ráadásul Kínában igazi mélyrepülést idézett elő (persze nem csak ezen múlt!). Előbbi helyszínen azonban még többet is elérhettek volna, amennyiben Schumachert vagy Rosberget Webberhez hasonlóan köztes esőgumival küldik ki a Q3 végén. A csapat viszont akkor sem kockáztatott. Így pedig nehéz egy közepes autóval csodát tenni.
Hogy Schumacher miért nem képes – régi szokásához híven – erőn felüli eredményekre, arra magyarázat a kihagyás és az azáltal okozott nehézségek sora. Miként nyilván a hétvége során elkövetett hibái is autója gyengeségeivel való küzdelmének eredményei voltak. Mert rosszabb autóval nehezebb tanulni, és nehezebb hibátlannak maradni is. Ez láthatóan őt sokkal inkább hátráltatja csapattársánál.
De a gyenge autó a csapatot is hátráltatja. Hol az időmérős teljesítményben maradnak el, hol a teli tankkal lassabbak (Isztambulban még ez volt a probléma, könnyű autóval közelebb voltak az élmezőnyhöz), hol a hideg, hol a melegebb idő okozott gondot nekik. És emellé számos balszerencse, rejtélyes probléma (Michaelnél Kínában, Nicónál Barcelonában), rossz taktika társul. Vagy éppen a csapat hibái: akár a kocsi tervezésénél elszámított súlyelosztás, akár a monacói időmérő utolsó etapjában történt feltartásos eset legyen az.

A fejlesztés terén viszont a csapat többnyire jól teljesít. Lehetőségeikhez mérten. De hogyan is előzzék meg a nagyokat? Nekik nincs olyan szuperszimulátoruk, mint a McLarennek, sem Albert II-jük (Sauber) vagy Mistraljuk (Reanult), se Adrian Newey-juk. Ráadásul hiába az erős gyári és szponzori háttér, csapatuk jóval kisebb létszámú az élmezőny csapatainál. Mert ők már a jövőre készülnek!
Talán nem sokára már a fejlesztések terén is. Schumi már mindenképpen 2011-re tekint. Addigra végre ő is visszaszokhat régi-új szenvedélyébe, s akkorra már egy hozzá szabott autóval ostromolhatja a kerékvetőket.
Addig meg maradnak a csaták Buemivel, Liuzzival, a gumikkal és a W01-gyel. De remélhetőleg még másokkal is – nem csak a tízedik helyért… Ennél többet ér, ennél többet tud! Miként Kanadában is jobb volt annál a 11. helynél. Korábbi eredményei is ezt mutatják.

Persze az már a múlt, Schumi pedig most a jelent éli. És mivel az nem túl rózsás, a jövőt tervezi. Mert pontosan tudja, mennyi munka vár még rájuk csapatával. Igazi kihívás ez! Éppen olyan, amiért egy a nyugdíjra ráunó 41 éves rekordbajnok visszatérésre adja a fejét!

Schumi legalább a Nationalelf parádés játékának örlülhetett kanadai hétvégéjén

A Császár útja (13.) – Schumacher: „Visszatértem, itt vagyok!”

Schumacher visszatért! Olykor egy előzés jóval többet ér, mint azt gondolnánk. Előzni ugyanis nem puszta pozíciószerzés, de amolyan jelképes tett is, mely önbizalmat kölcsönöz végrehajtójának, aki ezzel bizonyít a külvilágnak és leginkább önmagának. Így bár Monacóban elvették Schumi pályán megszerzett hatodik helyét, semmissé téve ezzel manővere valós következményeit, egyvalamit nem tudtak ellopni tőle: az előzéssel járó érzést, mely teljes lángra kapcsolta a bajnokban égő régi tüzet…

„Nem gondolom, hogy az a hat pont olyan sokat számítana az idei bajnokságban. Ez egy jó kis mozzanat volt, szerettem, élveztem! Remélem ti is!” – mondja Schumacher az isztambuli paddockban az újságírók gyűrűjében állva, miközben újra felvillantja azt a sokat sejtető gyermeki mosolyát, ami csak akkor ül ki az arcára, mikor arról beszél, amit leginkább szeret és élvez: a küzdelemről, a versenyzésről, és a benne elért apróbb-nagyobb sikerekről.
Nem meglepő persze, hogy Monaco után két héttel, a Török Nagydíj csütörtökjén is még mindig ez foglalkoztatja a médiát. Az az előzés – de főként az azt követő hercehurca – igencsak nagy port kavart a Száguldó Cirkuszban. Csakhogy mint azt Schumacher szavai is sugallják, ő már régen túltette magát a dolgon. És hogy mindez miért is ment számára olyan könnyen, azt ebből a mosolyból és csillogó tekintetből máris megérthetjük: az előzésnek ezúttal nem feltétlenül a pozíciószerzés volt a lényege, az a bajnokság szempontjából mit sem számít – sokkal inkább maga a tett!

A látszat és az eredmények azt mondják, hogy Schumacher Barcelonában talált rá régi önmagára. Megkapta új autóját, mely kedvezően hatott vezetésére, és máris felvette a kesztyűt csapattársa ellen, akit azóta rendre legyőz. Ám a dolog nem ilyen egyszerű! Tudniillik Barcelona korántsem volt egy nagy feltámadás helyszíne, csupán az év elején megkezdett útra való visszatérés, mely során Kína amolyan kijózanító leágazás volt csupán.
Ám valójában már ott, a sanghaji aszfalton elkezdődött egy fontos folyamat: az akkor szenvedő Schumacher ugyanis szinte a komplett élmezőnnyel megvívott. Vettellel, Massával, Webberrel és legfőképpen Hamiltonnal. Persze mindjük ellenében vesztesként végzett, de e küzdelmeknek nem is az eredménye volt a lényeg. Schumacher többször is hangoztatta már visszatérése óta, hogy igazán belerázódni leginkább versenyhelyzetekben lehet – csatákkal. Nem véletlen, hogy 41 éves fejjel még mai is oly gyakran pattan a kicsiny gokartok ülésébe, hogy „karban tartsa magát”…
Kína után aztán Spanyolországban is összeakadt egy bajnokkal, és Jenson Button ellen már sikerrel vívta meg harcát (nem is akárhogy!). Aztán pedig ott volt Monaco és a régi vetélytárs, Alonso ellen bemutatott előzés. Amit, mint tudjuk, igazán élvezett!

Kipihent és vidám bajnok - a monacói eset és a szerényebb eredmények ellenére is

Ám Monaco kapcsán ki kell emelnünk még egy érdekes momentumot: a Mercedes a fellebbezés lehetőségéről való lemondását. Hogy pontosan miért is döntöttek így Ross Brawnék, arra több magyarázatot is hallhattunk. Egyesek szerint az FIA elnökével, Jean Todt-tal való jó viszony eredménye e gesztus – kvázi szívességként a szervezet hírnevének megőrzéséért. Schumacher és a csapat például a sport érdekeit hangoztatta, míg mások nyilván prózaibb okokat emlegetnek: az efféle fellebbezések eleve halálraítélten születnek.
A legérdekesebb választ azonban maga Ross Brawn adta: „Elég világos, hogy a szabályban van egy kétértelműség. Mi az egyik irányban értelmeztük, míg Charlie Whiting és a bírák a másik szerint. És lássuk be, mindkét félnek igaza lehet. Mi Michaelnek azt mondtuk, szabad versenyeznie, a Ferrari Fernandónak meg azt, hogy nem szabad versenyeznie. És ez így egy kissé unfair volt, hogy Fernandónak nem szabadott cselekednie. Ez a helyzet meglehetősen balszerencsés volt, így nem éreztük volna jól magunkat, ha fellebbezést nyújtunk be… De a büntetésünket is lehetett volna pontosabban szemlélni, mert így Michael versenye egy szabály pontatlansága miatt lett lerombolva.”
Ross Brawn szavait értelmezhetjük egyszerű pr-szövegként is. Ám aki ismeri a manchesteri medvét, az talán elhiszi róla, hogy mindezt komolyan is gondolja. A hozzáállása példaértékű. Brawn sosem szerette a fölösleges konfliktusokat, és hosszan tartó balhékat. És mivel a monacói büntetés körüli felhajtás igencsak hosszúra nyúlt, ráadásul az egész csupán egy buta szabály pontatlansága miatt tört ki, így érthető, hogy ezúttal is kompromisszumot kötött. Nem mellesleg rendkívül sportszerűen azt mondva, hogy nem kell az olyan győzelem, amit úgy szereznek meg, hogy az ellenfél nem is tudta, hogy játszanak. Igen, könnyen mondja ezt, lévén, hogy a bajnokságban mit sem számít az a pár pont. Ugyanakkor főhajtást érdemlő gesztus ez egy másik csapat felé. Mert Brawn nagyon is tiszteli az ellenfelet. S ha tavaly ősszel tett nyilatkozatát idézzük, mely „A csapatfőnök” Ross Brawn visszatérte utáni ars-poeticájának is mondható, máris hihető és érthető a fenti nyilatkozat is: „Szeretném élvezni a versenyzést, tisztelni akarom a vetélytársaimat, hogy utána nyugodtan leülhessünk sörözni. Mindent szórakozva szeretnék csinálni – már a pályafutásomnak abban a szakaszában vagyok, amikor a lehető legszebb módon akarunk győzelmet aratni. Persze fontos a tudat, hogy mindent megtettünk a sikerért. Ha azonban mégsem nyernénk, ma már valószínűleg elnézőbb lennék, mint régen.” És íme: az is lett (még ha nem is a győzelem volt a tét…).
Amikor az idei Bajnokok Ligája döntő előtt nyilatkozott a két résztvevő csapat (Internazionale és Bayern München) edzője, Louis van Gaal, a bajorok mestere mondta: „José Mourinho csak győzni akar, az én dolgom viszont nehezebb, mert én szépen akarok győzni.” Nem véletlenül! Ha az ember olyan sikeres, mint van Gaal vagy Ross Brawn, egy idő után hogy új kihívást találjon, már nem elég a puszta győzniakarás… Ez a nagy hadvezérek kiváltsága.
Persze mint azt a hétvégi Török Nagydíjon is láthattuk, kihívás éppen bőven akad!

 

Amiért nincs tét: előrelépés van, élre lépés nincs…

A brackley-i csapat több újítással érkezett Isztambulba, méghozzá annak a fejlesztési folyamatnak a részeként, mely Barcelonában kapott gyökeresen új irányt. Akkor még sok volt a kérdőjel, ám Monacóban az eredmények már azt mutatták, a dolgok kezdenek a helyükre kerülni. Ám a hercegség szűk utcai pályája nem lehet mérvadó, ráadásul ott az aerodinamikai újítások a régi tengelytávon futottak. Így lett hát Törökország amolyan ismeretlen vízválasztó, mely képet ad a valóságról úgy, hogy közben igencsak kevés támponttal szolgál a csapat számára.
A pénteki edzések így főként az összehasonlításokkal és az új elemek tesztelésével teltek az Ezüstnyilaknál. Olyannyira, hogy a szokásostól eltérően ezúttal a második edzésen sem futottak igazi telitankos hosszú etapokat… Így nem véletlenül nyilatkozott visszafogottan Schumacher és Rosberg: „Van pár újításunk az autón, ami látható is, de Monacóból ide érkezve nehéz felmérni ezek teljes hatását, így nincs világos referenciánk és összehasonlítási alapunk.” „Nem volt tökéletes nap, mert elég sok időt vesztettünk az új fejlesztések értékelésével, különösen a második edzésen, így ma délután fel kellett zárkóznom. Maradtak még kérdőjelek, így holnap elég zsúfolt lesz az utolsó szabadedzésünk.”
Ehhez képest nem vitték túlzásba akkor sem. Viszont egy dolog valóban tisztán látszott: előreléptek. Akárcsak a többiek, ezért ez csupán a Red Bullhoz képesti hátrány enyhe csökkenését jelentette, nem pedig jobb pozíciókat. Vagyis mégis, mivel a 800. versenyét ünneplő Ferrari Isztambulban kisebb gödörbe került. Egyértelműen elaludtak kicsit a fejlesztésekkel, és túl sok időt és figyelmet fordítottak az F-csatornájukra, mely azonban korántsem hozza a várt előnyöket… A Mercedes fejlődése leginkább tehát a maranellóiakon mérhető le: sokat javítottak – de nem többet a Red Bull–McLaren párosnál.

S hamár F-csatorna. A Mercedes rendszere passzív, mondhatni önműködő. Mivel autójuk eleve olyan tervezési alapelveket követ, amik nem teszik lehetővé a mindenki által használt megoldást, így maradt az egyedi út. A W01-es motorborítása, hűtési rendszere, airboxa ugyanis szintén egyedi irányt követ, amin nyilvánvalóan nehéz lenne változtatni. Csakhogy ez felvet egy kérdést: Vajon kellően kiküszöbölhető-e az F-csatorna terén tapasztalt hátrány?
A török időmérő edzés választ ad erre. Már Barcelonában is gondok voltak a Mercedes végsebességével. A csapat szemmel láthatóan versenyképes volt a lassú részeken. Ám hiába tartották akár a Red Bullok tempóját ott, ha alacsony végsebességükkel újra hátrányt szedtek össze másutt. És mint azt láttuk, Monacóban, ahol az F-csatorna és a végsebesség mit sem számít, máris közelebb voltak az élmezőnyhöz (miként a McLarenek is távolabb). Nyilván ez pályafüggő, valamint beállítás kérdése is: feltehetően a Mercedesek meredekebb szárnyállást igényelnek, mint riválisaik, és a lassabb, kevésbé aero-igényes pályákon jobbak. De ez csak részben lehet magyarázat, tudniillik a szombati időmérő edzésen mért 14 km/h-s lemaradás a McLarenekhez képest hatalmas! A németek valójában csak a három újonccsapatot tudták megverni e téren, és ez bizony olyan hendikep az ellenfelekkel szemben, mely lehetetlenné teszi még azt is, hogy legalább csak kihívóik legyenek.

Nem is voltak azok a kvalifikáción sem. A Red Bulltól hat, a McLarentől négytizedre voltak, s bár Norbert Haug szokás szerint optimistán emelte ki, hogy Schumi csak egyetlen tizedre volt a harmadik helytől, ez azért kissé távol állt a realitásoktól. Történt ugyanis, hogy Michael Schumacher elkövette visszatérése utáni első igazán komoly hibáját: utolsó gyorskörén kicsúszott a híres 8-as kanyarban. Mondhatnánk, hogy nem nagy szám, elvégre szinte minden nagyágyú megtette ezt a hétvége során… És valóban nem volt nagy jelentősége a dolognak (autója szerencsére nem sérült komolyan).
A történet hátteréről azért érdemes pár szót szólni: Schumi e körében lassabb első szektort ért el, mint a korábbi körben. Mint utólag elmondta, a felvezető köre nem sikerült ideálisan. Előbb leszakadt az előtte haladóktól, majd újra utolérte a szintén helyezkedő Buttont, így egy jót versenyezett vele, amivel viszont utolérte a lassú Kubicát is... Az utolsó kanyarkombinációban emiatt kényszerült hosszas "álldogálásra", majd felhajtotta sisakrostélyát is, hogy egy rövid "orrvakarást" követően végre nekivághasson gyorskörének... Nem éppen szokványos felvezetés. Így a lassabb tempó miatt nem hozta időben üzemi hőfokra az abroncsokat, és ezért az eldobott tizedek. Ez csupán azért kiemelendő, mert megmagyarázza azt a bizonyos hibát is. Nem, nem a gumik miatt csúszott ki Schumi, hanem önhibájából! Minden mindegy alapon vágott neki utolsó körének, elvesztett pár tizedet, amit aztán vissza akart szerezni. Kockáztatott, kicsit rosszul mérte föl a határokat, és lesz, ami lesz alapon tudatosan túlvállalta magát. Hibázott, ám mégsem vesztett vele semmit. Ami egyfelől jó, hiszen újra megverve csapattársát, megszerezte a tiszta oldalra felfestett 5. rajkockát.
Másfelől viszont rossz: tudniillik az eset jól jellemzi a kerpeni jelenlegi helyzetét. Schumacher ugyanis mondhatni tét nélkül versenyezhet – az élmezőny messze van, akárcsak a győzelem. Hát még a bajnoki cím! Így aztán miként könnyen túlteszi magát egy elvett 6. helyen, könnyen vállalhat efféle kockázatot is, mint tette azt az időmérőn.

A szombati látványos hiba - és még jól is jött ki belőle a bajnok

És hogy ez a „súlytalanság” mennyire igaz, azt a vasárnapi verseny is megmutatta. Schumi szokása szerint ismét remek rajtot fogott. Agresszív volt, határozott, és látványos harcban utasította maga mögé idei kedvenc ellenfelét, Jenson Buttont. Ám mint az várható volt, ezúttal nem sokat ért a jó rajt. Isztambul ugyanis koránt sem Barcelona: hatalmas egyenesek, padlógázos szakaszok és roppantul széles aszfalt csábít az előzésre. Melyhez itt távolról sincs akkora tempófölényre szükség, mint más helyszíneken. S ha mindehhez még hozzáadjuk, hogy a küzdő felek egyike a legnagyobb, a másik pedig az egyik legkisebb csúcssebességgel bíró járgányban ül… nos reménytelen küldetés.
Miután sikeresen átfűzték magukat az első szektoron, Schumacher és Button a híres 8-as kanyar felé kormányozta autóját. A német bajnok igencsak küzdött a tapadással, lévén hogy gumijait (akárcsak a szombati utolsó kör előtt) ezúttal sem sikerült megfelelően fölmelegítenie. És Button ezt kihasználta: már a 8-as kanyarban támadott. Optimista vállalkozás volt, elvégre ebben a kanyarban tán még kerékpárok is nehezen előzik egymást… Mindketten visszavettek, aztán jött az egyenes, majd az újabb padlógázos szakasz, és a McLaren nemes egyszerűséggel „elgyalogolt” a Mercedes mellett…
És amilyen izgalmasra alakult eztán Button napja, olyannyira ért véget itt Schumacher versenyének érdemi része. A Mercedes jóval lassabb volt az élen haladó két csapatnál, Schumi szépen elnyúlt csapattársától (aki nyilván szándékosan alakította ki gumikímélő távolságát), és rótta a köröket, majd némi esőtáncot követően kormányozta be autóját a 4. helyen – idén másodszor. A futam első felében úgy tűnt, gyorsabb csapattársánál, míg a hajrában már Rosberg tűnt valamivel jobbnak. És ez jól mutatta kettejük végletekig kiélezett versenyét: immáron sorozatban második versenyhétvégéjükön vannak szinte teljesen azonos tempón. A szektoridőket elnézve pedig ez a párharc tán a legkiélezettebbnek ígérkezik a szezon során: mindössze apró századok, ezredek választják el őket egymástól.

Schumi és a török körözgetés - Buttonnal vívott csatája után nem kellett vérnyomáscsökkentőért nyúlnia...

A végsebesség nyomában

Mindez egyúttal azt is jelenti, hogy valóban mindketten a maximumon teljesítenek, s mivel rendre ott vannak az élmezőny mögött, kis szerencsével azonnal lecsaphatnak a dobogós lehetőségre. No meg azt, hogy az autóban egyelőre ennyi van, nem több, és ez fel is veti a kérdést: Hogyan tovább az idei évben? Bár a csapat még rendre hangoztatja, hogy a bajnokság nincs lefutva, egyáltalán nem látni azt az erőt, fejlesztést, csodát, mellyel az Ezüstnyilak hirtelen a győztesek útjára tudnának kerülni.
Csakhogy Norbert Haug váltig állítja, hogy továbbra is keményen dolgoznak az idei győzelemért. Nem véletlenül! Dieter Zetsche, a Daimler–Benz mindigbajszos elnöke már év elején megfogalmazta elvárásait: futamgyőzelem az első évben. S bár azt azért tán nehéz elképzelni, hogy ennek elmaradása esetén a Mercedes ugyanúgy fordít majd hátat a sportágnak, mint azt tavaly a BMW tette, azért a nagyfőnök szavai nyilván komoly súllyal nehezednek Haug vállára.
Ross Brawnnak viszont érdemes lesz törnie felbecsülhetetlen értékű kobakját, miként is tudná véghezvinni idei fejlesztési programjukat úgy, hogy legfőbb figyelmük már a jövő évi bajnoki címre irányuljon, de azért még idén is érjenek el sikereket… Nem könnyű feladat, már csak azért sem, mert a Mercedes GP létszámában és méreteiben is a kisebb élcsapatok közé tartozik, ezért jelenlegi fejlesztési tempója – mellyel csupán lépést tart a többiekkel, és nem előzi meg őket – úgy tűnik, a maximumához közelít. Ráadásul a W01-es eleve némi hátrányból indult a téli teszteken (elrontott súlyelosztás, gyengébb aerodinamika), és mint azt az F-csatorna rendszerük is mutatja, nem feltétlenül alkalmas arra sem, hogy az idei csodafegyverben rejlő – mások által viszont kihasznált – lehetőségekkel éljen. Pedig a fölzárkózásnak két módja van: utolérik a Red Bullt, annak hatékonysági szintjére fejlesztve autójukat, vagy mint a McLaren, egyedi ötletekkel küszöbölik ki a bikákkal szembeni hátrányukat. Előbbire, hiába az erősnek és ötletesnek mondható konstrukció, nem sok esély mutatkozik, míg utóbbival könnyen úgy járhatnak, mint tavaly a Ferrari a dupladiffúzorral: míg egy váratlan újítással a vetélytársak elhúznak, ők még utólag sem képesek kihasználni az eszköz előnyeit, amiről Button könnyed előzése kapcsán láthatjuk, milyen fontos is lenne.
Persze aggódni nem kell, Ross Brawnék is tisztában vannak e problémával, és lázasan dolgoznak a megoldásán lévén, hogy Montreal pályáján a jó teljesítmény erősen végsebességfüggő.

A csapat nem hagyja magára Schumit, lázasan dolgoznak a javulásért

Minden rosszban van valami jó…

A dolognak ráadásul van még egy vonatkozása. Gerhard Berger a napokban azon elmélkedett, hogy Schumacher alá mihamarabb győztes autót kell raknia a Mercedesnek, ha azt akarják, hogy sokat érő hétszeres bajnokuknak ne menjen el a kedve az egésztől. Mert az a sokat emlegetett tétnélküliség nem biztos, hogy jót tesz neki. Tán még ez is problémát jelenthet a Mercedesnek? Nem valószínű! Persze Bergernek nyilván igaza van, elvégre Schumachert valóban a győzelem élteti. Legalábbis a régi Schumit biztosan. De mi a helyzet az újjal?
„Úgy gondolom, nagyon boldog azzal, amit csinál, és amennyire én tudom, hároméves tervről van szó. Tehát biztosan itt lesz még egy ideig.” – mondja a Michaelt nyilván jobban ismerő öcs, Ralf Schumacher. Vajon miért olyan biztos ebben Ralf? A kérdésre részben már választ adtunk: Michael Schumacher ugyanis éppen oly sikeres, mint főnöke, Ross Brawn. És mint az az angol esetében igaz volt, Schumit sem valószínű, hogy pusztán a győzelem hajtja újrakezdett karrierje során. Az az isztambuli paddockban eleresztett mosoly nagyon is mást mutat: ő egyszerűen élvezi a versenyzést. Na meg a vele járó kihívást. És most, hogy már számos izgalmas csatát megvívott, túllendült a visszatérés igencsak komoly nehézségein és a velejáró hatalmas nyomáson, ráadásul csapata ereje miatt nem sok veszítenivalója van, ezt a fajta szabadságot most maximálisan ki is élvezheti. Hiszen főként ezért tért vissza! Végre megszabadult a fölösleges sallangoktól, és csak a lényegre koncentrálhat, elbújva az élmezőny árnyékában. Merőben új helyzet ez számára, a mindig reflektorfényben lévő rekorder számára. Tán éppen ezért élvezi. S tán éppen így a „legjobb”, mintsem egy végletekig kiélezett bajnoki küzdelem közepén találkozzon szembe a visszatérés okozta nehézségekkel, még nagyobb kritikaáradatot magára szabadítva ezzel. Ha ez a terv valóban hároméves, az idei középmezőnyben eltöltött év nem is olyan rossz kiindulási alap…

S hogy jelen helyzete mennyire is más, azt mi sem bizonyítja jobban, hogy a monacói büntetés után ezúttal a média alig-alig találja meg a „hétszerest”, szinte alig ír róla. A „Schumi visszatérése hiba volt/nem volt hiba” kezdetű hírek mára unalmassá váltak, a kínai és monacói szenzáció is lecsengett, s nyilván jobb téma a Red Bull és a McLaren belviszálya illetve párharca is, miként a Mercedesek (ezüst)szürke teljesítménye sem segít a címlapra kerülésben. Bár nyilván ez csupán átmeneti állapot, és előbb vagy utóbb Schumi ismét a figyelem középpontjába kerül. Remélhetőleg inkább sikerek révén.

A dolgok most minden esetre úgy tűnik, helyükre kezdenek kerülni. Schumit végre helyén kezeli a média, hisz nem az élen harcol, de a tőle telhető legjobban végzi munkáját, miközben egyre inkább élvezi amit csinál – az átlagos eredmények ellenére, a kevesebb figyelmet kihasználva. Jókat csatázva csapattársával, bajnokokkal, ifjú titánokkal.
„Nem kétséges. Visszatértem – hisz itt vagyok. És így volt ez Monacóban is. Néha olyan pontos példákat kell felmutatni, mint Monacóban, hogy az emberek elhiggyék ezt, és megértsék. De higgyetek nekem, én itt vagyok és készen állok, mint azelőtt!”

Lehet nem hinni ennek a 41 éves „öreg” gyereknek? Hiába, egy előzés olykor jóval több, mint gondolnánk. Ráncokat simít és csodákat tesz!