Michael Schumacher a 59. körben lelassít, hogy utat engedjen a versenyben élen álló Mark Webber Red Bulljának. Bár sorozatban második versenyén történik meg, még sincs hozzászokva ahhoz, hogy lekörözzék – idén tanulja ezt is… Felettébb előzékeny manőver volt. Már csak azért is, mert Schumacher éppen az utolsó pontszerző helyen halad, mögötte pedig a kerékcseréből friss lágygumikon visszatérő Rubens Barrichello veszett tempóban közelít felé…
A tízedik hely nem éppen méltó egy hétszeres bajnokhoz. Ám idén valahogy megszokottá és természetessé vált a piros, csillagos sisak látványa e pozíció tájékán: a mezőny közepén.
De nem méltó egy hétszeres bajnokhoz az idei Mercedes sem. Kiszámíthatatlan, és fejlesztése során hol előre lépnek kicsit, hol hátra több lépcsőfokot. Mint most a Hungaroringen, ahol a Németországban kudarcot vallott fejlesztések helyett a silverstone-i csomag (mely nem mellesleg a szintén félresiklott valenciai fejlesztések után egy konzervatív visszalépést jelentett…) volt ismét bevetésen. Hockenheimben a kipufogó forró gázai miatt túlmelegedett a padlólemez, mely aztán el is deformálódott a verseny végére. Hogy mindezt kiküszöböljék, hazánkba érkezvén a Mercedes visszalépett egyet. Így aztán azt is lemérhettük, mennyit is fejlődik a mezőny két verseny alatt: a Renault, a Williams, de még a pályánkon igencsak erőre kapó Sauber is ellépett a korábbi erősorrendben még biztos negyedik brackley-i csapattól. Mindez alá is támasztja, hogy a csapat immáron egyértelműen a következő évre koncentrál. S azt is előrevetíti, hogy Brawn-ék várhatóan ugyanolyan hanyatlásnak indulnak majd az év hátralévő részében, mint a tavalyi évet szintén hamar föladó Ferrari. Tudniillik akárcsak az olaszok tavaly, idén a Mercedes is már csak azokkal a fejlesztési területekkel foglalkozik (értsd: azokra költ), amik a jövő évben is előnyt hoznak (értsd: jövőre is költeni kell rá), márpedig az idén sokat hozó újítások nem ilyenek: „2011-re koncentrálunk, de nem hanyagoljuk el a kisebb fejlesztéseket sem. Az olyan dolgokkal, amelyeknek jövőre nem vesszük hasznát, mint például az F-csatorna, vagy a kipufogó–diffúzor-rendszer, nem fogunk túlzásba esni.” Vagyis Norbert Haugék – szemben az élcsapatokkal vagy éppen a Williamsszel – idénre az igazi előrelépésekről is lemondanak.
De nem méltó egy hétszeres bajnokhoz az idei Mercedes sem. Kiszámíthatatlan, és fejlesztése során hol előre lépnek kicsit, hol hátra több lépcsőfokot. Mint most a Hungaroringen, ahol a Németországban kudarcot vallott fejlesztések helyett a silverstone-i csomag (mely nem mellesleg a szintén félresiklott valenciai fejlesztések után egy konzervatív visszalépést jelentett…) volt ismét bevetésen. Hockenheimben a kipufogó forró gázai miatt túlmelegedett a padlólemez, mely aztán el is deformálódott a verseny végére. Hogy mindezt kiküszöböljék, hazánkba érkezvén a Mercedes visszalépett egyet. Így aztán azt is lemérhettük, mennyit is fejlődik a mezőny két verseny alatt: a Renault, a Williams, de még a pályánkon igencsak erőre kapó Sauber is ellépett a korábbi erősorrendben még biztos negyedik brackley-i csapattól. Mindez alá is támasztja, hogy a csapat immáron egyértelműen a következő évre koncentrál. S azt is előrevetíti, hogy Brawn-ék várhatóan ugyanolyan hanyatlásnak indulnak majd az év hátralévő részében, mint a tavalyi évet szintén hamar föladó Ferrari. Tudniillik akárcsak az olaszok tavaly, idén a Mercedes is már csak azokkal a fejlesztési területekkel foglalkozik (értsd: azokra költ), amik a jövő évben is előnyt hoznak (értsd: jövőre is költeni kell rá), márpedig az idén sokat hozó újítások nem ilyenek: „2011-re koncentrálunk, de nem hanyagoljuk el a kisebb fejlesztéseket sem. Az olyan dolgokkal, amelyeknek jövőre nem vesszük hasznát, mint például az F-csatorna, vagy a kipufogó–diffúzor-rendszer, nem fogunk túlzásba esni.” Vagyis Norbert Haugék – szemben az élcsapatokkal vagy éppen a Williamsszel – idénre az igazi előrelépésekről is lemondanak.
A súlytalanság fizikája
E tények ismeretében már nem nagy merészség kijelenteni, hogy a 2010-es szezon súlytalanná, tét nélkülivé vált a Mercedes számára. Ahogyan egy ideje már Schumacher számára is. Márpedig utóbbi 2005-ben fordult elő utoljára! Ezért talán érdemes kicsit visszaemlékezni az akkori év utolsó harmadára, mikor a Ferrari a Mercedes mostani helyzetében szintén a jövő évre kezdett koncentrálni. No nem Michael hungaroringi pole-jára és második helyére gondolok, hanem mondjuk a török időmérőn elrontott körére, mellyel a mezőny végére került a rajtrácson, a monzai 10. helyére, vagy éppen a szezonzáró kínai verseny előtti ütközésére Webberrel, majd kipördülésére a biztonsági autó mögött.
Szokatlan, könnyelmű hibák, figyelmetlenségek, melyek egy mindig tökélyre és győzelemre törekvő bajnok tét nélküli, és ezáltal nem túl „motiváló” szezonjában történtek – mely során esélye sem volt a bajnoki címre. És most ismét itt egy ilyen év: félretervezett kocsi, rossz fejlesztések, problémák a megszokással és a vezetési stílussal – harcok a középmezőnyben. Az eredmény pedig könnyelmű tudatossággal túlvállalt, elrontott időmérőkörökben (Isztambul, Silverstone), vagy lekörözésekkor mutatott (a legutóbbi angol versenyen is látott) könnyelmű előzékenységek miatti időveszteségekben merül ki.
Mint most, a Magyar Nagydíj 59. körében. A 3-as rajtszámú Mercedes immáron jócskán leszakadva az előtte haladó Saubertől, körözget a 10. helyen magányosan – unalmasan…
Majd a pálya kanyargós részén átszáguldva felvillanó kék fényekől ösztökélve az utolsó előtti kanyar előtt lelassít, hogy a még meglehetősen távol lévő Red Bull elhaladhasson mellette. Mindez több mint két másodperces időveszteséggel járt abban a körben. Éppen annyi idő ez, amennyivel hamarabb a mögötte száguldó Rubens Barrichello körbeér a Hungaroringen. Egyetlen környi egérút, az idén ki tudja hányadszor reménytelennek ígérkező csata előtt… Egy körrel több próbálkozási lehetőség, melyet a német bajnok könnyelműen adott oda vérszemet kapó ellenfelének…
E tények ismeretében már nem nagy merészség kijelenteni, hogy a 2010-es szezon súlytalanná, tét nélkülivé vált a Mercedes számára. Ahogyan egy ideje már Schumacher számára is. Márpedig utóbbi 2005-ben fordult elő utoljára! Ezért talán érdemes kicsit visszaemlékezni az akkori év utolsó harmadára, mikor a Ferrari a Mercedes mostani helyzetében szintén a jövő évre kezdett koncentrálni. No nem Michael hungaroringi pole-jára és második helyére gondolok, hanem mondjuk a török időmérőn elrontott körére, mellyel a mezőny végére került a rajtrácson, a monzai 10. helyére, vagy éppen a szezonzáró kínai verseny előtti ütközésére Webberrel, majd kipördülésére a biztonsági autó mögött.
Szokatlan, könnyelmű hibák, figyelmetlenségek, melyek egy mindig tökélyre és győzelemre törekvő bajnok tét nélküli, és ezáltal nem túl „motiváló” szezonjában történtek – mely során esélye sem volt a bajnoki címre. És most ismét itt egy ilyen év: félretervezett kocsi, rossz fejlesztések, problémák a megszokással és a vezetési stílussal – harcok a középmezőnyben. Az eredmény pedig könnyelmű tudatossággal túlvállalt, elrontott időmérőkörökben (Isztambul, Silverstone), vagy lekörözésekkor mutatott (a legutóbbi angol versenyen is látott) könnyelmű előzékenységek miatti időveszteségekben merül ki.
Mint most, a Magyar Nagydíj 59. körében. A 3-as rajtszámú Mercedes immáron jócskán leszakadva az előtte haladó Saubertől, körözget a 10. helyen magányosan – unalmasan…
Majd a pálya kanyargós részén átszáguldva felvillanó kék fényekől ösztökélve az utolsó előtti kanyar előtt lelassít, hogy a még meglehetősen távol lévő Red Bull elhaladhasson mellette. Mindez több mint két másodperces időveszteséggel járt abban a körben. Éppen annyi idő ez, amennyivel hamarabb a mögötte száguldó Rubens Barrichello körbeér a Hungaroringen. Egyetlen környi egérút, az idén ki tudja hányadszor reménytelennek ígérkező csata előtt… Egy körrel több próbálkozási lehetőség, melyet a német bajnok könnyelműen adott oda vérszemet kapó ellenfelének…
„Michael, a hátsó szárnyad nem működik. Vagyis nincs gond a leszorítóerővel, csak nem megfelelően működik.”
Andrew Shovlin Schuminak címzett rádióüzenete a szombat délelőtti harmadik szabadedzésen már-már megszokottnak is tűnhetne. Gond a Mercedesnél? Mint idén annyiszor! Nem nagy ügy. A Németországban bemutatott új hátsószárnykiképzés, a sajátos Mercedeses F-csatorna újabb változatával eddig még nem működött jól. Miként a régi verzió sem, hisz egyebek mellett ezért is kellett az új… Norbert Haugtól már tudjuk: a csapat idén már nemigen fordít figyelmet holmi F–csatornákra, ezért aztán a probléma sem meglepőnek, sem aggasztónak nem nevezhető. Javítani úgysem igen lehet már rajta, így el kell fogadni, hogy rossz. Bele kell törődni, hogy idén már nem lesz jobb, és várni az alkalmat, ha valahol, valamiért esetleg mégis működik.
Nem a Magyar Nagydíjon jött el ez az alkalom. Így aztán az évet – mint tudjuk – már rég föladó Schumacher bátran, teher nélkül kockáztathatott, játszadozhatott a beállításokkal. És a pénteki igencsak lehangoló két szabadedzést követően már tényleg nem volt mit veszteniük. Akkor mindkét versenyző csalódottan és kiábrándultan nyilatkozott teljesítményükről, mintegy feladva a reményt arra, hogy autójukkal valamit is elérhetnek még hazánkban.
Ezek után miért ne lőhetnének vaktában? Lehet, hogy éppen ez az egyetlen esély a találatra?! A beállításokkal ugyanis bármit kezdhetnek, versenyképesebbé akkor sem válnak. Akár olyan irányba is elmehetnek, amerre nem tűnik ésszerűnek, vagy amerre még nem jártak az idén. Hátha! Egy próbát megér! Mit veszíthetnek?!
Például az esélyt arra, hogy a harmadik részbe jussanak az időmérő edzésen. Persze nem nagy veszteség: Schumival az utóbbi öt futamon csak egyszer nem így történt… Így aztán bátran játszhatják már ezt a sajátos oroszrulettet is. Ha nem jön be, nincs baj, de addig is kipróbáltak és tanultak valami újat! És ha egyszer mégis bejön?
Csakhogy a továbbiak nem őket igazolták! Míg Michael és csapata a tét súlyától ment’, reménytelenül hazardírozott, addig Nico Rosberg és az ő teamje szigorúan tartotta a mindig legrövidebb egyenes irányt az Ésszerűség és a Megszokás útján. Az eredmény egy jobban kezelhető autó, a harmadik etapba való bejutás és az ott megszerzett hatodik hely lett.
Akkor most Schumi felejtett el autót beállítani?
Tény, hogy az idei gépek kapcsán még mindig van mit tanulnia e téren. De azt se feledjük, hogy esetében már nincs meg az örökös teljesítménykényszer. Ő már egyszer visszavonult, miután mindent elért a sportjában, és most csupán kedvtelésből, szenvedélyből tért vissza. Azt pedig nemigen befolyásolhatja, hogy a 6. vagy a 14. rajtkockából kezdi-e éppen a versenyt. Tudniillik Schumacher már rég túl van pályafutása azon szakaszán, amikor e helyezések között még nagyobbnak tűnik a különbség. Neki csupán két célja van már, s e két cél motiválja őt. Az egyik az élvezet, amit e munka nyújt számára, a másik pedig az önmagának való bizonyítás, azaz hogy képes még csúcsteljesítményre, győzelemre. Előbbi cél megvalósítása független az eredményektől, csakis egy ülés szükséges hozzá valamelyik csapat egyik kocsijában. Utóbbi viszont – mivel az idén felgyülemlett problémák és akadályok halma igencsak nagyra nőtt – beláthatatlan. Akkor is, ha a csúcson pörögve, tőle telhetően mindent megtesz a legjobb helyezésért (mint csapattársa), és akkor is, ha könnyelműen reszkíroz meg egy merész beállítást a kvalifikációra, avagy súlyos másodperceket dob el amúgy is vészesen fogyó előnyéből a verseny hajrájában… Schumi pontosan tudja, hogy fontosabb célját csakis úgy lesz esélye elérni, ha ismét tiszta lappal indulhat. És ezért bízik annyira 2011-ben, a Pirelli gumikban, no meg a hozzá igazítottan tervezett és fejlesztendő Mercedesben. (E tiszta lap persze még koránt sem sikert vagy változást jelent Schumacher számára, csupán azok esélyét!)
Addig meg marad a felkészülés, a próbálkozás, a tanulás. Na meg a másik fő cél, a szórakozás, mely segítségével az idei év elviselhetőbben telik majd el!
A Magyar Nagydíj 59. körében Schumacher pontosan tudta, hogy a volt csapattárssal való küzdelemre mindenképpen sor kerül. Miként azzal is tisztában volt, hogy e küzdelemben (a taktikai különbségeik miatt) ismét az esélytelen szerepe jut neki. Ezért valójában mindegy volt. Törekedhetett volna arra, hogy minél később kezdődjön el ezen ütközet, elvégre a magyar pályán csupán egyetlen előzési pont van, azaz minden lehetőség egy kört jelent, s minél kevesebb kör van a csatára, annál több esély a védekezés sikerességére.
Csakhogy Schumi már várta ezt a csatát. Ha már a tízedik helyen kénytelen körözgetni magányosan, körhátrányban, miért ne szórakozhatna is végre egy keveset? Tét és vesztenivaló nélkül, felszabadultan – a jövőre koncentrálva. Az az egy pont igazán nem jelent semmit a korábban megszerzett 1407 mellett… S ha esetleg rosszul alakulna a dolog, akkor sem vész el semmi.
Elvégre az, hogy az ember az összetettbeli 9. vagy 5. helyezéssel nem szólhat bele az élen küzdők dolgába ugyanúgy mindegy, mint hogy egy vagy húsz perccel késünk le egy buszt…
A kék–fehér Williams hamar megérkezett. Immáron semmi sem volt közte és a szürke autó között: se lekörözött, se ellenfél. Schumacher immáron belátható határon belül volt, Barrichellónak csupán az utolsó két kanyarra, valamint a célegyenesre volt szüksége ahhoz, hogy támadási pozícióba kerüljön. A 61. körben már oda is ért a Mercedes mögé a célegyenes végén. Bár kicsit távol volt a támadáshoz, belső ívre terelte kocsiját. Ám Schumi idejében fordult rá az első kanyarra, s okosan zárta a szöget a másodikban is.
A „hétszeres” jól tudta, hogy mindössze egyetlen hely van az előzésre: a célegyenes vége. Ennek megfelelően rendre védekező stílusban vette be az utolsó kanyart, csak a kigyorsításra koncentrálva benne. Bár a 63. és a 64. körben is bekukkantott az első és második kanyar előtt, Barrichellónak ebben a három körben esélye sem volt előre lépni.
A brazil veterán ideges volt. Szeme előtt a szürke autóval, fejében pedig a szürke köddel egyre nehezebben viselte a helyzetet…
Andrew Shovlin Schuminak címzett rádióüzenete a szombat délelőtti harmadik szabadedzésen már-már megszokottnak is tűnhetne. Gond a Mercedesnél? Mint idén annyiszor! Nem nagy ügy. A Németországban bemutatott új hátsószárnykiképzés, a sajátos Mercedeses F-csatorna újabb változatával eddig még nem működött jól. Miként a régi verzió sem, hisz egyebek mellett ezért is kellett az új… Norbert Haugtól már tudjuk: a csapat idén már nemigen fordít figyelmet holmi F–csatornákra, ezért aztán a probléma sem meglepőnek, sem aggasztónak nem nevezhető. Javítani úgysem igen lehet már rajta, így el kell fogadni, hogy rossz. Bele kell törődni, hogy idén már nem lesz jobb, és várni az alkalmat, ha valahol, valamiért esetleg mégis működik.
Nem a Magyar Nagydíjon jött el ez az alkalom. Így aztán az évet – mint tudjuk – már rég föladó Schumacher bátran, teher nélkül kockáztathatott, játszadozhatott a beállításokkal. És a pénteki igencsak lehangoló két szabadedzést követően már tényleg nem volt mit veszteniük. Akkor mindkét versenyző csalódottan és kiábrándultan nyilatkozott teljesítményükről, mintegy feladva a reményt arra, hogy autójukkal valamit is elérhetnek még hazánkban.
Ezek után miért ne lőhetnének vaktában? Lehet, hogy éppen ez az egyetlen esély a találatra?! A beállításokkal ugyanis bármit kezdhetnek, versenyképesebbé akkor sem válnak. Akár olyan irányba is elmehetnek, amerre nem tűnik ésszerűnek, vagy amerre még nem jártak az idén. Hátha! Egy próbát megér! Mit veszíthetnek?!
Például az esélyt arra, hogy a harmadik részbe jussanak az időmérő edzésen. Persze nem nagy veszteség: Schumival az utóbbi öt futamon csak egyszer nem így történt… Így aztán bátran játszhatják már ezt a sajátos oroszrulettet is. Ha nem jön be, nincs baj, de addig is kipróbáltak és tanultak valami újat! És ha egyszer mégis bejön?
Csakhogy a továbbiak nem őket igazolták! Míg Michael és csapata a tét súlyától ment’, reménytelenül hazardírozott, addig Nico Rosberg és az ő teamje szigorúan tartotta a mindig legrövidebb egyenes irányt az Ésszerűség és a Megszokás útján. Az eredmény egy jobban kezelhető autó, a harmadik etapba való bejutás és az ott megszerzett hatodik hely lett.
Akkor most Schumi felejtett el autót beállítani?
Tény, hogy az idei gépek kapcsán még mindig van mit tanulnia e téren. De azt se feledjük, hogy esetében már nincs meg az örökös teljesítménykényszer. Ő már egyszer visszavonult, miután mindent elért a sportjában, és most csupán kedvtelésből, szenvedélyből tért vissza. Azt pedig nemigen befolyásolhatja, hogy a 6. vagy a 14. rajtkockából kezdi-e éppen a versenyt. Tudniillik Schumacher már rég túl van pályafutása azon szakaszán, amikor e helyezések között még nagyobbnak tűnik a különbség. Neki csupán két célja van már, s e két cél motiválja őt. Az egyik az élvezet, amit e munka nyújt számára, a másik pedig az önmagának való bizonyítás, azaz hogy képes még csúcsteljesítményre, győzelemre. Előbbi cél megvalósítása független az eredményektől, csakis egy ülés szükséges hozzá valamelyik csapat egyik kocsijában. Utóbbi viszont – mivel az idén felgyülemlett problémák és akadályok halma igencsak nagyra nőtt – beláthatatlan. Akkor is, ha a csúcson pörögve, tőle telhetően mindent megtesz a legjobb helyezésért (mint csapattársa), és akkor is, ha könnyelműen reszkíroz meg egy merész beállítást a kvalifikációra, avagy súlyos másodperceket dob el amúgy is vészesen fogyó előnyéből a verseny hajrájában… Schumi pontosan tudja, hogy fontosabb célját csakis úgy lesz esélye elérni, ha ismét tiszta lappal indulhat. És ezért bízik annyira 2011-ben, a Pirelli gumikban, no meg a hozzá igazítottan tervezett és fejlesztendő Mercedesben. (E tiszta lap persze még koránt sem sikert vagy változást jelent Schumacher számára, csupán azok esélyét!)
Addig meg marad a felkészülés, a próbálkozás, a tanulás. Na meg a másik fő cél, a szórakozás, mely segítségével az idei év elviselhetőbben telik majd el!
A Magyar Nagydíj 59. körében Schumacher pontosan tudta, hogy a volt csapattárssal való küzdelemre mindenképpen sor kerül. Miként azzal is tisztában volt, hogy e küzdelemben (a taktikai különbségeik miatt) ismét az esélytelen szerepe jut neki. Ezért valójában mindegy volt. Törekedhetett volna arra, hogy minél később kezdődjön el ezen ütközet, elvégre a magyar pályán csupán egyetlen előzési pont van, azaz minden lehetőség egy kört jelent, s minél kevesebb kör van a csatára, annál több esély a védekezés sikerességére.
Csakhogy Schumi már várta ezt a csatát. Ha már a tízedik helyen kénytelen körözgetni magányosan, körhátrányban, miért ne szórakozhatna is végre egy keveset? Tét és vesztenivaló nélkül, felszabadultan – a jövőre koncentrálva. Az az egy pont igazán nem jelent semmit a korábban megszerzett 1407 mellett… S ha esetleg rosszul alakulna a dolog, akkor sem vész el semmi.
Elvégre az, hogy az ember az összetettbeli 9. vagy 5. helyezéssel nem szólhat bele az élen küzdők dolgába ugyanúgy mindegy, mint hogy egy vagy húsz perccel késünk le egy buszt…
A kék–fehér Williams hamar megérkezett. Immáron semmi sem volt közte és a szürke autó között: se lekörözött, se ellenfél. Schumacher immáron belátható határon belül volt, Barrichellónak csupán az utolsó két kanyarra, valamint a célegyenesre volt szüksége ahhoz, hogy támadási pozícióba kerüljön. A 61. körben már oda is ért a Mercedes mögé a célegyenes végén. Bár kicsit távol volt a támadáshoz, belső ívre terelte kocsiját. Ám Schumi idejében fordult rá az első kanyarra, s okosan zárta a szöget a másodikban is.
A „hétszeres” jól tudta, hogy mindössze egyetlen hely van az előzésre: a célegyenes vége. Ennek megfelelően rendre védekező stílusban vette be az utolsó kanyart, csak a kigyorsításra koncentrálva benne. Bár a 63. és a 64. körben is bekukkantott az első és második kanyar előtt, Barrichellónak ebben a három körben esélye sem volt előre lépni.
A brazil veterán ideges volt. Szeme előtt a szürke autóval, fejében pedig a szürke köddel egyre nehezebben viselte a helyzetet…
 |
| 2010-ben már csak lefelé vezet az út? Schumi már tét nélkül várhatja 2011-et |
Schumacher-komplexus
A helyszín Florianopolis, az időpont 2008 novembere. A világ legjobb autóversenyzőinek egy része jótékonysági versenyen köröz apró gokartok volánját forgatva. Év végi lazítás, igazi gála ez. Kikapcsolódás, baráti találkozás, ismerkedés a különböző sorozatok résztvevői közt. Csupán egyetlen múltját sirató ideges ember veszik komolyan az egészet. Egy ember a világ ellen.
Már több mint 250-szer rajtolt el Forma–1-es versenyen, most mégis úgy tűnik, állás nélkül marad. Pályafutása a végéhez közelít. Egy ilyen tehetséges ember karrierje nem kényszerből kéne, hogy véget érjen. Sokkal többre is vihette volna, ehelyett most visszavonulás helyett visszavonultatják… És ő is pontosan érzi ezt. Idegesítő, frusztráló érzés lehet.
Rubens Barrichello Hondánál futott borzasztó szezonja után éppen azzal kénytelen szembesülni, hogy főnöke, Ross Brawn egy fiatal honfitársát, Bruno Sennát csábítgatja az ő helyére. Naná, hogy frusztráló érzés, elvégre ezzel kvázi leöregezik őt, burkoltan jelezve, nem bíznak már benne, nem látnak már fantáziát egykor igencsak ígéretes tehetségében. Leírták őt.
Frusztráló érzés mindez, mert nem tud tenni ellene semmit. Legfeljebb agyalni. Következtetni.
Például arra, hogy elrontott, félresiklott karrierjét Ferraris múltja tette elrontottá, félresiklottá. Michael Schumacher. A mumus, a rém, minden rossznak okozója. Az ember, akivel mindig kivételeztek. Az elsőszámú versenyző. A rekordbajnok, aki azokkal a kocsikkal volt képes azzá válni, melyekkel Barrichello az örök vesztes szerepét nyerte csak el. Az ember, aki érinthetetlen volt, akinek eme fölényét emiatt a pályán kívüli tényezőkkel kellett valahogy magyarázni.
Rubens Barrichello a 2008-as florianopolisi gokartversenyen az egész világnak bizonyítani akart. Mivel a Forma–1-ben nem volt, s tán már nem is lesz lehetősége, ő most akarja megmutatni, hogy képes mindenki fölé kerekedni. Az első versenyen meg is tette ezt. Az élen haladt, amikor előbb Lucas di Grassi előzte őt meg, majd Michael Schumacher is kihasználta az egyik kanyarban nyitva hagyott lehetőséget, és beszúrt mellé. Rubens végül (Schumi későbbi megpördülése után) nyert, s e győzelemtől diadalittasan így nyilatkozott: „Úgy tűnt Schumacher azt hiszi, hogy háborúban van. Talán nem kellene elfelejtenie, hogy ez itt Brazília.” A brazil szemmel láthatóan még három Schumi nélküli év után is képtelen feldolgozni és elviselni, ha régi mumusa csatát nyer ellene. Mert abban az előzésben bizony semmi kivetni való nem volt!
S hogy ki tekinti háborúnak, s ki szórakozásnak e rendezvényt, arról Schumi vereség utáni vidám integetése, de még inkább Barrichello további szavai tanúskodnak…: „Személyesen nincs Schumacherrel semmi problémám. Kivételes versenyző. De Brazíliában bebizonyítottam, hogy a Ferrarinál is több lett volna számomra lehetséges, ha a körülmények megengedték volna.”
A helyszín Florianopolis, az időpont 2008 novembere. A világ legjobb autóversenyzőinek egy része jótékonysági versenyen köröz apró gokartok volánját forgatva. Év végi lazítás, igazi gála ez. Kikapcsolódás, baráti találkozás, ismerkedés a különböző sorozatok résztvevői közt. Csupán egyetlen múltját sirató ideges ember veszik komolyan az egészet. Egy ember a világ ellen.
Már több mint 250-szer rajtolt el Forma–1-es versenyen, most mégis úgy tűnik, állás nélkül marad. Pályafutása a végéhez közelít. Egy ilyen tehetséges ember karrierje nem kényszerből kéne, hogy véget érjen. Sokkal többre is vihette volna, ehelyett most visszavonulás helyett visszavonultatják… És ő is pontosan érzi ezt. Idegesítő, frusztráló érzés lehet.
Rubens Barrichello Hondánál futott borzasztó szezonja után éppen azzal kénytelen szembesülni, hogy főnöke, Ross Brawn egy fiatal honfitársát, Bruno Sennát csábítgatja az ő helyére. Naná, hogy frusztráló érzés, elvégre ezzel kvázi leöregezik őt, burkoltan jelezve, nem bíznak már benne, nem látnak már fantáziát egykor igencsak ígéretes tehetségében. Leírták őt.
Frusztráló érzés mindez, mert nem tud tenni ellene semmit. Legfeljebb agyalni. Következtetni.
Például arra, hogy elrontott, félresiklott karrierjét Ferraris múltja tette elrontottá, félresiklottá. Michael Schumacher. A mumus, a rém, minden rossznak okozója. Az ember, akivel mindig kivételeztek. Az elsőszámú versenyző. A rekordbajnok, aki azokkal a kocsikkal volt képes azzá válni, melyekkel Barrichello az örök vesztes szerepét nyerte csak el. Az ember, aki érinthetetlen volt, akinek eme fölényét emiatt a pályán kívüli tényezőkkel kellett valahogy magyarázni.
Rubens Barrichello a 2008-as florianopolisi gokartversenyen az egész világnak bizonyítani akart. Mivel a Forma–1-ben nem volt, s tán már nem is lesz lehetősége, ő most akarja megmutatni, hogy képes mindenki fölé kerekedni. Az első versenyen meg is tette ezt. Az élen haladt, amikor előbb Lucas di Grassi előzte őt meg, majd Michael Schumacher is kihasználta az egyik kanyarban nyitva hagyott lehetőséget, és beszúrt mellé. Rubens végül (Schumi későbbi megpördülése után) nyert, s e győzelemtől diadalittasan így nyilatkozott: „Úgy tűnt Schumacher azt hiszi, hogy háborúban van. Talán nem kellene elfelejtenie, hogy ez itt Brazília.” A brazil szemmel láthatóan még három Schumi nélküli év után is képtelen feldolgozni és elviselni, ha régi mumusa csatát nyer ellene. Mert abban az előzésben bizony semmi kivetni való nem volt!
S hogy ki tekinti háborúnak, s ki szórakozásnak e rendezvényt, arról Schumi vereség utáni vidám integetése, de még inkább Barrichello további szavai tanúskodnak…: „Személyesen nincs Schumacherrel semmi problémám. Kivételes versenyző. De Brazíliában bebizonyítottam, hogy a Ferrarinál is több lett volna számomra lehetséges, ha a körülmények megengedték volna.”
Barrichello három év után is ezen rágódik. S most, egy tét nélküli gálaversenyen „bizonyítja” igazát a vele szemben álló világnak… No comment.
Barrichello saját magát tette örök vesztessé. Schumacherrel szembeni örökös elnyomatása pedig éppen abból adódik, hogy folyton ezen elnyomás miatt kesergett – tettek helyett. Pedig Rosberg idei példáját látva, létezett volna számára másik út is: munkának, hidegvérnek és önkritikának hívják… Helyette viszont havonta megjelenő Schumit becsmérlő nyilatkozatokra, siránkozásra futotta csak tőle, melyekben olykor olyan mélyre süllyedt, mint a 2008-as év végi záróbulin részeg hangon ordibált „Schumi meleg!” kezdetű és végű dalával...
Ez is egy szint. Egy komplexusoktól gyötört, tehetetlen, következetlen és olykor már szánalmasan megkeseredett érzelemember szintje.
Árulkodás, utálkozás, lebuzizás. Ha másként nem megy…
„Túl későn vált ívet!” „Fekete zászlót neki!”
Árulkodásból most sincs hiány. Barrichello már körök óta a nála két másodperccel lassabb Schumacher mögött halad, és tehetetlen. S ahelyett, hogy próbálkozna, máris a csapatához fordul segítségért. Pusztán előzni kéne, s azt a pályán szokás. De a brazil ismét csak tehetetlen, nem találja a fogást „életének tönkretevőjén”. S az a szürke köd már-már teljesen megtöltötte a fehér sisakot. Szinte forr a dühtől, a hosszú évek keserveitől, Spielbergtől, az elszalasztott bajnoki címektől, az örökös elnyomástól.
Ismét a vesztes szerepe jut neki, ha nem csinálja meg. Ismét Schumacher győz. Ezt nem hagyhatja annyiban.
Nem is hagyja! A 65. kör utolsó kanyarjában a Mercedes enyhén lecsúszik az ívről. Sofőrje visszavált, a motor fordulatszáma leesik: máris adott egy rossz kigyorsítás, azaz egy támadási pont a hátul lévő Williamsnek. Schumacher tudja ezt, miként azt is, mi következik. Áthalad a célvonalon, majd lassú, de egyenletes tempóban a pálya jobb oldala felé húz. Szeme a visszapillantóban az ellenfelet keresi, aki szorosan a hátsó szárnya mögött elbújva ugyancsak befelé halad. Schumacher konokul ragaszkodik a belső ívhez, ezzel próbálva kitessékelni onnan ellenfelét. Csakhogy Barrichellót fűti a hosszú nehéz évek miatti bizonyítási vágy, s minden korábbinál konokabbul ő sem enged: a Mercedes mellé vág. Csak azért is jobbról! Elvégre Schumacher többé nem győzhet, neki nem engedhet! Még ha a falnak kell mennie sem…
Majdnem megtörtént.
Persze az esetet követően mindenki Schumacherrel foglalkozott. Volt ő gyilkos, a múltat sirató kiöregedett senki, aljas szörnyeteg, a sportszerűtlenség etalonja, s tán még éppen Barrichello-fóbiás őrült is.
Ám a színes újságcikkek vérszagtól bűzlő hasábjain kevés helyet kapott a történet másik oldala. Például az az apróság, hogy Barrichellónak ismét csak sikerült győztesből vesztest csinálnia magából. Tudniillik most végre valóban legyőzte Schumachert! Méghozzá igencsak hosszú karrierjének talán legnagyszerűbb előzésével! Végre sikerült megvernie őt, de nem csak a pozíció (úgy már többször is legyőzte őt), hanem agresszivitás, eltökéltség és kitartás tekintetében is. Mert a korábbi Rubens nagy valószínűséggel nem ragaszkodott volna annyira ahhoz a belső ívhez. Talán visszavett volna, talán valami butaságot csinált volna, de semmiképpen sem nyerte volna meg ezt a küzdelmet. Ám most a szürke köd megtette hatását. Barrichello igazi győztes mentalitást idéző „tökösséggel” állta a sarat, nem riadva vissza a fal vagy a fű közelségétől sem.
A csapat reakciója őszinte volt. Nem a fejüket fogták, nem káromkodtak, amiért az a „mocskos német már megint piszkos játszmába kezd”. Hanem örültek, ujjongtak, a levegőbe bokszolva mosolyogtak. Mert az az előzés nagy pillanat volt!
De Barrichellónak nincs az a nagy pillanat, ami ne lenne elég kevés ahhoz, hogy kilépjen örök mumusa árnyékából. S erről leginkább maga Rubens tehet! Tudniillik ahelyett, hogy saját sikerét ünnepelte volna, újra csak „árulkodni” volt képes. Máris a fekete zászlóért kiabált a rádióban (mely a pár körrel korábbi teljesen indokolatlan – a „lemelegezős” és florianopolisi megnyilvánulásainak sorába illő –, inkább nyavalygós kislányra valló panaszkodását hallva már teljesen hiteltelenül és komolytalanul hangzott szájából…), föl sem fogva, hogy ezzel önszántából lép vissza Schumi árnyékába – saját nagy pillanatát is a németnek „ajándékozva”. Mert az újságok és szakértők már nem a csodás előzéssel foglalkoznak, hanem csakis a némettel!
Úgy tűnik, Barrichello nem csak veszíteni, de nyerni sem tud rendesen…
Árulkodásból most sincs hiány. Barrichello már körök óta a nála két másodperccel lassabb Schumacher mögött halad, és tehetetlen. S ahelyett, hogy próbálkozna, máris a csapatához fordul segítségért. Pusztán előzni kéne, s azt a pályán szokás. De a brazil ismét csak tehetetlen, nem találja a fogást „életének tönkretevőjén”. S az a szürke köd már-már teljesen megtöltötte a fehér sisakot. Szinte forr a dühtől, a hosszú évek keserveitől, Spielbergtől, az elszalasztott bajnoki címektől, az örökös elnyomástól.
Ismét a vesztes szerepe jut neki, ha nem csinálja meg. Ismét Schumacher győz. Ezt nem hagyhatja annyiban.
Nem is hagyja! A 65. kör utolsó kanyarjában a Mercedes enyhén lecsúszik az ívről. Sofőrje visszavált, a motor fordulatszáma leesik: máris adott egy rossz kigyorsítás, azaz egy támadási pont a hátul lévő Williamsnek. Schumacher tudja ezt, miként azt is, mi következik. Áthalad a célvonalon, majd lassú, de egyenletes tempóban a pálya jobb oldala felé húz. Szeme a visszapillantóban az ellenfelet keresi, aki szorosan a hátsó szárnya mögött elbújva ugyancsak befelé halad. Schumacher konokul ragaszkodik a belső ívhez, ezzel próbálva kitessékelni onnan ellenfelét. Csakhogy Barrichellót fűti a hosszú nehéz évek miatti bizonyítási vágy, s minden korábbinál konokabbul ő sem enged: a Mercedes mellé vág. Csak azért is jobbról! Elvégre Schumacher többé nem győzhet, neki nem engedhet! Még ha a falnak kell mennie sem…
Majdnem megtörtént.
Persze az esetet követően mindenki Schumacherrel foglalkozott. Volt ő gyilkos, a múltat sirató kiöregedett senki, aljas szörnyeteg, a sportszerűtlenség etalonja, s tán még éppen Barrichello-fóbiás őrült is.
Ám a színes újságcikkek vérszagtól bűzlő hasábjain kevés helyet kapott a történet másik oldala. Például az az apróság, hogy Barrichellónak ismét csak sikerült győztesből vesztest csinálnia magából. Tudniillik most végre valóban legyőzte Schumachert! Méghozzá igencsak hosszú karrierjének talán legnagyszerűbb előzésével! Végre sikerült megvernie őt, de nem csak a pozíció (úgy már többször is legyőzte őt), hanem agresszivitás, eltökéltség és kitartás tekintetében is. Mert a korábbi Rubens nagy valószínűséggel nem ragaszkodott volna annyira ahhoz a belső ívhez. Talán visszavett volna, talán valami butaságot csinált volna, de semmiképpen sem nyerte volna meg ezt a küzdelmet. Ám most a szürke köd megtette hatását. Barrichello igazi győztes mentalitást idéző „tökösséggel” állta a sarat, nem riadva vissza a fal vagy a fű közelségétől sem.
A csapat reakciója őszinte volt. Nem a fejüket fogták, nem káromkodtak, amiért az a „mocskos német már megint piszkos játszmába kezd”. Hanem örültek, ujjongtak, a levegőbe bokszolva mosolyogtak. Mert az az előzés nagy pillanat volt!
De Barrichellónak nincs az a nagy pillanat, ami ne lenne elég kevés ahhoz, hogy kilépjen örök mumusa árnyékából. S erről leginkább maga Rubens tehet! Tudniillik ahelyett, hogy saját sikerét ünnepelte volna, újra csak „árulkodni” volt képes. Máris a fekete zászlóért kiabált a rádióban (mely a pár körrel korábbi teljesen indokolatlan – a „lemelegezős” és florianopolisi megnyilvánulásainak sorába illő –, inkább nyavalygós kislányra valló panaszkodását hallva már teljesen hiteltelenül és komolytalanul hangzott szájából…), föl sem fogva, hogy ezzel önszántából lép vissza Schumi árnyékába – saját nagy pillanatát is a németnek „ajándékozva”. Mert az újságok és szakértők már nem a csodás előzéssel foglalkoznak, hanem csakis a némettel!
Úgy tűnik, Barrichello nem csak veszíteni, de nyerni sem tud rendesen…
 |
| Amikor még volt választás: Barrichello még Schumi mögött, de már a fal mellett... |
Warwick elégtétele: amikor a név súlya a bűn súlya…
Michael Schumachert csak imádni vagy utálni lehet.
Az elmúlt évtizedek F1-es közhelye újra megmutatta igaz voltát. Ahogyan Rubens Barrichello nem veszi észre sohasem, hogy Schumacherrel szembeni sérelmeinek okát nem csupán az ő hátrányos megkülönböztetésében kéne/kellett volna keresnie, hanem önmagában is (tudniillik a tükörbe nézve föl kellene tennie a kérdést, vajon mekkora szerepe volt folytonos nyafogásainak e hátrányos megkülönböztetés változhatatlanságában…); úgy az Örök Ellenszurkoló is csupán a legyőzhetetlen Ferrariról regél („Azzal a kocsival/csapattal a hülye is nyert volna!”), miközben bele sem gondol, vajon miért volt az a gépcsoda és az a csapat legyőzhetetlen… E hozzáállás pedig igaz a sajtóra is: szerintük Schumacher tette gyilkos, aljas, utolsó gaztett volt, melyhez fogható még csak nem is fordult elő a történelemben.
Vagy netán mégis?!
2006, Interlagos: Kimi Räikkönen a célegyenes végén a belső ív felé húz, a falhoz kényszerítve az agresszív Schumachert. Megítélés: egy csodás bajnok csodás karrierjének utolsó előzése – a sok közül az egyik legnagyobb. 2008, Fuji: Mark Webber a célegyenesben a belső ívet védendő a falnak szorítja a mellé érő Felipe Massát. Megítélés: Webber túl későn reagált a reménytelen helyzetben fölösleges agresszióval próbálta menteni a menthetőt – de még belefért. 2010, Hungaroring: Schumi túlzásba viszi agresszivitását Barrichellóval szemben, kis híján a falnak vezetve őt. Megítélés: „Halál a németre!”
Na de a bírák következetesek…! Elvégre ez a dolguk. Munkájuknak csupán két feltétele van: ítélkezésük során zárjanak ki minden személyes érzelmet, attitűdöt, és biztosítsanak egyenlő bánásmódot mindenki számára.
Érzelemmentesség és következetesség.
Olyan fogalmak, melyek már évek óta, de idén kimondottan hiányoznak a Tisztelt Bíróság tevékenységéből. Michael Schumacher átlépte a sportszerűtlenség határát, s ezért a versenybíróság 10 rajthelyes büntetéssel sújtotta őt a következő Belga Nagydíjra. Az ítélethozók leghangosabbja egy angol, Dereck Warwick volt. Egy angol egy német ellen; egy ex-versenyző egy korábbi rivális ellen, aki egy 1991-es nürburgringi sportautó verseny edzésén csapott össze vele. S e két tény máris bőven elegendő ahhoz, hogy Dereck Warwick arrogáns ****fejként gondoljon Michael Schumacherre… Ismerjük Warwickot, ismerjük az angolok viszonyulását Schumacherhez.
Ezek után adódik a kérdés: Hol volt itt az érzelemmentes és következetes döntéshozatal?
Ha az érzelmek oldalát vizsgáljuk, elég csupán a Schumachert barrichellói hevességgel azonnal bitófára küldő Warwick szavait megvizsgálni: „Ez egy remek felhívás lett volna a fiataloknak arra, hogy nem toleráljuk az ilyen manővereket. Mire azonban megnéztük a felvételeket, már késő volt ehhez.” Nocsak, nocsak! Warwick erőt fitogtat! Már csak az a kérdés, hogy a versenybíróság eddig miért nem törekedett az efféle nevelő célzatú példamutatásra. Nyilván következetességből… Vajon miért úszott meg Lewis Hamilton idén két sportszerűtlen megmozdulást is büntetlenül, vajon miért cikázhatott sportszerűtlenül Malajziában Petrov előtt? Akkor nem számított a példamutatás, az álszent nevelő szándék?
De Dereck további szavai még többet mondanak: „Később kihallgattuk a versenyzőket, és Michael hozzáállása nagy csalódást okozott. Nem maradt más választásunk, mint a 10 rajthelyes büntetés. Ha több kör állt volna a rendelkezésre, kizártuk volna, ehhez azonban szükség van a videofelvételekre és a versenybíróság egyöntetű szavazatára. Jó lett volna, ha egy vagy két verseny erejéig kizárjuk, de a 10 rajthelyes büntetéssel is megmutattuk, hogy az új versenybíróság nem tolerálja az ilyen akciókat. Voltaképpen ezzel is annyi a versenyének.” Csalódást keltő hozzáállás?! „Jó lett volna, ha”?! Egy érzelmekkel, személyes szimpátiával nem foglalkozó bíró esetén? Nos igen, tudniillik Warwick nem bíró, csupán egy e pozícióra alkalmatlan, sértődött angol ex-versenyző, sok-sok sztereotip attitűddel, a hidegvérű ítélőképesség hiányával. Szavai és hozzáállása ezt bizonyítják: nem észérvek és hidegvér, hanem érzelmek és indulatok alapján alkotott véleményt, s hozott döntést. Ő „alkalmat” keresett a „példamutatásra”, valójában saját keménykezűségének és markáns véleménye helyességének bizonyításra. Ő a kizárás pártján volt, akárcsak Barrichello. Elfogult volt, s elégtételre vágyott, akárcsak Barrichello. S elérte célját, akár csak Barrichello. Nyilván kéjes kielégüléssel az arcán aludt aznap…
Michael Schumachert csak imádni vagy utálni lehet.
Az elmúlt évtizedek F1-es közhelye újra megmutatta igaz voltát. Ahogyan Rubens Barrichello nem veszi észre sohasem, hogy Schumacherrel szembeni sérelmeinek okát nem csupán az ő hátrányos megkülönböztetésében kéne/kellett volna keresnie, hanem önmagában is (tudniillik a tükörbe nézve föl kellene tennie a kérdést, vajon mekkora szerepe volt folytonos nyafogásainak e hátrányos megkülönböztetés változhatatlanságában…); úgy az Örök Ellenszurkoló is csupán a legyőzhetetlen Ferrariról regél („Azzal a kocsival/csapattal a hülye is nyert volna!”), miközben bele sem gondol, vajon miért volt az a gépcsoda és az a csapat legyőzhetetlen… E hozzáállás pedig igaz a sajtóra is: szerintük Schumacher tette gyilkos, aljas, utolsó gaztett volt, melyhez fogható még csak nem is fordult elő a történelemben.
Vagy netán mégis?!
2006, Interlagos: Kimi Räikkönen a célegyenes végén a belső ív felé húz, a falhoz kényszerítve az agresszív Schumachert. Megítélés: egy csodás bajnok csodás karrierjének utolsó előzése – a sok közül az egyik legnagyobb. 2008, Fuji: Mark Webber a célegyenesben a belső ívet védendő a falnak szorítja a mellé érő Felipe Massát. Megítélés: Webber túl későn reagált a reménytelen helyzetben fölösleges agresszióval próbálta menteni a menthetőt – de még belefért. 2010, Hungaroring: Schumi túlzásba viszi agresszivitását Barrichellóval szemben, kis híján a falnak vezetve őt. Megítélés: „Halál a németre!”
Na de a bírák következetesek…! Elvégre ez a dolguk. Munkájuknak csupán két feltétele van: ítélkezésük során zárjanak ki minden személyes érzelmet, attitűdöt, és biztosítsanak egyenlő bánásmódot mindenki számára.
Érzelemmentesség és következetesség.
Olyan fogalmak, melyek már évek óta, de idén kimondottan hiányoznak a Tisztelt Bíróság tevékenységéből. Michael Schumacher átlépte a sportszerűtlenség határát, s ezért a versenybíróság 10 rajthelyes büntetéssel sújtotta őt a következő Belga Nagydíjra. Az ítélethozók leghangosabbja egy angol, Dereck Warwick volt. Egy angol egy német ellen; egy ex-versenyző egy korábbi rivális ellen, aki egy 1991-es nürburgringi sportautó verseny edzésén csapott össze vele. S e két tény máris bőven elegendő ahhoz, hogy Dereck Warwick arrogáns ****fejként gondoljon Michael Schumacherre… Ismerjük Warwickot, ismerjük az angolok viszonyulását Schumacherhez.
Ezek után adódik a kérdés: Hol volt itt az érzelemmentes és következetes döntéshozatal?
Ha az érzelmek oldalát vizsgáljuk, elég csupán a Schumachert barrichellói hevességgel azonnal bitófára küldő Warwick szavait megvizsgálni: „Ez egy remek felhívás lett volna a fiataloknak arra, hogy nem toleráljuk az ilyen manővereket. Mire azonban megnéztük a felvételeket, már késő volt ehhez.” Nocsak, nocsak! Warwick erőt fitogtat! Már csak az a kérdés, hogy a versenybíróság eddig miért nem törekedett az efféle nevelő célzatú példamutatásra. Nyilván következetességből… Vajon miért úszott meg Lewis Hamilton idén két sportszerűtlen megmozdulást is büntetlenül, vajon miért cikázhatott sportszerűtlenül Malajziában Petrov előtt? Akkor nem számított a példamutatás, az álszent nevelő szándék?
De Dereck további szavai még többet mondanak: „Később kihallgattuk a versenyzőket, és Michael hozzáállása nagy csalódást okozott. Nem maradt más választásunk, mint a 10 rajthelyes büntetés. Ha több kör állt volna a rendelkezésre, kizártuk volna, ehhez azonban szükség van a videofelvételekre és a versenybíróság egyöntetű szavazatára. Jó lett volna, ha egy vagy két verseny erejéig kizárjuk, de a 10 rajthelyes büntetéssel is megmutattuk, hogy az új versenybíróság nem tolerálja az ilyen akciókat. Voltaképpen ezzel is annyi a versenyének.” Csalódást keltő hozzáállás?! „Jó lett volna, ha”?! Egy érzelmekkel, személyes szimpátiával nem foglalkozó bíró esetén? Nos igen, tudniillik Warwick nem bíró, csupán egy e pozícióra alkalmatlan, sértődött angol ex-versenyző, sok-sok sztereotip attitűddel, a hidegvérű ítélőképesség hiányával. Szavai és hozzáállása ezt bizonyítják: nem észérvek és hidegvér, hanem érzelmek és indulatok alapján alkotott véleményt, s hozott döntést. Ő „alkalmat” keresett a „példamutatásra”, valójában saját keménykezűségének és markáns véleménye helyességének bizonyításra. Ő a kizárás pártján volt, akárcsak Barrichello. Elfogult volt, s elégtételre vágyott, akárcsak Barrichello. S elérte célját, akár csak Barrichello. Nyilván kéjes kielégüléssel az arcán aludt aznap…
„Voltaképpen ezzel is annyi a versenyének.” Való igaz! Hisz ez volt a cél! Warwick bosszúja volt ez Schumacher múltbéli manőveréért, a „nemes Angliának” okozott megannyi sérelmekért, a „német arroganciáért”, s tán még London bombázásáért is… Mert hozzáadhattak volna 20 másodpercet is az idejéhez, a mezőny végére sorolva ezzel a bajnokot. Kizárhatták volna utólag is a Magyar Nagydíjról. Csakhogy Schumi a pontzónán kívül végzett! Így – akárcsak korábban számos versenyző a szóbeli figyelmeztetésekkel – semmit sem veszített volna. Márpedig Warwick elégtétele akkor nem lett volna teljes: el kellett hát rontani a következő versenyét saját bosszúvágyának kielégítéséhez. És hallhattuk: ha csak rajta múlott volna, akár örökös eltiltást is kapott volna a gonosz kerpeni.
Warwick megkapta, amit akart. Bosszút és figyelmet. A sajtó szimpátiáját. Ám akárcsak Rubens Barrichello, úgy ő is csupán a Schumachernek jutó reflektorfényből csippentett magának keveset. Ha már önerőből nem ment soha…
Ezek után talán már nem is érdemes sok betűt fecsérelni arra, hogy a büntetés mértéke – csakis mert Schumacherről van szó – igencsak túlzó. Tudniillik Schumit azért a túlzott agresszivitásért büntették meg, mely az azt elszenvedő Barrichellónál is megvolt, s ezt mindenki elfelejti megemlíteni. A brazil ugyanúgy túlzásba vitte, túlzott, elvakult konokságával saját magát is veszélybe sodorta, de legalábbis vállalta a veszélyt a végső cél elvakult hajszolása közben. Nem tett mást, mint Schumacher, aki túlzott agresszivitásával csupán a pozícióját védte, nem pedig – hiába vádolják ezzel – a volt csapattárs életére tört! Most mégis gyilkosként kezelik, csak mert ő Schumacher… Barrichellót nem nevezik őrültnek, pedig ő is az volt.
Kubicát nem nevezték őrültnek, amikor Silverstone-ban leszorította a pályáról Alonsót. Pedig csupán annyiban tért el az az eset a mostanitól, hogy ott éppen nem volt fal a pálya szélén… Barrichello számára pedig csak annyira volt kényszer a veszély vállalása, amennyire mondjuk Villeneuve számára a 1997-es füves manőverekor az „eltűnt” Hillel szemben a Hungaroringen… A mostani eset tehát távolról sem olyan különleges és súlyos, mint aminek lefestik!
Ám a Schumacher név komoly súllyal jár. Sokan figyelmet, hírnevet nyernek általa, mások a lapeladást növelik leírásával, míg egyesek minden lehetőséget kihasználnak bemocskolására.
„Különleges bánásmód.” Barrichello és a németet utálók szemében ez jelentette Schumacher sikerességének alapját. Ám egy dolgot elfelejtenek: e bánásmód ugyanilyen súlyos és különleges hátrányokkal is jár! És nem kell ehhez az 1997-es jerezi büntetés túlzó, képmutató voltát elemezgetni. Elég csupán fellapozni a 2002-es Osztrák Nagydíjon történt (amúgy akkor még teljesen legális!) csapatutasításról alkotott vélemények gyűjteményét, és összevetni a mostani Ferraris esettel. Míg akkoriban mindenki egyöntetű álszentséggel küldte pokolra a Ferrarit és Schumachert, addig most a vélemények teljesen megoszlanak e kérdésben.
S a Magyar Nagydíj körül kialakult (túlzottan hatalmasra fújt) balhé újra megmutatta: hiába a középmezőny, hiába a rossz eredmények, vagy akár elvesztett csaták, valami nem változik. És ez nem Schumacher „piszkos játszmáira”, hanem sokkal inkább nevének öncélú kihasználására, az irányában mutatott attitűdök álszentségére, elvakultságára és mindenekelőtt felszínességére értendő!
Miért? A válasz: Schumacher. Különleges, sikeres, ezért megosztó és sokak szemében utálandó személyiség. Akik nem ismerik, arrogánsnak látják, és mert emiatt utálják, sosem engedik magukhoz elég közel ahhoz, hogy megismerjék őt…
Nagyjából így fest hát az „ördögi Schumacher” ördögi köre.
Warwick megkapta, amit akart. Bosszút és figyelmet. A sajtó szimpátiáját. Ám akárcsak Rubens Barrichello, úgy ő is csupán a Schumachernek jutó reflektorfényből csippentett magának keveset. Ha már önerőből nem ment soha…
Ezek után talán már nem is érdemes sok betűt fecsérelni arra, hogy a büntetés mértéke – csakis mert Schumacherről van szó – igencsak túlzó. Tudniillik Schumit azért a túlzott agresszivitásért büntették meg, mely az azt elszenvedő Barrichellónál is megvolt, s ezt mindenki elfelejti megemlíteni. A brazil ugyanúgy túlzásba vitte, túlzott, elvakult konokságával saját magát is veszélybe sodorta, de legalábbis vállalta a veszélyt a végső cél elvakult hajszolása közben. Nem tett mást, mint Schumacher, aki túlzott agresszivitásával csupán a pozícióját védte, nem pedig – hiába vádolják ezzel – a volt csapattárs életére tört! Most mégis gyilkosként kezelik, csak mert ő Schumacher… Barrichellót nem nevezik őrültnek, pedig ő is az volt.
Kubicát nem nevezték őrültnek, amikor Silverstone-ban leszorította a pályáról Alonsót. Pedig csupán annyiban tért el az az eset a mostanitól, hogy ott éppen nem volt fal a pálya szélén… Barrichello számára pedig csak annyira volt kényszer a veszély vállalása, amennyire mondjuk Villeneuve számára a 1997-es füves manőverekor az „eltűnt” Hillel szemben a Hungaroringen… A mostani eset tehát távolról sem olyan különleges és súlyos, mint aminek lefestik!
Ám a Schumacher név komoly súllyal jár. Sokan figyelmet, hírnevet nyernek általa, mások a lapeladást növelik leírásával, míg egyesek minden lehetőséget kihasználnak bemocskolására.
„Különleges bánásmód.” Barrichello és a németet utálók szemében ez jelentette Schumacher sikerességének alapját. Ám egy dolgot elfelejtenek: e bánásmód ugyanilyen súlyos és különleges hátrányokkal is jár! És nem kell ehhez az 1997-es jerezi büntetés túlzó, képmutató voltát elemezgetni. Elég csupán fellapozni a 2002-es Osztrák Nagydíjon történt (amúgy akkor még teljesen legális!) csapatutasításról alkotott vélemények gyűjteményét, és összevetni a mostani Ferraris esettel. Míg akkoriban mindenki egyöntetű álszentséggel küldte pokolra a Ferrarit és Schumachert, addig most a vélemények teljesen megoszlanak e kérdésben.
S a Magyar Nagydíj körül kialakult (túlzottan hatalmasra fújt) balhé újra megmutatta: hiába a középmezőny, hiába a rossz eredmények, vagy akár elvesztett csaták, valami nem változik. És ez nem Schumacher „piszkos játszmáira”, hanem sokkal inkább nevének öncélú kihasználására, az irányában mutatott attitűdök álszentségére, elvakultságára és mindenekelőtt felszínességére értendő!
Miért? A válasz: Schumacher. Különleges, sikeres, ezért megosztó és sokak szemében utálandó személyiség. Akik nem ismerik, arrogánsnak látják, és mert emiatt utálják, sosem engedik magukhoz elég közel ahhoz, hogy megismerjék őt…
Nagyjából így fest hát az „ördögi Schumacher” ördögi köre.
 |
| Arrogáns bűnöző, gyilkos ámokfutó - Schumi most múltjáért és téves megítéléséért is bűnhődni kénytelen... |
