Összes oldalmegjelenítés

2018. december 30., vasárnap

„Michael több volt, mint egy versenyző” – interjú Jean Todttal


Munkának indult, egy életre szóló szoros barátság szövődött belőle, melyet a nehéz idők csak egyre szorosabbá, a szépek pedig egyre élvezetesebbé tettek. Ők ketten hamar igazi szövetségesek lettek, melyből páratlan sikerek sarjadtak ki, és amely alapjaiban változtatta meg a Forma–1 képét hosszabb távon.

Fotó: Ferrari
 

Kevés ember van a paddockban, aki jobban ismeri az igazi Michael Schumachert Jean Todtnál, és kevés a világon, aki nála többet tud az ő jelenlegi állapotáról. A francia sportvezető a német Sport Bildnek adott interjúban legszebb emlékeiről, kapcsolatuk kezdetéről, barátságukról, a rekordbajnok családjához fűződő viszonyáról, de az F1 felé menetelő Mick Schumacherről és a Schumacher örökségét a Ferrarinál továbbvinni próbáló Sebastian Vettelről is beszélt.

A német sportlap cikkének elején Jean Todt egy híres fotóval a kezében pózol. Michael Schumacher rajongói közül aligha van, aki nem ismerné fel elsőre: az 2000-ben, a mámoros szuzukai dobogón készült, azon a napon, amelyen a híres álomcsapat sok-sok megpróbáltatás és csalódás után végre felért a csúcsra. Schumacher azon az esőre álló, feszültséggel teli délutánon felejthetetlen párharcot vívott ősi riválisával, Mika Häkkinennel, mely csak még értékesebbé tette a diadalt. A Ferrari számára 21 ínséges év, Jody Scheckter 1979-es győzelme óta az elsőt, amit egy egész nemzet, a világ összes tifosója várt már évek óta.

Ez a fotó lóg Jean Todt házának és irodáinak falán

 A Sport Bild fotóján Jean Todt szeme büszkén csillog. E felejthetetlen emlék képei életének meghatározó részévé váltak – csakúgy, mint a rajta az égbe emelt, önfeledten ünneplő „fogadott fiú” és örök barát, Michael Schumacher.

A legszebb emlékét tartja a kezében Schumiról.
Jean Todt: Pontosan, Szuzuka, 2000. A kép Michaelről és rólam készült a dobogón. Ez lóg otthon a házamban, de a genfi és párizsi irodámban is. A Michaellel töltött közös időszak mindig életem legszebb időszakaként marad meg az emlékezetemben. Azért kedveljük egymást, mert egy hihetetlen történetet írtunk együtt. És mert a nehéz időkben mindig összetartottunk.

Miért annyira különleges Önnek ez a kép?
Todt: Ez a fotó megmutatja, miért neveztek ki engem a Ferrarinál. És hogy miért szerződtettem Michaelt. 1996-ban történt, jóval azelőtt, hogy megszereztük a bajnoki címet. Már 1997-ben és 1998-ban is majdnem meglett, és amikor 2000-ben Szuzukában végre sikerült, azt mondtam Michaelnek a dobogó felé tartva: „A szakmai életünk már soha többé nem lesz ugyanolyan, mint előtte volt.” Minden elvárásnak sikerült megfelelnünk, nemcsak az olasz szurkolókénak, az egész világénak.

Akkora volt a nyomás?
Todt: Természetesen. Mindenki folyton azt kérdezgette tőlem, hogy mikor fog már végre sikerülni, mikor nyerjünk végre egy bajnoki címet. Képzelhetik, huszonegy éven át nem volt világbajnok Ferrari-versenyző. Pár évvel később aztán már arról kérdezgettek, hogy mikor veszítünk már végre… (nevet) Mindenkinek elege volt már a dominanciánkból. De a dolgok nem változtak semennyit sem. Azt gondoltuk, hogy a siker majd jóllakottá tesz bennünket, de annyira szenvedéllyel viszonyultunk a sportághoz, hogy sosem csillapodott a sikeréhségünk.

Emlékszik még arra, mikor találkozott először Michaellel?
Todt: Természetesen. 1994-ben Spában ugyanabban a hotelben szálltunk meg, és ott váltottunk pár szót, de többet nem. Aztán a menedzserével vettem föl a kapcsolatot. Michaellel 1995-ben Monte-Carlóban találkoztam újra. Július vége volt. Az egész az én hotelszobámban indult, a Hotel de Paris-ban, a Ferrari ügyvédjével, Henry Peterrel. Michael Willi Weberrel érkezett. Egy másik szobában akartunk tárgyalni, de azt közben kivették. Így kötöttunk ki végül Michael fontvielle-i lakásán. Ralf is ott volt. Éjfél körül már alá is írtunk a szerződést. Az én szememben ő volt az egyetlen olyan versenyző, aki világbajnokká tehette a Ferrarit.

Fotó: michael-schumacher.de

Miért?
Todt: A hatalmas tehetség, a teljes elhivatottság és lojalitás kombinációja volt. És remek viszonyítási pontot jelentett a mérnökök és technikusok számára. Amikor nem megy jól, az olaszok hajlamosak arra, hogy egymásra hárítsák a felelősséget. A karosszéria gyártói azt mondják, a motor miatt van, a motormérnökök meg a karosszériát vélik túl gyengének. Vagy azt mondják, hogy a versenyzőnk nem megfelelő. Mindig van valamilyen kifogás. Azzal viszont, hogy alkalmaztam Michaelt, legalább egy problémát megoldottam. Senki sem állíthatta azt, hogy ő nem jó versenyző, elvégre éppen akkor vált kétszeres világbajnokká. Ez egy meghatározó lépés volt. Michael gondoskodott arról, hogy egy kifogással kevesebb lehessen a Ferrarinál, és közben motiválta is a csapat tagjait. Több volt ő egy versenyzőnél.

Mi tette annyira különlegessé Michael, Ross Brawn és az ön kombinációját?
Todt: Az első bajnoki címig vezető nehéz idők, az az időszak, amelyben vesztettünk. Nem sikerült minden elsőre úgy, ahogyan vártuk. Pár technikai hibával több volt, mint kellett volna, és nagy volt a nyomás, hogy engem menesszenek. Nekem akkoriban jó volt a viszonyom Michaellel, tiszteltük egymást, de még nem voltunk barátok. Mindig is az ő főnöke voltam. Amikor viszont az én helyzetemről beszélt, mindig azt mondta, hogy ha Jeannak mennie kell, akkor én is megyek. És ténylegesen benne is volt a szerződésében egy kitétel, mely kimondta, hogy szabaddá válik, ha én elhagyom a Ferrarit. Szóval ezzel segített nekem.

Fordítva is így volt, Ön is megvédte őt.
Todt: Jerezben 1997-ben. Akkor egyértelműen kicsúszott az irányítás a kezéből, és a büntetése is szigorú volt: kizárták a versenyből és az egész bajnokságból. Vitákat robbantottunk ki, és természetesen előfordult, hogy Michael Schumacher is meggyengült. Ennek ellenére én mindig mellette álltam. Megértettem, mennyire fájt neki az autóban, és hogy mit érzett akkor. Ezzel folyamatosan egyre közelebb kerültünk egymáshoz. De mégsem lett minden egyből sokkal jobb. 1998-ban újra elveszítettük a bajnokságot, többek között a spái buta baleset miatt, ami után nekünk kellett őt megállítanunk, amikor dühösen odarohant David Coulthardhoz. 1999-ben eltörte a lábát, de sosem hibáztatta érte a Ferrarit nyilvánosan. Ezek mind kölcsönös tiszteletet, de mindenekelőtt barátságot eredményeztek. Sokan gyakran nevezik őt arrogánsnak és keménynek, de ő egyszerűen csak félénk.

Fotó: michael-schumacher.de

A tragikus síbalesete óta is mindig mellette állt.
Todt: Még jól emlékszem arra, mennyire elleneztem, hogy a ferraris visszavonulása után elkezdett motorozni. Őszintén szólva teljesen ellene voltam. De Michael nagyon becsvágyó volt, ha valamit a fejébe vett, azt meg is valósította. Ezért is örültem annyira, amikor visszatért a Mercedesszel a Forma–1-be. Egyfelől a Forma–1-es autók manapság nagyon biztonságosak, másfelől tudtam, hogy azokat a fenevadakat képes irányítani, míg a motorokról ugyanerről nem voltam meggyőződve. Hogy a sors végül úgy hozta, hogy szerencsétlenül egy kőre esett fejjel, számomra még nehezebben felfogható.

Milyen a kapcsolata most a Schumacher családdal és Michaellel?
Todt: Szorosabb, mint valaha. Michaellel már előtte is nagyon közel álltunk egymáshoz. A nevében nem nyilatkozhatok, de úgy mondanám, mindent tudok róla. A balesete előtt még az én agyi és gerincsérülésekkel foglalkozó intézetemet is segítette. Ő volt talán a legnagyobb magánbefektetőnk. Manapság viszont Corinnával és a gyerekekkel is szorosabbá vált a viszonyunk.

Főleg Mickkel, aki az apja nyomdokaiba akar lépni.
Todt: Emlékszem még, hogy Michael gyakran a fiával együtt jött át Olaszországba. Legtöbbször az én házamban aludtak. Akkoriban volt egy kertem tyúkokkal, és Mick a feleségemmel, Michelle-lel mindig azokat kergette. Ma pedig már szinte felnőtt férfi. Még mindig folyamatos kapcsolatban vagyok Michaellel, rendszeresen látogatom is őt. A Brazil Nagydíjat, ami után a sok reklám miatt kritizáltam az RTL-t, például Michael svájci házában néztem. Az egész család a barátok és bizalmasok csoportjából áll.

A fia, Mick jelenleg a Forma–2-ben készül versenyezni a Forma–3 Európa-bajnokaként. Ez mennyire teszi elégedetté?
Todt: Nagyon fontos, hogy Mick olyasmit csináljon, amit élvez, ami boldoggá teszi őt. Ugyanakkor az is fontos számára, hogy sikeres legyen, mert a nyomás nagy rajta. Az emberek érthető módon sokat várnak tőle, elvégre mégiscsak a rekordbajnok fia. Emiatt is örültem annak, hogy idén meg tudott felelni az elvárásoknak. Most a Forma–2-ben lesz, de még hosszú út áll előtte, és fontos, hogy védjék őt közben.

Jean Todt Sebastian Vettellel és Mick Schumacherrel az FIA év végi díjátadó gáláján (Fotó: FIA)

Mick eljut a Forma–1-ig?
Todt: Nem látom akadályát annak, hogy Mick a Forma–1-ig jusson. Ha a Forma–2-ben sikeres lesz, maga után vonja az érdeklődést. Már csak azért is, mert a puszta nevének köszönhetően is jobban szem előtt van, mint mások. Ez viszont az elvárásokat is fokozza, és fontos megtartani az egyensúlyt.

Sebastian Vettel egy újabb német a Ferrarinál. Ahogy Michaelnek, neki sem sikerült bajnokságot nyernie az első négy ottani évében. Mi hiányzik nála a sikerhez?
Todt: Először is: én kedvelem Sebastiant. Csak egy történet ehhez. Michael minden Német Nagydíj előtt meghívta az egész csapatot Kerpenbe gokartozni. Egyszer egy Sebastian nevű kisfiú is ott volt az apjával. Bemutatott neki, és azt mondta: ez a versenyző nagyon tehetséges, egyszer még nagyság válik belőle. Sebastian Vettel volt az. Ma már harmincegy éves, akkor csak tizenhárom volt. De van egy különbség az ő ferraris történetük között. Amikor Michael csatlakozott a Ferrarihoz, a csapat fejlődése egy tízes skálán négyes volt. Amikor Vettel érkezett a Ferrarihoz, ez nyolcas volt.

Ennek ellenére még mindig nem sikerült neki.
Todt: Lehet, de az emberek alábecsülik, mennyire nehéz megnyerni egy világbajnokságot – főleg egy olyan csapat ellen, mint a Mercedes. Alonso, aki minden idők egyik legjobbjának számít, is kétszer veszítette el az utolsó versenyen a bajnokságot, ráadásul éppen Vettel ellen. Szóval a két helyzetet nem hasonlítanám össze.

Vettelt is jobban kéne védelmeznie a Ferrarinak, mint ahogyan annak idején Ön védte Schumachert?
Todt: Elég jól ismerem a helyzetet, de sem a Ferrari korábbi csapatfőnökeként, sem az FIA elnökeként nem kívánom kommentálni ezt.

2018. november 15., csütörtök

Makaótól Makaóig: a bajnok Mick Schumacher nagy fordítása nyomában

Ezen a hétvégén kerül sor a híres Forma–3-as Makaói Nagydíjra, a 32 fős mezőnyben Mick Schumacherrel. Egy éve itt kezdődött az idén Eb-címig vezető út – de vajon összejön-e a családi mesterhármas a III. Schuminak köszönhetően?
 
Mick Schumacher Makaóban versenyez először koronázott bajnokként (Fotó: Prema)

Mick Schumacher számára már nem jelentenek ismeretlen terepet Makaó utcái. Egy évvel ezelőtt az F3-as Európa-bajnokság újoncaként látogatott el az idény végén a nívós versenyre, és bár a fő versenyen utolsóként, két kör hátránnyal rangsorolták, összességében kimondottan jól szerepelt
.
Olyannyira, hogy főnöke, a Prema-csapatot vezető Rene Rosin a közelmúltban az Autosportnak nyilatkozva kijelentette, valójában az akkori verseny volt az első jele annak, hogy Mickből akár F3-as bajnok is válhat 2018-ban. „Ez volt az első pillanat, amikor azt mondtam: oké, ez a fiú rendben van, készen áll a következő évre. Akkor értettem meg, hogy ő egy olyan versenyző, akinek szüksége is van a következő évre” – nyilatkozta Rosin.

Hogy akkori szereplése miért nem szólt akkorát, annak prózai oka volt. Az időmérőn a remek 7. rajtpozíciót szerezte meg újoncként, majd az első – úgynevezett kvalifikációs – versenyen a hatodik helyért szállt csatába Ferdinand Habsburggal, ám a 4. körben elfékezte magát az osztrák mellett a külső íven, és miután a zsákutcát jelentő bukótérbe csúszott, visszaesett a mezőny végére. Mindez a 20. rajtpozíciót jelentette számára a fő futamon, ami egyrészről nagy csapás volt, másrészről viszont lehetőség arra, hogy felhívja magára a figyelmet. Újfent bizonyította, amit már a Forma–4-ben, majd az eredmények szempontjából kevésbé acélos első F3-as évében sokszor: kimondottan erős és okos a párharcokban. Egészen a 11. helyig kapaszkodott föl, amikor egy biztonsági autós fázis alatt váltóproblémával a boxba látogatott. Bár két kör hátránnyal visszatért, esélye sem volt az előrelépésre, így a verseny leggyorsabb körével kellett vigasztalódnia.

„A sebességem már az elején megvolt” – mondta tavalyi versenyéről Schumacher „Ez is azt mutatta, milyen potenciál volt bennünk. És Makaó nem az a pálya, ahol nem lehet előzni, valójában elég könnyű, főleg a hosszú egyenesben. Szerintem egészen jók lettek volna az esélyeim azon a hétvégén. Végül a miénk lett a leggyorsabb kör, de jobb lett volna az első helyekért is harcba szállni. Ki tudja, talán odakeveredhettem volna” – elmélkedett.

Idén már nem jöhet szóba a feltételes mód, bizonyítani ment Makaóba, mégpedig a küzdelem egyik esélyeseként. De ez már nem is ugyanaz a Mick Schumacher, aki 12 hónappal ezelőtt járt ott.

Mick Schumacher 2017-ben egy leggyorsabb körrel vigasztalódott Makaóban (Fotó: Mick Schumacher/Twitter)

Az idei nagy fordulat hátteréről


Mick 2017-es makaói látogatására egy nehéz F3-as szezon után érkezett, mely mindössze egyetlen dobogós helyezést hozott számára Monzában. Hogy az Eb-n nem jöttek a jó eredmények, az főnöke szerint legfőképpen az időmérős gyengélkedésének volt köszönhető, valamint annak, hogy nem igazán tudta összerakni kvalifikációit és önmagát, amely egy ilyen szoros mezőnyben sokpozíciónyi különbséget jelenthet. „2017 hullámzó volt. A monzai első dobogója megvolt, jó munkát végzett a tanulóévében, de az időmérők mindig kicsit nehézkesen mentek számára.”

Ezt ő is elismeri. „Az F4 után elég nagy volt az ugrás, mivel sokkal nagyobb a leszorítóerő, és itt képesnek kell lenned százöt százalékra, mert ha nem vagy, akkor máris kicsit lassú vagy. És velem talán pont ez volt a helyzet tavaly. Nagyon próbáltam a legjobbamat nyújtani minden alkalommal, és talán egy kicsit túlságosan is jó akartam lenni, amiből az lett, hogy túl konzervatívvá váltam az időmérőn. A versenyen megvolt az érzés, ott hasonló volt, mint az F4-ben, a gokartban: közelharcok, versenyképesség.”

Rosin számára azért jelentett bizonyosságot a 2017-es makaói hétvége, mert bár az eredmények akkor sem jöttek igazán, egyértelműen megmutatkozott, hogy azok Schumacherben vannak, és nem a képességek hiányával van gond, hanem azzal, hogy még nem találta meg megfelelő módszert s kiaknázásukra.

Mick a spái első győzelem után (Fotó: F3)
Az idei spái első pole pozícióval és futamgyőzelemmel viszont eljött az áttörés. Schumacher sorra nyerte az újabb versenyeket, és óriási hajrával megszerezte az Európa-bajnoki címet az addig vezető Daniel Ticktummal szemben. „Sokat kellett tanulnom és fejlődnöm, és az utolsó három hétvégén, de már Spában is sikerült mindent összeraknunk” – tekintett vissza az idei szezonjára Mick. „De már kezdettől lehetett volna ez a helyzet, mert például Pau-ban (a legelső versenyhétvége – a szerk.) az első szabadedzésen három tizeddel gyorsabb voltam mindenkinél, de aztán az időmérőn eltört a felfüggesztésem, és utána már nem igazán tudtam megmutatni, mire vagyok képes – egészen Spáig.”

Rosin úgy véli, Pau-ban a hiba egyfajta gátat jelentett Schumacher számára, amit előbb le kellett küzdenie. Ehhez hétvégékre volt szüksége. Mint mondta, a kis Schumi elbizonytalanodott az elvárásaihoz viszonyított gyengélkedése miatt. „Részben a mi hibánk volt, részben az övé, de túl nagy lett a nyomás, és már-már olyan helyzetbe került vissza, amelyben megkérdőjelezte, hogy képes-e időmérőt futni. De nem így volt. Sokat beszéltünk vele. Ő is hibázott, mi is hibáztunk, sokszor balszerencsések is voltunk az időjárással, és aztán megérkeztünk Zandvoortba, ahol már jó helyezésekért csatázott.”

A holland állomás az év negyedik helyszínét jelentette Pau, a Hungaroring és a Norisring után – ezen időszakban csak egy dobogós (3.) helye volt a magyarországi harmadik versenyről. „Azt mondtam neki: »Nézd, fontos lenne a pole pozíció. Ha jó eredményeket akarsz elérni, akkor versenyről versenyre haladjunk, aztán év végén meglátjuk, hogy jól vagy rosszul végeztük-e a munkánkat.« Zandvoortban remek Q1-et futott, de a Q2-ben forgalomba került, és a mezőny sűrűjéből rajtolt. De ott már látszott a változás, ami aztán Spában a fordulathoz vezetett. Onnantól megértette, és elhitte, hogy meg tudja csinálni. Semmi varázslat nem történt, csak tette, amire már az első versenyen is képes lett volna” – magyarázta Rosin.

Mick Schumacher (Fotó: F3)


És akkor nyerő üzemmódba váltott!


Az eredményt ismerjük: egy-egy győzelem Silverstone-ban és Misanóban, a triplázás a Nürburgringen, majd a második hellyel kiegészített duplázás a Red Bull Ringen, és végül a bajnoki elsőség bebiztosítása két hockenheimi második hellyel. „Spa mindenki számára fontos volt a csapatnál. De nem kellett volna ennyire későn érkeznie, az biztos” – ismerte el Schumacher.

„Ez a törekvésen és a nyomáson is múlt” – ecsetelte tovább Rosin a hullámvölgy okát. „Hozni akartuk az eredményeket, bizonyítani. De amikor nem jönnek az eredmények, még keményebben próbálkozol, és még keményebben… Silverstone-ban (a spái első sikerek után – a szerk.) jött el az a pont, amikor leültünk vele, és azt mondtuk: »Mick, azt kell hoznunk, amire képesek vagyunk, úgy, ahogyan a téli teszteken is csináltad, és ahogyan az első hétvégén Pau-ban.« És az utolsó versenye ezek után elképesztő volt. Nagyon-nagyon jól csinálta.”

Mick eközben elárulta, a versenyzési módján is változtatott, ami valamikor szintén Silverstone-ban kezdődött. Ott először uralt egy versenyt úgy, hogy kezdettől az élen volt, és irányítania kellett. „Az F3-ban ilyesmit még sosem csináltam. Az első köreimet talán megnyomtam, de utána mintha minden körrel egyre könnyebben vettem volna a dolgot. Most már végig úgy kezelem, mint egy időmérő edzést, minden verseny egy időmérő számomra, amelyen muszáj jól teljesítenem. Ha növelnem kell az előnyöm, akkor növelem – már sokkal több tartalékom van arra, hogy ezt megtegyem.”

„Itt mindenki nagyon gyors, a különbségek minimálisak, így ha az F3-ban mindent jól összeraksz, valószínűleg az élen leszel, gyors leszel. Nem kell ehhez három lila szektor, elég csak kiegyensúlyozottan gyorsnak lenned” – mondta föl a megtanult leckét.

Silverstone-ból egy győzelemmel távozott (Fotó: F3)


Az első verseny bajnokként


És ezzel vissza is jutottunk a hétvégi Makaói Nagydíjig. Mick Schumacher második ottani szereplésére már Forma–3-as Európa-bajnokként, 8-szoros F3-as futamgyőztesként és 7-szeres pole-szerzőként érkezett. Visszanyert önbizalommal, a siker, az eredményesség receptjével a zsebében. Ez lesz az első komoly megméretése bajnokként, esélyesként, ami egyfajta képet is előrevetíthet számunkra arról, ez mennyiben változtatta meg őt. 

Azt mondják, bajnoknak, győztesnek lenni nem eredmény, hanem tudatállapot. Rosin fenti szavaiból kiderül: ha valakinél, Micknél ez igencsak sokat számít. 

És ha az összeszedettség és magabiztosság még motivációval is társul… Márpedig abból nem lesz hiány. „Ez egy nagyon szórakoztató verseny, az egész esemény hihetetlen, akárcsak a pálya. Ez a legjobb pálya, amin valaha versenyeztem. Gyors kanyarok, rendkívül lassú kanyarok is vannak benne, és olyan padlógázas részek, ahol azt gondolnád: rendben, esély sincs ezt padlógázzal megcsinálni. Ha gyors akarsz lenni, végig közel kell lenned a falakhoz, minden körben. Ez igazán nagy kihívás. Nem szabad hibázni, és ha ez sikerül, akkor gyors is leszel. Nem tudom szavakkal elmondani, milyen érzés itt vezetni” – lelkendezett már előre.

A kezdés mindenesetre nem sikerült rosszul számára csütörtökön. A magyar idő szerint hajnalban rendezett első szabadedzésen ő bizonyult a leggyorsabbnak, az első időmérőn – amit három piros zászló szakított meg, és ami nagy javítások nélkül, már idő előtt véget ért emiatt – pedig a harmadik lett két korábbi F3-as rivális, az idén már a GP3-ba lépő, de Makaó kedvéért az F3-as autóba visszatérő Callum Ilott, valamint az előzetes pole pozíciót bebiztosító szezonbéli nagy ellenfél, a tavalyi makaói győztes, Dan Ticktum mögött.

Makaó utcáin csütörtökön, Mick a 9-es rajtszámmal versenyez a hétvégén (Fotó: Mick Schumacher/Twitter)
Schumacher az első szabadedzést úgy nyerte, hogy egyetlen igazi gyorskört teljesített. Ilott azért megjegyezte: „Szélárnyékot adtam Schumachernek, szerencsés fiú...”

Az időmérőn aztán nem igazán tudott beleszólni Ilott és a legjobb körét az első piros zászló után feltett friss gumiján teljesítő Ticktum szoros vetélkedésébe, egy ideig a 10. helyen állt, majd az utolsó piros zászló előtt javított, s feljött 3.-nak. Hátránya 0,429 volt, míg az első kettőst 0,132 másodperc választotta el egymástól. 

„Szerintem elég jól sikerült” – nyilatkozta Schumacher az edzést követően. „Használt gumin mentünk az időmérő elején, és egyből megvolt az érzés. Aztán új gumikra váltottam, a bemelegítésük jól ment, és sikerült jó kört összerakni. De még így is egész nagy a különbség. A két élen álló nagyszerű munkát végzett, de biztosra veszem, hogy ha jobban nyomom, lehet esélyem a pole-ra.”

Schumacher mellett a Prema további 5 versenyzőt nevezett Makaóra. A második legjobb házon belül a 13. időt autózó Marcus Armstrong lett bő fél másodperces hátránnyal Mickhez képest, mögötte Cso Guanyu végzett, míg Ralf Aron és Robert Svarcman a 18-19. helyet szerezték meg.
Különleges versenyhez különleges, aranyozott sisakfestés dukál! (Fotó: Mick Schumacher/Twitter)


Amit a makaói hétvégéről tudni kell


A lebonyolítási szisztéma szerint a pénteken magyar idő szerint 8 óra 10 perckor rendezendő második időmérőn derül ki, milyen sorrendben állnak fel a rajtrácsra a versenyzők a szombati első versenyen. Ez a futam 10 körös lesz, vagy 60 perces, az esetleges megszakításokkal együtt. Vasárnap ezt követi majd az úgynevezett főverseny, melynek rajtsorrendjéről az első futam végeredménye határoz. Ez 15 körig vagy 60 percig tart, ám itt már hozzáadják a megszakításokkal elment időt.

Az F3-as makaói program:


csütörtök (nov. 15.):
2:55-3:35 – 1. szabadedzés
7:20-8:00 – 1. időmérő edzés
péntek (nov. 16.):
4:30-5:10 – 2. szabadedzés
8:10-8:50 – 2. időmérő edzés
szombat (nov. 17.):
2:00-3:00 – 1 futam/kvalifikációs verseny (10 kör)
vasárnap (nov. 18.):
8:30-9:30 – 2. futam/főverseny (15. kör)



Élő közvetítés itt:

https://www.fia.com/events/f3-world-cup/season-2018/2018-macau-grand-prix-live-stream

2018. szeptember 7., péntek

A Mercedes-főnök és egy Schumi-fotó a keretbe


Egy zavarba ejtő találkozás, egy kapott ígéret, és egy fénykép emlékbe – Toto Wolff felidézte első találkozásukat, és elárulta, bánja, hogy elkerülték egymást Michael Schumacherrel a Mercedesnél.

Fotó: Michael-schumacher.de

Rendhagyó, fényképes interjút készített az olasz Formula Passion című oldal a Mercedes csapatfőnökével, Toto Wolff-fal Monzában. Csapata motorhome-jában különböző személyekről, versenyjelenetekről, pillanatokról tettek elé fotókat, melyeket kommentálnia kellett. A beszélgetés végén Michael Schumacher 2012-ben készült mercedeses képe következett.

„Sajnálom, hogy sosem volt igazi lehetőségem rendesen megismerni őt” – mondta a hétszeres világbajnokról Wolff, akivel éppen elkerülték egymást a Mercedesnél. „Egyszer egy repülőúton találkoztam vele Szingapúr felé, és megkérdezte, tudok-e ostáblázni. Öt vagy hat órán át játszottunk. Azt gondolom, egészen jó vagyok benne, de nagyon csúnyán elveszítettem ellene az első két játékot, mert annyira izgatottá váltam, hogy vele vagyok” – mesélte.

Az osztrák a Mercedes azon megújulási folyamatának részeként érkezett a Mercedes élére, s vált a csapat résztulajdonosává is, amelynek első lépését Michael Schumacher – majd később Ross Brawn – távozása jelentette. Wolff elárulta, ettől függetlenül a hétszeres világbajnok felajánlotta neki a segítségét. „Később találkoztunk még Genfben is, már a visszavonulása után, amikor én csatlakoztam a csapathoz. Azt mondta, minden segítséget és támogatást megad nekem. Úgy éreztem, hogy tényleg kapcsolatban leszünk egymással, de ez volt az utolsó alkalom, hogy találkoztam vele” – mondta kissé szomorúan a csapatfőnök.



Toto Wolff (fotó: Daimler Media)
Az interjú végén a készítők felajánlották Wolffnak, hogy bekeretezve hazaviheti az egyik fotót az elé tettek közül. „Rendben. Susie-ról (Susie Wolff, a felesége) otthon sok fotóm van, és az irodámban Frankről (Frank Williams, a Williams csapatfőnöke) is van egy képem. Választhatok kettőt?” – kérdezett vissza. „Nikit (Lauda) és Michaelt választanám” – tette maga elé a két világbajnok fotóját.
Hogy az irodájában jut-e hely a Schumacher-képnek, azt nem tudjuk, szavaiból viszont az derül ki, hogy a német távozása óta igazi sikercsapattá váló Mercedesnél még ma is tisztelettel gondolnak rá.