A vörös mámor tajtékzó tengerként söpör végig a célegyenesen és környékén, mint szökőár sodorva magával minden embert. Egy nagy közös ünneplés vette kezdetét, amit egyetlen ember sikere váltott ki: a Forma–1 jelenleg egyet jelent ezzel az emberrel, Michael Schumacherrel. A kor egyik legismertebb személyisége, egyik leghatalmasabb sportikonja, saját szakmájának etalonja. Milliók imádják és milliók gyűlölik, minden vetélytárs őt akarja legyőzni, minden vetélytársat hozzá viszonyítanak.
Most, a fényes diadalt követően is minden körülötte forog: a hatalmas tömeg egyetlen piros sapkás emberként éljenzi őt a dobogó alatt, fújja a gázdudát a jellegzetes győzelmi ugráshoz asszisztálva, s lengeti a hatalmas zászlókat a tiszteletére. Fiatal lányok sikítanak alakját meglátva, kis gyerekek álmodoznak arról csodálattal, hogy egyszer majd ők is olyanok lesznek, mint ő, idősebb férfiak emelnek kalapot ellentmondást nem tűrő versenyzése előtt, idős nagymamák tekintenek rá unokájukként, félredobva a vasárnapi sütemény receptjét az ő futama idejére. Itt ünnepel banki alkalmazott, kőműves, diák, nyugdíjas, színész, informatikus, köz- és mezőgazdász, úszómester, pincérlány és bolti eladó egyaránt – egymásra mosolyogva, egymást ölelgetve, mit sem törődve az olykor hatalmas szakadékkal, mely amúgy közöttük a hétköznapokban tátong. Most hétvége van – nagydíjhétvége. Ünnepnap, amikor csak és kizárólag egyetlen szempont érvényesül közösségformáló erőként: a szurkolói szimpátia.
Márpedig Michael Schumacher mindenkit megmozgat. Egy hatalmas családdá kovácsolta csapatát, a Ferrarit, visszaadva az ágaskodó ló régi dicsőségét, megalapozva a gárda újkori, legendára építő arculatát – de eggyé olvasztva egy olyan hatalmas és rendkívül sokszínű tömeget is, melyben a kulturális, nyelvi, társadalmi és életkori hovatartozás mit sem számít. Hogy a Scuderia a 90-es évek borzasztó állapotait követően a legpatinásabb, legsikeresebb és legnagyobb csapatává vált a XXI. század elejére, az jórészt az Schumacher hangos sikereinek eredménye. Olyan emberek kezdték el nézni ezek miatt az F1-et, akik korábban sosem érdeklődtek iránta, s az ő választásuk éppen amiatt esett rendre az olasz csapatra, mert náluk látták a legjobb minőséget, az igazi markáns imázst és a legnagyobb hatékonyságot, valamint a családias összetartást, melyek ugyanolyan intenzitással vonzották az emberek szimpátiáját a versenypályák mellett, mint azokat a mámoros győzelmeket a versenypályán.
A siker és a hírnév persze mindig kéz a kézben járnak egymással. És minél nagyobb sikereket érsz el, annál inkább figyelnek fel rád – és annál többen. Ha pedig rendre kimagaslóan jobb vagy minden ellenfelednél, különlegessé válsz az emberek szemében – mégpedig különleges eredményeid miatt.
Csakhogy valójában sohasem az eredményeid tesznek különlegessé! Sokkal inkább az út, ahogy azokat eléred. Valójában ez tesz téged is annyira vonzóvá és nagy érzelmeket keltő személyiséggé, ahogyan különlegesen sikeressé is.
Az igazán különleges emberek éppen emiatt sohasem tűnnek el a köztudatból – még akkor sem, ha már nem szállítják a különleges eredményeket, vagy éppen nincsenek jelen oly mértékben a köztudatban, mint korábban!
***
Miközben a nagy tömeg a győztest ünnepli a dobogó alatt, pár ezüstszínű sapka csillan meg a sokszínű kavalkádban. Néhány csak búskomoran tapsol, mások az érzelmesebb múltba révednek, míg egyesek a tömegből kitekintve, a háttér kevésbé zajos szürkeségében az ünneplésből kimaradt szereplők közt kutatnak egy elveszettnek hitt valami…
Valóban, a régi sikerek zaját felváltotta az új kor hangzavara, az egykor egységben, egy emberért hullámzó tömeg felhígult, a szökőár mindent elsöprő ereje pedig megszelídült és elcsendesedett. A közben érettebbé vált lányok sikítása csendes szurkolásba vonult vissza, a bálványát csodáló kisgyerekek felnőve immáron saját, de egykori hősük által kitaposott útjukat járják, miközben az egykor ünnepükben egységet alkotó banki alkalmazott, kőműves, diák, nyugdíjas, színész, informatikus, köz- és mezőgazdász, úszómester, pincérlány és bolti eladó egymásról immáron mit sem tudva szemlélik az eseményeket.
Michael Schumacher, az egykoron mindenki által ünnepelt szupersztár e tömegtől távol száll ki autójából, s tűnik el szinte észrevétlenül a verseny színteréről. Akkor ez a jelenet szinte elképzelhetetlen volt – most ez a valóság, mely éles kontrasztot ad a régmúlt emlékeivel. A tömegben elvesző ezüst sapkák alatt akaratlanul is ott motoszkál a bizakodó féltés kíséretében egy nem kívánt gondolat: a múlt talán végleg elmúlt, s az egykor ezreket, milliókat összekovácsoló erő talán örökre elszállt?
Koránt sem! Az erő eredője ugyanis továbbra is jelen van köztünk – Schumacher személyében, akit éppen ezen erő nem hagyott nyugodni, s vezérelt vissza a korábbi sikerek helyszínére, hogy még egyszer megmutathassa a nagyvilágnak annak a nagyságát. És éppen ez a jelenlét a lényeg! Hiába ugyanis a korábbinál visszafogottabb szurkolás, a múltban tapasztalt elsöprő egységesség hiánya, az egykor ezt kiváltó ok jelenlétével tudniillik a régi egység továbbra is ott van a tömegben lehetőségként – a jelre, az alkalomra várva, hogy aztán újra felszínre törjön. Még egyszer utoljára – csakúgy, ahogyan Schumacher is célul tűzte.
Miért várnánk hát a régmúlt nagy eredményeire? Miért ne mutathatná az egykor oly egységes és hangos tömeg a régi arcát ma is? Miért kellene a nagyközönségnek visszafognia magát addig, amíg kedvencük csupán a középmezőnyben képes küzdeni? Miért ne mehetne ez egyszer elébe a hírnév a sikereknek? Miért ne támogathatnánk mindent elsöprő tömegként az éltetett kedvencet már a dobogóra kerülésért való küzdelmet megelőzően is? Miért ne adhatnánk ezúttal mi olyan semmi által nem adható pluszt, amit korábban Schumacher adott az érte megőrülő sokaságnak?
Ha mostani eredményei nem is indokolnák, az alapján, amit korábbi karrierje során nyújtott nekünk, bőven megelőlegezhetnénk neki mindezt. Mintegy köszönetként azért, hogy a korábbi történet lezárása után újra megtisztel minket jelenlétével. S bizonyítva, hogy Michael Schumacher még ma is mindenkit megmozgat – mégpedig eredményeitől függetlenül, pusztán személyiségével, tehetségével és sugárzó jelenlétével. Amik sikeressé tették őt, amikkel korábban is megmozgatta az embereket – s amik miatt visszatért.
Hogy még egyszer megmutassa nekünk a csodát, amit korábban számtalanszor.
Ő így döntött, nekünk pedig kötelességünk ugyanezt tenni – érte!
Mutassuk hát meg mi is még egyszer utoljára!
***
S hogy pontosan hogyan is, az hamarosan kiderül…!
