A Császár útja (9.) – A bajnok gondjai

„A mai az a fajta verseny volt, amit az ember legszívesebben mihamarabb elfelejtene – de ez igazából az egész hétvégére igaz. Mindez nem volt jó nekem, és nem volt jó tőlem. Úgy fogom fel, mint további tapasztalatszerzést, még akkor is, ha csalódást keltő volt, hogy nem tudtam működésre bírni a gumikat.” Michael Schumacher nem ezt várta Sanghajtól, utolsó győzelme helyszínétől. Kínai Nagydíjat követő szavai hűen tükrözik hétvégéje problémáit. Volt belőle bőven…

Hogy milyen vékony határ húzódik menny és pokol közt, azt Michael Schumacher számtalanszor megtapasztalhatta már pályafutása során. Az örömteli fogadtatás, a hangos, optimista szavak helyébe – már a harmadik verseny óta – egyre inkább a kritika és a lesajnáló, hátba támadó vélemények léptek. Schumi eddig teljes joggal hangoztatta, hogy nem teljesítményével, hanem sokkal inkább szerencséjével van a probléma. Ám Kína után már ez is csak támadási pont lett a nagyhangúak számára.
Bahreinben jól indult az éve, Ausztráliában belelendült, ám balszerencséje volt. Malajziában ismét. Éppen ezért reménykedhetett abban, hogy Kínában végre megtörik az átok, és végre megmutathatja, mire is képes valójában. Nem így történt. És most az év elején még ünnepelt visszatérőből – aki „a Forma–1 megmentője” is volt már – hirtelen öreg, lassú, tehetségtelen és „magából hülyét csináló senki” lett. Ne feledjük, bajban ismerszik meg, ki az igaz barát, de az is, hogy ki a valódi SZURKOLÓ!
Meg hogy ki örül igazán a visszatérésnek, és ki örült csupán leendő hasznát szem előtt tartva, tenyérdörzsölve. Utóbbi csoportnak mindegy, miként szerepel a bajnok: ha nyer, hőst, ha veszít, antihőst kreálnak belőle. Mert ne legyenek kétségeink afelől, hogy amennyiben a melbourne-i szuperstrartja után Alonso nem száll bele Mercedesébe, és dobogón végez, Schumi hős lett volna, aki már második versenyén az élbolyba kerül, megszerezve csapata első dobogóját. S most, Kínában mindössze egy rossz hétvégén csámcsognának, nem pedig a király halálát ordítanák világszerte. Mert bizony ilyen apróságokon múlik minden…
Persze az ilyen feltevéseknek nem sok értelmük van, s az említett csoport – legyen bár Schumi-ellenes szurkoló, mindent szenzációnak látó újságíró, vagy elfogult szakember – úgysem fog „meglátni” olyan dolgokat, amik véleményét nem erősítenék, hanem cáfolnák. Sőt, az ember sztereotípiákra és előítéletekre építő lény, aki a valóságot is mindig saját képéhez torzítja. Igaz ez mindkét oldalra: Schumi hű szurkolóira, és Schumi „hű” kritizálóira is. Ezért ha valaki továbbra sem akar elveszni ezen egyre bonyolódó történetben, annak most is javasolt a részletekre való odafigyelés!

Rossz alapra rozoga ház épül…

Hogy miért fontos mindezt kiemelni a Kínai Nagydíj kapcsán? Leginkább, mert ami Sanghajban történt váratlan volt, és némiképp érthetetlen is. Nem véletlen ugyanis, hogy még a mindig mindent pontosan átlátó Ross Brawn is kissé tanácstalannak tűnik! Mert a tények és a logika azt sugallta, hogy ezen a hétvégén Schumacher bizakodhat. Akik nem dőltek be saját jó vagy rossz kívánságaik csábító félrevezetéseinek, azok észrevehették és helyén kezelték azt a fejlődést, melyet mind a csapat, mind pedig Schumacher elért Ausztráliában és Malajziában.
Kína tükör volt. Csakhogy nem e fejlődést, hanem a visszatérés főbb problémáit mutatta meg a nyagvilágak… A helyzet megoldását ráadásul tovább nehezíti az a furcsaság, hogy Schumacher hétvégéje során egyre rosszabb és rosszabb lett. És ilyen nem csak bajnokokkal történik meg ritkán!
Pénteken még úgy tűnt, minden rendben megy. Az első szabadedzésen Schumi próbálta ki a csapat új hátsó szárnyát, melynek közepén már egy passzív F–csatorna is helyet kapott. Az új elem kettős szerepet játszott: amellett, hogy a kínai hétvégére pluszsebességet kölcsönzött az egyenesekben, előkészítette a barcelonai újításokat is. Vagyis az új szárny használata egyszerre volt kisebb fejlesztés és adatgyűjtés egy már ismert továbbfejlesztéshez.
Hogy mindez Schumi autóján kapott először helyet sem véletlen: a nehézségek és az új technikával való tapasztalatlansága ugyanis nem vesz el a hosszú évek során a fejlesztések hogyanjáról szerzett tapasztalatainak értékéből. A tesztelésben amúgy egy defekt nehezítette meg a dolgát, mely miatt spórolásra kényszerült a gumikkal. Így is a negyedik helyen zárt, ám régi szárnnyal futó csapattársától nyolctizedre volt… Aztán jött a második edzés, és Michael eredményei bíztatóak voltak. Az időmérő-szimulációban tartotta csapattársa tempóját (alig több mint egytizeddel volt mögötte), miközben hosszú etapja során jobb versenytempót diktált, mint Nico! Ez továbbra is azt sugallta, amit már a tesztek, és főként az elmúlt három futam: Schumi csupán egy gyors körön marad el csapattársától, ám a versenyen, illetve kiegyensúlyozottság tekintetében nincsen komoly gondja.
Aztán jött a szombat és a vasárnap, és hirtelen minden a feje tetejére állt! Már a délelőtti edzésen látszott, hogy Michaelnek gondjai vannak, s az időmérőn ez csak tovább fokozódott. Eleinte azt hitte, hogy csapattársával szembeni nagy hátránya részben annak köszönhető, hogy míg ő az új, addig Rosberg a régi hátsó szárnyat használta: „Ez egy egyéni megérzés volt. A háttérben nyilván az a tény áll, hogy én ezen a hétvégén túl sok időt töltöttem ezzel a szárnnyal. Ugyanakkor Nico meg a régi szárnnyal ment nagyon sokat. És hogy mire állítja az ember az autóját, nyilván attól függ, mit részesít előnyben.” Ám mint később kiderült, félreértett valamit az időmérő előtti megbeszélésen, és Rosberg autóján valójában szintén az új szárny volt fenn…
Ezek szerint a hiba csakis Schumiban keresendő?! Elvégre közel azonos beállításokat használt csapattársával. De talán éppen ebben keresendő a gyengélkedés oka is, és talán a fenti nyilatkozatban akkor is lehet némi igazság, ha azt Michael elhamarkodottan és félreinformálva tette! S ha az új szárny nem is Rosberg előnyére, de Schumi gyengélkedésére még lehetett hatással.
Ő ugyanis már pénteken is bajlódott autója beállításával, és egyensúlyával. Arról már sok szó esett, hogy küzd az alulkormányzással, melyben az új gumik és rövid tengelytávú autója is ellene vannak. Ám már Melbourne-ben láthattuk némi előrelépést etéren, tőle és csapatától is (a W01 fejlődése – Rosberg eredményeivel – ezt mutatja). Kínában Schumacher azonban újabb nehézségekbe ütközött, ám pénteken mindezt még ugyanúgy elfedték a bíztató eredmények, mint ahogy korábbi versenyein a gyengébb helyezések a fejlődését.
A körei viszont most sem hazudtak! Szinte minden kanyarban bizonytalan volt az autója: a féktávokon, a kanyarbemeneteknél kiszámíthatatlan farrész és túlkormányozottság, a kanyarkijáratokon, kigyorsításnál viszont alulkormányzottság lépett fel. A legnagyobb talányt pedig éppen a lassú kanyarok kijárata, vagyis az egyszerű kanyarokban tapasztalt nehézségek jelentették. Az egyetlen következetesség tehát ez a fajta következetlenség volt – egész hétvégén… Schuminak szemmel látható gondjai voltak például az első kanyarban. Több ívet és több beállítást is kipróbált, volt, hogy ki is csúszott kicsit, ám a „csigakanyar” egyszerűen nem akart összeállni neki.

Vidámságra most is volt alkalom - igaz, csak csütörtökön...

Ez két szempontból is kiemelendő! „Kína egy különleges helyszín, ahol az első három kanyarnak nagy jelentősége van. Ahhoz, hogy jó kört fussunk, tökéletes beállításokra van szükség, a pálya minden szakaszán.” – Schumi már a nagydíj előtt kiemelte az esetleges buktatókat: persze a jó beállítás mindenütt fontos, ám Kínában ez hatványozottan igaz! Ez a pálya ugyanis minden olyan apró pontatlanságot megbüntet, amit sok más pályán a versenyző ellensúlyozni tud (s tán ezért is volt Schumi hátránya jóval nagyobb a megszokottnál). Kínában tehát a technika és az autó az úr. Mit is jelent ez? „Ezen a pályán vannak olyan helyek, amelyeken egy jól kiegyensúlyozott autóval nagyon élvezetes menni. Ha azonban rosszul fekszik az autó, akkor az első és a tizenhármas kanyarban sokat fogsz mérgelődni, mert ott káosz lehet. Ha jól fekszik, akkor viszont élvezetes.” Vagyis Schumi csütörtöki szavai alapján elmondható, hogy itt a beállítások határozzák meg a hétvége alakulását.
És ezek alapján talán valóban lehet valami abban, amit a „hétszeres” az időmérő után mondott! Mert, hogy Rosbergéhez hasonló beállításokkal ment, azt tudjuk. Hogy ezek a beállítások nem fekszenek neki, azt látjuk. Hogy nem találta meg a megfelelő egyensúlyt, az szintén nem vitás. Ezek után felmerül a kérdés: Vajon nem azért szenvedett egész hétvégén, mert valójában rossz alapokról indult? Rosberg a saját beállításait még a régi aerocsomaggal találta meg. Aztán miután felkerült az új hátsószárny, kicsit elbizonytalanodott annak hasznosságát illetően. Ám a hiányosságokat nála (Jock Clearnek hála) aztán kiküszöbölték, és utána már minden simán ment számára. Ezzel szemben Schumacher egész hétvégén az új szárnnyal futott, és egész hétvégén csak keresgélte a beállításait… Lehet, hogy a pénteki edzések alkalmával ő is jobban járt volna a régi szárnnyal, és talán úgy könnyebben talált volna egy számára kedvező, egyéni beállítást, akárcsak csapattársa…?

Amikor csőstül jön a baj

A másik szempont, ami miatt kiemelendőek Schumi kanyarproblémái, éppen a pálya fent említett sajátosságából ered: mivel a sanghaji aszfalt megmutatja az apró hibákat, tökéletesen kirajzolta az összes olyan tényezőt is, ami Schuminak nehézséget jelent a visszatérése óta. Nem csupán a beállításokkal volt ugyanis gondja, azok mindössze hozzáadódtak a már egész évben látott – hol orvosolt, hol felerősödő – problémáihoz. A gumihasználathoz, az alulkormányzáshoz, a kevés tapasztalathoz, a gyakorlás lehetőségének hiányához. Legutóbbira például pénteki defektje is rájátszott, idei „újoncsága” pedig a már említett szárnytesztnél lehetett probléma, mely a jó eredményekkel és versenytempóval karöltve talán kissé félrevezette őt.
És hogy milyen nehéz dolga is van, azt az időmérő után itt-ott fellelhető elemzések is mutatják. A hétvégét megelőzően például súlyhátrányáról is szó esett. Rosberg ugyanis –bizonyos források szerint 4-5, mások szerint 7 kilogrammal – könnyebb Schumachernél. Adrian Sutil e felvetésre reagálva csak ennyit mondott: „Hét kiló nem számít sokat, legfeljebb egy tizedet.” És a tudományos gondolkodás elvein maradva ez talán nem is kétséges. De vajon egy folyamatosan az egyensúly miatt szenvedő versenyző is így gondolja? Mert aki ilyen problémákkal küzd, annak már pár grammocska is sokat jelenthet (elvégre emberek és nem gépek fogják a kormányt)! S lehet, hogy Sutilnak hét kiló semmi, Schuminak viszont már két gramm is sokat jelent! Ezt mutatja az a malajziai eset is, amikor Schumi precízsége miatt a Schubert sisakgyár embere egy plusz tízórás reptéri hercehurcát volt kénytelen vállalni csakis azért, hogy a bajnok rendelkezésére álljon egy sisakmatrica, mely kettő, azaz 2 (!) grammal könnyebb az eredetileg felragasztásra szánt darabnál… Schumi tehát nyilván nagyon örülne annak a plusz pár kiló ballasztsúlynak, mégha az nyilván nem is oldaná meg a gondjait!
A kínai hétvégéből az látszott, hogy a fő problémát a Mester esetében az jelenti, hogy az adott mennyiségű rendelkezésre álló ballasztok és a rövid tengelytáv jelentette korlátok között – bármit csinál – vezetési stílusainak váltogatásával sem képes elérni az ideális állapotot. Se Rosberg beállításaival, se új szárnnyal. Bizonyos helyszíneken (pl. Ausztrália, ahol ezidáig legjobb formáját mutatta) lehet javítani e gondokon, de megszüntetni őket, egyelőre nem sikerült. S ezeket figyelembe véve már igenis elbagatellizáltnak látszik Sutil véleménye. Elvégre olyan versenyző beszél, akinek amúgy nincs különösebb problémája az egyensúlyelosztással…
És a várva várt barcelonai fejlesztések sem véletlenül olyanok, amilyenek: a farrész várhatóan az aerodinamikai hiányosságok megszüntetése és az F–csatorna alkalmazhatósága miatt lesz átdolgozva; az állítólag könnyített súlyú kasztnit és a megnövelt tengelytávot pedig a jobb súlyelosztás indokolja. Hogy ezen találgatásokból aztán mennyi valósul meg Barcelonára, még egyelőre rejtély. Ám a W01 és Schumacher problémáinak hátterét ezen törekvésekből, fejlesztési irányokból már biztosabban lehet látni. Az autó átalakítása nem egyszerű folyamat, mégis elengedhetetlennek tűnik, mivel az első három verseny már megmutatta, hogy a jelenlegi megoldás korlátok közé szorítja a csapatot (elvégre hiába szerepel nagyszerűen Rosberg, a kocsi attól még nem vált győzelemre esélyessé!), de főleg Schumachert. Minden téren.

 

Schumi nem fogja be a fülét, önkritikája becsülendő: "Nem végeztem jó munkát"

Ha a tehetség folyton falba ütközik

Eddig azonban csak a technikai vonatkozásokról esett szó, holott a legtöbb támadás Schumacher személyét éri. Az abszurd szurkolói véleményeknek (vagy inkább unszimpátia által fűtött kirohanásoknak), mint a „most egyszer és mindenkorra végérvényesen és megmásíthatatlanul, százszázalékosan bebizonyosodott, hogy Schumacher mind a 91 győzelmét és 7 bajnoki címét csak és kizárólag szerencséjének, protekcióinak és csalásainak köszönhette” ezúttal mellőzném…
A bajnok mostani helyzetét többen is úgy általánosítják, mint egy bukott, sebességét és tehetségét elvesztő, minden tekintetben lassú, kiöregedett bajnok vergődését. Csakhogy ez ellen több érv is szól: egyrészt a Forma–1 nem az a sportág, ahol az életkor döntően befolyásolná a teljesítményt. Az „öregségnek” csupán mentális és fizikai vonatkozásai lehetnek, ám Michael még ma is az egyik legfittebb versenyző a mezőnyben, motivációja pedig nagyobb, mint 2006-ban volt. S ha gyorsasága és reflexei meg is koptak kicsit (bár remek rajtjai egyáltalán nem ezt mutatják), az nem lehet magyarázat az ilyen mértékű szenvedésre!
Ha Schumacher gondjainak technikai oldalát a szombati időmérő edzés mutatta meg, az emberi tényezőkét a verseny alapján írhatnánk le. A rossz egyensúly és a parc fermé szabályok miatt a vasárnap sem kecsegtetett sok jóval a kerpeni számára, s bár ő maga is esőben reménykedett, ezt nem azért tette, mert a vizes körülmények segítenék őt, csupán a szerencsében bízott. Egy rosszul beállított, kiszámíthatatlanul viselkedő autó ugyanis az esőben is rossz és kiszámíthatatlan, ráadásul talán még veszélyes is. Így aztán nem volt meglepő, hogy Schumacher ezúttal sem tudta tartani az élmezőny tempóját. Gumijai hamar elkoptak a vízen, mely probléma már Malajziában is megfigyelhető volt nála. Ez ismét csak a gumik alapos ismeretének hiánya és az autóhoz nem illő vezetési stílusának köszönhető. Na és egy titokzatos jelenségnek, melyet még Ross Brawn vagy Norbert Haug sem tudott leírni: „Michaelnek ma egy «csámpás» autója volt. Azt hiszem, Barcelona előtt ki kell cserélnünk az egész sasszét, hogy megfelelő feltételeket biztosítsunk számára.” Norbert Haug valami miatt rosszul működő kocsiról beszél (volt szó sérülésről is, melyet még a futam elején Hamilton autója okozhatott), mely a váratlanul gyors gumikopást indokolná. Hogy mindebben mennyi igazság van, nehéz lenne megmondani. Tény, hogy a Mercedes amúgy is jobban fogyasztja a gumikat, mint sok vetélytársa (a Renault-ról például esőben derült ki, milyen gazdaságosan bánik az abroncsokkal), és az is tény, hogy mivel Schumacher kevésbé ismeri még a mai Bridgestone-okat, egyelőre nem tudja őket optimálisan használni.

Persze mindez ismét csak technikai kérdés. De mi a helyzet Schumi gyorsaságával? A kínai verseny nem sok pozitív tapasztalatot hozott számára, és a leintést követően ő is saját magában kereste a hibát: „Nem végeztem jó munkát!”. Figyelemre méltó, és bíztató hozzáállás!
Ugyanakkor vigaszt jelentő apróságok is történtek a futam alatt, melyekre Schumi éppúgy építhet hátrányának ledolgozása során, mint ahogyan a szurkoló tovább reménykedhet miattuk. Mindenekelőtt a taktika: Schumacher minden egyes kerékcsere alkalmával elsőként reagált a változásokra. Az első kiállás – mint tudjuk – fölösleges volt, ám ezt hibának nemigen nevezheti senki, mivel csakis a kint maradók szerencséjén múlt, hogy két kör alatt elállt az eső… Schumi aztán elsőként ismerte fel, hogy rosszul döntöttek, és száraz gumikért újra a bokszba hajtott. Aztán szintén elsőként váltott ismét köztes gumira, mellyel több pozíciót is nyert. A versenyen talán csak ekkor diktált igazán versenyképes tempót, ám kialakult előnyét a Safety Car semmissé tette. Utolsó kiállására is elsőként vállalkozott (igaz, ebben már az elkopó gumik is szerepet játszottak), mellyel ugyan ismét pozíciókat nyert, csakhogy a végére éppen a korai kiállás miatt koptak el még jobban a kerekei, mely miatt aztán újabb két helyet csúszott hátra.
A régen is zseniális taktikai érzékkel tehát szemmel láthatóan nincsenek gondok. Bár az azért elgondolkodtató, hogy míg Nico Rosberg versenymérnöke, a sok nagy párharcot (pl. a Williamsnél) megélt Jock Clear mind szombaton (a beállításokkal), mind pedig vasárnap (a kintmaradással) túlgondolkodta a fiatalabb Andrew Shovlint…
A másik pozitívumként Schumi Hamilton elleni párharcát emelhetjük ki. Bár egyes médiumok figyelmét igencsak elkerülte, de Schumacher az egész versenyen az egyik legnehezebb ellenfele volt Hamiltonnak. Hogy miért, azt a számok mondják meg: a McLaren három másodperccel volt gyorsabb a Mercedesnél, Hamilton mégis három kört volt kénytelen Schumacher mögött tölteni. Ám ennél is többet mond Schumi védekezésének hogyanja, mely a régi szép időket (pl. Spa, 1995, Hill ellen; Hungaroring, 2006, Fisichella, majd de la Rosa ellen) idézte. A „hétszeres” mindig is nagy mestere volt a védekezésnek – talán a valaha volt legjobb e műfajban. S ennek – amennyire tudta – ezúttal is jelét adta, megmutatva Hamiltonnak, hogy néha az ösztönös gyorsaság mellé nem árt egy kis fifika sem! S ha nincs ott az a Virgin az egyenes végén, Schumi talán másodszor is sikeresen fékezi ki az angolt a hajtűben…

Ez a két apró jelenet nyilván sovány vigasz Schumacher és szurkolói számára is. Ugyanakkor kapaszkodót jelentenek, mert azt mutatják, amit az első három verseny: nem a képességekkel van a baj, hanem azok kiaknázatlanságával. Schumacher nem elfelejtett vezetni, csak nincs alkalma arra, hogy úgy vezessen, ahogyan tudna. Kezei meg vannak kötve, szorosabban, mint az várható volt. Így kellene sok apró részletet összeraknia úgy, hogy a sok kis rész ne csak önmagában, hanem egy időben és egészként is működőképes legyen. Mert nemcsak az autónak és az embernek kell képességeinek maximumát nyújtani, hanem ezeket egyszerre és egymás által kell elérni! Ez teszi olyan bonyolulttá és nehézzé Schumacher feladatát. Most minden esetre három hete van a csapatnak arra, hogy – végre a gyárban! – teljes kivizsgálást (vérkép, vizelet, röntgen, miegymás…) végezzenek a W01-en, és ennek megfelelően módosítsanak rajta. Schuminak pedig ugyanennyi ideje arra, hogy végiggondolja saját problémáinak okait, és rendet tegyen fejében is.
S hogy miért mondják még most is kitartóan a valódi bennfentesek (Coulthard, Ecclestone, Haug, Ralf Schumacher, Mattias Ekström), hogy hiba őt leírni? Mert ők pontosan tudják, hogy most csupán az elemzés és nem az értékelés időszaka van. És azt is tudják, hogy Schumit egyelőre nem érdemes a csapattársával való összehasonlítások alapján megítélni, mert valójában koránt sem egyformák a feltételeik. Ráadásul bennfentesként tisztában vannak a béklyókkal is, melyek egy versenyzőt korlátoznak, és azzal, hogy a képesség és teljesítmény, ember és gép két különböző dolog, melyek csakis harmóniában képesek eredményt hozni.
És mint azt Kína tökéletesen megmutatta, hiába a képességek (gyorsaság és tapasztalat) és a lehetőségek (a Mercedes W01 valós maximális teljesítménye) gazdag tárháza, Schumi boltjában most éppen a harmónia a legnagyobb hiánycikk…

Hamilton már tudhatja, miért nem szabad soha leírni Michaelt...

A Császár útja (8.) - A bajnok mestermunkája Kínában

Mestermunka. Legyen bár művész, tudós vagy bármi más, minden igazán nagy ember életében legalább egyszer eljön a pillanat, amikor minden tudásukat, tapasztalatukat és tehetségüket felhasználva megalkotják életük fő művét. Kínai Nagydíj, 2006 – Michael Schumacher mesteri hétvégéje. A rekordbajnok utolsó győzelme. Eddig! Mert három év után a hétvégén újra visszatér utolsó sikere helyszínére. Azóta sok minden változott, ám ez senkit nem gátol a múltidézésben…

Michelangelónak a Dávid-szobor, Beethovennek a IX. szimfónia, Tolsztojnak a Háború és béke. Gaudinak a Sagrada familia, Orson Wellesnek az Aranypolgár. Michael Schumachernek pedig a 2006-os Kínai Nagydíj. Persze mindegyikőjük esetében erős túlzás egyetlen egy „művet” kiválasztani az igencsak gazdag és egyedülálló életműből. Így Schumacher 253 nagydíjából, 91 győzelméből és megannyi parádés teljesítményéből sem lehet egyetlen egyet „A leg”-nek nevezni. Mi több, talán egyes versenyei, hétvégéi túl is szárnyalják a 2006-os kínait. Az 1998-as Magyar Nagydíj a három kiállással; a 2003-as imolai diadala, az édesanyját gyászolva; első Ferraris győzelme az 1996-os spanyol víztengerben; a tökéletes és érinthetetlen spái versenye 2002-ben; előretörése a 16. helyről, mesteri védekezése Hill ellen 1995-ben, szintén Belgiumban. Vagy 2006-os búcsúversenye, minden idők egyik legnagyobb versenyzésével, mellyel különleges pályafutását „összegezte”, s mely teljesítmény Michael fejére tette a koronát, ami csak a sportág halhatatlan legendáinak jár.
Nem vitás, hogy akad jónéhány verseny, ami túlszárnyalja utolsó győzelmét. Ám ezúttal az aktualitása mellett még két további érv szól a Kína Nagydíj felemlegetése mellett: egyrészt mert hiába az interlagosi búcsúverseny parádéja, mégis Sanghajban szerezte utolsó győzelmét. Másrészt pedig bár valóban a brazil verseny jelentette a karrier összegzését, de az már bajnoki szempontból tét nélkül zajlott.
Kínában viszont minden összejött, ami összejöhetett. Balszerencse, szerencse, eső, küzdelem, taktika, higgadt megfontoltság, a tehetség ragyogása, agresszív improvizálás, az erők beosztása, előrelátó, minden részletre figyelő csapatmunka. És a végén eufórikus, kirobbanó, mégis gyermeki öröm. Schumacher hosszú, poklot és mennyet egyaránt útba ejtő karrierje a végéhez közeledett 2006 októberében. Harcban a bajnoki címért mindenre szüksége volt tehát abból, amit ezen hosszú út alatt megtanult, összegyűjtött, megtapasztalt. Mert Monzában kimondta a visszavonhatatlant, ami miatt a Forma–1-es élete már mindössze csak három verseny volt.
Ki hitte volna akkor, hogy mindez még változhat – pláne három év elteltével?!

 

Nyomás

Schumacher vállain szinte egész pályája során hatalmas nyomás nehezedett. Az elvárások irányában mindig nagyobbak voltak, mint bármely versenyzőtársa esetében. Olyan ólomruházat ez, melyet a legkülönlegesebb emberek kénytelenek és képesek viselni. Ám 2006-ban ezen nyomás talán minden korábbinál nagyobb volt. Mert bár nem volt egyszerű újra bizalmat szerezni Jerez után; nem lehetett könnyű a Ferrari 21 éves ínségének terheit megváltóként a vállára venni, többször is elbukni, és talpra állni; miként nem lehetett kellemes a – főleg brit, német és olasz – sajtó keselyűinek állandó támadásai között is nyugodtnak, koncentráltnak maradni. Ám ezúttal még ennél is többről volt szó! A média Monaco miatti támadásai, a sok botrány a Briatore–Alonso párossal és a versenybírákkal, valamint a pontversenyben való hátrány és a gumiháború csupán egy részét adták ennek a tehernek. Most, a sikerek után saját csapata is nagy nyomást helyezett a németre: döntenie kellett. Nem év végén, nem a bajnoki harc végeredményének ismeretében, hanem azonnal. Schumacher kénytelen volt rádöbbenni arra, hogy csapatuk sikereivel felépített katedrálisuknak olyan tartópillérévé vált, mely ha elmozdul, minden azonnal összedőlhet. Vagyis nem volt szabad, egy átfogó, bonyolult rendszer alapja volt, és nem dönthetett csakis saját szívére, eszére hallgatva, amikor és ahogyan akarta. Mert Luca di Montezemolo elnök lehetőséget kapott egy másik klasszis, Kimi Räikkönen megszerzésére, ám a döntést nem halogathatta. Ross Brawn Schumacher döntésétől tette függővé egyéves pihenőjének időpontját. Ráadásul a barátból már-már fogadott öccsé váló Felipe Massa karrierje is a németen múlt.
Létezik-e ennél nagyobb nyomás? Elvégre ez volt az egyetlen alkalom, ami miatt Schumacher a visszavonulás mellett döntött… És ez jól jellemzi akkori helyzetét.
A monzai győzelem utáni bejelentés elviekben felszabadította Schumit ezen terhek alól. Ám valójában egy újabb hatalmas teherrel kellett szembesülnie: ha hibázik, ezúttal nincs tovább. Mindössze három versenye, és egyetlen esélye van célja, a bajnoki cím elérésére. A harc végletekig kiélezett volt. Az autók egyformán jók voltak, s a Michelin és a Bridgestone is vérre menő küzdelmet vívott. Az állás 106-104 volt Alonso javára.

Tehetség

És Kínában esett. Ez a lehető legrosszabb hír volt az olaszok számára. Már a nyári Magyar Nagydíjon nyilvánvalóvá vált ugyanis, hogy a víz a Michelin gumijait viselő autók terepe. És az időmérő edzésen ez igen élesen ki is ütközött. Az utolsó tíz helyből kilencen Bridgestonos versenyző állt. A Renault-ok pedig hatalmas, másodperces fölénnyel nyerték az edzést. Ám a nap hőse így is Schumacher volt! Egyedüli Bridgestone-osként bejutott ugyanis az első tíz közé, ahol végül a hatodik rajtkockát szerezte meg. Ő volt az egyetlen, aki leküzdötte a gumikból eredő hátrányát, és esős tehetségével még annál is tovább jutott. Bár a számok ezt nem tükrözik, Schumacher valami olyasmit vitt véghez azon a kínai délutánon, mint az 1996-os spanyol verseny esőjében. Vagy mint a 2004-es spá-i időmérőn, amikor utolsóként, a lehető legnagyobb vízben is harmadik helyre kvalifikált, legyőzve nem egy, száradó pályán futó vetélytársat. És Schumacher most, amikor mindennél nagyobb szüksége volt rá, újra elővette istenadta tehetségét, bámulatos vezetési tudását, mellyel képes az autóját képessége határig, olykor még azon is túlra vinni.
Kell-e ennél jobb bizonyíték a ma Schumachert támadóknak arra, hogy az eredmények és a számok valójában nem mutatják meg a mögöttük rejlő igazi teljesítményt?

Rutin

A vasárnapi rajt során újra vizes aszfalt várta a mezőnyt. Schumacher a magyarországi tapasztalatokkal a tarsolyában vágott neki a versenynek, abban bízva, hogy a pálya egyre csak száradni fog, miként azt az időjósok jelezték. Remekül rajtolt, tartotta hatodik helyét, és várt. A hungaroringi versenye után nyilván számtalanszor átgondolta a történteket, s ezúttal odafigyelt arra, hogy senki se előzze meg. Mert bár a hatodik hely nem volt a legkecsegtetőbb, de a körülmények szerencsésebb alakulásával remek kiindulási alapot jelentett. 8. kör – Alonso már több, mint húsz másodpercre van Schumachertől, ám a német ideje még csak most érkezett el. A pálya egyre szárazabb, a japán gumik végre jobban érzik magukat. Schumi eddig türelmesen várta a pillanatot, s most, hogy végre megérkezett az igazi tapadás, támadásba lendült. Könnyedén „gyalogolt” el Barrichello Hondája mellett a hosszú egyenesben. Még csak kifékeznie sem kellett egykori csapattársát. 13. kör – Button Hondája következett. A német bajnok egyre gyorsuló tempóval érte utol az angolt, és őt is megelőzte. Az előbbi egyenes végén fékezte ki a Hondát, s máris az élmezőny nyomába eredhetett. Fisichella volt a következő a sorban. Elöl Alonso, mögötte Räikkönen haladt, ám Schumacher végre ugyanolyan tempóra volt képes, mint ők. Most kezdődik a tánc – gondolhatta.
Eljött az első kiállások ideje. Először Kimi ment ki, aztán Michael. Egyikük sem cserélt kereket. A köztes gumi ugyanis üzemi hőfokon volt, ráadásul az egyre száradó pályán éppen ideális volt az egyre kopó, „slickesedő” felületük. Alonso is a bokszban járt, és ő új köztes gumikat kért. Majd lelassult. Kimi időközben kiesett a versenyből, magára hagyva Fisichellát az egyre gyorsabb Schumival. Ők ketten pár kör alatt utolérték az éllovas Alonsót.
És ekkor jött a több körön keresztül folyó tanácstalan színjáték. Fisichella nem merte megelőzni Alonsót, mert a másodikszámú versenyzők a mosónőkhöz hasonlóan korán halnak… A két Renault megpróbálta menteni a menthetetlent. Egymás mellett haladtak az egyenesben, lassítottak, fékezgettek, cikáztak. Ám Schumacher mindezt rideg nyugalommal szemlélte. Nem vitte el a lehetőség miatti lelkesedése, csupán kivárt. Rutinos rókaként mérte ugyanis fel a terepet. Húsz másodperces hátránya immáron a múlté volt, és tudta, hogy most már csakis rajta múlik, mit kezd a helyzettel. Kivárt. Megvárta, míg a két Renault dűlőre viszi a dolgot. Fisichella elhúzott Alonso mellett, és ekkor Schumacher lecsapott ellenfelére. Persze nem volt kérdés, hogy megelőzi-e – sokkal gyorsabb volt nála. Ám ahogyan tette, az mesteri volt. A célegyenesben egészen közel került hozzá. Az egyre szűkülő jobbos kanyarban óvatosan kellett fékeznie, nehogy belerohanjon a bizonytalan kék járgányba. Látva a csúszkáló autót maga előtt, más ívet választott. Egészen szűkre vette a kanyar végét, még a csúszós rázókövet is érintve, hogy minél szélesebb ívről fordulhasson a következő balkanyarba. Alonso szenvedett, autója csak csúszkált. Szélesen fordult a balosra, s ezt Schumacher azonnal kihasználta! Nem volt sok helye, mégis bebújt a Renault mellé. Persze, sima ügy volt. Ám Schumacher helyzetfelismerése, higgadtsága, és tiszta gondolkodása, mellyel ilyen éles helyzetben is pontosan tudta, mi és hogyan fog történni csakis a zsenikre, az érett zsenikre vall!

Csapatmunka

Schumacher üldözőbe vette Fisichellát. Miközben állandósult közöttük a pár másodperces különbség, a csapat a bokszutca falán lázasan dolgozott. Az egyre száradó pályán elsőként Kubica próbálkozott száraz gumikkal (sikertelenül), majd Rosberg. A döntés nehéz volt, és Schumi esetében kockázatos is. Ross Brawn számolt, Chris Dyer számolt, Jean Todt és Stefano Domenicali pedig ellenőrzött. Egy a legmagasabb szinte működő, olajozott, profi gépezet állt Schumacher mögött, biztos hátteret nyújtva neki a pályán mutatott megfontolt, nyugodt vezetéshez. A Ferrari – látva Rosberg slickgumis köreit – kihívta Felipe Massát. Nem volt kockázat „feláldozni”őt, elvégre a mezőny közepén haladt. Massa köreivel a Ferrari adatokat szerzett sokismeretlenes egyenletéhez, melynek megoldása elengedhetetlen a ’Mikor hívjuk ki bajnokunkat?’ kérdés megválaszolásához. Schumacher körözött és várt. Massa körözött, és beszélt. Rob Smedley elemzett, egyeztetett Luca Baldisserivel és Ross Brawnnal, akik megvitatták a tényeket Jean Todttal. Ez a bonyolult rendszer az évek során alakult ki, csiszolódott, tökéletesedett. Néha hiba csúszott a gépezetbe, mint a magyarországi versenyen is történt, ám hibázni csak akkor van értelme, ha tanulunk belőle. És ez a tanulás tette oly naggyá és sikeressé ezt a társaságot.

 

Zsenialitás és improvizáció

Chris Dyer a 49. körben megadta a jelet: itt az idő. Schumacher a bokszba hajt. Gyors, 6,9 másodperces szervizelés, melynek során szárazpályás abroncsokat kap, gyors szárnyállítás elől, s a nyalóka már emelkedik is. Irány a küzdőtér! Agresszív első kanyar, némi ellenkormányzással. Aztán a vörös gép első megdöbbenése után máris a száraz ívre hajt. Újra felveszi a megtört ritmust, mintha mi sem történt volna. Az élen Fisichella egy körrel Schumacher után áll ki. Itt dől el minden. Ezt Schumi is pontosan tudja. Volt már része hasonlóban nem is egyszer. Hiszen valósággal beléforrt tudatába a 2000-es szuzukai verseny, melyet egy parádés be- és kivezető körben nyert meg Häkkinennel szemben, végig a határon autózva. A nagy áttörés pillanata volt az, a rég áhított győzelem beteljesülése. Mely által csakis jobb és gazdagabb lesz az ember. Schumi most ugyanazt teszi, mint azon a 2000-es japán versenyen, a ’98-as magyar futamon, vagy a 2004-es Magny-Cours-in. Amikor kell, a határig merészkedik, kockáztat, mert a cél ezt kívánja. És hiába a sok víztócsa a pályán, hiába a hideg, az efféle körülményekben veszélyes gumik az autón, Schumi egyszerűen együtt él autójával és a pályával.
Fisichella kifelé gurul a bokszból, miközben Schumacher a célegyenesre fordul. A Renault most éppen olyan bizonytalan, mint körökkel korábban Alonso mellett. Nehézkesen fordul rá az első kanyarra. Az autó szenved, hideg gumijai pedig mit sem törődve a kétségbeesetten jobbra forduló kormány parancsával, csúsznak a vizes ív felé. Schumacher pedig jön. Immáron a korábbi lendülettel. Pillanatok alatt odaér a szenvedő kék autó mögé, majd már felmelegített gumijaniak tapadását kihasználva szűken bebújik mellé. Ám a Renault ekkor életre kel. Rátalál a száraz ívre, és sofőrje élesen jobbra húz. Schumacher érzi, hogy ez a nagy alkalom. „Most vagy soha” – gondolhatja, és agresszíven ráhajt a pálya szélét szegélyező rázókövekre, jobb kerekével érintve a vizes füvet is.
El kellett kerülnie az ütközést, de meg kellett előznie ellenfelét. A másodperc töredéke alatt döntött úgy, hogy vállalja a vizes fű miatti kockázatot. És nyert! Mert agresszív volt és improvizatív. Pontosan akkor, amikor kellett.

 

Józanész

Schumacher egy kör alatt hét és fél másodpercet vert Fisichellára. Ekkor nyilvánvalóvá vált, hogy ez a verseny már a kezében van. Ám hátravolt még 15 kör! Schumacher, mint azt korábban már 90-szer is megtette, ezúttal is könnyedén hozta be autóját a célba. Ez talán csak egyetlen alkalommal jelentett nehézséget a német rekorder számára: a 2003-as flúgos japán versenyén. Akkor a hatodik cím volt a tét, és minden rossz összejött Michaelnek, ami csak összejöhetett: rossz rajthely, lassabb autókkal való viaskodás, szárnytörés. Nem volt jó formában, mégis megcsinálta. És nyilván ez is csak erősebbé, jobbá tette őt.
Ezúttal azonban szó sem volt ilyen „indiszponáltságról”. Akár élvezhette is volna gyorsaságát, kiautózhatott volna nagyobb előnyt is, hogy biztosra menjen, de visszafogta magát, és óvatos ám ésszerű vezetéssel gurult át a célvonalon. Miután Fisichella elengedte a csapat hibái miatt feldühödött, és idegességében egyre nagyobb tempót diktáló Alonsót, Schumi, látva fogyatkozó előnyét, még kicsit a gázra lépett. Aztán önfeledt ünneplésbe kezdett.
Volt is miért! Az év közepén még veszni látszó bajnokságot olybá tűnt, a maga javára fordította. Több, mint egy év után ismét a pontverseny első helyén állt a neve. Mert a 114-114-es holtverseny valójában előny volt számra. A Ferrari felszálló ágban volt, Schumacher pedig lélektani előnyben. Ám sajnos a szuzukai balszerencse idő előtt véget vetett a nagy párharcnak – a Forma–1 egyik legnagyszerűbb párbajának. Az a motorhiba, majd a brazíliai balszerencse-sorozat nem volt méltó a küzdelem színvonalához, mely kétségkívül más befejezést érdemelt volna.

Ám 2006. október 1-én, az esős kínai nagydíj késő délutánján még erről mit sem tudhattunk. Csupán egy teljes körön keresztül a magasba emelt piros kesztyűt láttunk integetni egy győztes, csatától csapzott autóban. A csapat összes tagját önfeledten ölelgető piros ruhás nagy gyereket, azzal a hatalmas mosollyal az arcán. A mérnöke, Chris Dyer nyakába vetődve, a dobogón védjegyszerű örömugrást bemutatva, pezsgőt locsolva.
Egy versenyzőt, a valaha volt egyik legnagyszerűbb, legkomplexebb bajnokot. Olyan mennyiségű és minőségű tudás, intelligencia, ösztön és tehetség együttes birtokosát, amivel csak nagyon kevesek rendelkeznek.

S hogy miért a múltidézés? Hétvégén a bajnok újra Kínában nyomja a gázt – ezúttal új csapatban, egy új autóban. S bár a győzelemre valószínűleg nem sok esélye lesz (de tán még a dobogóra sem), s bár az elmúlt hetekben számos, igen éles kritikát, gúnyos megjegyzést kapott, a fenti történet mégis kissé megnyugtatóan hathat a Schumacher-szurkolók számára. A három évvel ezelőtti siker összetevői ugyanis továbbra is rendelkezésére állnak a „hétszeresnek”. A nyomás ugyanis a nagy elvárások ellenére sem mérhető a 2006-oshoz, s hogy így maradjon, arra Michael is külön odafigyel. A tehetség, a zsenialitás és az improvizáció nem felejthető tulajdonságok, a józanész pedig minden egyes nyilatkozatából sugárzik már a tesztidőszak óta. A rutin meg egyre csak nő. A csapatmunkára pedig ezidáig nemigen lehetett panasz – a maláj kerékanyaügy ellenére sem!
Vagyis a problémát csupa olyan tényező jelenti, amik változhatnak vagy változtathatóak: az autó gyengeségei, a három év kihagyás miatti újdonságok és a balszerencse. S ha ezek a problémák végre megoldódnak, hamarosan tán újra láthatjuk nagyot alkotni a Mestert! Hogy mindez mennyi ideig tart majd, azt nehéz előre megmondani. Tán fél év, tán csak pár futam, vagy az egész szezon.
A hétvégén Kína lehet a következő lépés. A helyszín, ahol három éve már egyszer minden összeállt, és ahol egy valódi mestermű született…

A Császár útja (6.) – Amiért Schumi 10.-ként is elégedett…

Dőljenek hátra és élvezzék a küzdelmet! A kék sarokban a sajtó: „A Virgin is megelőzte. Tavaly ezért Badoert megkövezték. Biztos Schumacher van a sisak alatt?” „A Mercedes nem ezért fizet neki 30 milliót, és nem ezért hozta vissza a nyugdíjból. Ha ez így folytatódik, Schumacher még az első évadát sem teljesítheti a három évre szóló szerződéséből.” A piros sarokban pedig a hétszeres bajnok, rekorder: „Örülök, hogy szereztem egy pontot, és hogy jó érzéssel mehetünk a következő versenyre, ahol várjuk az újabb kihívást.”

Azért elég nagy ellentmondás van a két oldal megnyilvánulásai között! A média már temeti őt, de Schumi mégis elégedett? Hogy képzeli?! Akkor most hogy is van ez?
Gondolom, nem én vagyok az egyetlen, aki inkább hallgat a szakmabeliek véleményére, mint a folyton harsogó, celebgyártó média kritikáira… Mert utóbbi hangoskodása állandó, ráadásul hol ezt mondja, hol azt. Ha van rajta sapka, azért, ha nincs, hát azért ver, vagy éppen áld meg egy-egy kiszemeltet. Az Ausztrál Nagydíj kapcsán tehát sok kritika áll szemben egy elégedett versenyző véleményével. Ahhoz azonban, hogy ezen ellentmondást feloldjuk, a látszat mögé is be kell kukkantanunk – amire a fent idézett lapok sosem fognak vetemedni…
A tízedik hely nem éppen méltó Michael Schumacher nevéhez. Olyannyira nem, hogy eddigi 252 nagydíjhétvégéje során mindössze kétszer fejezte be ezen pozícióban a versenyt. Nem tévedés! 2005-ben a monzai Olasz Nagydíjon, melynek egész hétvégéje során az abban a szezonban már nemigen fejlesztett F2005-ös gép kóros lassúságától szenvedett mindkét ferraris versenyző. És 1998-ban, Monacóban, ahol a Häkkinent üldöző Schumi ütközött Alexander Wurzcal, az alagút előtt, melynek egy elsőszárnycsere és egy pontzónán kívüli helyezés lett a vége. (Igen, valóban érdekes egybeesés…!)
Schumi e fenti két eredménnyel akkoriban nagyon nem volt elégedett. Annyi első hely után, nem is csoda… Vajon ennyit változott volna mostanra? Vajon valóban jóllakott oroszlán vált belőle, aki csak a pénzért, vagy csak amolyan hobbiból tért vissza, és aki már egy jó csatával is megelégszik? Ne dőljünk be se a médiailluzionisták trükkjeinek, se a látszatnak! Inkább nézzük a tényeket, és halljuk a bennfenteseket! Mert itt valami nagyon gyanús…!

Amikor a bajnok elkapja a ritmust

Az első péntek szabadedzésen Schumi hátránya tetemes volt Rosberghez képest. Legalábbis ami a leggyorsabb köridőt illeti. De az újságok úgyis csak ezt közlik, így „A szerkesztőségben” máris megindult a lázas munka. Előkerült a „Nagyszavak szótára”, és máris keresgélték a „csiga Schumi” szinonimáját következő hangzatos szalagcímükhöz, a helyi Győzikékről szóló cikk fölé…
Eközben Michael a pályán rótta a köröket, majd elemezte az adatokat. És nem hinném, hogy aggódott… Norbert Haug a második edzés előtt föl is hívta a figyelmet: Schumacher szektoridői sokkal jobbak, mint azt a látszat mutatja! Egyszerűen csak annyi történt, hogy nem jött össze „a tiszta kör”, a sokbenzines etapok alatt meg már nem is volt esély a javításra.
Aztán eljött a második szabadedzés ideje. Rosberg és Schumacher is a pályára gördült, ám utóbbi két lassabb kör után a bokszba hajtott. Hosszas várakozás következett a garázsban, a W01-ről még a motorborítás is lekerült. Hogy probléma vagy csak állítások miatt, azt nem tudni. Az eső viszont besegített: míg Michael várakozott, a többiek sem körözhettek. Aztán a nap sütni, a pálya száradni kezdett – Schumacher meg száguldani! Egészen a 4. helyig, Rosberg elé! Idén először. Sorra futotta a gyors köröket a lágyabbik keveréken, hol egy másodpercet, hol nyolctizedet faragva idejéből. A McLarennel egy tempót futva, azonos pályán, azonos gumikon (Rosberg ekkor a kemény keveréket próbálgatta). És ha utolsó körének legvégén nem hibázik, Webbert is elkapta volna a 3. helyen. A Mercedesnél elégedettek voltak, mert igazolódni látszott a sejtésük: az új beállítások és a pálya is kedvez az autónak, ami így közelebb került az „élhez”.

 

Schumacher pénteken már közelített ahhoz a bizonyos határhoz

Lett is, méghozzá további Schumi-javuással! A harmadik szabadedzés már egészen remekül sikerült a „hétszeresnek”: alig pár századdal elmaradva Alonsótól a harmadik helyen végzett. Úgy tűnik, megszokta már az autót, sikerült alkalmazkodnia hozzá, és kicsit jobban a stílusára hangolni (a hétvégén feltűnt, hogy mindkét versenyző magasabban ült autójában, ami arra enged következtetni, amire Szahírban Schumi is utalt: a súlyponttal és üléspozícióval való kísérletezésre). Rosberg pedig némi óvatossággal nyilatkozott az RTL-nek minderről: „A Red Bull nagyon gyors, akárcsak a Ferrari vagy Michael. Mindent ki kell hoznom az autóból, ha meg akarom verni a csapattársamat. Az, hogy sikerül-e, nagyban függ attól is, hogy szerencsénk lesz-e, mert a forgalom problémát jelenthet az időmérésen. Fontos, hogy folyamatosan kapcsolatban álljunk a csapattal, és tájékoztassanak arról, hogy ki hol tartózkodik a pályán.”
Nico jól látta: csapattársa elkapta azt a bizonyos fonalat (két szabadedzésen verte el egymás után), s a bajnok korábbi karrierjét ismerve, ez komoly problémát jelenthet neki… De nem csak csapattársa formáját értékelte reálisan, hanem az edzést befolyásoló lényeges részeket is pontosan megjósolta. Az időmérőn ugyanis nem volt szerencséjük, így nem tudták megmutatni a Mercedes valódi tudását.
És ennek több oka is volt. Egyrészt a körülmények. Az edzés végére a hőmérséklet sokat esett a 3. edzéshez képest, és a W01 úgy tűnik, elég kényesen reagál az efféle változásokra, ezért igazán csak egy szűk tartományban képes maximumon teljesíteni. Emlékezhetünk arra, hogy Szahírban a túlzott meleg jelentett problémát nekik, ezúttal a hidegebb idő okozta a nehézséget a gumikezelésben a szabadedzésekhez képest. Ám mindez még nem ok arra, hogy csak 6-7. helyet szerezzék meg. Rosberg elmondása szerint 3-4 tized is benne maradt, mivel legjobb körében hibázott. És mi a helyzet Schumacherrel? Utolsó mért körében zöld második szektort futott, s ekkor szurkolói joggal reménykedtek előrelépésében. Csakhogy harmadik szektor (és így köridő) már nem volt, mivel a német forgalomba került. Így aztán úszott minden. Hiába nézett ki úgy, hogy akár a 4-5. hely is meglehet, hiába érezték/tudták úgy Brawn-ék, hogy tempójuk a McLarenével és Felipe Massáéval azonos, mindezt nem bizonyíthatták.
Ja, a forgalmat éppenséggel Fernando Alonsónak hívták…

És ekkor a szerkesztőségbe végre élet költözött! Végre megjött a sztori, nem hiába keresték őket, most végre jöhetnek a Nagy szavak! „Michael Schumacher összetűzésbe keveredett Fernando Alonsóval.” – a média máris a bajt megéneklő önjelölt kar lett az általa kreált új drámában: a két korábbi rivális „egymásnak esett”. Úgy fest, azok, akik hónapok óta mindenáron bele akarják erőszakolni Felipe Massa és Fernando Alonso kapcsolatába is a konfliktust, most másokkal is megpróbálják ugyanezt.
Pedig nem történt semmi különös (hogy mennyire megorroltak egymásra a felek, azt a verseny utáni videó "bizonyítja" - http://www.youtube.com/watch?v=B0WFd1K9qq8). Michael mindenféle agressziót nélkülözve, érdeklődött Alonsónál a helyzet hátteréről. „Fontos a csapatkommunikáció” – emelte ki Rosberg az imént, így Schumi okkal kérdezősködhetett. Igen, ő is feltartott valakit, de az nem volt ilyen éles helyzet (a Q1 az újoncok miatt minden, csak nem éles…), ráadásul, ott több autó is volt egyszerre. Persze így kevésbé izgalmas a történet. Érdemes hát kiszínezni! S ha a szerkesztőség kreatív dolgozói már belejöttek, miért ne tennének még rá egy lapáttal? „Schumacher az esetet követően panaszt emelt Charlie Whitingnál” – sugallták a híradások. Nos, igen, a Biblia is tartalmazza: „Isten nem létezik!”. Csakhogy az idézet vége („mondta a balga ember”) legtöbb helyütt ezúttal is lemaradt… Schumi valójában afelől érdeklődött, mi változott a 2006-os szokások óta. Még jól jöhet ez a tudás a későbbiekben…
Nem áll szándékomban persze elbagatellizálni a történteket, ám látni kell: a név bizony hátrányokkal is jár. Erre legjobb példa a pénteki első edzés, melyen Chris Horner a BBC-nek adott nyilatkozatában Schumachert csaknem börtönbüntetésre ítélte egy nem létező hibáért (piros zászló alatt fejezte be a körét, ám a jelzést éppen a bokszbejárat mellett elhaladva kapta, s csak párszáz méterig nem lassított, hogy javítson köridején, melyet aztán elvettek tőle). Vajon Hornert érdekelné, ha mondjuk Kovalainennel vagy Buemivel történik ugyanez?
Nyilván nem, miként az újságírókat sem érdekelte volna egy Hülkemberg–de la Rosa beszélgetés. Az ugyebár nem növelné a lapeladást és az olvasottságot… Hiába, mint azt sorozatom korábbi részében (http://acsaszarutja.blogspot.com/2010/03/csaszar-utja-5-uj-kihivas-schumachernek.html)már bemutattam, a ’Schumacher’ márkanév is, mely jól eladható!
S most azok az újságírók kritizálják őt magas fizetésére hivatkozva, akik éppen az igazságok kiforgatásán és felnagyításán keresnek ugyanennyit? Képmutatás. Ezek után ugyan miért hinnénk nekik Schumacher vagy a valódi szakértők helyett?


Önbizalom – avagy miért fontosak a látszat mögötti részletek?

Michael amúgy nem panaszkodott túlságosan a hetedik rajthelye miatt, mivel jól tudta, hogy ez még előnyt is jelenthet neki, ráadásul azzal is tisztában volt, hogy helyezése némiképp elmarad a valós helyzettől. Két okból is: az egyik az utolsó gyorskör be nem fejezése volt (itt érdemes megjegyezni, hogy a mezőnynek nemigen sikerült javítania az utolsó körökben – ld. például Vettelt – mely akár a hőmérséklet csökkenésének vagy a felerősödő szélnek is köszönhető). A másik pedig az a tény, amiről csak Schumi és csapata tudhatott: autóját elsősorban a versenyre állították be. Ezért nem volt igazán kétségbeejtő számára, hogy mindössze 43 századdal ugyan, de ismét elmaradt Nicótól, aki délutánra úgy tűnik összeszedte magát. Na meg Schumacher beállításait, mely a jelek szerint jobban feküdt neki. (Ezek után mondja még valaki, hogy a Mercedes „Schumi-irányba” való fejlesztése rosszat tesz neki… Egyébként ennek maga is az ellenkezőjét nyilatkozta.). A „hétszeres” tehát okkal lehetett elégedett a balszerencse és a rosszabb teljesítmény ellenére is, mivel tisztában volt az okokkal! Tudta, hogy egy merészebb beállítással újra megverhette volna Nicót, és tudta azt is, hogy milyen apróságok együttese miatt maradt el a maximális teljesítménytől.
És mindez egy versenyzőnek, egy sportolónak nagyon sokat jelent! Ha az ember tisztában van azzal, hogy nem hibázott, s hogy a rosszabb eredménynek más okai vannak, az önbizalmat ad neki a folytatáshoz. És minden versenyző ilyen: mind hiszi magáról, hogy a legjobb, elvégre enélkül nem is lenne érdemes próbálkozniuk. Nézzük csak meg Vettelt! Két kiesése ellenére önbizalma az egekben, mivel egyik esetben sem rajta múlt.

Vajon akkor ez állna Schumi vasárnapi elégedettsége hátterében is?
Nézzük meg mi is történt vasárnap! A rajt remekül sikerült neki. Megelőzte Rosberget, Buttont, Alonsót, és gyakorlatilag a negyedik helyen állt amikor… már megint Alonso! És a szerkesztőségben nyilván felugrottak a székből a bulvárhuszárok, hogy most aztán folytatódik a „véres küzdelem”. Hát a verseny után készült videó, melyen Schumi mosolyogva üdvözli a spanyolt, megpaskolva a hátát, nem éppen gyilkos szándékról árulkodott…
Ha nincs az a szerencsétlen baleset, Schumacher valószínűleg dobogós. Nem tudni hányadik, ám ha azt nézzük, hogy Kubica a Mercedesnél lassabb autóval második lett, erre Schuminak is volt esélye (de még ha csak ugyanolyan gyors volt, akkor is). Nem beszélve arról, hogy ha megússza az első kanyart, Button előtt találja magát. Igen, a későbbi győztes előtt!
Azt szokás mondani, hogy az életben nincs értelme a „Mi lett volna, ha…” mondatoknak. Tévedés! Legfeljebb nem érdemes túl sokat gondolkodni rajtuk. De az ember nem csak a múltból tanul, hanem abból is, ami esetlegesen lehetett volna. Mert ha elgondolkodik a „ha” eseteken is, végiggondolja az okokat is. És Schumi ezt tette. Végigversenyezte a melbourne-i 58 kört, látta az autója teljesítményét, és a konkurenciát is. És megállapíthatta, hogy incidense nélkül bizony remekül szerepelhetett volna. Rosberg ötödik lett, a két Mercedes pedig a verseny 2. és 4. leggyorsabb körét futotta (nyilván a két kerékcserének köszönhetően). Ráadásul Michael talán azt is érezte már, hogy a hétvégén akár képes lett volna csapattársát is legyőzni. Vagy annak örült leginkább, hogy a Szahírban emlegetett rozsda végre lehullott róla?

Apropó, rozsda! A szerkesztőségben már javában pörögtek az ujjak a billentyűzeten, és kattogtak a nyomdagépek, mikor Schumacher már bizakodva készülődött Malajziába. Bizakodva?! Hát nem olvasta azokat a lapokat? Pedig alaposan leszedték róla a keresztvizet, amiért fél futamát egy átlagos versenyző (Alguersuari) átlagos autója mögött töltötte! És amiért Timo Glock (nem, Gyula, nem Di Grassi volt, tévedtél…!) visszaelőzte őt a még gyengébb Virginben. Pedig utóbbi nem volt nagy ügy. Schumi egy olyan jobbosban előzött, ahol gyakorlatilag egy jó ív van. Kifékezte a Virgint, nedvesebb ívre ment, lecsúszott, elkésett a kigyorsítással. Ennyi volt és nem több.
S hogy Alonsónak hogyhogy ment? Az okot talán az autók közti különbségekben érdemes keresni. Az egész futamra jellemző volt, hogy olykor még a másfél-két másodperces gyorsaságbeli különbség sem volt elegendő a felek között az előzéshez. És ezt figyelembe véve nem akármilyen előnyt jelent, ha valaki egy nagyszerű Ferrariban ül a kevésbé tapadó Mercedes helyett. Ám ezt csak az egyik tényező. Schumacher fedélzeti kamerás felvételein jól látszott, hogy a W01 igencsak elmarad az egyenesekben a Toro Rossótól. Autó és beállítás kérdése. Schumacher éppen ott volt lassabb, ahol előzni lehetne. Vajon Hamilton miért előzött annyit? Mert kihasználta egyenesbeli plusz 3-5 km/h-s fölényét. És a Mercedesből ez hiányzott (Rosbergnél is). Ez az autó egyszerűen nem bajnokesélyes!
Láttunk már ilyet korábban is, kedves Médiamentalista, nem újdonság, így hiába azok a címlapok, ezzel már nem bűvöl el minket! 2006-ban Isztambulban Schumacher (igaz, akkor az élen) épp így ragadt be Alonso mögött. A híres 8-as kanyarban folyton leszakadt a Renault-ról, éppen annyira, hogy az utána következő hosszú egyenes már rövid legyen az előzéshez.

A nem éppen ádáz csata Alguersuarival

Öreg Schumi, nem vén Schumi – csak tapasztalt
 

Ennyit az autóról. De vajon mi van Schumacherrel? Talán már nincs benne elég tűz, elég vakmerőség az előzéshez? Lehet, hogy ez jelenti a 41 éves kor fő hátrányát? Sokan állíthatják most ezt, akár a valódi szakemberek közül is. Bahreinben például az RTL és a BBC elemzéseiben is kiemelték Schumacher óvatos rajtját: a pálya szélére húzódva egyenes vonalban, korai fékezéssel fordult az első kanyarra. „Még meg kell tanulnia a maximumot kihozni az első körökből is” – mondta David Coulthard és Eddie Jordan. És Melbourne-ben már meg is tette… volna, ha marad neki első szárnya…
Ám Schumacher óvatossága bizonyos szempontból érthető. Három év kihagyás után még nem érzi úgy a határokat, mint korábban. Ráadásul autója sem nyerő kocsi, és ezt már a teszteken pontosan tudta. Ezek ismeretében pedig prioritást élvez nála a megbízhatóság. Vagy ha úgy tetszik, az óvatosság a kockázattal szemben, a biztos pontszerzés az ütközéssel szemben. Ezt támasztja alá a verseny vége is. Schumacher az utolsó körökben hirtelen két embert is megelőzött (Alguersuari és De la Rosa). Nem volt már mit vesztenie, hiszen a gumik már kibírták, ráadásul pontzónán kívül volt, és ha nem sikerül, hát ugyanaz a vége. De sikerült!
Azok, akik a szerkesztőségben hosszas agyalás után végül csak a már cseppet sem frappáns „ikertestvér” történetig jutnak, melyet ráadásul Luca di Montezemolo is csak „kölcsönvett” Flavio Briatorétól, nyilván nem akarnak emlékezni arra sem, hogy nem ez volt Schumacher első középmezőnyben rekedése. Ragadt be ő már hosszú körökön keresztül Hill Jordanje, Villeneuve Williams-e/BAR-ja vagy éppen Trulli Toyotája mögé is. Mi több, vannak, akik úgy vélik, hogy Schumi sosem a bravúros előzéseiről volt híres – amit sokan nyilván kapásból tíz You Tube-videóval azonnal cáfolni tudnak. Vagyis hiba lenne csak azért a király halálát kiáltani, mert most nem jött össze! Melbourne-i Toro Rossós vonatozása tehát leginkább autója gyengesége és saját óvatossága, „újoncsága” eredménye.

Ráadásul a hasonló hozzáállás előbb-utóbb minden olyan csúcssportolót utolér, aki éveken keresztül uralkodik sportágán. És erre azért kényszerül rá, mert a név presztízse nemcsak a média és Chris Horner támadásainak ad alapot, de még egy hátránnyal jár: mindenki ezt a nevet akarja legyőzni! Nézzük meg, milyen élvezettel beszél Alguersuari és Glock a Schumacher elleni csatáról! Végre a legnagyobbal vívhatnak. Mi dobhatná fel őket ennél jobban? Mi hozna ki belőlük még jobb teljesítményt? Schumacher hozzászokott már ehhez az évek során. S gyakran inkább épített egy bokszbéli előzésre, mint egy kockázatos manőverre a pályán. Ez egy ilyen kaliberű sportolónál elengedhetetlen változás.
Ha megnézzük a 2003-ban berobbanó agresszív, mindenhonnan éles szögeket ütő Roger Federert, és hozzávetjük a ma már ésszel és visszafogottan játszó önmagával; vagy ha a minden hegyen támadó Armstrongot hasonlítjuk az utolsó győzelmekor már leginkább csak egy-egy hegyre és időfutamokra koncentráló, csapatmunkára építő Armstronggal, ugyanezt láthatjuk. Ahhoz, hogy valaki ennyi idő után is az élen legyen, változni, alkalmazkodni kénytelen. Nagyobb szerepet kap nála a rutin, és az ész, az előrelátó gondolkodás. Melynek segítségével már csak akkor nagyon agresszív, mikor igazán kell, és amúgy meg vállalja a visszafogottságot is, ha éppen az is elég.

Mert higgyük el, ha majd igazán kell, és igazán megrángatják a bajszát, Schumacherben újjáéled a régi karrierje utolsó versenyén látott ellenállhatatlan „dominátor”! Melbourne-ben csak pár körös szerepet kapott. De ott volt, és ezt Michael is érezte!
De nem csak ő. Azon a pénteki edzéshajrában valami olyan történt, amit a szerkesztőségben senki sem láthatott a közhelyszótárak és bulvár-fotók hatalmas halmai között. Rosberg sem véletlenül tartott csapattársától már szombaton. És nem véletlenül kényszerült arra, hogy rátegyen még egy extralapáttal, mely aztán hibába is hajszolta őt! Mert aki igazán figyelt, az szemtanúja lehetett annak, ahogyan a Mester elkapta a ritmust, és újra „táncolni” kezdett… Pengeélen, a gyorsaság és a hiba elmosódó határa közt. Körről körre javítva és gyorsulva. És ugyan még néha itt-ott nyikorgott, aprókat hibázott, de magabiztos volt. Érezte az autót, és annak határait. No meg a rozsda (vagyis esetében inkább patina…) alatt működésbe lévő erőket, melyekre még hatalmas szüksége lesz a hátralévő 17 versenyhétvégén.
Például Sepangban, ahová oly jókedvűen és nagy várakozásokkal indult, a sok bulvárújságíró igyekezete ellenére. S bár lehet, hogy ezúttal is csak az 5-7. hely jut neki, ne higgyünk a látszatnak! Az az ember a sisak alatt nagyon is Schumacher!
És hiba lenne éppen most eltemetni, amikor végre elkezdett igazán visszatérni!

Nem, Schumi nem pirult el a média szitkozódásától, csupán bokszkiállást gyakorol - piros lámpával...