Csak a csönd felel. Pedig annyi kérdés sorjázik egymás után.
Vajon mit gondol a Mercedes elmúlt két szezonban látott
egyeduralmáról? Büszke rá? Mennyire érzi sajátjának? Bánja-e, hogy a három év
kőkemény munkájának gyümölcsét már más aratja le helyette?
Vajon mi a véleménye a Ferrari feltámadásáról? És a barát,
Sebastian Vettel érkezéséről, sikereiről? Adna-e még most is tanácsot
kollégájának? Beszélgetnének-e arról az érzésről, amit eddig csak ő, mostantól
viszont már mindketten jól ismernek?
Vajon mit gondol a Forma–1 jelenlegi helyzetéről, arról a
sok vitáról, ami az elmúlt hónapokban megtépázta hírnevét? És a sportág
németországi népszerűségének csökkenéséről a hazai futam elmaradásáról? A
trónkövetelő Max Verstappen szerepléséről?
És vajon hogyan értékeli fia, Mick első formautós szezonját?
Büszke lenne rá? Mit tanácsolna neki? Ha mellette lenne, ha elkísérné őt a
futamokra, még sikeresebb lett volna a bemutatkozása?
A kérdések követik egymást – válaszok viszont csak a fejünkben
érkeznek rájuk. Mert ismerjük őt, tudjuk, hogyan gondolkodik, sejtjük, hogyan
érezne, ismerjük jellemét, szóhasználatát, gesztusait. Hiszen hétről hétre láthattuk
és hallhattuk őt, része volt mindennapjainknak, figyeltünk rá, megmozgatott
bennünket, sőt, sok tekintetben példát és irányt is mutatott számunkra.
Ez alapján a legtöbb kérdésre tudjuk, érezzük a választ. De
nem hallhatjuk! Mert rájuk csak a fájó csönd felel.
Ez már a harmadik némaságban telő születésnap. Keserédes
ünnep. A harmadik alkalom, amelyen a megszokott és üres „Isten éltessen!”
teljesen más értelemben hangzik el százak, ezrek, milliók szájából, akik ezen a
napon is gondolnak rá. Szomorúsággal, de szeretettel teli szívvel.
Egyre jobban hiányzik.
Még ha egyszerű szurkolóként önző
dolog is ilyesmit mondani, tudva, hogy családja, barátai számára ez
százszorosan nehezebb helyzet.
Mégis hiányzik. Az emlékképeken felvillanó mosolya, a
csöndet megtörő hangja, a mindig elgondolkodtató szavai. A tudat, hogy ha már
csak puszta magánemberként is, de éli az életét, boldogságban, egészségben, a
szeretteivel.
Ugye még lesz ilyen? Ugye még láthatjuk azt a mosolyt,
hallhatjuk azt a hangot?
Újabb kérdések, melyekre újra csak a csönd felel. És csak
remélni tudjuk, hogy az általunk sejteni remélt válaszok helyesek. Mert
ismerjük őt, saját szemünkkel láttuk küzdeni tudását, éreztük akaraterejét. És
hisszük, hogy most ő is érzi a felé áradó szeretetet.
Most, január 3-án, a 47. születésnapján – és az év minden
egyes napján.
Isten éltessen, Michael!
