A jobb első
kerék kétségbeesett jajkiáltással könyörög az életéért. Ő még nem tudhatja,
amit kínzója már igen: végzete így is, úgy is vészesen közel, már csak az a
kérdés, hogy halála nyugodt és átlagos lesz-e, vagy nemes célért, küzdelem
közben jön el. E jelenetet látva a válasz nem kérdés… A két autó elemi erejű
visszaváltásokkal zúdul a Buszmegálló sikán féktávjába – a határon
egyensúlyozva feszülnek egymásnak. A Red Bull kedvezőbb helyzetben: a párharc
megnyeréséhez már csak be kell fejeznie manőverét. A mellette haladó Mercedes
viszont a vereség pillanatában mégis meggondolja magát, s a semmin
elrugaszkodva végső lendületet vesz, és visszaveri a támadást. A győzelem
csupán pillanatok töredékéig tart, kivívójának viszont így is megéri. Háromszáz
futam ide vagy oda, ő már csak versenyző marad – mindörökké!
Michael
Schumachernek nem csupán a versenye, de egész spái hétvégéje mozgalmasan
alakult. Interjú interjút követett, ő pedig hol egy ünnepség, hol egy, a hosszú
és szép pályafutásáról megemlékező előzetes műsor főszereplője volt.
Ja,
kérem, aki ilyen jeles alkalomból ünnepel…!
Az
érdeklődés tehát igen nagy volt, tárgyát pedig elsősorban a múlt és a jövő
képezte. „Miként emlékszel nagy sikereidre?” „Milyen érzés volt…?” „Mennyiben
volt más…?” „Mikor döntesz a jövődről?” „Folytatod-e a versenyzést?” „Hány
futamod lesz még?” S bár Schumacher mindre készségesen válaszolt, e kérdések
csak ismétlődtek, mintha korábbi feleletei célt sem érve párologtak volna el az
Ardennek hűvös levegőjében…
A
szavak azonban olykor nem csupán a befogadó korlátai miatt hatástalanok:
bizonyos kérdésekre lehetetlen kielégítő választ adni általuk. Schumi ezért a
nagydíjat kihasználva inkább a tettek mezejére lépett, s az efféle sajátos
kommunikációra fogékony embereknek a fent leírt jelenetsor látványos
kísérőelemeként sajátos füstjelekkel adott választ a múlttal, a jövővel és a
jelennel kapcsolatos összes kérdésre. Amit remélhetőleg nem csak az indiánok
értettek…
Füstjelek
Sebastian
Vettel tudomásunk szerint legalábbis nem rendelkezik apacs vagy mohikán
felmenőkkel… Márpedig ő nagyon is értette a jeleket, az esethez fűzött utólagos
kommentjéből érződő tisztelet ugyanis a „lecke” ismeretére utalt: „Teljesen mindegy, a pálya mely pontján
találkozol Michaellel, vagy hogy az első vagy a 15. helyért megy-e a csata, ő
mindig pokolian küzd. És ezt nagyon jó látni. Mindig megnehezíti az ember
dolgát, de éppen ezért hatalmas kihívás ez. Mindig nagyon szoros a csata
ellene, de mindig fair. Ez nagyon tetszik nekem.”
A
címvédő számára persze nem volt újdonság mindez: ő már látványos párharcukat
megelőzően is több ízben dicsérte barátja hihetetlen küzdőszellemét és
elszántságát. Például Sport Bildben
írt köszöntőjében, az osztrák ORF televízió felkérésére Schuminak festett képe
készítésekor, és tulajdonképpen minden vonatkozó újságírói kérdésre adott
válaszában. Mindez megmutatja, mekkora tekintélyt is vívott ki magának
Schumacher az előző 299 versenyhétvégéjén. Képet ad a múlt dicsőségéről, mely
előtt most, a 300. mérföldkőhöz érkezve az egész F1-társadalom fejet hajtott,
egy pillanatra átérezve annak súlyát és mélységét. A jelenlegi vetélytársak, mint
Alonso vagy Hamilton, s a múlt riválisai, mint Häkkinen vagy Hill egyaránt
elismerő tisztelettel beszéltek az ünnepeltről, felhívva a figyelmet
történetének egyedülállóságára.
Amikor
Schumi a vasárnapi verseny első felében egy jóval lassabb autóban ülve, még
közvetlenül bokszkiállását megelőzően is képtelen volt elveszíteni egy amúgy meg
nem nyerhető csatát, lényegében megmutatta, mi tette e történetet, ezt az
elmúlt 299 hétvégét annyira különlegessé. A múltat, aminek szépségére most oly
sokan emlékeznek, éppen ez a küzdőszellem varázsolta dicsőségessé. Mert
Schumacher az őt övező tiszteletet szó szerint kivívta.
És
pontosan ez köti össze múltját és jelenét: tekintélyét nem csupán korábbi
sikerrel megvívott csatái adják, annak alapjához még most, a 300. alkalommal is
tudott mit hozzátenni. Például az egyesek által vitatott (naná, hisz két
világbajnokról volt szó), valójában viszont a versenyzés legjavát bemutató
Vettellel való küzdelem során, amely bizonyította, Michael Schumacherrel vívni
– nehézsége miatt – csak különleges csatát lehet…
 |
| Meleg helyzet volt, de épp az ilyenek adják a sportág varázsát |
Szerencsés 13-as
Az
elmúlt hétvégén viszont nem csupán Vettel tapasztalhatta meg ezt a
különlegességet, hanem még nagyon sokan. Miután ugyanis a Mercedes ismét
arcpirító időmérőt zárt, Schuminak a mezőny közepéről kellett előre verekednie
magát. És ez a vártnál sokkal jobban sikerült neki, hiszen a futam bizonyos
szakaszaiban a dobogóért is harcolhatott – még ha reális esélye rá valójában
nem is volt.
Persze
mindehhez jó adag szerencsére is szüksége volt, hiszen egy olyan autóval, amely
előző nap az éllovasoktól csak a pálya második, gyors kanyarokkal tűzdelt
szektorában másfél másodpercet kap, erre normál körülmények között esélytelen
lett volna. Csakhogy jöttek az ámokfutók, és pillanatok alatt cseppet sem
normális körülményeket idéztek elő…
Schumi
a rajtbalesetből a lehető legjobban keveredett ki. Óvatosan startolt, miként
előző két spái versenyén is tette, s ezúttal is remekül ráérzett, milyen
taktikát érdemes követnie. A bukótérbe kirepülő autók egy pillanatig sem
hátráltatták, mivel a lehető legmesszebb, a lehető legjobb helyen kerülte el
őket: az első kanyar belső ívén – olyan szűken fordulva a rázókövön, amennyire
csak lehetett.
Járhatott
volna úgy is, ahogy több ellenfele, akiknek lassítaniuk kellett, hogy
megvárják, míg újra szabad lesz előttük az út; átvághatott volna ő is a
törmeléktengeren, ha mondjuk a páros oldalról indul, és kifelé húz (mint tette
egy éve). Csakhogy Schumi Spa kegyeltje, aki a páratlan 13-as rajthelyet
ajándékozta neki – ami nélkül nem lett volna belső ív, se baleset elkerülés, se
pedig számos nyert pozíció… A helyszín tavaly, a húszéves jubileumon is
megfogta a kezét: pénteken leszakadt az ég, és Schumi ezzel nyerte az első
szabadedzést, majd szombati balesetét a vasárnapi tündökléssel tette
„értelmessé”.
A
rajthely tehát Spa ünnepi ajándéka volt, a szükséges szerencse, mely a méltó
ünnephez szolgált alapul, és amellyel viszont már Schumachernek kellett élnie.
És ő meg is tette – mégpedig látványos párharcokat vívva. Az elsőre például az
újraindítás után szinte azonnal sor került, hiszen Paul di Restát ellentmondást
nem tűrően utasította maga mögé a hosszú egyenesben. Aztán pedig jött Kimi
Räikkönen – immáron DRS-segítséggel. Ez a megmozdulás viszont ennek ellenére is
tartogatott ínyencséget, mert bár a hatalmas, 324 km/órás csúcssebességet az egyik
leglassabb Lotus ellen használta fel, Schumi manővere egyáltalán nem volt olyan
sima. Külső ívről, az utolsó utáni pillanatban vágódott be a finn elé, amihez
némi agresszió és jókora határozottság kellett – ami egyúttal tekintély
parancsolóan kényszerítette meghátrálásra Kimit.
No
igen, megint csap a tisztelet, amit Vettel mellett egy másik nagy bajnokból is
kikényszerített – mégpedig ugyanazon könyörtelen küzdőszellemével…
Michael
váratlanul máris a 3. helyen találta magát. Méltó módon ünnepelve 300. F1-hétvégéjét.
Ekkor még nem sejtette, hogy a Lotusszal vívott párharcnak folytatása is lesz. Nem
is akármilyen!
 |
| Kié az a hátsó szárny? Schumi annyira elbújt a surranópályán, hogy még a képen is alig látszik |
Homályos jövőkép
Mindezt
azonban még megelőzte a Vettel-eset, valamint a mögötte haladókétól eltérő, egy
kiállásos taktika. Hogy ez volt-e a legjobb döntés a Mercedes részéről,
vitatható. Bár az első két helyezett Button–Vettel duónak bejött, az egy
kiállás nem feltétlenül a Mercedes tempójára volt kitalálva. Miután Kimi
visszajött első kerékcseréjéből, máris több mint 1 másodperccel volt gyorsabb
az előtte vele azonos köridőkre képes Schuminál. Már ekkor látszott, hogy a megspórolt
kiállás jelentette időelőny könnyen ledolgozható a friss gumik tempófölényével.
Így is lett: Schumit a második szervízkört követően könnyedén utolérte a
Räikkönen–Hülkenberg–Webber–Massa négyes, ezért felmerül a kérdés, nem
kellett-e volna Schumit is kihozni már ekkor.
A
Mercedes a verseny végén, a mégis közbe iktatott második kerékcserét követően,
friss közepes gumikon jóval gyorsabb volt náluk, de nem annyira, hogy Schumi újra
felzárkózzon mögéjük. Ráadásul aztán jött a váltóhiba – ami egyébként a
csapatnál a második volt egy hétvégén belül… (Rosbergnél a 3. szabadedzésen,
ami miatt egész hétvégéje tönkre ment.)
Schuminak
– korábbi tempója alapján – egy előbbre hozott második kiállással sem igen lett
volna esélye. Azonos állapotú gumikon ugyanis legfeljebb Webber és Massa
tempójára volt képes, ami kevés. Az egyetlen, amit csapatával másképp
csinálhattak volna tehát, az első kiállás korábbra hozása volt. Schumacher a
verseny elején olyan időket ment, mint a két Force India és Räikkönen. Ha velük
azonos stratégián van, talán lett volna némi esélye előrébb végezni. (Massa és
Webber ugyanis nem voltak annyival jobbak nála ezen a versenyen.) Persze a
dobogó semmiképp nem volt reális számára…
Mindez
pedig csapata állapotát tükrözi: a gumikérdés év közben olyannyira lekötötte
figyelmüket, hogy közben elfelejtettek fejleszteni; a megoldás ráadásul
tulajdonképpen lassabbá tette őket. (Ezt maga Ross Brawn ismerte el.) Ezek
ismeretében pedig – legyen bármennyire is illúzióromboló a verseny elei dobogós
pozíció után – még a hetedik helynek is örülni kell. Tudniillik ha nem esnek ki
Schumi elől hatan, talán még pontot sem szereznek…
Na
igen, ha azt mondtuk, Spa a rajthellyel titkon mindent megtett, hogy méltó
legyen az ünnep, a Mercedesről ez már nem mondható el, hiszen legnagyobb
ajándékuk az a díszes, festésével Schumi valamennyi versenyét rögzítő első
szárny volt, valamint a versenyt megelőző motorcsere… És mindebből máris
eljutottunk a jövőt firtató, manapság oly gyakran hallott kérdésekhez. Vajon
meddig tűri még ezt Schumi? Vajon meddig hajlandó elviselni, hogy csapata
képtelen egy hozzá méltó autót alá rakni, s hogy a legjobb versenyein is csupán
a hetedik helyek jelentik a maximumot?
Az
utóbbi időkben egyre több találgatás született e témában. Vannak, akik szívesen
látnák Schumachert újra vörösben. Ennek valószínűsége persze meglehetősen
kicsi. A napokban szárnyra kaptak olyan híresztelések is, amik szerint Michael
már eldöntötte, hogy befejezi az év végén. Mégpedig nem is akárki állítja ezt
nagy magabiztossággal: az az Eddie Jordan, aki három éve a nagy visszatérést is
elsőként hintette el… Véleményét, információit tehát koránt sem intézhetjük el
egy kézlegyintéssel!
Ahogy
Schumacher a jövőt firtató kérdésekre az utóbbi időben válaszolt, legalábbis
elgondolkodtató. Rendre hárított és kerülte a 2013-ról szóló beszélgetéseket.
Talán már tud valamit? Lehet, hogy valóban eldöntötte már, hogy abbahagyja? A
spái hétvégén ennek ellentmondó gesztusokba kapaszkodhatott a rajongótábor:
amikor az ORF stábja átadta Schuminak a Vettel által festett képet, hogy
dedikálja ő is a majdani árverés miatt, a Hétszeres viccesen odabiggyesztette a
festmény alá: „2012–2013”, mondván, most még Red Bull–Mercedes a sorrend, de
jövőre fordul a kocka. Sokan máris tudni vélték, hogy Schumi igenis hajlik a
folytatásra. Alexander Wurz, az osztrák tévé szakértője viszont óva intett az
efféle tréfák komolyan vételétől. Persze Wurzot sem egyszerű komolyan venni, de
most igaza lehet.
E
sorok írója korábban úgy gondolta, Schumacher még maga sem döntött, mivel
maradását attól teszi függővé, mit képes elérni még az idei évben. Ha versenyt
nyerne, feltehetően megelégedve lépne le a színpadról. Ha nem…, nos talán
nekifutna még egyszer. A kérdést viszont még zavarosabbá teszi a Mercedes F1-es
jövőjének bizonytalansága, valamint a 2006-oshoz hasonló versenyzői helyzet.
Akkor Räikkönen vált szabaddá, most Hamiltonra van esély lecsapni. Vajon
Schumacher tényleg félreállna csapata hosszú távú jövője érdekében, ahogy tette
azt a Ferrarinál?
Találgatások
és elméletek újabb és újabb változatai születnek e kérdések feltevésével –
válasz októberig biztosan nem. Egy viszont biztos: a belga verseny megmutatta,
hogy Michael Schumacher már megkapta a visszatéréstől azt a bizonyosságot,
aminek megszerzéséért visszatért. Már csak az a kérdés, megelégszik-e ennyivel…
 |
| Szép-szép, de olyan nincs, ami pár extra tizedet is hoz? |
A hatás bizonyossága
Amikor
a két kiálláson lévő versenyzők letudták utolsó kerékcseréjüket, Michael
Schumacher az előző években már számtalanszor átélt helyzetben találta magát:
magára maradt egy kopott gumikkal felszerelt, a többinél lassabb autóval, s
reménytelen küzdelembe kellett bocsátkoznia pozíciója védelméért – egyszerre
több ellenféllel szemben.
A
körülményekhez képest Schumi remekül állta a sarat. Amikor Räikkönen elment
mellette, ő azonnal visszatámadt. Akárcsak Vettel ellen, ezúttal sem adta
olcsón a bőrét: kihasználva DRS-ét, elsuhant a Lotus mellett az egyenesben,
újra igazolva, hogy vele vívni mindig más – különlegesebb. A kitartó, makacs
védekezések és visszaelőzések példát adtak arról, hogy elbukni is lehet szépen,
emelt fővel, s hogy rossz autóval, átlagos eredményt is lehet elérni kiváló
versenyzéssel.
Persze
Kimi Räikkönen végül elment az Eau Rouge előtt. Sokak máris az év előzésének
kiáltották ki a manővert – annak ellenére, hogy az nyomába sem ért Mark Webber
tavalyi pengeélen való táncolásának. Persze ettől még valóban fantasztikus
megmozdulás volt. Mi viszont felhívnánk a figyelmet Schumacher szerepére:
korábban már kétszer is borsot tört a finn orra alá, aki éppen emiatt
kényszerült állandó próbálkozásra, új szokatlan utak keresésére. Hogy végül
megtalálta, az Kimit dicséri, hiszen képes volt felnőni ellenfeléhez.
És
ennél a pontnál érdemes Mika Häkkinen Sport
Bildben megjelent köszöntését idézni: „Talán Michael Schumacher is hozzájárult ahhoz, hogy
már 2001-ben visszavonultam a Forma–1-ből. Ne értsenek félre, de nem volt már
több motivációm, mert a nyomás, különösen a Schumacherrel való párharcunkban,
annyira nagy volt. Spában, a legendás előzésemnél első alkalommal kellett
túllépnem egy határt, amin sosem akartam átlépni. Ha 300 km/óránál a fűre kell
hajtanod, átlépted ezt a határt. A kettőnk közti küzdelem hatalmas kihívás
volt. Ezek igazi harcok voltak a pályán, nagyon kemények, de sosem vezettek
balesethez.” Vagy éppen Damon Hillt: „Akkoriban elvitt engem a saját határaimig,
amiket nélküle sosem értem volna el. Emiatt hálás is vagyok neki. Amikor azt
hittem, megvan, mindig annál erősebben vágott vissza.”
Bár
e sorok visszaemlékezések, tulajdonképpen a jelenről is szólnak. Hill mondatai
például egy az egyben leírják a Räikkönen elleni küzdelem lényegét, az Eau
Rouge előtti előzés megszületésének körülményeit. Ha Kimi nem Schumival vív,
talán sosem mutat be ilyen előzést, mert egy átlagos versenyző már az első
helycserénél feladta volna, mondván úgy sincs esélye. És ez az a közös pont,
amely a múltban és a jelenben is állandóan ott van – miként a jövőben is ott
lesz. És ez az a mozzanat, amely végül a
jelen kérdéseit – megérte-e visszatérni, érdemes-e rombolni a korábbi képen –
is határozottan megválaszolja!
Az
egész lényege a hatás. Schumacher a múltban attól vált különlegessé, hogy az
átlagnál nagyobb hatást gyakorolt az emberekre – szurkolókra és vetélytársakra
egyaránt. Most, a 300. nagydíjhétvége alkalmából meggyőződhettünk a régi
Schumacher hatásáról: a nyilatkozatok, a visszaemlékezések és a tiszteletteljes
főhajtás mind ennek része volt. Ám nem csak a régi Schumacher volt komoly
hatással, de a jelenlegi is! Minden egyes megvívott csata, kikényszerített
határfeszegetés ennek eredménye volt. Vettel elismerő szavai, Räikkönen szép
előzése mind-mind e hatás lenyomatai voltak.
Michael
Schumacher pedig nagyon is elégedett lehet mindezzel: ugyanis éppen ezen
apróságok adják a bizonyosságot számára, amelyet keresve döntött visszatérése
mellett 2009 végén. Ahogy egy a spái ünnep alkalmával készített interjúban
tekintett vissza második pályafutására: „Egyetlen
másodpercre sem bántam meg visszatérésemet. Nagyon szép pillanatok is voltak
benne. Pillanatok, amik talán kívülről nem voltak különlegesek, de számomra… én
elememben éreztem magam bennük.” S hogy mik ezek a pillanatok? Schumi
tavaly év végén egy az F1 Racingnek adott interjúban arról beszélt, milyen
nagyszerű érzés volt hosszú körökön át feltartani Lewis Hamiltont a 2011-es
monzai nagydíjon. A Hétszeres felidézte, milyen érzés volt számára, amikor az
egyik téli teszten az angol mintegy ifjonti erőfitogtatásként megelőzte őt
Barcelonában. Bár Schumi nem vette fel igazán a párharcot, a manőver sikeréből presztízskérdést
csináló Hamilton egy pillanatra éreztette vele korát. Tavaly viszont Schumacher
bizonyosságot nyert: körökön át izzasztotta az angolt, lelombozta és
felpaprikázta őt – vagyis komolyan hatott rá teljesítményével… Amikor Michael
azokat a bizonyos pillanatokat emlegeti, bizonyára ezekre az apró, de nem is
oly észrevétlen momentumokra gondol.
És
Spában, az újabb ünnepi versenyén nem egy ilyen pillanatot gyűjthetett be
magának. Most hétvégén pedig visszatér a tavalyi bizonyosságszerzés helyszínére,
ahol egy év elteltével éppen a tavalyi ellenfelét nevezik lehetséges utódjának…
E
300 hétvége alatt eljárt volna felette az idő? Koránt sem! Az ünnepi verseny bizonyítékot
adott arra, hogy a múltból ismert és tisztelt Michael Schumacher még ma is
ugyanolyan tiszteletet érdemel, mégpedig azért, mert személyének lényege az
évek alatt mit sem változott. Michael Schumacher vérbeli versenyző volt, és
marad is mindörökké. Márpedig e második karriernek éppen az volt a célja, hogy
ezt bebizonyítsa.
Hosszú,
határozott keréknyom feketéllett a spái aszfalt Buszmegálló sikánjának féktávján
– azt hirdetve: „Itt járt A versenyző,
aki soha nem adta fel.”. Az égett gumiréteget az eső azóta talán átmosta,
az új rétegek talán elfedték. De az a blokkoló jobb első kerék egy
kitörölhetetlen nyomot is hátrahagyott maga után. Egy nyomot az utókornak, mely
megmutatja a valódi, időtlen lényeget, ami mellett a múlt, jelen és jövő kérdései
értelmetlenné válnak.
Bravó,
Mester, ezt megcsináltad!
 |
| Schumacher a 300.-on megmutatta, még ma is bárkivel felveszi a versenyt! |
