Összes oldalmegjelenítés

2010. június 4., péntek

A Császár útja (13.) – Schumacher: „Visszatértem, itt vagyok!”

Schumacher visszatért! Olykor egy előzés jóval többet ér, mint azt gondolnánk. Előzni ugyanis nem puszta pozíciószerzés, de amolyan jelképes tett is, mely önbizalmat kölcsönöz végrehajtójának, aki ezzel bizonyít a külvilágnak és leginkább önmagának. Így bár Monacóban elvették Schumi pályán megszerzett hatodik helyét, semmissé téve ezzel manővere valós következményeit, egyvalamit nem tudtak ellopni tőle: az előzéssel járó érzést, mely teljes lángra kapcsolta a bajnokban égő régi tüzet…


„Nem gondolom, hogy az a hat pont olyan sokat számítana az idei bajnokságban. Ez egy jó kis mozzanat volt, szerettem, élveztem! Remélem ti is!” – mondja Schumacher az isztambuli paddockban az újságírók gyűrűjében állva, miközben újra felvillantja azt a sokat sejtető gyermeki mosolyát, ami csak akkor ül ki az arcára, mikor arról beszél, amit leginkább szeret és élvez: a küzdelemről, a versenyzésről, és a benne elért apróbb-nagyobb sikerekről.
Nem meglepő persze, hogy Monaco után két héttel, a Török Nagydíj csütörtökjén is még mindig ez foglalkoztatja a médiát. Az az előzés – de főként az azt követő hercehurca – igencsak nagy port kavart a Száguldó Cirkuszban. Csakhogy mint azt Schumacher szavai is sugallják, ő már régen túltette magát a dolgon. És hogy mindez miért is ment számára olyan könnyen, azt ebből a mosolyból és csillogó tekintetből máris megérthetjük: az előzésnek ezúttal nem feltétlenül a pozíciószerzés volt a lényege, az a bajnokság szempontjából mit sem számít – sokkal inkább maga a tett!

A látszat és az eredmények azt mondják, hogy Schumacher Barcelonában talált rá régi önmagára. Megkapta új autóját, mely kedvezően hatott vezetésére, és máris felvette a kesztyűt csapattársa ellen, akit azóta rendre legyőz. Ám a dolog nem ilyen egyszerű! Tudniillik Barcelona korántsem volt egy nagy feltámadás helyszíne, csupán az év elején megkezdett útra való visszatérés, mely során Kína amolyan kijózanító leágazás volt csupán.
Ám valójában már ott, a sanghaji aszfalton elkezdődött egy fontos folyamat: az akkor szenvedő Schumacher ugyanis szinte a komplett élmezőnnyel megvívott. Vettellel, Massával, Webberrel és legfőképpen Hamiltonnal. Persze mindjük ellenében vesztesként végzett, de e küzdelmeknek nem is az eredménye volt a lényeg. Schumacher többször is hangoztatta már visszatérése óta, hogy igazán belerázódni leginkább versenyhelyzetekben lehet – csatákkal. Nem véletlen, hogy 41 éves fejjel még mai is oly gyakran pattan a kicsiny gokartok ülésébe, hogy „karban tartsa magát”…
Kína után aztán Spanyolországban is összeakadt egy bajnokkal, és Jenson Button ellen már sikerrel vívta meg harcát (nem is akárhogy!). Aztán pedig ott volt Monaco és a régi vetélytárs, Alonso ellen bemutatott előzés. Amit, mint tudjuk, igazán élvezett!

Kipihent és vidám bajnok - a monacói eset és a szerényebb eredmények ellenére is

Ám Monaco kapcsán ki kell emelnünk még egy érdekes momentumot: a Mercedes a fellebbezés lehetőségéről való lemondását. Hogy pontosan miért is döntöttek így Ross Brawnék, arra több magyarázatot is hallhattunk. Egyesek szerint az FIA elnökével, Jean Todt-tal való jó viszony eredménye e gesztus – kvázi szívességként a szervezet hírnevének megőrzéséért. Schumacher és a csapat például a sport érdekeit hangoztatta, míg mások nyilván prózaibb okokat emlegetnek: az efféle fellebbezések eleve halálraítélten születnek.
A legérdekesebb választ azonban maga Ross Brawn adta: „Elég világos, hogy a szabályban van egy kétértelműség. Mi az egyik irányban értelmeztük, míg Charlie Whiting és a bírák a másik szerint. És lássuk be, mindkét félnek igaza lehet. Mi Michaelnek azt mondtuk, szabad versenyeznie, a Ferrari Fernandónak meg azt, hogy nem szabad versenyeznie. És ez így egy kissé unfair volt, hogy Fernandónak nem szabadott cselekednie. Ez a helyzet meglehetősen balszerencsés volt, így nem éreztük volna jól magunkat, ha fellebbezést nyújtunk be… De a büntetésünket is lehetett volna pontosabban szemlélni, mert így Michael versenye egy szabály pontatlansága miatt lett lerombolva.”
Ross Brawn szavait értelmezhetjük egyszerű pr-szövegként is. Ám aki ismeri a manchesteri medvét, az talán elhiszi róla, hogy mindezt komolyan is gondolja. A hozzáállása példaértékű. Brawn sosem szerette a fölösleges konfliktusokat, és hosszan tartó balhékat. És mivel a monacói büntetés körüli felhajtás igencsak hosszúra nyúlt, ráadásul az egész csupán egy buta szabály pontatlansága miatt tört ki, így érthető, hogy ezúttal is kompromisszumot kötött. Nem mellesleg rendkívül sportszerűen azt mondva, hogy nem kell az olyan győzelem, amit úgy szereznek meg, hogy az ellenfél nem is tudta, hogy játszanak. Igen, könnyen mondja ezt, lévén, hogy a bajnokságban mit sem számít az a pár pont. Ugyanakkor főhajtást érdemlő gesztus ez egy másik csapat felé. Mert Brawn nagyon is tiszteli az ellenfelet. S ha tavaly ősszel tett nyilatkozatát idézzük, mely „A csapatfőnök” Ross Brawn visszatérte utáni ars-poeticájának is mondható, máris hihető és érthető a fenti nyilatkozat is: „Szeretném élvezni a versenyzést, tisztelni akarom a vetélytársaimat, hogy utána nyugodtan leülhessünk sörözni. Mindent szórakozva szeretnék csinálni – már a pályafutásomnak abban a szakaszában vagyok, amikor a lehető legszebb módon akarunk győzelmet aratni. Persze fontos a tudat, hogy mindent megtettünk a sikerért. Ha azonban mégsem nyernénk, ma már valószínűleg elnézőbb lennék, mint régen.” És íme: az is lett (még ha nem is a győzelem volt a tét…).
Amikor az idei Bajnokok Ligája döntő előtt nyilatkozott a két résztvevő csapat (Internazionale és Bayern München) edzője, Louis van Gaal, a bajorok mestere mondta: „José Mourinho csak győzni akar, az én dolgom viszont nehezebb, mert én szépen akarok győzni.” Nem véletlenül! Ha az ember olyan sikeres, mint van Gaal vagy Ross Brawn, egy idő után hogy új kihívást találjon, már nem elég a puszta győzniakarás… Ez a nagy hadvezérek kiváltsága.
Persze mint azt a hétvégi Török Nagydíjon is láthattuk, kihívás éppen bőven akad!

 
Amiért nincs tét: előrelépés van, élre lépés nincs…

A brackley-i csapat több újítással érkezett Isztambulba, méghozzá annak a fejlesztési folyamatnak a részeként, mely Barcelonában kapott gyökeresen új irányt. Akkor még sok volt a kérdőjel, ám Monacóban az eredmények már azt mutatták, a dolgok kezdenek a helyükre kerülni. Ám a hercegség szűk utcai pályája nem lehet mérvadó, ráadásul ott az aerodinamikai újítások a régi tengelytávon futottak. Így lett hát Törökország amolyan ismeretlen vízválasztó, mely képet ad a valóságról úgy, hogy közben igencsak kevés támponttal szolgál a csapat számára.
A pénteki edzések így főként az összehasonlításokkal és az új elemek tesztelésével teltek az Ezüstnyilaknál. Olyannyira, hogy a szokásostól eltérően ezúttal a második edzésen sem futottak igazi telitankos hosszú etapokat… Így nem véletlenül nyilatkozott visszafogottan Schumacher és Rosberg: „Van pár újításunk az autón, ami látható is, de Monacóból ide érkezve nehéz felmérni ezek teljes hatását, így nincs világos referenciánk és összehasonlítási alapunk.” „Nem volt tökéletes nap, mert elég sok időt vesztettünk az új fejlesztések értékelésével, különösen a második edzésen, így ma délután fel kellett zárkóznom. Maradtak még kérdőjelek, így holnap elég zsúfolt lesz az utolsó szabadedzésünk.”
Ehhez képest nem vitték túlzásba akkor sem. Viszont egy dolog valóban tisztán látszott: előreléptek. Akárcsak a többiek, ezért ez csupán a Red Bullhoz képesti hátrány enyhe csökkenését jelentette, nem pedig jobb pozíciókat. Vagyis mégis, mivel a 800. versenyét ünneplő Ferrari Isztambulban kisebb gödörbe került. Egyértelműen elaludtak kicsit a fejlesztésekkel, és túl sok időt és figyelmet fordítottak az F-csatornájukra, mely azonban korántsem hozza a várt előnyöket… A Mercedes fejlődése leginkább tehát a maranellóiakon mérhető le: sokat javítottak – de nem többet a Red Bull–McLaren párosnál.

S hamár F-csatorna. A Mercedes rendszere passzív, mondhatni önműködő. Mivel autójuk eleve olyan tervezési alapelveket követ, amik nem teszik lehetővé a mindenki által használt megoldást, így maradt az egyedi út. A W01-es motorborítása, hűtési rendszere, airboxa ugyanis szintén egyedi irányt követ, amin nyilvánvalóan nehéz lenne változtatni. Csakhogy ez felvet egy kérdést: Vajon kellően kiküszöbölhető-e az F-csatorna terén tapasztalt hátrány?
A török időmérő edzés választ ad erre. Már Barcelonában is gondok voltak a Mercedes végsebességével. A csapat szemmel láthatóan versenyképes volt a lassú részeken. Ám hiába tartották akár a Red Bullok tempóját ott, ha alacsony végsebességükkel újra hátrányt szedtek össze másutt. És mint azt láttuk, Monacóban, ahol az F-csatorna és a végsebesség mit sem számít, máris közelebb voltak az élmezőnyhöz (miként a McLarenek is távolabb). Nyilván ez pályafüggő, valamint beállítás kérdése is: feltehetően a Mercedesek meredekebb szárnyállást igényelnek, mint riválisaik, és a lassabb, kevésbé aero-igényes pályákon jobbak. De ez csak részben lehet magyarázat, tudniillik a szombati időmérő edzésen mért 14 km/h-s lemaradás a McLarenekhez képest hatalmas! A németek valójában csak a három újonccsapatot tudták megverni e téren, és ez bizony olyan hendikep az ellenfelekkel szemben, mely lehetetlenné teszi még azt is, hogy legalább csak kihívóik legyenek.

Nem is voltak azok a kvalifikáción sem. A Red Bulltól hat, a McLarentől négytizedre voltak, s bár Norbert Haug szokás szerint optimistán emelte ki, hogy Schumi csak egyetlen tizedre volt a harmadik helytől, ez azért kissé távol állt a realitásoktól. Történt ugyanis, hogy Michael Schumacher elkövette visszatérése utáni első igazán komoly hibáját: utolsó gyorskörén kicsúszott a híres 8-as kanyarban. Mondhatnánk, hogy nem nagy szám, elvégre szinte minden nagyágyú megtette ezt a hétvége során… És valóban nem volt nagy jelentősége a dolognak (autója szerencsére nem sérült komolyan).
A történet hátteréről azért érdemes pár szót szólni: Schumi e körében lassabb első szektort ért el, mint a korábbi körben. Mint utólag elmondta, a felvezető köre nem sikerült ideálisan. Előbb leszakadt az előtte haladóktól, majd újra utolérte a szintén helyezkedő Buttont, így egy jót versenyezett vele, amivel viszont utolérte a lassú Kubicát is... Az utolsó kanyarkombinációban emiatt kényszerült hosszas "álldogálásra", majd felhajtotta sisakrostélyát is, hogy egy rövid "orrvakarást" követően végre nekivághasson gyorskörének... Nem éppen szokványos felvezetés. Így a lassabb tempó miatt nem hozta időben üzemi hőfokra az abroncsokat, és ezért az eldobott tizedek. Ez csupán azért kiemelendő, mert megmagyarázza azt a bizonyos hibát is. Nem, nem a gumik miatt csúszott ki Schumi, hanem önhibájából! Minden mindegy alapon vágott neki utolsó körének, elvesztett pár tizedet, amit aztán vissza akart szerezni. Kockáztatott, kicsit rosszul mérte föl a határokat, és lesz, ami lesz alapon tudatosan túlvállalta magát. Hibázott, ám mégsem vesztett vele semmit. Ami egyfelől jó, hiszen újra megverve csapattársát, megszerezte a tiszta oldalra felfestett 5. rajkockát.
Másfelől viszont rossz: tudniillik az eset jól jellemzi a kerpeni jelenlegi helyzetét. Schumacher ugyanis mondhatni tét nélkül versenyezhet – az élmezőny messze van, akárcsak a győzelem. Hát még a bajnoki cím! Így aztán miként könnyen túlteszi magát egy elvett 6. helyen, könnyen vállalhat efféle kockázatot is, mint tette azt az időmérőn.
A szombati látványos hiba - és még jól is jött ki belőle a bajnok

És hogy ez a „súlytalanság” mennyire igaz, azt a vasárnapi verseny is megmutatta. Schumi szokása szerint ismét remek rajtot fogott. Agresszív volt, határozott, és látványos harcban utasította maga mögé idei kedvenc ellenfelét, Jenson Buttont. Ám mint az várható volt, ezúttal nem sokat ért a jó rajt. Isztambul ugyanis koránt sem Barcelona: hatalmas egyenesek, padlógázos szakaszok és roppantul széles aszfalt csábít az előzésre. Melyhez itt távolról sincs akkora tempófölényre szükség, mint más helyszíneken. S ha mindehhez még hozzáadjuk, hogy a küzdő felek egyike a legnagyobb, a másik pedig az egyik legkisebb csúcssebességgel bíró járgányban ül… nos reménytelen küldetés.
Miután sikeresen átfűzték magukat az első szektoron, Schumacher és Button a híres 8-as kanyar felé kormányozta autóját. A német bajnok igencsak küzdött a tapadással, lévén hogy gumijait (akárcsak a szombati utolsó kör előtt) ezúttal sem sikerült megfelelően fölmelegítenie. És Button ezt kihasználta: már a 8-as kanyarban támadott. Optimista vállalkozás volt, elvégre ebben a kanyarban tán még kerékpárok is nehezen előzik egymást… Mindketten visszavettek, aztán jött az egyenes, majd az újabb padlógázos szakasz, és a McLaren nemes egyszerűséggel „elgyalogolt” a Mercedes mellett…
És amilyen izgalmasra alakult eztán Button napja, olyannyira ért véget itt Schumacher versenyének érdemi része. A Mercedes jóval lassabb volt az élen haladó két csapatnál, Schumi szépen elnyúlt csapattársától (aki nyilván szándékosan alakította ki gumikímélő távolságát), és rótta a köröket, majd némi esőtáncot követően kormányozta be autóját a 4. helyen – idén másodszor. A futam első felében úgy tűnt, gyorsabb csapattársánál, míg a hajrában már Rosberg tűnt valamivel jobbnak. És ez jól mutatta kettejük végletekig kiélezett versenyét: immáron sorozatban második versenyhétvégéjükön vannak szinte teljesen azonos tempón. A szektoridőket elnézve pedig ez a párharc tán a legkiélezettebbnek ígérkezik a szezon során: mindössze apró századok, ezredek választják el őket egymástól.

Schumi és a török körözgetés - Buttonnal vívott csatája után nem kellett vérnyomáscsökkentőért nyúlnia...


A végsebesség nyomában

Mindez egyúttal azt is jelenti, hogy valóban mindketten a maximumon teljesítenek, s mivel rendre ott vannak az élmezőny mögött, kis szerencsével azonnal lecsaphatnak a dobogós lehetőségre. No meg azt, hogy az autóban egyelőre ennyi van, nem több, és ez fel is veti a kérdést: Hogyan tovább az idei évben? Bár a csapat még rendre hangoztatja, hogy a bajnokság nincs lefutva, egyáltalán nem látni azt az erőt, fejlesztést, csodát, mellyel az Ezüstnyilak hirtelen a győztesek útjára tudnának kerülni.
Csakhogy Norbert Haug váltig állítja, hogy továbbra is keményen dolgoznak az idei győzelemért. Nem véletlenül! Dieter Zetsche, a Daimler–Benz mindigbajszos elnöke már év elején megfogalmazta elvárásait: futamgyőzelem az első évben. S bár azt azért tán nehéz elképzelni, hogy ennek elmaradása esetén a Mercedes ugyanúgy fordít majd hátat a sportágnak, mint azt tavaly a BMW tette, azért a nagyfőnök szavai nyilván komoly súllyal nehezednek Haug vállára.
Ross Brawnnak viszont érdemes lesz törnie felbecsülhetetlen értékű kobakját, miként is tudná véghezvinni idei fejlesztési programjukat úgy, hogy legfőbb figyelmük már a jövő évi bajnoki címre irányuljon, de azért még idén is érjenek el sikereket… Nem könnyű feladat, már csak azért sem, mert a Mercedes GP létszámában és méreteiben is a kisebb élcsapatok közé tartozik, ezért jelenlegi fejlesztési tempója – mellyel csupán lépést tart a többiekkel, és nem előzi meg őket – úgy tűnik, a maximumához közelít. Ráadásul a W01-es eleve némi hátrányból indult a téli teszteken (elrontott súlyelosztás, gyengébb aerodinamika), és mint azt az F-csatorna rendszerük is mutatja, nem feltétlenül alkalmas arra sem, hogy az idei csodafegyverben rejlő – mások által viszont kihasznált – lehetőségekkel éljen. Pedig a fölzárkózásnak két módja van: utolérik a Red Bullt, annak hatékonysági szintjére fejlesztve autójukat, vagy mint a McLaren, egyedi ötletekkel küszöbölik ki a bikákkal szembeni hátrányukat. Előbbire, hiába az erősnek és ötletesnek mondható konstrukció, nem sok esély mutatkozik, míg utóbbival könnyen úgy járhatnak, mint tavaly a Ferrari a dupladiffúzorral: míg egy váratlan újítással a vetélytársak elhúznak, ők még utólag sem képesek kihasználni az eszköz előnyeit, amiről Button könnyed előzése kapcsán láthatjuk, milyen fontos is lenne.
Persze aggódni nem kell, Ross Brawnék is tisztában vannak e problémával, és lázasan dolgoznak a megoldásán lévén, hogy Montreal pályáján a jó teljesítmény erősen végsebességfüggő.

A csapat nem hagyja magára Schumit, lázasan dolgoznak a javulásért


Minden rosszban van valami jó…

A dolognak ráadásul van még egy vonatkozása. Gerhard Berger a napokban azon elmélkedett, hogy Schumacher alá mihamarabb győztes autót kell raknia a Mercedesnek, ha azt akarják, hogy sokat érő hétszeres bajnokuknak ne menjen el a kedve az egésztől. Mert az a sokat emlegetett tétnélküliség nem biztos, hogy jót tesz neki. Tán még ez is problémát jelenthet a Mercedesnek? Nem valószínű! Persze Bergernek nyilván igaza van, elvégre Schumachert valóban a győzelem élteti. Legalábbis a régi Schumit biztosan. De mi a helyzet az újjal?
„Úgy gondolom, nagyon boldog azzal, amit csinál, és amennyire én tudom, hároméves tervről van szó. Tehát biztosan itt lesz még egy ideig.” – mondja a Michaelt nyilván jobban ismerő öcs, Ralf Schumacher. Vajon miért olyan biztos ebben Ralf? A kérdésre részben már választ adtunk: Michael Schumacher ugyanis éppen oly sikeres, mint főnöke, Ross Brawn. És mint az az angol esetében igaz volt, Schumit sem valószínű, hogy pusztán a győzelem hajtja újrakezdett karrierje során. Az az isztambuli paddockban eleresztett mosoly nagyon is mást mutat: ő egyszerűen élvezi a versenyzést. Na meg a vele járó kihívást. És most, hogy már számos izgalmas csatát megvívott, túllendült a visszatérés igencsak komoly nehézségein és a velejáró hatalmas nyomáson, ráadásul csapata ereje miatt nem sok veszítenivalója van, ezt a fajta szabadságot most maximálisan ki is élvezheti. Hiszen főként ezért tért vissza! Végre megszabadult a fölösleges sallangoktól, és csak a lényegre koncentrálhat, elbújva az élmezőny árnyékában. Merőben új helyzet ez számára, a mindig reflektorfényben lévő rekorder számára. Tán éppen ezért élvezi. S tán éppen így a „legjobb”, mintsem egy végletekig kiélezett bajnoki küzdelem közepén találkozzon szembe a visszatérés okozta nehézségekkel, még nagyobb kritikaáradatot magára szabadítva ezzel. Ha ez a terv valóban hároméves, az idei középmezőnyben eltöltött év nem is olyan rossz kiindulási alap…

S hogy jelen helyzete mennyire is más, azt mi sem bizonyítja jobban, hogy a monacói büntetés után ezúttal a média alig-alig találja meg a „hétszerest”, szinte alig ír róla. A „Schumi visszatérése hiba volt/nem volt hiba” kezdetű hírek mára unalmassá váltak, a kínai és monacói szenzáció is lecsengett, s nyilván jobb téma a Red Bull és a McLaren belviszálya illetve párharca is, miként a Mercedesek (ezüst)szürke teljesítménye sem segít a címlapra kerülésben. Bár nyilván ez csupán átmeneti állapot, és előbb vagy utóbb Schumi ismét a figyelem középpontjába kerül. Remélhetőleg inkább sikerek révén.

A dolgok most minden esetre úgy tűnik, helyükre kezdenek kerülni. Schumit végre helyén kezeli a média, hisz nem az élen harcol, de a tőle telhető legjobban végzi munkáját, miközben egyre inkább élvezi amit csinál – az átlagos eredmények ellenére, a kevesebb figyelmet kihasználva. Jókat csatázva csapattársával, bajnokokkal, ifjú titánokkal.
„Nem kétséges. Visszatértem – hisz itt vagyok. És így volt ez Monacóban is. Néha olyan pontos példákat kell felmutatni, mint Monacóban, hogy az emberek elhiggyék ezt, és megértsék. De higgyetek nekem, én itt vagyok és készen állok, mint azelőtt!”

Lehet nem hinni ennek a 41 éves „öreg” gyereknek? Hiába, egy előzés olykor jóval több, mint gondolnánk. Ráncokat simít és csodákat tesz!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése