Michael Schumacher idén
igazolta, hogy korábbi két mercedeses évéhez képest sikerült előrelépnie a
kvalifikációs teljesítmény terén. Ennek köszönhető, hogy Silverstone-ban ismét
az interjúszobában láthattuk őt. Na meg persze az esőnek, amelyben csupán
egyetlen Q3-as kört tudott megtenni a köztes gumikon, az viszont parádésra
sikeredett. A pálya első szakaszában még hideg gumikon összeszedett héttizedes
hátránya ennek köszönhetően olvadt a kör végére kettő tizedre – ami máris
igazolta, hogy Michael kitűnően és rendkívül gyorsan képes alkalmazkodni az
efféle körülményekhez. De lássuk, miként is látta ő maga a szombati
eseményeket, és mit vár a vasárnaptól!
Michael, mesteri esőmenőként
ismertünk korábban. Hogy látod az esélyeidet egy esős versenyen?
Schumacher: Úgy gondolom,
meglehetősen versenyképesnek tűnünk nedves körülmények között – úgy a köztes,
mint az esős gumikkal. Ilyen szempontból nyilván örülnénk az esőnek. Izgalmas
edzésünk volt ma, különösen a Q2: ott ugyanis rossz sisakrostélyt használtam,
ami nem védett a felcsapódó víz ellen. Nem sokat láttam és a Beckettsben
keresztbe álltam. Ez sem segített, de végül összeszedtük magunkat, és a
megszakítást követően visszataláltunk a ritmusunkhoz. Nagyon boldog vagyok a
harmadik hellyel. Ez remek a csapatnak és a fiúknak is, és köszönet érte nekik!
2001-ben pole-ban voltál itt,
és háromszor nyertél is már. Mennyire volt nehéz a 60 perces megszakítást
követően újra vezetni?
Schumacher: Elsősorban
elismerésem a szurkolóknak, akik ilyen körülmények között is kitartottak
mellettünk. Igazán különleges volt és meg is tapsoltam őket emiatt. Nyilván
magunknak és másoknak is azt kívántuk, befejezhessük az időmérőt. Azok, akik
kieshettek volna – Fernando és én –, örültünk, hogy van még egy esélyünk
vezethető körülmények között próbálkozni. Ahogy a Q2 elkezdődött, már az is az
elfogadhatóság határán volt, ha nem már kicsivel túl azon… Emiatt köszönet az
FIA-nak, hogy helyesen döntöttek! Az egyetlen lehetséges és tökéletes időpontban
függesztették fel az edzést. Újra vezetni nem volt nagy dolog számunkra. Sokkal
rosszabb állni és várni, az sokkal megerőltetőbb, mint versenyezni, az autóban
ülni és akcióban lenni. Számomra utóbbi egyáltalán nem volt bonyolult.
Mekkora nehézséget okozott a gumiválasztás?
Schumacher: Úgy vélem, dönteni csak az
elején volt nehéz. De ha egy másodpercet vársz és megnézed, mit csinálnak a
többiek, ez relatíve egyszerű. A végén világos volt, hogy a köztes gumikat
választottam. Ideális esetben viszont több kört tudnánk menni vele egynél.
Mivel ez volt a legutolsó kör, ami számított, és amiben nem szabadott hibázni,
muszáj volt némi teret nyernem. Úgyhogy egy további körön további javulás és
egy még jobb eredmény is jöhetett volna. De összességében jó érzés harmadiknak
lenni. Ez egy jó rajthely, és a jó oldalon állok – függetlenül attól, milyen
lesz az idő, hiszen ott van a nyomvonal, és az talán valamivel szárazabb is
lehet, mint a belső vonal. Hogy holnap így lesz-e, meglátjuk, de én örülök
ennek a felfedezőútnak.
Az egyik
legemlékezetesebb győzelmed is esőben született. A pálya sokáig tartja a vizet
és csak lassan szárad. Ebben van számodra kivetnivaló? És ez
kiszámíthatatlanabbá teszi a versenyt, mint másutt?
Schumacher: Dicséret
illet minden pályamunkást, aki elérte, hogy a pálya jó állapotba kerüljön.
Valójában nem állt a víz a pályán, amikor újra kimentünk. Ez remek munka volt,
a vasárnapra nézve is. Remélem, felkészültek erre akkor is, ha a biztonsági
autó bejön. Ők mindent megtettek ma, ami csak lehetséges volt.
Megnézed
holnap a verseny után a wimbledoni döntőt?
Schumacher: Mikor is lesz
pontosan? Szívesen nézem, ha van rá időm, de úgy vélem, nem lesz.
Nem tartasz attól az időjárási körülmények és a pálya adottságai kapcsán, ez egy a biztonsági autó mögött lefutott unalmas verseny lesz?
Schumacher: Ha ez így
lesz, akkor nézzük Federert és Murray-t!
Meglehetősen gyorsnak tűntél vizes pályán tegnap. Délelőtt már
másként volt az idő alapján. Ez azt jelenti, hogy a Mercedes jobb esőben? Ha
nem, miért?
Schumacher: A kérdés az,
mennyi benzin volt a kocsikban délelőtt. Úgy gondolom, ez elméleti összevetés,
mit láthattunk az időmérőn és mit délelőtt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése