…Michael 43 évesen, 5 hónaposan
és 21 naposan került újra dobogóra, amivel messze a legidősebb ember, akinek ez
a közelmúltban sikerült. Utoljára Jack Brabham állt ennél idősebben dobogón,
1970-ben, a Brands Hatchben megrendezett Brit Nagydíjon. Az ausztrál akkor 44
éves, 3 hónapos és 16 napos volt?
…Nigel Mansell 1994-es
ausztráliai győzelme óta nem végzett első háromban 40 évesnél idősebb
versenyző? A brit oroszlán akkor 41 éves, 3 hónapos és 5 napos volt.
…2093 nap telt el azóta, hogy a
német bajnok utoljára pezsgőzhetett? Erre 2006. október 1-én, utolsó, kínai
győzelme alkalmával került sor.
…Michaelt a valenciai versenyen
21. alkalommal intették le harmadikként pályafutása során?
…ez volt Schumacher karrierjének
155. dobogója?
…a Mercedes 2010-es újjáalakulása
óta 6. dobogós helyezését gyűjtötte be, azon belül is negyedik bronzérmét (egy
győzelem, egy második hely)?
…a rekordbajnok csapata
eredetileg egy kiállásos versenyt tervezett, és csak a 18. körre kialakult
hatalmas tumultus miatt döntöttek ennek megváltoztatása mellett?
…az említett 18. körre a
kiállását halogató, közepes keveréken futó kerpeni összesen nyolc, más taktikán
lévő autót gyűjtött maga mögé, akik közül csupán Alonsónak sikerült megelőznie
őt a pályán?
…Michael 16 körön keresztül
tartotta maga mögött a nála csupán két körrel korábban cserélő Mark Webbert?
…a Mester ez alatt a 16 kör alatt
küzdötte előre magát a 11. helyről a harmadikra?
…a kerpeni a verseny során nem
kevesebb, mint 13 különböző pozíciót foglalt el, melyek közül a legrosszabb a
17. hely volt (első kiállása után, a 19. körben)?
…Michael csupán két kört töltött a harmadik helyen, míg a
legtöbbet (9-9 kör) a 6. és 13. pozícióban autózott? (3. kettő, 5. öt, 6.
kilenc, 7. kettő, 8. nyolc, 9. négy, 10. kettő, 11. nyolc, 12. öt, 13. kilenc,
14. kettő, 15. és 17. egy-egy körön keresztül volt)
…Schumi az Európa Nagydíjon
összesen 7 előzést mutatott be (sorrendben: Petrov, Rosberg, Petrov, Button,
Perez, di Resta és Hülkenberg ellen)? Ha nem számítjuk a rajtnál nyert
pozíciókat, ez éppen eggyel több a futamgyőztes Alonso előzéseinek számánál.
…hivatalosan ugyan ez volt a
Hétszeres első mercedeses dobogója, ám korábban a márka égisze alatt már öt
alkalommal locsolhatott pezsgőt? Az 1990-91-es Sportautó Világbajnokságban két
győzelmet és három második helyet szerzett. Harmadik viszont még sosem volt
Mercedesszel.
…Schumacher első F1-es dobogóját
ugyancsak egy harmadik hely jelentette – 1992. március 22-én, a Mexikói
Nagydíjon, a Benettonnal?
…első dobogós helyezését 1992-ben
egy 3. majd egy 2. hely követte – első győzelmére pedig az első pódiumot követő
tízedik versenyen került sor, Spában?
…a Mester Ferraris karrierjének
első dobogóját is egy harmadik hely jelentette, 1996-ban, a Brazil Nagydíjon?
…első ferraris pódiumát egy
kiesés majd két 2. hely követte, míg első vörösben aratott győzelmét az első
dobogót követő ötödik verseny hozta meg?
…Schumi még sosem végzett dobogón
7-es rajtszámmal. Harmadik utoljára Felipe Massa volt 7-esként, 2010-ben,
Dél-Koreában.?
…utoljára a 2006-os Kanadai
Nagydíjon állt egyszerre dobogón a Schumacher–Räikkönen–Alonso trió? Akkor a
német második, Kimi harmadik volt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése