Mestermunka. Legyen bár művész, tudós vagy bármi más, minden igazán nagy ember életében legalább egyszer eljön a pillanat, amikor minden tudásukat, tapasztalatukat és tehetségüket felhasználva megalkotják életük fő művét. Kínai Nagydíj, 2006 – Michael Schumacher mesteri hétvégéje. A rekordbajnok utolsó győzelme. Eddig! Mert három év után a hétvégén újra visszatér utolsó sikere helyszínére. Azóta sok minden változott, ám ez senkit nem gátol a múltidézésben…
Michelangelónak a Dávid-szobor, Beethovennek a IX. szimfónia, Tolsztojnak a Háború és béke. Gaudinak a Sagrada familia, Orson Wellesnek az Aranypolgár. Michael Schumachernek pedig a 2006-os Kínai Nagydíj. Persze mindegyikőjük esetében erős túlzás egyetlen egy „művet” kiválasztani az igencsak gazdag és egyedülálló életműből. Így Schumacher 253 nagydíjából, 91 győzelméből és megannyi parádés teljesítményéből sem lehet egyetlen egyet „A leg”-nek nevezni. Mi több, talán egyes versenyei, hétvégéi túl is szárnyalják a 2006-os kínait. Az 1998-as Magyar Nagydíj a három kiállással; a 2003-as imolai diadala, az édesanyját gyászolva; első Ferraris győzelme az 1996-os spanyol víztengerben; a tökéletes és érinthetetlen spái versenye 2002-ben; előretörése a 16. helyről, mesteri védekezése Hill ellen 1995-ben, szintén Belgiumban. Vagy 2006-os búcsúversenye, minden idők egyik legnagyobb versenyzésével, mellyel különleges pályafutását „összegezte”, s mely teljesítmény Michael fejére tette a koronát, ami csak a sportág halhatatlan legendáinak jár.
Nem vitás, hogy akad jónéhány verseny, ami túlszárnyalja utolsó győzelmét. Ám ezúttal az aktualitása mellett még két további érv szól a Kína Nagydíj felemlegetése mellett: egyrészt mert hiába az interlagosi búcsúverseny parádéja, mégis Sanghajban szerezte utolsó győzelmét. Másrészt pedig bár valóban a brazil verseny jelentette a karrier összegzését, de az már bajnoki szempontból tét nélkül zajlott.
Kínában viszont minden összejött, ami összejöhetett. Balszerencse, szerencse, eső, küzdelem, taktika, higgadt megfontoltság, a tehetség ragyogása, agresszív improvizálás, az erők beosztása, előrelátó, minden részletre figyelő csapatmunka. És a végén eufórikus, kirobbanó, mégis gyermeki öröm. Schumacher hosszú, poklot és mennyet egyaránt útba ejtő karrierje a végéhez közeledett 2006 októberében. Harcban a bajnoki címért mindenre szüksége volt tehát abból, amit ezen hosszú út alatt megtanult, összegyűjtött, megtapasztalt. Mert Monzában kimondta a visszavonhatatlant, ami miatt a Forma–1-es élete már mindössze csak három verseny volt.
Ki hitte volna akkor, hogy mindez még változhat – pláne három év elteltével?!
Nem vitás, hogy akad jónéhány verseny, ami túlszárnyalja utolsó győzelmét. Ám ezúttal az aktualitása mellett még két további érv szól a Kína Nagydíj felemlegetése mellett: egyrészt mert hiába az interlagosi búcsúverseny parádéja, mégis Sanghajban szerezte utolsó győzelmét. Másrészt pedig bár valóban a brazil verseny jelentette a karrier összegzését, de az már bajnoki szempontból tét nélkül zajlott.
Kínában viszont minden összejött, ami összejöhetett. Balszerencse, szerencse, eső, küzdelem, taktika, higgadt megfontoltság, a tehetség ragyogása, agresszív improvizálás, az erők beosztása, előrelátó, minden részletre figyelő csapatmunka. És a végén eufórikus, kirobbanó, mégis gyermeki öröm. Schumacher hosszú, poklot és mennyet egyaránt útba ejtő karrierje a végéhez közeledett 2006 októberében. Harcban a bajnoki címért mindenre szüksége volt tehát abból, amit ezen hosszú út alatt megtanult, összegyűjtött, megtapasztalt. Mert Monzában kimondta a visszavonhatatlant, ami miatt a Forma–1-es élete már mindössze csak három verseny volt.
Ki hitte volna akkor, hogy mindez még változhat – pláne három év elteltével?!
Nyomás
Schumacher vállain szinte egész pályája során hatalmas nyomás nehezedett. Az elvárások irányában mindig nagyobbak voltak, mint bármely versenyzőtársa esetében. Olyan ólomruházat ez, melyet a legkülönlegesebb emberek kénytelenek és képesek viselni. Ám 2006-ban ezen nyomás talán minden korábbinál nagyobb volt. Mert bár nem volt egyszerű újra bizalmat szerezni Jerez után; nem lehetett könnyű a Ferrari 21 éves ínségének terheit megváltóként a vállára venni, többször is elbukni, és talpra állni; miként nem lehetett kellemes a – főleg brit, német és olasz – sajtó keselyűinek állandó támadásai között is nyugodtnak, koncentráltnak maradni. Ám ezúttal még ennél is többről volt szó! A média Monaco miatti támadásai, a sok botrány a Briatore–Alonso párossal és a versenybírákkal, valamint a pontversenyben való hátrány és a gumiháború csupán egy részét adták ennek a tehernek. Most, a sikerek után saját csapata is nagy nyomást helyezett a németre: döntenie kellett. Nem év végén, nem a bajnoki harc végeredményének ismeretében, hanem azonnal. Schumacher kénytelen volt rádöbbenni arra, hogy csapatuk sikereivel felépített katedrálisuknak olyan tartópillérévé vált, mely ha elmozdul, minden azonnal összedőlhet. Vagyis nem volt szabad, egy átfogó, bonyolult rendszer alapja volt, és nem dönthetett csakis saját szívére, eszére hallgatva, amikor és ahogyan akarta. Mert Luca di Montezemolo elnök lehetőséget kapott egy másik klasszis, Kimi Räikkönen megszerzésére, ám a döntést nem halogathatta. Ross Brawn Schumacher döntésétől tette függővé egyéves pihenőjének időpontját. Ráadásul a barátból már-már fogadott öccsé váló Felipe Massa karrierje is a németen múlt.
Létezik-e ennél nagyobb nyomás? Elvégre ez volt az egyetlen alkalom, ami miatt Schumacher a visszavonulás mellett döntött… És ez jól jellemzi akkori helyzetét.
A monzai győzelem utáni bejelentés elviekben felszabadította Schumit ezen terhek alól. Ám valójában egy újabb hatalmas teherrel kellett szembesülnie: ha hibázik, ezúttal nincs tovább. Mindössze három versenye, és egyetlen esélye van célja, a bajnoki cím elérésére. A harc végletekig kiélezett volt. Az autók egyformán jók voltak, s a Michelin és a Bridgestone is vérre menő küzdelmet vívott. Az állás 106-104 volt Alonso javára.
Schumacher vállain szinte egész pályája során hatalmas nyomás nehezedett. Az elvárások irányában mindig nagyobbak voltak, mint bármely versenyzőtársa esetében. Olyan ólomruházat ez, melyet a legkülönlegesebb emberek kénytelenek és képesek viselni. Ám 2006-ban ezen nyomás talán minden korábbinál nagyobb volt. Mert bár nem volt egyszerű újra bizalmat szerezni Jerez után; nem lehetett könnyű a Ferrari 21 éves ínségének terheit megváltóként a vállára venni, többször is elbukni, és talpra állni; miként nem lehetett kellemes a – főleg brit, német és olasz – sajtó keselyűinek állandó támadásai között is nyugodtnak, koncentráltnak maradni. Ám ezúttal még ennél is többről volt szó! A média Monaco miatti támadásai, a sok botrány a Briatore–Alonso párossal és a versenybírákkal, valamint a pontversenyben való hátrány és a gumiháború csupán egy részét adták ennek a tehernek. Most, a sikerek után saját csapata is nagy nyomást helyezett a németre: döntenie kellett. Nem év végén, nem a bajnoki harc végeredményének ismeretében, hanem azonnal. Schumacher kénytelen volt rádöbbenni arra, hogy csapatuk sikereivel felépített katedrálisuknak olyan tartópillérévé vált, mely ha elmozdul, minden azonnal összedőlhet. Vagyis nem volt szabad, egy átfogó, bonyolult rendszer alapja volt, és nem dönthetett csakis saját szívére, eszére hallgatva, amikor és ahogyan akarta. Mert Luca di Montezemolo elnök lehetőséget kapott egy másik klasszis, Kimi Räikkönen megszerzésére, ám a döntést nem halogathatta. Ross Brawn Schumacher döntésétől tette függővé egyéves pihenőjének időpontját. Ráadásul a barátból már-már fogadott öccsé váló Felipe Massa karrierje is a németen múlt.
Létezik-e ennél nagyobb nyomás? Elvégre ez volt az egyetlen alkalom, ami miatt Schumacher a visszavonulás mellett döntött… És ez jól jellemzi akkori helyzetét.
A monzai győzelem utáni bejelentés elviekben felszabadította Schumit ezen terhek alól. Ám valójában egy újabb hatalmas teherrel kellett szembesülnie: ha hibázik, ezúttal nincs tovább. Mindössze három versenye, és egyetlen esélye van célja, a bajnoki cím elérésére. A harc végletekig kiélezett volt. Az autók egyformán jók voltak, s a Michelin és a Bridgestone is vérre menő küzdelmet vívott. Az állás 106-104 volt Alonso javára.
Tehetség
És Kínában esett. Ez a lehető legrosszabb hír volt az olaszok számára. Már a nyári Magyar Nagydíjon nyilvánvalóvá vált ugyanis, hogy a víz a Michelin gumijait viselő autók terepe. És az időmérő edzésen ez igen élesen ki is ütközött. Az utolsó tíz helyből kilencen Bridgestonos versenyző állt. A Renault-ok pedig hatalmas, másodperces fölénnyel nyerték az edzést. Ám a nap hőse így is Schumacher volt! Egyedüli Bridgestone-osként bejutott ugyanis az első tíz közé, ahol végül a hatodik rajtkockát szerezte meg. Ő volt az egyetlen, aki leküzdötte a gumikból eredő hátrányát, és esős tehetségével még annál is tovább jutott. Bár a számok ezt nem tükrözik, Schumacher valami olyasmit vitt véghez azon a kínai délutánon, mint az 1996-os spanyol verseny esőjében. Vagy mint a 2004-es spá-i időmérőn, amikor utolsóként, a lehető legnagyobb vízben is harmadik helyre kvalifikált, legyőzve nem egy, száradó pályán futó vetélytársat. És Schumacher most, amikor mindennél nagyobb szüksége volt rá, újra elővette istenadta tehetségét, bámulatos vezetési tudását, mellyel képes az autóját képessége határig, olykor még azon is túlra vinni.
Kell-e ennél jobb bizonyíték a ma Schumachert támadóknak arra, hogy az eredmények és a számok valójában nem mutatják meg a mögöttük rejlő igazi teljesítményt?
És Kínában esett. Ez a lehető legrosszabb hír volt az olaszok számára. Már a nyári Magyar Nagydíjon nyilvánvalóvá vált ugyanis, hogy a víz a Michelin gumijait viselő autók terepe. És az időmérő edzésen ez igen élesen ki is ütközött. Az utolsó tíz helyből kilencen Bridgestonos versenyző állt. A Renault-ok pedig hatalmas, másodperces fölénnyel nyerték az edzést. Ám a nap hőse így is Schumacher volt! Egyedüli Bridgestone-osként bejutott ugyanis az első tíz közé, ahol végül a hatodik rajtkockát szerezte meg. Ő volt az egyetlen, aki leküzdötte a gumikból eredő hátrányát, és esős tehetségével még annál is tovább jutott. Bár a számok ezt nem tükrözik, Schumacher valami olyasmit vitt véghez azon a kínai délutánon, mint az 1996-os spanyol verseny esőjében. Vagy mint a 2004-es spá-i időmérőn, amikor utolsóként, a lehető legnagyobb vízben is harmadik helyre kvalifikált, legyőzve nem egy, száradó pályán futó vetélytársat. És Schumacher most, amikor mindennél nagyobb szüksége volt rá, újra elővette istenadta tehetségét, bámulatos vezetési tudását, mellyel képes az autóját képessége határig, olykor még azon is túlra vinni.
Kell-e ennél jobb bizonyíték a ma Schumachert támadóknak arra, hogy az eredmények és a számok valójában nem mutatják meg a mögöttük rejlő igazi teljesítményt?
Rutin
A vasárnapi rajt során újra vizes aszfalt várta a mezőnyt. Schumacher a magyarországi tapasztalatokkal a tarsolyában vágott neki a versenynek, abban bízva, hogy a pálya egyre csak száradni fog, miként azt az időjósok jelezték. Remekül rajtolt, tartotta hatodik helyét, és várt. A hungaroringi versenye után nyilván számtalanszor átgondolta a történteket, s ezúttal odafigyelt arra, hogy senki se előzze meg. Mert bár a hatodik hely nem volt a legkecsegtetőbb, de a körülmények szerencsésebb alakulásával remek kiindulási alapot jelentett. 8. kör – Alonso már több, mint húsz másodpercre van Schumachertől, ám a német ideje még csak most érkezett el. A pálya egyre szárazabb, a japán gumik végre jobban érzik magukat. Schumi eddig türelmesen várta a pillanatot, s most, hogy végre megérkezett az igazi tapadás, támadásba lendült. Könnyedén „gyalogolt” el Barrichello Hondája mellett a hosszú egyenesben. Még csak kifékeznie sem kellett egykori csapattársát. 13. kör – Button Hondája következett. A német bajnok egyre gyorsuló tempóval érte utol az angolt, és őt is megelőzte. Az előbbi egyenes végén fékezte ki a Hondát, s máris az élmezőny nyomába eredhetett. Fisichella volt a következő a sorban. Elöl Alonso, mögötte Räikkönen haladt, ám Schumacher végre ugyanolyan tempóra volt képes, mint ők. Most kezdődik a tánc – gondolhatta.
Eljött az első kiállások ideje. Először Kimi ment ki, aztán Michael. Egyikük sem cserélt kereket. A köztes gumi ugyanis üzemi hőfokon volt, ráadásul az egyre száradó pályán éppen ideális volt az egyre kopó, „slickesedő” felületük. Alonso is a bokszban járt, és ő új köztes gumikat kért. Majd lelassult. Kimi időközben kiesett a versenyből, magára hagyva Fisichellát az egyre gyorsabb Schumival. Ők ketten pár kör alatt utolérték az éllovas Alonsót.
És ekkor jött a több körön keresztül folyó tanácstalan színjáték. Fisichella nem merte megelőzni Alonsót, mert a másodikszámú versenyzők a mosónőkhöz hasonlóan korán halnak… A két Renault megpróbálta menteni a menthetetlent. Egymás mellett haladtak az egyenesben, lassítottak, fékezgettek, cikáztak. Ám Schumacher mindezt rideg nyugalommal szemlélte. Nem vitte el a lehetőség miatti lelkesedése, csupán kivárt. Rutinos rókaként mérte ugyanis fel a terepet. Húsz másodperces hátránya immáron a múlté volt, és tudta, hogy most már csakis rajta múlik, mit kezd a helyzettel. Kivárt. Megvárta, míg a két Renault dűlőre viszi a dolgot. Fisichella elhúzott Alonso mellett, és ekkor Schumacher lecsapott ellenfelére. Persze nem volt kérdés, hogy megelőzi-e – sokkal gyorsabb volt nála. Ám ahogyan tette, az mesteri volt. A célegyenesben egészen közel került hozzá. Az egyre szűkülő jobbos kanyarban óvatosan kellett fékeznie, nehogy belerohanjon a bizonytalan kék járgányba. Látva a csúszkáló autót maga előtt, más ívet választott. Egészen szűkre vette a kanyar végét, még a csúszós rázókövet is érintve, hogy minél szélesebb ívről fordulhasson a következő balkanyarba. Alonso szenvedett, autója csak csúszkált. Szélesen fordult a balosra, s ezt Schumacher azonnal kihasználta! Nem volt sok helye, mégis bebújt a Renault mellé. Persze, sima ügy volt. Ám Schumacher helyzetfelismerése, higgadtsága, és tiszta gondolkodása, mellyel ilyen éles helyzetben is pontosan tudta, mi és hogyan fog történni csakis a zsenikre, az érett zsenikre vall!
Eljött az első kiállások ideje. Először Kimi ment ki, aztán Michael. Egyikük sem cserélt kereket. A köztes gumi ugyanis üzemi hőfokon volt, ráadásul az egyre száradó pályán éppen ideális volt az egyre kopó, „slickesedő” felületük. Alonso is a bokszban járt, és ő új köztes gumikat kért. Majd lelassult. Kimi időközben kiesett a versenyből, magára hagyva Fisichellát az egyre gyorsabb Schumival. Ők ketten pár kör alatt utolérték az éllovas Alonsót.
És ekkor jött a több körön keresztül folyó tanácstalan színjáték. Fisichella nem merte megelőzni Alonsót, mert a másodikszámú versenyzők a mosónőkhöz hasonlóan korán halnak… A két Renault megpróbálta menteni a menthetetlent. Egymás mellett haladtak az egyenesben, lassítottak, fékezgettek, cikáztak. Ám Schumacher mindezt rideg nyugalommal szemlélte. Nem vitte el a lehetőség miatti lelkesedése, csupán kivárt. Rutinos rókaként mérte ugyanis fel a terepet. Húsz másodperces hátránya immáron a múlté volt, és tudta, hogy most már csakis rajta múlik, mit kezd a helyzettel. Kivárt. Megvárta, míg a két Renault dűlőre viszi a dolgot. Fisichella elhúzott Alonso mellett, és ekkor Schumacher lecsapott ellenfelére. Persze nem volt kérdés, hogy megelőzi-e – sokkal gyorsabb volt nála. Ám ahogyan tette, az mesteri volt. A célegyenesben egészen közel került hozzá. Az egyre szűkülő jobbos kanyarban óvatosan kellett fékeznie, nehogy belerohanjon a bizonytalan kék járgányba. Látva a csúszkáló autót maga előtt, más ívet választott. Egészen szűkre vette a kanyar végét, még a csúszós rázókövet is érintve, hogy minél szélesebb ívről fordulhasson a következő balkanyarba. Alonso szenvedett, autója csak csúszkált. Szélesen fordult a balosra, s ezt Schumacher azonnal kihasználta! Nem volt sok helye, mégis bebújt a Renault mellé. Persze, sima ügy volt. Ám Schumacher helyzetfelismerése, higgadtsága, és tiszta gondolkodása, mellyel ilyen éles helyzetben is pontosan tudta, mi és hogyan fog történni csakis a zsenikre, az érett zsenikre vall!
Csapatmunka
Schumacher üldözőbe vette Fisichellát. Miközben állandósult közöttük a pár másodperces különbség, a csapat a bokszutca falán lázasan dolgozott. Az egyre száradó pályán elsőként Kubica próbálkozott száraz gumikkal (sikertelenül), majd Rosberg. A döntés nehéz volt, és Schumi esetében kockázatos is. Ross Brawn számolt, Chris Dyer számolt, Jean Todt és Stefano Domenicali pedig ellenőrzött. Egy a legmagasabb szinte működő, olajozott, profi gépezet állt Schumacher mögött, biztos hátteret nyújtva neki a pályán mutatott megfontolt, nyugodt vezetéshez. A Ferrari – látva Rosberg slickgumis köreit – kihívta Felipe Massát. Nem volt kockázat „feláldozni”őt, elvégre a mezőny közepén haladt. Massa köreivel a Ferrari adatokat szerzett sokismeretlenes egyenletéhez, melynek megoldása elengedhetetlen a ’Mikor hívjuk ki bajnokunkat?’ kérdés megválaszolásához. Schumacher körözött és várt. Massa körözött, és beszélt. Rob Smedley elemzett, egyeztetett Luca Baldisserivel és Ross Brawnnal, akik megvitatták a tényeket Jean Todttal. Ez a bonyolult rendszer az évek során alakult ki, csiszolódott, tökéletesedett. Néha hiba csúszott a gépezetbe, mint a magyarországi versenyen is történt, ám hibázni csak akkor van értelme, ha tanulunk belőle. És ez a tanulás tette oly naggyá és sikeressé ezt a társaságot.
Schumacher üldözőbe vette Fisichellát. Miközben állandósult közöttük a pár másodperces különbség, a csapat a bokszutca falán lázasan dolgozott. Az egyre száradó pályán elsőként Kubica próbálkozott száraz gumikkal (sikertelenül), majd Rosberg. A döntés nehéz volt, és Schumi esetében kockázatos is. Ross Brawn számolt, Chris Dyer számolt, Jean Todt és Stefano Domenicali pedig ellenőrzött. Egy a legmagasabb szinte működő, olajozott, profi gépezet állt Schumacher mögött, biztos hátteret nyújtva neki a pályán mutatott megfontolt, nyugodt vezetéshez. A Ferrari – látva Rosberg slickgumis köreit – kihívta Felipe Massát. Nem volt kockázat „feláldozni”őt, elvégre a mezőny közepén haladt. Massa köreivel a Ferrari adatokat szerzett sokismeretlenes egyenletéhez, melynek megoldása elengedhetetlen a ’Mikor hívjuk ki bajnokunkat?’ kérdés megválaszolásához. Schumacher körözött és várt. Massa körözött, és beszélt. Rob Smedley elemzett, egyeztetett Luca Baldisserivel és Ross Brawnnal, akik megvitatták a tényeket Jean Todttal. Ez a bonyolult rendszer az évek során alakult ki, csiszolódott, tökéletesedett. Néha hiba csúszott a gépezetbe, mint a magyarországi versenyen is történt, ám hibázni csak akkor van értelme, ha tanulunk belőle. És ez a tanulás tette oly naggyá és sikeressé ezt a társaságot.
Zsenialitás és improvizáció
Chris Dyer a 49. körben megadta a jelet: itt az idő. Schumacher a bokszba hajt. Gyors, 6,9 másodperces szervizelés, melynek során szárazpályás abroncsokat kap, gyors szárnyállítás elől, s a nyalóka már emelkedik is. Irány a küzdőtér! Agresszív első kanyar, némi ellenkormányzással. Aztán a vörös gép első megdöbbenése után máris a száraz ívre hajt. Újra felveszi a megtört ritmust, mintha mi sem történt volna. Az élen Fisichella egy körrel Schumacher után áll ki. Itt dől el minden. Ezt Schumi is pontosan tudja. Volt már része hasonlóban nem is egyszer. Hiszen valósággal beléforrt tudatába a 2000-es szuzukai verseny, melyet egy parádés be- és kivezető körben nyert meg Häkkinennel szemben, végig a határon autózva. A nagy áttörés pillanata volt az, a rég áhított győzelem beteljesülése. Mely által csakis jobb és gazdagabb lesz az ember. Schumi most ugyanazt teszi, mint azon a 2000-es japán versenyen, a ’98-as magyar futamon, vagy a 2004-es Magny-Cours-in. Amikor kell, a határig merészkedik, kockáztat, mert a cél ezt kívánja. És hiába a sok víztócsa a pályán, hiába a hideg, az efféle körülményekben veszélyes gumik az autón, Schumi egyszerűen együtt él autójával és a pályával.
Fisichella kifelé gurul a bokszból, miközben Schumacher a célegyenesre fordul. A Renault most éppen olyan bizonytalan, mint körökkel korábban Alonso mellett. Nehézkesen fordul rá az első kanyarra. Az autó szenved, hideg gumijai pedig mit sem törődve a kétségbeesetten jobbra forduló kormány parancsával, csúsznak a vizes ív felé. Schumacher pedig jön. Immáron a korábbi lendülettel. Pillanatok alatt odaér a szenvedő kék autó mögé, majd már felmelegített gumijaniak tapadását kihasználva szűken bebújik mellé. Ám a Renault ekkor életre kel. Rátalál a száraz ívre, és sofőrje élesen jobbra húz. Schumacher érzi, hogy ez a nagy alkalom. „Most vagy soha” – gondolhatja, és agresszíven ráhajt a pálya szélét szegélyező rázókövekre, jobb kerekével érintve a vizes füvet is.
El kellett kerülnie az ütközést, de meg kellett előznie ellenfelét. A másodperc töredéke alatt döntött úgy, hogy vállalja a vizes fű miatti kockázatot. És nyert! Mert agresszív volt és improvizatív. Pontosan akkor, amikor kellett.
Chris Dyer a 49. körben megadta a jelet: itt az idő. Schumacher a bokszba hajt. Gyors, 6,9 másodperces szervizelés, melynek során szárazpályás abroncsokat kap, gyors szárnyállítás elől, s a nyalóka már emelkedik is. Irány a küzdőtér! Agresszív első kanyar, némi ellenkormányzással. Aztán a vörös gép első megdöbbenése után máris a száraz ívre hajt. Újra felveszi a megtört ritmust, mintha mi sem történt volna. Az élen Fisichella egy körrel Schumacher után áll ki. Itt dől el minden. Ezt Schumi is pontosan tudja. Volt már része hasonlóban nem is egyszer. Hiszen valósággal beléforrt tudatába a 2000-es szuzukai verseny, melyet egy parádés be- és kivezető körben nyert meg Häkkinennel szemben, végig a határon autózva. A nagy áttörés pillanata volt az, a rég áhított győzelem beteljesülése. Mely által csakis jobb és gazdagabb lesz az ember. Schumi most ugyanazt teszi, mint azon a 2000-es japán versenyen, a ’98-as magyar futamon, vagy a 2004-es Magny-Cours-in. Amikor kell, a határig merészkedik, kockáztat, mert a cél ezt kívánja. És hiába a sok víztócsa a pályán, hiába a hideg, az efféle körülményekben veszélyes gumik az autón, Schumi egyszerűen együtt él autójával és a pályával.
Fisichella kifelé gurul a bokszból, miközben Schumacher a célegyenesre fordul. A Renault most éppen olyan bizonytalan, mint körökkel korábban Alonso mellett. Nehézkesen fordul rá az első kanyarra. Az autó szenved, hideg gumijai pedig mit sem törődve a kétségbeesetten jobbra forduló kormány parancsával, csúsznak a vizes ív felé. Schumacher pedig jön. Immáron a korábbi lendülettel. Pillanatok alatt odaér a szenvedő kék autó mögé, majd már felmelegített gumijaniak tapadását kihasználva szűken bebújik mellé. Ám a Renault ekkor életre kel. Rátalál a száraz ívre, és sofőrje élesen jobbra húz. Schumacher érzi, hogy ez a nagy alkalom. „Most vagy soha” – gondolhatja, és agresszíven ráhajt a pálya szélét szegélyező rázókövekre, jobb kerekével érintve a vizes füvet is.
El kellett kerülnie az ütközést, de meg kellett előznie ellenfelét. A másodperc töredéke alatt döntött úgy, hogy vállalja a vizes fű miatti kockázatot. És nyert! Mert agresszív volt és improvizatív. Pontosan akkor, amikor kellett.
Józanész
Schumacher egy kör alatt hét és fél másodpercet vert Fisichellára. Ekkor nyilvánvalóvá vált, hogy ez a verseny már a kezében van. Ám hátravolt még 15 kör! Schumacher, mint azt korábban már 90-szer is megtette, ezúttal is könnyedén hozta be autóját a célba. Ez talán csak egyetlen alkalommal jelentett nehézséget a német rekorder számára: a 2003-as flúgos japán versenyén. Akkor a hatodik cím volt a tét, és minden rossz összejött Michaelnek, ami csak összejöhetett: rossz rajthely, lassabb autókkal való viaskodás, szárnytörés. Nem volt jó formában, mégis megcsinálta. És nyilván ez is csak erősebbé, jobbá tette őt.
Ezúttal azonban szó sem volt ilyen „indiszponáltságról”. Akár élvezhette is volna gyorsaságát, kiautózhatott volna nagyobb előnyt is, hogy biztosra menjen, de visszafogta magát, és óvatos ám ésszerű vezetéssel gurult át a célvonalon. Miután Fisichella elengedte a csapat hibái miatt feldühödött, és idegességében egyre nagyobb tempót diktáló Alonsót, Schumi, látva fogyatkozó előnyét, még kicsit a gázra lépett. Aztán önfeledt ünneplésbe kezdett.
Volt is miért! Az év közepén még veszni látszó bajnokságot olybá tűnt, a maga javára fordította. Több, mint egy év után ismét a pontverseny első helyén állt a neve. Mert a 114-114-es holtverseny valójában előny volt számra. A Ferrari felszálló ágban volt, Schumacher pedig lélektani előnyben. Ám sajnos a szuzukai balszerencse idő előtt véget vetett a nagy párharcnak – a Forma–1 egyik legnagyszerűbb párbajának. Az a motorhiba, majd a brazíliai balszerencse-sorozat nem volt méltó a küzdelem színvonalához, mely kétségkívül más befejezést érdemelt volna.
Ám 2006. október 1-én, az esős kínai nagydíj késő délutánján még erről mit sem tudhattunk. Csupán egy teljes körön keresztül a magasba emelt piros kesztyűt láttunk integetni egy győztes, csatától csapzott autóban. A csapat összes tagját önfeledten ölelgető piros ruhás nagy gyereket, azzal a hatalmas mosollyal az arcán. A mérnöke, Chris Dyer nyakába vetődve, a dobogón védjegyszerű örömugrást bemutatva, pezsgőt locsolva.
Egy versenyzőt, a valaha volt egyik legnagyszerűbb, legkomplexebb bajnokot. Olyan mennyiségű és minőségű tudás, intelligencia, ösztön és tehetség együttes birtokosát, amivel csak nagyon kevesek rendelkeznek.
Schumacher egy kör alatt hét és fél másodpercet vert Fisichellára. Ekkor nyilvánvalóvá vált, hogy ez a verseny már a kezében van. Ám hátravolt még 15 kör! Schumacher, mint azt korábban már 90-szer is megtette, ezúttal is könnyedén hozta be autóját a célba. Ez talán csak egyetlen alkalommal jelentett nehézséget a német rekorder számára: a 2003-as flúgos japán versenyén. Akkor a hatodik cím volt a tét, és minden rossz összejött Michaelnek, ami csak összejöhetett: rossz rajthely, lassabb autókkal való viaskodás, szárnytörés. Nem volt jó formában, mégis megcsinálta. És nyilván ez is csak erősebbé, jobbá tette őt.
Ezúttal azonban szó sem volt ilyen „indiszponáltságról”. Akár élvezhette is volna gyorsaságát, kiautózhatott volna nagyobb előnyt is, hogy biztosra menjen, de visszafogta magát, és óvatos ám ésszerű vezetéssel gurult át a célvonalon. Miután Fisichella elengedte a csapat hibái miatt feldühödött, és idegességében egyre nagyobb tempót diktáló Alonsót, Schumi, látva fogyatkozó előnyét, még kicsit a gázra lépett. Aztán önfeledt ünneplésbe kezdett.
Volt is miért! Az év közepén még veszni látszó bajnokságot olybá tűnt, a maga javára fordította. Több, mint egy év után ismét a pontverseny első helyén állt a neve. Mert a 114-114-es holtverseny valójában előny volt számra. A Ferrari felszálló ágban volt, Schumacher pedig lélektani előnyben. Ám sajnos a szuzukai balszerencse idő előtt véget vetett a nagy párharcnak – a Forma–1 egyik legnagyszerűbb párbajának. Az a motorhiba, majd a brazíliai balszerencse-sorozat nem volt méltó a küzdelem színvonalához, mely kétségkívül más befejezést érdemelt volna.
Ám 2006. október 1-én, az esős kínai nagydíj késő délutánján még erről mit sem tudhattunk. Csupán egy teljes körön keresztül a magasba emelt piros kesztyűt láttunk integetni egy győztes, csatától csapzott autóban. A csapat összes tagját önfeledten ölelgető piros ruhás nagy gyereket, azzal a hatalmas mosollyal az arcán. A mérnöke, Chris Dyer nyakába vetődve, a dobogón védjegyszerű örömugrást bemutatva, pezsgőt locsolva.
Egy versenyzőt, a valaha volt egyik legnagyszerűbb, legkomplexebb bajnokot. Olyan mennyiségű és minőségű tudás, intelligencia, ösztön és tehetség együttes birtokosát, amivel csak nagyon kevesek rendelkeznek.
S hogy miért a múltidézés? Hétvégén a bajnok újra Kínában nyomja a gázt – ezúttal új csapatban, egy új autóban. S bár a győzelemre valószínűleg nem sok esélye lesz (de tán még a dobogóra sem), s bár az elmúlt hetekben számos, igen éles kritikát, gúnyos megjegyzést kapott, a fenti történet mégis kissé megnyugtatóan hathat a Schumacher-szurkolók számára. A három évvel ezelőtti siker összetevői ugyanis továbbra is rendelkezésére állnak a „hétszeresnek”. A nyomás ugyanis a nagy elvárások ellenére sem mérhető a 2006-oshoz, s hogy így maradjon, arra Michael is külön odafigyel. A tehetség, a zsenialitás és az improvizáció nem felejthető tulajdonságok, a józanész pedig minden egyes nyilatkozatából sugárzik már a tesztidőszak óta. A rutin meg egyre csak nő. A csapatmunkára pedig ezidáig nemigen lehetett panasz – a maláj kerékanyaügy ellenére sem!
Vagyis a problémát csupa olyan tényező jelenti, amik változhatnak vagy változtathatóak: az autó gyengeségei, a három év kihagyás miatti újdonságok és a balszerencse. S ha ezek a problémák végre megoldódnak, hamarosan tán újra láthatjuk nagyot alkotni a Mestert! Hogy mindez mennyi ideig tart majd, azt nehéz előre megmondani. Tán fél év, tán csak pár futam, vagy az egész szezon.
A hétvégén Kína lehet a következő lépés. A helyszín, ahol három éve már egyszer minden összeállt, és ahol egy valódi mestermű született…
Vagyis a problémát csupa olyan tényező jelenti, amik változhatnak vagy változtathatóak: az autó gyengeségei, a három év kihagyás miatti újdonságok és a balszerencse. S ha ezek a problémák végre megoldódnak, hamarosan tán újra láthatjuk nagyot alkotni a Mestert! Hogy mindez mennyi ideig tart majd, azt nehéz előre megmondani. Tán fél év, tán csak pár futam, vagy az egész szezon.
A hétvégén Kína lehet a következő lépés. A helyszín, ahol három éve már egyszer minden összeállt, és ahol egy valódi mestermű született…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése