Összes oldalmegjelenítés

2011. július 17., vasárnap

A Császár útja (41.) – Fejtetőre állt világ

Az út rossz oldalán közlekednek, Európához tartoznak, mégsem közösködnek a kontinenssel, náluk az egy egység 0,9144 méternek felel meg, s csak azért rendelkeznek „önálló” egyházzal, mert egyik uralkodójuk mindenáron válni akart. Talán az esős-ködös időjárás, talán a szó szerinti elszigeteltség az oka, de tény, Nagy-Britannia a különcök országa, ahol mindig minden fordítva (vagy legalábbis másként) történik, mint azt „a kontinensen élők” megszokhatták. A Brit Nagydíjon ez a tézis többszörösen beigazolódott – olykor komoly vérnyomásgondokat előidézve a nem „angolul” gondolkodóknál. Persze a hibát nem feltétlenül a helyszínben érdemes keresni…


„A Forma–1 hazatér!” Amikor évekkel ezelőtt leleményes angol reklámszakemberek kitalálták, hogy ezzel a szlogennel hirdetik soron következő nagydíjukat, még nem is sejthették, hogy e cél érdekében kissé kisarkított kijelentésük egyszer mennyire fején találja a szöget! Akkor nyilván más volt a mondanivaló: Silverstone az F1 első versenyének helyszíne, s mint ilyen, egyben a sportág otthona is. Sőt, még több is annál. Az angolok tudniillik annak ellenére hajlamosak saját találmányuknak tekinteni az autóversenyzést (is), hogy köztudott tény: az első autót egy német építette, az első nagydíjat meg Franciahonban rendezték. Ilyenkor persze nem tűnik fel a ’Grand Prix’ kifejezés kevéssé angolos hangzása…
Hiába, ha az érdek ezt kívánja, a tények olykor elfeledett mendemondává degradálódnak, a lényeg úgyis a hatás. A valóság meg hajlítható anyagból készül, így könnyen passzítható hozzá. (Szerencséjük, hogy nincs olyan testület, amely felxibilis aerodinamikai elemként betilthatná ezt év közben…)
És pontosan ez az a hozzáállás, ami – a főként angolok által dominált – Forma–1-re is jellemző. A Cirkusz tehát nem csoda, hogy az elmúlt hétvégén otthonosan érezte magát egy olyan közegben, ahol egy másfajta logika és világszemlélet honos. A porondmestereknél is ez a módi, s ezt Silverstone többszörösen is bizonyította.


Anglia ­­+ Forma–1: zsák a foltját

Hogy a hely hatása volt-e, nem tudhatjuk, de ami az idei Brit Nagydíj hétvégéjén történt, az több szempontból is beleillik egy vérbeli angol komédiába – abszurdsága és a megszokással, a logikával teljesen szembemenő eseményei legalábbis alkalmassá teszik erre. A baj csak az, hogy miként a legabszurdabb és legelvontabb poénokon, úgy a Silverstone-ban történteken is nehéz lenne mosolyra erőltetni a szánkat. Már csak azért is, mert a düh érzése olyan kémiai folyamatokat indukál az emberi testben, melyek azt kényszeresen és meglehetős határozottsággal görbítik lefelé, meredek szakadékként mutatva az irányt a szeretett sportját hiányoló szurkolónak: az F1 arra ment…
Zuhant, zuhant, mégpedig nagyot, a földet érés fájdalmától viszont valahogy mégis a rajongónak kellett felordítania… Nem meglepő, hisz Angilában minden fordítva működik! Na de hogy az F1-ben is sajátos logika szerint történjenek a dolgok? Úgy történnek, s ezt bizonyítja, hogy ezúttal ordításból több is volt. Sőt, a Schumacher-szurkolónak talán még a hangja is elment…

A hely hatása mellett talán nem szabad elmennünk csak úgy. Lehet, hogy mindenről Nagy-Britannia és az angolok tehetnek? Vagy netán az újjáépített Silverstone?
Nos, Angliában ez talán fel sem tűnik, de a mi másként gondolkodó agyunk valamiért mégis azt mondatja velünk, hogy az újonnan elkészült és nemzeti büszkeséget simogató pátosszal átadott új célegyenes, valamint a mellette terpeszkedő „Wing” épületkomplexum kissé félresikerült. No nem mondom, hogy az építmény nem tetszetős… de kimondottan ronda. A bokszutcát a lehető legszűkebbre szabták, mivel mellé golfpályával kedveskedtek a bokszfalra igyekvő mérnököknek; az élcsapatoknak pedig külön árkot ástak a végére, hogy azok a legdrágább lelátókról figyelő nézői tekintetektől mit sem zavartatva végezhessék el kerékcseréiket… Mielőtt bárki csodálkozna, hangsúlyoznám: Angliában vagyunk.
S ha már a bokszutca: bejáratát sikeresen úgy alakították ki, hogy azon végighajtva a versenyző méretes darabot vághat le a pályából, s ezáltal hamarabb (!) szelheti át a célvonalat ott, mintha a versenyvonalon maradna. A verseny leggyorsabb körét Fernando Alonso 1 perc és 34,908 másodperc alatt teljesítette, saját leggyorsabb köre viszont 1:33,391 volt… Különös? Csak Anglián kívül! Charlie Whiting viszont nem csodálkozott, hanem cselekedett: egyfelől már csütörtökön közölte a csapatokkal, hogy e furcsaság miatt a hétvégén a „Stop and go” lesz a büntetési forma, mivel egy rosszfiú „egy normál áthajtással itt csak hat–hét másodpercet veszítene – ami túl kevés”; másfelől, meg azt is jelezte, hogy aki a verseny során trükközni próbál, és csak azért a bokszban hajt át a célvonalon, hogy ezzel időt nyerjen, azt bizony keményen megbünteti. Brrr.

A kérdés csupán az, vajon a helyszín és a körülmények miként írhatják felül a jog szent birodalmának szent elvét, miszerint „a törvény előtt mindenki egyenlő”? Mert az még rendben is lenne, hogy az FIA az azonos mértékű időbüntetést szem előtt tartva hozza meg döntését, a bökkenő csupán annyi, hogy a Stop and go és az áthajtás egyben fokozatot is jelent. És bár lehet, hogy a gyakorlatban a büntetés mértéke hasonló, elvi síkon viszont koránt sem tapasztalható az egyenlő elbánás érvényesülése: aki Silverstone-ban hibázik, nagyobb büntetést kap, mint aki másutt. Vajon mit szólna egy igazi bűnöző, ha bolti lopásért úgy kapna hat évet, hogy előtte és utána minden tolvaj megúszta hat hónappal – csak éppen most szigorúbb volt a bíró, mert a tárgyalóterem nyomasztóan szűk volt és meleg…?

Nos, Whitingék annyira otthon érezték magukat, hogy az igazságszolgáltatás alapelvét semmibe véve választottak megoldást. Tudniillik ha az FIA már mindenképpen hasonló időveszteséggel akarja sújtani a hibázókat, arra számtalan más lehetősége is lett volna, amelyek mellett könnyedén betarthatta volna az egyenlő bánásmód elvét is. Első lépésben például azzal, hogy miután a pályák építését is felügyelni szokták, már hónapokkal ezelőtt kezdeményezhették volna egy másfajta bokszbejárat építését, csak hogy az abszurd helyzetet elkerülhessék. De ha már nem is kerülték, 100 helyett 60-80 km/órára is csökkenthették volna a sebességkorlátozást, amivel egyfelől csökkent volna a bokszbejáratnál szerzett előny, másfelől meg továbbra is alkalmazhatták volna az áthajtást büntetésként…
Nem kérdés, Anglia furcsaságai felborították a megszokott F1-módit: a bokszutcába menni ezúttal nem veszteség, hanem nyereség volt. A gond viszont az, hogy ezt az FIA nem elkerülni igyekezett, hanem alkalmazkodott hozzá. Könnyen tette, mivel hasonlóan fordított gondolkodást alkalmaz már évek óta, mint amilyen a pályán látott félresikerült bokszutcákat talál ki…

Azért csak hasonlót, mert a péntek-szombati szabályokról folyó vitasorozat, valamint az FIA illetékeseinek percenként változó véleménye talán még annál is logikátlanabb volt. Sokatmondó viszont, hogy Charlie-éknak ez sem tűnt fel. Lehet, hogy a félretervezett környezet olyan otthonos miliő volt számukra, hogy a nyilvánvalóan abnormálist tekintették normálisnak?
Szerencsére sokaknak még helyén van az ítélőképességük. Az eset ugyanis olyan feszültséget generált a hétvége első két napján, hogy az lent, a nézőtéren kiverte a biztosítékot. Igaz, ez – minden bizonnyal az ugyancsak rosszul kiépített áramkörök miatt – feltehetően fent, a Wingben okozhatott áramszünetet vasárnapra. Legalábbis ez megmagyarázná, miként járhatott el a verseny alatt és után az FIA bírói testülete úgy, ahogy eljárt: sötét volt odafent…

Közeleg a vég - Schumi arra vár, hogy lecsaphasson Kobajasira. Lecsapott...


Következetes kövvetkezetlenség

Michael Schumacher kinyitja Mercedese hátsó szárnyát, s hogy végre támadási pozícióba kerüljön az előtte haladó Kobajasi Kamuihoz képest, a lehető legkésőbb fékez. Vagyis egy kicsivel annál is később – tudniillik a W02 fara az alacsony leszorítóerő miatt kitör, a kocsi vízre fut, és innen már nincs menekülőút. Azaz van, csak annak közepén éppen a Sauber halad. Az eredmény egy Valencia utáni újabb szárnytörés, valamint egy piruett a japán részéről. Nem kérdés Schumi felelőssége, még akkor sem, ha valójában manővere nem az előzést, csupán a közelebb kerülést szolgálta, elvégre rosszul mérte fel a féktávot – pontosabban a fékezéskor fellépő erőhatásokat (szárnynyitás, víz, KERS, fékerő elosztás).
De hogy szerencséje sincs a németnek, az sem lehet kérdés. Egyfelől azért, mert a DRS rajta kívül még másokon is kifogott ugyanígy, ugyanott, csakhogy Buemi és Hamilton voltak olyan szerencsések, hogy kicsúszásaik útjába nem került ellenfél, így ütközniük sem volt kivel – szabadon lubickolhattak a bukótér tócsáiban. Másfelől meg azért, mert mindez egy olyan országban történt, ahol a megszokottnál is jobban várják tőle az ilyen hibákat, hogy azonnal és kegyetlenül lecsaphassanak rá – mintegy „bosszút állva” Hillért, Coulthardért és az ötéves dominancia miatt érzett sosem múló féltékenységért. Félreértés ne essék, itt nem a versenybírókat vádolom bosszúvággyal, elsősorban a pálya szélén ujjongó közönségről beszélek.

Hogy miként jönnek ők a képbe? Nos, Lewis Hamilton az utolsó körben, Felipe Massával történt ütközése kapcsán. Amikor a McLaren odébb taszajtotta a Ferrarit, lényegében nem tett mást, mint amit Schumi Kobajasival: egy ütközéssel nyert magának pozíciót a másik fél kárára. A különbség csupán annyi, hogy Hamilton sem a DRS-re, sem a nedves aszfaltra nem hivatkozhat nehezítő körülmény gyanánt, továbbá ő Schumacherrel ellentétben kimondottan előzési szándékkal csúszott bele ellenfelébe. S hogy akkor ezen eset vajon miért nem jutott el még a vizsgálat szintjére sem a versenybíróknál, arra a nézőtéren uralkodó hangulat ad választ. A manővert látva a lelkes brit közönség egy emberként kiáltott fel örömében. Nos, ez az ováció egy esetleges utólagos büntetéssel minden bizonnyal ugyanolyan erejű népharaggá deformálódott volna – nem mellesleg a versenybírák felé irányulva…

Persze van még egy vonatkozása a különböző bánásmódnak: mégpedig a név súlyának kérdése. Amennyiben Michael Schumacher hibázik, az nyilván nagyobb figyelmet kap, mintha mondjuk Pastor Maldonado tenné ugyanazt. A Schumacher kétes ügyeiről sokakban élő kép ezen figyelmet csak még tovább élesíti, melynek eredményeképp a németet nem csupán azzal szembesítik, hogy hibázott, de rendre azzal is, hogy ezt tőle különösképpen elfogadhatatlannak tartják.
A másik név Lewis Hamiltoné, aki az elmúlt három versenyen négy kétes incidensbe is belekeveredett, megspékelve egy bírói rasszistázással, nagy médiafigyelmet vonva maga után. Ebből a bírói intézménynek is bőven jutott – főként kritikából, melyek szerint túlságosan engedékenyek mostanság. A tekintélyükön esett csorbát most úgy tűnt, Schumacheren kívánják kiköszörülni, de ha már adódott egy lehetőség rá, a Hamilton-kérdést is megoldották annyival, hogy ezúttal átnéztek az angol balesetén, nehogy továbbra is azt a képet erősítsék, hogy az FIA valósággal rászállt Ali G. haverjára… Nem semmi következetesség.

Félreértés ne essék, itt elsősorban nem Hamilton elmaradt büntetését kérem számon, de még csak nem is Schumacher stop and gójának semmissé tételéért ágálok. Csupán felettébb zavaró az a fajta visszásság, mely az FIA következetlen és szubjektív tényezők által befolyásolt döntési mechanizmusát jellemzi. Beengedni a nemzetiség, a név, a saját imidzs és a közönség illetve média esetleges reakcióinak szempontjait egy objektivitásra és az egyenlő bánásmód elvére épülő testület munkájába a lehető legnagyobb hiba egy ilyen szervtől!
Persze következetességet várni az FIA bármely „részintézményétől” már évek óta naiv hozzáállás lenne. Ez a szál messzire is vezethetne, de ezúttal szigorúan Stop-and-go-földén maradunk. Amennyiben ugyanis a mostani futamokon is túlra tekintünk, azt látjuk, hogy míg Whiting éppen a következetes büntetések szükségességére hivatkozva érvelt Angliában a Stop and go alakalmazása mellett, a gyakorlatban semmilyen következetesség nem tapasztalható a büntetések terén.

Tudniillik míg Silverstone-ban szempont volt a bokszutca hossza, Montrealban például elfeledkeztek foglalkozni vele. Ott Jenson Button, Jerome D’Ambrosio és Adrian Sutil kaptak áthajtásos büntetést. Az angol gyorshajtásért, a belga rossz gumihasználatért, a német pedig baleset okozásáért… S bár a sok biztonsági autós fázis alapján igen nehéz pontosan meghatározni, e büntetés milyen veszteséggel járt Kanadában, mi mégis megpróbáltuk.
Maga az áthajtás 14 másodpercet vett igénybe, ám mivel ez 100 km/órás tempóval történik, a valós veszteség ennél valamivel kevesebb. Hogy mennyivel azt egyedül Adrian Sutilnál volt lemérhető, aki Safety Cartól mentes időszakban töltötte le büntetését. A gyengébb idegzetűek üljenek le: a német 6 másodpercet bukott az áthajtással! Vagyis nagyjából annyit, amennyi Charlie-nk csőrét erősen bökte Silverstone-ban. Ezt a kihajtás előtt és után futott köridőkhöz viszonyítva számoltuk ki, ám más úton is hasonló eredményre jutunk. (A bokszutca 392 méter hosszú, ha ezen távot 100-al a bokszban, vagy 300-zal a pályán tesszük meg, a különbség nincs 5 másodperc – ehhez jön még egy-két szekundum a kigyorsítások és lassítások miatt.) Kérdés, vajon ha Whitingék Silverstone-ban számolgattak, Kanadában miért nem tették? Vagy ha tették, ott nem volt fontos szempont az időveszteségek kiegyenlítése?

Ha pedig még messzebb megyünk, s a korábbi versenyeket is ilyen szemüveggel vizsgáljuk, azt látjuk, hogy Sepangban Buemi sebességtúllépésért kapott Stop and gót, amivel 29 másodpercet vesztett, Alonso és Hamilton baleset okozásáért illetve többszöri irányváltásért utólag kapott áthajtásos büntetést, 20 másodperccel; Pastor Maldonado isztambuli gyorshajtását egy 14 szekundumos veszteséget hozó áthajtással úszta meg, míg Hamilton baleset okozásáért ugyanilyen büntetést kapott Monacóban, ott viszont 19 másodpercet jelentett mindez.
A lista hosszú, ám már ennyiből is kitűnik két dolog: egyfelől hiába beszél az FIA az időbüntetések következetességéről, valójában ennek nyomát sem látni (hol törekszenek rá, hol nem, a rendszert pedig a káosz szabályozza leginkább), másfelől pedig a bűn és büntetés közötti kapcsolat is nélkülöz mindenféle logikát. A baleset okozása hol súlyosabb, hol enyhébb egy gyorshajtásnál, szankcionálása pedig hol elmarad (pl. Hamilton montreali esete Webberrel, amely lényegében nem sokban különbözött a mostani Schumi-ütközéstől…), hol figyelmeztetés, hol pedig áthajtás. Most meg Stop and go.
Hogy szezonon belül nem is feltétlenül következetes az egyre kevésbé tisztelt bíróság, talán még megmagyarázható (pl. minden versenyen más összetételű a testület). Az viszont, hogy immáron egy hétvégén belül sem az, elfogadhatatlan. Ugyanaz a kategória, mint a motorvezérlés szabályozása körül kialakult bohócparódia…

Most, hogy az FIA-t eme tények összegzésével teljesen megfosztottuk hitelességétől, már csupán egyetlen kérdés maradt: vajon Angliában azért hivatkoztak annyira a következetes büntetés szükségességére, mert valóban törekszenek rá, vagy csupán azért, mert ez volt a legkézenfekvőbb indok ésszerűtlen tevékenységük megmagyarázására? Koránt sem mindegy. Tudniillik ha törekszenek, és ezek ellenére nem sikerül következetesnek lenni, a jó szándék dilettánsoktól ered… Ebben az esetben a tudás hiánya a fő gond. Amennyiben viszont csak érv a következetesség, az FIA annak ellenére nem törekszik rá, hogy tisztában van azzal is, hogy kellene, meg azzal is, hogy lehetne. Ez pedig már a flegmaság és a képmutatás kategóriája…

Nos, Kedves FIA, igazodjon el Önökön az, akinek Péter az anyja!

"Miért pont én?" A Tisztelt bíróság mindig objektív és következetes - így Schumival is. Ezért tiszteljük őket...


Verseny is volt…

Messzire kalandoztam valós témámtól, de sajnos Schumacher hétvégéje kapcsán ez jelenti a legfőbb kérdést – lévén, a „hétszeres” versenye nem a Copse előtti víztócsákon, hanem ezen a számos irányból támadható büntetésen úszott fel.
Ami amúgy teljességgel túlzás volt a bíráktól. Mégpedig több okból is. Egyfelől a versenyirányítás meggondolatlan show-szomjtól vezérelve adta ki idejekorán a DRS-aktiválás engedélyét. Év elején világosan lefektették a szárny használatának elveit, mely szerint vizes pályán tilos nyitogatni. Hogy miért, azt a számos kicsúszás és Schumi ütközése jól megmutatta. Másfelől azért, mert a vizes útviszonyok a kopó köztesgumikkal és a DRS-sel kiegészülve igen komoly enyhítő körülményt jelenthettek volna… ha a vétkest nem Schumachernek hívják. Harmadrészt pedig azért is, mert mint Kanadában láttuk, az idei szezonban hasonló körülmények között akár még súlyosabb ütközéseket is büntetlenül hagytak ezen érvekre hivatkozva.

Persze véletlenül sem kívánom felmenti Schumachert hibája felelőssége alól, hiszen ez most már a harmadik szárnyzúzása volt a szezonban, és ennél azért többet várhatunk el tőle. Ám az kissé ironikussá teszi a mostani eseményeket, hogy e három eset közül talán ez volt a legkevésbé súlyos – a bírák mégis most érezték legsúlyosabbnak hibáját. Hogy az isztambuli ütközés Petrovval nagy butaság volt, nem kérdés. A valenciait a kiélezett helyzet némiképp enyhítette, a mostani viszont annyiban mindkét esettől eltért, hogy Schumi ezt talán még nagyobb odafigyeléssel sem feltétlenül tudta volna elkerülni.

Pedig ha megteszi! Ugyanis ezt az egy hibát leszámítva a rekordbajnok igazán impozáns versenyzést mutatott be – Montreal után ismét. Már a rajtja is remekül sikerült, az első körben három helyet írt jóvá okos helyezkedésével, majd a második körben Maldonadót megelőzve a Stowe-ban már a 9. helyen állt. Fokozatosan közelített Kobajasira – a végén a kelleténél is közelebb került hozzá…
Ám talán mert Angliában voltunk, furamód a szárnytörés bizonyos szempontból kedvező helyzetbe is hozta Schumit: elsőként válthatott slick gumikra, mellyel etalonná vált a többiek számára. Hogy ez a húzás a kényszer eredménye volt, nem kérdés, ugyanakkor a verseny eleji rádióbeszélgetésből kiderült, a Mercedes e nélkül is bátor stratégiára készült – feltehetően pár kör után a baleset nélkül is felkerültek volna a száraz pályás gumik a 7-es autóra. Mindez pedig bíztató jele annak, hogy a Kanadában múltból visszatérő régi Schumi azért nem veszett el a mostanában sűrven jövő szárnycserék tengerében.
A német remek tempóját ezt követően csupán a büntetés törte meg, no meg az a pár előzés, amellyel visszaküzdötte magát a 9. helyre. Egy kiállást megspóroló taktikájának még úgy is meglett az eredménye, hogy a futam végére Mercedese már igencsak elkoptatta gumiját, melynek köszönhetően Nick Heidfeld ellen már esélye sem volt az előzésre. Bajnokunk így is elmondhatja magáról, hogy a mezőny végéről pontszerző helyre tornázta fel magát – annak ellenére, hogy majd egy teljes kört vezetőszárny nélkül teljesített, volt egy hosszúra nyúlt kerék- és szárnycseréje és egy büntetése is. És ami mindezeken túl a legfontosabb: Schumi ezúttal nem veszett el a vesztett helyzetben, Isztambulhoz vagy Valenciához képest, ezúttal „csakazértis” megpróbált visszakapaszkodni, sütött róla a bizonyítási vágy, s a kanadaihoz hasonlatos ritmusban űzte-hajtotta Mercedesét, mit sem törődve azzal, hogy lényegében egy-két pontocska volt számára a maximum. Schumi ezúttal határozottan kerekedett felül a nehézségeken, melyek elkedvetlenítés helyett inkább arra ösztönözték, hogy régi jó szokásához híven inkább rátegyen egy lapáttal.

Kitartásának, eltökéltségének meg is lett az eredménye. Melyet ezúttal nem feltétlenül a szerzett pontok, hanem sokkal inkább a csapattárssal való összevetés mutat meg leginkább. Az alábbi táblázat a két Mercedeses egyes etapjainak átlagköreit összesíti. Jól látható Schumacher fölénye – kivéve a második etapot. Ám ennek végeredménye kissé csalóka, tudniillik benne van az első teljes szárazgumis kör, mely – lévén, hogy Rosbergé három körrel később született – a jóval vizesebb pályán jóval lassabbra is sikeredett, továbbá a büntetés miatt újra lehűlt gumikkal futott kör is. Másfelől ez az etap gumikopás szempontjából sem volt éppen ideális, mivel Schumi 22, Rosberg viszont csak 18 kört ment ezen szett Pirellikkel. (az egyes etapok összevetését ld. még a cikk alján, a három grafikonon)

Az igazán beszédes viszont táblázatunk a teljes verseny átlagkörét mutató sora, mely elárulja nekünk, hogy Schumi majd’ fél másodpercet adott csapattársának körönként. Ez a futam egészére vetítve 25 másodpercet jelent, Vagyis a „hétszeres” ennyivel volt gyorsabb ezen a vasárnapon ifjú kollégájánál.

Más kérdés, hogy Angliában minden fordítva működik, így pedig cseppet sem számít furcsaságnak, hogy a gyorsabb Schumacher valójában Rosberg mögött ért célba… Persze ennek megvannak a nyilvánvaló okai: a baleset és a büntetés. Miután Schumi a pályán gyorsabb volt Rosbergnél, érdemes alaposan szemügyre venni, miért és mennyit veszített vele szemben a bokszban. Második táblázatunk Schumi csapattársához viszonyított veszteségeit összesíti a ki- és bevezető köreik összevetése alapján (a büntetésnél Rosberg abban a két körben futott időeredményéhez viszonyítva számítottuk ki Schumacher időveszteségét). Ebből egyfelől jól látszik, hogy az imént említett korai szárazgumira váltás a szárnytöréssel és –cserével kiegészülve jó húsz másodperces veszteséget jelentett önmagában; míg Nigel Mansellék büntetése további 25-öt. Schumi „nyeresége” egyfelől a sokat tárgyalt fura bokszbejáratnak eredménye – no meg annak, hogy amikor a két csapattárs azonos körülmények között hajtott bokszba, akkor bizony a kerpeni ebben is jobb volt. Mert e tekintetben Schumacher még ma is kiemelkedően jó – erre már korábban is láthattunk
bizonyítékot.

És mint az a szárnytörős hétvégéken lenni szokott, most következi „Mi lett volna, ha” rovatunk. Schumacher 19 másodperccel ért célba csapattársa mögött, ennyi maradt a verseny összes megpróbáltatásával összeszedett 40-ből. Mindebből az következik, hogy Schumacher baleset nélkül könnyedén a hatodik helyen ért volna célba – balesettel, de büntetés nélkül meg kevésbé könnyedén a hatodikon… Legalább.

Hogy ennél jobb pozíciókra is pályázhasson, ahhoz elsősorban arra lesz szüksége, hogy a Mercedes által Silverstone-ban először pályára vitt újítások (új kipufogórendszer, padlólemez és diffúzor) valóban hatékonyan működjön. Azért valóban, mert bár mind Ross Brawn, mind Ros…-berg elégedetten vélekedett róluk – csak éppen mivel Angliában volt a verseny, ahol az időjárás szeszélyes, a normál logika alapján következtetéseket levonni meg veszélyes, így végső eredményhirdetésre legkorábban Németországban kerülhet sor. Már csak azért is, mert a három nap során ezúttal leginkább csak vizes körülmények között, meglehetősen hűvös időben tesztelhették az újításokat, ráadásul mindezt olyan autókkal, amelyeket csak nagyjából „lőttek be”. Schumiét különösképpen, köszönhetően a szombati egyetlen száraz edzésen fellépő váltóhibának…

Bosszankodhatnánk emiatt, de azt az időjárást okolni az értékelés elnapolása miatt, amely másnap éppen a segítségünkre volt, legalább olyan furcsa lenne, mint amilyen furcsa egy ilyen hibákkal teli hétvégét követően azt állítani, Schumacher, úgy néz ki, valóban előrelépett az utóbbi időben. Vagy azt, egy 13. rajthely után, hogy végre az időmérőkön is közelebb került csapattársához (még ha ebben a Mercedes inkább versenyre hangolt beállításai is szerepet játszanak). No meg hogy a szárnytörés miatti gyengécske eredmény mögött valójában egy igen bíztató teljesítmény áll.

Furcsa? Logikátlan? Ugyan már, ez Nagy-Britannia fordított világa! Melynek furcsaságait könnyed derűvel elnézzük. Itt még akár az is előfordulhat, hogy egy Schumacher hétvégéjét összefoglaló írás döntő hányada Charlie Whitingról és az FIA-ról szól… Van ugyanis egy olyan vidék, ahol még az angliai viszonyoknál is minden kaotikusabb: Forma–1-nek hívják, ahol az érdekek és az üzlet ideális ívén közlekednek, ahol egy egység olykor 6-7, máskor 29 másodperc, saját szabályrendszerük pedig leginkább csak azért van, hogy alkotóinak legyen mivel játszadozniuk, ha a verseny éppen unalmassá válna.

Nos, nem vált, hála a feje tetejére állított F1-logikának. Valakinél gyömbér? Állítólag az segít. Ez a testhelyzet huzamos ideig ugyanis nem tesz jót a gyomornak… 

Megvan a megoldás! A Mercedes mérnökei talán elgondolkodhatnának egy hasonló aero-fejlesztésen. Schumi már úgyis sokat tesztelte ezt...

Grafikonok - etapok:

*** Blogom ezen résztől kezdve hivatalosan az Ideális ív című blog rovatát képezi. Írásaim ezentúl a következő címen jelennek meg elsőként: http://idealisiv.blog.nepsport.hu/ (ugyanakkor e helyütt továbbra is elérhetők lesznek.)***

4 megjegyzés:

  1. Szánalmas ez a cikk. Cipésznek megannyi büntetést néztek el a múltban Kedves cikkíró, azokon miért nem háborodott fel? Hamilton-Massa eset meg fair, még a bőgőmasina Massa szerint is fair volt Lewis. Ez önmagáért beszél. Emellett Brit GP-n brit pilótát nem fognak büntetni ilyen apróságért.

    De a legnagyobb szánalom ez a bosszú dolog. Cipészt 1994 Adelaide-ért rühellik a németek. Nem pedig azért az 5 évért. Tipikus utolsó májkül seggnyaló hozzáállás ez. Cipész egy gerinctelen féreg, ezért utálják a britek is.

    Másfelől az áltagkörökből az jön le, hogy Rosberg volt a gyorsabb a versenyen. Hisz 2. etapban sokkal gyorsabb volt a Cipésznél, 3. etapban közel megegyzőt mentek, míg az elsőben a májkül volt jobb. Na ebből, hogy is jött ki, hogy a cipész volt jobb?

    Másfelől, az hogy Cipész jobb lett volna Rosbergnél az nem több, mint feltételezés. Cipész eddig sem volt jobb Niconál. Niconak az idén mindig van vmi műszaki hibája, pl. a gumikkal is komoly problémái vannak, de jó pár egyéb gondja is volt. De így májkül előtt van a tabellán, és előtte is lesz.

    Harmadrészt a "császár útja"?
    GERINCTELEN PATKÁNY, A FÉREG, MINDENIDŐK ABSZOLUT LEGSPORTSZERŰTLENEBB VERSENYZŐJE.

    VálaszTörlés
  2. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  3. Köszönöm, hogy annak ellenére, mennyire elvakult Schumi-gyűlölő, el merte olvasni írásomat, sőt egyáltalán az oldalra tévedt. :) A hozzászólása és ahogyan fogalmaz, mindent elárul Önről... Ezen megnyilvánulásával (amit más fórumokon is nyilvánvalóan rendszeresen gyakorol) sajnos nem Schumacher személyiségének negatív vonásait reklámozza, ahogyan az szándéka volt, hanem leginkább Önmaga frusztráltságát, amellyel képtelen reálisan szemlélni mind Schumacher személyét, mind azon véleményeket, amelyek az Önével ellenkezőek. Ezek után ne csodálkozzon, ha esetleg nem veszik komolyan Önt, illetve ha további hasonló stílusú hozzászólásait törölni fogom.

    Saját blogomban nem vagyok köteles eltűrni az efféle mocskolódást, névtelenség mögé bújva ez ráadásul épp oly gerinctelenség és "sportszerűtlen", gyáva tett, mint amiket Ön másokon kér (jogtalanul) számon. Nem vagyok ellene a kritikának, sem a Schumit nem kedvelők véleményének meghallgatásának, ez azonban nem kritika, hanem olyasmi, amit trollkodásnak hívnak netes nyelven. Arra pedig e helyütt semmi szükség.

    VálaszTörlés