Jelentjük, Schumi hosszú idő után ismét megdöntött egy rekordot. Igaz, ezúttal csupán egy egyénit, s fájdalom, hogy negatívat… A nyomasztóan eseménytelen Európa Nagydíjon az 57. kör végén lendült a kockás zászló a Mercedes előtt, Michael Schumacher pedig megszerezte élete első 17. helyét egy F1-es versenyen. Mivel ennél rosszabb helyezésről a német eddig csupán pletyka szintjén hallott, Valencia most vállalta a lakatlan sziget szerepét, s egy hétvégés magány-kúra keretében vákuumba helyezte őt, elszigetelve mindenféle versenyzéstől és izgalomtól, hogy még véletlenül se ábrándozzon mások pozíciójáról, majd szembesítette a valósággal: a 17. hely nyomorúsága nem csak legenda. A Robinson Crusoe-i helyzetek jók arra, hogy rákényszerítsék az embert, hogy elgondolkodjon önmagáról (mással úgysem találkozik…), átértékelje saját helyzetét.
Ezúttal mi is valami hasonlót teszünk – igaz, nem magunkkal, hanem kedvenc versenyzőnkkel és csapatunkkal.
„Utazás a kegyetlenbe”
„Elég későn láttam meg Petrovot, de tudtam, hogy valahol jönnie kell. Megpróbáltam olyan későn fékezni, amennyire csak lehet, hogy mellette érjek a kanyarba, aztán amikor vissza akartam venni, blokkoltak az első kerekeim és belecsúsztam – egyértelműen az én hibám volt.”
Ajaj, Michael, ez azért enyhe túlzás! Tény, hogy hibáztál, na de más szennyesét is magadra venni? Amikor Schumacher első szárnya úgy döntött, kerékalátét lesz Vitalij Petrov Renault-jához (vicces, hogy még ma is mindenki így hívja a Lotust – érdemes volt annyit pereskedni a névről…), már akkor egyértelmű volt, hogy Schumi újra egy versenybaleset áldozatává vált a középmezőnyben. Tény, hogy az ilyesmihez mindig két ember hibája kell, no meg egy helyzet, amelyben azok maximálisan félreértik egymást, miközben saját önfejűségüknek engedelmeskedve cselekszenek úgy, mintha a másik ott sem lenne.
Pontosítok: csak Petrov tett úgy. Ő ugyanis nem volt hajlandó tudomást venni a Mercedesről maga mellett. Csakhogy a szokatlan ívű kanyarodásával elárulta magát: valójában nagyon is tudta, mi a helyzet, „színjátéka” csupán a csata megnyeréséhez szükséges vértezet volt, mely komor határozottságba bújtatta újoncos hévjét – megadásra kényszerítendő az ellenfelet.
Vele ellentétben Schumi nagyon is úgy tett, mintha ott lenne a másik fél – esetében meg éppen ez volt a baj… A mindig határokat feszegető bajnok ezúttal ismét túlcsúszott kicsit a vonalon (ez a záróvonalra is igaz – bár ezen „bűntettével” nem volt egyedül a verseny során): addig nyomta a gázt, amíg a nem éppen ilyen csatára állított fékek makacsul blokkolták az első kerekeket, amik nagy kétségbeesésükben tálcaként dobták oda azt az első szárnyat Petrov Pirellije alá.
Két önfejű versenyző, csikorgó kerekek, némi füst: koccanás tálalva!
Az ilyesfajta esetért vállalni a teljes felelősséget igencsak gavalléros nagyvonalúság. Olyasféle, mint amilyet csak egy vesztett helyzetben – mondjuk a 17. helyen – lévő ember vállal könnyedén, annak tudatában, hogy már semmit sem veszíthet, mivel a senki földjén tanyázik, ahonnan se előrébb se hátrébb nem vezet út. Ha meg mégis? Nos, Timo Glock számára talán komoly tétje lenne egy-egy pozíció jóváírásának illetve elvesztésének, Michael Schumachernek viszont oly mindegy, hogy egy 16. vagy egy 18. hellyel állítja-e fel negatív rekordját, hogy akár még önként is jelentkezett volna egy büntetésért…
A lakatlan szigeten önként száműzetést vállalni nem nagy áldozat. Egy ilyen helyen viszont lényegében minden tét nélküli, s ez ellen egyetlen megoldás van: maga a menekülés. Tud-e tehát nem könnyelműen nyilatkozni egy kétes esetről az ember azok után, hogy a verseny derekán egyre növekvő, majd stabilizálódó hátránnyal körözget a mezőny végén, távol minden ellenfelétől, s ezáltal attól is, hogy pozícióján a kockás zászló lendüléséig még javítani tudjon? Az ember ilyenkor talán bármit magára vállal, csak szabaduljon már innen. De vajon volt-e esély nem ide jutni?
 |
| Szikrázó szárny: Schumi még mindig tart. Az előzés ritkán látott válfaját mutatta be nekünk a "hétszeres". Köszönjük, Vitalij... Szegény Sutil! |
A kényszerstratégia hendikepje
„Egy másodperccel lassabb a lágyabb keveréknél. Emiatt világos, hogy megpróbáljuk oda beilleszteni, ahol a legkisebb kárt okozza. Hosszabb időn át persze konstansabb teljesítményt nyújt. Stratégiánkat ezekhez igyekszünk igazítani.”
Célnak szép, csak épp a megvalósításba csúszott hiba. Schumacher szombati interjújában felvázolta nekünk a keményebb keverék használatának főbb szempontjait, melyek meg nem valósulása másnap egyúttal a gyenge eredmények komoly indokává vált. Schumacher verseny végi lassúságát és hátrányát ugyanis az a keményebb keverék okozta, mely a tervezett idő többszörösét, jó 25 kört volt a Mercedesén – ráadásul éppen a verseny azon szakaszában, melyben közvetlen vetélytársai (Kobajasi és Petrov) már a lágyabbik abronccsal köröztek. Hát ennyit a keményebb keverék okozta kár minimalizálásáról…
Persze lehetett volna másként is. Mivel ezen stratégiája nemhogy nem használta ki, valósággal elfedte autójának középmezőnyhöz képesti erőfölényét, talán Schumacher megpróbálkozhatott volna csapattársa taktikájával is (mely nála is az eredeti terv volt), s valóban a lehető legrövidebbre vehette volna a keményebb abroncsokon töltött időt, miközben a lágyakon jóval gyorsabb tempót futva zárkózhatott volna fel az előtte állókra. Ahogyan tette azt a második etapjában, amikor egyértelműen gyorsabb volt környezeténél, s könnyedén dolgozta le Pastor Maldonadóval szembeni tetemes hátrányát, hogy aztán meg is előzze őt. Erre a verseny végén már esélye sem volt (sőt, kiállása után a friss lágy abroncsokkal Kobajasi könnyedén előzte meg őt).
Mégpedig éppen más stratégiája miatt. Mert ugyan hiába volt az előtte haladók nagy része (Alguersuari, Sutil, Heidfeld, Perez, Barrichello, Buemi, Di Resta) vele azonos keveréken, mire ők megkapták a szürkével festett Pirelliket, addigra Schumacher abroncsaiban már jó 10-14 kör volt, mely éppen elég volt a kocsiban rejlő nagyobb tempó semmissé tételéhez. Petrov és Kobajasi etapja ugyan szintén hosszúra nyúlt, az első pár körben még ideálisan működő lágyabb gumijuk tempófölényével viszont 10-14 másodperces különbséget alakítottak ki, melyet aztán a verseny végére elkopó abroncsaikkal csak tartaniuk kellett Schumival szemben.
De vajon lett volna kiút ebből a helyzetből? Elnézve Rosberg tempóját, valamint a két mercedeses összehasonlítását, ennek is utánajárhatunk. Az alábbi táblázat a két német egyes etapjainak átlagköreit, valamint a köztük mért különbséget összesíti. Ebből jól látható, hogy kettejük között egészen kis differencia volt a verseny azon szakaszában, amikor még azonos taktikán haladtak (ld. még a grafikont). Az első etapban Rosberg volt a gyorsabb, a másodikban viszont annak ellenére Schumacher, hogy ő használt, csapattársa viszont új lágy gumikkal körözött – ráadásul Schumacher átlagkörében benne van a Maldonado mögött eltöltött idő is (az előzés a 24. körben történt, a visszaesés a grafikonon is látható, akárcsak Rosbergnél, aki ekkor lekörözés miatt veszített némi időt).
 |
| Schumacher láthatóan igen sokat veszített hosszúra nyúlt kemény keverékes etapjával |
 |
| Az első két etapban viszont szemmel láthatóan jól tartotta Rosberg tempóját. Az elsőben lassabb volt, a másodikban viszont használt gumija és hátraesése ellenére is gyorsabb - egy hangyányival... |
Rosberg a harmadik és negyedik etapban átlagban körülbelül egy másodperccel volt gyorsabb Schumachernél – különböző gumijuknak illetve azok különböző állapotának köszönhetően. Mindez a 25 körre vetítve, melyet Schumacher a kemény keveréken teljesített, nagyjából 25 másodpercet jelent. Schumi hátránya a cél előtt Kobajasihoz képest jó 10 másodperc volt (a leintésnél mért 14,822 másodperc csalóka, a német az utolsó körben ugyanis erősen visszavett), vagyis a másik taktika nagyjából 15 másodpercet hozott volna Michaelnek. Igen ám, ehhez viszont jön még a pluszkiállás ideje, ami 20 másodperc…
Vagyis más stratégiával Schumacher valóban gyorsabb lett volna, feltehetően csatákban is lett volna része a harmadik etapjában, ám a különbség csupán annyi, hogy ekkor 10 helyett 5 másodperces hátránnyal ér célba – a 17. helyen…
Vagyis a verseny második felében alkalmazott stratégia hiába okolható bajnokunk számkivetettségéért, annak elkerülésére csak akkor lett volna esély, ha az új stratégiát és a régi félbehagyását előidéző egyetlen okot kerüli el. Továbbra is minden út Viborgba vezet…
Elveszve az idegen közegben
Zdrásztvujtye, Mihail! Üdv a középmezőnyben! Itt minden másként működik, ha beléptél, felejts el mindent, amit az élmezőnyből magaddal hoztál – itt az nem sokat ér!
Hogy Schumacher kénytelen volt félbe hagyni munkáját, vagyis a lágy-lágy-lágy-kemény kombinációra alapozó stratégiát, elsősorban a „Viborgi rakéta” (vagy inkább találó a torpedó…?) érkezésének köszönhető. Az új stratégia választása kényszerből történt, a régi feladása meg magától értetődő. Ez a koncepció ugyanis csak egy bizonyos környezetben működhet – mégpedig elöl. Akik ezt választják, azért teszik, mert az első tízben (időmérő) vannak, akik meg nem ezt választják (Q2-s kiesés), éppen azért teszik, mert nincsenek ott…
Schumi szárnytörésével kikerült taktikája „ideális környezetéből”, ahol annak előnyei kiaknázhatók, hátrányai pedig kiküszöbölhetők, s a középmezőny kietlen vidékére jutott, ahol az előny hátránnyá, a hátrány előnnyé változik, az elsőkből pedig könnyen utolsók, vagy legalábbis 17.-ek lesznek…
Aki akár csak egy pillanatra is ezen vidékre téved, az könnyen ott is ragadhat. Márpedig Schumi a Petrovval vívott csatájával – láthattuk – fél kerékkel túlcsúszott a határon, s az ott uralkodó törvények máris ítéletet mondtak versenye fölött. A szárnytörés okozta időveszteséget valamint a pluszkiállás miatti hátrányt talán azzal lehetett volna minimalizálni, ha az új szárny mögé a kemény keveréket helyezik fel a kocsira. Ez esetben két lehetőség előtt hagyták volna nyitva az ajtót: 1.) Schumi vagy végigszenvedi nem épp gumikíméléséről híres autójával a verseny hátralevő részét a kemény keveréken (ez 43 kört jelentett volna – Perez a lágyon 32-t ment…); 2.) vagy csak egy rövidebb etapot megy rajta, hogy aztán ismét lágyabb keverékre váltson, és újra ostromolja az előtte haladókat. Nem túl nagy választék: az első megoldás lehetetlenség, a másodikról meg tudjuk, hogy lényegében nem vitt volna előrébb… Vagyis a stratégia variálása mellett a kárminimalizálás is reménytelen küldetés volt.
Elkerülhető-e az elkerülhetetlen?
Kijelenthetjük tehát: Schuminak az ütközés után már nem volt stratégiai mozgástere, illetve bármerre is mozgott volna, helyzete már menthetetlen volt. Vagyis a rossz szereplés elől csak az ütközés elkerülése menthette volna meg a „hétszerest”. De vajon elkerülhető lett volna az incidens?
Egy jobb fékerőelosztással, némi engedékenységgel mindenképp… De miként várhatjuk el utóbbit attól a Michael Schumachertől, akit éppen magalkuvást nem ismerő könyörtelensége segített megannyi sikeréhez? S mi másra számíthattunk volna attól a bajnoki csatákon és győzelmekért folyó küzdelmeken szocializálódott Michael Schumachertől, akiről már pontosan tudjuk, hogy a nem éppen motiváló középmezőny nyeretlenjei és zöldfülűi között sokszor teljesen idegenként mozog, s a megszokottól jócskán különböző környezetben erényei kimondottan hátrányára válnak, melyek leginkább balesetek formájában nyilvánulnak meg?
A vér nem válik vízzé – s ez igaz Schumacherre és Petrovra egyaránt. Kettejük törökországi ütközése megmutatta, ők valahogy nem „passzolnak” egymáshoz. Schumi makacs agresszivitása, kevés téttel bíró helyzetekben mutatott könnyelmű túlzásai, valamint Petrov ifjonti bizonyítási vágya és zöldfülű esetlensége sosem jó kombináció – legfeljebb egy ütközésre…
A mostani versenybalesetüket éppen ezért elkerülni leginkább csak egy módon lehetett volna: ha ők maguk kerülik el egymást nagy ívben… És itt nem feltétlenül Petrov szűken vett első kanyarjára gondolok. Ismerve Schumi és a középmezőny petrovjainak viszonyát, az lett volna a legjobb, ha a német távol marad az ő „világuktól”.
Ha jobban belegondolunk, a baleset valójában egy olyan kiélezett helyzetben (és ez nem összekeverendő a fent említett „kevés téttel bíró helyzettel”) történt, amelybe stratégiája lovallta bele a „hétszerest”: „Tudtam, hogy régi, elhasznált gumikkal van kint, ezért nem akartam semmiképp sem beragadni mögé.”
Érthető, hiszen – mint láttuk – az élmezőny stratégiája csak akkor működőképes, ha azt az élmezőnyben alkalmazzák. Ennek „szükséges és elégséges feltétele” meg ugyancsak a középmezőny elkerülése. Schumi jól tudta ezt amikor agresszíven gyorsított ki a bokszból, és az utolsó utáni pillanatban lépett a fékre.
De ha ő nem is kerülhette el Petrovot, vajon a csapat elkerülhette volna az ütközést előidéző végletekig kiélezett helyzetet? Vajon ha Schumacher máskor áll ki, akkor is találkozik orosz kollégájával?
Amikor Nico Rosberg a bokszba hajtott, a 7-es Mercedest nem véletlenül tartották kint további két körre. Rosberg szervize idején Schumi 12,690 másodperccel haladt az orosz előtt, s ez nyilvánvalóan kevés volt pozíciója megtartásához. Mivel a kemény gumin száguldó Renault ekkor jóval lassabb volt a Mercedesnél (ld. grafikon), Schumi előnyt gyűjtött. A következő fordulóban 13,977 másodpercre növelte a távolságot, ami még éppen kevés volt. A probléma ekkor következett: Schumi tempója a gumikopás miatt lassult, Petrové viszont hirtelen javult: 1:47,299-es körére az orosz válasza 1:47,831 volt. A csapat az előny növekedésének hanyatlását látva reagált, és a bokszba hívta Michaelt. Utólag könnyen mondhatjuk: hiba volt.
 |
| A tendenciák által kapott elméleti kör - hála Petrov visszaeső tempójának - még mindig elég lett volna Schumacher számára az előnygyűjtéshez. Arról nem beszélve, hogy ez esetben ugyanakkor álltak volna ki az orosszal... |
Bár a lassú bevezető köre egyértelműen bizonyította a gumik elhasználódását, a csapat azt nem tudhatta, hogy ugyanezen körben Petrov tempója is esni kezd – azt meg pláne nem, hogy az orosz az azt követő körben (vagyis az ütközés körében) a bokszba hajt új kerekekért… Hogy utóbbiban mekkora szerepe volt Schumi első vezetőszárnyának, nem tudhatjuk. Azt viszont igen, hogy ha a német egy körrel tovább marad, talán egy időben áll ki ellenfelével, és ezáltal maga mögött is tartja őt – mindenféle incidens nélkül.
Utóbbi húzás egyébként nem jelentett volna különösebb kockázatot, Schumacher előnye ugyanis legrosszabb esetben is csak nem nőtt volna tovább, de semmiképp sem csökkent volna. (ld. a tendenciák alapján kiszámolt értékekkel dolgozó elméleti grafikont). Mielőtt a két autó összeért, a célegyenesben kettejük között mindössze 0,164 másodpercet mértek Petrov javára. Ehhez persze hozzá kell venni a tempókülönbséget (Petrov a célegyenesben, padlógázzal haladt át a mérési ponton, Schumi a bokszban, kis sebességgel), valamint hogy Schumi rövidebb útja valamelyest kompenzálta az alacsonyabb sebességét, de lényegében hasonló különbség volt kettejük között az ütközés pillanatában is. Vagyis esetüknél valóban minden századmásodperc számított.
 |
| Az előző grafikonon kiszámolt elméleti körből adódó elméleti fekete vonal azt mutatja, Schuminak talán érdemes lett volna még egy kört várnia első kiállásával, mivel mint láttuk, Petrov ellen minden századmásodperc fontos volt |
Hogy mennyire így van, azt Schumi kint tartása igazolja. Amennyiben ugyanis Rosberg helyett őt hozzák ki előbb, egy jobb bokszba hajtó körrel a valósnál alig több, kb. fél másodperces hátránya lett volna Petrovval szemben, egy körrel később valamelyest kevesebb (kb. 3 tized). Egy későbbi kerékcsere tehát még akkor is megért volna egy próbát, ha Schumi lassuló autójával csupán pár századot tehet hozzá addigi előnyéhez (14,509 mp) – talán ennyivel ő fordul előbb az első kanyarra…
Persze a csapat erre akkor semmi esetre sem gondolhatott – még akkor sem, ha látták a Renault lassú szektoridőit a kiállás körében. Kockáztatni nem volt értelme, észérv nem szólt Schumi további egy körrel való kint tartása mellett – s ha a két versenyző mégis azonos körben áll ki, az csakis a véletlen, nem pedig a stratégák számításainak eredménye lett volna.
Előre a gnúcsordában
Ó, Fortuna miért nem vagy velünk?! – kesereghetnénk. Ám amikor egy végletekig kiélezett helyzet számunkra kedvező megoldásához már csak a szerencse lehet az egyetlen reményünk, az bizony vesztett helyzet. Akárhogy is számolgatunk ugyanis, Schumi ezen a versenyen nem kerülhette el a középmezőnnyel való konfrontálódást, mely egyben a végzete is volt.
Az ott tanyázó versenyzők ragadozóként várják a lehetőséget, hogy lecsapjanak az élmezőnyből hátramaradt pontocskákra. A pontok esetükben valódi zsákmánynak számítanak, az áldozataik pedig minden esetben az élen állók közül elérhető versenyzők – esetünkben a top tíz utolsói. Ha 8-10. vagy, számítanod kell az állandó támadásra hátulról, még akkor is, ha kocsid valójában bizonyítottan (időmérő edzés) jobb, mint a mögötted haladóké. Ezen régióban ugyanis a tempó csak az időmérőn döntő. Ha pedig az élmezőnyben a sor végére kerülsz, az sem elsősorban azért van, mert az eggyel előtted haladónál annyival lassabb vagy, hanem mert valakiknek zárnia is kell ezt a sort. Márpedig mikor a gnúcsordát oroszlánok üldözik, értelemszerűen az utolsókra csapnak le, és akkor már cseppet sem számít, hogy az előttük haladó példány csupán helyzetében (ti. vannak mögötte, így egyfajta védettséget élvez), nem pedig erejében vagy gyorsaságában (mint az elöl haladók) volt jobb az áldozatnál.
A megoldás kézenfekvő: igyekezz elkerülni az utolsó sort, s így nem lehetsz áldozat.
Nico Rosbergnek mindez sikerült, hiszen ő volt az utolsó ember az élmezőnyben, aki bár az elsőktől jócskán leszakadt, köszönhetően a vele nagyjából azonos tempóra képes, de mögötte haladó Schumacher és Adrian Sutil hátvéd szerepének, megmenekült a hátsó támadásoktól. De ki védi a hátvédet? Utóbbi két német nehéz helyzetét éppen ezen szerepük okozta. Szombaton még a Q3 éles választóvonala védte őket, ez vasárnapra eltűnt mögülük, s a sok friss gumival és nagyobb szabadságfokkal variált stratégiával útnak induló vetélytársak máris ott voltak mögöttük. Hiába lassabbak ők, a szabályok és a körülmények mellettük állnak: helyzeti előnyük esély a gyengeségek kiküszöbölésére. Sutil viszonylag könnyű áldozat volt: kiállása két körrel Schumi előtt jött, melynek eredményeképp el is süllyedt a középmezőnyben (Petrov és Perez mögé). Schumacher viszont pengeélen táncolt. Annak pedig csak két végkimenetele lehet: siker vagy bukás.
A középmezőny tehát valóban végzet volt Michael számára, mely elkerülhetetlenül utol kellett érje őt. Csakis egyféleképpen kerülhette volna el mindezt: ha a „legutolsó sorból” előrébb küzdi magát a gnúcsordában… Például úgy, hogy csapattársa elé kerül, őt lökve áldozatul a ragadozók elé. Ez viszont az első etapban mért három másodperces távolságból lehetetlenség volt – pláne Valenciában… Rosberg ennél közelebb csupán az induláskor volt Schumihoz, ahol remek rajtjával még lett is volna esélye az előrébb kerülésre – csak épp mégsem volt. Bár kitűnő ritmusban kapta el Charlie Whiting ujjának mozdulását, és az első kanyar előtt oda is ért Button és Rosberg mellé, a két vetélytárs összezárt előtte, így maradt a 8. helyen. Rosberg ráadásul elment Button mellett is, lehetetlenné téve ezzel a visszatámadást, amikor még arra lehetősége van (főleg a DRS-zónák miatt) az amúgy lassabbnak is.
Valójában viszont még kitűnő rajtjai ismeretében is nehéz lenne Schumit okolni az előrelépés elmaradása miatt. A külső íven, mely ráadásul sokkal lassabb és porosabb, erre szinte nincs esély (az innen indulók jó része pozíciót vesztett). Egy DRS-zónák ellenére is előzhetetlen pályán ez meg különösen döntő tényező. Vagyis ha külső ívre kerültél, jó rajt ide, helyezkedés oda, elvesztél.
 |
| Ott úszik a legnagyobb esély... Schumi jó rajtjával sem tudott csapattársa elé kerülni, ami igen sokba került neki |
Amikor a 9 ezred hatalmasra dagad…
Úgy tűnik tehát, hogy okfejtésünkkel túljutottunk a vasárnapi versenyen. Schumacher nehéz helyzetét ugyanis lényegében a szombati időmérő alapozta meg, ahol kilenc, azaz 9 (!) ezredmásodperccel maradt le a 7. rajtkockáról, s vele együtt a tisztább belső ív minden előnyéről.
„Sajnos a 17-es kanyarra már azzal a tudattal fordultam rá, hogy egész jó lesz a köröm, és túl korán léptem a gázra. A kocsi alulkormányzottá vált, ami miatt vissza kellett vennem kicsit. Ez a kicsi pont annyi volt, amennyi hiányzik Nicóval szemben…” – mondta az időmérő után Schumacher. Ha azt nézzük, hogy az idősebbik német mind az első, mind a második edzésrészben verte csapattársát, akár el is várhattuk volna tőle, hogy a Q3-ban is ezt tegye. Csakhogy Schumacher a Q1-ben úgy „nyert”, hogy körét később futotta, a Q2-ben meg úgy, hogy gyengére sikeredett első, használt gumis körén (1:39,026) egy új szettel javított másodjára (1:38,365), miközben Rosberg használt abronccsal futotta egyetlen körét (1:38,373). Így Schumi veresége már nem is oly meglepő. Ugyanakkor a Q2 csalóka, hiába mutatott ugyanis az első próbálkozás 0,653 másodperces különbséget, Schumi ennél azért jobb volt. S ezt éppen a Q3 bizonyítja nekünk, amikor ismét azonos gumikkal voltak kint mindketten (bár Schumi valamivel később futotta körét, ami aprócska előny) – és Schumacher egészen a 17-es kanyarig gyorsabb is volt.
Az eset igencsak hasonlított a montrealira, ahol Schuminak részidői alapján ugyancsak le kellett volna győznie korábban kint lévő csapattársát. Hajszál híja volt akkor is… Ha megnézzük a szombati legjobb szektorokat összesítő táblázatot, egyfelől láthatjuk, hogy Schumi az első, Rosberg a második szakaszban volt gyorsabb, ami megfelel a szombati edzésen látott trendnek. Az utolsó szektorban a hétvégén inkább Rosberg tűnt jobbnak, de csak hajszálnyival. Schumi Q3-as előnyét egyértelműen első szektorával nyerte, melyben jócskán adott Rosbergnek (aki a korábbiaknál talán gyengébb részidőt produkált ott). Utolsó előtti kanyarban elkövetett hibája viszont semmissé tette Schumacher ezen előnyét. A legjobb részidőkből adódó ideális köridő azt mutatja, hogy Schumachernek valóban meg kellett volna vernie csapattársát – csakhogy valamivel kevesebbet hozott ki önmaga lehetőségeiből, mint ő. Pedig – akárcsak Montrealban –, Rosberg ezúttal sem futott tökéletes kört, értsd: verhető volt. Kilenc ezred volt a híja. Meg talán némi szerencse. Míg a tét nélküli Q2 –ben Schumi győzött 7 ezreddel, addig a mindent eldöntő részben ő kapott 9-et. Bosszantó, nagyon bosszantó.
Már csak azért is, mert láthattuk, ez a semmiségnek tűnő különbség ezúttal lényegében mindent meghatározott. Ha ugyanis Schumi oldalára billen ennyivel a mérleg nyelve, talán ő rajtolja le Jenson Buttont a tiszta ívről, ő kap hátvédeket Rosbergék személyében, övé az előnyösebb pozíció, melyből még elkerülhető a középmezőnnyel való érintkezés. Akárcsak a végletekig kiélezett helyzet, mely felesleges kockázatvállalásra késztet és mely ütközésbe torkollva teszi semmissé az eredeti stratégiát, egyaránt hatástalanná az összes fennmaradó taktikai lehetőséget – ezáltal pedig érdektelenné a verseny egészét. Mondjuk annyira, hogy a versenyző azt követően könnyed nagyvonalúsággal magára vállalja egy egyértelmű versenybaleset minden felelősségét…
Ha az a 9 ezred a másik oldalon állt volna, Schumacher elkerüli élete legrosszabb helyezését, s a 17. helyett a 7. helyen éri a kockás zászló. Láthatóan ez lett volna az egyetlen kiút a senki földjéről.
Vagy mégsem?
 |
| Már ekkor eldőlt volna? Bajnokunk kiszolgáltatottsága lényegében időmérős szereplése eredménye volt |
Mercedesszel a senki földjén
„Jelen pillanatban valahol a senki földjén vagyunk, hiszen nem tudunk előrébb jutni, mert túl nagy a lemaradásunk, a mögöttünk lévőkkel szemben meg van némi előnyünk.”
Rekordbajnokunk szavai találóak a valenciai hétvégére – ugyanakkor megjegyzendő, hogy e mondat még az időmérőt követően hangzott el a paddockban. Vagyis még a vasárnapi magányos elhagyatottság előtt. Ráadásul elsősorban nem is saját, sokkal inkább csapata helyzetét írta vele körül. A Mercedes Montrealban megkezdett konszolidációja Valenciában is folytatódott. A csapat pénteken ezúttal is a versenybeállításokra fókuszált, hogy teli tankos teljesítményüket, valamint gumikezelésüket tökéletesítsék. Mindez egyfajta kompromisszum is egyben, melyre éppen a gumik és a kocsi jellegzetes problémái kényszerítik a csapatot: bár a W02 „élesebb” beállításokkal képes lenne jobb teljesítményre, ezt a megbízható versenytempó miatt kénytelenek tompítani. Vagyis a középutat választani – az átlagosságot, ahonnan a korlátok miatt nem vezet út kifelé.
Bizonyítékként íme Nico Rosberg nyilatkozata szombatról: „Természetesen az egyensúlyt most is inkább a verseny szempontjából alakítottuk ki, főképp a hőség miatt, amikor ilyen nagy a gumikopás. Így persze az időmérőn nem olyan jó vezetni. Kis alulkormányzottságot érzünk, mivel versenybeállításokkal megyünk. Nyilván ez másoknál is hasonlóan megy. Ez kicsit elvesz az időmérő élvezetéből.”
Az még hagyján, de a teljesítményből még inkább! Amennyiben Schumacher hétvégéjét a senki földjén eltöltött száműzetésként jellemezzük, ugyanezt megtehetjük Nico Rosbergével is! Az a kilenc ezredmásodperc– bár láttuk, sok minden eredendő oka – szemmel láthatóan mégsem számít oly sokat: tudniillik a senki földjén maga a Mercedes található, amely különböző problémái miatt alkalmazott kompromisszumaival képtelen lehetőséget adni versenyzőinek az előrelépésre. Amennyiben ugyanis pengeéles időmérős beállításokkal küzdhetnének a jobb rajthelyezésekért annak kockázata nélkül, hogy jó eredményüket másnap a rossz versenytempó semmissé teszi, nem kellene holmi középmezőny fenyegetéseitől tartani, sem a 17-es kanyarban elkövetett apró hibákon keseregni – a 9 ezredmásodperc pedig az lenne, ami valójában: semmiség. Nem véletlenül szorgalmazott tehát az Európa Nagydíjat követően mindkét versenyző (főként Rosberg) mihamarabbi fejlesztéseket! Ezek elmaradásának eredménye ugyanis az a vákuum lett, amiben most a Mercedes található.
Bármennyire is arctalan és egyhangú helyszín tehát Valencia, a svábok lakatlan szigete még ennél is sivárabb. A szabadulás pedig nem a versenyzők, hanem a csapat feladata. Melyet a problémák megoldásának keresése közben igencsak elhanyagolt fejlesztésekkel kell teljesíteniük. Ezt ők is pontosan tudják: Valenciában már megtették az első lépcsőfokot egy új kipufogórendszer bevetése felé. Pénteken az ehhez kapcsolódó aerodinamikai megoldást tesztelték – s bár a kipufogó is rendelkezésre állt már, azt megbízhatósági okokból még mellőzték. Silverstone-ban ezzel indítják a hétvégét, s az összehasonlítások után majd kiderül, merre tovább. Nem lesz egyszerű a csapat dolga, mivel ezen megoldásukat már jóval Barcelona előtt elkezdték fejleszteni, bevetését pedig csak az egyéb problémák (hűtés és gumikezelés) miatt halasztották eddig. Mire végre átalakították hűtési rendszerüket (a Valenciában péntek délelőtt látott hátsó rész alapján úgy tűnik az új megoldással tovább változtatnak ezen), találtak megoldást a gumikopásra is (átszabott felfüggesztés és fékhűtés) , és minden készen áll az új kipufogó használatához, újabb akadály van a láthatáron: a fúvott diffúzorokra vonatkozó új szabályértelmezés.
Nem lesz tehát egyszerű feladat, ám a csapat legalább – ha észrevétlenül is, de – lassú tempóban fejlődik, káoszuk pedig fokozatosan renddé simul. Amíg ez nem gyorsul fel és nem simul ki annyira, hogy az előrelépéshez is elég legyen, addig meg marad a kivételes Montreal szép emléke.
A senki földjén magányos unalmunkban éppen van időnk ezen mélázni – más lehetőségünk úgyse nagyon akad…
 |
| Elégedett? Csapata tavaly bajnok lett - már ami a Manchestert illeti... A Mercedesszel viszont még igencsak sok munkája lesz Rossnak! |
*** Blogom ezen résztől kezdve hivatalosan az Ideális ív című blog rovatát képezi. Írásaim ezentúl a következő címen jelennek meg elsőként: http://idealisiv.blog.nepsport.hu/ (ugyanakkor e helyütt továbbra is elérhetők lesznek.)***
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése