Amikor Michael Schumacher utolsó kiállását letudva Felipe Massa Ferrarija elé tért vissza a szuzukai pályára, bizonyossá vált: régi énje, mely képes a maximumot kipréselni mindenkori verdájából, a korábbi villámlátogatásokkal szemben, hosszabb itt tartózkodásra rendezkedett be köztünk… S bár a jelenet kevéssé hasonlítható a 11 évvel ezelőtt szintén ugyanitt történő bokszban előzéséhez Mika Häkkinennel szemben, a mostani hatodik helyet megszerző Schumacher már sok szempontból emlékeztet az akkorira. Például hasonlóan elégedett mostanság és egyre inkább élvezi a versenyzést. Persze e két dolog cseppet sem független egymástól!
„Már a hétvége eddigi részében is nagyon jól dolgoztunk. Ez most egy trend, ami már három verseny óta tart. Megváltoztattunk dolgokat, és ez kifizetődött. Azóta egyszerűen jobban megy nekem valamivel. A kocsit jobban tudom használni és ki tudom préselni belőle a száz százalékot.”
Michael Schumacher időmérőt követő szavai egy olyan ember elégedettségét tükrözik, aki a tavalyi szezon nehézségei után idén végre rátalált az útra, melyen haladva képes a kiegyensúlyozott és stabilan jó teljesítményre. Na meg arra, hogy 2010-zel ellentétben idén sorozatosan hozza csapattársa szintjét.
Bár ha csupán a mostani szuzukai hétvégét nézzük, akkor ez a megfogalmazás még Rosberg számára hízelgő… Tudniillik Japánban Schumi mindhárom napon egyértelműen felülmúlta csapattársát. Csoda-e, hogy részéről elégedett nyilatkozat elégedett nyilatkozatot követett?
A tisztesség kedvéért gyorsan tegyük hozzá: Rosberggel ellentétben. Az ifjabbik mercedeses ugyanis ezen a hétvégén érte el a szezononként egyszer-egyszer nála is becsúszó mélypontot (ld. tavaly Barcelonában). A szombati időmérőn csapata megtiltotta neki a pályára lépést – cseppet sem elítélendő módon: váltások nélkül tudniillik nehéz körbeérni… Márpedig ez alaposan tompítja Schumacher csillogásának erejét: egy „pechfogellel” szembeni diadalra talán túlzó kifejezés lenne a dominancia…
A hidraulikai probléma végül mért kör nélkül száműzte Nicót a vasárnapi rajtrács végére, ahonnan a megspórolt gumik jelentette előny ellenére sem volt képes előhúzni képzeletbeli kalapjából egy „sanghaji Mark Webbert”, sem pedig egy „spái Schumachert”, így éppen csak elérte az utolsó pontocskát. Hogy így alakult, abban persze döntő szerepe nem neki, hanem a csillagok szerencsétlen együttállásának volt: Szuzukában a DRS ellenére sem volt könnyű előzni, Rosberg számára nem jelentett különösebb előnyt a biztonsági autó sem, ráadásul a körülötte végzők közül szinte mindenki vele azonos taktikán volt, mely eleve csökkentette tempóelőnyét velük szemben, állandó forgalomban autózásra kárhoztatva őt, megtörve felzárkózása dinamizmusát. Pontosabban azt annyira nem is, mivel Rosberg a versenyen koránt sem harapott úgy, mint ahogy az az efféle felzárkózáshoz elengedhetetlen lenne. Tény ugyanis, hogy a gyors előzésekhez nem csupán a pálya karaktere nem adott alapot, de valójában Nico sebessége sem.
Mert bár lehet, hogy az egyes edzések (és a verseny) eredményei csalóka képet sugalltak – relativizálva Schumacher teljesítményének értékét –, aki nyomon követte a Japán Nagydíj apró mozzanatait is, az láthatta, Rosberg egész hétvégén lépéshátrányban volt csapattársához képest. Aki amúgy ezúttal (a megszokott képpel ellentétben) egyszerűen gyorsabb volt nála – rövid és hosszú etapokon, alacsony vagy magas benzinmennyiséggel, lágy és közepes keveréken egyaránt. De még szektorok tekintetében is. Persze nyilvánvaló, hogy Rosbergnek nem várt nehézségei adódtak, hogy pénteken voltak különbségek kettejük programjában, miként az is, hogy a verseny átlagkörei sem elsősorban gyorsaságuk, hanem helyzetük különbségeit mutatják; a gyors kanyarokkal tarkított Szuzuka ráadásul tipikusan Michael pályája, mely már tavaly is közelebb hozta őt teljesítményben csapattársához. Ezen körülmények bizony alaposan Schumi kezére játszottak.
De vajon figyelembe veszi ő mindezeket akkor, amikor elégedett arccal mosolyog a kamerába? Vajon az általa említett trend nem egy az ilyen kedvező tényezőket szokatlanul nagy számban felvonultató időszak csupán?
 |
| Big in Japan? A Rosberghez való viszonyítás manapság csalóka lehet |
Trend
Ha újra végigmegyünk a Schumi által említett három futam óta tartó trenden, máris árnyaltabb képet kapunk. Az egész Belgiumban kezdődött. Michael akkor ugyanolyan pechesen maradt le az időmérőről, mint most csapattársa, ám vasárnap a rajt közbeni kavarodásnak és a jó ütemben érkező biztonsági autónak hála utolsó rajthelyes hátránya jelentős részét ledolgozta a jubileumi szerencse. Ráadásul taktikájával aztán lépéselőnybe is került, melynek köszönhetően még Rosberget is megelőzte a végén. Monzában az időmérőn szintén taktikai különbségek miatt került csapattársa elé, akinek a másnapi rajtnál történt kiesése megfosztott bennünket teljesítményük további összevetésétől. Ahogy bizonyos mértékig Szingapúr is, ahol ezúttal Schumi nem ment mért kört az időmérő végén, a versenyen pedig bár gyorsabb volt, kiesett.
Az elmúlt négy alkalommal (Szuzukáig bezárólag) Schumacher 28 pontot gyűjtött, míg Rosberg 15-öt. (Ha nincs a múltkori baleset, az eredmény akár 38–17 is lehetne.) Ezen eredmény pedig egyfelől Schumi fölényét mutatja, másfelől viszont a fenti összefüggéseket is tükrözi. Hogy a „hétszeres” alatt egy ideje már jól fut a szekér, nem kérdés. Ám hogy ez a „jól” mit is jelent pontosan, a stabil viszonyítási pont híján relatív…
Csakhogy Michael elégedettségének jogosságát ez cseppet sem teszi megkérdőjelezhetővé – mégpedig azért, mert az nem pusztán az eredményeken alapul. Pontosabban: elsősorban nem az eredményeken. Idézett nyilatkozatának utolsó mondatára különösen érdemes odafigyelni, tudniillik ez jelenti mindennek a kulcsát: „A kocsit jobban tudom használni és ki tudom préselni belőle a száz százalékot.” A pozitív trend és a stabil eredmények emellett mind mellékesek, lévén csupán következmények. És mint ilyen, Schumachert nem elsősorban ezek, sokkal inkább az eredő ok teszi igazán elégedetté: hogy eredményesebb mostanság Rosbergnél, csupán egy dolog, hogy végre jól érzi magát a W02 volánja mögött, viszont a lehető legfontosabb – ami miatt joggal boldog. Ennek tudniillik nincs köze a csapattárs szerencséjéhez, formájához, sem a körülményekhez és a taktikai különbségekhez – ez e tényezők változásától függetlenül létezik, még akkor is, mikor a dolgok amúgy nem alakulnak kedvezően (ld. szingapúri ütközés).
És valóban! Ha az utóbbi négy futamot ilyen szemszögből is megnézzük, egy remek formában lévő, magabiztos és következetes Schumachert láthatunk, aki rutinjával használta ki maximálisan a Spában előtte kínálkozó lehetőségeket; akinek nem kellett a viszonyítási alapot jelentő csapattárs sem ahhoz, hogy biztosan állítsuk róla, kimagaslót alkotott Monzában; s akit hibáját követő kiesése után a bizonyosság érzése vigasztalt: Szingapúrban is képes lett volna a legjobbra. Látni fogjuk, nem volt ez másként Japánban sem, és mindez csak tovább erősíti azt a bizonyos trendszerűséget…
S hogy mivel indult ez a folyamat? Schumacher nyilatkozatában változtatásokat emleget, ám hogy ezek mit is takarnak, nem tudhatjuk pontosan. Azaz egyet mégis: éppen a Belga Nagydíj volt az első, melyen a Mercedes bokszfalán már Peter Bonnington felügyelte a 7-es számú Mercedes körüli munkát – Mark Slade helyett. Viszont mind a Schumacher–Slade-kapcsolat (mindkét fél elégedetten nyilatkozott róla), mind pedig utóbbi távozási indoka (magánéleti okok) arra utal, hogy ez nem az a tudatos változás volt, amelyről Schumacher említést tett nyilatkozatában. Vagyis a megtáltosodásnak feltehetően más okai (is?) vannak. Persze köze ettől még lehet hozzá Bonnintonnak – mi több, feltételezzük, hogy van is! Eredhet például egyfajta új szemléletmódból, más munkamódszerből vagy menetrendből is. Ugyanakkor a változtatások mibenlétét minden bizonnyal elsősorban technikai téren kell feltételeznünk. Hogy azon belül merre keressünk? Talán a gumihasználattal összefüggő területeken? A Pirellik megértése feltehetően az egyik kulcspontja a változásoknak. Tény ugyanis, hogy Schumi és a Mercedes is lépett előre e tekintetben: előbbi az elmúlt versenyeken kimondottan jól gazdálkodott abroncsaival, képes volt kihozni belőlük a maximumot (Rosbergnek voltak gondjai ezzel), utóbbi pedig egyértelműen javított év eleji katasztrofális helyzetén, melyre a Japán Nagydíj is bizonyítékul szolgált (a Mercedesek az utolsók közt cseréltek kereket a végén). Ezen kívül elkalandozhatnánk a beállítások irányába is. A Mercedes minden hétvégén a megszokottnál is több figyelmet fordít a versenykörülményekre (Szuzukában például még a 3. szabadedzés végén is ezt tették), Schumacher gumihasználata pedig azt is igazolja, hogy a német egyre pontosabban lövi be autóját vasárnapra. Részletes és pontos okokról, trükkökről persze semmit nem tudhat a kívülálló. Ám az mindenképpen egy a beállítások terén követett új szemléletmódra utal, hogy az elmúlt négy versenyen a Mercedest egyaránt jellemezte a magas leszorítóerőt követelő szektorokban összeszedett hatalmas hátrány (Belgiumban és Olaszországban a 2., Szingapúrban a 3, Japánban az 1. szektor lógott ki nagyon). Akkorába, hogy az embernek néha olyan érzése támad, mintha ezeket szándékosan vállalnák azért, hogy a pálya másik szakaszaiban versenyképesebbek legyenek. Hogy mi lehet a javulás titka, mik azok a bizonyos változtatások? Talán az idény végeztével egyszer majd erre is fény derül!
Ugyanakkor ha a változások mibenléte homályos is, hatásuk már élesebben kirajzolódott. És ez mindenképpen előrelépés, ami igencsak bíztató bajnokunk jövőjét tekintve. Lehet ugyanis, hogy Rosbergnek nem ment a hétvégén, az is lehet, hogy ha ment volna, talán Schumi előtt végez, ám hogy a „hétszeresnek” mindettől függetlenül jól ment, nem lehet vita tárgya. Teljesítményének értékelését éppen ezért talán célszerű eltávolítani a csapattársához való viszonyítástól, sokkal inkább érdemesebb önmagában vizsgálni azt. Már csak azért is, mert a Japán Nagydíj ehhez kitűnő mérőeszközt adott kezünkbe!
 |
| Híd alatt, mégsem hajléktalanul. Michael egyre otthonosabban érzi magát autójában |
Fel se út, le se út…
Schumacher mostani hatodik helye lényegében felülmúlta a várakozásokat. Hőseposzt ugyan senki nem fog írni róla, ám hogy Felipe Massa előtt hasított célba, meglepetés volt – mégpedig mert a Mercedesek teljesítménye alapján ez nem volt benne a pakliban. Bár pénteken Schumi bíztató hosszú etapot teljesített a második edzés végén, ebből egyúttal az is világosan látszott, hogy ez még a három élen álló közül leggyengébbnek számító Ferrarival szemben is kevés.
Persze mondhatjuk, hogy a csapatánál árvagyerekként kezelt Massát elkapni mégsem nagy dolog: stratégiáját ezúttal sem alakította ideálisan a Ferrari, ráadásul a brazil még egy Hamiltonnal való ütközést is kénytelen volt elszenvedni – ismét… Más szemszögből viszont igenis jelentős tett volt megverni őt. Hogy megértsük, miért, előbb a Mercedes sajátos helyzetét kell ismernünk.
A brackley-i csapat teljesítményével futamok óta légüres térben tartózkodik. Feljebb már a „egy pálya, egy gyenge szektor” trendről is szóltunk, mely gyakorlatilag mindig behozhatatlan hátrányt jelent számukra, amekkorát sokszor még a rendkívüli tényezőkkel (taktikai előny, biztonsági autó, eső, balesetek, jó rajt, stb.) sem képesek ledolgozni.
Helyzetük ilyetén kilátástalanságát pontosan szemlélteti a mostani időmérő. Szombaton Schumacher könnyedén jutott túl az első két szakaszon, s az sem volt kérdés, hogy a harmadikban a 7. helyet szerzi majd meg: előnye a Force Indiához, Renault-hoz és Sauberhez képest meggyőző volt, az elöl lévőkhöz képesti hátránya pedig tetemes. A Lewis Hamiltonnal történt incidens azonban úgy húzta át a papírformát, ahogy az angol a McLarenjét a pálya jobb oldaláról a balra… Schumi a hirtelen irányváltás miatt a bukótérbe kényszerült – a gyorsköréről pedig lekésett. Lehet azzal érvelni, hogy a Mercedesnek korábban kellett volna kiengedni őt, ugyanakkor a csapat legfőbb hibája inkább az volt, hogy nem vette számításba a manapság egyre kiszámíthatatlanabb tényezőt, Hamiltont… Az angol két vetélytársának is keresztbe tett újabb figyelmetlenségével, s hogy az eset után Webbert és főként Schumachert okolta, mert ő sem tudott mért kört kezdeni, tulajdonképpen annak ismeretében érthetetlen, hogy ő maga az igyekezet fikarcnyi jelét sem mutatta: indokolatlan lassúsággal haladt („kerékmelegítve”, majd kiszámíthatatlanul cikázva), miközben az előtte száguldó Button már látótávolságon kívül volt…
Nagy balhé – gondolhatnánk, valójában cseppet sem volt így – mégpedig éppen a Mercedes helyzete miatt. Ugyan mivel nem volt mért köre, Schumachert Kobajasi végül megelőzte a rajtrácson, ám hogy valaki a 7. vagy a 8. helyről vág-e neki a versenynek, lényegében nem jelent nagy különbséget. Ha azt vesszük, hogy a német által elveszített biztos 7. hely egyúttal a tiszta oldalt jelentette volna, máris jelentősebbnek tűnik a dolog. Ez a rajtkocka ugyanis egy komoly lehetőség volt a csapat számára: a 6. helyről Mark Webber indult, aki nem éppen jó rajtjairól híres, márpedig ez Schumi remek indulásaival és a tiszta oldal előnyével párosulva kimondottan nagy esély volt arra, hogy a német a versenyen elé kerüljön. A rajt alapján utólag nagy magabiztossággal állíthatjuk, hogy sikerülhetett volna: Schumi a 8. helyről is Webber mellé ért, ám külső ívről nem tudta már megelőzni őt. Nagyjából annyi hiányzott, amekkora különbség a 7. és 8. rajtkocka között van…
De mielőtt a félreértés csapdájába esnénk, elárulom, mindezt csupán amiatt sarkítottam így ki, hogy bizonyítsam, lényegében teljesen mindegy volt, Schumi melyik rajtkockából indult. Mert mi történt volna, ha Schumacher Webber elé keveredik a rajtnál? Az ausztrál bizonyára visszaelőzi a DRS-zónában, vagy az első kerékcseréknél, aztán ugyanúgy elhúz tőle, mint tette azt a valóságban.
Ezen elméleti okfejtésből pontosan kiderül, Ross Brawnék számára miért a nagyok kiesése jelenti az egyetlen reményt a 7. helynél való előbbre lépésre: bármilyen előnyre is tesznek szert, teljesítménybeli lemaradásuk gyakorlatilag minden előnyt szétrombol. Lehet, hogy a nagyok elé kerülnek egy jó rajttal, eltérő taktikával, ám ezen pozícióban az élcsapatok csupán akkor nem előzik vissza őket, ha már nincsenek a pályán… Az elmúlt három verseny is ezt bizonyította: a belgiumi és monzai 5. hely, valamint Rosberg szingapúri 7. helye is leginkább a nagyok kiesésének/baleseteinek voltak köszönhetők.
És itt kell visszakanyarodnunk a szuzukai 6. hely váratlanságához. Tudniillik ezúttal mindhárom nagycsapat mindkét versenyzője végig állva maradt, a Mercedesnek mégis sikerült elkapni egyet. Mégpedig egy remek taktikával!
 |
| Távol mindenkitől - a Mercedes manapság leginkább önmagával küzdhet |
Bővülő repertoár – görbülő száj
Az alábbi táblázatok segítségével ezt a taktikát próbáljuk kielemezni. Az első táblázat a két versenyző köreit és a köztük lévő különbség alakulását szemlélteti. Ebből látható, hogy amikor a biztonsági autó a 27. kör végén a bokszba hajtott, Schumacher a 7. helyen haladt, két másodperces hátrányban az 5. Massához képest (akit pár körrel később Lewis Hamilton megelőzött). A kettejük közti távolság – mint az egész verseny során – folyamatosan nőtt, a 35. körre öt másodpercre. Ennyit kellett Michaelnek ledolgoznia, a következő fordulóban Massa ugyanis a bokszba hajtott. Schumi kihasználva jó állapotban tartott lágy gumiját, további négy körrel nyújtotta meg etapját. Ez már csak amiatt is váratlan volt, mert a mezőnyből vele azonos taktikán lévők közül így ő futhatta a legrövidebb keménykeverékes szakaszt – s ezáltal az egyik leghosszabb 3. etapot is. Igen, a gumizabáló Mercedesszel!
Az elgondolás hátterében nyilvánvalóan a gumik közti tempókülönbség állt: a csapat célja az volt, hogy minél rövidebb időt töltsön el a keményebb keveréken, minél kevesebbet veszítve annak lassúságával (körönként jó egy másodperc a lágyhoz képest). Schumacherék számára ezen kívül további előnyt jelentett, hogy az élről mindenki a bokszba hajtott, s ezáltal ők kerültek a mezőny élére – a pálya megnyílt előttük. A „hétszeres” ezt a négy kört tökéletesen kihasználta: a lehető legjobb tempót futotta, és éppen akkor állt ki kerékcserére, mikor az akkor már sokkal gyorsabb Jenson Button teljesen utolérte őt. Ezzel a húzással egyszerre két legyet ütöttek egy csapásra: 1. maximálisan kiautózták azt a tempót, mely a lágyabb keverékben még benne volt; 2. nem veszítettek időt a csatával/elengedéssel sem. Schumacher megkapta a keményebb keveréket, majd visszatért a pályára – éppen Massa elé!
A második táblázatból pontosan kiderül, hol is szedte össze az ehhez szükséges időt. Az alatt a három teljes kör alatt, melyet az élen töltött, lágygumijával összesen több mint három és fél másodpercet adott az akkor már kemény gumin visszaeső brazilnak. Mindez még kevés volt az eredetileg öt másodperces hátrány ledolgozásához, ugyanakkor az utolsó kerékcsere elnyújtása további előnnyel járt, melyet a táblázat alsó része szemléltet. Ez a két kiállás két-két körét összesíti, megmutatva, az éppen bokszban járó, mennyi időt veszített pályán maradt ellenfeléhez képest. Massa ki- és behajtó köre a 36-37. fordulóra esett. Ezzel Schumi jó 20 másodpercet nyert. A 41-42. körben történt kiállásával meg 17-et bukott. A nyereség és a veszteség közti három másodperc a gyorsabb kerékcsere, Massa gyengére sikerült 41. köre, valamint a két keverék közti különbség eredője. Hozzáadódva a hosszabbra nyújtott 3. etapban nyert három másodperchez pedig éppen elegendő volt ahhoz, hogy Schumi kiállását követően 1,184 szekundummal Massa elé kerüljön.
A csapat szemmel láthatóan okosan és némi szerencsével kitaktikázta a Ferrarit, Schumacher pedig olyan helyen hozta be Mercedesét, amely előzetesen elérhetetlennek tűnt számára. A nagy dolog ebben elsősorban az, hogy erre lehetősége volt és élt vele. Mégpedig azért, mert megvolt hozzá az alapja. A Mercedes stratégiai gondolkodása és gyorsasága a bokszban csupán az egyik tényező. Schumacher ezen taktikát csakis úgy vihette sikerre, hogy kellően éles volt, amikor az első cseréket követően egy körön belül előzte meg Sennát és Perezt, kellően kényelmesen érezte magát a kocsiban, mely pedig kellően hatékonyan bánt a gumikkal ahhoz, hogy a csapatnak nagyobb tere legyen az etapok hosszával való játszadozásra.
Régi igazság: minél nagyobb az összhang versenyző és autó között, minél többre képes egyik illetve másik, annál nagyobb a srtatégiai repertoár is. Márpedig minél nagyobb valaki repertoárja, annál nagyobb valószínűséggel képes kihozni magából a maximális teljesítményt. Az tudniillik mindig megköveteli a határon való táncolást, melynél koránt sem mindegy, hogy egy vékonyka kötél, vagy egy kényelmes híd van az ember lába alatt. Rosberg tavaly jórészt emiatt volt sikeresebb: sokkal következetesebben volt képes a 100%-ot kihozni a kocsijából, mivel sokkal biztosabb talajon járt, míg Michael e téren erősen korlátozva volt (pl. a gumik miat). Most azonban úgy tűnik, egyre szabadabbá válik. És éppen ez jelenti azt a fejlődést, melyről Schumacher szombaton beszélt. Szuzukai hatodik helye, stratégiája sikeressége azt igazolja, hogy a kerpeni most már (csapatához hasonlóan!) valóban képes következetesen kihozni a maximumot autójából és lehetőségeiből, ami pedig egyfajta magabiztosságot, összeszokottságot feltételez a háttérben – egyebek mellett nyilván olyan változások révén, melyekre Schumacher utalt.
Senkit ne tévesszen hát meg az az elégedett mosoly! Az bizony nem a hatodik helynek, sokkal inkább a felszabadultság érzésének köszönhető, mely a számtalan korlát között végigcsinált tavalyi esztendő után, most egyre inkább teret enged Schumi önmegvalósításának. Csoda-e hát, hogy egyre jobban élvezi a versenyzést?
 |
| Felszabadult Schumacher, jó eredmények. De melyik az ok, és melyik az okozat? |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése