A Császár útja (26.) – Előrehozott szezonösszefoglaló

A trend folytatódott. Egyrészről az elmúlt két verseny kiegyensúlyozott teljesítménye a magabiztos pontszerzéssel a nagyok mögött. Mindez és Schumacher egyre jobb formája pozitív jel a jövő év előtt, amelyre komoly változásokkal készül a Mercedes csapat. Másrészről viszont a teljes idényben látott hiányosságok, figyelmetlenségek és taktikai bakik is újra előjöttek Interlagosban. Ez pedig pontosan megmutatja, miben és miért is van szükség azokra a bizonyos komoly változtatásokra Brackley-ben…

Van abban valami jelzésértékű, ami az idei Brazil Nagydíj időmérőjén történt. Esett az eső és mindezt kihasználva egy névtelen újonc könnyedén csapott le a kínálkozó lehetőségre: megszerezte a pole-t. Nico Hülkenberg éppen névtelenségét és esélytelenségét kihasználva kockáztathatott, különcködhetett – mert és nyert. Egy időmérő edzést, melynek kapcsán mindenki a bajnoki négyes (ötös) fogatra figyelt. Kibújt a nagyok árnyékából, kicsiny csapata korlátai közül, és sajátmagára irányította a reflektorokat – ha csupán egyetlen nap erejéig is.

Ez az a történet, amit a Mercedesnek idén még nem igazán sikerült eljátszania. Pláne nem Schumachernek. Pedig lehetőségeit tekintve a csapat és Schumi is lépéselőnyben van a Williamsszel és az ifjú némettel szemben: jobb autó és több tapasztalat áll rendelkezésükre. Az interlagosi szombat során – amikor végre lehetőségük nyílt csillogni – azonban most is éppen oly szürkék maradtak, mint a pálya fölött lábát lógató felhőtömeg. Schumacher – bár a mindent eldöntő harmadik edzésrész első fordulója után még a sokat ígérő második helyen állt – csupán a szokásos negyedik sorba, a nyolcadik helyre kvalifikálta magát. Nincs ebben semmi különös.

És éppen ez itt a probléma!

A helyezés ugyanis nem számít rossznak sem tőle, sem az Ezüstnyíltól. A hogyan kérdése azonban ezúttal némi keserű ízt ad az amúgy könnyen fogyasztható eredményeknek. Miután ugyanis egy nappal korábban a csapat és Nico Rosberg is egyaránt esőt kívánt az időmérőre (mintegy segítségként az erőn fölüli teljesítményhez); s miután Brackley-ben elégedetten konstatálták az elmúlt két versenyhétvége helyezései és teljesítménye alapján, hogy csapatuk immáron stabilan a bajnoki esélyesek utáni legjobb, e kívánság teljesülése és az elégedettségre okot adó helyzetük együttese ellenére sem történt meg a várt nagy dobás. Pedig Dél–Korea után is lelkesen hangoztatták, hogy ők a nagycsapatok után következő első csapat. Márpedig a logika ezek alapján azt diktálná, hogy amennyiben a nagycsapatok sebezhetővé válnak vagy a tét miatt némiképp visszafogottá, nekik, azaz a Mercedesnek kellene a sor elejére ugraniuk elsőként. Mint legjobbak a valódi legjobbakat követők közül.

Persze egy középcsapat nyilván nem lehet elégedetlen, ha nem tud kiugró eredményt elérve a dobogóért vagy az első sorokért küzdeni. Az erőn felüli teljesítmény ugyanis nem hiba, így nem is adhat okot a csalódásra. Ha azonban – mint az Hülkenbergnek és a Williamsnek megadatott a hétvégén – egy rendkívüli helyzet miatt megnyílik előttük a remény csalogatóan erős fényt kibocsátó kapuja, nyilván boldogan és önfeledten lépnek be rajta.

Nos, a Mercedes ezek szerint vagy nem középcsapat, vagy pusztán gyakran elbambulnak az efféle kapunyitások idején…

Benzint bele, kezdődjék a játék! Schumi az év végére feltámadt, és újra élvezi a versenyzést!

Várva várt, mégis elszalasztott esély

A másodpercek peregnek, a Mercedes-motor viszont csak alapjáraton duruzsol. A benne ülő bajnok pedig ölbe tett kézzel vár. A jelre, melyet csapata ad az indulásra, amikor elérkezettnek látja az ideális pillanatot. A másodpercek még mindig csak peregnek. A kerékmelegítők a Mercedesen, az őket körbeálló szerelők pedig csak a jelre várnak. És várnak, és várnak… és várnak. Aztán kinéznek a főnökre, a másodpercek peregnek, ők meg várnak. Meg egy kicsit várnak is. Közben pedig várnak.

Az időtlen várakozás egy percig és tizenegy másodpercig tart. Aztán Schumi szabad jelzést kap, és útnak indul. A bokszutca kijáratánál erősen ellenkormányoz, majd szándékosan túlpörgeti a kerekeket. Azokat nem erre a vízre tervezték. Éppen ezért is oly fontos minél hamarabb minél inkább felmelegíteni őket. Mert hiába az a több mint egy perc a forró paplanok alatt, amíg az abroncs nincs a pálya felületén, nem tapadhat.

Miként akkor sem, ha azok száraz változata nedves – és ezáltal hideg – aszfalton fut. Márpedig Schumacher kénytelen kelletlen vízre vitte őket. S már ekkor látszott: a csapat meg jégre őt… Schumi előbb a négyes kanyarban választotta a tócsákat a száradó ív helyett, ahol Sebastian Vettelt engedte el gyorskörén, aztán a belső kanyargós részen, ahol pedig Mark Webbert. Ehhez aztán jött az utolsó kanyar ellenkormányzós-megcsúszós bizonytalansága, mely jelezte: azok a kerekek bizony távolról sincsenek üzemi hőfokon. Az első gyorsköre 19-es volt – messze a köztes gumikon futott 1 perc 17,250 másodperces idejétől. Aztán a másodikban már javított: az 1:16,925-es idő és a 8-as sorszám villant fel a neve mellett.

Több körre már nem volt ideje, így ezzel a kevéssé tiszta, kevéssé tapadó körrel volt kénytelen besorolni a rajtrácsra. Szokásos és elvárható eredmény a Mercedestől és Schumitól is. De ismerve az előzményeket, korábban látva bajnokunk nevét a második helyen, teljesítményét a vizes interlagosi aszfalton, tán nem túlzás azt mondani, hogy a vártnál jobb eredmény elmaradása ezúttal csalódást keltő.

Tudniillik mikor várhatna az ember erősorrendet és papírformát meghazudtoló eredményt, ha nem éppen ilyen körülmények között?! Amikor teljesül a Mercedes kívánsága, és valóban esős az időmérő edzés; amikor az ilyen körülmények között mutatott teljesítményt látva, az átlagnál jobb szereplés valós lehetőségnek tűnik; s amikor más, a németekénél kisebb csapat, Schumachernél pedig tapasztalatlanabb versenyző is képes csodát tenni… Vajon miért nem élt hát a lehetőséggel a Mercedes? Vajon miért taktikáztak úgy, ahogy? Vajon mire is figyeltek, számítottak az interlagosi szombaton, s hogyan is készültek annyira a hőn vágyott esőre?

Hogy miként készültek tudjuk: kissé esőre hangolták autóikat már pénteken. Éppen csak annyira, hogy jók legyenek a vízen, de napsütésben se vergődjenek. Mindezek és az eredmények ismeretében azonban több furcsaság is felmerül a csapat elképzeléseivel kapcsolatban. Hiába készültek ugyanis, több olyan probléma is felmerült, mely egy csapásra semmivé foszlatta a várva várt alkalom nyújtotta reményeket. (E problémákat pedig maguknak köszönhetik.)

Először is a taktika és az annak hátterében álló motiváció. Miért várt ki a Mercedes 71 másodpercet Schumacher utolsó pályára küldése előtt? Egy bizonyosnak tűnik: valamit nyilván kiszámoltak. A kérdés csak az, mit. Tudniillik ha arra vártak, hogy bajnokuk a lehető legkésőbb, a lehető legszárazabb pályán fussa gyorskörét, hát mellélőttek! Schumacher utolsó gyors körének úgy vágott neki, hogy az időmérőből még hátravolt fél perc. Mindez pont elég volt ahhoz, hogy még körbeérjen, de kevés ahhoz, hogy utolsóként fusson gyorskört, miként ahhoz is, hogy ezt követően még egy próbálkozásra legyen esélye. Két szék között a padlón?

Vagy a várakozással netán a tiszta pályát és a „légüres” teret keresték Michael számára? Nos, ő felvezető körében két Red Bullnak is az útjában állt, majd miután Webbert elengedte, szinte állóra fékezte Mercedesét az utolsó kanyarban (még tovább hűtve amúgy is hideg abroncsait), hogy az ausztrál turbulenciájától kellő távolságban vághasson neki mértkörének. Hol a légüres tér? Netán a Mercedes mérnökei számoltak el valamit (ismét)?

Akárhonnan is közelítjük meg a kérdést, az utolsó kijövetelt megelőző hosszas várakozásra egyszerűen nem találunk épkézláb magyarázatot – legalábbis ha a megtörtént dolgokat vesszük alapul. Indoka, célja nyilván lehetett – értelme biztosan nem volt.

Annak ellenben lett volna (nem is kevés), amit Hülkenbergék csináltak. A Williams ugyanis nem várt, mihamarabb pályára küldte versenyzőjét, hogy az minél több kört megtéve slickjein a lehető legnagyobb tapadásra tegyen szert a körökön keresztül nyüstölt meleg abroncsok által. Nem kell mondani, a módszer bevált. Az ifjú újonc három gyorskört tett meg, mindháromban fokozatosan javított idején. Mindeközben Schumacher kapott egy a forgalom által majdhogynem haszontalan kivezető kört, egy kerékmelegítésre szolgáló gyorskört, majd egy újabbat arra, hogy csodát tegyen. A jó teljesítménynek pedig nyoma sem volt. A Mercedes az utolsó, legvizesebb szektorban meg is csúszott kissé, Schumi pedig mindössze 325 ezredmásodpercet tudott faragni a köztesgumikon futott idejéből. Mindeközben az intermediate-gumikon még vele azonos tempón lévő Hamilton előbb 0,938, majd további 0,527 másodpercet javított. Összehasonlításképpen a végső győztes Hülkenberg, aki zavartalanul és legjobb ütemben futhatta le négy záró körét (kivezető+három repülőkör) pedig előbb 1,231, majd 0,911, végül 0,992 másodperccel ment jobb időt. Az összehasonlításból egyértelmű: Schumacher túl keveset javított az idején, hiszen minden körben minimum fél másodperc javulás volt benne a száradás és gumimelegedés miatt. Vetélytársaihoz képesti más (láthattuk, duplán is rossz) taktikája viszont olyan hátrányba hozta őt melyek éppen a javulás ezen eszközeit vették el tőle (a kevesebb kör és a hideg gumik). Azaz Schuminak lényegében e taktika miatt esélye sem nyílt a jobb eredményre.

A Mercedesnek valószínűleg érdemesebb lett volna taktikázás helyett inkább versenyezni. Hagyni, hogy bajnokuk ölbe tett kezei inkább a kormányt tekergessék – annyi körön át, amennyin csak lehetett. Schumacher 71 másodpercet állt a bokszban tétlenül, majd amikor nem túl jól sikerült gyorskörét befejezte, már éppen 54 másodperccel voltunk túl a kockás zászló lendülésén. Azaz pontosan ennyi idő hiányzott neki ahhoz, hogy a végre üzemi hőfokra melegedő gumijain lefussa az igazán gyors körét. Így viszont azok a Bridgestone-ok bizony a levezetőkörre lettek fölmelegítve és előkészítve.

Mi volt hát e stratégia értelme? Rejtély megoldva! A csapat célja az volt, hogy minél jobb tapadást biztosítson a hétszeresnek az edzés végi integetéshez…

Schumacher azonban még így is jobban járt csapattársánál, aki (szintén a forgalom miatt és gumigondokkal küzdve) maradt le az utolsó felvonásról. A kerpeni ezzel újra egyértelművé tette, hogy az év végére valóban rátalált bizonyos problémáinak megoldására. Erre utalt Ross Brawn is, aki szerint „vannak kis sávok, melyekben Schumacher képes a legjobb teljesítményére, és ezeket a kis sávokat egyre gyakrabban látjuk. Az utolsó pár versenye remek volt, és a mostani hétvégén is különösen erősnek tűnik. Úgy gondolom, ma a régi Schumachert láttuk, még ha nehéz körülmények között is. Ami a gumihasználatot illeti a Q3-ban, taktikai hibát vétettünk, de ez a csapat hibája volt. A szárazgumikkal nem a megfelelő időben és nem a megfelelő módon mentünk ki – meg is fizettünk érte. Ennek ellenére ő a hétvége során hasonló körülmények között időnként nagyon erős volt.”

Vagyis legalább a csapat megtalálta Schumacher – ugyan szűkös, de létező – „működési sávját”, amire bajnokuknak a gumik esetében szombaton esélyt sem adtak…

Schumacher remekül futott az esőben, csapatának "hála" viszont a meglepetésre esélye sem nyílt

Tablókép, 2010: Barrichello, Kubica, Button, Sutil, no meg az újabb mellélövés…

A verseny aztán ismét felemásan alakult Schumi számára. Bár a szezonfinálé még hátravan, a Brazil Nagydíj tulajdonképpen remekül összefoglalta a „hétszeres” idényét: kevés hullámheggyel és több hullámvölggyel, valamint a szezonja rendszeresen visszatérő szereplőinek színre lépésével.

A szokás szerint remekül elkapott rajtnál például Rubens Barrichello állt előtte. Állt, legalábbis Schumihoz képest úgy tűnt. Mert bár hiába az a háromévnyi korhátránya, a brazilt az elmúlt öt futamból négyszer lerajtoló (igaz, mindezt csak kétszer – Monzában és most – előzésre is váltó) Schumacher könnyedén gyorsulta le legnagyobb rajongóját… Aztán jött a következő főhős: Robert Kubica. Schumacher őt is lerajtolta, sőt már meg is előzte, ám a Senna–S-be érkezve a Mercedes fara kissé megcsúszott, Kubica pedig lecsapott és máris visszavágott a két héttel ezelőtt elszenvedett előzésért – nemes egyszerűséggel a fűre tette Schumachert. Az eset nem meglepő. Egyrészt azért sem, mert Kubica tette már fűre cimboráját, Alonsót is hasonlóképpen (Silverstone), másrészt pedig mert idén valahányszor találkozott a némettel, eddig szinte minden alkalommal pályaelhagyás, ütközés vagy majdnem ütközés lett a végeredmény (Dél-Koreát leszámítva). Montreálban a lengyel makacssága Schumi és saját autója mellett, mindkettejük versenyét is taccsra tette; míg hockenheimi találkozásuk csak Schumacher visszakozása miatt nem szárnytöréssel ért véget…

Így aztán a lengyelnek hála Schumacher remek rajta, mellyel nyolcadik helyén máris kettőt javított hiábavaló volt. Mínusz kettő helyett kapott plusz négyet: Kubica és Barrichello vissza-, Massa és Button pedig megelőzték.

(Persze jó elgondolkodni azon, mi lett volna, ha Schumi megtartja 6. helyét az első körben. Későbbi tempóját látva Hülkenberget minden bizonnyal megelőzte volna, és az ugye máris az ötödik helyet jelenti…)

De legalább így alkalma nyílt bizonyítani, hogy az év végén már mennyire jól is érzi magát Mercedesében. Méghozzá egy újabb remek előzéssel! Az eset elszenvedője pedig szintén egy a 2010-es Schumi–versenyek gyakran visszatérő szereplője volt: Jenson Button. A manőver ezúttal is tiszta volt, akárcsak két hete Jeongamban. Button pedig akárcsak az isztambuli rajtnál, a barcelonai kerékcseréjét követő kör első kanyarjában, vagy éppen az idénynyitó bahreini futamon a Mercedes mögött eltöltött hosszú körök során, most is kénytelen volt tudomásul venni, hogy a hétszeres bajnok ellen valahogy nem találja az ellenszert…

Vigyázz, Jenson, Schumi mögötted...

...nem ott, előtted!

Schumacher ezt követően beállt a Hülkenberg által egyre jobban összerázott bolyba. Ekkor úgy tűnt, a kiállások során talán előnyre tehet szert, s átugorhatja a nála lassabbnak tűnő Williamseket, és Kubicát is, ezzel visszanyerve a helyet, melyet már a rajtnál megérdemelt volna. Csakhogy mindehhez egy megfelelő taktikára is szükség lett volna! Márpedig az előző napi tapasztalat (s látni fogjuk a vasárnapi is) azt mutatja, ebben reménykedni nem mindig érdemes…

Most sem volt az. Amíg a McLaren hamar észlelte, hogy a lágygumik immáron kezdenek elhasználódni, ráadásul a Hülkenberg által föltartott bolyban való autózgatás is komoly másodperceket vesz el versenyzőjüktől, és a 12. körben azonnali kerékcserére hívták Buttont, addig a Mercedes az előttük állókra figyelt csupán. Közülük mind Massa (14. kör), mind Kubica és Hülkenberg (15. kör) reagált a korai kiállásra, ők azonban máris túl későn álltak ki Buttonhoz képest: pozíciót veszítettek vele szemben. Így hát Schumi „csapdába” került. Ha vetélytársaihoz képest még később áll ki, mindenkivel szemben pozíciót veszít (a mögötte haladó keménygumisokkal szemben is!), ha viszont kint marad az egyre lassuló lágyabb keveréken, visszaeső tempójával a már kereket cserélőkkel szemben hátrányt szenved, miközben a mögötte eleve keményebb keveréken indulókkal szemben (Kobajasi, Sutil) sem lesz képes kellő előny kialakítására. Azzal, hogy a csapat nem is számolt a buttoni taktika lehetőségével, tehát belehajszolta versenyzőjét a választás lehetetlenségébe: Schuminak hosszan kint kellett maradnia.

Mint utólag tudjuk, ez az irány is nyerő volt. Azaz lett volna, ha éppen megfelelően kivitelezik Schumacherrel is. Amíg ugyanis vele egyszerűen képtelenek voltak kivárni a megfelelő alkalmat, és már a 20. körben kerékcserére hívták, addig az élmezőny (Alonso, Vettel és Webber), valamint Nico Rosberg is csak körökkel később álltak ki. Rosberg például hat körrel „kapott” többet csapattársánál, akit kiállását követően sikeresen az eleve kemény keveréken rajtoló, így későn kiálló, az idei szezonban Schumi számára szintén gyakori ellenfélnek számító Adrian Sutil mögé hoztak vissza. Pontosan mögé.

Ennél a pontnál pedig az indulatos szurkolóban tán nem is jogtalanul vetődik fel a kérdés: Vajon ezt direkt csinálják Schumacherrel?! Akárcsak egy nappal korábban, a James Wowles által vezényelt stratégiáért felelős mérnökök, ezúttal is csúnyán elszámolták magukat. Vagy netán nem is számoltak semmit? Mert amíg Nico Rosberget képesek voltak kint tartani a 26. körig – csakis arra figyelve, hogy Schumacher elé hozzák vissza őt! –, addig Schumacher esetében ez vagy fel sem merült, vagy egyszerűen nem győzték kivárni.

Az hogy Nico Rosberg idén rendre a kedvezőbb taktikát kapja (még hátrányosabb helyzetben is), nem újdonság. Nagyjából rendjén is van, elvégre mégiscsak ő áll előrébb a bajnokságban, a szezon során rá lehetett építeni inkább. Az sem most fordult elő először, hogy Rosberg amolyan buttoni utat járva jóval hosszabbra nyújtja első etapját, mint vetélytársai nagy része. Ehhez kellően jól bánik a gumikkal, s kellően stabil teljesítményt is nyújt az egész évadban. Ám az, hogy az év végén magára találó, a brazíliai hétvége során végig Rosberggel pariban lévő Schumacher számára a jobb versenyben elfoglalt pozíció is kevés a kedvezőbb stratégia kiérdemlésére, legalábbis elgondolkodtató.

Az meg még inkább, hogy a csapat Rosberget idén immáron sokadjára versenyezteti kimondottan Schumacher ellen, úgy alakítva az ifjabbik német stratégiáját, hogy Schumacher kárára (és sokszor csak és kizárólag az ő kárára!) nyerjen pozíciót. Elsőként Monacóban láthattuk ezt: Nico annak ellenére kapott kedvezőbb stratégiát (hosszabb első etap, gyors körök a többiek kiállásával szabaddá vált pályán), hogy csapattársa mögött haladt. Akkor a forgalom szerencsétlen alakulása miatt még nem sikerült az előzés. Később már igen. Hockenheimben is Schumacher mögötti pozícióban futhatott pluszköröket csapattársa (tán szintén túl korai) kiállását követően, megelőzve ezzel Schumit – és csak Schumit! A sort a szuzukai taktikázás zárja, amely során hasonló helyzetben Schumacher már nem játszhatta el  ugyanazt, amit előtte Rosberg már kétszer is. Ugyancsak túlzottan korainak tűnő időpontban hívták kerékcserére, s engedték vissza – éppen Rosberg mögé…

A mostanival együtt négy eset egyvalamiben azonos: valamennyiszer Rosberg volt a kedvezményezett – fusson bár pluszköröket, vagy legyen akár hátrányos helyzetben. Ezek ismeretében máris árnyaltabb a kép a tekintetben, vajon idén miért mindig csak Rosberggel sikerült a véletlen kínálta lehetőséget megragadva erőn felüli teljesítményt nyújtani. Nem csupán Schumacher gyengébb szereplései miatt…

Vajon mi érdeke fűződik a Mercedesnek ahhoz, hogy rendre Nicót lássa előrébb? Vajon lehet-e ennyiszer a véletlen műve mindez? Vajon miért nem mindegy a csapatnak, melyik autó szerzi meg ugyanazon pozíciókat? Vajon ez a fajta előny pusztán annak az eredménye, hogy Rosberg egyszerűen szélesebb tartományban „működik” jól, s emiatt nagyobb a taktikai repertoárja is? James Wowles főstratéga talán Nicóra több figyelmet szentel jobb bajnoki helyezése miatt? Vagy netán az ő Jock Clear által vezényelt csapata egyszerűen ennyivel jobb munkát végez, mint Andrew Shovlinék? Esetleg csak Nicónak és csapatának jelent oly erős motivációt a hétszeres rekordbajnok jelenléte, hogy újra meg újra támadják, akárhányszor lehetőségük nyílik rá, miközben Schumi inkább csak önmagával van elfoglalva, mintsem a csapaton belüli presztízzsel?

A kérdések és válaszok között ki-ki válogasson hite és vérmérséklete szerint! Ám amikor valaki újra meg újra előrángatja az egymással szembeni párharcok számadatait (edzéseken 4–14; versenyeken 66–122 pont; Rosberg három dobogója), ezek ismeretében biggyessze oda a lábjegyzetbe Rosberg fent említett előnyeit is! Például azt, hogy amennyiben Interlagosban Michael Schumacher maradhatott volna kint hat körrel tovább és nem Nico Rosberg, Schumacher futott volna be a hatodik, Nico pedig a hetedik helyen. Mindez csakis a csapaton múlt.

Andrew Shovlin utolsó előtti, Schumi versenymérnökeként eltöltött versenyhétvégéjén nem lehtett elégedett csapatával...

Javuló bajnok, javítást igénylő csapat

Ahogyan az is, hogy miként kezelik a Liuzzi balesetét követő biztonsági autós fázist. Az eset kuriózuma, hogy a Mercedes SLS pályára lépése idejében a versenyt vezető Sebastian Vettel éppen Schumacher lekörözésére készült. Vagyis a Mercedes volt az utolsó olyan autó, melyet a másik Mercedes, az utcai, még elengedett maga előtt… Csakhogy Ross Brawnék ezt nem használták ki. A csapat ugyanis úgy határozott, hogy csak Nico Rosberget hívja ki kerékcserére, hátha friss gumikkal támadni tudja az előtte álló McLareneket. A dolog szépséghibája az volt, hogy Lewis Hamilton egy körrel korábban, Button pedig ugyanazon körben szintén kereket cserélt. Rosberg a mezőny végére került (Schumi mögé), míg a McLarenek ott maradtak, ahol voltak. Amennyiben a Mercedes türelmesebb marad, és kint tartja Nicót, feltehetően mindkét angolt megelőzik, s ez esélyt kínált volna arra, hogy – lassabb autóval ugyan, de legalább – harcolni tudjanak a negyedik pozícióért.

Mindeközben Schumachert érdemes lett volna kerékcserére hívni, elvégre már eleve a mezőny utolsó autója volt, oda is tért volna vissza, a friss lágygumikkal pedig némi szerencsével támadhatott is volna (bár a lekörözöttek miatt erre aligha lett volna módja).

A csapat azonban (ismét) más utat választott. Ismét eredménytelent…

Rosberg a rádió meghibásodása miatt amúgy először keményebb keveréket kapott, így aztán egy kör után újra behívták őt. Az eset iróniája, hogy mindez bőven belefért, lényegében sem időt, sem pozíciót nem veszített a két (!) kiállással sem. (A biztonsági autós szabályok megalkotóinak kell-e ennél és a lekörözöttek miatti kavarodásnál több kritika munkájuk újragondolásához?!)

A verseny innentől kezdve gyakorlatilag lefutott volt. Mert bár Schumacher ismét csapattársa elé került, gumik miatti tempóhátránya okán a kilences kanyarban utat engedett neki: „Tudtam, hogy friss gumikkal fut, tehát miért is álltam volna az útjában?”

Schumi gesztusa árulkodó. Míg Rosberg minden kínálkozó alkalmat megragad arra, hogy legyőzze, megelőzze, maga mögött tartsa nagynevű csapattársát (akár pályán – ld. Szuzuka­ –, akár a stratégia terén – Monaco, Hockenheim, Szuzuka), addig Schumi olykor önként is átadja neki helyét mondván, neki lényegében mindegy, hogy hatodik vagy hetedik helyen fut-e célba. Ennyit az életkorok, pályaszakaszok és motivációk közti különbségekről.

Mindezek ismeretében kicsit tompul a látszat által igen élesnek mutatott kontraszt Schumi és csapattársa között. Az elmúlt három versenyen a „hétszeres” teljes mértékben állta a versenyt ifjú csapattársával – Brazíliában már az időmérőn is! Hozzáállásbeli és stratégiai különbözőségeik tekintetében pedig bátran kijelenthetjük: 2011 nagyon is szoros küzdelmet ígér a Mercedes háza táján!

Schumacher nemrégiben azt nyilatkozta, jövőre komoly javulást vár önmagától. Az elmúlt három hétvége megmutatta, hogy mindezt nemcsak komolyan gondolja, de tesz is érte! A Brazil Nagydíj tehát egyfelől előrevetítette, mire is számítsunk bajnokunktól a jövő évben. Ugyanakkor arra is rávilágított, hogy az előrelépések a Mercedes–csapatban is nélkülözhetetlenek. A hétvégén elkövetett sorozatos taktikai bakik ugyanis függetlenek az autó technikai állapotától vagy a versenyzők teljesítményétől – azok a csapat működésének tökéletlenségéről, hiátusairól árulkodnak. Interlagos több esélyt is kínált a Mercedesnek arra, hogy – akár csak részsikerek erejéig is, de – felülemelkedjen önmagán. Viszont vetélytársával, a Williamsszel ellentétben ők nem voltak képesek élni ezzel. Mi több, egyes lehetőségeiket valósággal „elbénázták”. Akárcsak Montrealban, amikor Schumit fél versenyen át a lágygumikon szenvedve szolgáltatták ki a teljes középmezőnynek; vagy Valenciában, ahol a biztonsági autó bejövetelét követően túl sokáig tétováztak, majd katasztrofális döntést hozva lezárt bokszutcába hívták ki versenyzőjüket… És sajnos a sor koránt sem ér itt véget. Úgy tűnik, hiába számít a Mercedes a nagyok utáni legjobb csapatnak, ők nem igazán számítanak középcsapatnak sem, inkább valahol az élcsapatok és a középmezőny között lebegnek. Tán ennek az eredménye, hogy sem a nagyok győzelemért való küzdelmeibe nem képesek beleszólni idén, sem a kicsik (Renault, Williams, Force India) által olykor bemutatott villanásokat nem mutatnak.

A Mercedes tehát jó, ha Schumacher példáját követve összeszedi magát a jövő évre, mert amíg kicsiben játszva sem képes megfelelő hatékonysággal kihasználni esélyeit, addig a remélt jövő évi küzdelemben, azaz a bajnoki csatában sem lehet valódi esélyes. A Mercedesnek jövőre el kell végre mozdulnia a közép- és élcsapatok közti légüres térből. Méghozzá a csapat működésének szintjén is. Mert az idei évben mutatott, interlagosihoz hasonlatos tétova döntések, hibák, túlgondolkodások egy bajnoki csatát akár romba is dönthetnek. De akár a versenyzőik munkáját is. Schumacher ugyanis nem azért tesz meg mindent a jobb szereplésért, hogy csapata tevékenységével mindez hiábavalóvá váljon.

A Ross Brawn által már megkezdett jövőre vonatkozó átstrukturálás tehát nagyon is indokoltnak látszik. A brazíliai hétvége kapcsán különösen. Az év utolsó előtt nagydíja ugyanis már az évadzáró előtt remekül összefoglalta 2010 Mercedeses és Schumacheres vonatkozásait. A teljes szezont láthattuk végigperegni ott, Schumi idei évének főszereplőivel, leggyakoribb ellenfeleivel, idei erényeivel és pechjeivel, valamint a Mercedes előtt álló komoly feladatokra figyelmeztető problémák felbukkanásával.

A konstruktőri negyedik hely immáron biztosan az ezüstöké, Schumi minden valószínűséggel megtartja összetettbeli 9. helyét, 2010 pedig már-már teljesen lezártnak látszik. Abu–Dzabi tehát csupán a levezetőkör lesz az idei év sok megpróbáltatással tarkított versenyében.

Vagy bemelegítő kör a jövő évhez…