Így kerek a világ Bernd Mayländer számára! Amikor 1996. június 30-án először állt szolgálatban egy Mercedes biztonsági autó – volánja mögött az osztrákkal –, elöl a pole-ból Michael Schumacher vágott neki felvezető körének, ám elfüstölő motorja miatt aztán még a rajtig sem jutott el. Jeles nap az osztráknak, csalódással teli Schuminak. Akárcsak 2010. november 14-e, amikor a Mercedes biztonsági autó ismét ünnepelt: 250. nagydíját. Schumi igencsak rövidre vett évzárójának hála, négy körös bevetéssel…
Nem állítom persze, hogy e fura egybeesésnek semmi köze a véletlenhez. Ám hogy a Mercedes biztonsági autójának e két jeles „ünnepén” Schumacher mindkétszer ilyen bosszantó balszerencse áldozata legyen… nos, ha nem is elgondolkodtató, de legalábbis kapóra jön! Tudniillik a biztonsgái autó e mérföldkövei két olyan időszakot és két olyan Schumi-versenyt kapcsolnak össze, melyek közti párhuzamok nem merülnek ki a bosszantó kiesések tényénél.
Az 1996-os év Francia Nagydíjának szombatján Michael Schumacher meglepetésre szerzett pole pozíciót. Váratlan és remekbeszabott barcelonai győzelme óta immáron négy hét telt el, s az emiatti ünnepi hangulatot a két hétre rá következő Kanadai Nagydíjon történt kettős Ferrari-kiesés erősen tompította már. Ekkor jött hát az a „verhetetlen” Williamsek orra elől elhappolt edzéselsőség – s vele együtt az újabb kiemelkedő eredményben való reménykedés. Ám, hogy ebből az eredményből mi sülhetett volna ki, sosem tudjuk már meg: sülni ugyanis csak az a Ferrari-motor sült, a felvezető kör közepén Schumi háta mögött… Az elvett remény miatt egy dühös és végtelenül csalódott bajnok szállt ki a kocsijából. Akinek a bizonyításra esélye sem nyílt. Nincs is bosszantóbb annál, mint úgy távozni egy verseny helyszínéről, hogy valójában egyetlen kört sem tettél meg e versenyből…
A 2010-es Abu-dzabi Nagydíjon legalább már jutott egy rajt és pár kanyar az immáron hétszeres bajnoknak. Persze a csalódottság most is adott volt, ám koránt sem akkora, mint 14 évvel ezelőtt. Egyrészt mert az előző napi bíztató időmérős szereplést ezúttal csupán egy 8. hely jelentette, a győzelem helyett pedig most a nagyok mögötti legjobb helyezés adta a célt; másrészt pedig mert még helyén volt a feje – ami ezúttal bizony igenis lényeges hír volt…
Persze e két peches „verseny” között van egy lényeges különbség is. Míg Magny-Cours-ban Schumacher önhibáján kívül kényszerült lemondani tervezett vasárnapi programját, addig most lényegében egyéni hibája vetett véget versenyének – még mielőtt az elkezdődött volna. Jól lehet, a körülményeket látva, ez a hiba még éppen a megbocsátható kategóriába esik.
Bár a porosabb ívről indulva ezúttal némiképp beragadt a rajtnál, a belső ívet kihasználva maga mögött tartotta Robert Kubicát és Nico Rosberget is. Az első kanyar kigyorsításánál pedig éppen kényszerhelyzetét kamatoztatta egy remek kigyorsítás formájában. Máris Barrichello mellett volt, ám a hármas kanyar gyors jobbos ívén nem volt esélye kívülről előzni. Jött hát az egyenes, majd annak féktávja. Barrichello bizonytalanul bóklászott a pálya közepén, majd miután Schumi a belső ívet választva rövid fékezéssel próbálkozott megelőzni őt – már féktávon (!) – hirtelen bevágott elé. A német csapdába esett: a nyakán szoruló hurkot Barrichello (vélhetőleg kéjes mosollyal arcán) és Nico Rosberg húzta feszesre. Schumacher nem tudott mit tenni. Az előtte lassan haladó Williams miatt – hogy elkerülje az ütközést vagy szárnytörést – kénytelen volt maga is lassítani, melynek következtében csapattársa máris mellette volt. Schumit bezárták, külső ívre szorították, ám ő szorult helyzetére inkább támadással reagált. Már a jó kigyorsításra koncentrált, hogy ellentámadásba lendüljön a hajtű előtt, ám megfeledkezve a poros ívről, valamint a kanyar közepén található enyhe huppanóról, elvesztette autója hátulját. A szorító kötél helyett így aztán nyaktilót kapott: Vitantonio Liuzzi Force Indiája valósággal letaglózta őt, amint belerobbant Mercedesébe.
Meglehetősen ijesztő látvány volt. Schumachernek szerencsére nem esett baja, az esetet követő kötelező kivizsgálás után már kisimult arccal nézhette végig, amint barátja, Sebastian Vettel az F1 (Schumi által előmelegített) trónjára ül. Öröm az ürömben, Schumi kipördülése nélkül talán mindez nem történt volna meg. Így viszont legalább „jó helyre” került a cím, még ha ennek az is volt az ára, hogy bajnokunk (mármint a régi) neve mellett ezúttal nem szerepelt egyetlen köridő sem…
Lépésről lépésre
Amikor sorozatom legutóbbi részének az „Előrehozott szezonösszefoglaló” címet adtam, nem éppen erre számítottam… Már csak azért is nagy kár Michael Schumacher utolsó futamának tulajdonképpeni „elmaradása”, mert az év utolsó szakaszában a „Mester” szemmel láthatóan rálelt a korábbi énje által járt útra. Csapata végre helyrepofozta az év közben félresiklott fejlesztéseit, rátalált autója valódi erényeire, s az utolsó pár versenyen abban a szűkös sávban tartotta gépeit, melyben mindezt rendre ki is tudta használni. Schumachernek különösen kapóra jött ez a faja stabilitás, melyre egész évben szüksége lett volna saját problémáinak megoldásához, így az év közepén látott csapattársához képesti lemaradásának nyoma veszett.
Ám ahelyett, hogy az eltűnt személyek listájára téve köröztetni kezdte volna, inkább ő maga körözött. Mármint péntek délután, amikor is mindkét szabadedzésen remek tempót diktált. Ahhoz képest, hogy életében első alkalommal vezetett Forma–1-es autót az Abu-dzabi pályán, már az első másfél órát csapattársa előtt zárta. Az egyes pályák megtanulása amúgy sem szokott különösebb gondot okozni az amúgy nem éppen szimulátorbarát Schuminak, ám hogy máris ennyire versenyképes legyen, arra talán maga sem számított. (Lám, fiatalok, így is lehet!) Miképpen az is meglepő lehetett, hogy az idén megszokottaktól eltérően ezúttal csapattársa volt fél másodperccel lemaradva tőle a rosszul működő F–csatornával bajlódva… A tendencia aztán a második szabadedzésen is folytatódott: bár Schumacher 24 ezreddel Nico mögött zárt, szektoridőit tekintve bőven előtte volt. A hétvége további feladata tehát már ekkor kirajzolódott: a gyorsaság adva volt, már csak össze kellett rakni a megfelelő kört. És ezért szemmel láthatóan mindent meg is tett a kerpeni bajnok. A pénteki szabadedzések alkalmával rendre a határokat próbálgatta, amit 9, azaz kilenc kisebb-nagyobb pályaelhagyása, kicsúszása bizonyított.
Persze mindennek komoly okai voltak. Schumi esetében egy ideje már amúgy is az időmérős szereplésen való javítás volt a fő cél. Amióta ugyanis helyre tették a kocsit, és a versenyeken már a „hétszeres” is rendre stabil és jó eredményekre képes (kb. Spa óta), legfőbb hátránya immáron az időmérős lemaradása lett Rosberghez képest. Ha végignézünk az évadon, elég egyértelmű: a rosszabb rajthelyek jelentette hátrány kulcsfontosságú volt. Az edzéseredmény idén – a tankolás betiltása, a kiállások csökkenő száma miatt – amúgy is meghatározó szerepet kapott. És elég, ha csupán a Japán Nagydíjig megyünk vissza ahhoz, hogy lássuk, ennek fontosságát. Amennyiben ugyanis a versenyen csapattársával azonos (sőt, jobb) tempóra képes Schumi az edzésen is Nico szintjén teljesített volna, nem kellett volna azon törnie magát, miként előzhetné meg őt. Mi több – remek rajtjait látva – az sem zárható ki, hogy előrébbről indulva olykor nagy meglepetésekre is képes lett volna egy-egy futam alkalmával.
Csakhogy nem volt, és ezt sok esetben gyengébb rajthelyének köszönhette. Miként azt is, hogy gyakran éppen a szuperrajtokra és előzésekre kényszerült, csak mert a versenyen nála lassabbak mögé kvalifikálta magát szombaton (legutóbb Interlagosban például közvetve ezen okok miatt ment el az egész versenye). Nem véletlen tehát, hogy Koreát követően Interlagosban már pénteken nyomatékosan kihangsúlyozta: „Összességében arra kell törekedni, hogy az időmérőn javítani tudjunk, ezért alaposan ki fogjuk elemezni az adatokat.” A javulás már Brazíliában tetten érhető volt – jóllehet, ebben az esős pálya is komoly szerepet játszott –, ám az eredmények tekintetében mindez nem mutatkozott még meg.
Abu-Dzabiban viszont igen. A harmadik szabadedzés rajzolta talán a legéletszerűbb képet. Schumacher 39 ezredet vert csapattársára, aki szemmel láthatóan már összeszedte magát és autóját az előző nap óta. A lényeg ezúttal nem a sorrenden, hanem kettejük versenyének végletekig kiélezett szorosságán van. Amennyiben ugyanis mindkettejük számára azonos feltételek (az autók azonossága), állnak rendelkezésre, valamint megfelelő a komfortérzetük is, a jelenlegi mezőny egyik legérdekesebb és legkiegyenlítettebb párharcát képesek vívni.
Persze, ha akarják, és ha minden adott. Merthogy az év folyamán nem volt mindig így. Talán sokakban még ma is úgy élnek Michael Schumacher különböző autókról szóló szuzukai nyilatkozatai, vagy éppen rosszul/nem működő F–csatornákról, gumiproblémákról való évközi elmélkedései, mint valamiféle kifogáskeresések. Nos, a kedvükért álljanak itt a Jasz-szigeten rendezett pénteki edzések során komoly gondokkal küzdő és ezáltal elégedetlen Nico Rosberg szavai: „Sajnos az F-csatorna nem úgy üzemelt, ahogyan kellett volna. A másik autónál rendben volt minden, nálam nem. Meg kell nézni, hogy mi okozta ezt. Ez egy kicsit nehézkes lesz, mert korábban, amikor ugyanígy volt beszerelve, akkor még rendesen működött.” Kifogáskeresés? Tán eltanulta Schumachertől?
Nem valószínű. A folytatást hallgatva-olvasva pláne nem: „Ki kell elemezni az adatokat. Majd meglátjuk, hogy megoldható-e a probléma. Lehet, hogy az a baj, hogy itt sokkal melegebb van és sokkal szárazabb a levegő. Vagy talán az okozta a nehézséget, hogy új kasztnit kaptam, ezért az egyik belső tömlőt másképp kellett beszerelni. Az F–csatorna-rendszert különben sem könnyű munkára bírni.” Új kasztni? Nem megfelelően működő F–csatorna? Nocsak, tán nem csupán Schumi magyarázkodását halljuk, hanem valóban sokat jelentő problémákkal állunk szemben?
Amennyiben az utóbbi kérdésre adott választ igennek tekintjük, érdemes ideszúrni Schumacher szombati nyilatkozatát is: „Elégedettségre ad okot, hogy az új, 5-ös számú kasztnival egész jól boldogulok, továbbá az is segít, hogy az utóbbi versenyeken használt aerodinamikai csomaggal is meg tudtam barátkozni. Ez az oka annak, hogy egyre jobban mennek a dolgok.” Schumi szemmel láthatóan a nyilatkozattételben is következetes: amíg korábbi problémáit gyakran magyarázta az autó hibájával (ld. Kínát vagy Silverstone-t, ahol egyaránt a hibás, sérült/elhasználódott kasztniról beszélt), úgy most, az eredményesebb időkben is hasonló érvekkel indokol. Nos, ennyit a magyarázkodásról… Hatékonnyá tett aerodinamika, stabillá, kiszámíthatóbbá vált autó, hatékony F–csatorna, megújított kasztni – egyre eredményesebb versenyek, majd időmérők. Javulás lépésről lépésre. Valóban csak ennyin múlna?
Tendencia
Az Abu-dzabi időmérő edzésnek még egy érdekesnek tűnő technikai vonatkozása volt. A pénteki szabadedzésen a két Mercedes (de főként Schumacher) egészen meggyőző tempóra volt képes a keményebb keverékeken. Amikor azonban estére fölkerültek a lágyabb keverékek is, a versenyzők (főként Schumacher) képtelenek voltak számottevő javulásra. Persze, a többi csapat számára sem volt ideális a lágyabb abroncsok kopása, ám az Ezüstnyilak szemmel láthatóan a többiekhez képest sem voltak képesek gyorsulni rajtuk. (Schumi például a keményebb keverékkel elért kevésbenzines körével került fel az eredménytáblára.) És mindez a szombati eseményeket is előrevetítette. Az időmérő első két szakaszában igen magabiztos Mercedeseket láthattunk. Rosberg mindkétszer az első háromban zárt, és csapattársa is csupán azért nem előrébb, mert rendre korábban futotta gyorsköreit, melyeken azután (ilyen-olyan okok miatt) nem tudott számottevően javítani. Schumi még ekkor is a pénteki gonddal bajlódott: bár szektoridői alapján már adva volt az előkelőbb pozícióra alkalmas köridő, a pályára mégsem tudta felrajzolni azt. A második edzésrészben például éppen a lágyabb keverékeken nem ment a javítás.
Aztán jött a Q3, és a két német a korábbiakhoz képest visszaesett. Mindketten a Vettel által utólag rosszabb választásnak minősített Red Bullos taktikát követték: négy mért kört futottak egy szuszra, előkészítőkör–gyorskör, előkészítőkör–gyorskör ritmusban. Schuminak második gyorsköre éppen csak lassabb volt a korábbinál (ez vélhetőleg a gumik sajátos viselkedése miatt volt, ti. a Red Bullok ugyanígy jártak); míg Rosberget a forgalom hátráltatta, így számára egyetlen lehetőség maradt. Schumacher elmondása szerint benne maradt még pár tized a körében, Rosberg viszont a lágyabb keveréknek tudta be a vártál tán gyengébb eredményt: „A sebességünk megvolt, de sajnos csak a keményebb gumikon, így csalódás a kilencedik hely. A stratégiánk miatt kellett a lágyabb keverékkel mennem a Q3-ban, de ezekkel csak szenvedtem az edzés alatt.” Ross Brawn hasonlóan nyilatkozott: „Bár a keményebb keveréken sokkal jobbak voltunk, a lágyabbakkal mind Nico, mind Michael küszködött. A versenyre viszont jó stratégiánk van, és ez bizakodásra ad okot.”
A lágyabb keverék használatát tehát a versenystratégia követelte meg. A Mercedes feltehetően az éjszakába nyúló verseny egyre hűlő aszfaltjától, valamint a zöldcsíkos abroncsok gyors elhasználódásától tartott, amit már a pénteki második edzésen is megtapasztaltak. Hogy ez a stratégia aztán mennyire volt ideális számukra, Schumi balesete miatt nem derülhetett ki. Az azonban világossá vált, hogy a W01 legyen bármennyire is hatékonnyá téve, értsék bármennyire is a mérnökök a viselkedését, ismerjék bármennyire is a helyes beállítási módjait, valóban csak egy bizonyos tartományon belül képes igazán jó teljesítményre. Idén számos alkalommal láthattuk az Ezüstnyilakat a gumikkal küszködni. Már a szezonkezdetet megelőző tesztek során világossá vált, hogy az élcsapatokhoz képest a brackley-i kocsik kevésbé kíméletesek az abroncsokkal, s ezen az évközi súlypontáthelyezés sem segített sokat. Nico Rosberg könnyebben kezelte ezt a helyzetet, míg az amúgy is a gumikkal bajlódó Schumacher helyzetét csak tovább nehezítette mindez. Az évközi szenvedés azonban az utolsó három-négy versenyre eltűnni látszott. Az arabföldön mutatott lágygumis gyengélkedés pedig csupán bizonyítéka volt annak, amit már régóta tudunk: a Mercedes autója alapvetően túlságosan érzékeny ahhoz, hogy minden körülmények között megfelelően működjön.
Összességében tehát elmondható, hogy amíg a Mercedes az év hajrájában szemmel látható előrelépéseket tett, számos problémát orvosolt (de legalábbis felismert és kezelt), addig bizonyos gyengeségeket – az autó alapvető hiányosságai miatt – lehetetlenség volt levetkőzni, bármennyire is ismerik azok esetleges okozóit. Technikai téren mindenesetre bíztató ez az utolsó versenyhétvégéken mutatott forma. Tudniillik az összkép azt sugallja, hogy a csapat végre úrrá lett az őket év közben sújtó nehézségeken, tanult a leckéből, saját hibáiból, s a következtetéseket levonva belőlük, immáron újult magabiztossággal készülhet a következő szezonra.
Versenyzőfronton is hasonló a helyzet. A Japán Nagydíj óta eltelt időszak Michael Schumacher szempontjából nem csupán a technikai háttér tisztulása miatt tűnik bíztatónak. Az egész szezont tekintve csapattársa elleni mérlege az időmérőkön nem éppen fényes: 5:14, ám az öt alkalomból kétszer az utolsó négy nagydíjon verte meg Nicót, ami mindenképpen javuló tendencia. A versenyek tekintetében pedig még kedvezőbb trend mutatkozik: a négy utolsó futamból háromszor Schumi végzett előrébb, a megszerzett pontokat tekintve pedig Japántól Abu-Dzabiig 26:20 az arány. Persze mindez nem éppen a valóságot tükrözi, hiszen Nico Rosberg az említett négy versenyből kettőt feladott (mindkétszer Michael előtt állt), míg az időmérőket tekintve Interlagosban és Abu-Dzabiban is a forgalom hátráltatta a jobb eredmény elérésében. Igen ám, csakhogy mindehhez egyúttal hozzá kell tenni Schumi nem működő F–csatornáját a szuzukai időmérőn, miként a teljes év alakulását bemutató statisztikáknál is érdemes lábjegyzetbe vésni a kerpenit sújtó ilyen-olyan problémákat.
Mindez Niki Lauda örök igazságát látszik alátámasztani: „Ha a statisztikusokat kérdeznéd, szerintük én részt sem vettem a 76-os nürburgringi versenyen. De akkor mivel magyarázod, hogy nincsen fülem?!” És valóban: aki Schumi csapattársához viszonyított teljesítményét akarja fülön csípni, annak elsősorban tehát nem a számokon keresztül kell próbálkoznia – azok nem foglalkoznak fülekkel… Sokkal inkább az általános képet érdemes alapul venni. S bár ez a teljes szezont tekintve így sem lesz előnyösebb Michael számára, az utolsó versenyeket górcső alá véve viszont legalábbis bíztató eredményeket mutat.
Elnézve ugyanis a szuzukai küzdelmüket, Schumi régi énjét idéző ritmusát, koreai lubickolását a vizes pályán, magabiztos előzéseit, avagy interlagosi és Abu-dzabi versenyképességét, ezredekre kiélezett küzdelmét csapattársával, egyre javuló időmérős szereplését, valamint kisimult és a versenyzés iránt újra töretlenül lelkesedő arcát; hallgatva bizakodó, az előrelépésekkel való megelégedettségét tükröző szavait, jövő évi terveit, tán nem túlzás kijelenteni, a Mercedesen belül jövőre szoros háziversenyt láthatunk majd. A régi-új tapasztalt és rafinált Schumival, valamint a bizonyításra vágyó szupertehetséges ifjú Rosberggel. Schumacher nem a levegőbe beszélt, amikor a stílusához nem illő kocsit jelölte meg gyengélkedése egyik fő okaként. Az elmúlt négy verseny javuló tendenciája ugyanis éppen e stíluskülönbségek csökkenésének, Schumi és autója összecsiszolódásának eredménye. Vagyis a kettő között valóban szoros összefüggés van, és mindez nem puszta magyarázkodás a „hétszeres” részéről.
Az év vége tehát pontosan abba az irányba mutat, amerre Schumi is szeretné: az egyenletes javulás felé, melynek folytatása remélhetőleg már 2011-ben bekövetkezik.
Ismétlődő történelem? Reméljük!
Schumacher idei rövidre nyúlt évzárója és az 1996-os Francia Nagydíja között van még egy párhuzam. Mindkét túlzottan rövidre nyúlt verseny egy olyan évad részét képezte, melyben a németnek tulajdonképpen esélye sem nyílt a bajnoki címre. Akkor Schumacher ugyancsak egy számára új csapat tagjaként versenyezte végig az idényt, akárcsak most, 2010-ben. S bár az akkor még igencsak fiatal, bizonyítani akaró versenyzőből azóta már érett, mindent megnyerő rekordbajnok vált, aki egyszer már nyugdíjba is vonult, van még valami, ami semmit sem változott. A kanadait követő Magny-Cours-i újabb kiesését Schumacher akkor a következő szavakkal kommentálta: „Nagyon sajnálom, hogy kétszer egymás után ilyen ostoba hibák miatt kellett kiállnom, de 1996 tanulóév számunkra, 1997 előtt semmi esélyünk a Williams legyőzésére.” Nagyot változott a világ. Most, 14 év elteltével már éppen az a baj, hogy csupán csak a Williams legyőzésére képesek Schumiék…
Tanulóév. Ezt hangoztatta Ferraris bemutatkozása idején, és a teljes 1996-os évadban, s ezt hangoztatja ma, Mercedeses bemutatkozása és idei szezonja során is minduntalan. Júniusban például eképpen: „Hosszú még a szezon, de nem hiszem, hogy olyan pozícióban lennék, hogy esélyem lenne megnyerni a bajnoki címet. Minden sokkal inkább az építkezésről és a jövő alapjainak lefektetéséről szól. Az építkezés az egyik oka annak, hogy újra itt vagyok. A vezetés egy dolog, de szoros együttműködést, jó atmoszférát kialakítani a csapattal, talán még fontosabb és sokkal nagyobb elégtételt jelent számomra.”
Ha csak ezt tekintjük, minden a tervek szerint halad. Ha meg az eredményesség tükrében vizsgáljuk e folyamatot, legalább bizakodhatunk. Például abban, hogy a történelem ismétli önmagát.
Az 1996-os Francia Nagydíjon Michael Schumacher még a rajtnál sem lehetett ott, egy évvel később viszont a Magny-Cours-i dobogó legtetejéről locsolhatta a pezsgőt… Az 1997-es bajnoki küzdelemben talán már senkit sem érdekelt, mi is történt egy évvel korábban. Vajon mire emlékszünk majd ha a mezőny ismét Abu-Dzabiba érkezik egy év múlva?
Reméljük, a történelem valóban ismétli önmagát, és Schumi újra visszatalál a sikerek útjára!
A Mercedes biztonsági autó ünnepeihez kapcsolódó esetleges átoktól úgysem kell tartania – a 300. csupán 2013-ban következik…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése