Hogy ez sem lesz tiszta hétvége, előre tudhattuk: Michael Schumacher
úgy érkezett Monacóba, hogy bármennyire is fog sütni a nap, azt egy öt
rajthelyes büntetés árnyéka mindvégig eltakarja majd előle. Aztán jött a
szombat, és a 7-es számú Mercedes ragyogó pole-körével hatolt át a rá vetülő
árnyakon, megpillantva a remény, csupán a másnapi rajtig élő sugarát. Hiába,
ezen a monacói hétvégén olyan éles kontraszttal váltotta egymást fény és
árnyék, mint amikor a versenyzők kétszázzal be-, majd kihajtanak az alagút
sötétjéből a szikrázó napsütésbe. S bár a fény Monacóban végre feltűnt annak
végén, sajnos Schumi ismét az alagútban rekedt… Vajon kibírja-e a Mercedes a
kijutáshoz szükséges – egyre kisebb – távot?
Bár valójában az első rajtkocka
járna neki, a hatodikat is méltóságteljesen foglalja el. A kerekek és fékek kellően
felhevítve, csak a volán mögött ülő Schumacher maradt hűvös. Vörös sisakjának
rostélya lazán felnyitva – egészen az utolsó pillanatig. Michael a jobboldali
visszapillantóban nézi, amint a mezőny hátsó tagjai is elfoglalják helyüket –
egy utolsó pillantás a seregre, aztán csatába készülő lovagként csapja le
sisakja szemellenzőjét. Kezdődhet a küzdelem, jöjjön, aminek jönnie kell!
A jelenet mindent elárul Michael
Schumacher monacói hétvégéjéről, hozzáállásáról és 2012-es helyzetéről. Nem
alakul jól az eddigi szezon, nagyon nem. A várt és a lehetőségek alapján joggal
elvárt eredményeknek nyoma sincs, a balszerencsék, technikai hibák sorozata
mindeddig leküzdhetetlen akadályt jelentettek. Most pedig itt volt egy büntetés
is, melyet egy saját hiba miatt róttak ki rá – mégpedig igencsak eltúlzott
módon (véleményünket ezen elemzésre alapoztuk). Dupla fájdalom.
De nem úgy Schumachernek, akit az
ilyen helyzetek általában nem megtörni, hanem kimondottan motiválni és
erősíteni szoktak. Lehet, túl sok a probléma, túl hosszú már a sikertelen
időszak, túlságosan nyomasztó a közelmúlt, ahhoz, hogy nyomtalanul maradjanak, de
Schumi éppen emiatt foglalkozik csak a jelennel és a jövővel. A nyomokat meg
sem próbálja eltüntetni, létezésüket tudomásul veszi, aztán egyszerűen csak
átlép rajtuk. És bizakodva, mi több, megújulva várja a folytatást. Keserűségnek
nyoma sincs, az már réges-rég dacos bizonyítási vággyá alakult.
Bár Schumi nem foglalkozik vele,
mi éppen a múlttól tudjuk: az ilyesmiből nagy dolgok szoktak születni. Így volt
ez előző karrierje során számtalan alkalommal – legutóbb éppen azon az utolsó,
interlagosi futamon, ahol az elveszített vébéreményeken túl oly sok
balszerencse is hátráltatta. Akkor ugyanazt a pechsorozatnak fityiszt mutató,
laza és csakis az önigazolásért és a versenyzés öröméért harcba szálló Michael
Schumachert láthattuk, aki most a vízbeugrás előtti nagy levegővételként az
utolsó pillanatig felhajtva hagyja sisakja rostélyát, mintegy azt mondva ezzel:
„Egyszer élünk, most vagy soha, vágjunk bele!”.
Pigmalion
Egy nappal korábban is ez a fajta
hozzáállás volt a siker kulcsa. Abban a bizonyos pole-körben ugyanis a
tapasztalaton és tehetségen kívül nyilvánvalóan volt egy kevés dac, egy jó adag
bizonyítási vágy, és egy csipetnyi hanyagság is. (Megemlékezésünk Schumihőstettéről itt.)
A Monacói Nagydíj felvezetéseként
Michael igazi francia heteket tartott: vasárnap hivatalos megjelenés a MotoGP
Le Mans-i futamán, kedden foci a Nazionale di Piloti csapatkapitányaként
(korábbi sérülése miatti hosszú kihagyása után első alkalommal tért vissza a
futballpályára!), szerdán még mindig futball, mégpedig a német
labdarúgó-válogatott tourettes-i edzőtáborában, a közös szponzor, a Mercedes
jóvoltából, aztán délután részvétel az FIA hivatalos sajtótájékoztatóján. A
mozgalmas programsorozatban kérdés kérdést követett, nyilatkozat pedig
nyilatkozatot. A közhelyes „reklámdíszletben” még elveszett mindaz, ami
meghatározta Michael Schumacher nagydíjhétvégéjét. Ő viszont pontosan tudta mit
kell tudnia, és talán szándékosan rá is játszott a helyzetre, hogy annál
nagyobb természetességgel vághasson vissza szombaton. Merész tervével senki sem
foglalkozott igazán, senki sem hitt realitásukban, csakis ő. A végeredmény így
még ütősebb lett.
„Én előre megmondtam!” – emlékezteti
mosolyogva a világot először poénnak tűnő ígérete komolyságára, finoman
megemlítve a korábban talán ellenében is érvként felhozott igazság
helytállóságát: ha valahol, akkor Monacóban aztán igazán számít, ki is ül a
volán mögött…
És valóban, Schumacher jó párszor
hangoztatta tervét a csapat garázsában és a média képviselő előtt egyaránt. Így
lett a városállamból városálom, aztán meg valóság és pole. Amit vicces
optimizmusnak álcázott, de véresen komolyan gondolt, mindvégig hitt benne.
 |
| "Megcsináltam!" |
Vagy egyszerűen csak megérezte?
Tény, a dél-franciaországi miniállam szűk pályája, lassú, jó kigyorsítást
igénylő kanyarjai kimondottan kedveztek a Mercedesnek – és Schumachernek is.
Érezhető volt ez már csütörtökön is, amikor a két szabadedzés kissé kaotikus
forgatókönyve még nem engedte felszínre törni a valóságot. Már az első megtett
körökben látszott, Schumacher igazán jól érzi magát a volán mögött, s ha
időeredményei nem is, ritmusa és magabiztossága mindenképpen jó előjelnek
számított. Az első szabadedzésen odaverte ugyan elsőszárnyát az uszoda mögötti
sikán falához, mely miatt rövid szünetre kényszerült, a másodikon az eső
megakadályozta ugyan, hogy bármit is megmutasson valós erejéből, a harmadik
szabadedzést ugyan éppen a leggyorsabb, szuperlágy gumin futott köreinek
megkezdése előtt szakították meg, az időmérő edzésen viszont már semmi sem
állíthatta meg őt. 1:14,301 – az időeredmény, mely egy páratlan pályafutás 69.
edzéselsőségét, a második karrier (ha úgy tetszik, a ráadás) legnagyobb sikerét
jelentette.
És egy önbeteljesítő jóslatot,
mely egy álommal indult, amiről aztán a hétvége folyamán fokozatosan kiderült,
hogy nagyon is megvalósítható. Ez egyre tisztábban kirajzolódó célt, egyre
nagyobb magabiztosságot és egyúttal egyre nagyobb odafigyelést is magával hozott,
mely végül mind benne volt abban a nagyszerűen összerakott körben, a pazar,
senki által meg nem közelített második szektorban és az internetet bejáró
egykezes sikánvételben.
Ugyan miért is érdekelte volna
Michael Schumachert, hogy a kemény munkával megszerzett pole-t máris
elveszítette? Hiszen éppen most bizonyította, amit már harmadik éve bizonyítani
akar, szombati elsőségével ráadásul arról is meggyőzte magát, hogy számára
nincs lehetetlen.
Kell nekünk a Romain-tika?
A nyitott sisakos rajtvárás
felidézett képe azt mutatta, Schumacher ezen hite és hozzáállása vasárnap
délutánra mit sem lankadt, a rekordbajnok hasonló szellemiségben és
intenzitással tervezi végigversenyezni a nagydíj mind a 78 körét. Mondhatnánk,
valóban nyílt sisakos küzdelemre készült. (Na meg naivan célba érésre, de erről
majd később…)
Monaco előzhetetlen utcáin nem is
igen volt más választása, ha dobogóra akart kerülni a hatodik helyről –
márpedig a pole elérése után ez volt a(z amúgy realitást nem nélkülöző)
szándéka –; miként egy nappal korábban sem volt mit tenni öthelyes büntetése
miatt, meg kellett nyernie az időmérőt. Ha szombaton sikerült, miért ne jöhetne
össze vasárnap is a bravúr?
Nos, ezen álom talán túlságosan
is romantikusra sikeredett, tudniillik az időmérőtől eltérően a verseny
alakulása már nem csupán Schumacher teljesítményén múlt. A hatodik hely
egyúttal a mezőny sűrűjét is jelentette, amiből kitörni ezen a pályán nagyon
nehéz vállalkozás. (Persze Schumi nem ismert lehetetlent, elvégre ilyesmi már
2005-ben és 2006-ban is összejött neki.) Főleg ha Romain Grosjean rajtol
előled… A francia már a felvezető körnél is nehézkesen indult, amit a rajtnál
aztán sikerült alulmúlnia. Schumi eredetileg jobbra indult volna, ám látva
Grosjean döntését, átfordult a pálya baloldalára. A francia tudniillik újoncos
kétségbeeséssel próbálta szépíteni hibáját: némi tétovázás után élesen jobbra
húzott, hogy védje a már rég elveszített pozícióját a róla (látszólag) tudomást
sem vevő Alonsóval szemben. Végül a két autó összeért, Grosjean lepattant a
spanyolról – éppen az esettől a lehető legtávolabb, egészen a palánk melletti
vastag porrétegbe menekülő Schumacher Mercedesére… Tulajdonképpen már az is
csoda volt, hogy Schumi versenyben maradt, ám szurkolói ekkor joggal lehettek
dühösek, tudniillik a német megint egy tőle teljesen független esetből, mások
hibáiból szenvedett hátrányt.
 |
| Grosjean és Alonso ütközése egyértelmű versenybaleset volt. A felvételek alapján két dolog viszont tisztán látszik: bár a veszélyes szituációt a francia rossz rajtja és túl optimista befelé haladása idézte elő, magát az ütközést viszont Alonso mozdulata... A spanyol neve érdekes módon fel sem merült a versenybíróságnál... |
Grosjeannal ráadásul eddig két
alkalommal találkozott a pályán – a francia mindkétszer kilökte őt… Persze
hibást keresni fölösleges (bár Grosjean mindig megtalálja azt – sosem
magában…), mindez egy újabb fájdalmas balszerencse eredménye volt. Amellett
azonban nem szabad szó nélkül elmenni, vajon a versenybíróság miért csak 64
körrel később döntött úgy, megvizsgálják a „Grosjean–Schumacher esetet”. Ez így
ugyanis kissé olyan látszatot keltett, mintha a külső tényezők által nem
befolyásolt bírák aszerint döntenének egy-egy ügy vizsgálatáról, annak milyen
hosszabbtávú következményei lettek… Vajon azért kellett utólag megvizsgálni az
ütközést, mert Schumacher érintett volt benne? Vagy azért, mert a német végül
kiesett, és ennek esetleg köze lehetett a rajtnál történtekhez? Akárhogy is,
egy független testületre nem lehetne hatással a körülmények utólagos alakulása.
A legnagyobb talány viszont, hogy
a vizsgálat miért nem „Alonso–Grosjean esetként” említette az ügyet. Schuminak
tudniillik köze nem volt az egészhez, ő csupán áldozatként szenvedte el a két
vetélytárs kakaskodásának következményét! Vajon Alonso miért maradt ki a
vizsgálódásból, ha valójában ő üközött Grosjeannal? (Az eset amúgy egyértelmű
versenybaleset volt, két csökönyös versenyzővel: Grosjean arról nem volt
hajlandó tudomást venni, hogy rosszul rajtolt és pozíciót veszített, Alonso
pedig Grosjeanról – holott a felvételeken láthatóan végig őt figyelte a
visszapillantójában…)
Schumacher gyors előretörésről
szőtt álmai ezzel tulajdonképpen már az első kanyar előtt semmivé váltak. A
korlátnak ütközésnél a Mercedes lendületet veszített, ráadásul az első
pillanatokban Schumi afelől sem lehetett biztos, felfüggesztése a helyén van-e
még. E megingással a mögötte haladó másik Lotus Kimi Räikkönennel elegánsan
kikerülte őt. Ráadásul Vettel is elé került, amikor a megpördülő Grosjean miatt
levágta az első kanyart… (Seb nyilván nem tehetett mást, de az ilyen úton
történő pozíciószerzés meglehetősen abszurd.)
A dobogó egyre távolabb került:
Schumi egy nála jóval lassabb és egy hozzá képest teljesen eltérő taktikán lévő
autó mögé szorult. Keze innentől kezdve meg volt kötve, versenyének sorsa már
nem saját kezében volt. A barcelonai ítészek pedig nyilván elégedetten figyelték
mindezt: Michael ekkor fizetett meg két héttel korábbi hibájáért…
Méghozzá igen komoly árat. A
köridők alakulásából egyértelműen kitetszik tudniillik, hogy Schumacher
könnyedén tartani tudta volna az élen haladók tempóját. Az alábbi grafikon a Mark Webberhez viszonyított lemaradásának
alakulását mutatja. Míg a távolság Räikkönen mögött folyamatosan és egyre
nagyobb mértékben nőtt, miután a finn kiállt Schumi elől, fokozatosan csökkenni
kezdett. A gumikopás terén ráadásul a német volt előnyben: Rosbergnél hét,
Webbernél öt körrel többet bírt Schumacher szuperlágy szettje, és a német
minden pluszkörrel egy-egy másodpercet hozott a lágy abroncsot lassan munkára
bíró Webberéken. Más kérdés, hogy Kimi miatt csak három ilyen kör volt, és az
sem ért sokat, tudniillik hátránya ekkor már 30 másodpercre duzzadt,
behozhatatlanná vált…
 |
| A grafikonból jól látható, hogy a Räkkönen mögött eltöltött idő alatt Schumi lemaradása folyamatosan nőtt. A legnagyobb kialakult különbség Webber kiállásakor 30,262 mp volt. Schumacher kerékcseréje után ez (későbbi és gyorsabb kiállásának illetve jobb ki- és bevezető körének következtében) 26,948 mp-re faragta lemaradását. Az ezt követő körökben Schumi a szabad útnak hála folyamatosan faragta ezt a különbséget (a hullámzás a forgalomnak köszönhető), egészen az utolsó "normál" körében mért 23,835 mp-ig. |
Bár az élmezőny és ő eltérő
versenyt futottak, bár Webberék nyilván kicsivel jobb tempóra is képesek lettek
volna, s a gumik leépülése terén is nyilván volta különbségek, mégsem nagy
merészség kijelenteni, Schumacher az első körös koccanás nélkül komoly eséllyel
pályázott volna a dobogóra. A pole-ból indulva pedig minden bizonnyal simán
nyert volna.
Legalábbis, ha rajtszámát az
éjjel átragasztja csapattársa kocsijára…
Cserbenhagyásos gátolás
„Sokat beszéltek és írtak róla a spanyolországi balesete kapcsán,
azonban nem szabad elfelejtenünk, hogy mi, a csapat, az öt versenyből három
alkalommal cserbenhagytuk őt, és nem a lehetséges legjobb munkát végeztük el
számára. Jobban kell dolgoznunk.” – nyilatkozta Ross Brawn a monacói
hétvégét megelőzően a német Bildnek
adott interjújában Schumacher 2012-es gyatra eredményeiről. A csapatfőnök
Bahrein után idén már másodjára vállalta magára a felelősséget Schumi-ügyben –
az első hat verseny alakulását nézve teljes joggal.
Az 58. körben Schumacher
tanácstalanul kér segítséget csapatától egyre gyengülő autója miatt. Egy
teljesen magára hagyott ember hiábavaló segélykérése ez. A monacói álom végleg
semmivé lett: a W03 ismét használhatatlanná vált. Ezúttal a benzinnyomás szállt
el. Schumi meg is jegyzi az újságírók előtt, ilyen problémával eddig még nem
szembesült.
Na igen, a boldogságtól feldobott
csapata társaságában pezsgőt locsoló Nico Rosberg sem…
Kollektív felelősségtudat? Ugyan
már! Ha valami, éppen ez hiányzik leginkább a monacói hétvégét Schumi
érthetetlen kiesése ellenére is „nagyszerűnek” értékelő Mercedesből. Tudja ezt Ross
Brawn is, aki a monacói paddockban ezt erősítendő érezte szükségét annak, hogy
pontosítson a Bild-interjúban tett
kijelentésén. Kár volt… „Amikor csapatról
beszélek, akkor a versenyzőkről is beszélek. A versenyző sem marad ki a csapat
fogalmából. Tehát ha azt mondom, az eddigi munkát, amit csapatként Michael
oldalán nyújtottunk, nem elegendő, akkor abba mindenkit beleértek. A munka,
amit mi – és ebbe tehát Michael is beletartozik – az első öt versenyen
végeztünk, nem volt elég jó, mivel Michaelnek csak két pontja van, ami igazán
kevés. (…) Az én nézetem az, hogy a dolgokat mindig kollektíven kell
szemléljük. Ezért nem beszélhetünk sosem arról, hogy a versenyző hibát vét,
vagy a csapat hibázik, sokkal inkább arról, hogy általában a mi munkánk nem
volt elég jó. És most ez a helyzet Michael csapatával.”
Amennyiben Schumi barcelonai
kiesését nézzük, ez bizonyára helytálló. De vajon milyen új értelmet nyertek e
szavak Monaco után…?! Vajon mi egyebet tehet még a pazar pole-körön és a
vesztett helyzetet nem ismerő versenyzésen kívül Michael Schumacher azért, hogy
végre eredményes legyen?! Talán a kocsit is egymaga rakja össze?
A szombati elsőségnek és annak a
laza sisakrostély lecsapásnak a rajt előtt nagyon komoly üzenete volt a csapat
felé – valami ilyesmi: „Belátom, eddig én sem végeztem jó munkát, de most
100%-ban odatettem magam. A tőlem telhető legjobbat hoztam ki magamból, most
már tőletek is elvárom – joggal várom el ugyanezt.” Schumacher a hercegségben
minden eddiginél közelebb került a nagy áttöréshez – s minden mozdulatával azt
jelezte, hogy teljes mértékben készen áll.
Nos, a Mercedes legénysége
ezúttal sem értette az utalást…
Márpedig ez igencsak kínos kezd
lenni a csapatra nézve, akiknek eddig Schumi kitűnő reklámot jelentett (errőlbővebben itt). Most, hogy végre a német is visszakaphatna valamit a
márkától az állandó médiafelhajtásért, illetve a csapattól a sok-sok elvégzett
fejlesztőmunkáért és tapasztalatért cserébe, éppen a Mercedes hagyja őt
cserben?
A helyzetet csak még furcsábbá
teszi az Auto Motor und Sport azon
felvetése, miszerint Schumacher hamarosan hivatalosan is könnyen másodikszámú
versenyzővé válhat, mivel Rosberg lassan bajnokesélyes lesz, miközben Schumi
lemaradása máris behozhatatlan vele szemben. Persze az ilyesmi teljesen logikus
és érthető lépés… lenne, ha ez a helyzet nem a csapat hathatós közreműködésével
állt volna elő…
Szemben például 2010-zel, mely
esztendőt Schumacher tudatosan áldozta a visszaszokásra, valamint csapata
érdekében a fejlesztések elősegítésére. Vagy esetleg 2011-gyel, amikor Schumi
túlságosan sok pontba kerülő hibái miatt az sem volt feltűnő, mennyivel
balszerencsésebb csapattársánál. Na de hogy éppen idén történjen meg mindez,
amikor valójában semmi kivetnivaló nincs teljesítményében? Vajon miként veszik
majd rá Brawnék Schumachert, hogy adja fel futamgyőzelmét csapattársa bajnoki
esélyeiért? Megígérik, hogy cserébe kieshet az összes hátralévő futamon; vagy hogy
legközelebb nem lopják ki a kábeleket autójából?!
Na jó, ez erős túlzás, azt kijelenteni
viszont nem az, hogy a hat futam alatt kialakult óriási ponthátrány és az
elmúlt évek trendjei alapján Schumi idén sem fogja megverni Rosberget, holott erre
minden korábbinál jobb esélye lenne. 2012-t ugyanis remek formában indította,
előrelépett az időmérős teljesítmény terén, versenyen is van olyan jó, mint
tavaly, ill. mint Nico, autója végre elég erős lenne a dobogós helyekért, sőt,
olykor a győzelemért való küzdelemhez – mégis, eredményesség terén messze
elmarad az előző két évtől. Mintha a hátráltató tényezők száma annál inkább
nőne, minél közelebb kerül régi önmagához… És ez legalább olyan éles kontraszt,
mint amit a pole és a kiesés, vagy Ross Brawn szavai és a pályán történtek
között figyelhettünk meg.
Michael Schumacher jó két és fél
év elteltével végre eljutott odáig, hogy képes pole pozíciót szerezni a
Mercedesszel, amely csapat pedig elérte, hogy végre valódi, győzelmekre esélyes
nagycsapatként tartsák számon. Hosszú út vezetett idáig, mindkettejük részéről,
és most, ilyen közel a célhoz, éppen a csapat húzza vissza Schumachert a végső
áttörés kapujából? Értelmetlenné téve ezzel a kétéves munkát, hiábavalóvá a sok
küszködést, a rengeteg munkaórát és az ezek ellenére töretlen hitet, mely
idáig, a siker kapujáig vezette Schumachert?
A Hétszeres monte-carlói
teljesítményével és hozzáállásával végérvényesen bebizonyította, hogy kitűzött
célja megvalósítható, hogy benne még mindig megvan az ehhez szükséges erő és
tudás is. E vérrel és verítékkel összeszedett bizonyítékok halmazát a Mercedes
viszont most egyetlen hanyag és rideg kézmozdulattal lesöpörte az asztalról. Nyilván
nem így van, a látszat mégis azt mutatja, Schumi sikeressége talán éppen őket
érdekli legkevésbé…
Végezetül játszunk kicsit! (A
nyertesek között egy rajtrácsnyi Mezei Dánielt Értelmező Kéziszótárt sorsolunk
ki a Hánkúk Tájá felajánlásával.) Kérdésünk:
1.
Mikor hátráltatta utoljára Nico Rosberget komolyabb
technikai hiba a Mercedesnél?*
2.
Mikor esett ki utoljára technikai hiba miatt Nico
Rosberg egy Mercedesszel?**
3.
Egyáltalán, hány kiesése volt Nicónak közös időszakuk
alatt összesen?***
Utóbbihoz egy kis segítség: éppen
eggyel több, mint Michael Schumachernek…az idei hat verseny alatt…
 |
| Árulkodó tekintetek. Rosberget tudva lévően ritkán éri csalódás, de ha mégis... nos, az arcára van írva |
Válaszok: *A 2011-es
Japán Nagydíj időmérőjén. **A 2010-es szuzukai versenyen – ez volt az egyetlen
ilyen alkalom. ***Öt, kétszer a csapat hibájából, háromszor ütközés miatt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése