Az út végén

A pályán, ahol egykor élete legszebb sikerét ünnepelte, Michael Schumacher ma megmásíthatatlan döntését jelentette be: év végén végleg szögre akasztja a legendás piros sisakot. Elhatározása nem volt meglepő, ám annál inkább szomorú. Szavai telis-tele érzelmekkel, és némi keserűséggel. Schumi nem érte el célját.  Visszatérése viszont így is eredményes volt: teljes versenyzővé, de még inkább teljes emberré tette őt.

„Elhatároztam, hogy a karrieremet a szezon végén befejezem, tudatában annak, hogy még mindig tudom tartani a lépést a világ legjobbjaival. Ez büszkévé tesz, és éppen emiatt nem fogom soha megbánni a visszatérésem. Elégedett lehetek a teljesítményemmel, amit az elmúlt három évben nyújtottam, és azzal is, hogy folyamatosan fejlődni tudtam ezalatt. De valamikor mindig eljön a búcsú ideje.

Az utóbbi hónapokban már nem voltam többé biztos abban, hogy a szükséges energiámat és motivációmat még további egy vagy két évre át tudom vinni – az pedig nem az én stílusom, hogy olyasmit csinálok, amiről nem vagyok száz százalékosan meggyőződve.  Emiatt hezitáltam olyan sokáig az elhatározásommal. A mai döntésemmel úgy érzem, megszabadultam ezektől a kétségektől. A végén nem csupán versenyezni akartam, de a győzelmekért küzdeni – márpedig a vezetési kedv köztudottan a versenyképességből táplálkozik.

2009 végén azt mondtam, hogy a sikereim alapján szeretném lemérni magamat, de ilyen téren az elmúlt három évben sok kritikát vágtam zsebre, amik egy része jogos volt. Kétségtelen, hogy nem értük el a célunkat, hogy három éven belül bajnoki autót fejlesztünk. Világos az is, hogy én már senkinek sem tudtam hosszú távú perspektívát nyújtani. Számomra az is egyértelmű továbbá, hogy ezután a három év után nem vagyok kevésbé boldog a Forma–1-ben elért eredményeim miatt.

Az elmúlt hat évben – magamról is – sokat tanultam, és emiatt hálás vagyok. Például azt, hogy az ember anélkül is lehet nyitott, hogy közben elveszítené a koncentrációját. Hogy veszíteni nehezebb, mint nyerni, és tanulságosabb is, ami korábban elkerülte a tekintetem. Hogy az embernek meg kell becsülnie, ha azt teheti, amit szeret. Hogy a meggyőződésünk szerint kell élnünk. Kitágítottam a látóteremet, és tisztába kerültem önmagammal.

Köszönöm a Daimlernek, a Mercedes-Benznek és az egész csapatnak, hogy megelőlegezték a bizalmukat. Köszönöm minden barátomnak, partneremnek és társamnak, hogy az évek során tanácsaikkal és tetteikkel is mindig mellettem álltak. De leginkább köszönöm a családomnak, akiket mindig magam mögött tudhatok. Akik megadták nekem a szabadságot ahhoz, hogy a meggyőződésem szerint éljek, és akik osztoztak az örömömben.”