„Elhatároztam, hogy a szezon
végén befejezem a karrieremet.” Michael Schumacher az idény végén
visszavonul – másodjára, s immáron végleg. Persze hat évvel ezelőtt is így
volt, aztán mégis meggondolta magát, ám most a távozás módja és körülményei teljesen
mások voltak. A Ferraritól ünnepelt bajnokként, a csapat vezéreként búcsúzott,
a Mercedest viszont sikerek nélkül, a hátsó ajtón hagyja el. A főbejárat előtt
nyújtózó vörös szőnyeg ugyanis más lábnyomát várta már, így előtte kattant a
zár. Anélkül, hogy befejezhette volna küldetését, s még azelőtt, hogy
elmondhatta volna véleményét, kimondhatta volna végső szavát… De vajon miként
jutottak idáig? Mennyire küldték és mennyire akart menni? Mi zajlott a
háttérben? Lett volna másik út is? Minisorozatunkban az ehhez hasonló kérdések
egész sorát vetjük fel, válaszokat és összefüggéseket keresünk, megpendítve
egy-két tágabb gondolat húrját is. A bevezető részben a történet kapcsán
felmerülő számos ellentmondás és furcsaság bemutatásával annak járunk utána,
létezett-e a mindkét oldal részéről cáfolt ellentét csapat és versenyző között.
„Az utóbbi hónapokban már nem voltam többé biztos abban, hogy a
szükséges energiámat és motivációmat még további egy vagy két évre át tudom
vinni – az pedig nem az én stílusom, hogy olyasmit csinálok, amiről nem vagyok
száz százalékosan meggyőződve. Emiatt
hezitáltam olyan sokáig az elhatározásommal. A mai döntésemmel úgy érzem,
megszabadultam ezektől a kétségektől. A végén nem csupán versenyezni akartam,
de a győzelmekért küzdeni – márpedig a vezetési kedv köztudottan a
versenyképességből táplálkozik.”
Október 4., csütörtök. A helyszín
a Mercedes motorhome-ja valahol a szuzukai versenypálya bokszutcája mögött.
Michael Schumacher papírra összeszedett gondolatait, illetve hivatalos
álláspontját ismerteti az összegyűlt újságírók előtt. Fáradtságról, megrendült
motivációról és sajátos helyzetéről beszél. Mint mondja, elfáradt az elmúlt
három évben, s úgy érzi, a sportág már nem ad számára annyit, hogy megérje
miatta benne maradni.
Ezzel egyúttal hosszú hetek és
hónapok őrlődéseinek végére is pontot tesz. Miként e három idény középmezőnyben
való vergődését is lezárja, amely egy győzelmekhez szokott, és győzelmekben
bízó hétszeres világbajnokot már természetesen nem tud kielégíteni, s amely
mára újra teljességgel kifacsarta őt.
Ez az élet rendje – mondhatnánk
erre… ha a történet harmonikus szövetén nem látnánk oda nem illő repedéseket,
mindenbe beleakadó, kilógó szálakat, a felszínén pedig nem lennének éppen oda
nem illésük miatt kirívó apró foltocskák…
Persze a történet lényegének
igazságát ezen „anyaghibák” koránt sem kérdőjelezik meg, az viszont cseppet sem
lényegtelen, milyen kontextusban olvassuk végig azt. Egy történet
értelmezésének ugyanis az apró részletek külön irányokat szabhatnak, így ha
elsikkadnak a felszín alatt, némiképp akár félre is vezethetik olvasójukat –
elhitetve velük, hogy valóban CSAK a motivációról szólt a mese.
Michael Schumacherének legalábbis
nem pusztán egy megfáradt, s emiatt újra visszavonuló bajnok a főszereplője. Ha
így lenne, akkor eleve egy a 2006-oshoz hasonló körítéssel adta volna hírül a
világnak döntését – aktuális sikeressége pedig nem a bejelentés módját,
legfeljebb csak helyszínét (a dobogó utáni sajtótájékoztató helyett a
motorhome), valamint az érdeklődés mértékét befolyásolhatta volna.
Csakhogy a szuzukai események
merőben eltértek a hat évvel ezelőtt Monzában látottaktól. A legfőbb különbség
az volt, hogy míg a végleges döntést akkor valóban ő mondta ki, addig ezúttal
már mindenki azelőtt tisztában volt Michael Schumacher mercedeses karrierjének
végével, hogy a német egyetlen szót is szólt volna ezzel kapcsolatban.
Szokatlan eljárásmód. A Mercedes
ugyanis már egy héttel korábban bejelentette, hogy a Lewis Hamilton–Nico
Rosberg párossal vág neki a 2013-as bajnokságnak. Magyarán szólva Schumacher
Szuzuka előtt nem arról döntött, hogy nem folytatja a három éve megkezdett
kalandját, hanem csupán arról, ha már az véget ért, más csapatnál sem kíván
versenyezni többet. Ráadásul ha megnézzük, milyen lehetőségei voltak rá, ez a döntés
ugyancsak joggal tűnhet kissé kényszerűnek. A Ferrarinál tulajdonképpen semmi
esélye sem volt, nem is jutott tovább puszta érdeklődésnél. A Sauber és a Force
India viszont feltehetően reális opció lett volna – csakhogy e két privát,
középmezőnybe tartozó gárda a részsikereik ellenére sem nyújthatott
perspektívát egy olyan bajnok számára, aki éppen az effajta középszerűség elöl
menekülve került bele helyzetébe.
Miről árulkodnak a jelek?
Schumacher sajtótájékoztatóján az
egyik legfőbb figyelemfelkeltő oda-nem-illőséget a papírról történő felolvasás
jelentette. A német nyilván nem akart hibázni, mindent a legnagyobb
alapossággal, a legokosabb módon megfogalmazva akart elmondani, ezért Sabine
Kehmmel már előre megírták „a” szöveget. Mintha mindent megtettek volna azért,
hogy Schumi bejelentésében minden benne legyen, mégpedig úgy, hogy abból
semmiféle – az előző hét találgatásai szerint létező – közte és csapata között
fennálló ellentét, csalódottság és kényszer ne érződjön.
De vajon volt-e ilyesmi
egyáltalán?
Bár a felek azóta is állítják,
nem, és bár semmi okunk kétségbe vonni szavaikat, az azért nagyon is
egyértelmű, hogy már teljes harmóniáról sem beszélhetünk.
A felolvasás szokatlansága
árulkodó – miként számos további részlet is. Például ahogy Schumacher a
bejelentést megelőzően egy egész héten át hallgatott. Csupán két
megnyilvánulással adott életjelet magáról ez idő alatt: a Hamilton
leigazolásának hírére kiadott hivatalos (értsd: kötelező, semmitmondó, művi) közleménnyel;
valamint a csapat számára minden verseny előtt leadott, (s ugyanilyen
értelemben) hivatalos szuzukai előzetesével. Lényeges információt természetesen
egyik szöveg sem tartalmazott, csupán a megszokott fordulatokat, ködösen és
diplomatikusan.
Hogy mi volt a célja ezzel a hallgatással,
nem nehéz kitalálni (hasonló, mint a papírra rögzített szöveggel): elejét
akarta venni a média felfokozott érdeklődésének, az újabb és újabb
találgatásoknak; valamint – egészen végső döntéséig – késleltetni akarta a
hivatalos állásfoglalást, amit ekkor már elkerülhetetlenül elvártak tőle.
Ez viszont csupán a következménye
volt egy korábbi furcsaságnak, mégpedig a Mercedes csapat szeptember 28-án,
sajátos módon történt bejelentésének. A gárda közleményében annyi állt, három
évre szerződtették Lewis Hamiltont, mégpedig Nico Rosberg mellé. Michael
Schumacherről csakis azért esett szó, mert jelenleg még a Mercedes versenyzője,
s emiatt meg kellett említeni, hogy 2013-ra értelemszerűen nem maradt számára
hely. Akkoriban többen meg is jegyezték ezzel kapcsolatban, a csapat elegánsabb
módját is választhatta volna Schumacher elbúcsúztatásának…
Teljességgel igazuk volt.
Tudniillik hiába írta alá már a szerződést Lewis Hamilton, a hivatalos
bejelentéssel attól még megvárhatták volna Schumacher végső szavát, hogy a
versenyzőváltást aztán egyetlen sajtótájékoztató keretében, kulturált módon
közöljék a nyilvánossággal. Az idő ekkor már nem sürgetett, jövőjük pedig végre
biztossá vált, tehát semmi okuk nem volt az azonnal bejelentésre.
Hogy nem így történt, abban
viszont komoly szerepe volt a csapat kommunikációs csetlés-botlásának. Ross
Brawn utóbb elárulta, a bejelentés hirtelen jött és némiképp a kényszer szülte,
Lewis Hamilton pedig kihangsúlyozta, minél hamarabb közölni akarta jelenlegi csapatával
a végleges döntését, mert így akart sportszerűen elköszönni a McLarentől. Tény,
a bejelentés napján elsőként a wokingi csapat lépett: világgá kürtölték, hogy
Jenson Button mellé leigazolták Sergio Perezt a Saubertől. Innentől nem volt
visszaút a Mercedes számára: többé már nem volt titok a titok, egyértelművé
vált, hogy Hamilton hozzájuk igazolt, s ha ezt nem erősítik meg, magukból
csinálnak bolondot. Michael Schumachert viszont nem vonhatták bele a folyamatba,
mert ő ekkor még mindig nem hozta meg döntését.
Más kérdés, hogy akarták-e még
ekkor belevonni egyáltalán, illetve körön belülinek számított-e még a német
ebben az időben, s érdekelt-e bárkit is még, milyen irányú lesz az a bizonyos
döntés…
Michael Schumacher ezt követően
pár napig még hezitált arról, mihez kezdjen, a végső elhatározását pedig a
Japán Nagydíj előtti kedden hozta meg. Érdekesség viszont, hogy csapatát erről úgymond
hivatalosan csupán közvetlenül a csütörtöki sajtótájékoztató előtt értesítette,
amely eseményt eredetileg teljesen másként terveztek szervezői. Norbert Haug viszont
egyedül maradt meglepettségével. Utóbb ugyanis kiderült, volt, akinek
Schumacher már korábban is elárulta, mire készül – csakhogy privát emberként. „Engem pár nappal előtte értesítettek
Michael döntéséről. Előtte már volt lehetőségünk beszélgetni, így felkészültem
rá. Amikor kiállt a nyilvánosság elé, már ismertem az okokat.” –
nyilatkozta Jean Todt. „Csütörtökön
meglehetősen későn érkeztem a helyszínre. Michael beszélni akart velem, és én
tudtam, hogy valamit meg akar osztani. Bizonyos beszélgetéseinkből már
kirajzolódott számomra, hogy nagy valószínűséggel vissza fog vonulni, de
szüksége volt még egy kis gondolkodási időre.” – mondta Ross Brawn.
A két ferraris barát szavaiból
két dolog világosan kitűnik: 1. Schumachert már a Hamilton-bejelentés előtt is
igencsak foglalkoztatta a visszavonulás gondolata; 2. nekik a döntéséről is
hamarabb beszámolt, mint bárki másnak – beleértve saját csapata kulcsfiguráit
is!
Ez utóbbi – kiegészülve a már
említett papírról történő felolvasással, az egyhetes hallgatással, valamint a
Hamilton-bejelentés körülményeivel – pedig még inkább elgondolkodtató.
Vajon Schumacher ennyire nem
bízott már Norbert Haugban és a Mercedesben, hogy kvázi megkerülte a hivatalos
utat bejelentésével? Ennyire értéktelen volt már a versenyző és csapata között
fennálló hivatalos kapcsolat? Miért érezte úgy a német, hogy Ross Brawn mellett
még egy Jean Todttal való beszélgetés is fontosabb számára, mint a csapattal
való nyílt tárgyalás? Hogy Todtban és Brawnban megbízott, az múltjukat és jelenlegi
viszonyukat ismerve nem kérdés. De vajon mennyire bízott még saját csapatában,
és csapata mennyire bízott benne?
Az efféle ellentmondásokból,
furcsaságokból cseppet sem meglepő, hogy oly sokan feltételezték: a Mercedes és
Schumacher eltávolodott egymástól. Mindez ráadásul kölcsönös volt, hiszen míg a
Mercedes a Hamilton-döntés bejelentésénél hányt fittyet Schumacher véleményére,
addig ő saját visszavonulásának kinyilatkoztatásánál hagyta ki a Mercedest a
játékból. Márpedig ez egy a kettejük kommunikációjában fennálló működési
zavarra derít fényt. Mintha a felek már nem hogy meghallani nem akarták volna
egymást, de már annak sem érezték szükségét, hogy egyáltalán beszéljenek a
másikhoz.
De vajon miként jutottak ideáig?
Hogy az eltávolodás melyik fél
részéről indult, „a tyúk vagy a tojás” esete, a kettő minden bizonnyal egymást
erősítette. Az viszont bizonyos, hogy mindez csupán egy hosszas, hónapokon át
tartó folyamat végkifejlete volt, mely ponton már mindkét fél inkább kifelé
kacsingatott kapcsolatukból.
Ellenszegülés – súlyos következménnyel
Az első komoly jelekre már nyár
elején felfigyelhettünk – mégpedig egy meglehetősen szokatlan kommunikációs
gubanc formájában. Ez volt az első alkalom, hogy felszínre bukott egy a
háttérben meglévő nézet/érdekellentét.
Július 4-én Ross Brawn egy
szurkolói fórumon vett részt Grove-ban, ahol természetesen Schumacher jövőjéről
is kérdezték őt. Válasza határozott volt, konkrét időpontokról beszélt. „A következő hat hétben át kell gondolnunk,
mit akarunk csinálni jövőre. Ez a legfontosabb döntés, mivel ezt követően
tudjuk majd meg, körül kell-e néznünk máshol, vagy a jelenlegi versenyzőinkkel
folytatjuk. Még nem beszéltünk konkrétabban a helyzetről, de tudjuk, hogy ennek
hamarosan meg kell történnie. Nyáron meghozzuk a döntést.”
Ám épp, hogy a szurkoló
elkönyvelhette, a nyári szünetben (augusztus közepén-végén) feltehetően
megszületik a döntés, Michael Schumacher másnap Brawnénak szögesen ellentmondó
nyilatkozatot tett. „Mindig mondtam, hogy
egy megfelelő időpontban összeülünk majd. Ez valamikor bekövetkezik, de most
úgy áll a helyzet, hogy október előtt biztosan nem születik és nem születhet
döntés.”
A nyilatkoztatok közti
ellentmondás már akkoriban is kisebb port kavart a médiában, és rávilágított
arra a fő ellentétre, amely mentén a Schumacher–Mercedes kapcsolat előbb
meglazult, majd pedig megszakadt. Brawnék határidőt szabtak Schumachernek, aki
viszont tartotta magát azon követeléséhez, hogy időt szeretne hagyni magának a
döntéshez. A német makacssága feltehetően kiverte a biztosítékot Stuttgartban,
és beindított egy folyamatot, aminek a végét aztán csak a szeptember 28-i
bejelentéssel ismerhettük meg.
Erre utal Norbert Haug másnapi
(július 6.) reakciója is. A Mercedes sportigazgatója előbb igyekszik elsimítani
a két nyilatkozat közti ellentmondást: „A
helyzet az, hogy nyugodtan össze kell ülnünk. Ross azt mondta csupán, hogy a
nyári szünetig meg kell határoznunk az első irányokat.” – korrigálta Brawn
szavait. Aztán próbálja elejét venni a média találgatásainak: „Azt terjesztik, hogy ez Michael választása.
De Michael az első, aki aláírja, hogy nekünk csapatként kell megegyeznünk. Egy
csapat vagyunk, konstruktívan viszonyulunk egymáshoz. Itt nincs szó
pókerjátszmáról a szerződés körül.” Végül pedig nyomatékosításával finoman
üzen Schumachernek is, a jövőről nem ő, hanem a csapat együtt dönt. „Nagyon fontos, hogy ez a közös döntésről
szól.” Haug egyúttal viszont el is árulja magát. Amikor a döntés idejéről
kérdezik, a következőképpen válaszol: „Még
csak nyolc versenyen vagyunk túl, miért ne várhatnánk tizenkét futamot, hogy
lássuk, merre tartunk?”
A kérdés nem költői volt. De még
csak nem is kérdés. A szóban forgó verseny a Belga Nagydíj volt, az első futam
a Brawn által emlegetett hat hetet követően… Ahogy Brawn szavaiból kitűnt, úgy
most tehát Haugé is megerősítette: a Mercedes bizony határidőt szabott
Schumachernek, aki viszont továbbra sem volt hajlandó elfogadni azt.
Két hét múlva a sajtóban aztán szárnyra
kapott egy olyan hír, miszerint a nagy bejelentésre Belgiumban vagy Monzában
kerülhet sor. Mindez szintén egybevág a fenti utalásokkal. A múlt miatt mindkét
helyszín ideális kulissza Schumi számára, Spában ráadásul 300.
nagydíjhétvégéjét is ünnepli egyúttal. E spekulációra Norbert Haug július 19-i
kijelentése szolgált alapul: „Meg fogjuk
tárgyalni a kérdést, erre még mindig van időnk. Még csupán kilenc versenyen
vagyunk túl. Michael és mi tizenkét-tizenhárom verseny után már egyaránt többet
tudunk majd. Van még időnk. Ahogy Ross mondta már, lesz egy megbeszélés Michael
és a csapat között, aztán meghozzuk a közös döntésünket.” Újabb jel a
Mercedes által szabott határidő létére, ám mintha a konkrét időpontot immáron
hajlandóak lennének egy-két héttel kitolni. Talán a Mercedes itt még hajlott a
kompromisszumra Schumacherrel?
Haug ezenkívül még kiemelte az
újságíróknak, mielőtt találgatni kezdenének, biztosítja őket arról, hogy
továbbra is Schumachert tekintik elsőszámú jelöltjüknek: „Előbb Michaellel beszélünk, addig nincs alapja a spekulációknak. Önök
persze spekulálhatnak, azt úgyis szeretik. De én nem vágyom erre.”
Ma már tudjuk, a Mercedes végül éppen
Spában egyeztetett az addig csak előkészített szerződés részleteiről Lewis
Hamiltonnal, vagyis a csapat nem volt hajlandó várni bajnokára, Schumacher
pedig valóban kicsúszott a határidőből. Sabine Kehm már Hamilton leigazolásának
bejelentését követően elárulta, a csapat a német határozatlansága miatt volt
kénytelen más alternatívát keresni, vagy ha úgy tetszik – feltehetően a júliusi
nyílt ellenszegülés miatt igencsak dühösen – nem volt hajlandó igazodni hozzá.
Látni fogjuk viszont, hogy ez nem
teljesen igaz így, hiszen az angollal való spái tárgyalásnak bőven voltak
előzményei, a folyamat pedig már jóval korábban elindult. Miként az is világos,
hogy a történet nem csupán kettő, hanem jóval több síkon mozgott, számos érdek
ütközött egymással, mely csatában a hét csillag végül kevésnek bizonyult az
eggyel szemben…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése