Az utóbbi időben – talán a visszavonulás miatt – többen, többször
érdeklődtek arról, mi lett A Császár útja
által kitalált, a(z egykori) Mercedes AMG
Klubbal közösen végigvitt ’A nagy Schumi-levél’ akcióval. Az utolsó verseny
előtt itt az idő, hogy törlesszük egy régi adósságunkat!
2012. február 20-án hirdettük
meg, 2012. április 15-én zártuk le a nagyszabású akciót, amelynek célja a
magyar Schumacher-rajongók megmozgatása, és lelkesedésük annak tárgyához,
vagyis a hétszeres világbajnokhoz való eljuttatása volt. Március 3-án remélt,
de mégsem várt levél érkezett A Császár útja blog e-mailfiókjába: Sabine Kehm,
Schumacher menedzsere kezdeményezésünk támogatásáról biztosított minket, s pár
kedves szóval üzent a magyar Schumi-rajongóknak.
Az üzenetküldés majd’ két hónapja
alatt összesen több mint kétszáz üzenet érkezett, amelyeket az akció végeztével
négyfős stábunk igyekezett rendszerezni, német és angol nyelvre fordítani. Aztán pedig megkezdődött a levél könyvvé való
átformálása, a tervezés és kivitelezés időszaka.
Sok munka, a vártnál is több után
a könyv végre elnyerte végső formáját, és május 11-én, a Spanyol Nagydíj
péntekjén postáztuk azt Schumacher menedzsmentje, az MS Office – Sabine Kehm
által megerősített – svájci címére.
Hogy akkoriban nem számoltunk be
részletesen az akció végső fázisáról – egyéb történések mellett – annak
eredménye volt, hogy az általunk küldött csomagról nem kaptunk visszajelzést,
sem Sabine Kehmtől, sem Michael Schumachertől.
A július végi Magyar Nagydíj
viszont újabb lehetőséget nyújtott számunkra ahhoz, hogy megbizonyosodhassunk
arról, könyvünk célt ért. A nagydíj csütörtökjén megtartott
bokszutca-látogatást és a vele egybekötött versenyzői autogramosztást
kihasználva egyik lelkes és szerencsés szurkolótársunk, támogatónk, Vígh Gréta
személyesen nyújtotta át Schumachernek a könyvünket, aki mosolyogva megköszönte
azt.
A történet ezzel véget, a magyar
szurkolók ajándéka pedig vélt ért.
Az elkészült könyv (a képek kattintással nagyíthatók):
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése