„Az utóbbi hónapokban már nem
voltam többé biztos abban, hogy a szükséges energiámat és motivációmat még
további egy vagy két évre át tudom vinni. (…) Emiatt hezitáltam olyan
sokáig az elhatározásommal. (…) A végén nem csupán versenyezni akartam, de a
győzelmekért küzdeni – márpedig a vezetési kedv köztudottan a
versenyképességből táplálkozik.” Michael Schumacher az idény végén
visszavonul – másodjára, s immáron végleg. Nyilatkozataiból akár azt is
hihetnénk, kiégett, motivációját vesztette és rájött, hogy többé már nincs
keresnivalója a sportágban. A bejelentés és a döntés körüli, –minisorozatunk
első részében tárgyalt – furcsaságokból viszont arra következtethetünk, a
helyzet koránt sem ilyen egyszerű. Miért késett el Michael Schumacher
döntésével? Tényleg az ő bizonytalansága kényszerítette csapatát arra, hogy
Lewis Hamiltont válasszák helyette? Vajon lett-e volna esélye maradni a
csapatnál, ha előbb határoz, és dönthetett-e volna egyáltalán korábban? A második
részben Schumi látszólag elveszett motivációja nyomába eredünk.
Vannak helyzetek, amikor az egész
világ azt tanácsolja, cselekedj, s fürkésző szemekkel szuggerál mozdulatra,
szóra – te viszont néma és rezzenéstelen maradsz, mert úrrá lesz testeden a valódi
akaratod és megbénít – zárva tartja szádat, visszafogja kezedet. Még akkor is,
ha dolgaid látszólag jó irányba haladnak, életed pedig úgy tűnik, hamarosan
fordulóponthoz érkezhet.
A Mercedes az idei szezon elején
úgy érezte, közel a fordulópont, ezért nem látta akadályát, hogy Michael
Schumacher gondolkodás nélkül igent mondjon a közös folytatásra. De vajon
megtettek-e mindent azért, hogy a német is így érezze? Vajon valóban magától
értetődő volt-e, hogy kitartson mellettük, és valóban jól mérték-e fel
versenyzőjük igényeit – egyáltalán érdekelte-e őket, mit vár tőlük cserébe a
Hétszeres?
Schumi két évet végigversenyzett
az Ezüstnyilakkal, mindenféle komoly siker és – ennek ellenére – zokszó nélkül.
Pedig az eredmények elmaradása nem csak rajta múlt… A harmadik évnek eleve
azért kezdett neki, mert csapata 2009-es aláírásakor ezt kérte tőle, s mert
bízott benne, hogy az előző szezonok után végre sikerélményt is kap
viszonzásul.
Csakhogy valami továbbra is
hiányzott. Valami, ami elbizonytalanította, ami éppen az ellenkező irány felé
terelte őt. Esetében a késlekedés okát egy mindenen és mindenki szaván
túlkiabáló belső hang jelentette, amely folyton azt kiáltotta neki: „Várj!
Győződj meg róla, te is akarod-e még!” A hang elgondolkodásra sarkallta őt. Megállította,
és egy új nézőpontból mutatta meg számára a jelent.
A német Auto Motor und Sport (AMuS) szerint Schumi könnyen elkerülhette
volna a Mercedesszel való szakítást: egyszerűen már monacói pole-ját követően
alá kellett volna írnia, meglovagolva a friss sikerek (az első győzelem és
remeklés a hercegségben) miatti Mercedes-mámort. De vajon mire várt Schumacher?
Vajon hibázott a tétovázással, ami miatt aztán saját magát ejtette csapdába?
Ne feledjük, a Hétszeres úgy
érkezett Monacóba, hogy addigi öt versenyéből mindössze kettőt fejezett be,
csapata számos hibát követett el kárára, csapattársa viszont még
bajnokesélyesnek számított ekkor. (Mi több, olyan pletykák is felröppentek,
miszerint Schuminak adott esetben segítenie kell majd őt a küzdelemben.)
Schumacher akkori bizonytalansága
érthető. A közel- és a régmúlt alapján egyaránt. Egyfelől nyilván tanult első
visszavonulásából, amikor döntésénél figyelembe vette a külső szempontokat,
mások érdekeit is (2006-ban Räikkönen megszerezhető volt a Ferrari számára,
Massa állása viszont tőle függött, bajnoki esélyei erősen hullámoztak), s el
akarta érni, hogy ezúttal alaposan átgondolt döntést hozhasson – a lehető
legjobbat. Márpedig ezt csakis egy módon volt lehetséges: ha kivár. Megvárja,
miként alakul az idei éve, milyen irányba tart a csapat és milyen esélyei
lesznek még idén, valamint jövőre.
Monaco táján dönteni minden
szempontból túl korai lett volna. Schumi nehezen induló szezonja valójában
éppen csak elkezdődött ekkor, a csapat átalakulása még ki sem fejtette első
hatásait, a kocsi fejlesztésének eredményei ugyancsak kérdésesek voltak, így az
AMuS felvetése bár logikus, valójában nem éppen reális. A gondot ráadásul nem
is ez, hanem a későbbi tétovázás okozta. Ami pedig Schumacher motivációs
gondjaiból adódott.
Folytatás – már csak feltételekkel
A rekordbajnok harmadik
mercedeses évét kezdte el idén, ám e három év alatt a kitűzött céljától
igencsak távol maradt. Hogy ez mennyire elbizonytalanította őt a folytatás
értelméről, az azóta készült interjúkból kiderül: „Az utóbbi időkben újra és újra előjöttek olyan pillanatok, amelyekben
be kellett osztanom az energiámat, és amelyek során alaposan át kellett
gondolnom a helyzetet és önmagamat is, hogy aztán a pályán meglegyen bennem a
szükséges erő. Félreértés ne essék, megvolt! Még most is pontosan tudom, mi
kell ahhoz, hogy száz százalékot nyújtsak, de az utóbbi hónapokban voltak idők,
amikor nem foglalkoztam a Forma–1-gyel, és nem akartam előkészülni a következő
nagydíjra.” – mesélte a Frankfurter
Allgemeine Zeitungnak.
Mindez nem is csoda egy hétszeres
világbajnoktól, aki győzelmekhez szokott és győzelmeket várt, ám akinek
ehelyett rendszeresen a 10. helyekért, s állandó balszerencséje ellen kellett
küzdenie – immáron harmadik éve, kilátástalanul.
És ezen bizony még a monacói pole
sem tudott segíteni. A korai sikerek ráadásul a következő hetekben
mélyrepülésbe csaptak át a Mercedesnél. Schumit Kanadában ismét cserbenhagyta a
csapata technika, Valenciában pedig saját magát is meglepve szerzett
dobogót, úgy, hogy puszta erőből semmi esélye sem volt rá. Kezdett kirajzolódni
továbbá egy újabb, a korábbi években tapasztalthoz hasonló gumiprobléma, aminek
megoldása mindig hosszas folyamat. Schumi tehát okkal bizonytalankodott a
folytatást illetően. Nem látta bizonyítottnak az év elején még hitt előrelépést
a csapat részéről, s mindenekelőtt nem volt biztos abban, van-e még elég ereje
további középmezőnyben való küzdelmekkel kivárni a sikeres időszakot – ha
egyáltalán lesz ilyen a Mercedesnél… A visszavonulás bejelentését követő három
nullapontos verseny aztán aláhúzta mindazt, ami miatt Schumacher a megelőző
hónapok alatt folyamatos bizonytalanságban volt. A kilátástalanság értelmét
vette a befektetett energiáknak, az eredménytelenség pedig letaglózta a
motiváció lelkesedését.
Egy évre még talán lett volna elég
muníciója – de csakis olyan évre, amely az első háromhoz képest sikeres, s amely
során esélye van a futamgyőzelmekre vagy a bajnokságra. „A Mercedes illetékesei mindig hangsúlyozták, hogy a szezon után is szívesen
dolgoznának velem tovább. Ez viszont nem egy, hanem két évről szólt, ami
számomra igen bonyolult helyzet volt, mert már egyetlen további év is nehéznek
tűnt. Legbelül, tudat alatt már hónapok óta éreztem, hogy felkészültem a
nyugdíjra.” – erősítette meg később Schumacher.
Egy az ideihez hasonló szezon a
sikertelenség miatt viszont érezhetően nem motiválta már Schumit, mert bizony
az előző években a csapatépítés mellett csak másodlagosnak számító eredmények
most már nagyon is számítottak motivációja szempontjából. „Természetesen könnyebb, ha a sikerek hullámait lovagolja az ember.
Akkor sokkal gyorsabban visszajön a lendület. A siker nagyon fontos motivációt
jelent, hihetetlen segítség abban, hogy újra kedvet kapjunk. Ezért is hagytam
magamnak olyan sok időt a döntéssel. Látni akartam, képesek leszünk-e még
egyszer támadni. 2009-ben eredetileg amúgy is csak két évre akartam
visszatérni. Azt gondoltam, ennyi idő elég lesz az újabb bajnoki cím
eléréséhez.” – vallotta be nemrég a Welt
am Sonntagnak adott interjújában. A ráadás évében, amelyet csak csapata
iránti elkötelezettsége miatt vállalt, tehát joggal várt el valamiféle
viszonzást, valami apró kis megerősítést arról, hogy érdemes volt engedni a
Mercedesnek, s kitartani mellette a nehéz szezonok ellenére is. Ő viszont
megerősítést – egy-egy erős időmérőkör vagy ígéretes versenytempó formájában –
csak önmagától kapott, csapata pedig sorozatosan cserbenhagyta őt folyton
elromló technikájával.
Schumacher nyerni akart, ám egyre
világosabbá vált, hogy ez idén sem lesz egyszerű számára. A csapat ráadásul
nagy ugrást csupán 2014-re mert ígérni, ami pedig már túl távoli, túl
bizonytalan és – az átfogó szabályváltozások miatt – túl újszerű lett volna
számára. Schumi tehát csakis 2013-ban gondolkodott, ám hogy vállalja-e azt a
szezont, ahhoz meg kellett várnia az idei év alakulását.
A Mercedes egy ideig úgy tűnt,
türelmesen kivárja, míg versenyzője összerakja magának a képet, aztán viszont a
külső tényezők (Schumi bizonytalansága és a csapat elvárása közti ellentét;
Hamilton érdeklődése) hatására egyre türelmetlenebbé vált. Előbb határidőt
szabott a németnek, majd július eleji „ellenszegülése” után szépen lassan egyre
határozottabban körön kívülre tolta őt, amiért nem hagyta magát befolyásolni.
Schumachertől elvárták, hogy
határozzon, ám a kezdeti bizonytalanságát a csapat (monacói majd valenciai
sikereket követő) győzködése, majd határideje ellenére is képtelen volt
levetkőzni. Mégpedig azért, mert ő nem efféle, az elmúlt két esztendőből jól
ismert „érvekre” és ígéretekre vágyott már, hanem valamiféle konkrétumra,
érzésre, amely felcsillantja előtte a fejlődés és a cél elérésének reményét.
Kettejük kommunikációja ekkor már
két eltérő síkon zajlott. Schumacher már nem bízott a Mercedesben, valami mást
keresett, mint amit csapata kínálni tudott neki, a Mercedes pedig nem vette,
vagy legalábbis nem értette a jeleket. Ha akarta egyáltalán.
A késlekedés oka
„Vajon miért éppen október?” –
találgatta Schumacher július 5-i kijelentését követően mindenki. Vajon mire
vár, milyen kérdésről fog többet tudni októberben, mint augusztusban? Az
általánosan elfogadott válasz az idő előrehaladtával változott: előbb a Daimler
F1-es projektet is megvitató – szeptember tájára tervezett – értekezését
tartották fő oknak, amely előtt még a csapat jövője is bizonytalannak tűnt,
majd egyre inkább azt, hogy valójában nem tőle függ a döntés, hanem Lewis
Hamiltontól. A látszat ma már azt mondja, ez utóbbi volt a fő ok.
Csakhogy ha így lett volna,
Schumacher már szeptember 28-án bejelentette volna visszavonulását, s nem
nézett volna körül még más csapatoknál az esetleges folytatás esélyeit
feltérképezendő…!
Az októberhez való ragaszkodása
mögött valójában tehát ennél egyszerűbb érvek állhattak, melyek a bizalom fent
taglalt megrendüléséből adódtak. Eddie Jordan egy nyilatkozatában már június
24-én reális képet festett a helyzetről: „Nem
az én feladatom dönteni, azt neki kell meghoznia egyedül. Azt hiszem, mielőtt megtenné,
túl akar lenni a balszerencséjén.” Schumacher tehát azért ragaszkodott
annyira az októberhez, mert az év ezen szakában általában már valamelyest
körvonalazódik, mi várható 2013-tól, miként az is látható utólag, mire volt
elegendő az aktuális szezon.
De az sem kizárt, hogy még ennél
is konkrétabb okai voltak e határidőnek. Júliusban már világos volt, hogy a
Mercedes komoly gumigondokkal küzd. Kanadát követően a csapat tudatosan (!)
ennek megoldására összpontosította minden figyelmét. A munka haladt, a
fejlesztések viszont leálltak. Schumacher ugyanakkor pontosan tudhatta, mivel
készül még csapata. Mivel egy-egy újítás ötlete/terve, illetve a fejlesztés
lépcsőfokainak programja általában az újdonságok pályán történő debütálása
előtt már hetekkel, hónapokkal megszületik, nem kizárt, hogy Schumi júliusban
már tisztában volt azzal, hogy Brackley-ben készül az új Coanda-kipufogó,
továbbá a nyilvánosság által ekkor már ismert Lotus-féle DRS átültetett
változata. Mégpedig elsősorban már a 2013-as esztendőt előkészítendő.
Láss csodát, ezen átfogó
fejlesztési csomag első köre Szingapúrban, vagyis szeptember legvégén tette meg
első köreit, ám hogy pontosan mekkora fejlődést jelenthet a következő évre,
arról konkrétabb képet csak éppen októberben, azaz a rendszerek alaposabb
megismerése után kaphattak. Miként az is csak ekkoriban kezdhetett el
kirajzolódni, a második lépcsőfokkal (új DRS) teljessé váló új W03-mal mennyire
sikerül majd feltérképezni és javítani az elkövetett hibákat, hogy azok jövőre
ne fordulhassanak elő ismét.
Talán Schumi pontosan tudta ezt?
Talán saját határidejét éppen a fejlesztési programhoz és ütemtervhez hangolta?
Talán valóban csak látni akarta csapata határait és biztosra akart menni merre
is tartanak/tartanak-e bárhová?
Mindez csupán feltételezés ugyan,
de látva, Schumi milyen nagy lelkesedéssel és érdeklődéssel követte végig a
helyszínen az újítások első tesztjét Magny-Corus-ban, egyáltalán nem tűnik
elrugaszkodott elképzelésnek. Odautazott csak azért, hogy a lehető
leggyorsabban értesüljön mindenről, a lehető legátfogóbb képet alkothasson a
dolgok állásáról, és minden apró információt be akart gyűjteni, ami kicsit is
közelebb viszi a tisztánlátáshoz és a döntés meghozatalához… Lesz még esélye
nyerni idén? Van még remény arra, hogy újra felzárkózzanak az élmezőnyhöz
jövőre? Ezen kérdések határozták meg leginkább jövőbeni elképzeléseit.
A franciaországi látogatás tehát
még nem egy kiábrándult, kiégett és nyugalomra vágyó bajnok, hanem egy talpig
motivált ember képét sugározta felénk, aki továbbra is töretlenül hisz
visszatérésekor maga elé tűzött céljaiban (ti. hogy képes legyőzni a
fiatalokat), s igyekszik együtt lélegezni csapatával. Mintha csak szuggerálná
autóját: jöjjön a nagy áttörés, oldódjanak meg a problémák, s lásson esélyt
végre az eddig kilátástalannak tűnő csapattal a dobogóért küzdeni – mert akkor
lenne értelme a folytatásnak. Amire legbelül még bizonytalansága ellenére is
vágyott. És a döntés így máris könnyebb lenne.
A konkrét fejlesztések megvárása
vagy puszta megérzés volt-e a pontos cél, lényegében mindegy. Egy bizonyos:
Schumacher július eleji makacságával mindenkinek egyértelműen tudtára adta, mi
kell neki döntése meghozatalához. Legfőképpen idő, hogy bizonytalansága
elpárologjon, hogy meggyőződjön akár a folytatás értelméről, akár a
visszavonulással kapcsolatos megérzésének helyességéről. Nem a motivációja
veszett el, sokkal inkább csak a csapat fejlődésébe vetett hite, amely nélkül a
befektetett munka és motivációja fölöslegessé, célját vesztetté válik.
Ma már világos, ő ebben a
játszmában kezdettől fogva tiszta lappal, nyíltan játszott, és mindvégig
következetes álláspontot képviselt – s mindenekelőtt fair volt csapatával
szemben, akiktől joggal várt el cserébe némi türelmet és megértést.
Csakhogy a Forma–1 nem az emberi
érzések világa, nem több puszta érdekek mentén működő, érzelmektől mentes,
könyörtelen üzletnél. A kért időt éppen ezért nem kapta meg. Miként végül
bizonytalanságának sem maga, hanem csapata vetett véget. A Mercedes Hamilton
mellett döntött – a lehető legjobban leegyszerűsítve Schumacher helyzetét, aki
előtt csak egyetlen lehetőség maradt: a visszavonulás. Az addig
bizonytalanságot okozó tényezők maguktól megszűntek tehát, a Mercedes segítség
helyett inkább saját kezébe vette a döntést, amely Schumacher kételyeire
rájátszva a befejezés felé billentette a mérleg nyelvét.
S jóllehet, a németnek csupán a
sikertelenségből lett elege, nem pedig a Forma–1-ből, csapata olyan helyzetet
teremtett előtte, amelyben e kettő immáron végérvényesen ugyanazt jelentette
számára… Az ajtó pedig végleg bezárult.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése